Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-08 / 57. szám
8 1989. március 9., csütörtök Nőtt azoknak a száma, akik — önhibájukon kívül nem fizettek lakbért. Ezért, Illetve a közüzemi dijak fizetésének elmulasztása miatt indul a lakásügyi perek döntő többsége — állapítja meg a Legfőbb Ügyészség most nyilvánosságra hozott jelentése. A Vizsgálat rámutat: e perekben akkor születik igazságos döntés, ha a bérlőnek nem kall elhagyni a lakást abban az esetben, amikor megállapítható, hogy kötelezettségét rajta kivül álló ok — például betegség, haláleset — miatt nem tudta teljesíteni, és mulasztását időközben pótolta. A főügyészségek 2553 lakásügyi per tapasztalatait értékelték, hogy megállapítsák: a módosított lakásügyi jogszabályok mennyiben szolgálják a lakáspolitikai célok megvalósítását. VTV SZEGED Városi kábóltelevízió 37.JO: Képüjtó* 18.30: N«gy Vlxlewenwnv CVX/3.) — Hat héten Joerenztül Jelentkező sorozat tunWhan szerOAnkém 13 magyar vldeofkllpet. táithatnak nézőink: és szavazhatnak a ,2 Forintos Uj.sA.gban" te a Pesti Műsorban található szavazólapon . IA thaVuk tóbbdk Jcözött OoDy-HolJ, H—GO. Modern Hungária, Neoton és a Step együttes. Hétföl adAsurloat megismétlik vidoóröl holnap, csütörtökön 18 urakor a November T. Művelődési liazban. ÉRTÉKŐRZÉS ÉS REFORM A TIT Csongrád megyei elnökségének ma, szerdán délután 2 órakor kezdődő ülésén Értékőrzés és reform címmel Vastagh Pál, az MSZMP Csongrád Megyei N Bizottságának első titkára tart előadást, majd a Fórum a TIT Jövőjéről című országos konferencia anyagát vitatják meg, s megtárgyalják a megyei szervezet ez évi munkatervi irányelveire telt javaslatot. NŐNAP MÖRAHALMON Tegnap, kedden délután a mórahalmi szociális otthon lakóinak nőnapi ünnepséget rendezett öt szegedi KISZbizottság (textilművek, kenderipari tröszt, szalámigyár, postaigazgatóság, kőolajkutató). A fiatalok virággal, teasüteménnyel, szórakoztató műsorral kedveskedtek az idős asszonyoknak. SZOVJET-AMERIKAI EXPEDÍCIÓ Szovjet—amerikai expedíció indult útnak kedden Anadirból, a szovjetunióbeli Csukcs-íélsziget központjából Alaszka felé. A „Beringhid" elnevezésű expedícióban hat-hat szovjet ós amerikai utazó vesz részt A tizenkét bátor embernek márciusban és áprilisban a sarkvidéki fagy és hóviharok közepette mintegy kétezer kilométeres távolságot x kell leküzdeniük Anadirtől az alaszkai Kocebu településig. A túra résztvevői meg. pihennek több eszkimó faluban a szovjet és az amerikai oldalon egyaránt. Az expedíció célja, hogy jelképesen hidat verjen — ahogy a csoport tagjai mond. Ják — „barátság-hidat" építsen a Bering-szoroson át a szovjet Csukcs-félszíget és az amerikai Alaszka lakosai között. Az ügyészségek — e pereik alapján — elemezték a bérleti és albérleti díjak mértékét is. Arra a következtetésre jutottak, hogy e dijak — az állami lakások kivételével — jócskán meghaladták a törvényes mérteket, azonban emiatt a vizsgált időszakban senki sem indított pert. A tapasztalatok szerint a lakások kiürítését elrendelő bírósági döntéseket gyakorlatilag nem lehet végrehajtani. Énnek jogi szabályozása jelenleg olyan, hogy a rosszhiszemű, jogcím nélküli bérlót csak kivételes esetben lehet kiköltöztetni.. A jelentés szerint a bíróságok viszonylag gyakran helyezték hatályon kívül az államigazgatási szervek lakásügyi Határozatait, ez arra utal, hogy e hatóságok döntései nem mindig voltak kellően megalapozottak. GYÓGYSZERÉSZEK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád Megyei Szervezete, a SZOTE Gyógyszerésztudományi Kara és a SZAB Gyógyszerészeti Szakbizottsága közös szervezésében tudományos ülést tart holnap, csütörtökön délután fél 4 órai kezdettel Szegeden a Gyógyszerésztudományi Kar Eötvös u. 6. szám alatti előadótermében. Az ülésen Szendrényi Lajos, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium főosztály vezető-hélyéttese szakmapolitikai kérdésekről tart előadást. MINISZTERI BIZTOS AZ ORI ÉLÉN Gödöllői Lajost, a Művelődési Minisztérium színházi osztályának eddigi vezetőjét nevezte ki március elsejei hatállyal miniszteri biztosnak az Országos Rendező Iroda élére a művelődési miniszter. A miniszteri biztos az ORI vezetői teendőinek ellátásán kívül, szakértői bizottság bevonásával, az év végéig átfogó javaslatot dolgoz ki az ORI jogállására, működésének és szervezetének továbbfejlesztésére. SZlNÉSZSTÜDIO A Szegedi Nemzeti Színház szinészképző stúdiója március 11-én 15 órakor felvételi vizsgát tart a nagyszínházban. Színház iránt érdeklődő, érettségizett fiatalok jelentkezését várják. GÉPROBBANTÓ PERE Szöulban kedden rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megkezdődött annak a huszonhét éves északkoreai nőnek a pere, akit azzal vádolnak, hogy bűntársával együtt 1987. november 27-én felrobbantotta a KAL dél-koreai légitársaság egyik utasszállító gépét. A merényletben 115 személy vesztette élétét. A KAL Boeing 707 gépén Kim Hjon Hi ós társa Bagdad es Abu Dzábi között rejtette el a pokolgépet, s a robbanás néhány órával később a burmai partoknál történt. A merénylőket Bahreinben fogták el, de a nő társa öngyilkos lett, s így már csak ót tudják bíróság elé állítani. Kim ugyan 1988 januárjában a szöuli televízióban elismerte, hogy a gépet a phenjani vezetés megbízásából robbantották fel, ám a KNDK határozottan cáfolta, hogy bármi köze is lett volna az akcióhoz. A dél-koreai állami televízió híradása szerint a tárgyalás április közepéig fog tartani. A nemzetközi nőnap alkalmából szeretettel köszöntjük kedves női olvasóinkat! A szerkesztőség 12-17 fok A várható időjárás ma estig: időnként megnövekszik a felhőzet, szórványos, átfutó záporeső várható. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. ANGOL NYELV A DUGONICSBAN A Dugonics András Altalános Iskolában (Osztrovszky utca 1/B) március 9-én és 10-én 8—17 óráig iratkozhatnak be az angol nyelv iránt érdeklődő, leendő 1. osztályosok. A tantestület képviselői egyúttal felvilágosítással szolgálnuk az érdeklődő szülőknek a tantervről és nevelői elképzeléseikről. OROSZ NYELVBŐL KORREPETÁLÁS A Juhász Gyula Művelődési Központban általános iskolás korú gyermekek részére orosz nyelvből korrepetálást szerveznek, orosz anyanyelvű tanár vezetésével naponta 4—5 óra között. Jelentkezni a művelődési központban lehet. RfMSZÓTÁR Spanyol rímszótárt készített egy madridi nyelvészprofesszor egyetemista diákok segítségével. A szótár a szavak utolsó betűje alapján rendszerezi a szavakat. Szerzője szerint hasznos lehet a nyelvoktatásban, és örömöt szerez majd a játékos kedvű nyelvészkedőknek. A világ első rimszótára 1837-ben Lipcsében készült, s ma világszerte 34 hasonló könyv létezik. AZ UNIÓ KLUB VENDÉGEI A tanárképző főiskola Unió Klubja vendégeinek!, ma, szerdán este fél kilenc órakor az Udvari bolondok rock blues együttes koncertjét rendezik meg a főiskola Április 4. útja 8. szám alatti klubjában. A kislány meghalt SZEGEDI DIÁKSIKER A napokban Gyulán három megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád fiataljainak részvételével rendezték meg a Magyarország az én hazám című vetélkedő területi elődöntőjét. 36 csapat versenyében az áprilisi székesfehérvári országos döntőbe első helyen a 624-es Ipari Szakmunkásképző Intézet, másodlkon a „600-as" szakmunkás, harmadikon szakközépiskolás csapata jutott. Alapítvány Szegeden néhány lelkes szülő elhatározta, alapítványt hoz létre a sérült gyerekek megsegítésére. Mindenekélőtt szeretnék felkutatni azokat a családokat, ahol fogyatékos gyerekeket nevelnek. Ehhez kérik a tanács segítségét is. Majd bérelnének a belvárosban egy helyiséget, ahol klubot működtetnének. Itt ki-ki elmondhatná gondját, baját. gyermekmegőrzésre is nyílna lehetőség. Akik segíteni szeretnének, hívják a 17-448-as és a 22-994-es telefonszámot. Adózási tudnivalók Mindenevő — Ennek. » sültnek olyan íze van, mint a fokhagymával bedörgölt cipőtalpnak — dühöng a vendég. — Nahát, mi mindent evett már a kedves vendég! — csodálkozik a pincér. AUTÓS- ÉS MOTOROS TANFOLYAM A Start munkaközösség szervezésében március 14-én 17 órakor a Makkosházj Altalános Iskolában, március 24-én 17 órakor a • városi 6portszékházban (Deák F. u. 2. sz.), a kisteremben autósés motoros tanfolyam indul. Jelentkezés és felvilágosítás minden délu\án a Teréz u. 9/B szám alatt. (x) GALAKTIKA KÖR Kard és varázslat címmel Huszla Tibor tart • előadást a Fan tasy-irodai ómról holnap, csütörtökön délután 6 órakor az Odessza-városi klubban. A Galaktika Baráti Kör tagjai itt vehetik át megrendelt könyveiket is. HOBO KONCERT Nőnapi meglepetésként, ma, szerdán este nyolc órakor a Hobo Blues Band ad koncertet a Dóm tér 13. alatti SZOTE-kiubban. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatása szerint minden munkáltató köteles a sorkatonai szolgálatra bevonult fiatalokkal az 1988-as esztendőről, az adófizetés teljesítéséről elszámolni, mivel az érintett fiatalok munkaviszonya szolgálati idejük alatt sem szűnt meg. A munkáltatóknak január 31éig kellett megküldeni az érintett fiatalok lakcímére vagy szolgálati helyére az igazolást az adóév során kifizetett jövedelmekről és a levont adóelőlegekről. Hasonlóan más adóalanyhoz a sorkatonáknak is február 20-áig kellett elkészíteni nyilatkozatukat arról, hogy a munkáltatótól származó jövedelmeiken kívül volt-e a múlt esztendőben másjövedelmük is. Ha ez a nyilatkozat elkészült, akkor a megfelelő igazolások benyújtása esetén a munkáltató köteles az összjövedelmet csökkentő tényezőket és az adókedvezményeket is figyelembe véve az adóalapot és az adót megállapítani. A munkáltató köteles az adótartozást levonni és befizetni, illetve túlfizetés esetén a legközelebbi bérfizetéskor legkésőbb április 20-áig a visszajáró összeget a sorkatona által megjelölt címre megküldeni. Ha ilyen nyilatkozatot nem tett a sorkatona, akkor saját magának kell elkészítenie adóbevallását, s azt elküldenie az illetékes adófelügyelőséghez. Csökkent az energiafelhasználás Gyógyszermérgezés Holtan találták Szombathelyen március 4-én reggel az egyik fizetővendég-szobában Horváth Ágnes tizenhárom és fél éves kislányt. Ugyanott bukkantak rá a kislány tizenkét és fél éves öccsére, akit életveszélyes, valamint a gyermekek anyjára, akit súlyos állapotban szállítottak kórházba. A gyors orvosi segítségnek köszönhetően a fiú és anyja életben maradt. Mindhármójuknál gyógyszermérgezést állapítottak meg. A vizsgálat eddigi adatai szerint az anya, Pfeifíer Ágnes előző nap mindkét gyermekét kihozta a kőszegi nevelőotthonból, majd együtt menték a fizetővendég-szobába. Tisztázatlan, hogy ott ml történt, ám feltételezhető, hogy öngyilkossági kísérlet vezetett a tragédiához. Az asszonyt, aki már eddig is többször kísérelt meg öngyilkosságot, jelenleg a szombathelyi kórház pszichiátriai osztályán megfigyelés alatt tartják. Az ügyben a Vas Megyei Rendőr-fökapitanyság folytat nyomozást. Az ország energiafelhasználása tavaly az előző évihez viszonyítva 1,4 százalékkal csökkent, ami mintegy 470 ezer tonna olajjal egyenértékű megtakarítást eredményezett. Egyebek között erről tájékoztatta kedden az energiagazdálkodási propagandabizottságot Wiegand Győző, az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet igazgatója, a testület titkára. Az utóbbi tíz évben tavaly fordult elő először, hogy miközben a termelő ágazatok energiafogyasztási stagnált, vagy mérséklődött, a lakosság felhasználása sem emelkedett, hanem 1,3 százalékkal csökkent. A szokásos évi mintegy 3 százalékosnál jóval mérsékeltebb ütemben, mindössze 0,4 százalékkal növekedett a fogyasztás villamos energiából. Az össz-energiafogyasztás csökkenésével elért megtakarítás nagyobb része az előző évinél melegebb időjárásnak köszönhető, kevesebb energiát kellett fűtésre fordítani. A termelő ágazatok is csökkentették az egységnyi termék előállításához szükséges energiaigényt. így miközben a termelés 1,7 százalékkal emelkedett, ugyanakkor összességében 1,5 százalékkal kevesebb volt az energiafelhasználás. Az energiagazdálkodás szempontjából viszont előnytelen, hogy nem a kevésbé energiaigényes feldolgozóipar termelése, hanem elsősorban a viszonylag sok energiát használó alapanyag-termelő iparé emelkedett. Az idén az ország energiafelhasználásának megközelítően 1,5 százalékos növekedésével számolnak, aminek feltételei adottak. Januárban 6 százalékkal tobb energia fogyott, mint a múlt év első hónapjában. DELMAGYARORSZAG A Magvar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szavas István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanáeskiiztarsasag útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Iga/gato: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél, tlófizetési díj egy hónapra IUI forint. — ISSN 0133— 025 x " DM Röviden Lakbérek, albérletek y •