Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-11 / 9. szám

1989. január 14., szombat 5 A napokban egy szerencsétlen férfi sírta el bánatát a portánkon: családostól kilakoltatták. Pár nappal később Csermák Istvánná jött, ő meg azt panaszolta, megfenyegette a hivatal, karhatalommal költözteti be fölújított lakásába. A kilakoltatás, sajnos, közismert fogalma a hivatalos nyelvnek, noha újabban kényszerkiköltöztetésnek mondják, a belakoltatás ennek a tükörképe ugyan, de hivatalosan nem forgalmazott gondolat. Mit véthetett Csermák Istvánná, hogy erőszakért akart nyúlni a hivatal? (Arról most ne beszéljünk, hogy az a férfi, aki a kilakoltatás miatt sírt és átkozódott, szívesörömest cserélt volna vele.) Az Attila utcában lakott igen régtől fogva. Társbérlőként költözött oda annak idején, aztán a társbérlők két különállóra választották szét a hajdanában egy nagy lakást. Jött a fölújítás, a ház lakóinak ki kellett költözniük. Csermákné a Kemes utcában kapott átmeneti szállást. Elmondása szerint már a kiköltözködés előtt fölszólalt, mert úgy látta, a lakását megkurtítva kapja majd vissza, de nem vették figyelembe szavait. Amikor végre készen lettek a munkákkal — a fölújításokat se szokta elsietni az építőipar —, megkapta a fölszólítást, költözzön vissza. Örömmel ment volna, hiszen a háromezer-kétszáz forintos nyugdíjához mérten túlságosan nagy luxus neki a központi fűtéses átmeneti lakás, de megtorpant mégis: régi otthona valóban kisebb lett. Egy teljes szobával kisebb. A lakáshivatal a megmondhatója, hány bonyodalom származik a fölújítások után. A központi sugallatra hallgatni kénytelen építőipar — beleértve a tervezőket is! — miAJelakoltatás" elmarad niatürizálni akar, csakhogy az élet még mindig nem tudja produkálni a nagyon apróra nyomorított lakásokba illő tranzisztoros embereket. Akkora dilemma ez, bele lehet -bolondulni! Ha nem akar viszszaköltözni Csermákné, természetesen van megoldás: erőszakkal kell visszatoloncolni. Annyira egyszerű ez, szinte föl se tűnik, ha gyakorolni akarja a hivatal. A kitelepítés és a betelepítés egy tőről fakadó édestestvér. Álljon elő a rendőrség, és zsuppolja vissza! Csermákné ugyan törékeny asszonyka, de nagy indulat szorul bele, ha igazságát látja veszni, megmakacsolta magát, és nem ment. Megjárt viszont hetvenhét fórumot, és akkor is ment tovább, amikor más már régen megállt volna. Tavaly például újra eljutott kacskaringós útjain a városi tanács vébé-titkáráig. Az új titkárasszony összegyűjtötte az összes iratot, és megállapította belőle, hogy törvénysértő módon bántak el vele. Kontrázott azonnal a lakáshivatal akkori vezetője, és azt állította, a titkárasszony a törvénysértő. Egy darabig ment a huzavona, a lakáshivatal vezetőit kicserélték, Csermákné pedig kapott három címet. Vissza is adta mind a hármat. Kettőt azért, mert nedves szuterénlakásba nem hajlandó menni a korábbi első emeleti száraz lakásból, a harmadikat pedig azért, mert messzire esik a város közepétől. A pénzen vett korábbi lakásától. Indokai között olyan egyszerű tények szerepelnek, hogy ő már öreg, közlekedni se képes, előbb-utóbb eltartóra szorul, és talán jobb eltartóra lehet kilátása a város közepén, mint a szélén. Régen könnyűszerrel rámondtuk volna az ilyen vonakodásra, hogy kispolgári nyavalygás, és a szocialista hivatal nem veheti figyelembe, de mostanában már nem mondjuk rá. A lényeg azonban az, hogy tavaly május óta, immár jogerős új határozattal a kezében, még mindig az átmeneti lakás lakója. Havonta fizetvén a sajátjánál jóval magasabb rezsit. Soha nem törekedhettem arra, hogy érdemes hivatalok döntését fölülvizsgálva igazságot szerezzek — módom sincsen rá —, érdeklődésemmel tehát Szentandrási Lajosnéhoz, a vébétitkárhoz fordultam. Beszélgetés közben megkérdeztem tőle, mit szólnának hozzá, ha átlagállampolgárként nem nyűglődne tovább, hanem pörre vinné az ügyét. Nagyszerű támogatója van, éppen a vébétitkár levele. Ki tudja, hány esztendeje van még hátra, de biztosan nem arra való, hogy egyik hivatalból ki-, a másikba bejárjon, és a maga igazáért megalázkodva kilincseljen. Háromnapos haladékot kért tőlem a titkár, és később azt a fölvilágosítást adta, hogy újabb három címet kínálnak föl neki, erősen remélve, az egyik megfelel közüle. Eddig jutottunk tehát. A kényszerbeköltöztetés, a .belakoltatás elmarad, az már szinte biztos, és azt se mondja kj már egyetlen „érvényes" határozat se, hogy köteles elfogadni saját maga megnyomoríttatását. Sajnos azonban, ha valamit elrontunk, akár az átszabás legelején, hosszúhosszú évek árán tudjuk csak úgy-ahogy helyrehozni. Ha gépek lennénk, biztosan egyszerűbb lenne a dolog. Horváth Dezső fl Diótörő a balettszínpadon Pénteken este a nagyszínházban lesz Csajkovszkij balettjének a sajtóbemutatója. A koreográfus-rendezővel, Reinthaller Évával és a balettegyüttes vezetőjével, Bokor Rolanddal beszélgettünk ; a vendégkoreográfust ismeri már a szegedi közönség: a Jézus Krisztus szupersztár mozgásait is ő tervezte. Most azt kérdeztük tőle: miért éppen a Diótörő? — Miért? Kis kitérővel tudok válaszolni. Akárhova megyek, magányosan kódorgó gyerekeket látok, akik mesét, zenét felejtve, a technika bűvöletében élnek. Ez nem az ő hibájuk. A felnőttek kényszerítik rájuk saját szemléletüket. Meggyőződésem, hogy a felszín alatt egy nagyon egészséges, természetes vonzódás él bennük a tánc és a zene iránt. Azért esett a választásunk erre a darabra, mert ahogyan Hoffmann meséje, úgy Csajkovszkij zenéje is egyaránt szól felnőttekhez és gyerekekhez. s ha most sikerül becsalogatnunk szülőket" és fiaikat, lányaikat az előadásainkra, megtettük az első lépést, hogy a szegedi nézők — akik évtizedeken keresztül nem láthattak önálló táncprodukciókat — újra ismerkedhessenek a balettirodalom klasszikusaival. Ezt én fontos nevelői feladatnak tartom. Ilyen szempontokat figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy a librettót is átformáljuk. Ügy érzem, sokkal modernebb formában, közvetlenebbül kell szólnunk a mai nézőhöz, mint ahogyan azt a múlt századi librettó engedi. A kissé naiv módon igen szűk körre: Egér király és Diótörő figurájára koncentráló történet helyett mi visszatérünk az eredeti Hoffmannmese ma is érvényes, igaz tanulságaihoz, s ezt próbáljuk kitágítani, hogy a nézők fantáziája is szabadabban szárnyalhasson. Számomra a legfontosabb konklúzió, amit szeretnék a gyerekeknek közvetíteni: fordítsanak több energiát arra, hogy felfedezzék életünk igazi értékeit; ezek birtokában tudjanak különbséget tenni barát és ellenség közt, s ne legyenek kiszolgáltatva az álarcai mögé bújt Rossznak. Még annyit elárulhatok, hogy a karácsony esti színhelyet is megváltoztattuk, s egy század eleji nagypolgári család szalonjában zajló esküvő lesz a cselekmény kerete. Bokor Rolandtól megtudtuk: az előadás kalandozás a klasszikus balett és a modern táncok körül, sőt — egy görkorcsolya is szerepel. — Nagyon fájlaljuk — mondta az együttesvezető —, hogy az élőzenét nélkülöznünk kell. Időegyeztetési problémák miatt és a zenekar külföldi elfoglaltságára is tekintettel, ki kellett egyeznünk a gépzenével. Tudjuk, hogy ez művészi szempontból nagy veszteség, de remélem,- sikerül valamelyest ellensúlyoznunk a koreográfiával és a szcenikával. — Még egy fontos dologra kell felhívni a figyelmet — hangsúlyozta Reinthaller Éva. — Én alapvetően Cranco és Béjart szellemében, az ő nyomdokaikon haladva vallom: a tánc eszköz a kezünkben ahhoz, hogy kitűnő színházat csináljunk. Erre törekszünk mindnyájan, ez a mi ars poeticánk. Nagy Mária Kiállítási napló r Ev-forduló I. A múlt évi öl áthúzódó öt kiállítás, melyekről immár majdhogynem utóhangokat fogalmazok, tanulságokul és tapasztalatokkal egyaránt szolgál mind a helyi képzőművészeti értékek mai állapotáról, mind a generációk váltásának folytonosságáról, ellentmondásairól, mind olyan esztétikai kérdésekről, mint a realizmus, szintézisteremtés, asszociatív ábrázolás stb. Az öt kiállítás: Hemmejrt János egy évvel megkésett, hatvanadik születésnapja alkalmából rendezett visszatekintő kollázsbemutató a Képtár két szintjén; Szűcs Árpád tavaszi, görögországbeli útjának élményeiből született festmények kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központ B Galériájában; Fülöp Ilona grafikusművész tárlata a Képtárban, és két fiatal. Szegedhez kötődő alkotó — a szobrász Bánvölgyi László és a grafikus Pásztor Csaba — bemutatkozása, az előbbi az Ifjúsági Ház min.igalériájában, az utóbbi Újszegeden a November 7. művelődési házban lépett közönség elé. Tövisek Akác(z)tövisek volt a címe anrjak a Hemmertműnek, mellyel élőször találkoztam. Kiváló elődöm, Akácz László kritikusi működését igyekezett kifejezni, sugallván: írásai nem minden irritálás nélkül vallók. A sajtóházi szoba falán lógó képen különben rend uralkodott, az akáclevelek páratlan struktúrája még tudatos diszharmóniát is sugallt. a krisztusi koszorút idéző szúrós ágdarabok valódi alkotói gondolatot sziporkázó szellemességet sugároztak — volna. Ha nem csorbította volna a művészi hatást a földhözragadt valódiság. A valódi akáclevelek, az igazi tüskék- melyek az alkotói szándék elllenére nem váltak a mű szervesi alkotórészeivé. Megmaradtak az ötlet, a geg szintjén. Aztán megismerhettem Hemmertet és művészetét. 'A gimnáziumi rajztanárt és az aktív, ám perifériára taszított művészt, akit méltán nevezhetünk a szegedi képzőművészet fenegyerekének. Aki igyekezett megdöbbente ni, jó ízű csettintésre. hangos kacagásra vagy felháborodásra késztetni nézőit. Provokált isi, a kívülrekesztettek bátorságával, a „csakazértis" indulatával. Legutóbbi tárlatán hajlamos voltam elhinni, valóban Coppelius műhelyében készülnek mind érettebb, okosan filozofáló, a világot emelkedett szarkazmussal szemlélő, a környezet hatásaival feleselő kollázsai. Mostani visszatekintő kiállítása mintha a leckével elmaradó nebuló bepótolási igyektzetét dokumentálná. Remek ötletek, tobzódó-villódzó gondolatszilánkok, szellemes gegek — és kevés befejezett, kész mű. Persze olyan ez, mint; a humor, Belefér a vicc, az anekdota, a komédia, a szatíra, a groteszk. Ki-ki választhat: röhög, vihorászik, mosolyog vagy kesernyésen elhúzza a száját. Az is igaz, a viccek is sűríthetnek filozófiát, és a groteszk vállalkozás is lehet kongóan üres. Mégis, aki szatírára vállalkozik. ne elégedjen meg a viccek közhelyeivel. Merthogy Hemmertnek van muníciója, szellemi és mesterségbeli élestöltete. (Kevesebb türélme, precizitása, érlelési módszere!) Ezt nemcsak a régebbről ismert és méltatott munkái — Éjszakai mulató az űrhajózással kapcsolatos némely darabja, a Velencei piac bóvlikavalkádja, a Békatánc feles szarkazmusa és mindenekelőtt a Coppelius műhelyében ars poetica értékű csúcsteljesítménye — igazolja. de pár új munka is. A kiállított alkotások döntő része, datálása szerint, az elmúlt év termése. Minden erényével és hbájával együtt. Kétségtelen értéke a felfokozott szellemi állapot, az intenzív gondolkodás, az élmények sűrítettsége. a viláe hatásainak gvors lereagálása. S ugyanebből a forrásból táplálkoznak gyengeségei is: az itt-ott föllelhető összehánytség, kidolgozatlanság, önismétlés, az applikációk (magazinkivágások, precíz alkatrészek, természeti tárgyai stb.) tökéletes* sége fölé nő a művészi beavatkozásnak, s nem tudatos diszharmónia, hanem különböző felületi minőség jön létre. Ilyennek láttam: a. Tiszai sellő, az Operáció, a Vekkeróra című kollázsokat. Két, személyhez kapcsolódó vállalkozása méltatlan a megidézett alakokhoz (a Kalmár László emlékének ajánlott Computerkészitó computer és a Szent-Györgyi Albert-idézés). Gyenge részletei ellenére is korszerű és komoly — éppen mert humora letisztult — alkotás a Párválasztó computer, a Kábeltelevízió, az Információt átadó computer, a Szőlőmetsző robot, a Gyenge műsor, dühös néző. a Menynyit ittunk a nyáron? című alkotás. Érdekesek objektjei. A szolidabb Sió-parti emlék, a nyersebb és nosztalgikusabb Szegények is voltunk, és a játékosan triviális Három hengeres kerti traktor. Felkavaró is, megkeseredett is, figyelmeztetés is lehetne A születés misztériuma éppúgy, mint az Ádám—Éva 2000. Lehetne, ha nem a könnyebb ellenállás irányát választaná, s megküzdene azért, hogy szellemi gyermeke világrajötte után is hasonló értéket képviselne. Hemmert, a tékiozló fiű egyszer már megtért. Posztimpresszionista tájképekkel jelentkezett az ötvenes évek közepén, s a 80-as évek elején visszatérni látszott a látványcentrikus tájábrázoláshoz. Ám. mint írja katalógusának bevezetőjében „1963-ban én is elkezdtem csinálni kollázs képeket. Szobrász, festő, szemléltetőeszköz-készilő. valamint lakásépítő lelkemnek nagy örömet jelentett, hogv a kiilönféle anyagok a képeken szót fogadnak ... Kompozícióim két irányból indulnak el. Az egyik oldalon a megtalált képelem, alkatrész sajátos megjelenése, illetve jelentéstartalma, a másik oldalon a festői vízió és a képszerű rendbe alakítás ötvöződik." Ügv tűnik. Hemmert pályáján vée»rvényesen győzött a kollázs: s az elmúlt években ismét előkereste apróbb fogaskerekeit műanyag bigvuszait. kiválogatta talált tárgyait, kiment a piacra babot, borsót, lencsét vásárolni, gyűjteni kezdte a söröskupakokat, a kidobott alkatrészeket. S újra születni kezdtek a hemmerti kollázsok, amelyek immár kitörölhetetlen részek Szeged képzőművészetének történelméből. Tandi Lajos Grósz Károly interjúja egy japán lapban © Tokió (MTI) A szovjet csapatok részleges kivonása Magyarország területéről heteken belül megkezdődik. A piaci alapelvek kevés korlátozással érvényesülni fognak hazánkban, ahol a magántulajdon részaránya lényegesen tovább emelkedhet — többek között erről beszélt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára abban az interjúban, amelyet a Nihon Keizai Simbunnak, Japán vezető gazdaságpolitikai napilapjának adott. Grósz Károly a japán lap tudósítóinak részletesen kifejtette, hogy a jövőben nem támaszkodhatunk kizárólag a KGST-n belüli együttműködésre, amelyben nem érvényesül a t műszaki fejlesztés kényszere. Ezért törekszünk a Nyugattal való együttműködésre és megpróbálunk felzárkózni a nyugati piac követelményeihez. Ez utóbbi érdekében az ország gazdasági -vezetése célul tűzte ki a forint konvertibilissá tételét. Ez együtt járna a forint leértékelésével, amí nagymértékben érintené külgazdaságunkat, így az átállás során igen óvatosan kell majd eljárni — mutatott rá Grósz Károly. A szovjet peresztrojka és a magyar reformok kapcsolatát firtató kérdésre az MSZMP főtitkára kifejtette, hogy a két országban zajló folyamatok közé már csak a méretek miatt sem lehet egyenlőségjelet tenni. Nemzetközi kérdéseket érintve Grósz Károly kifejtette, hogy a részleges csapatkivonások után maradnak még Magyarországon szovjet katonák. Hangsúlyozta, hogy „folytatjuk részvételünket a Varsói Szerződés szervezetében, ugyanakkor hosszú távon újabb erőfeszítéseket kívánunk tenni a kelet—nyugati katonai szövetségek felszámolása érdekében". A főtitkár közölte, hogy Magyarország még ebben a hónapban felveszi a diplomáciai kapcsolatokat DélKoreával Charles Goerens látogatása Érdekesnek nevezte budapesti megbeszéléseit, ígéretesnek minősítette a magyar reformfolyamatot Charles Goerens, a Nyugat-európai Unió közgyűlésének elnöke, aki kedden este — a Parlament napi munkájának befejeztével — nyilatkozott a magyar sajtó munkatársainak. A luxemburgi politikus a nap folyamán találkozott Mórocz Lajos vezérezredessel, honvédelmi minisztériumi államtitkárral és Kovács László külügyminiszter-helyettessel, előadást tartott a Külügyi Intézetben, majd rövid bepillantásra nyílt módja a budapesti törvényhozás munkájába. Jugoszlávia Emelkedik 1300 termék ára © Belgrád (MTI) Jugoszláviában hétfőn és kedden mintegy 1300 termék ára lett magasabb. Így a többi között 20—60 százalékkal megdrágultak a sajtféleségek (az új ár kilogrammonként 23—28 000 dinár), 25 százalékkal a kávé (kilogrammja 55 000 dinár), 50 százalékkal a mosószer és a szappan, 30 százalékkal a csokoládé és a keksz (10 dkg tejcsokoládé 3000 dinár), 30—50 százalékkal a száraztészták és a félkész ételek, 30—50 százalékkal a fagyasztott zöldség és gyümölcs, 20 százalékkal a zacskós levesek, 50—60 százalékkal a szeszes italok, közel 100 százalékkal a kristálykészletek, 30 százalékkal a villamossági cikkek. Jugoszláviában tavaly mintegy 250 százalékos volt az infláció. A műit év végén lemondott Mikulics-kormány azt tervezte, hogy a pénzromlást az idén 100 százalék alá szorítja. Hivatalos árfolyamon 1000 jugoszláv dinár 10 forintot ér