Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-10 / 8. szám

1989. január 10., kedd • 5 Minden!összevetve... .. . nekem tetszik. Hogy /pontosan micsoda? Nehéz megmondani. Alighanem egyelőre a változás ténye tetszik. A hétfői adásnap léte, az egyes és a kettes léte és önállósága, a Híradó és A Hét szimbiózisa, a vidéki stúdiók délutánonként jelentkező hírműsorai és — nem tudom fölsorolni. Hirtelen — az új évben — ennyi (változás tán sok is egy kicsit nekünk, a tévés műsorszerkezet és -színvonal változhatatlanságába, avagy ennek reménytelen kívánásába már-már belefásult nézőknek. Idő kell, amíg átfogjuk, feldolgozzuk, s természetessé tesszük a még meglepő kényszert: íme, végre valóban választhatunk — legalább kétféle televíziós produkció között, majdnem egész nap, s a !hét minden napján! A nagy lendülettel indult új műsoroknak még időt kell adni, nemkülönben a TV2-nek — hogy minősíthessük. Az épp hogy megkezdett sorozatoktól — mint fáktól az erdőt — amúgy sem látni pontosan, mely műhely, milyen profillal... A várakozások közepette mégsem maradhat szó nélkül két régi műsor: a Stúdió és A Hét. Az előbbi azért, mert szokatlanul hullámzó a teljesítménye mostanában. Egyre szókimondóbb, egyre kritikusabb hangvételű adásai közé bekerült a minap egy rtiexikói anzix, azóta sem értem, miért. Illetve megértem: ha a műsorvezető-szerkesztő oly szerencsés, hogy kimehet Mexikóba, kötelességének érzi, hogy forgasson is. Kulturális magazinról lévén szó természetesen fesztiválról forgat, ha tonik, ha szakad. Ennyire érdektelen riportázst még a mi tévénkben is ritkán látni. Mentségéül: a dolog még a Nagy Megújulás, azaz január elseje előtt került adásba. Az új főszerkesztés (Aczél Endre) A Hét első, vasárnapi száma viszont revelációként hatott. Sugaras tekintetű, decens egyének optimista megnyilatkozásaihoz szoktatott bennünket e hétvégi magazin. Magunk csodálkoztunk legjobban, hogy utána mégsem jött nyugodt álmunk és hétfőnként nem lehettünk oly fittek-frissek, bizakodók mint amenynyire sugalmazta nekünk vasárnap testénként A Hét. Most meg? Kemény-kopogás összeállítás a magyarországi szegénységről! Nyűtt arcú, félretaposott cipőjű, fáradt léptű emberek az utcán, s hozzá adatok és adatok, a valóság tényei. Lehangolok — lehetnének. Azonban — láss csodát — éppen ellenkező a hatás. A néző figyel, feszülten, fölháborodik és fölserken: ez nem mehet így tovább! A hatás titkának megfejtésére csak kísérletet tehetek: ebben a dobozban oly kevés volt eddig a nyíltság, a szókimondás, a tények köntörfal nélküli megmutatása; viszont örökös volt az elmaszatolás, a lényeg homályban hagyása; az új j— mozdít. Ügy látszik. Bár ismerős volt minden, amit láttunk és hallottunk most A Hét-ben (hiszen mi magunk vagyunk szegények), a nyilt szó tévébeli. áttörése azért az élmény erejével hatott. S most, hogy a helyzetünk föltárása immár széles e tömegkommunikációban megtörtént — talán* áttérhetünk a terápiára. A Híradóban a pénzügyminiszterhelyettes odanyilatkozott, hogy Ibe kell venni sok keserű pirulát. Még. Tegnap reggel rögtön lementem az élelmiszerboltba és eltöprengtem: lehet, hogy nii mindannyian mazochisták vagyunk? * Ezen a héten is naponta, a TV1 délutáni műsorkezdésekor, a hírek után nézhetjük a Déli videoújságot és a Pannon krónikát, a szegedi és a pécsi stúdiók január l-jétől rendszeres, 10 perces hírműsorait. Ugyancsak a TVI-en csütörtökön, a Szomszédok immár 45. fejezete után portréfilm lesz Máriáss Józsefről, a teleregény népszerű Bőhm bácsijáról a Mestersége: színész című sorozatban. Szegedről Ruszí Józseffel együtt ment el Zalaegerszegre, most nyugdíjas, de újra itthon: a minap láttam a Kárász utcán — nem győzött köszöngetni .. . Miután megnéztük műsorát, még belehallgathatunk a TV2 Nézőpont című programjába: Fodor András, a zeneértő költő és Petrovics Emil zeneszerző és operaigazg'ató beszélget a kortárs zenéről és a közönségről, „összefüggéseiben is láttatja a világunkat alakító folyamatokat" a külpolitikai szerkesztőség Ez történt tavaly című műsora (péntek, TV1, 21 óra 50). Minthogy ránkférne a tisztábban látás, ajánlom, nézzük! S. E. Vásárhely felől Rádiófigyelő Van Csongrád megyében egy város, amelyre sokkal jobban kéne figyelni. Egy város, melynek nemcsak . hagyományvilága, de élő, eleven, nagyon is hatni képes szelleme van; egy város, amelynek régi, s mai szerepe a népi-nemzeti eszmevilágban nagyobb, mint Hódmezővásárhely — merthogy e városról van szó — lélekszáma, területe, vagy akár hivatalos jelentősége a mai magyar életben. Hoszszabb ideje van alkalmam megfigyelni, meg-megismétlődő vásárhelyi viziták idején, hogy ebből az irányból más — frissebb, tisztább, egyértelműbb, üdítőbb — levegő csap az. ember felé, mint a sokféle közéleti gonddal küszködő, kavargós, súlyos közelmúltkoloncok özönét cipelő Szegeden. Vásárhely felől — paradox módon — mintha kevesebb provincialitás és több elmélyült, országos láthatárú gondolat, kevesebb sznobizmus és több őszinte, szolgálni tudó eszmény, kevesebb póz és több természetes, ríépet-nemzetet építő elhatározás, gondolat és tett híre-ténye érkezni. Most is, régebben is. Legalábbis — innen így látszik. Még akkor is. ha — tudom — sok derék vásárhelyi kétségbeesett dühvel vagy éppen szomorúan tiltakozna a fentiek ellen, elkeseredetten-lemondóan legyintvén: ugyan már — hiszen ha így lenne . . . A Kossuth rádió vasárnap délelőtti egy órájának hallatán pedig pláne úgy vélhető: mégiscsak így van Szabó Eva dokumentumműsora a híres vásárhelyi Cseresnyés kollégium ötvenéves találkozójáról készült, a hangképekből álló program címe A fát mégis el kell ültetni... volt. Es nemcsak Németh Lászlót juttatta az ember eszébe, hanem a népi kollégiumok szűkebb hazánkbeli első nagy előfutárát is. És azután, ha most kimondva nem is, szellemükben sorra fölvonultak a többiek: például Nagy György, akit csak mostanra kezdünk újra fölfedezni — a kiváló, Vásárhelyen pártot alapító republikánus székelynek nemrégiben díszsírhelyet adományozott a vásárhelyi tanács. Azután: a régi-új Délsziget, az újjászületett folyóirat, a népi gondolatért végrehajtott vállalkozás halhatatlanságának, kitartó erejének példázata. És a festők. És Szenti Tibor, legkiválóbb író-szociográfusaink egyike. Es Grezsa Ferenc. És a Németh I,ászló-i nagy hagyományt ápolók serege, áldozatkészen és névtelenül. Társaságon belül, s kívül. Vagy éppen a Juss, a mind kitűnőbb vásárhelyi társadalomismereti és kulturális szemle, legfrissebb számában szenzációszámba menő írások egész sora, közöttük — 32 év után legálisan, nyomtatásban először! — Németh László két, 1956 őszén írt cikke, a legendás Emelkedő nemzet és a Pártok és egység ... A Cseresnyés, vagyis a tehetséges Vásárhely környéki parasztgyerekek egykori otthona, hallottuk: ma már sors és jelkép egyszerre A vallomások, melyek sokszor megrendítőek voltak (mert hittel teli, őszinte emberi megnyilatkozásnak számított valamennyi), napnál világosabban közvetítették: pontosan kijelölt az út nyomvonala. Vagy ahogyan az a Németh László írta, akire Hódmezővásárhely népe és városa az idők végezetéig büszke lehet: az elmúlt évtizedek szellemi fejlődése világosan megmutatta azokat az erővonalakat, amelyek felé egy magyar forradalom esetén haladnunk kell... Egy máig élő és ható, manapság talán minden előző, időszaknál aktuálisabb, koherens eszmerendszer ünnepelhette fél évszázad által bizonyított életképességét és "progresszivitását a hódmezővásárhelyi Csejesnyés-találkozó megtestesülésével, puszta tényével is. A szegedi rádióhallgató pedig elgondolkodhatott, hasonlítgathatott, meg persze irigykedhetett is — főleg ha az jutett eszébe, mily forgandó is az élet: mindössze 21 kilométernyi út hossza mennyit változhat, ha innen — vagy ha Vásárhely felöl szemléljük. Domonkos László H cikkíró státusa — avagy reflexiók Péter László cikkére A népmesék bűvös hármas száma késztetett sajátos válaszadásra Péter Lászlónak a DM hasábjain Szőregről megjelent cikkeire. 1. Augusztus 26-án Szoboradósságaink című írásában a szőregi csata emlékmütervéről nyilatkozik. A kamaratöltésen megkezdett munkálatokat töltésrongálásnak véli. Töltésrongálás? Kiderült, alaptalanul vádolt. Erről szakszerű és műszakilag megalapozott választ kapott az Atikövizig szakemberétől levélben, lényegesen finomabb csomagolásban. Bíztam abban, hogy a levél kézhezvétele után, annak tartalmát meg- és elismerve, nyilvánosan elnézést kér a Dél-Alföld jónevú vállalatától. Nem így történt, Péter László továbbra sem fordult tanácstagjához, nincs konstruktív ötlete, csak szemlélődik: „... aztán véletlenül, fél füllel hallottam a munkálatok igaz; céljáról..." 2. Szeptember 27-i Intézménynévadás című írásában ismét: „hallom,' hogy a szőregi iskola is névadásra készül ..." (ezt legalább már nem fél füllel és nem véletlenül). Voltak, akik a „hallomásokon" túl aktívan nyilvánítottak véleményt, mint ahogy ez Varga Andrásné igazgatónő válaszából (Délmagyarország 1988. szept. 30.) kiderül: „... a tantestület mellett, a tanulók, szülők és a helyi társadalmi szervek is elmondhatták véleményüket a névválasztás előkészítésekor Kossuth Lajos mellett voksolva." A teljesség kedvéért azonban Péter László véleményét is kikérték', aki akkor nem segített, két nappal a névadóünnepséíí e'ött azonban kritizált, semmibe véve azoknak a munkáját, akik e névadás adminisztrációs útvesztőit rekordidő alatt végigjárták. (Megjegyzem, van városunkban olyan intézmény, amelyik hosszú évekig várt arra, hogy a demokratikus keretek között választott nevének felvételére engedélyt kapjon.) Magam részéről nagyon sajnálom, hogy nem Monti Sándor neve került fel épületre. Kár, hogy nem korábban „találkoztam" Péter Lászlóval, de tiszteletben tartom mások, egy felelősen döntő közösség véleményét. 3. A népmesei tagozódást követve, a legidősebb és a középső után jöhet a legifjabb, aki legtöbbször jó és szerencsés. Jött is, de hogy jó-e és szerencsés körülmények között érkezett-e, annak eldöntését az olvasóra bízom. A december 29-i lapszámban jelent meg Péter László Szőreg státusa című írása, melyben visszaköveteli a község önállóságát. Ebből a cikkből csupán két dolgot szeretnék kiemelni. 1973-ban. amikor a községet a városhoz csatolták, „erőszakos egyesítés"-sel, Banda Menyhért vo!t a községi tanács elnöke. Hogy tiltakozott-e, egyáltalán akart-e, volt-e módja, nem tudom. Nagy tiszteletben álló, korábbi elnökünk, Palotás Pétör bácsi — mert nekem Pétör bácsi marad — pedig nem tiltakozhatott, mert akkor már rég eltemették. Ez a kitétel a tárgyi tévedésen túl, családja szempontjából kegyeletsértőnek is tekinthető. Aki ilyen nemes feladatra vállalkozik, aki másoktól mindig megköveteli a pontosságot, mint Péter László, kellene, hogy maga is valós információkkal rendelkezzen, és ne kövessen el ilyen súlyos hibát, mert adott esetben a komoly dolgokat is komolytalanná teheti. Szőreg státusát illetően Péter László magányos szemlélődéséből kilépve így fenyegetőzik: „... megvárjuk a pépszavazásról születő törvényt, s akkor mi lépünk." Először is zavar ez a fejedelmi többes, hiszem, hogy mindenféle korábbi gazdasági, közigazgatási stb. bajainknak ez az elkenő „mi" az okozója. De valóban ki is lehet ez a „MI"? Lakóterületi bizottságunk elmondhatja, hogy az egész falut, városrészt, peremkerületet, kertvárost, elővárost (mindegy az elnevezés) egy emberként állította sorba olyan ügyekben, amelyek hosszú távon befolyásolják a település jövőjét. Azok mi voltunk. De Péter László nem vett részt sem a lakossági fórumokon, sem az országgyűlési képviselőnk beszámolóján, de még saját tanácstagja tájékoztatóján sem, pedig mi, akik ott voltunk, nagyon sok mindent hallottunk. Az önállósulás folyamata bonyolult közgazdasági kategória — bár annyira mindenki számára érthető, mint „Szőreg státusa" —, korántsem olyan egyszerű, mint társközségek esetében. Nem vállalkozom elemzésére, mert félő, hogy hibát követnék el (már azzal is, hogy olyan dolgokkal foglalkoznék, amiben nincs kellő tájékozottságom és nem is értek hozzá). Nehezedő gazdasági körülményeink között minden, a valódi, racionális érveket, várható következményeket semmibe vevő érzelmi hangulatkeltés káros és bűnös dolog. A valóban leromlott községháza — már-már életveszélyes! — falai- között Szőregért fáradozó testület munkálkodik, most éppen azon, hogy a nagyobb gazdasági önállóság érdekében elöljáróságot hozzon létre. Erről bizonyára a néhány házzal arrébb lakó Péter László még nem is hallott.. E testület szívesen fogidná P. L. jobbnál jobb ötleteit, ha azok nem minden esetben a Délmagyarország hasábjairól köszönnének ránk, mert így a közvéleményben egy olyan torzkép alakulhat ki, hogy rajta kívül a közel 6000 szőregi lakos közül senki más a kisujját sem mozdítja. Tóth Csaba, tanácstag, a szőregi lakóterületi bizottság elnöke Lépjünk együtt! Gyorsíró- és gépíróverseny Ismét vetélkedésre invitálja a szakma legjobbjait a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége: január 28-án, szombaton rendezi meg az idei bajnoki versenyt. A mestergyorsírók és gépírók három korcsoportban mérhetik össze tudásukat a 20 évesnél fia talabbak, a 20—25 év közöttiek és a felnőttek kategóriájában. A reggel 9 órakor kezdődő gépíróversenyen a feladat 30 perces sebességi, és 10 perces hibátlansági másolás. A résztvevők javitóberendezéses és anélküli gépeken dolgozhatnak Szőreg státusa címmel közölt — egy, az aktualitáson rég túlnőtt igényhez kapcsolódó — cikket Péter László a Délmagyarország múlt év december 29-i számában. A tőle megszokott tudományos igényességet most is a köz hasznára alkalmazza, amelyekkel ^aláiámasztja vitaindító cikkének témáját: Szőregnek is vissza kell kapnia önállóságát ..." Nem udvarol, de nem is vádol: csupán hiteles adatok felhasználásával érvel, és sürget — azt, hiszem — népe, a szőregiek nevében is. Megemlíti a többi — 1973-ban, „az akkor szokványos, utasításos módszerrel, a lakosság megkérdezése nélkül..." csatolt — települést: Algyőt, Dorozsmát és Tápét is, melyeknek egy csapásra megszüntették önállóságát. Péter László nem bocsátkozott bele a mélyebb elemzésbe. Pedig megérte volna, hiszen a csatolással nem csak önállóságunk veszett oda, hanem szinte e térképekről is, a lexikonokból és mindenféle hivatalos aktákból egyszerűen kiradíroztak bennünket! Mi, az adott (csatolt) települések értelmiségei, józanul gondolkodói a csatolás ellen már a gondolat megszületésekor tiltakoztunk. De ki mert akkor hangosan háborogni? Lázadtunk, de lázítani nem mertünk. Szemben állok önmagammal, s megkérdem másik énemtől: vajon, annyira kizsigerelt a Város bennünket, vagy annyira mostohagyerekei lettünk, hogy szinte megutáltuk egymást? Nem, erről szó sincs! Csupán azt sérelmeztük és sérelmezzük ma is, hogy egy átgondolatlan, fentről jövő intézkedés hatására egyfajta buldózeres pusztítást végeztek — mint tudjuk, nem csak az említett Szeged környéki községekben, hanem az egész országban —, melynek nyomán rengeteg hagyományértéket veszítettünk, beleértve a gazdasági öpállóságot, a kultúrának egy részét —, s hadd ne soroljam, melyek még azok az 1973-ban durván megszakított, félretett, jogos igények, amelyek napról napra idegesebbé tették a csatolt községek lakóit. "Megnyugtató csak az lenne, ha Tápé is visszakapná az önállóságát. Alternatíva nincs. Még akkor sem, ha — Péter Lászlóhoz hasonlóan — én rs becsülöm a Város velünk, tápaiakkal szembeni jó magatartását ... Indokaim sorát, melyekkel alátámaszthatnám önállóságigényünket, azért nem írom ide, mert tavaly, amikor Tápé (is) ünnepelte létének 850. évfordulóját, e lapban is, de országos fórumokon ugyancsak fölvázoltuk Arpád-koriságunktól napjainkig élő valóságunkat. Ügy fogalmaztunk: ,„ . . Tápé az elmúlt húsz év alatt bőven kitermelte magából azt az értelmiségi gárdát — tanárokat, orvosokat, mérnököket, közgazdászokat és jogászokat —,' akik minden bizonnyal el tudják majd kormányozni szülőfalunkat. Ez valósuljon meg mielőbb, mert ha ezeket az értékeket is hagyjuk elkallódni, viszszahívni már nagyon nehéz lesz őket, vagy nem is tudjuk." A községháza egy részében most ugyan a levéltár raktára van, de hiszem, azon sem múlik az önállósulás kérdése. Azt is megemlítem — az aggódóbbak megnyugtatására —, hogy mi sem akarunk teljesen leszakadni Szegedtől. Nem is lehet. Kapcsolataink évezredes múltra tekintenek vissza, melyben volt jó is, rossz is. A rosszból, úgy vé-J lem, mind a kettőnknek elég már — a jóra pedig együttes erővel kell építenünk a jószomszédi jövőt. Ifj. Lele József . A társközségek helyzetével kapcsolatban többféle véleménynek adtunk már helyt lapunkban. A kérdésre — mivel alighanem megér egy átfogóbb és alaposabb körüljárást — hamarosan szeretnénk visszatérni, olyan információkkal, amelyek segítenek abban, hogy az érintettek valóban megalapozott álláspontot alakithassanak ki maguk számára az ügy kapcsán.