Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-28 / 73. szám
2 1989. március 28., kedd Választások a Szovjetunióban Jelcin elsöprő sikere gTl Moszkve (MTI) Moszkvában a városházán hétfőn délután sajtóértekezleten adták tájékoztatást a vasárnapi választások első fővárosi eredményeiről. A legnagyobb érdeklődéssel várt kérdésre — képvtvezet Moszkvában tartózkodó főtitkára hétfőn kijelentette, hogy el van képedve a szovjetek politikai aktivitásától. lan Martin küldöttség élén a múlt héten érkezett a Szovjetunióba, az állam- és jogtudományi intéselö lesz-e Borisz Jelcin — zet meghívására, s az alkalmat felhasználva, megfigyelte a vasárnapi választásokat is. igenlő a válasz. A sok vitát kiváltó politikus, az Állami Építési Bizottság miniszteri rangú első elnökhelyettese, .aki a mandátum megszerzésével a törvények értelmében megválik a miniszteri széktől, a szavazatok 89,44 százalékával aratott elsöprő győzelmet. A főváros 26 területi választási körzetéből 15-ben hozták döntést a választások már az első menetben. Képviselő lett egyebek között Olog Bogomolov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia Szocialista Világrendszer Gazdasági Intézetének igazgatója is. Nyolc körzetben két héten belül meg kell ismételni a szavazást. Három körzetben új választásokat írnak ki, s itt két hónapon belül kell dönteni a képviselői mandátum sorsáról. Olyan körzetekben kell üj választásokat tártaA küldöttség volt néhány választási gyűlésen, vasárnap pedig több szavazóhelyiségben figyelte a szavazást. lan Martin a TASZSZnak adott nyilatkozatában különösen imponálónak mondta azt, hogy a választási kampányban fontos helyet kapott az emberi jogok kérdése. • Az örmény fővárosban vasárnap — a hatósági tilalom ellenére — egyórás tüntetés volt a Szovjetunióban megtartott törvényhozási választások ellen. Az AFP francia hírügynökség szerint, Jerevánban 3 ezren vonulták az utcára, a Reuter brit hírszolgálati iroda helyi értesülésekre hivatkozva pedig azt közölte, hogy több százan vettek ni, ahol csak két jelölt in dult, de egyikük sem kapott Ffzt a tiltakozó megmozduabszolút többséget. Ilyen körzetben esett el a képviselői mandátumtól Valerij Szajkin, a Moszkvai Városi Tanács elnöke is. láson. A tüntetők többek között „szabad Örményországot" „a Karabah-bizottság tágjainak szabadon bocsátását", Az ország más részein is a köztársaság számára füghozták meglepetéseket a vá- getlen parlamenti választálasztások Leningrádban sokat követeltek. A rendAnatolij Geraszimov, a vá- fenntartó erők feloszlatták rosi pártbizottság első titká- a tüntetést, és néhány szern mindössze 15 százalékot mélyt őrizetbe vettek, szerzett mérnök vetélytársáHazánkba látogat Cshö Ho Dzsung © Tokió (MTI) A Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására kedden Magyarországra érkező Cshö Ho Dzsung dél-koreai külügyminiszter budapesti tárgyalásai során egyebek között tájékoztatást kíván adni Szöulnak a szocialista országokkal létesítendő hivatalos kapcsolatokra vonatkozó csomagtervéről — közölte a miniszter a The Korea Times-nak adott interjújában. A Koreai Köztársaság — az NSZK úgynevezett keleti politikájához hasonlítható — „északi politikája" megvalósítása érdekében Magyarországot egyfajta diplomáciai híd szerepének a vállalására szeretné felkérni a szocialista övezetben — vált ismeretessé az exkluzív interjúból, amelyet Cshö még elutazása előtt adott. A szocialista országok irányába való nyitás programját a múlt év júliusában hirdette meg Ro Te Vu államfő. E program alakulását elemezve optimizmusának adott hangot a külügyminiszter. „Kapcsolataink a szocialista országokkal fejlődnek. Arra számítunk, hogy északi politikánk megvalósulásának eredményei további kedvező hatással lesznek Észak- és Dél-Korea viszonyának az alakulására" — idézi a minisztert a The Korea Times. Cshö ugyanakkor arra is utalt, hogy a kedvezően alakuló viszony Dél-Korea és Kína, illetve a Szovjetunió — az ENSZ Biztonsági Tanácsának két tagországa — között esetleg azt eredményezi, hogy Szöul egyoldalúan kérni fogja felvételét a világszervezetbe. val szemben, akire a szavazatok 74 százaléka jutott. Litvániában Algirdas Brazauskas, a köztársasági KP KB első titkára, valamint Vlagyimior Berezov, a KB másodtitkára megszerezte a választók többségének bizalmát. Nem lett azonban képviselő Vitáutás Astrauskas, a köztársasági Legfelsöbo Tanács Elnökségének elnöke, valamint Vitáutás Sakalauskas, a litván kormányfő. Vilniusból származó, nem hivatalos értesülések szerint, a Litvánia 42 választási körzetében képviselővé választották többsége az ottani népfront, a SAJUDIS támogatását élvezi. Borisz Jelcin szerint saját földcsuszamlásszerű választási győzelme is annak bizonyítéka, hogy minél gyorsabban meg kell valósítani a Gorbacsov nevével fémjelzett szovjetunióbeli átalakítási programot. A volt moszkvai pártvezető a Reuter brit hírügynökségnek adott hétfői interjújában kifejtette: véleménye szerint a választási végeredmény segíthet megszabadulni attól a hagyománytól, amely szerint mindenről, ami a Szovjetunióban történik, rózsaszínű képet kell festeni — a politikus szavai szerint: „legfőbb ideje nevén nevezni a gyereket". Programjáról elmondta: képviselőként is az élelmiszer-ellátás javításáért, a katonai és űrkiadások lefaragasaert, valamint a korrupció felszámolásáért fog küzdeni. Arra a kérdésre, hogy győzelme nem hozza-e nehéz helyzetbe Mihail Gorbacsovot a vezetés konzervatív tagjaival szemben, a moszkvai képviselő csak annyit válaszolt: ö mindig is a pártfőtitkár oldalán áll;. Elmondta, hogy személyes kapcsolata Gorbnesnvval nem szakadt meg, de kettőjük jelenlegi viszonyát „hivatalosnak" minősítette. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szétHúsvéti békemenetek 9 Bonn (MTI) fiatalok a két ország StrasAz atom- és egyéb tömeg- bourg—Kehl-i határánál pusztító fegyverek általános hosszú idő után most előfelszámolásának követeié- ször tartották közös békesével hétfő délután véget mozgalmi felvonulást. Az értek az NSZK-beli hagyó- idei húsvéti békemeneteken mányos húsvéti békemene- a tavalyinál mindamellett tek. Az országszerte mint- lényegesen kevesebben vetegy 300 városban és köz- tek részt. Politikai megfiségben megtartott tüntetése- fi.velök szerint ez nyilvánvaken körülbelül 80 ezer em- lóan összefügg a lakosság ber vett részt. Az országos biztoaságérzetének növekemegmozdulások záró nagy- désével, aminek okát egygyűléseinek Hamburg, Han- értelműen a nagyhatalmak nover, Dortmund, Köln, eredményes fegyvercsökMajna-Frankfurt és Nürn- kentési erőfeszítéseiben, a beig volt az egyidejű szín- szovjet békekezdeményezéhelye. Hasonló demonstrá- sekben, illetve a szovjet elció volt Nyugat-Berlinben lenségkép megrendülésében is. látják. Az uniópártok hiA zömmel békemozgalmi vatalos szóvivői így isszükrokonszenvezők, szociálde- ségesnek tartották bírálni a mokraták (SPD), zöldpárti- húsvéti békemeneteket, vaak és szakszervezeti tagok lamint azt a körülményt, felvonulásain követelték, hogy az ország vezető tévéhogy a bonni kormány ne és rádióállomásai idén is járuljon hozzá a NATO nagy teret biztosítottak a úgynevezett átfogó leszere- felvonulásokról szóló tudóJési és fegyverkorlátozási sításoknak. koncepciójának keretében az NSZK területén állomásoztatott rövid hatótávolságú amerikai atomeszközök tervezett korszerűsítéséhez. Noha Helmut Kohl szövetségi kancellár kormánya ettől maga is húzódozik, az Egyesült Államok és NagyBritannia arra bátorítja a kabinetet: mielőbh egyezzen bele abba, hogy korszerűbb rendszerre váltsák fel a Lance-típusú amerikai rakétákat. A húsvéti békemenetek résztvevői ezeket a terveket burkolt utófegyverkezésnek minősítették. Hasonlóképpen sürgették a vegyi fegyverek világméretű eltiltását, nemkülönben azt, hogy Bonn korlátozza a nyugati szövetséges légi haderők NSZKbeli gyakorló mélyrepüléseit. E repülések arra szolgálnak, hogy a pilóták elsajátítsák a feltételezett ellenfél radarfelderítésének megtévesztését. Nyugatnémet és - francia Péter László Forradalom és ellenforradalom Szegeden 7. szemével látott egy listát, kollégáim akkor mind hallÉs mindegyik azzal a refrén- amelyre a franciák kivonu- gattak —, a még okosabbak nel zárul: Szegény hazát' lása után letartóztatandó ördögi huj-hujjal tagadták lan. Hazátlan, amikor a szegediek fel vannak je- meg 1918-at és 1919-et. Az lövészárokban fázott, ázott gyezve, s csekélységemnek én írásaimban nem fog ön éhezett; hazátlan, amikor azon díszhely jutott. Azt egy sort sem találni, amesebesülten, bíbor sebekkel azonban már nem merte lyért szégyellenem kellene égő szörnyű lázban a férges megmondani, hogy hivatalos magam, pedig én igen széágyon hevert; hazátlan volt, lista-e ez, s katonai-e vagy gyenlős természetű öregúr amikor újra a frontra polgári, vagy éppen katona- vagyok." ták; hazátlan volt amikor tiszti magánvállalkozóké, s Dettre János két malomfoigságban bandukolt rab ez meglehetősen egyre is kő közé került. Mind a légiók sorában. Ám ekkor megy. Mi igen közel va- munkásság, mind a polgárvalami történt: gyünk Kecskeméthez, s tud- ság árulójának tartotta. A Tizennyolc őszén játok, hogy ott hogy végződ- polgárság a forradalom alatt) [forradalmi szél tek a letartóztatások." adott nyilatkozataiért, a Végrendelkezett. „A he- munkásság az ellenforradalyemen várom be a magyar Iom fölülkerekedése utáni nemzeti bosszút." Barátai magyarázkodásáért. Szabadazonban óvatosabbak voltak. kara emigrált, s a Bács MeSzalay József rendőrfőkapi- 'f?>'ei NaP16 szerkesztőjeként tány, az ellenforradalom jó- úttörő szerepet vállalt a vajvoltából egyébként városi dasagi magyar irodalom fölkihagyás sokat sejtet. Mind- hatásköréből kerületivé dajkálásában. A kisebbségi két forradalmat ezek a csu- avanzsálva, becsülte annyira érdekek védelme miatt 1925 kaszürke köpenyű szegény Mórában az embert, az írót, őszén a királyi Jugoszlávia katonák juttatták diadalra, a tudóst, hogy megóvja a ve- hatóságai visszatoloncolták. Mind a kettőért kell bún- szedelmektől. Nyíltan eg- * ' hődniük: Hazasodorta, és ö büszke [lázban Érezte, most a nép ítél, S ö nem hazátlan! A ballada műfajának megfelelően a szaggatottság, a A konszolidáció korában zisztenciájának kockáztatása ™ár enyhébben ítélték meg Tizenkilenc őszén [börtönben ült, Fagyos szelek fütyültek fa világban. Fölötte zúg ítéletül, Hogy ő hazátlan! Nem lehet megrendítőbben kifejezni, hogy az ellenforradalom mennyire a vinélkül nem állhatott ki Móráért, de azt megtette, hogy mikor hírét vették a fővárosból leruccanó különítményeseknek, szemlére indult, forradalmi szereplését. Ügyvédként és a Délmagyarország jó tollú, harcosan antifasiszta vezércikkírójaként tevékenykedett a német Mórát is. Utóbb már megszilárdult annyira a helyi közbiztonság, hogy az ismétléstől nem kellett tartaniuk. ,, ,., - Juhász Gyula nem kapott laghaborut eloidezo gonosz nyugdijat szegényen éldeuralom restauracioja, mint ezzel a versbe újra visszakerült refrénnel: hogy ö hazátlan! Csak csodálhatjuk, hogy és autóján magával vitte TP^Ü^lfu A de,po,rtólás elol a halaiba menekült. Tabódy Zsoltot bíróság elé állították. Pőrében Juhász Gyula is tanúskodott, s nem tagadta meg, hogy a forradalom alatt szonettot írt hozzá (Tabódy Zsoltinak). 1921. október 24-én elítélték, de büntetését a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vették. A fölszabadulás után rehabilitálták: altébornagygyá léptették elő. gélt édesanyjával. Mórát ugyan nem mozdították el a múzeum és a könyvtár éléről, ám nemegyszer állása Is veszélyben forgott. Annál inA vértelen m.ndezt Juhasz Gyula 1919 k4bb 'mert ő sem hagyott föl oktobereben meg le merte es az ellenforradalmi rend elle_ e tudta írni. Csak a kulon- közjrói tevéken éggel. leges szegedi viszonyok ma- Többször keveredelt írasai gyarazhatjak hogynyomta- bajba> i923-ban pörbe e . . tasban megjelenhetett. Nem js Ekkor is közbenjárók f0rrű(7ű/0m Igerete húzták ki a csávából. 1931. május 27-én Nagy Lajosnak, A Tanácsköztársaság Szegeden nem 133 napig tarMár magam is becstelen- tott ugyan, de a néhány hét nek tartanám magam, ha alatt, amíg érvényesülhetett opportunizmusból sarat ha- a szocialista eszme, szómos jigálnék a spanyol forrada- szép emberi példán mutatlomra, miután végigcsinál- hattá meg vonását, hurnatám két magyar forradal- nista magasrendűségét. Ez a mat, nem muszájból és nem néhány hét öntött erőt, hitet törtetésből... a szegedi munkásság és érÉn nem kaptam a fórra- telmiség legkülönbjeibe, dalomtól semmit, de azért hogy a bukás után is hósohasem tagadtam meg a napokon át szembeszegülforradalmakat, se a magam hettek a fehérterror fegyMóra január 24-én már hírét szerepét, sőt, vallomást tet- vereseivel, és mindaddig levette hogy mi vár rá. Do- tem arról akkor is, országos foghatlak bosszúra lendülő mokos Lászlónak írtá: „Két nyilvánosság előtt, amikor kezükeb mígnem a nemzetnappal ezelőtt egy nagy pesti az nem volt egészen ve- k"zi tulero megfojtotta a penzember, volt képviselő szélytelen dolog, különösen szocializmus igeretes maérkezett Szegedre, s ijedten olyan ember részéről, aki 9.yov kísérletet, közölte velem, hogy saját tisztviselő. Okosabb pesti (Vége.) meglepő, ha egy téves filológiai adatból Bóka László arra következtethetett hogy a i^^ak'íg^ vallottf Horthy-rendszer alatt csak kéziratban terjeszthették. A költó köteteibe nem is került bele, csak a fölszabadulás után. A franciák távozása után A franciák 1920. március l-jén hagyták el a várost. AMERIKAI KÉPVISELŐHÁZI KÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN Dan Rostenkowski képviselő vezetésével hétfőn Budapestre érkezett az Egyesült ALlamok képviselőháza köl tség vetés-felhasználási bizottságának küldöttsége. ( Rádiótelex Rendőrgyilkosságok Koszovóban © Pristinr. (Tanjug) jogkörét a hozzá tartozó, de Két rendőr áldozata van albán többségű autonóm a hétfői koszovói megmoz- tartományban, dulásoknak. A tüntetők és a A hétfői podujevói tüntekarhatalom összecsapása so- tésen a Tanjug jelentése rán Podujevo városában a szerint mintegy 4000-en vethelyi milícia albán nemze- tek részt, s a rendörséggel tiségű vezetőjét érte halálos kirobbant összetűzésben nélövés, Titova Mitrovicában gyen megsebesültek. Ezzel pedig egy szerb rendőrt egy időben Koszovóban másgyilkoltak meg. A múlt hé- félé, így Tilova Mitrovicáten újból fellángolt koszovói ban is összecsapások volmegmozdulásoknak ők vol- tak: öt városban a rendőrtak az első halálos áldoza- ség csak könnygázzal, gutái, bár a tüntetések másik mibotokkal és vízágyúkkal gócpontjában, Urosevacban tudta feloszlatni a mind a tüntetők soraiból már ihevesebbé váló itüntetésecsütörtökön és szombaton ket, Lipljan felett pedig a is tüzeltek a rendőrökre. Az rend fenntartására már heöt napja tartó megmozdulá- likopterek keringenek, sokat a koszovói parlament A hétfői gyilkosságok csütörtöki döntése váltotta megfigyelők szerint az amúgy ki: az alkotmány módosítása is súlyos koszovói helyzet ugyanis a tüntetők szerint további rosszabbodásához növeli a szerb köztársaság vezethetnek. tolták a krasznodari atomerőmű építését. Hétfőn teljesen levonultaik a mumkáAr. amerikai piacra kerülő sok a Kaukázus északtmgyar áruk versenyképes- keleti lejtőjénél fekvő építeségét befolyásoló, a jelen-le- si területről. Az építkezésen gi gyakorlat szerint évente foglalkoztatott, mintegy 700 felülvizsgált legnagyobb ember kiszolgálására emelt kedvezményes elbánás meg- lakóházaikat és ipari Jétesítadásában is illetékes bízott- menyeket átadják a helyi ság tagjai programjuk so- vállalatoknak. Az erőmű rán tájékozódnak a magyar építésének leállításáról a gazdasági és politikai refor- szovjet kormány energiamokról, magyar-amerikai ügyi bizottsága döntött, fikereskedelmi és gazdasági gyelembe véve tudósok és a kapcsolatok helyzetéről. HÁROMSZÁZEZER EMBER TÜNTETETT Körülbelül 300 ezer ember vonult fel szombaton Rigában, a Lett SZSZK fővárosában a sztálini önkény lettországi álozataira emiéközvélemény álláspontját. A területről megállapították, hogy földrengésveszélyes, így nem biztonságos a nukleáris erőmű felépítése. CSILLAGHÁBORÚS KÍSÉRLET A csillagháborús program keretébe illeszkedő kísérkezve A felvonulást és az letot hajtották vegre az utána következő nagygyü- Egyesült Államokban. A lést abból az alkalomból °'fx> Canaveral-i kísérleti rendezték, hogy éppen 40 támaszpontról egy Delta éve, 1949. imárcius 25-én star rakétával műholdat kezdődött meg 40 ezer em- bocsátották földkörüli pályáber erőszakos kitelepítése ra A lézeres radarral, videoLettországból. Ezeket az kamerákkal és más különleembereket a sztálini vezetés kes berendezésékkel felszekulákoknak bélyegezte, és a relt műhold segítségévéi Szovjetunió keleti területei- °'yan fegyvert próbálnak re telepítette az erőszakos kikísérletezni, amely nékollektivizálás során. hany perc alatt megsemmisítene a tóidról felbocsaLE ÁLLÍTOTTAK tett rakétákat. A „rakétavaAZ ÉPÍTÉST dász" szputnyik súlya 3 tonA térség szeizmikus vészé- na, előállítása 140 millió dollyeztetettsége miatt leállí- tárba került.