Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-24 / 71. szám

2 1989. március 24., péntek Befejezte munkáját az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) gyakorolna. A világkiállítás főként vállalkozási alapon valósuljon meg, a lehető legkisebb mértékben terhelje az állami költségvetést. A rendezés felelősségét pedig a kormány vállalja magára. A testület ezzel az elvi állásfoglalással támogatja az előkészítés munkálatait. Morvay László a többi között javasolta, hogy mérjék fel, mely országrészek, milyen arányban részesülnek a világkiállításhoz kötődő fejlesztésekből, illetve melyek maradnak ki annak hasznából. A világkiállítás várhatóan nem csekély állami tiszta hasznát el kellene különíteni, s abból csak azok a területek részesednének, amelyek elhelyezkedésük miatt kimaradtak a világkiállítás infrastrukturális fejlesztéseiből. Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter emlékeztetett a századforduló idejére, amikor Magyarországon roppant méreti! elmaradást sikerült behozni, megteremtve azt az infrastruktúrát, amely a mai napig meghatározza az ország, a városok arculatát. önkéntelenül adódik az analógia — mondta a miniszter —, hiszen akkor is a magyar—osztrák kapcsolatokban rejlő jó lehetőségeket igyekeztek kihasználni. Ez volt az az Időszak, amikor Budapest nagyvárossá, az ország pedig európai tényezővé vált. Ekkor épült a Duna-hidak többsége, a kontinens első földalatti villamosvasútja, a Tudományos Akadémia, az Opera, a Műegyetem, a múzeumok sora. Ügy is tűnhet, hogy mindezek pazarló, luxusvállalkozások eredményei voltak, ám azzal is együttjártak, hogy ha rövid időre is. de sokkal közelebb kerültünk Európához, mint előtte és utána bármikor. Ma újra nyomasztó elmaradásaink vannak a gazdaságban, elsősorban az infrastruktúrában — mondta Derzsi András. — A hírközlés, az autópálya-hálózat, a vasúti szolgáltatás minősége terén az európai mezőny utolsó helyeit foglaljuk el. Ez az elmaradás évente 10 milliárdos nagyságrendű veszteségeket okoz a népgazdaságnak. A világkiállítás egyik nyeresége lenne e veszteség viszonylagos mérséklése. Ebben játszana nagy szerepet az autópályaépítési program, a Budapest —Bécs közötti vasútvonal hazai szakaszának korszerűsítése, az 1995-ig létesítendő egymillió új telefonvonal. De kérdés, van-e reális esély a szükséges források előteremtésére? A külföldi működő tőke már megmozdult: több komoly ajánlat érkezett az autópálya-építésre, és számottevő külföldi érdeklődés mutatkozik a vasúti rekonstrukció és a hírközlés fejlesztése iránt is. Tudni kell azonban, hogy ezt a vállalkozási készséget jelentős mértékben motiválja a világkiállítás, önmagában az infrastruktúra fejlesztése nem jelentene vonzerőt a külföldi működő tőkének. Fontos követelmény ugyanakkor, hogy a megvalósításban jelentős részt vállalhassanak a magyar cégek, ugyanis így a vállalkozási nyereség nagy hányada az országban maradna. Hiba lenne a vállalkozás hatását csak az infrastruktúrára korlátozni — mutatott rá Derzsi András. — Előnye az is, hogy legkevesebb 50 ezer munkahelyet teremtene az építő- és a feldolgozóiparban, s 8-10 ezret az idegenforgalomban és a vendéglátásban. A végleges döntésre csak a pontos adatok birtokában kerülhet sor, ám az Országgyűlés most kialakítandó véleménye döntő lehet ebben a kérdésben — mondotta befejezésül. Ezután még tizenkét képviselő mondott véleményt. A vitát követően Beck Tamás kereskedelmi miniszter válaszolt a felvetett kérdésekre, észrevételekre. A Budapesten kívüli térségek fejlődési lehetőségeivel kapcsolatban hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért, hogy a vidék minél nagyobb arányban részesüljön a világkiállítás hasznából. Ma még nincsenek kész tervek erre, de a kormány minden megvalósítható javaslatot figyelembe vesz. Sokszor került szóba a vita a kiállítás vállalkozói alapon történő megrendezésére. Ez megvalósítható elképzelés — mondta Beck Tamás — hozzá téve, hogy 1972-től, amióta lehetőség van a vegyes vállalatok alapítására, alig 300 millió dollárnyi működő tőkét sikerült bevonni gazdaságunk vérkeringésébe. Ezzel szemben sok más európai ország csak az elmúlt egy esztendőben több milliárd dolláros működő tőkét vont be gazdaságába. Ha sikerült rendezni a tulajdonviszonyokat, ha vonzóvá tesszük Magyarországot a működő tőke számára, akkor nem irreális elképzelés vállalkozási alapon megrendezni a világkiállítást. Az utóhasznosítással kapcsolatban Beck Tamás rámutatott: mindenképpen szükség van arra, hogy a világkiállításra épített létesítményeket minél gazdaságosabban kihasználjuk a későbbiek során. Szellemi erőfeszítéseket kell tenni a legjobb megoldások megtalálására, kész javaslatok ma még nincsenek. Végül Beck Tamás egyetértését fejezte ki azokkal a képviselőkkel, akik véleménye szerint csak a teljes nyilvánosság és a beleszólási ' Iehétőség teheti eredményessé és hazánk számára hasznossá a világkiállítás rendezvényét. A mostani ülésszak leghosszabb szünetében ültünk le egy csendes folyosórészen Fodor Pál makói képviselővel beszélgetni. Egy-egy kérdést tettem fel az ülésszakfolytatás legfontosabb témáiról. — ön, mint gyárigazgató, munkavállalóként és munkáltatóként is érintett az új sztrájktörvény által. — Meggyőződésem, ha kellően rugalmas a munkáltató, akkor nem kerülhet sor az új törvény alkalmazására. Persze, előfordulhat olyan szituáció, amikor mégis előkerül ez a jogszabály, mert elengedhetetlen egy ilyen demonstráció a konfliktusok megoldása érdekében. De például igen nagy kárt okozhatna a sztrájk az energiaiparban, az egészségügyben, de az élelmiszeriparban is. A húsiparban még a legrégebbi szakemberek sem igen emlékeznek arra, hogy a munkavállalók ilyen kényszerítő eszközhöz nyúltak Két témaf egy képviselő volna, a mezőgazdaságban — aratás idején — esetleg helyrehozhatatlan lenne a veszteség. — Az 1995-re tervezett világkiállítás ellen és mellette is rendkívül sok érv hangzott el. — A kormány ismét fáziskésésbe került. A bejelentés korábban történt meg, mint a Parlament tájékoztatása. Nagyon sok előnyt hozhat ez a rendezvény az országnak, de a jelenlegi helyzetben vállalkozhat-e az ország erre? Ha netán ez a beruházás évente 250—300 millió dollárral emelné az amúgy is igen magas államadósságunkat, akkor vissza kell vonni a jelentkezésünket. Az autópálya, a csúcstechnológia beáramlása csak az ország egy részterületére várható. Tehát az állam fejlesztési pénze 1995-ig a fővárosra és az Észak-Dunántúlra koncentrálódik. Ezért a másutt jelentkező alapvető ellátási problémák megoldása kitolódik a következő évtized közepéig. Lehet, hogy inkább egyes, az ország más tájain lévő kistelepülések népességmegtartó képességét kellene inkább növelni. Nem biztos, hogy a világkiállítás megrendezése a legcélravezetőbb út. Ennek eldöntéséhez az elénk, képviselők elé terjesztett anyag nem eléggé részletező. Nem látszanak az 1995 utáni, országon belüli főbb fejlesztés irányai. Kíváncsi lennék arra a koncepcióra, ami a közeljövőben esetleg a világkiállítás miatt infrastrukturálisan elmaradó régiók felzárkóztatásán gondolkodik. Viszont az máris bizonyos, hogy ez ügyben egy igenlő döntés több hasznot ígér, mint bősnagymarosi költekezésünk B.I. Ezután határozathozatal következett. Az Országgyűlés 15 ellenszavazattal, 71 tartózkodás mellett tudomásul vette a kereskedelmi miniszter tájékoztatóját az 1995-ben megrendezendő Budapest—Bécs Világkiállítás előkészületeiről. A határozatban a képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az előkészületi munkák helyzetéről ismételten kapjon tájékoztatást az Országgyűlés. Interpellációk Elsőként Vona Ferenc (Pest m., 16. vk.) ráckevei körzeti állatorvos interpellált a ráckevei (soroksári) Duna-üdülőkörzet fejlesztési támogatását kérve. Beck Tamás kereskedelmi miniszter írásban válaszolt Vona Ferenc felvetésére. Válasza szerint előreláthatóan a VIII. ötéves tervidőszakban kerülhet sor a ráckevei terület kiemelt fejlesztésére. Az interpellációra adott választ a képviselő tudomásul vette, az Országgyűlés 1 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Vodila Barna (BorsodAbaúj-Zemplén m., 15. vk.), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács V. B. edelényi járási hivatalának nyugalmazott elnöke az új nyugdíjtörvény előkészítése tárgyában interpellált a szociális és egészségügyi miniszterhez. Elmondotta, hogy az elmúlt napokban személyesen tájékozódott a nvuedíjintézetben, s megtudta: 1989. január l-jén 2 millió 425 ezer 400 „nyugdíjas élt az országban. Negyvenezer forintban nyolcan részesültek, 30-40 ezer forintos nyugdíjat tizenketten kapiHalmos Csaba állam titkár, ez Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke, Nagy Sándor, a SZOT főtitkára és Tallóssy Frigyes, az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának tagja, csütörtökön a parlamenti ülés szünetében sajtótájékoztatón válaszolt a szerdán elfogadott sztrájktörvénnyel kapcsolatos kérdésekre. •Halmos Csaba elmondotta, hogy a törvény megalkotásával a kormány régi adósságát teljesítette, megszüntette a Ihosszú évek óta e téren fennálló jogbizonytalanságot. A viták végül is széles körű konszenzust eredményezlek, s ennek alapján nem túlzás azt állítani, hogy az Országgyűlés a világ egyik leglibcrálisabb sztrájktörvényét fogadta el. Tartalma összhangban van a nemzetközi ajánlásokban, dokumentumokban megfogalmazott valamennyi követelménnyel. A törÁ sztrájktörvényről vény széles lehetőséget biztosít a dolgozói érdekek érvényesítésére, korIá tdkat csak a társadalom védelmében állit. Nagy Sándor a sztrájktörvényt úgy értékelte, hogy "Magyarországon korábban csak a deklarációkban létező, de valóságosan nem alkalmazott jogot biztosítja. A szakszervezetek alapvetően érdekeltek voltaik abban, hogy egy ténylegesen használható, magatartási normákat szabályozó törvény szülessék. Arra összpontosították figyelmüket, hogy a jogszabály semmiképpen se legyen korlátozó, s ezt a célt sikerült elérni. Tallóssy Frigyes úgy vélekedett, 'hogy megfelelő jogszabályt sikerült alkotni, olyat, amely egyaránt jól szolgálja a munkavállalók és munkáltatók érdekeit, s remélhetőleg a vita eredményeként született végleges változatot nem kell majd sűrűn módosítani. Kérdésekre válaszolva Halmos Csaba elmondotta, •hogy a sztrájktörvény vitája mellett nem szorult háttérbe a bérreform megvalósítása sem. Első lépésként már idén januárban hozzáláttak a kollektív érdekegyeztetés rendszerének kialakításához, s később a bérreform további eleméi valósulnak meg. A sztrájktörvénnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kormánynak nem állt szándékában korlátozó jellegű jogszabály megalkotása. 'Ezzél ugyanis éppen az ellenkező hatást érnék el, ami nem járulna hozzá a gazdaság stabilizálásához. Ezért fogadta a kormány nyitottan a különböző kezdeményezéseket, és jött létre végül is kompromisszumos megállapodás alapján az elfogadott törvénytervezet (MTI) tak, s 20-30 ezer forint közötti nyugdijat 388-an vettek fel. Kiemelte: a közelmúltban már egy 48 ezer forintos nyugdíjat is számfejtettek, s hozzátette, hogy igen sok dolgozónak ma ennyi az éves jövedelme. Hangsúlyozta: a jelenlegi nyugdíjtörvény sürgős módosításra szorul. A legnagyobb gond és megoldásra váró feladat ma a 4 ezer forint alatti nyugdíjban részesülő 1 millió 400 ezer ember sorsa. Nóvák János (Budapest, 54. vk.), az Egyesült Vegyimüvek főcsoportvezetője javaslatait a Minisztertanács elnökéhez címezte. A képviselő emiékeztetett arra, hogy hazánkban 2,5 millióan a szegénység határán élnek. Javasolta, hogy amíg a társadalombiztosítási rendszer nem te6zi lehetővé a szegénységi küszöb közelében élők helyzetének érezhető javítását, ne fizessenek ki hazánkban 25 ezer forintot meghaladó nyugdíjat. Kérte a Minisztertanácsot, hogy 1989. július 1-jéig dolgozzon kl új társadalombiztosítási törvénytervezetet, és gondoskodjon arról, hogy az igv felszabaduló pénzt a kisnyugdíjasok ellátására, illetve a rászorulók segélyezésére csoportosítsák át. A nyugdíjrendszerrel foglalkozó javaslatokra Csehák Judit válaszolt. A tárca vezetője emlékeztette a képviselőket arra, hogy a Parlament idei őszi ülésszakának napirendjén szerepel a nyugdíjrendszer módosításának tervezete, amelyet széles körű társadalmi vitában szeretnének k'imun'káini. Mindenki számára egyértelmű — mondta —, hogy a nyugdíjrendszer változtatásra szorul, és senkinek sem lehet érdeke a halogatás. Ezután a kérdések következtek. Sztrapák Ferenc (Bács-Kiskun m., 5. vk.), az igazságügy-minisztertől kérdezte: >hol vannak a koncepciós perek iratai, imit tesznek azért, hogy előkerüljenek a szégyenteljes ügyek dokumentumai. A koholt vádak alapján meghurcolt emberék között ma is vannak olyanok — folytatta a kérdező —, akik még nem kaptak teljes jogi elégtételt. Mikor és hogyan kívánják ezt pótolni? Kulcsár Kálmán részletes válaszában elmondta: az Igazságügyi Minisztérium munkatársai alapos vizsgálatot folytattak azokon a helyeken — bíróságokon, levéltárakban —, ahol fellelhetők lehetnek a szóban forgó periratok. Mindezek alapján mondható: ezeket az iratokat általában úgynevezett lajstromkönyvekben tartották nyilván. Ezek jelentős részét rnegtaláláták, más részük azonban egyelőre nincs meg, többet kiselejtezték. A iajstromkönyvékből pontosan kiderül, hogy mi került a bíróságokra, ott van-e még, s ha nincs, onnan hova került. A népbírósági iratok a 'Belügyminisztériumba kerültek. A későbbiek során a belügyminiszter visszaküldte ezeket a bíróságokhoz, így ezen akták túlnyomó része megtalálható. A titkos (dupla nullás) ügyek lajstromait a legtöbb helyen 6ikerü'lt megtalálni, a hiányzók egy részét valszínűleg levéltárak őrzik, mások megsemmisültek. A meglevő lajstromokból elvileg kideríthető, hogy hol' vannak az iratok. A nagyobbik hányad a fővárosi, illetve megyei bíróságokon vagy levéltárakban található. Előfordult, hogy ezeket a titkos iratokat is bekérte a Belügyminisztérium, de a kutatások kiderítették, hogy 1957-ben a dokumentumok túlnyomó részét visszaküldték a bíróságokhoz. Az akták fellelhetőségét nehezíti, hogy jelentős részüknél időközben megszüntették a titkossági jelzést, s normális büntetőüeyekként újra lajstromozták az iratokat. Emiatt sok esetben nehéz nyomon követni a periratok útját. A kutatók olyan lajstromokat is találtak, amelyeken a jelzések nem pontosan értelmezhetők, így a bennük foglalt ügyiratok fellelése is nehézségekbe ütközik. Ennél is nagyobb gondot okoz azon ügyek iratainak a megtalálása, amelyek a bírósági lajstromba sem kerültek be. Vannak olyan akták is, amelyeket a Párttörténeti Intézet jegyzék nélkül vett át a bíróságoktól. A budapesti katonai bíróság 1945— 59 közötti ügy aktái közül jelenlegi felmérések szerint 694 hiányzik. Ezek nincsenek a bírósági irattárban, egy részük a Belügyminisztériumba került, majd a hadtörténeti levéltárba, ott azonban ezeket nem dolgozták fel. Így tehát csak szisztematikus levéltári munka eredményeként lehet az iratok nyomára bukkanni. A tényekhez tartozik még, hogy a fővárosi bíróság levéltárát 1956-ban tüzérségi találat érte, s kideríthetetlen mennyiségű akta semmisült meg. Az ártatlanul elitéltek jogorvoslatával kapcsolatban a miniszter elmondta: kormányhatározat rendeli el, hogy tekintsenek át minden olyan (1946 és 1962 között keletkezett) ügyet, amely nagy valószínűséggel koncepciós elemeket tartalmaz. Az eddigi sajtóvitákban többször felvetődött, hogy ezeket a pereket törvényességi perorvoslat vagy perújítás formájában kellene újra tárgyalni és ily módon igazságot szolgáltatni. Néhány, mindenki által tudottan koncepcióra épült ügyben hamarosan bírósági felülvizsgálat kezdődik. A legfőbb ügyész törvényességi óvást nyújt be a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, ahol ezeket az ügyeket (15-16-ot) újra tárgyalják. Ezek között vannak a nagy gazdasági perek, a kisgazdaperek, a Magyar Közösség összeesküvési perek, továbbá néhány katonai és egyházi vonatkozású per. A Recskre és más táborokba internáltak ügyével kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy március 31éig a Belügyminisztérium összeállítja az internáltak névsorát, s ezt követően — május közepéig — az ügyek megfelelő elintézésére a belügyminiszter, a Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezetője és az igazságügy-miniszter együttesen tesz javaslatot a Minisztertanácsnak. Kovács László (Pest m., 20. Vk.) az igazságügyminiszterhez intézett kérdésében azt tudakolta, hogy az igazságügyi kormányzat 6zándékozik-e javasolni a Sztálin emlékét megörökítő 1953. évi I. törvény hatályon kívül helyezését. A kérdésre Kulcsár Kálmán röviden válaszolt: készül a hatályon kívül helyezésről szóló törvénytervezet. Bödóné Rózsa Edit (Csongrád, 3. vk.), a művelődési miniszterhez intézett kérdést az 1985-ben elfogadott oktatási törvény tárgyában. Megkérdezte, megvannak-e a személyi és tárgyi feltételei az annak idején elhatározott reformnak, és viseli-e az ezzel összefüggő felelősséget a művelődési miniszter. Czibere Tibor válaszában elmondta: a színvonalas oktató-nevelő munkához hiányoznak a tárgyi feltételek, és ez sok pedagógusnak kedvét szegi — mondta. A képviselőkhöz és minisztertársaihoz fordult azt kérve, hogy amikor az új költségvetésről döntenek, s ezzel az oktatási reform továbbvitelét meghatározzák, mérlegeljék: a társadalom tud-e, akar-e a nemzeti jövedelemből az oktatásügy számára a jelenleginél nagyobb részarányt biztosítani. A minisztériumban kialakult helyzetről is szólt. Leszögezte, hogy semmifajta visszarendeződésben nem érdekelt, a közoktatásért felelős miniszterhelyettes távozásáról azt állapította meg, hogy a miniszterhelyettesnek része volt a közoktatás jelenlegi állapotának kialakulásában, hiszen ez nem a legutóbbi 9 hónap, hanem több év döntéseinek az eredménye. A ház elnöke ezzel bezárta a Parlament márciusi ülésszakát — amelyet Szűrös Mátyás, Jakab Róbertné és Horváth Lajos felváltva elnökölt —, egyben tájékoztatta a törvényhozókat, hogy a következő ülésszak előreláthatóan április végén lesz.