Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-29 / 74. szám
•vtirwrnaa !>•».. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 79. évfolyam, 74. s2ám 1989. március 29., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 4,30 forint Maximum: 2 óra Nem funkció, hanem munka A megújuló megyei pártmunkának új szerkezetű, igazán korszerű munkastílusú szervezetekre is szüksége van. A decemberi megyei pártértekezlet óta ikülönböző bizottságok, munkacsoportok alakultuk. A bennük feladatokat vállalók között nagyon sok az új arc. A gazdasági és szociálpolitikai munkabizottság eddigi elhatározásairól, elképzeléseiről kértünk információkat Meszlényi Ferenctől, a bizottság vezetőjétől (aki egyébként „civilben" a Szőregi Takarékszövetkezet elnöke) és Frakrwy Gábortól, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága titkárától. — Milyen elképzelésekkel látott munkához a bizottság'.' Meszlényi Ferenc: — Elsősorban feltáró éá^ javaslattevő funkciót szánunk önmagunknak. Nem előre elkészített felméréseket, az apparátus által előzetesen öszszeállitott anyagokat akarunk unalmas tanácskozásokon tárgyalgatni. Munkánkba igyekszünk rendre külső szakembereket bevonni. Ez a2 agrártézisek vitájában máris megtörtént. Legalább 20 emberrel konzultáltunk a megye agrárszektorából. Az általunk tárgyalt témák előterjesztője mindig egy tagtársunk, vagy külső meghívott lesz. Az összegezésünk eredményét a pártbizottság vagy a végrehajtó bizottság felé továbbítjuk. Nem az események után akarunk kullogni, hanem a gazdaságpolitika részesei akarunk lenni. Könnyen elképzelhető, hogy több témában is más véleményre jutunk majd, mint mondjuk az illetékes minisztérium. — Honnan és hogyan gyűjtenek információkat? Fraknóy Gábor: — A vállalatoktól való adatbekérésektől őrizkedünk. Inkább a pénzintézetekre és a KSH megyei igazgatóságára szeretnénk ebben a munkában támaszkodni. Esetenként célravezetőnek tűnik a helyszíni tájékozódás. Ilyen lehet a közeljövőben mondjuk egy hódmezővásárhelyi informálódás. Jelentős szerepet szánunk a megyei vitáknak is, például olyan kérdésekben, mint a vállalati mozgástér, u tulajdonviszonyok alakítása, vagy gazdasági teherviselés aránytalanságai. — Ismét egyre több gyáregységtől hallani önállósulási törekvésekről. A fővárosi anyavállalatoktól elszakadni szándékozóknak igazán elkelne ma a politikai támogatás. Meszlényi Ferenc: — Ezeknél a törekvéseknél először az önállóságra való képességet kell vizsgálni. Csak az lépjen, aki a saját lábán is megélhet. Az önállóság csakis gazdasági érdekeken alapulhat. Jó lenne a korábbi gyakorlattal ezen a területen is szakítani. El kellene már azt is érni, hogy ne csak ott legyen lehetőség ilyen lépésre, ahol a nagy cég már tönkrement. Igazán jól sikorült az ilyen váltás például a szentesi Kontaktánál. Az a gyár tele van új termékekkel, és rengeteg elképzelés is van a tarsolyukban. — Milyen az új bizottság összetétele? Fraknóy Gábor: — igazán sokrétű. Hiszen dolgozik itt egyetemi docens éppúgy, mint vállalati középvezető vagy mezőgazdasági szakember. A régi bizottságból mindössze két rátermett tag maradt a kővetkező időszakra. Valljuk: az a tanácskozás, amelyik két óránál hoszszabb, már nem lehet igazán jó. Racionális gazdasági szakembereket sikerült itt összegyűjteni, ök tudnak szóvirágok nélkül, röviden, lényegre törően fogulmazni. Lapozgassunk tovább a munkatervben. Az agrártézisek megvitatásával párhuzamosan készítik elő a megyei új agrárpolitikát. Szó lesz majd a mezőgazdaság és az élelmiszer-gazdaság együttműködéséről, a merev szektorhatárok feloldási lehetőségéről. Beszélgetőpartnereim például felvetették, hogy a falvak szakszövetkezeti, fogyasztási szövetkezeti és takarékszövetkezeti hármassága nem biztos, hogy a legjobb forma. Mindhárom szövetkezetnek ugyanazok a személyek a tagjai. A tevékenység miatti elkülönülés a tőkét is szétforgácsolja. Megvizsgálják a faluközösségek és a szövetkezetek viszonyát. Részletesen elemzik a biotechnológiának az adottságokhoz képesti elmaradottságát a megyében. Ennek a területnek a fejlesztési elképzelése például már egy helyi választási program része lehet. Foglalkoznak szociálpolitikai ügyekkel, az életszínvonal változásának tendenciáival szűkebb környezetükben, a helyi foglalkoztatottsággal, a lakáshelyzettel, a szolgáltatások lehetséges fejlesztésével és környezetvédelemmel is. A végső cél a megye 1987-ben készített gazdasági stabilizációs programjának újragondolása. Ez — a részek megismerése, feltárása után — 1990 elejére várható. — Milyen ráhatást akar gyakorolni ez a bizottság Csongrád megye gazdaságára? Meszlényi Ferenc: — Semmiképpen sem lehet a célunk a közvetlen beleszólás. A gondokat az emberi oldalról akarjuk elsősorban megközelíteni. Vitákat, eszmecseréket akarunk gerjeszteni. Ezekben és a különböző más munkamódszerekkel kialakított álláspontunk talán orientálja majd a közvéleményt. Ebben a társaságban senki sem tekinti funkciónak azt, amire vállalkozott. Ez olyan munka, amivel talán előre jelezhetők és így valamennyire csökkenthetők a megye gazdasági és szociálpolitikai gondjai. ISulc István Amerikai küldöttség Budapesten Grósz Károly, az MSZMP főtitkára kedden a Központi Bizottság székházában fogadta az Amerikai Egyesült Államok képviselőháza költségvetés-felhasználási bizottságának küldöttségét, amely Dan Rostehkowskí elnök, vezetésével hétfő este óta tartózkodik hazánkban. A párt főtitkára tájékoztatást adott a magyar belpolitika néhány időszerű témájáról, majd a kötetlen megbeszélésen válaszolt a képviselők kérdéseire. Az amerikai politikusok nagy érdeklődést tanúsítottak a magyarországi reformfolyamatok. a kelet—nyugati kapcsolatok alakulása. a nemzetközi helyzettel összefüggő magyar álláspont iránt. Németli Miklós, a Minisztertanács elnöke és Nyers Rezső államminiszter a Parlamentben, ugvoncsak a deli órákban találkozott a képviselőházi küldöttséggel. Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága Szerdán délelőtt összeül a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A testület javaslatot vitat meg a politikai nyilvánosság fejleszteséröl és a tájékoztatási törvény alapelveiről, valamint állást foglal a párt .sajtópolitikájának elveiről és a pártsajtó fejlesztéséről. A Központi Bizottság megtárgyalja a politikai rendszer reformja párton belüli vitájának tapasztalatilit. es tájékoztatást kap a KISZ XII. kongresszusának előkészítéséről. A testület ugyancsak tájékoztatót hallgat meg a március 15-i ünnepségekről, és az MSZMP nemzetközi tevékenységének néhány fontos eseményéről, valamint dönt a Lukács György Alapítvány létrehozásáról. A Központi Bizottság személyi kérdéseket is megtárgyal. A napirendi pontokhoz kapcsolódóan Major László, a párt szóvivője az MTI munkatársának elmondta: az MSZMP-nek határozott törekvése és érdeke, hogy a nyilvánosság fórumain megjelenjenek az alkotmánynyal és a törvényekkel nem ellentétes, különböző nézetek. Álláspontja szerint a politikai nyilvánosság a szocialista jogállamiság keretei között nem osztható fel első és második nyilvánosságra, azoViban ki kell dolgozni a véleménynyilvánítás széles jogi garanciarendszerét. Ennek hiánya ugyanis jelenleg zavarokat okoz. A nyilvánosság különböző fórumai gyakran nem a valóságnak megfelelően tükrözik a társadalomban meglevő érdekkülönbségeket, s ez nem segíti a társadalmi (Folytatás a 2. oldalon.) Dél-magyarország kamarája Az új formatol az érdekképviseleti munka hatékonyabb, magasabb színvonalú végzését várják. A Magyar Gazdasági Kamara szervezeti struktúrájának korszerűsítése közben szükség van tevékenységek és hatáskörök ésszerű decentralizálására, a területi szervezetek önállóságának növelésére. Az alapszabály-tervezet szerint a regionális kamara területén mindazokat a jogokat gyakorolja, amelyek az MGK tevékenységi körébe tartoznak. Közvetlen kapcsolatot tartanak a helyi államigazgatási és társadalmi szervezetekkel. Elsődlegesen felelősek a határ menti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért. A testvérmegyei. testvérvárosi kapcsolatokat gazdasági tartalommal igyekeznek megTcgn.ip Békéscsabán tartatta elnökségi ülését a Dél-magyarországi Regionális Gazdasági Kamara.. Ennek talán legfontosabb napirendi pontja az új formáció szervezeti cs működés! szabályzatának megvitatása volt, A szegedi iroda 1989. január elseje óta önállóan tevékenykedik. Április elsejétől, kísérleti jelleggel, megalakul a Dél-magyarországi Regionális Gazdasági Kamara. Még nincs döntés arról, hol létesülnek befogadóállomások az erdélyi menekültek számára — nyilatkozta Gál Zoltán belügy, miniszter-helyettes, a tárcaközi koordinációs bizottság vezetője azzal kapcsolatban, hogy Hajdúszoboszlón aláírásgyűjtési akciót kezdett a helyi KISZ-bizottság és az úttörőelnökség. Az ellen tiltakoznak, hogy u városban élők megkérdezése nélkül kívánják a helyi KISZ-iskolát befogadóállomássá átalakítani. A miniszterhelyettes elmondta: több határ menti megyétől kértek javaslatot, hogy hol lehetne befogadóállomásokat felállítani. Természetesen minden esetben a helyi és a megyei vezetéssel közösen ter. vezik a táborok létrehozását és működtetését. A javaslatokat az erre a célra alakult szakértői bizottság vizsgálta meg. Ezek egyike volt a hajdúszoboszlói KISZ-tábor is. Hangsúlyozta. hogy a helykijelölés még csuk jaLesz-e befogadóállomás Hajdúszoboszlón? vaslat, a bizottság még nem készítette el írásbeli véleményét. A következő hetekben jelölik majd ki á befogadóállomások helyét és kidolgozzák működési rendjüket. Szó sincs azonban szogesdrótos tábor létesítéserői. Hozzátette: nem elsősorban a szakértők feladata, 'hogy a helyi közösségek vezetőivel az ügyet megtárgyalják. Ez majd a döntéshozók dolga lesz. Mint mondta, az első információk szerint a vitatott KISZ-tábor nagyon alkalmasnak látszik befogadóállomás létrehozására, mert jelenlegi formájában is rpegfelel azoknak a feltételeknek, amelyek a tábor létrehozásához szükségesek. Nincs szükség jelentősebb beruházásra, s ugyanakkor kulturált elhelyezést biztosíthatna a menekültek számára. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy döntés előtt mindenképpen kikérik a helyi vezetes véleményét. Az ügy megítéléseben azonban nem- szabad figyelmen kivül hagyni, hogy számunkra a nemzetközi közvélemény szimpátiájának fenntartása döntő jelentőségű, és — rossz magyar szokás szerint — a teljes odaadás a megajánlásban és a visszatartás a végrehajtásban veszélyezteti ezt a szimpátiát. Egyébként azokat az eszközöket, amelyek a menekülttábor működtetéséhez szükségesek, így egészségügyi szűrőállomásokat, oktatás és egyéb célú eszközöket a város lakossága Ls hasznosíthatja majd. Ez természetesen nemcsak Hajdúszoboszlóra, hanem valamennyi szóba jöhető településre vonatkozik. Rámutatott, hogy hazánk a genfi konvencióhoz való csatlakozást ahhoz a feltételhez kötötte, hogy annak területi illetékessége csak Európára terjed ki, azaz csak e kontinensről érkezhetnek hozzánk menekültek. Olyan befogudóállomásokat kívánnak kialakítani, amelyekben a menekültek rövid ideig tartózkodnának. Fő funkciójuk az lenne, hogy ott munka- és szálláslehetőséget ajánljanak fel a menekülteknek. A tervek szerint a menekültek legfeljebb két hetet töltenének a táborban, mert semmiképpen sem lenne kívánatos, hogy ott hosszabb ideig munka nélkül, bizonytalanságban éljenek. A belügyminiszterhelyettes végezetül arról szólt, hogy az utóbbi időben a Romániából legálisan és illegálisan érkezők száma egyaránt csökkent. (MTI) tölteni. A tagvállalatok részére továbbítják a kamara által gyűjtött információkat, és meghatározott pénzügyi keretek között önállóan is gazdálkodnak. A regionális gazdasági kamarába írásbeli nyilatkozattal lehet belépni. Az RGK meghatározott időközönként tagvállalati ülést hiv össze, operatív tevékenységét választott elnökség és intézőbizottság irányítja. E két testület tagjai társadalmi megbízatásként végzik feladatukat. Az új szervezet bekapcsolódik a régió hosszú és rövid távú gazdaságfejlesztési koncepciójának kidolgozásába. Munkálkodik a vállalati fejlesztések összhangján. Segít — lehetőségei szerint — a hátrányos helyzetű körzetek felzárkóztatásában. Megpróbálja előre jelezni a várható foglalkoztatási feszültségeket. Véleményezi a megyei tanácsok településfejlesztési elképzeléseit. Képviseli tagvállalatai egyedi érdekeit is a központi gazdaságirányítással szemben. Segítséget nyújthat tagvállalatainak a világbanki tenderek kidolgozásához. Konzultálási lehetőséget kínál egyes hazai pénzügyi műveletekhez, például kötvény és váltó kibocsátásához. Tagvállalatai közötti vitás kérdéseket érdekegyeztetéssel igyekszik rendezni. Rés2t vesz a regionális vásárok előkészítésében, segíti ezek nemzetközi jellegének erősítését. A Dél-Alföldön ellátja a gazdasági Vezetők érdekképviseletét. A tegnapi tanácskozás résztvevői megegyeztek abban, hogy a húrom megyében külön-külön létesülő szekcióknak önálló jogosítványai lesznek, az elnökök Bács-Kiskunból, Békésből és Csongrádból rotációs rend-" szerben váltják majd egymást. Békéscsabán máris megnyílt a helyi iroda, amely például az export okmányolását ugyanügy ellátja. mint a szegedi. Némi bizonytalanság érzékelhető a szükséges pénz-* ügyi forrásgk megteremtése körül. A három megye tagvállalatai évente mintegy 14 millió forintot fizetnek be a Magyar Gazdasági Kamara budapesti központjához. Arra van állásfoglalás, hogy az új belépők tagdijának 20 százaléka helyben maradhat. Ez viszont semmiképpen sem elegendő. Az elnökségi ülés résztvevőit tegnap Badacsonyi István, az MGK főosztályvezetője arról biztosítottu, hogy a zavurtulun működéshez szükséges pénzeszközöket a regionális kamura mindenképpen megkapja. Vita volt arról is, hogy a területi ügyvezető titkár, az MGK főtitkára nevezhesse-e ki, avugy a tagvállalati ülés válassza meg. A délalföldi gazdasági vezetők álláspontja az utóbbi megoldást tartja előnyösnek, ugyanis (gy érzik magukat biztosítva arról, hogy ügyeik intézésére nem küld a központ „ejtőernyőst". A most megvitatott szervezeti és működési szabályzat várhatóan április végén kerül a tagvállalati üks elé. B. I.