Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-04 / 3. szám

1989. január 5., csütörtök 3 Idegenforgalmi Alap | Főszerkesztő: Köpeczi Béla Az Idegenforgalmi Alapból az idén valamivel több jut az ágazat fejlesztésére, mint 1988-ban. Az 1 milliárd forintot meghaladó alapból 300 millió forinthoz pályázat útján juthatnak a •kereskedelmi, vendéglátó es idegenforgalmi vállalatok, szövetkezetek, vállalkozások. A pénzből elsősorban a konvertibilis devizabevételeket növelő fejlesztéseket támogatják. Az Országos Idegenforgalmi Hivataltól kapott tájékoztatás szerint a múlt évben az 1 milliárd 82 millió forintos Idegenforgalmi Alap egyötödét a Balaton, a Dunakanyar és a Velenceitó környéke, valamint a nyugat-magyarországi és a Mátra—Bükk vidéki idegenforgalmi területek infrastrukturális fejlesztésére használták fel. 228 millió forinthoz jutottak a vállalatok pályázataik révén. A pénz egy részét kedvezményes hitelként, másik részét vissza nem térítendő támogatásként folyósították. A pályázatok alapján kapott összegek számos kereskedelmi és vendéglátóegység létesítését segítették elő. Az Alaptól nyert pénzeket majd mindenütt kiegészítették saját erőforrásból, illetve tanácsi pénzekből, összességében 3-4-szer akkora tőkét mozgósítottak a beruházásokra, mint amenynyit a pályázatokon nyertek a vállalatok. Az Idegenforgalmi Alapból a múlt évben 200 millió forintot fordítottak nemzeti propagandára, 64 millió forintot költöttek különböző rendezvényekre. Ezek közül a legnagyobb szabású a Budapesti Tavaszi Fesztivál volt. Az idén az Alap felhasználásánál nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a juttatások elsősorban a vállalkozásokat — 'többek között a magán kisvállalkozásokat — ösztönözzék. A pályázatra már számos igény érkezett, az összegeket az első negyedévben ítélik oda. Azokat a pályázatokat részesitik előnyben, amelyek a konvertibilis devizabevételéket növelő fejlesztéseket, továbbá az idegenforgalmi területeken a szolgáltatások színvonalának növelését, és a környezeti kultúra javítását segítik. Az idegenforgalmi vállalatok támogatást kaphatnak programjaik bővítésére is. (MTI) A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége Köpeczi Béla akadémikust bízta meg a Magyar Tudomány című folyóirat főszerkesztői tisztségének ellátásával. A testület legutóbbi ülésén megvitatta a folyóirat profiljának változtatására vonatkozó javaslatokat. Kívánatos, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, a magyar tudományosság az eddigieknél nagyobb mértékben hallassa szavát mindazokban a kérdésekben, amelyek országunkat, népünket foglalkoztatják, s amelyekre a tudománynak is keresnie keli a választ — hangsúlyozta Köpeczi Béla a folyóirat megújításáról szólva. — Fontos lenne, hogy a Magyar Tudomány — amely ma a kutatások legújabb eredményeiről számol be, s főleg a tudományos értelmiséghez szól — ne csupán egy-egy tudományág, hanem több más, érdekelt diszciplína véleményét, válaszait is közölje. Szükséges, hogy a folyóirat bizonyítsa azt is: az egyén sorsa sok tekintetben a társadalmi haladástól, igazságosságtól, a demokrácia fejlesztésétől függ. Ajánlatos, hogy hasábjain adjon helyet a vitáknak is. Még decemberben kaptuk az alábbi olvasói levelet. Amit leírt, tény: „Hetek óta nem lehet Szegeden kukoricát kapni. Miért? Tudjuk, hogy komoly aszálykár volt, de ez volt két évvel ezelőtt is, és csak a következő év nyara volt nehéz. Nagyon sokan vagyunk, akik saját ellátásunkra sertést, aprójószágot tartunk. En nyugdíjas vagyok, vun két sertésem, csirkék, pulykák, galambok. Kukorica pedig van. tele a Faludi-malom tárolója, de zárolva van. Állítólag felemelik az árát. De mikor? Addig ne etessük a jószágokat? Emeljék fel az árát — ez sem jó, de jobb mint semmi —, de legyen termény. Hozzanak azokból a megyékből, ahol jó termés volt. Ne legyünk kiszolgáltatva a piaci igen drága .literes' eladóknak, akik érdekes módon megtalálják a beszerzési forrást." Az új évben valóban emelkedtek a gabonafélék felvásárlási árai, s ezzel együtt a fogyasztói áruk is. A kukoricánál ez. 410 forint, pluszminusz 10 százalék eltérési lehetőséggel és a kereskedelmi árrésekkel. Ha jól saccolom, a fogyasztói ár mázsánként mindenképp 500 forinton felüli. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a kistermelő hozzájut a kukoricához. Ugyanis míg az össz-gabonamennyiség országosan elegendő a takarmányszükséglet kielégítésére, a kukorica ezen belül kevesebb az aszály miatt. Megyénkben a hozamkiesés több mint 15 százaléknyi, amely közel 40 ezer tonnának felel meg. Más megyékben sincs annyi felesleg, hogy ezt kipótolhatná. Hirek jelentek meg 2—300 ezer tonnányi importról is, de amint az Agroimpex külkereskedelmi vállalat szakemberétől megtudtam, még az üzletkötés stádiumában tart. A szállítás az első félévben folyamatosan várható. Az elosztás mikéntje sem ismert még. Ettől az akciótól nem várhatjuk a megoldást, mert e tétel a hazai felhasználásnak csak pár százaléka, átmeneti hiánypótlásra elegendő csak. Remélni azért lehet, hogy megyénk a rászorultsága alapján tisztességgel részesül belőle. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatójától, Prohászka Ottótól tu dom, hogy az ellátásnak ma már nincs kizárólagos felelőse. Egyfajta piaci mechanizmusban bíztunk, ami lényegében a hiánygazdálkodás miatt nem tud most megfelelően működni. A vállalat csak egy a sok résztvevő közül, körülbelül egyharmad részét forgalmazzák a megyei takarmányszükségletnek. De ebből a mozaikból is látszik a szűkösség. Az idén 120 ezer tonna keveréktakarmány előállítását tervezik, s köztudottan ennek is fő alkotója a kukorica. A megyében 31 ezer 500 tonna kukoricát sikerült csak megvenni a szándékolt 50 ezer tonna helyett. A társvállalatoktól beszerzett 14 ezer tonnás mennyiséggel együtt ez arra elegendő, hogy a táptakarmányokban az épp tűrhető kukoricaszintet biztosítsák egész évre. Szemest csak a szerződött libatömőknek ígérhetnek, s néha a boltokba küldenek egy-egy tételt mutatóba. A GMV integrációs partnerei — a makói térségben a sertéstenyésztők, a pusztamérgesj téesszel szerződött baromfitartók — az átlagnál jobb ellátásra számíthatnak. De ez így természetes, hisz más gazdálkodók, például téeszek is a náluk szerződötteknek még szemes terményt is biztosítanak. Az egyik szegedi téesz takarmányboltjaiban, mivel saját maga termelte, lehet kukoricát is kapni. De ebből elsősorban a saját környezetük állattartóit akarják ellátni. Nem akarom rájuk szabadítani az egész megyét, ezért nem írtam le a szövetkezet nevét. Ügy néz ki, a saját ellátásukra sertést, aprójószágot tartók, s azok, akik semmilyen integrációnak nem tagjai, a szabadpiac farkastörvényei szerint önmaguk tudják csak a gondjaikat megoldani. De ha mondjuk hajlandók megfizetni a hivatalosnál magasabb, keresletkínálat szülte árakat, kiderülhet, hogy ráfizetéses számukra az állattartás. A spekuláció egyetlen hatékony ellenszere az árubőség lehetne, de ennek a tervezett importmennyiség sem teremt fedezetet. Többre meg nincs pénz az államkasszában. Ha a termelő nem kap kukoricát, táptakarmányt és más szemes terményt, még vehet a boltban. Kérdés, hogy ily módon gazdaságos-e számára a termelés. Majd kiderül. Olvasónk jól megkapta a „nesze semmi, fogd meg jól" választ, de egyelőre nem tudok jobbat. Több mezőgazdasági szakember szerint a magyar föld megteremhetné a szükséges kalászos és kukoricamennyiséget még rosszabb évjáratokban is. A kellő feltételek és az érdekeltség megteremtésével. Egy biztonságosabb szint elérése mindenképp kívánatos lenne, mert aszályos év még lehet ezután is, s ha nem változtatunk, a feszültség prolongálva. T. Sz. I. Milyen legyen a költségvetés struktúrája? Szembekerülnek egymással azok, lakik fizetnek, és azok, akik kapnak Az elmúlt 20 esztendő során a pénzügyi szervek szerepe, társadalmi megítélése alapvetően megváltozott. 1968 után a Pénzügyminisztérium lett a legfontosabb operatív gazdasági irányító, amely vállalati szintig és konkrét termelési célokig hatóan bűvészinasként használta a pénzügyi ösztönzőket, mint akkor hívták, „emeltyűket". Ezek. elsősorban egyedi adókedvezményekből és dotációkból álltak. A népgazdasági terveknek megfelelő célok érdekében a minisztérium tisztviselői vállalati szinten módositgatták a költségvetési kapcsolatokat. A vállalatok hamar felismerték, 'hogy pénzügyi helyzetük sokkal jobban függ a költségvetési kapcsolatoktól, mint a jó vagy gyenge munkájuktól. A bűvészinas seprűje addig sikerrel seperte ide-oda a pénzt, amíg bőven futotta a külföldi hitelekből. 1988ra azonban kiderült, hogy már csak beseperni lehet, adakozni nem. Elérkezett a tényleges reformok ideje. Mostanra azonban a reformok bajnokának tekintett pénzügyi apparátus a mindenki közös ellensége szerepébe került. Mindenki hangosan követeli, hogy tőle kevesebbet vegyenek el, és neki többet adjanak. A Pénzügyminisztérium tekintélye a mélypontra sülylyedt. Nem is ez a fő baj, hanem az, hogy a reformok jövőjét fenyegeti az a szituáció, amelyben minden ágazat, minden érdekképviselet csak kapni akar, áldozatokat hozni nem. A növekvő költségvetési hiány mellett megfékezhetetlen infláció származik abból, hogy mindenki kevesebb adót akar fizetni, de mindenki több költségvetési juttatásra tart igényt. A veszély annál nagyobb, minél gyengébb a központi hatalom. Sürgőssé vált tehát olyan költségvetési reform, amelyben az újraelosztási feladatok megoldása nem úgy történik, hogy a Pénzügyminisztérium egy nagy kalapba begyűjti az adókat, és ebből aztán a mindenkori erőviszonyoknak megfelelően eloszt. A jelenlegi és a belátható jövőn belüli erőviszonyok ugyanis nem biztosítják sem a megfelelő összeg begyűjtését, sem a lúlosztozkodás megakadályozását. Olyan rendszert kell tehát teremteni, amelyben közvetlenül szembekerülnek egymással azok, akik fizetnek, és azok, akik kapnak. Ennek érdekében a költségvetést három alapvető részre kellene felosztani: — Az államháztartás költségvetése; — munkaerő újratermelése során felmerülő' társadalmi feladatok költségvetése; — a vállalkozási szektor költségvetése. Az államháztartás költségvetésébe tartoznának az államapparátus és a hadsereg fenntartásával járó költségek. A munkaerő újratermelése során felmerülő feladatok költségvetése két csoportba sorolandó: a) A munkaerő újratermelési költségeihez való állami hozzájárulások. Ide tartozik az egészségügyi ellátásnak, kultúrának, sportnak az a része, amit a társadalom közös feladataként kell finanszírozni. b) A társadalom szociális. feladatai, amelyeket a szociálpolitika állami feladatnak tekint. Ide tartozik a nyugdíjnak az államilag garantált része, a családi pótlék és minden olyan szociálpolitikai támogatás, amit a társadalom feladatának tekintünk. A fenti felsorolás a költségvetési kiadások oldaláról történik. Jóval problematikusabb a források hasonló alapokon történő szétválasztása. Márpedig az a feladat, hogy a felhasználási célokkal a források közvetlenül álljanak szembe. Abból lehet kiindulni, hogy a munkaerő újratermelésével kapcsolatban felmerülő költségvetési kiadások forrásait a munkaerő újratermelési költségeként kell felfogni. Ebből fakadóan annak forrásai a munkaerő költségeiként merüljenek fel, vagyis bérjárulékként kerüljenek kivetésre. Ha például az oktatást, mint amunkaerő újratermelési költségét kell felfogni, akkor az a bérköltségek százalékában legyen kivetve a munkaerő hasznosítóira. Egyértelműen > így kellene kezelni az egészségügyi ellátás, az állam kulturális, tudományos és sportcélú feladatainak forrásfedezetét is. A nyugdíjakat úgy kell felfogni, mint a munkaerő aktív korában kiérdemelt ellátási kötelezettségét. Ezért a nyugdíjak fedezetét szintén a munkajövedelmekre kell kiróni. Ebből a szempontból a családi pótlék is a munkaerő újratermelését biztosító kiadás, tehát fedezetét a munkaerőnek kell megfizetnie. Problematikusabb az államháztartás fedezetének elkülönítése. A fentiekből következően erre elsősorban a személyi jövedelemadó szolgálhat fedezetül. Ezért érdemes volna a szorosan vett állami kiadások forrásának tekinteni. Ez azzal járna, hogy az államapparátus fenntartásának terheit a jól kereső rétegek éreznék elsősorban, ezek a rétegek emelnének szót a drága állam gyakorlata ellen. Az átlagosnál lényegesen jobban kereső értelmiségiek, kisvállalkozók jelentik azt a legdinamikusabb politikai erőt, amely sikerrel veheti fel az államapparátus növekedése, az állami bürokrácia elleni politikai harcot. A nemzetközi tapasztalatok szerint ez az a réteg, amely a legkevésbé ad hitelt az olyan ideológiáknak, amelyek a társadalom problémáinak a megoldását a nagy újraelosztó szerepét vállaló, központosított államtól várja. A vállalatok nyereségadója nyújtana fedezetet az állam gazdaságpolitikai céljait szolgáló dotációkra, támogatásokra. Ebben az esetben a vállalati szektor tiltakozna az ellen, hogy a vállalati szektor nem gazdaságos részei jelentős dotációt élvezzenek. Kopátsy Sándor A szegénység ügyeiről az „illetékessel" készített interjúm sohasem fog megjelenni. Mert beszélgetésünk során bármi, szerinte „rázósabb" tényhez, adathoz, következtetéshez jutottunk, arra kért, azt ne írjuk le fehéren-feketén. amint van, hanem, úgymond, „írjuk körül". Nem akarta-merte felvállalni, hogy őszinte szókimondással, a dolgokat nevén nevezve elemezzük a helyzetet. Elzárkózására ezer okot, s egyet felhozott — és sorolta a példákat közéletünkből, mint van az máshol és másisal is ügy, hogy „körülírunk", szépítő, kétértelmű. homályos utalásokkal fogalmazunk. Amiklről többnyire tudjuk, hogy inkább ködösítésre, netán a valóság elfedésére szolgálnak, semmint arra, hogy felvilágosítsanak, eligazítsanak, értéken 'mérjenek. Tiltakoztam. Mert foglalkozásom ártalmai közül az úgynevezett körülírásra kényszerítést viseltem el mindig is a legnehezebben. Nem tudtunk megegyezni. a beszélgetésből nem lett interjú. A dolog azóta sem hagy nyugodni. A körülírási kényszerképzetek, az értékvesztés és értéktévesztés jelenségei miatt. Mert sajnos több van belőlük, mint kellene, mint elviselhető lenne ebben a mostani, közéleti zsargonunk szerint demokratizálódó, pluralizálódó, alternatívokat felsorakoztató, moder• Értékén mérve... nizálódó, monetáris eszközöket alkalmazó, de összességében az elbizonytalanodás, a válság jeleit mutató mai magyar társadalomban. Amire jobbára csak utalgatunk közéleti zsargonunkkal, mi tele van „mögöttes tartalmakkal". Ahányan vagyunk, szinte annyiféleképpen értelmezzük például a demokratizálódást. korábbi demokrácia legalább annyi gyanút táplál bennünk, mint az óhajtott, a születő új. Ha pedig azt halljuk, hogy az új demokráciát majd pluralista társadalomban éljük meg, mind többen gondolunk a többpártrendszerre. Akkor is, ha a pluralizmust felemlegető nem is gondol irtásira, c.sak különböző eszmék egymás melletti létezésére, mindenféle pártszervezödések nélkül. Amúgy, „alternatívokként". Amikről viszont mostani, tisztázatlan és értékvesz.tő közéleti zsargonunk: alapján egyeseknek azonnal valamiféle ellenzékiség jut. eszébei Hiszen jó ideje használtuk-használjuk szónoki fordulatként a hivatalossal nem egyező politikai mozgások jelölésére. Sugallva vele legalább annyi bizonytalanságot, mint a modernizál ódák. a termékszerkezet-váltás gazdaságpolitikát megváltó szómisztikumaival. Amik mögött — a kép, az összefüggések kellő megvilágítása híján — jobbára szanálandó, csődbe menő, bezárandó üzemeket, az egyre többeket fenyegető munkanélküliség fenyegetéseit véljük látni. Hasonló fenyegetettség érzetét kezdik kelteni a sűrűn emlegetett monetáris eszközök, hisz pontos jelentéstartalmukat nem ismervén, belőlük csak a bőrünkön is közvetlenül érzékelhetők ről — az adóról, az áremelésről, a támogatások megvonásáról — veszünk tudomást. Ha azt halljuk, hogy „monetáris eszközöket vesznek igénybe", automatikusan inflálódásra gondolunk, bizonytalanságérzésünk erősödik, még jobban féltjük életszinvonalunkat, egzisztenciánkat. Mert a százezerszer használt-hallott, ám rrégisi bizonytalan jelentéstartalmú. közéleti zsargonkii jezésekhez valamiféle fenntartás társul, gyanakvás tapad. Nem tudjuk pontosan, mit fednek, vaoy fednek el: nem. értsük, vagy félreértjük ki nem tejtett. csak „ráutaló" jelentésüket. a velük „körülirt: jelenségeket. Pedig ha valaha, akkor most eppen arra lenne szükség, hogy ne elfeledjük, hanem hoey felfedjük, hogy ne félreértsük. hanem értsük a dolgokat. (Hiszen enélkül ebből a válságperiódusból nincs kiút. A kivezető ösvényre viszont csak pontos útbaigazítással, s nem a merrét-hogyant „körülíró" útmutatókkal juthatunk. Pontatlanságot, és a belőle adódó eltévelyedést egyre kevesebbet engedhetünk meg magunknak. Pontos, őszinte, szókimondó helyzetelemzésekre, útmutatókra van szükségünk. Amiknek alapvető kritériuma az, hogy kimondott szavaink fedjék, tükrözzék a valóságot, értéklükön mérjék a fogalmakat. Ráutalásokkal és körülírásokkal — bizonyította tegnapjaink történelme! — sehová sem jutunk, legkevésbé ki a válságból. A kilábalásnak), az életképességnek alapfeltétele, hogy felnőtt módon törekedjünk erre. A felnőttség viszont mindenekelőtt a helyzettel való őszinte szembenézést, a dolgokat nevén nevező szókimondást feltételez! Értékén mért szavakat! Pontos szavakat! Amiknek nincs bizonytalanságot szülő „mögöttes" értelme. Amiknek jelentése mindenki számára pontosan ugyanaz. Anük által értjük és megértjük végre egymást. S amiknek segítségével megszabadulhatunk álságaink többségétől. Hogy ne legyenek! több. meg' nem írható interjúk ... Szabó Magdolna