Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

1989. március 9., csütörtök 175 DM1 mqgqzin KLINIKAI BOCORGASOK Alagsori reflexek Az újságírás tízparancsolatából az elsó — Iw lenne egyáltalán tízparancsolatunk a mostani kismillió helyett ~ az lenne, mindig attól kérdezz, aki a legtöbbet tudja. Magam nem szeretem ezt az elsó parancsolatot, mert ennek köszönhető példáid az, hogy a híradóban egy-két kocka munkakép után elő szokott állni védősisakban, munkaköpenyben a vezérigazgató, hiszen ő tud mindenről a legtöbbet mondani. Egy időben minden híradóra esett kettőhárom. Ezer szín van az életben, bűn lenne, ha szürkíteném. Szeretek inkább cserleni-botlani, hagyni, hogy ragadjon rám valami. Soha el nem mulasztom viszont megkérdezni a legfőbb főnököt, ha olyasmiről írok, amiben ő tudhatja a legtöbbet. Köteteket tudnék írni arról, mennyire másként látják ugyanezt a nagyok. Darvas Tamással, az építésvezetővel egyezkedtünk telefonon, hogy elbócorognék egy kicsit az építők között. Helyeselte szándékomat, és küldött egy listát is. amelyből megtudhattam, melyik munkaterületen kik dolgoznak, és kiket tart ó érdemesnek. hogy meg is szólaljanak az újságban. Vittem magammal a listát, de természetesen nem kerestem. hol találnék valakit, akinél külön is jelentkezhetnék. Müvészbejárónak számít a körülkerített területen az a kis ajtó, amelyikenbementem. A gégeklinika ablakai alatt vitt el az utam, és meg is álltam a bejárat előtt. Hatalmas vaslábakon vezetik a meleg vizet, vastagon becsomagolva minden cső. és éppen a klinikai ablakok alatt akkora zajt csinál a vezeték, mintha két ódivatú körmös traktor versengene egymással, ki tud hangosabban töfögni. A gégeklinikán is betegek laknak, aki éjnek évadján ettől a zajtól aludni is tud. annak hajókötélbői vannak az idegei. Ami elromolhat. az el is romlik, mondja a kóbor amerikai, csakhogy amikor tavaly először jártam ezen az úton, már akkor is így zörgött. Ebből az egyszerű körülményből meg lehet állapítani azt az egyébként nagyon örvendetes tényt, hogy a gazdasági igazgatósáé egyetlen embere se kényszerült befeüüWni ebbe á klinikába." A betegnek egyébként is az a sorsa, hogy viselje el az élet nehézségeit, akár traktorzajjal is. Az új klinika alagsorában teherautók járnak még. Akkor is járnak, ha mar működik, de most még a zajos munka velejárója a nagy forgalom. Ártatlan kérdéssel környékezek meg két embert, kapásból rávágja mindegyik, hogy nem tudja. Azt kérdeztem, milyen lehetett itt a terep, amikor a pótcölöpöket verték be a földbe, hogy megállítsák a sülylyedést. Naponta harminchatszor esett hasra, aki itt dolgozott, erre azt mondani, hogy nem tudom, nem tudhatom, nem mondhatom, csak akkor érthetó, ha sejtem, megmaradt az építőipar régi es kötelező elzárkózása. Pedig erősen remélni lehet, ez az épület soha nem lesz hadiüzem. Bemegyek egy oldalajtón. hatalmas folyosón csövekből van a mennyezet, és festékescsöbrok sokasága latszik. Itt is találok egy embert, megkérdezem őt is: mi lesz ezekből a kamrákból? — Nem tudom, kérem. — Mióta dolgozik itt? — Két éve. Ha én két éve itt dolgoznék, biz* tosan tudnám, mint ahogy az is tudja, akit kérdeztem. De minek mondjam? — gondolhatta. Figyelmeztet is, szólnom kéne odabent, hogy bejöttem. A majdani konyhában még javában hegesztenek a dolgozók. Hatalmas a konyha, tetótól-talpig csempe, és gondosan rakott kövezet a padló. Keramitvágó korong sivítása hallatszik a szomszédból, odamegyek. megnézem. Már nem sivít, egy fiú lehúzza róla a hűtővíz csövét, telecsorgatja a vödrét, és visszatolja a csövet. Mindenki úgy segít magán, ahogy tud. Egy vödör vízért nem szerelhetnek külön csapot minden sarokra. Jön egy ember, colstokkal méri a keramitot, és ácsplajbásszal húzkod rá vonalakat. Tetszik az igyekezete, oda is lépek hozzá. Lengyelül feleli: nem értem! Nem baj, én azért nézem. Jön egy másik lengyel is. ó is fejben hozza a mérési adatokat, ó is bejegyzi a keramitot, és alá is teszi a vizesvágónak. Hullámpapirossal először alápolcolja, nekikészülődik, és olyan figyelemmel nyomja a korong alá. azonnal látni. igen kemény anyagot vág. igen lassan megy előre. de igen nagy odaadással csinálja. Két-három darabot levág, és elmegy. Jólesik látni, hogy arra a kis sarokra is ekkora figyelmet vetnek, ahová pótlásnak ezek a kis darabok kellenek. Lehet, hogy ezt a nagy házat mégse vasvillával hányják össze? Két egymás melletti liftaknában a liftet szerelik. Szerelik, és nemcsak úgy tesznek, mintha szerelnék. Ötöt drótkötél hozza-viszi majd a liftet, darabonként ezerhatszáz kilót vihet mindegyik. Egy fölösleges szó el nem hagyja a szerelök száját, és egy fölösleges mozdulat sincs a kezükben. Csak azért szólítom meg óket, hogy megtudjam, magyarok vagy lengyelek. Magyarok. Látszik rajtuk, tudják, komoly dolgot csak komolyan lehet végezni. Tapétáznak a szomszéd kamrában. de ilyen tapétát én még nem láttam. Remélem, nem ártok annak. aki keni és ragasztja, de ö az elsó ember, aki szívesen felelget. Nem áll meg ő se, látszik rajta, neki is sietnie kell. Elárulhatnám a brigádvezelö nevét is, mert hasonlóan készséges ő is, miközben ó se áll meg egy pillanatra se a munkájával, de öt se akarom bajba keverni. Üvegszálas svéd tapétával dolgoznak, hó- és hangszigetelése kitűnő, de még be kell festeni, ha már fönt van. És ami nagy szó, éghetetlen. Sokféle mániával "megvert ember lesz majd a háznak a lakója, katasztrófa lenne, ha a padló vagy a fal meggyulladna. Persze, mindenki mondhatja, hogy tűzálló, én hitetlen vagyok. Fölveszek egy lenyesett darabot, és cigarettapróbának vetjük alá. A parázstól fölparázslik ez is. de el is alszik azonnal. Ahol cigaretta van. öngyújtó is akad, lánggal is megkínáljuk. ügyanúgy parázslik, és ugyanúgy azonnal el is alszik. Még javában a túzpróbákkal vagyunk elfoglalva, amikor megáll valaki az ajtóban. Meg is kérdezem: — Engem keres? — Igen, önre várok. — Honnan tudta meg, hogy itt vagyok? — Híre jött, hogy újságíró van kint a házon. Útközben elmondja még, hogy rendes helyen rendes emberek előbb az irodában szoktak jelentkezni, és kísérőt kérnek maguk mellé. Széli Istvánnak hívják, és a lehetó legudvariasabban bekísér a faházba. Hajdú Sándor és Márkus Gábor fogad, szintén előkelő udvariassággal. Elmondom, azért nem itt kezdtem, mert nekem azt is fontos tudnom, változott-e évek alatt a Délép-metodika. Sok-sok évvel ezelőtt hatalmas vitába keveredett a magamfajta újságírók hada az akkori vezérigazgatóval, és lám, azóta is érvényben van a régi szokás. Nekem az is színt jelent, hogy ki mikor mondja, és mennyire szavahihetően, hogy nem tudom. Mert ha igazán nem tudná, akkor nem szabadna engedni, hogy ott dolgozzon. Akkor legföljebb lakója lehetne majd valamelyik emeletnek. Az elsó fél percben megkötjük a békét, a második fél percben már a kiterített tervrajzon tájékozódunk. Sajnálnám is nagyon, ha idétlen rendelkezések életben tartójaként kerülnének be kicsinyke krónikámba. Sokkal hatalmasabb föladat nyomja a vállukat. Szinte másodpercenként jön be valaki, van időm elámulni, hányfélét lehet valakitől kérdezni, és mindre tud felelni az illető. Innen ugyan úgy látszik, kérdésekből épül az új klinika, de hála rövidke kerülőmnek, tudom, hogy valódi betonból, valódi cölöpre, valódi téglával pitykézve. nem mindennapi tapétával és keramittal burkolva. Márkus Gábortól azt kérdezem, belegondolt-e mar, milyen házat épít. Felel erre is. — Megdermedek, ha belegondolok. Nem szeretnék ide kerülni, nem szeretnék alany lenni ebben a házban. A mütö a legrémisztóbb számomra. Én még a vértói is iszonyodom. Persze, igaza-van, az se lehet lélekemelő, ha valaki holta napjáig összegabalyodott elmével kénytelen élni. Talán abban az a jó, hogy az illető nem érzi elviselhetetlennek a baját, ha csak néha-néha ki nem tisztul az esze. Cikizzük egymást, te leszel az elsó beteg, ahogy a rendőrség építésénél is azt emlegettük, te leszel benne az elsó fogoly. Ezt akkor is emlegetjük, ha észrevétlenül a szívünkhöz nő azépület. Nézze meg majd az aulát például, vagy az előadót. Nem folytatom tovább, mert aki olvassa, azt hiszi, dicsekedni akarunk. HORVÁTH DEZSŐ Adóügyi szentek Megmondom őszintén, korai volt bevezetni a személyiadó-rendszert. Ezzel, azt hiszem, a lakosság tízmilliós tömege egyetért, kivéve a Pénzügyminisztériumot és az APEH peches dolgozóit. Nem tudom, van-e szentje az adóügyeknek, netán szentjei, mártírjai, mert akkor hozzájuk fohászkodnék. Dc az is lehet, hogy törökül kellene fohászkodnom eleink adószedőihez, a defterdárokhoz — az akkori időkben egy török szót biztosan ismert mindenki, és ez a harács. Nálunk tízszer fejlettebb országokban sem zökkenőmentes az adószedés, az adószedők népszerűségi indexe pedig világszerte sajnálatosan alacsony. Dc mi lesz itt, nálunk, ahol az infrastruktúra katasztrofális, ahol se telefon, se fegyelem, se működő számítógép, se program, se programozó? Eddig tőlem a kerületi tanács szedte az adót. Neki könnyű volt, mert minden jövedelmem jelentésANDRÁSSY GABRIELLA RAJZA LEHOCZKY KAROLY Ünnepváró Nem kértem tőled semmi mást mint add fel liétköznapjuid s magadnak ezt az árulást csak pillanatra megbocsásd. Mert amit féltve rejtegetsz kilopják gyönge titkaid. Zárak közt erős sem lehetsz csak szolga. Sikoltva szeress! Oldozzad ünneppé magad! S hogy nem gyönyörködöm, ne hidd mikor az inged földagad a szélben, lobogsz és kacagsz. Listán Kitagadtál, mint álmait a fáradt férfi reggel s zilált telepesekkel beköltöztetted házaim, miket én raktam magam. Ha volna itt otthonom még! Bármily szűket is hazudnék én, a gyermek, boldogan. Azóta büntetlen büntetsz, bélyegeddel gyalázol, vagyok szerelmes láztól sújtott kulákod, megüthetsz, • markodban szíj a törvény, de e falakban él munkám és új lakói mindahány megtorló különítmény. köteles. Ók szépen összeadták, küldtek egy slejfnit csupa érthetetlen kóddal. Ezután fellebbeztem, erre újra számoltak, esetleg elengedtek egy kis pénzt, ezután részletfizetést kértem, és fogcsikorgatva leszurkoltam az adót, amelyből nem épült út, nem kotorták el a havat, nem kaptam telefont, de legalább az apparátus egy hasznos dolgozójának fizetéséhez hozzájárulhattam. Ennek a processzusnak legutóbbi állomása az volt, amikor kaptam egy levelet a tanács pénzügyi osztályától, hogy most már nem hozzájuk tartozom, hanem az APEH-hoz, milyen számlára fizessék vissza a hozzájuk befizetett adórészleteket. Kísértésbe estem, hogy elfogadjam a pénzt, mely az enyém, én dolgoztam érte, nem ók, de utálom a hivatalos macerát, ezért inkább felvilágosítottam óket, hogy ez még az 1986-os adóm, tartsák csak meg, jövöre már az APEH karmai közé kerülök. Ezután újabb levelet kaptam, melyben a tanács megkért, küldeném el az ó határozatukat, mert nekik nincs meg. Elküldtem egy fénymásolatot, és vártam, egyelőre felfüggesztvén adórészleteim fizetését, hátha még további kívánságokkal állnak eló. S valóban: érkezett egy újabb számítógépes slejfni, melyben adópótlék címén ötezer forinttal megemelték a befizetendő összeget. A dolog most ott tart, hogy az adómat kifizettem, az adópótlékot nem. Kíváncsi vagyok, az adópótlékra milyen adópótlék jön ki. Én isten bizony örülök, hogy kikerülök a tanács karmaiból De nincsenek illúzióim. Mi jóra számíthatok az APEH-tól? Ó fog nekem utat építeni, tisztítani, gázvezetékét, telefont létesíteni? Aligha, Csak újabb, még zavarosabb slejfnik, felszólítások, büntetések várhatók. h> ha minden jól megv, munkámból ezentúl két adóügyi alkalmazottat tarthatok el. Maradhatna még számomra az adófizető állampolgár öntudata. Meg a mérhetetlen bizalom abban, hogy Állam Bácsi feneketlen zsebében jó helyre pottyannak az én forintjaim. Olyan helyre, ahová más forintok sosem érkeznek meg. Mert csoda érdekes ez, én még fennállásom óta számlát nem kaptam senkitől, akinek munkájáért fizettem. Csak most már egyre nagyobb öszszegröl nem kapok számlát. Hála az APEH aprószentjeinek. Várom az újabb slejfniket, felszólításokat, dörgedelmeket. Én is állami alkalmazott vagyok. Fizetek. Megmintázhatják rólam az ismeretlen adófizető szobrát. Nem tudom, a koszorú ára levonható-e, és van-e rajta áfa. De nem ragaszkodom az évenkénti koszorúzáshoz. Elég egy röpke fohász. SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER