Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-28 / 50. szám

1989. február 27., hétfő 3 Választék vagy egyhangúság Egy pesti út alkalmával ismerőseim beinvitáltak a Bácshús Kecskemét köz­pontjában levő húsáruhá­zába. Hétfő reggel volt, ós a választék igazán semmi­lyen kívánnivalót nem ha­gyott maga után. Volt min­denféle tőkehús, de ami igazán irigylésre méltó volt a szomszédos megye köz­pontjában, az a felvágott­választék volt A különbö­ző zöldséges, sajtos reggeli­nek valók árban is inkább az olcsó fajtákhoz tartoztak, mintsem a vásárlók többsé­gének már megfizethetetlen extra árú termékekhez. Szegeden pedig bemegy a cseppet sem ínyenc honpol­gár mondjuk egy lakótelepi ABC-be és talál parizert, gépsonkát májast és egy­fajta szárazkolbászt. Igaz, más üzletekben a Zalahús olcsóbb áruiból szélesebb a választék. Van húskenyér, négy-öt ízesítéssel, piknik­sonka, és még ki tudia, hányféle választékbóvítö, non túl drága termék. Bevallom, eddig azt hit­tem, hogy a „kivételezett" boltok kapcsolatot találtak az osztrák határ menti vál­lalat áru térítői vei, és most a szegedieken kívül nekik ilyen messziről is van lehe­tőségük a beszerzésre. Tév­hitemet csak erősítette, hogy a városközpontban többször találkoztam a Zalahús hú­tőkocsijával. Lehet, hogy nemcsak engem lepett meg Bálint Lászlónak, a Szegedi Szalámigyár és Húskombi­nát vezérigazgatójának kije­lentése. — A Zalahús, sőt a ka­posvári és szekszárdi társ­vállalataink is rajtunk ke­resztül terítik termékeiket. Nemcsak a húskenyeret, sült májast, hanem még nagyon sok minden mást is. Az a véleményünk, hogy •legyen választék a boltja­inkban. Ezek a vállalatok nem igazán versenytársaink, hiszen mi főként a száraz­árukra specializálódtunk. — Tehát ismét átkerül a labda a kereskedelem olda­lára. Választék van a rak­tárakban, csak azt különbö­ző okok miatt a boltok egy része nem hajlandó a ve­vők elé tárni. — Elő tudom kerestetni azokat a kimutatásainkat, amelyek tanúsítják: mini­mális megrendelést mon­dunk vissza kereskedelmi partnereinknek áruhiány miatt. Ezeknek a fő oka ob­jektív körülmény. Például az, hogy a sertéseknek négy Jába van, és ezért képtele­nek vagyunk korlátlan mennyiségben füstölt csül­köt eladni. Egyes gyorsan romló termékeket azért nem rendelnek meg tőlünk, mert az üzletekben kevés a hűtő­pult. Igazán nem akarok kívülről beavatkozni egves más vállalatok belügyeibe, de talán az érdekeltségi rendszerrel nincs minden rendben ott, ahpl csak 3-4­féle áru szerénykedik a vá­sárlók szeme előtt. B. I. Különös házasság A dorozsmai Tornádó Ahol végigsöpör a tornádó, ott kő kövön nem marad. Nem véletlen, hogy a világ sok táján babonásan félik ezt a természeti jelenséget. A kiskundorozsmai névrokon azonban jóval békésebb, sőt nem pusztítani, hanem te­remteni szeretne. Különben is, természeti tüneményről itt szó sincs. A Hódgép egyik .leányvállalata alakult át kft.-vé az év elején, s néhány hete Tornádó néven tartották keresztvíz alá az új céget. De miért a változás? — kérdez­tük Bene Lajostól, az új kft. ügyvezető igazgatójától: — 1974-ig önállóak vol­tunk. Akkor csatoltak ben­nünket a Hódgéphez. A me­zőgazdasági gépgyártó cégek azonban a nagyvállalaton belül sem tudtak felvirágoz­ni. — A válásnak ezek szerint a nagyvállalat csődje lenne az oka? — Nem egészen. Először is, a Hódgép nehéz helyzetbe került, de nem csődbe. Má­sodszor a hivatalos házassá­got felbontottuk ugyan, de élettársi kapcsolatot létesí­tettünk helyette. — Első hallásra egyre megy! — Pedig nem így van! Az új kft. önállósága nekünk so­kat jelent A Hódgépnek is, a Tornádónak is kapóra jött az új társasági törvény. Nos, a nagyvállalat egysze­mélyes kft.-t hozott létre ja­nuár l-jén, és saját törzstő­kéjét engedte át az új vállal­kozásnak azzal, hogy az első évben a befektetett összeg hozadékáról is lemond, míg a cég meg nem izmosodik. — Az érdekek most már sokkal tisztábban kifejezésre jutnak. Minden vezető, én is, csak három évre kaptuk a megbízást, ennyi idő alatt bizonyítanunk kell, vagy ve­hetjük a sátorfánkat. A le­ányvállalati szisztéma ma már elavult, úgy is mond­hatnám, kizsákmányoló for­ma lett belőle. Ezen változ­tattunk. — Es ha az anyavállalat nem került volna nehéz helyzetbe? — Akkor valószínű, hogy nincs ez a váltás. De a gaz­dasági környezet egyszerűen rákényszerített mindnyájun­kat erre a lépésre. Így került sor arra, hogy a Hódgép a telephely hetven százalékát hozza a különös házasságba, a többit a kft. bérli. A ha­szonból pedig a betét ará­nyában osztozkodunk. Okulva a 14 esztendős ta­pasztalatból, most átszerve­zik az egész üzemet: — összenyomtuk a pira­mist ... Míg egy nagyválla­latnál az irányítás hat-nyolc láncszemen át jut el a ter­melőhelyekig, itt a harmadik láncszemnél már zárul a fo­lyamat. — Azaz nem tartják meg a felesleges embereket? — Pontosan! A szorító helyzet nem túri meg, hogy bárkit is eltartsunk. Szociá­lis szempontok alapján nem tarthatunk itt senkit, ez egy vállalkozás. Nem egy prospe­ráló céget vettünk át, ez sem titok. Gyorsan talpra kell állnunk, nincs idő hosszú tervezgetésre. Hogyan láttak munkához? Először is igyekeztek rangjá­hoz méltón elismerni az al­kotó, szellemi munkát. Hi­szen a cég új arculatának kialakításában, az új piacok megszerzésében, a gyárt­mányfejlesztésben elenged­hetetlen szakemberek csak így maradnak itt: — Pontosabban nem aka­runk mindenkit felvenni, aki nekünk kell. De azt szeret­nénk, ha minden profi ne­künk dolgozna, külsősként, így azután nem létszámnöve­léssel próbálkozunk, hanem versenyeztetünk egy-egy munkát. Autóbuszokat is szeretnénk gyártani. Most holland partnereknek gyár­tanak három, emeletes buszt. A referenciamunka után már érdemes lesz tárgyalni a folytatásról is. Tíz járműre már az előszerződést is meg­szövegezték. — A hosszú távú tervek között egy vegyes vállalat is szerepel. Eddig elégedettek a hollandok a munkánkkal. Befut a járóképes alváz hoz­zánk, s hamarosan kimegy a kapun az első itt gyártott lu­xusbusz. Ezt persze csak úgy lehet tartósan csinálni, ha megéri az itt dolgozó 160 em­bernek. Mi elvágtuk most a gordiuszi csomót: felszabadí­tottuk a normákat, aki dol­gozik, azt meg is fogjuk fi­zetni. — Saját magához is ilyen szigorú? — Természetesen. Vásár­helyről jöttem át Dorozsmá­ra. Én fél évet adtam ma­gamnak. Ha az idő nem iga­zol ... De erről inkább egy­előre ne is beszéljünk. Dorozsmán bíznak a siker­ben. Elindultak, mint a tor­nádó. Rafai Gábor Similis simili gaudet R ájöttem, nem az én színem. Hete­ken át nyűglődtem, nem találtam a helyem, mire a kollégáim felvi­lágosítottak, biztosan a lehetetlen időtől van Kétségtelen, okkor már egy hónapja nem láttuk a Napot, ránkborult a szürke­ség. Felerősítette mindezt a szmog, kivéd­hetetlen istencsapásként. Szóval, a szürke lehangol, hovatovább tönkretesz. Pártfunkcionárius ismerősöm szó nélkül elfogadja állításom, sőt képze­lete messze elragadta a palettától. Mi volt az elmúlt évtizedekben? Generációk nőt­tek fel olyan útravalóval, hogy édes fiüam. ne legyen egyéniséged, ne lógj ki a sor­ból, ne legyen különvéleményed, egyálta­lán, véleményed, garantáltan boldog, sze­rencsés ember lész! Az idomítás tökéletesen sikerült, és most, amikor választhatnánk, jelölhet­nénk, szavazhatnánk, kétségbeesetten ál­lapítjuk meg, hogy nincs kire! Eluralko­dott a jellegtelenség, a kisszerűség, a szürke. Ügy nőttünk fel, hogy rákénysze­rítettek, naponta figyeljük a széljárást, idomuljunk, mert meggyűlik a bajunk. Persze, nem volt bikacsök, nem volt kényszer, humánusan eljártak velünk! szemben, tudtunkra adták, ha renitensek maradunk, ne számítsunk pedagógusállás­ra, jutalomra, jó szóra. Igen, tehetetlen­né is válhatunk, ha a hatóság, a főnök, a hivatal úgy dönt. És úgy döntött. Ki gon­dolta volna, hogy a gaudeamus öröm­könnyei, ott, kinn — ahogy mondták, az Életben — keserűvé változnak?! És persze a memoriter sem igazolódott vissza, miszerint ,.születtem, elvegyültem és kiváltam". A nagy, kollektív olvasztó­tégelybe kerülvén, már-már lehetetlenné vált a választás is. Ezzel egy időben ter­mészetesen működött a kontraszelekció Kiválhattak — talán épp jellegtelenségúk miatt — a szürkék, a kevésbé tehetsége­sek, a gyengébb képességűek. Máig r.em értem, a szürke miért élet­képesebb?! Kétségtelen, belesimul a kör­nyezetébe, nem hívja ki magal ellen a sorsat, nem keveredik konfliktusokba, és ezáltal válik szimpatikussá, bizalomger­jesztővé. Ügyesen lavíroz, se nem han­gos, se nem néma, mindig tudja, mit várnak tőle. Kitűnő érzékkel igazodik: Pártfunkcionárius ismerősöm mondta, most egyéniségekre, karakterekre volna .szükség. Ha Muszáj Herkulesként létez­nek is eey-egy területen, vajon akarnak-e tenni valamit, mondjuk, a közért. Nem vonulnak-e ki. nem fordítanak-e hátat mindennek, mindenkinek? A palettán pe­dig ott a szürke, és annak minden árnya­lata. Azt sem tudom, miért nem szeretjük a tehetségeinket?! Miért tartunk be nekik, miért akadályozzuk őket? Tény, el is ül­dözzük többségüket. Mellettük a szürke még feltűnőbben az? Nélkülük hitegethet­jük magunkat azzal, hogy érdemesek, legérdemesebbek vagyunk? Akárhogy is vesszük, ez öncsalás, és valahol nagy­nagy hazugság is Gondoltam, olyanokról írok, akiket így vagy úgy elüldöztek a városból. Egyikük sem vállalta a nyilvánosságot Tehetséges embernek nincs szüksége elégtételre? Ügy tűnik! Es arra sem, hogy X.-re, vagy Z.­re tücsköt-bogarat kiabáljon. Az egyéni­ség diadala? Az. Az ilyesmi persze saját dicsőségünknek aligha könyvelhető el. Ismerek olyan vá­rost, ahonnan elüldözték az értelmiséget vagy pedig szervilifisé tették. Azt a ma­got, amelyik erjesztője, élesztője lehetne a folyamatoknak. Kiveszett a kritikai szellem, nincsenek ötletek, mondják, majd az idő mindent megold Ilyen körülmé­nyek mellett a tespedtség évekre biztosí­tott. És a szürke hangos, agresszív, követel. Hallom, hogy az amatör képzőművészek elismerésére díjat alapítanak. Az egyik kisvárosunk a következő feltételeket szab­ta: csak akkor szállnak be a buliba, ha garantáltan minden évben a kitüntetet­tek között szerepel valaki az illető város­ból. Mi más ez, ha nem a szürke presz­sziója? Ha érdemes, ha nem valaki, díjat kell neki adni?! Nem szorul magyarázatra, hogy a szürkéből hiányzik az emelkedettség, a nagyvonalúság a nagylelkűség &> úgy tűnik, talán még az értóktudat isi. Képes manipulálni a kiválót, az érdemeset. Deklarálja önmön igazát, képzelt erénye­it. Csoda, ha ösztönösen elkezdünk félni? Nemrég egy professzor fakadt ki ekképp: nálunk a szürke mellett nincs helye más­nak.' A szürke emberek maguk körül csak szürkéket tűrnek meg Mindennek egye­nes következménye, hogy romlik a szak­mai színvonal. Még ez is? Sírja el magát az állampolgár. Mi történik akkor, ha már az életünkről sem a legtehetségeseb­bek. a legalkalmasabbak döntenek. S imilis simili gaudet — hasonló a hasonlónak örül — mondja a la­tin. Csak hát a hasonló lehetne értékes, tehetséges, érdemes is. Sajnos, nem így van! A szürke a szürkét segíti, annak enged zöld utat, és uram bocsá', a tehetségesek sem igen szívelik egymást. Félnek a vetélytárstól?! Nem tudom, mit jeleznek a divatproe­nózisok, jön-e a ."izürke, vagy marad. Egvéb előrejelzések szerint elűzendő, ke­rülendő. Köztudomású, nehéz szabadul­nunk a beidegződéseinktől. De ta'ján az nem túl nagy kérés, hogy legalább n« ül­dözzük azt, ami elüt a szürkétől. < Bodzsár Erzsébet Gyorsabb fordulatszámon? Közös vállalatból — kft. Nemcsak a közös lónak, a közös vállalatnak is túros a hava! — moaositótták az ismert közmondást nemrégi­ben a fogyasztása szövetke­zetek, aniucor a KonKordía Közös Vállalat sorsáról kel­let; dönteniük. Az éppen két évtizede ebben a for­mában üzemelő cég ugyanis az elmúlt néhány évben már nem [hozta a remélt hasznot Inkább nyúg, mint segítség volt a megyei szö­vetkezetek nyakán. Márpe­dig, ha a mindenkor érvé­nyes banki kamatnál [keve­sebbet fiai egy vállalkozás, akkor nem is érdemes vele vesződni, egyszerűbb a pénzt valamelyik bankra bízni. De mi van akkor, ha nem csupán a nyereségről, hanclm százötven ember munkájáról, egzisztenciájá­ról is dönteni kell egyben? A megoldás minden Ibizony­nyal jóval nagyobb körülte­kintést, figyelmet igényel. A tizenkét konkordiás szö­vetkezet és a Mészöv, azaz a régi gazdák, végül is úgy döntöttek, hógy ebben a formában felszámolják a vállalatot de nem eresztik szélnek az embereket, ha­nem kft-vé alakulva meg­próbálják az eredményesebb gazdálkodást — Tulajdonképpen már évek óta tarthatatlan volt a helyzet! — Kezdi elemezni az okokat Ocskó Imre, a Mészöv elnöke — A hatal­mas raktárkészlettel, kis forgási sebességgel és még kíssebb haszonnal üzemelő közös vállalat sorsa végül megpecsételődött A tulaj­donosok maguk sürgették, hogy változtassunk ezen a felálláson. Az alapítók is belátták, hogy hiába a ha­gyomány, ha egy vállalkozás nem hozza a remélt hasznot, akkor nincs értelme tovább erőltetni. Annyi hivatalnok, adminisztrátor húzta már ezt a kisvállalatot mint egy több ezres nagyüzemet. A gazdálkodásban is komoly gondok mutatkoztak. Lépni kellett! — Mindössze 4 százalékos osztalékot termelt ki tavaly a Konkordia az alapítóknak — mondja az új kft. ügyve­zető igazgatója, Sclimidt Zoltánná. — Az új felállás­ban már van remény arra, hogy az alapító szövetkeze­teknek az ésszerűsített szer­vezet !hoz is valamit a konyhára. Januártól így let­tünk Konkordia Korlátolt Felelősségű Társaság. — Sokan elmentek? — Mi azzal kezdtük, hogy szeretnénk mindenkit meg­tartani. legfeljebb lúj mun­kakört ajánlunk fel azok­nak, akik maradni szeretné­nek. Sértődött emberek mindig akadnak, így tőlünk is elmentek jó néhányan. A biztonságtechnikai mérőrész­leg például egy az egyben •kivált a társaságból. Mások, másért hagytak itt bennün­ket. Nem is hallgatuk el, a maradókra jóval nagyobb feladat vár, mint eddig. — Ügy hírlik, nem min­denkinek tetszett, hogy a Mészöv elnökhelyettesét nevezték ki ügyvezető igaz­gatónak — Nézze, önjelöltek min­dig akadnak. Az átalakulás során kezdetben magasra csaptak az indulatok. Néhá­nyan először valoságos „sztrájkot" akartak hirdetni, de végül belátták, ennek: nincs értelme, hiszen a ve­zető személyénői az alapító szövetkezetek igazgatótaná­csa dönt. övék' a haszon, övék a kockázat és a fele­lősség is. Időközben a Kon­kordia pártalapszervezete kifogásolta, hogy a kineve­zés előtt az ő véleményüket nem kérte ki senki. A Mé­szöv és a szövetkezeti gaz­dák azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy ez egy vállalko­zás és a vezető személyéről azok döntsenek, akiki kocká­ra teszik a pénzüket. A viharok mára már elül­tek. Töprengésre, házi „há­borúskodásra" nincs idő, hi­szen év végére az alapi tők tisztességes osztalékot, vár­nak az új kft.-től. De hogyan siKerül majd ezt megvalósí­tani? — Elsősorban nagykeres­kedelemmel, határmenti áruforgalommal foglalkozott a közös vállalat, de két kis­kereskedelmi egységet is örököltünk. Van szeszfőz­dénk és ipari részlegünk, de mezőgazdasági termékeket is termeltetünk. A hagyomá­nyos profilokat igyekszünk megőrizni, de ma már elvi­selhetetlen, hogy több mil­liós árukészlet nyomja a raktárakat, a leltárt éveken át. Nincs az a cég, amelyik ezt kibírná. A forgási sebes­séget fel kell gyorsítanunk a, kereskedelemben, ésszerű rendet kell tennünk az ad­minisztráció háza táján is... A tavalyi 500 milliós ár­bevételnél és 14 milliós nye­reségnél jóval többet kell hozni az időközben száz munkatársra apadt csapat­nak. A betétesek ugyanis nem elégszenek meg a 4 százalékos osztalékkal, leg­alább 10-et várnak a jövö év elején a kft.-től. —• Milyen eséllyel indul­nak? — Sajnos nem a legjob­bakkal. December elején még úgy nézett ki, az új vállalkozásnak három évre nyereségadó-kedveziményt biztosítanak a szabály/ok. December közepén ezt egy évre módosították, majd ja­nuárban lefújták az egészet Most meg itt állunk megfü­rödve, mindent újrp kell tervezni. Át kell gondolnunk e orofilt is. Üj szerkezetet ke'J kialakítanunk a kft-nél, de nincs túl sok gondolko­dási időnk. Egyelőre abból kell megélnünk, amit örö­költünk. Az egykori alapító szövetkezetek közül öten ki­léptek. A többiek viszont továbbra is bizalmat sza­vaztak nekünk. A Mészöv a közös fejlesztési alapból 10 milliós tőkével szállt be a Wrsasáfba. íev most közel 50 milliós törzstőkével in­dulhatunk. Egyelőre teljesen szabad a gazda. Egyetlen feltétel van csupán: az eredményes gaz­dálkodás, a megfelelő oszta­lék. R.G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom