Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-16 / 40. szám
4 1989. február 16., csütörtök Népünk hagyományvilágából Az ördögszekér nyomában „Míg él: áll, hóta után szaladgál, mi az?" Tüskösballa. Ószidőre több színben apró virágot hozó, vékony szárú tüskös növény a balla, tüskösballa. amelyet a tanyai emberek szólöpréseléskor szűrésre használtak. Bálint Sándor Szegedi Szótárában is megtaláltam a ballát Az öszszefogott ballát kint a mezőn, s.ggtörülónck használták." Fajtái a sós-, a tüskös-, a nyúlballa, illetve ballangó. A sósballáró\ csak annyit tudunk, hogy a sziken termő gyomnövényt régtől fogva ismeri a felsőtanyai nép. Mindenütt megtermett, minden földművelő munkának útjában volt, ezért minden gazda irtotta. A tüskösballa (ballangó) amelyhez a fönti találós kérdés kapcsolódik. ósszel, amikor tövéről felszakad. a szél görgeti mindet. Ha száguldás közben összeakadnak, többször nem is egy, akkor megnövekedett tüsökballa-tömb formájában viszi a szél kersztbe, meg vissza. Tápé határában is termett tüskösballa, amely nyargalászó tüneménynek a tápaiak ördögstekér nevet adták. Kovács János Szeged és népe című müvében ad róla hírt, miszerint a lápai szántogató ember lovai a félelmetesen feléjük gördüló ördögszekértöl (ballabokortól) nagyon megbokrosodtak. A pásztoremberek kezében mindig ott volt a bot. melynek egyik végébe élezett vaslemezt erősítettek. Az útjukba kerülő tüskösballát éppúgy kivágták vele, mint a nagyobb tüskéjú királydinnyét. Ósszel összegyűjtötték mindet és távol a falutól gyújtották meg. Bevihették volna a kemence fűtésére, de nem tették, hiszen a sok tüske alaposan megsebezte volna őket. A ballagóboz kanizsai monda tapad, amelyet Löw Immánuel tői jegyzett le Szótárában Bálint Sándor: Egy ember a feleségét agyon akarja verni kinn a mezőn. Az asszony letérdel és kérleli: „Ne bánts, még a ballagó is kijelenti." Az ember azonban agyonveri és elveszi a szeretőjét. Hat év múlva kocsin jár az új asszonnyal. A ló a ballangótól megbokrosodik. Elkáromkodja magát az ember: „Akkor volt ennyi balla, amikora feleségemet agyonvertem." Az asszony elválik tőle és följelenti. Ugyanezt a mondát már Tömörkény is megírta a Napos tájakban. 11], Lcle József Földrengés után Két héttel a földrengés után rendes kerékvágásba zökkent az élet a Vas megyei Bérbaltaváron és a környező településeken. Az Állami Biztosítóhoz tizennyolc településről összesen 1300 kárbejelentés érkezett. A lakóházakban keletkezett károk felmérését az elmúlt hét végén befejezték, a kár öszszege meghaladja a kilencmillió forintot. A kártérítést folyamatosan fizetik ki a családoknak. Lehet-e több a kettő két és félnél? Az úgynevezett kétszintű igazgatás — a jelenlegi „két és fél" szint helyett — teszi aktuálissá, hogy elgondolkozzunk ezen és ha niár elgondolkozunk, miért ne tegyük ezt közösen, hiszen ma talán minden eddiginél igazahh a latin mondás: Quod omnes tangit ah omnihus approhetur, azaz (szabad fordításban) Ami mindenkit érint, azt mindenkivel meg kell vitatni. A jelenlegi helyzet a következő: Az ország 15 megyéjében a megyei és a helyi igazgatás közé részben beékelődik az úgynevezett körzetközpont (város vagy városi jogú nagyközség) igazgatási apparátusa. (Azért részben, mert a körzetközpont nem mindenben játssza a közbülső lépcső szerepét, innen a két és fél szint.) A fennmaradó 4 megyében kísérleti jelleggel 1987. január 1-je óta létezik a kétszintű igazgatás. ami azt jelenti, hogy ezekben a megyékben a megye, község (város) kapcsolat közvetlen, vagyis megszűntek a körzetek. Mivel indokolható ez az újabb átszervezés? Van egy egyszerűbb és egy bonyolultabb válasz. Fáradságosabb ugyan, ha alaposabb vizsgálódásra szánjuk magunkat. talán mégis megéri, hiszen így — úgy hisszük — a tévedések valószínűsége, ha nem is a nullára, de jelentősen csökkenthető. Szakmai körökben mára két megoldási módozat rajzolódott ki. Az cgvik az úgynevezett adminisztratív, kétszintű igazgatás. Ez lényegében az, amit a jelenleg folyó — négy megyére kiterjedő — kísérlet takar. Ennek lényege, hogy mind a megyei, mind a helyi (községi, városi) igazgatás helyzete lényegesen nem változik. Nincs többről szó, mint azoknak a hatásköröknek az „elosztásáról", amelyeket a körzetközpont, városok (nagyközségek).-láttak (látnak) ele Amikor 1983-ban a járásokat megszüntettük, elméletileg ez már megoldható lett volna. Akkor erre azért nem került sor, mert az akkori megítélés szerint ehhez hiányoztak a feltételek. A kérdés most már az. változott-e a helyzet döntően az elmúlt 5 év alatt? Általános vélemény szerint igazi átalakulás nem ment végbe, ezért az ilyen megoldás esélyei ma sem jobbak. Az adminisztratív két szint nem egyeztethető össze a politikai intézményrendszer tervezett, illetve folyamatban lévő reformjával sem. Az autonómiára épülő, illetve annak megvalósításáért felelős politikai struktúra más alternatívát kíván. Egyre inkább világossá válik, hogy a pártirányítással működő állami centralizáció betöltötte történelmi hivatását, változatlan^formában történő fenntartása vagy kisebb kiigazítása nem tudja a társadalom és a gazdaság teljesítőképességét fokozni. A,másik lehetőség az úgynevezett önkormányzati elven alapuló kétszintű igazgatás. És itt máris túlléptünk azon a területszervezési problémán, amit a kétszintű igazgatás bevezetése eredetileg jelentett. Az alkotmányreform és a tanácsrendszer reformja egyik igen lényeges kérdésköre a társadalom és az állam viszonyának újraszabályozása. Amíg az állam célja és a társadalom önmozgása távol esik egymástól — a hatalom megszerzése a termelési és társadalmi viszonyok átalakítása időszakában — addig a szigorúbb centralizáció nélkülözhetetlen az ellentétes irányú önmozgások kizárása. mérséklése céljából. Amikor azonban a központi és a lokális érdekek között már nem feszülnek alapvető ellentétek. akkor a decentralizáció kell, hogy előtérbe kerüljön, hogy a helyi társadalom önszervező erői mozgásba lendülhessenek. Számos fejlett tőkés ország tapasztalata bizonyítja, hogy ha nem engedtek volna zöld utat a helyi önszerveződésnek, ha az állam felülről akart volna mindent megszervezni és irányítani, fejlődésünk lényegesen lefékeződött volna. Sajnos nálunk erre mindeddig nem kerülhetett sor. Jelenlegi tanácsrendszerünkben — és ettől az úgynevezett adminisztratív két szint sem különbözne — olyan döntési mechanizmus alakult ki, amelyben nem egyszer fent mondták meg. hogy döntsenek lent és ehhez — a formális önállóság deklarálása mellett — rendelkezésre álltak olyan eszközök, amelyeknek birtokában biztosítani is tudták. hogy olyan döntés szülessék. mint amilyet elvárnak. Az elmondottak, ügy gondolom, megfelelő érvek ahhoz a megállapításhoz, hogy a kétszintű igazgatás megvalósítása csak egy szélesebb összefüggésrendszerben és az önkormányzati elvvel ötvözve jelent igazi előrelépést. * Hogyan valósítható ez meg? Milyen problémákat kell megoldani? Milyen közvetlen és közvetett hatásokkal kell számolni? Ezek olyan kérdések, amelyek a szakmai közvéleményben sem tisztázottak eléggé. Az is kérdéses, hogy az egész átszervezés egy lendülettel vagy fokozatosan fontolva haladva egy-egy részproblémát kísérletekkel megvizsgálva menjen-e végbe. Az idő sürget, többek között ebben is van némi lemaradásunk, én mégis óvakodnék a radikális megoldástól. Természetesen érvényes ez erre az írásra is. Nem hiszem, hogy minden ága-boga a korszakos jelentőségű kérdéskomplexumnak oly mértékben sűríthető, hogy most a végére tudnánk járni. Éppen Hol volt, hol nem volt, túl a dollárházon és a lordok házán, ott, ahol a kurta bajszú nyugdíjas túr (a kukákban), terült el a Demok Rácia. Látszólag parttalanul folydogált, de folyásában mégis volt valami gát, valami rendszer. Ennek a partján lakott dr. Értelmetlen Miségi és Miséginé tanárházaspár. Amit felépítettek nappal a gyerekek elméjében, az leomlott este a családi fészekben a tévé előtt. Jó munkájuk eredményeként a szülőktől gyakran kaptak kígyót-békát, a társadalomtól pedig szóvirágot és áldomásra valót. Korlátlanul vállalhattak adókulcsos túlórát, társadalmi munkát, helyettesítést. szülői értekezletet. Mai mese családlátogatást, korrepetálást. pótvizsgát és folyosói ügyeletet. Nem is lett volna semmi baj, ha meg lettek volna elégedve a sorsukkal. De ók még ennél is többet akartak. Kiszámították. hogy a hét szúk esztendő már legalább tíz éve tart, mert azt is bruttósították. Észrevételüket újításként benyújották a Begyűrúzési Minisztériumba, amely nagy import vert fel. A Minisztérium exportra számított. így a hét szúk esztendőt inkább nettósították. így élt továbbra is dr. Értelmetlen Miségi és Miséginé boldogan a hivatásának... nem is olyan értelmetlenül. Aztán úgy tíz év múlva vége lett a hét szúk esztendőnek. A Begyűrűzési Minisztériumot megette az áfa. az áfa pedig megszülte a szerkezetátalakítást. és létrehozta a Jövőügyi Minisztériumot, amely végre bejelentette, hogy az eddigi nehézségeink azért voltak, mert ez volt a szocializmusnak a szocializmusba való átmenete. Ezentúl másképpen lesz! Ennek boldog tudatában, dr. Értelmetlen Miségi és Miséginé még ma is él. ha meg nem halt. Salga Attila ezért az önkormányzati típusú kétszintű igazgatás egyik, de talán leglényegesebb részletére korlátozom a felvetett gondolatsort. ezzel nem lezárva, hanem remélhetőleg elindítva további közös töprengést és ez a megye problematikája. Ha ugyanis a megyét illetően nem történik minőségi változás, akkor gyakorlatilag a települési önkormányzatnál sem. Ha arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy most a megyét önkormányzatnak kell-e tekinteni, vagy inkább a kormány irányító szervének, azt mondanám. az utóbbinak. Nem tagadva. hogy ellát bizonyos önkormányzati teendőket — vállalati és intézményei révén —, a helyi tanácsok által választott tanácstagokból álló testület mégsem vált a helyi érdekek ütköztetésének, egyeztetésének színterévé. A helyi tervezésbe. az anyagi eszközök elosztásába az apparátusnak olyan beleszólása van. amely alapvetően befolyásolja a településpolitikát. A helyi tanácsi tisztségviselők munkáltatói jogának gyakorlásával a megyei végrehajtó bizottság és tisztségviselők elérhetik, hogy „lent úgy döntsenek, ahogyan fent elgondolják". Ismereteim szerint ma nagy bátorságra van szüksége egy helyi tanácselnöknek ahhoz, hogy más törekvéseket képviseljen a saját tanácsában. mint amit tőle a megyénél elvárnak. A megyének ebből a szerepköréből következik. hogy az irányítása bürokratikus. energiát feleslegcsen emésztő. Ismétlődő, formalizált az ellenőrzési rendszere. Nem veszi figyelembe, hogy a helyi tanács munkáját ténylegesen a választóknak kell ellenőrizniük, s a megye beavatkozására csak akkor van szükség, ha a testület megszegi a törvényeket. Nagy erőket fordít a megelőzésre, információk gyűjtésére. Jelen kíván lenni minden helyi fórumon, hogy hatással lehessen az ott hozott döntésekre. Jellemző példája ennek, hogy még a településfejlesztési hozzájárulás kivetését sem bízták a „véletlenre". Nem egy helyen retorziót helyeztek kilátásba, ha azt a tanács nem támogatná. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy a megyei tanácsok nem a helyi tanácsok „szövetségei", hanem a kormányzati döntések megvalósításának a közvetítői, ellenőrzői. Ebben a szerepben nem segítik, hanem fékezik a helyi önkormányzati fejlődést. A kérdés most már az. milyen legyen ez a szint? A válasz egyértelmű, hogy a megye valós'önkormánvzat legyen, s felügyeletet annyiban lásson el, amennyiben ez a társadalom érdekei szempontjából nélkülözhetetlen. Égy ilyen megyei tanácsnál milyen szervezeti struktúra épüljön ki. milyen legyen a tanács összetétele, fenntartható-e a jelenlegi településarányos képviselet a testületben. vagy minden települést egy tanácstag képviseljen, legyenek-e képviselői a megyei érdekszövetségeknek (pl. Mészöv. Teszöv. MTESZ. Jogász Szövetség stb.), maradjon-e meg a vb. hogyan épüljön fel a szakapparátus és még sorolhatnánk a különböző megválaszolásra váró kérdéseket, amelyekről jelenleg folyik a szakmai vita. Nincs kész recept, csak egy látszik elvszerűen megfogalmazhatónak, és ez így hangzik: A kétszintű igazgatás az általános reform része, amely reform fokozatosan és a legszélesebb közvélemény bevonásával. aktív részvételével valósítható meg eredménycsen. Ehhez igyekeztem szerény mértékben hozzájárulni. Kallenbach Jenő a JATE adjunktusa 1989. FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: JULIANNA, LILLA A Nap kel 6 óra 49 perekor, és nyugszik 17 óra 08 perckor. A Hold kel 12 óra 30 perckor, ós nyugszik 4 óra 49 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 84 cm (áradó) nap műsora. 19.30: Tv-napló. 20.00 Kupagyőztesek Európa Kupája. 20.50: II. félidő. 21.30: Hírek. 21.40: Szórakoztató program. 22.25: Művészeti est. 23.55: A pénteki műsor Ismertetése. SKY 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Vigjátéksorozat. 10.00: Panel Pot Pourrl (Játékshow). 11.30? Sky-krónika. 12.30: Sullivanék. 13.00: Egy másik világ. 14.00: Az Eurosport csatorna műsorából. 15.00: Változó világ. 16.00: Szeretni. 16.30: Fiatal orvosok. 18.00: Családi ügy. 18.30: Édes hármasban (vigjátéksorozat). 19.00: Az Eurosport csatorna műsorából. 01.30: Channell műsorai. ma|d zene műsorzárásig. SUPER 8.00: Egyveleg. 15.30: Tarcklng. 16.30: Forró drót. 18.30: Élve vagy holtan. 19.00: A megmentő (kalandfilm-sorozat). 20.00: A műit szorításában. 21.45: Hírek. 22.00: Apritógyár. 00.00: Egyveleg. TV 5 16.10: A fekete képisapkás ember. 16.30: Jó napot, jó étvágyat! 17.00: Falu a felhók között. 17.30: Számok és betűk. 18.00: Úri fajta. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Champs-Élysées. 21.30: Fekete szemüveg a fehér éjszakákhoz. 22.35: Hiányjelek. 23.30: Esély a daloknak. 00.00: Személyiségek. 01.00: Műsorzárás. SZÁZTÍZ ÉVE született Hébelt Ede (1879 -1961) szociáldemokrata politikus, ügyvéd. HATVAN ÉVE született Hera Zoltán (1929-1987) József Attila-dijas költő, publicista, 1953-tól a Szabad Nép. ma|d a Népszabadság munkatársa. főmunkatársa, később a kulturális rovat helyettes vezetője NAGYSZÍNHÁZ Nincs előadás MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. délután háromnegyed 6 órakor: A dokumentátor l-il. (színes magyar film III helyár!) fél 4 órakor A fantasztikus labirintus (színes m. b. amerikai film. III helyár!). Fáklya: fél 3 órakor Nebulók (színes, m b. csehszlovák rajzfilm) háromnegyed 5 órakor A leghosszabb nap l-ll. (m b amerikai háborűs film. II dupla helyár1) Szabadság: 3 órakor, negyed 6 és fél 8 órakor Szörnyecskék (színes |apán krimi. III. helyár!). Filmtéka: fél 6 és fél 8 órakor Alombrigád (színes magyar film ). Kiskörössy halászcsárda: (videomozi) délután 4 és este 8 órakor Megszegett eskü (szirtes hongkongi karatefilm ). Éva presszó: este 8 órakor Shaolm 36. terme (színes hongkongi harcművészeti film.) ÜGYELETEK GYÓGYSZERTAR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI: Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Tolbuhin sgt 57.) veszi fel. sebészeti felvételi ugyeletel az I sz Sebészeti Klinika (Pécsi u 4.) urológiai felvételi ugyeletet a II Kórház tarl A balesetett szenvedeti gyermekekel a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbelegeket a sebészeti klinikán látják el ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnöttlakősság részére Szeged. Hunyadi János sgt. 1 sz alatt. Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20 sz alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a surgos esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI: Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig az Úiszegedi Gyermekkórház Szeged.' Odesszai krt. 37. Telefon: 22-655 FOGORVOSI: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Szeged, Zöld S u. 1-3. Telefon 14-642. S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGALAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. O 0 Rádió BUDAPESTI. 9 00 Képű|Ság 9.05 Tévelorna 9.10: Déry Tibor Óriás - Magyar tévéfilm 10.30: Tizenhatévesek - Litván lóvéfilm-sorozat 11.35: Mozgató 11.45: Képűjság 16.35: Hírek 16 40: Dél-dunántúli hírek. információk. események 16 50 Hírek szerbhorvát nyelven 16 55 Hármas csatorna 17.40 Négy nap lóvéműsora 17 50 Az élő bolygó 18.45 Házi gondozás, ápolás 19.00 Reklám 19.05 Műsorajánlat 19.15 Lottósorsolás 19.20 Reklám 19 25 Közlemények, műsorajánlat 19.30. Híradó 20.05: Mi van magával, doktor űr? 21.30 Hazai Tükör 22 50 Híradó 3 BUDAPEST 2. Tv 2 Kudlik Júliával és Déri Jánossal 17 00 Képu|Ság 17.15: Tv 2 Benne Riportok — ldő|árás Tévétorna — Reklám — Zene 17.45 Mozaik — Telefonos |áték 18 00 Telesport 18 30 Gyerekeknek1 19 00 A hitelkártya rab|a - Kanadai tévéfilm 19 54 Tv 2 Benne Reklám — Julia-napi köszöntő 21.00 Híradó 2 21.20 Tv 2 Benne Nézze meg az ember! 21.30 Egy angyal a földön (NSZK—francia film) 22.53: Tv 2 — Napzarta KÜLFÖLDI TÉVÉADÖK MŰSORÁBÓL BELGRADI. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00 és 10.35: Téli Iskolai program. 15.15: Éjszakai program Ismétlése. 16.30: Tv-híradó magyar nyelven. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Rajzfilm. 18.30: Filmsorozat. 19.30: Tv-napló. 20.00: Politikai magazin. 21.00: Szórakoztató zenei műsor. 22.10: Tv-napló. 22.30: Éjszakai program. BELGRAD2. 17.45: Tv-naptár 17.55: Hírek. 18.00: Oalméclal regionális program. 18.45' A KOSSUTH 8.20: Szalad-e a Puli? - Antal Éva riportja 8.30: Nyolc rádió nyolc dala. 9.00: Verbunkosok, katonadalok. 9.30: A külpolitikai rovat műsora — ism. 10.05: Embertan — középhaladóknak — A szerelemről. 10.35: Németh Marika és Udvardy Tibor operettfelvételeiből. 11.17: Zeneiskolásoknak zeneiskolások muzsikálnak. 11.35: Egy címíró emlékiratai - Barabás Tibor regénye folytatásokban 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A Nyugat története 3.14.25: Örökzöld filmmelódiák. 15.00: Szóról szóra - Zenés irodalmi magazin. 16.05: Éneklő ifjúság. 16.18: Radioton korongokról! 16.20: Az évkör népszokásai - Jégtörő Mátyástól Nagyhétig. 17.00: Ügyelet a baleseti sebészeten — Veress Ágnes riport|a. 17.25: Ipargazdák. 17.30: Hagyományápolók. 18.00: Zenés játékokból. 19.23: Csókolj meg! - Nógrádi Gábor hangjátéka 19.59: Jámbor László énekel. 20.30: Korkóstoló - Tudomány - politika — társadalom. 21.00: Kamarazene. 22.00: Hírvilág. 22.30: Régi hires énekesek műsorából. 22.50: Mindennapi dogmáink — Rádal Eszter sorozata. 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. PETŐFI 8.05: Balettzene operettekből. 8.20: A Szabó család - ism. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben (Élő). 12.10: A Napóleon Boulevard együttes lemezeiről. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: A népművészet ifjú mesterei. 13.05: NosztaJgiahullám. 14.00: Jégbor — Radnóti László műsora. 14.45: Hangszerszólók. 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv Gazdaság és jog — ism 16.00: Népzenei kamarahangverseny. 16.15: Lemezek a tegnap slágereiből. 17.05: Magyar könynyüzenel felvételek. 17.30: Gordiusz Ismeretterjesztő magazin — fiataloknak. 18.30: Slágerlista. 19.05: Muzsikánál nincs jobb barát. 20.05: A Poptarisznya dalaiból. 21.05: A nagy koldus elmond|a - Csurka István szatírái - Ism. 22.03: A sárbogárdi és az egerbocsi népdalkör felvételei - ism. 23.15: „Pop-Meccs '88" — Részletek a gálaműsorból. BARTÓK 9.08: Schubert: A négy évig tartó őrség — Egyfelvonásos opera. 9.51: Zenekari muzsika. 10.30: Hárfamüvészek felvételeiből. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Magyarán szólva — Ism. 11.25: Népdalfeldolgozások kamaraegyüttesre. 11.40: Brahms: d-moll zongoraverseny. 12.32: Magyar szerzők rézfúvós kamarazenéiéből. 13.05: Nevek ürügyén - Kassák Korányi Tamás műsora 14.05: Bachmüvek 15.00: Pophullám. 16.00: Emlékműsor Lisznyai Szabó Gábor születésének 75. évfordulóién. 17.00: Nyitnikék Kisiskolások műsora. 17.30: Fúvós Fórum 18.00: Olasz madrigálok. 18.30: Román nyelvű nemzetiségi műsor. 19.05: Századunk zenéjéről. 19.35: Zenekari muzsika, közben: 20.00: A kép — Cs. Szabó László novellája. 20.29: A Zenekari muzsika folytatása. 21.00: Ba|nokok - Riporter: Bálint István. 21.15: Top-les — Válogatás hazai és külföldi slágerlistákról. 22.00; Magyar művészek óperafelvételeiböl. 22.30: Napjaink zenéje. 23.14: Weöres Sándor: Panoptikum — Versciklus. SZEGED 66,29 MHz -94,9 MHz 1989. február 17., péntek 5.30-8.00: Alföldi Hírmondó - zenés hírműsor — benne: 5.40: Falurádió a Kossuth rádióból. 6.00: Hírek, űtinform. 6.30: Hírek, lapszemle. 6.45: Reggeli párbeszéd 7.00: Krónika — Kossuth. Továbbá: Információk Bács-Kiskun. Békés és Csongrád megyéből, programajánlat, időjárás-jelentés, sport. Műsorunk tartalmából. — Beszámoló az MSZMP Csongrád Megyei Végrehajtó Bizottságának üléséről. — Tanácskozik az országgyűlési képviselők megyei csoport|a Békés és Csongrád megyében. - Import holmi, de honnan? — Milyen teltételekkel lehet külföldön munkát yállalni? - Bemutató a Békéscsabai Jókai Színházban.