Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-18 / 42. szám

A.z éledés edes gondjai 1989. február 18., szombat 23 Sorozatban válnak az egykor összeházasított falvak. A valódi házasságoknál nagy indíték szokott lenni az érdekből szőtt frigy, itt annál vadabb a válás, minél inkább nem volt és nem is lett érdek az egyiittmaradás. Igaz, nyomós ok lehetne, hogy csökkenthető volt bizonyos hivatalok adminisztratív létszáma, de ellenőrként dolgozott és dolgozik tovább is a napi ügyek intézésének nehézkessége. Forráskút és Üllés esetében föltehetően ez volt a legerősebb válóok. magazin | [DM A szénhidrogének tükre A valódi házasságok példájából tudjuk azt is, kész leégés a válás Újra kell kezdeni az életet. Nincsen olyan együttlét, amelyikből ugyanúgy léphetne ki akármelyik fél, ahogyan belelépett. A két községünk esetében az is lényeges szempont volt, hogy a fejkvótának nevezett központi támogatás a hajdani egyesüléssel létrejött nagyközségi címkére jóval nagyobb summa volt, mint amekkorát a két különvált falu együttesen is kaphat. Tény azonban. hogy a jóval több pénzt nem sikerült mindkét falu lakóinak közös megelégedésére elosztani. Forráskúton a fiatal Kocsis Ferenc tanácselnököt és a huszonkét éve tanácstitkártként működő Tóth Istvánt kérdeztük. aki a közös nagyközségi tanácsnak is titkára volt. és kinevezett titkára lett az újrakezdő falu végrehajtó bizottságának is. Pikantériája a beszélgetésünknek, hogy hivatali beosztásánál fogva részese volt a vakvágányra futott közigazgatási mechanizmusnak is. Legjobb mindjárt az elején kijátszani aggodalmaskodó kártyáinkat, megkérdeztem tehát, nem hányták-e szemére múltját. — Nem sároztam össze magamat, de nem tagadhatom, bizonyos tétova fönntartásokat érezhettem. Úgy kerek a világ, ha az új elnököt is megkérdezem, nem voltak-e ellenérzései a titkár személyével szemben. — Azelőtt látásból ismertük csak egymást, nehéz volt tehát a választás. Mellette szólt az a szakmai biztonság. ami a huszonkét esztendő törvényszerű velejárója. Annak idején tudósítottunk róla, így csak a visszaidézés kedvéért mondom, hogy tavaly, április 30-án népszavazás döntött a szétválás ügyében. A forráskútiak szavaztak csak. nyolcvanhét százalékuk arra adta a voksát, hogy szakadjon el egymástól a két falu. Azt persze nem várhatja senki, hogy minden fölsőbb vagy oldalági szervezet örülne a döntésnek, hiszen olyanok is tényezők, akik tizenkét évvel ezelőtt az egyesülést szorgalmazták. A nyolcvanhét százalék azonban vitathatatlanul nyomós érv előttük is. Bár annak idején az erös ígéretek között szerepelt, hogy köznapi ügyek továbbra is helyben intézhetők, és be is vezették az úgynevezett szakos ügyfélfogadást, de egy-egy „szak" csak hetenként egyszer volt elérhető a faluban. Mindenképpen igazodni kellett tehát hozzá, vagy pedig átmenni Üllésre. Igaz, Üllésen mindig előbb intézték a forráskútiak ügyeit, hogy a kényszerű várakozást csökkentsék vele, de a két falu csak oldalági közlekedési vonalba esik. ritkán járnak a buszok, és hiába intéződött el az ügy akár öt perc alatt, a visszatérő járatra akár két órát is várniok kellett. Gazdátlannak érezte magát Forráskút, az észrevételek is nehezen, egyúttal tehát összesűrűsödve jutottak át Üllésre. Az önálló tanácsot kézzelfoghatóbban a magukénak érzik. Apró jelei vannak ennek, de az a tény. hogy az első falugyűlésre majdnem négyszázan mentek el. föltétlenül ide sorolható. A rossz házasságban mindig vitatkoznak az anyagiakon is. Hiába bizonygatták, hogy törvények őrzik a külön pénzeket, és a Forráskúton befizetett területfejlesztési hozzájárulást semmiképpen nem lehet átvinni a szomszédba, kételyeik maradtak. Vizslaszcmckkel figyelték például, hogy odaát új orvosi rendelő épült, itt csak fölújításból lett háza a fogorvoslásnak. Ott fölépült az öregek napközi otthona, itt nem. Példaként szolgált a szomszédos Zsombó is. Lélekszámra akkora, mint Forráskút, mégis sokkal többet tud előre lépni. Ott úgy bővíthették az iskolát, hogy voltaképpen új. és a holnapi-holnaputáni igényeknek is megfelelő székhelye legyen az oktatásnak, vadonatúj egészségház is épült, és sikerült bővítve fölújítani az alig húszéves művelődési házat is. itt ezután kell tetemes pénzekért fölújítani az iskola tetejét, hogy be ne ázzon. A zsombóiak ragaszkodnak a falujukhoz, és rengeteg társadalmi munkával adóznak, kiegészítve a gazdasági vezetés szándékait. A forráskútiakban is föl lehetne támasztani a ragaszkodást, szép házak sokasága épül itt is, de ehhez helyből vezetett szervezetek kellenek. Sajnos, azt is tudjuk, kígyót-békát kiabálnak egymásra a váló felek. Őrizkedtem tőle, hogy hasonlóra biztassam a tanács két emberét, de az az érzésem, hiába is erőltettem volna. Megelégedtek annyival, eleve rossz döntés volt egybekelniük. és egyik falu se akarta a közösködést. de ennél tovább egy centivel se mozdultak. Biztosra vesszük, kölcsönös a dolog, és odaát is így értékelik múltjuk rövidke, kényszerű kitérőjét. A hazaköltözés persze gondokkal jár. A tanácsháza épületében volt a könyvtár, helyet kellett találni neki. Az egyébként se mostani igények szerint épült művelődési házba voltak kénytelenek átköltöztetni, noha tudják, nagyon nehezítik a munkáját. Az ügyiratok mostanában kerülnek át, dobozokba turkálva keresik azt. amire szükségük van. és vissza is teszik a dobozokba, mert még szekrényeik és polcaik sincsenek. Hogy mennyi időt visz el a földerítés maga, a kiszedés és visszarakás, és menynyire nincs még hely a tisztességes munkához, arról szólni se érdemes, mert semmit nem használunk vele. A technikai előkészítés későn indult, még csak mostanában „szerelik" a tanácsháza belsejét. Mindazonáltal fölemelő érzés újraindítani egy tanácsot, és az emberek kihalófélben lévő bizalmát visszaszerezni. Elég volt körülhordozni önállósuló tekintetüket a falun, megoldani való feladatok tömegét találták. Az iskolások itt is a vendéglőben kosztolnak, és itt sem életkoruknak megfelelő ételeket tálalnak nekik. Ha lehetőségük nyílik rá, azonnal bővíteni akarják az óvodát, és akkora konyhával kiegészíteni, hogy minden napközisnek tudjanak benne főzni. Az iskolatetó fölújításának halaszthatatlanságát már említettük. de kiderült az is, hogy a régi házasságkötő termet is kinőtte a falu. Utak is kellenek, járdák is. Halaszthatatlan kegyeleti föladatként jelentkezett a háború áldozatainak az emlékműve is. Magát tiszteli meg vele a falu, ha méltóképpen emlékezik rájuk. És mint minden föladat, amit idejében nem oldottunk meg, mindez akkor zúdul rájuk, amikor gazdaságilag mélyponthoz közeledik az egész ország. Úgy tűnik, a fölsőbb hivatalokban azonban továbbra is a régi kézivezérléses technika működik. Egyetlen példát hoztak föl csak. de áz figyelemre méltó. Bankszámlaszerződést kötött az OTP. A föltételek között szerepel, hogy be kell jelenteni, mire szándékozik a pénzt költeni a tanács. Ha a testület időközben változtat a terveken, nagy baj nincsen, azt is elfogadják, ha kellő záradékkal fölszerelve a módosítást is beküldik. Ha azonban kedvező szelek kezdenek fújni például az óvodafölújításra, és lépéselőnyt jelentene, ha azonnal hozzáfognának az előkészítésekhez, arra már egyszerűen nem kapnának pénzt. A tanácsi önállóságot kellene föladniok a fölkínált szerződés szerint. Fájdalom, mindjárt akkor, amikor éppen visszaszerezték önállóságukat. Hiába lenne pénzük — ha lenne egyáltalán —, nem nyúlhatnának hozzá a legkedvezőbb pillanatban. mert nem érkezett még be a testület módosító jóváhagyása. Ezer szállal van megkötve így is a tanács keze-lába, felelősséggel tartozik fűnek-fának, ezt a kemény falat fölösleges lenne elibük állítani. HORVÁTH DEZSŐ A több évtizede sejtett szegedi medence értékeit feltáró szénhidrogénkincset birtokló üzemet 1966-ban alapították. Az első években mindössze néhány olaj- és gázkút működött, majd gyors ütemben folytatták a kutató- és feltárómunkát, minek eredményeként mind több olaj- és gázkutat vontak be a termelésbe. A szegedi üzem fejlesztéséhez 1967-ben kezdtek. majd a későbbi beruházók hozták létre a jelen lehetőségeit. Az energiahordozók, különösképpen az olaj és földgáz, valamint a többi szénhidrogéntermék óriási jelentőségűek. Itthon ma is legjelentősebb a szegedi medence, amely a hazai kőolajtermelésből mintegy háromnegyedrészt, a földgáztermelésból 60 százalékot és áz egyéb termékekből közel hatvan százalékot ad. A szegedi kőolaj- és földgázipari létesítmények 1980-ig folvamatósan fejlődtek, újabb mezők feltárásával. Ez a medence nemcsak az iparszerkezetet változtatta meg Csongrád megyében. hanem a felhasználók véleményét is alakította ezen a területen. A jelen azonban a múlt próbálkozásaiban rejlik, s ezek itt már valamit sejtettek. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat (Szolnok) a múlt év végén gondosan szerkesztett és kiállított kötetet jelentetett meg. Az olaj tükrében címmel, számtalan feketefehér és színes fotó kíséretében. Kár. hogy jó néhányról látszik, archív anyagokból valók, máskor túl amatőr felvételek. Az objektíven feltáró kötet kilenc fejezetre tagozódik, amelyek közül az első az előzményeket tárgyalja 1946-ig. Hasznos ismeretanyagot kapunk a hazai legelső próbálkozásokról. a 18. század közepéről, a különböző eredményekről, a forradalmi tervekről, a koncessziók koráról, a közben felötlött hévízkutatásokról (Pávai-Vajna Ferenc munkássága), Bükkszékről, az első feltáró olajmezöról és a negyvenes évekről, amelyek újabb nagy lendületet jelentettek. Az alföldi szénhidrogén-bányászat, s ezen belül a szegedi medence kőolaj- és földgázkincsének kitermelése napjainkban már valóság (sőt lassanként túnö valóság). A mai eredmények azonban a múlt kezdeményező kutatásaiban találhatók meg. A szórványos gázszivárgásokra már az első világháború előtt felfigyeltek, és a kutatások megindítását szorgalmazók között ott találjuk Somlyódi István törvényszéki bírót, Reök Iván folyammérnökségi főmérnököt (az övé volt Szeged legszebb szecessziós palotája, az ún. „lófara ház"), majd két szakembert: Cholnokv Jenőt és Lóczv Lajost. A kutatásokat. most már angol érdekeltség melleit. 1921-től végezték, fíöckh Hugó geológus irányításával. (Első kutatásait a Nyitra vármegyei Egbell határában végezte, 1915-ben.) Böcklt Hugó nagyon szerencsés és okos kutatási szisztémája során világossá vált a nagy lehetőség az alföldi medencében is — egyelőre csak szakmai és szigorú állami körökben —, s mindezek a mai eredményeknek előfutáraivá váltak, és küldetésük igazi sikere 1965-ben igazolódott. A szegedi kőolaj- és földgázkutatás külön fejezete a második világháború időszaka, amikor a magyar kormány az itt mindig csak sejtett kincset a hitleri Németország szolgálatába igyekezett állítani. A magyar állam 1940 nyarán koncessziót adott a Wintershall AG német olaj társaságnak a Solt-Kecskemét-Csongrád-SzarvasKisújszállás-Püspökladány-Beretytyóújfalu és Nagyvárad helységeket összekötő vonaltól délre eső, mintegy 19 ezer négyzetkilométert kitevő délalföldi területre, ennek kutatására, feltárására és kiművelésére. Ez a társaság még 1940-ben megalapította a M agyar-Német Asványolajművek Kft-ét, rövidített nevén a MANÁTot, amelynek Szegeden, a Római körúton működött egyik alközpontja. A MANÁT1941 és 1944 között 15 kutatófúrást mélyített a Dél-Alföldön. Ezek közül hat Tótkomlós, egy Sándorfalva. egy Ferencszállás, egy Bácsmadaras, négy Kórösszegapáti és kettő Kismarja területére esett. Érdemes megjegyezni, hogy 1943ban Klárafalva határában végezte a MANÁT az akkori idők legmélyebb fúrását, 2573 méterig. A felszabadulást követően különböző neveken magyar-szovjet részvénytársaságok jöttek létre a feltárásra, valamint kitermelésre. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztöt 1957 első napjával hívták életre, és ezután nagy erőkkel ismét megkezdődött az alföldi medence további vallatása. A szegedi ember azt is megjegyzi, hogy városunkban már 1947-ben megszólalt a közvélemény a kutatások mellett. A korszerű műszerekkel végzett kutatások Kistelek és Ferencszállás között 1959 és 1961 között folytak. Az Algyő-1 kutatófúrást 1964 decemberében tűzték ki, és a fúrást 1965. június 20-án kezdték meg. Ezután, a Tápé-1 kúttal is öszszefüggésben állapították meg, hogy az 1700 - 2500 méter mélységben lévő homokkövekben több mint 60 telep helyezkedik el. amelyekben olaj és gáz egyaránt található. A szenzációs esemény 1965. július 7-én következett be — Böckh Hugó első kutatófúrásainak 50. évfordulóján, mint egy technikatörténeti megelevenedésként —, amikor a Tápé-1 kútból a várt termálvíz helyett kőolaj tört fel. Ezzel a ténnyel az ország szénhidrogénbázisa a dél-dunántúli területről áttolódott az Alföldre. A több évre tehető, és 1959-ig tartott átmenetet követően a geológia nagy csodájával átfordultunk a siker első jeleit kővetően a termelésbe, és jutottunk el 1975-re a csúcsra, aminek azért volt olyan emlékezetes eseménye is, mint az Algyő-168-as kút kitörése és égése (1968). Múlt év végén két jeles kötettel gazdagodott ipartörténetünket dokumentáló müvek sora. Hasonló felépítésű a régebbi ipart bemutató kiadvány, amely az Újszegedi Szövőipari Vállalat 100 évét adja vissza. Az alföldi szénhidrogén-kutatók még csak 50 évre tekinthetnek vissza, de napjainkban is az egyik legrangosabb és leggazdaságosabb ipari tevékenység az övék. Az ország és a megye gazdasága számít is rájuk, és Jó szerencsét! — kívánunk nekik a következő fél évszázadra. BÁTYAI JENŐ Schmidt Andrea felvétele: a fölújított fogorvosi rendelő BÉRES DEZSŐ Látomás láttalak apám... kuporogtál a Végtelen mellett ügyet sem vetve áradó zavaros fodraira előtted telt és félig süllyedt korhadozó deszkamenedéked — talán csontjaidat készültél összerakni hajadban már elfelejtett őszülni az idő hát öleld karjaiddal a Mindenséget hogy tovább növeszthesse belőled fűszálait a föld Barna vers és sin és zúgott és fájt és zakatolt verset inti csöndről jóról barnát mikor harsan bennem s csöng a csend s vágyaim melleid bimbózó rózsakertje öled hajléka hajléktalan testemnek mert csuk sejtlek mint vak a fényt de annál biztosabban tudlak börtönöm a sejtés fogvatartótn biztos tudásom mely sir és zúg és fáj és zakatol mint harsan bennem s cseng a csönd