Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-23 / 19. szám

5 1989. január 23., hétfő Royal kávéházban Beteg-e az egészségügy? Algériából jött haza többéves kiküldetés után orvos ismerősöm, és amint itthon felvette a munkát, mélabús lett. Alapos rábe­szélés után négyszemközt elárulta, nem tud ráhan­golódni az itteni viszo­nyokra. Az afrikai fejlődő országban sokkal jobb kö­rülmények között dolgo­zott, ott olyan orvosi esz­közöket látott é6 használt, amelyeknek itt híre-ham­va sincs ... Az egyik in­tézmény adjunktusa me­sélte, kevés az életmentő készülék, s ha véletlenüj öt-hat beteget kellett azokkal ellátnia, ő dönti el, kinek nem jut a gép­ből. Egyre több a lelkiis­mereti problémája ... Egy vidéki kórház csak alkkor használ tomográfot az agydaganat vizsgálásához, amikor az orvosi eszköz tulajdonosa, a tsz kölcsön­adja. A malacok dagana­tainak kiszűréséhez vették a készüléket, igy lehet nagylelkű a szövetkezet az egészségüggyel.. Egy külföldi állampolgár súlyos balesetet szenvedett, és magyar kórházba került. Hozzátartozói, barátai na­ponta kértek , információs jelentést állapotáról. A magyar orvosok napokig nem mertek választ adni, hiszen nem tudták, meg­mondani azokat a koordi­nátákat, amelyekre az NSZK-beli orvosok kíván­csiak voltak. Ugyanis a magyar kórházban hasz­nált életmentő készülék még a hatvanas évekből való, és a technikai ócska­vas adataival a kinti orvo­sok nem tudnak mit kez­deni. Nem folytatom a megdöbbentő történeteket. Egyes szakemberek sze­rint a magyar egészségügy színvonala a fekete Afrika szintjére zuhant. Az erköl­csi állapotok pedig egye­nesen katasztrofálisak. A törvény szerint az orvosi ellátás ingyenes. Ugyanak­kor az állam az orvosi há­lapénzt megadóztatja. Mi­csoda tudathasadás? Ha az orvos becsületesen dol­gozik, s nem fogad el pénzt páciensétől, először az APEH embereinek gya­nakvását vívja ki, másod­sorban pedig az egészség­ügyi segédmunkás élet­színvonalára süllyed az övé. Alacsony fizetéséből kéntelen megvenni a szak­könyveket, nem tud ki­utazni külföldi kongresz­szusokra, szakmailag le­marad. Micsoda képtelen állapotok! Miért beteg a magyar egészségügy, és hogyan le­hetne gyógyítását elkezde­ni? Erről lesz szó ma, hétfőn este 6 órakor a Ro­yal kávéházban. A szak­ma, a kezelés első lépése­ként a Magyar orvosi Kamara felállítását java­solja. Ez az intézmény mint érdekképviseleti szerv, figyelemmel kísérné az orvosi kar szakmai, szociális és gazdasági szemp>ontjait, és társadal­milag érvényesítené. Ily módon elkezdődhetne az egészségügy tönkrement értékrendjének a helyreál­lítása is. A soros foglalko­zás vendége Veér András, az Országos Ideg- .és El­megyógyászati Intézet fő­igazgatója — aki élére állt annak a mozgalom­nak, amely a kamara lét­rehozását akarja —, sok más izgalmas kérdést is kap. Minden érdeklődőt szívesen vár az est házi­gazdája: Halász Miklós Tiszatáj — tiszta táj? Szinkronban a Szinkronnal... Nosztalgia muzsika A korosztályi zene, az if­júságnak szóló muzsika fő jellegzetessége — a pilla­natra esküvés, a hát a má­ban! Az életvitel azonban jócskán megváltozott, egyre jellemzőbb az „aranyévek" yisszasóvárgása, éppen ezért nosztalgiahullám sópör vé­gig a társadalom különböző korosztályain. A zenében hál1 Istennek egyre nagyobb az igény a táncolható, fülbe mászó, mégsem monoton slágerzenére, és egyre töb­ben unják a diszkó egy­ügyű narkóját Koltay Gá­bor arr.ikor megcsinálta A KONCERT című filVnjéti, így nyilatkozott: — A nosz­talgia nemcsak azt jelenti, hogy elmúlt korok zenéjét, táncait, öltözködési, lakbe­rendezési stílusát feleleve­nítjük. hanem a fogalom, elvágyódást is jelent ezekbe a korokba ... — A szegedi Szinkron együttes is elvágyódik? — kérdezem Szabó István do­bost, zenekarvezetőt. — Nyakig benne vagyunk a nosztalgiában, és szeret­nénk átmenteni, hiszen ez a zéne, amit játszunk, nekünk „örökzöld" marad, célunk pedig', hogy a ma fiataljai ismerjék meg az élő és dal­lamos zene varázsát. — Mi, negyvenesek szink­ronban vagyunk a Szink­ronnal, hiszen szerencsés korosztálynak vallhatjuk magunkat. mivel Elvisen nőttünk fel, aztán jött az olasz stílus, a robbanást vi­szont a Beatles jelentette. Milyen stílust képvisel a Szinkron? — Stílusunkban keveredik a pódium, azaz a koncert­zene és a szórakoztató. Az a fontos, hogy megfeleljen a tizenéveseknek is. de ne unatkozzanak a hetvenesek sem. Számunkra mindig a közönség az első, hiszen szórakoztató szolgáltatást adunk! A beszélgetésre a dorozs­mai vágóhíd zá rázárna dó vacsorája szolgáltatta az apropót, hiszen Farkds Jó­zsef a hentesek .atyameste­re", mindig vevő az igényes és jó zenére. Most sem csa­lódott kitűnő eredményi; produkáló „csapata", mert a Szinkron a táncparkettre varázsolta a vendégeket Peregtek Fats- Domino szá­mai. Elv is Prerley Tutti­fruttija, majd a Little Richárd és a Lussey követ­kezett. A Come príma után a San Francisco, a Bikini. Amikor végleg elmegyek cí­mű száma, s hogy az idő­sebbek is elkezdjék: tavaszt hoztak télnek idején ... «— Mikor alakult a Szink­ron, milyen összeállításban lépnek közönség elé jelen­leg? — A Szinkron 1970-ben alakult, Beneth Péter (bil­lentyűs), Kocsis Miklós (gi­tár), Molnár Gyula (fúvós), Szabó István (dob) összeál­lításban. 1977-ben Beneth Péter helyére Schmidt Ká­roly lépett. Ebben az össze­állításban szerepelt 1983. december 31-ig. A mai csa­pat pedig: Balogh Sándor (billentyűs). Kocsis Miklós (basszusgitár), László Gvörgy (.szólógitár). Révész László (szaxofon). Szabó István (dob), üi énekesünk pedig Pióker Ildikó. — Valamennyien ismert zenészek. Indul a báli sze­zon. Felkészültek? — A HungarHotels Vál­lalat jóvoltából a Tisza Szálló koncerttermében k-j­szülhettünk fel a báli sze­zonra. A „versenyidényt" szombaton kezdtük Makón, a kisiparosak, bálján. Jó hangulatúak, még az űj Hungária vacsoraestjei is. Amíg igény van a zenénk­re, és meg tudunk újúlni, csinálni szeretnénk. — Az együttes céljai, vá­gyai? — Nagyon sokáig megelé­gedésre dolgozni! Jó lenne összehozni egy olyan Szink­ron-klubot, ahol havonta egyszer, a régi tagokkal, szegedi zenészekkel „öröm­zenét" játszhatnánk ... Rö.'id, szusszanásnyi szü­net. és a Szinkron ismét a pódiumra lép. A volt Sárga­inges László Gyuri bravú­ros gitárszólóval nyit Töb­ben beletapsolnák. Szóval, nagyon tudnak szórakoztat­ni. Erre Szabó István meg­jegyzi: — volt kitől tanul­nunk. Most csak két nevet említek: Lepény Pista bá­csi és Poci, aki sajnos, már nincs közöttünk ... Fiatal srác fülel a bejá­ratnál. — Tetszik? — Dögös zene... Nem is lehetett olyan hányatott éle­tük maguknák ... Ha jól belegondolunk...? Nekünk az élő zene jelen­tette a narkotikumot! Bagaméry László Borotvaélen Ha megkérdeznék tőlem, miben különbözik a vidék Budapesttől, a fővárosi em­ber a vidékitől, föl tudnék sorolni egy-két dolgot. Szom­bat estig azonban egy dol­got biztosan nem vettem volna számításba. Mily hasz­nos dolog azonban a tele­vízió: alapvető ismeretekkel gazdagodik az ember. Meg­mutatták ugyanis a Tv2-ben a Szex ABC címmel meg­ji{ent videokazettát — s beszélgettek is róla a video­film rendezőjével (?). Meg­kérdezték, miért volt szük­ség e film elkészítésére. A válasz, nem volt épp min­dennapi. Azt mondta ugyanis a rendező indokként: az em­berek — főleg vidéken —, nem ismerik a szexuális kultúrát. Mit mondjak: tud­tam, hogy sok szempontból hátrányos helyzetű vagyok itt, a fővároson kívül, de hogy még ebben is? Ez szí­ven ütött. Emésztettem ma­gam, gondolkoztam. Nyilván a rendező megfelelő számú vidéki és fővárosi partner­rel létesített szoros kapcso­latot, s ezek után szűrte le a megfellebbezhetetlen ta­nulságot: Pesten kulturál­tabban szeretkeznek. Még ezek után is kételkedem azonban, ám nem sokáig A rendező újabb bombasztikus kijelentése meggyőzött. Azt kérdezte ugyanis a riporter: a pornó és az oktatófilm közti határ nem táncol-e borotvaélen? A szexuálisan láthatóan kiművelt rendező — amúgy az a kimondott erotikus típus: kövér, kopa­szodó — erre azt mondta: „valóban van a filmben bo­rotvaélen táncolás." Hát ez­zel győzött meg. Én, kefe­ügyben is elmaradott vidéki ugyanis ezt a figurát tény­leg nem ismerem. De majd igyekszem bepótolni tragi­kus mértékű elmaradásom. B. T. A Tiszatáj-ügyet sokan az első szegedi botrányok közé sorolják. Szegedi is, botrány is, a szálak azonban jóval messzebbre vezetnek. Az „ügy" megértése csak az ál­talánosabb magyarországi politikai, hatalmi, morális helyzet ismeretében lehetsé­ges. Úgy gondolom, ahhoz, hogy Tiszatáj- és egyéb ügyek keletkezhessenek, olyan helyzetnek kellett ki­alakulnia az országban, amely lehetővé tette, hogy vezetők ne csak hazudjanak, hanem lopjanak, csaljanak, sikkasszanak, gátlástalanul visszaéljenek hatalmukkal. Az 1956 utáni jó fél évti­zedben megfélemlítették az ország népét. Senki nem mert mukkanni sem: ezt el­nevezték a hatalom és a nép közötti „konszenzusnak". A Kádár-korszak lényegévé vált az a folyamat, amelynek során a hatalom középső és felső lépcsőire való kerülés­hez elég volt a bizonyított, a későbbiekben a deklarált párthűség. A gazdasági re­form 70-es évek elején tör­tént megtorpedózása (Brezs­hyev és a hazai emberei ál­tal) megerősítette ezt a fo­lyamatot: biztossá vált, hogy minden megy tovább a régi módon. Ez szabad teret nyi­tott a párton belüli, konzer­vatívan gondolkodó embe­reknek, akik a saját érdekei­ket a párt érdekeiként tün­tették föl, még akkor is, ha azoknak semmi köze sem volt a magyarság alapvető érdekeihez. Társadalmi oldaláról néz­ve ezt a folyamatot: jó más­fél évtized alatt kialakult a „vörös dzsentrik" rétege, az a vadászó-agarászó kommu­nista középréteg (amelybe egyébként sok pártonkívüli is bekerülhetett, ezért is lát­szott az egész legitimnek), amely a hatalmi helyzetét vagyonosodásra használta föl. E folyamat beinöulása lett a Kádár-korszak veszte. Az elmúlt 5—10 évben nem­csak Szegeden, hanem az egész országban a vezető elvtársak panamáiról beszél­nek az emberek. S mindez csak a korszak politikai-társadalmi vetüle­te. Az a felső- és középszintű vezető réteg, amely érdekelt a hatalmának fenntartásá­ban, elnyomott minden gon­dolatot, amely azt veszélyez­tette. A Mozgó Világ 1983-as megsemmisítése félelmete­sen mutatta meg e konzerva­tív erők szándékait minden olyan szellemi csoporttal szemben, amely nem az ő ér­dekeit szolgálta. Igy került sor a Tiszatájra is, amely fölismerte az összmagyarság érdekeit, amelyek nem estek egybe a hatalom érdekeivei. Nem is eshettek egybe, hi­szen a szűklátókörű politi­kusok és apparatcsikjaik a megyei végeken jól érezték, hogyha a szomszédos orszá­gokban élő magyarság sorsá­ról kezdenek írni a lapok, akkor nemsokára a hazai magyarság sorsára kerül a szó, s egy rövid szellemi fo­lyamat során a magyarság kimondja, hogy nem az ő ér­dekében politizálnak, hanem ellene. A 80-as évek közepétől ki­derült, hogy nem sikerült megsemmisíteni a nemzeti tudatot. A nemzet eszmélni kezdett: ebben az eszmélés­ben volt nagy szerepe a ré­gi Tiszatájnak. A Kádár­korszak történelmi logikája szerint egy ilyen szellemű folyóirat pusztulásra volt ítélve. A történelem azonban mást hozott. A magyar nem­zet politikai érettségének és a nagy kelet-európai föld­rengésnek, a Brezsnyev-kor­szak világtörténelmi jelen­tőségű bukásának a követ­keztében magának a ma­gyarországi hatalmi struk­túrának kellett föllazulnia. Ebben a helyzetben van je­lenleg az ország: a még a Rákosi pajtás által lerakott alapok eresztékeiben szaka­doznak. Ezekben a nagyobb össze­függésekben a Tiszatáj-ügy nem volt más, mint egy, vesztét érző vezető réteg erő­szakos, vagdalkozó akciója. De nemcsak az. Ahhoz, hogy megértsük, mekkora jelentősége volt a régi Tiszatáj megszüntetésé­nek, ismerni kell a lap sze­repét a szellemi — és mivel Közép-Európában vagyunk —, politikai életében. Ami­kor a 70-es és 80-as években a folyóiratok álvitákkal és megrendelt írásokkal voltak tele, a szegedi Tiszatáj Ilia Mihály vezetésével fölismer­te az összmagyarság érde­keit, azt, hogy az utódálla­mokban élő, egymástól el­zárt magyarság egyetlen nemzetet alkot, s ennek megfelelően alakította a lap­számokat. Beláthatatlan, nemzetmentő jelentőségű az erdélyi és felvidéki, ugyan­csak elnyomott magyar írók rendszeres közlése. Bizony igaz, hogy az ő számukra Magyarországot a Tiszatáj jelentette. Akkor, amikor Aczél György már évtizedek óta vezette hadjáratát a ma­gyar kultúra bizonyos terü­letei ellen. Ennek megfele­lően a szerkesztőknek állan­dóan manőverezni kellett a kártékony „kultúrpolitika" és a céljaik között. Mesteri­en tették. Jelentőségüket én csak a régi Nyugat szerkesz­tőinek a nagyságához mér­hetem. Vitatkozni pedig nem An­derle Adám közleményén célszerű, hanem inkább ar­ról a titkos működési me­chanizmusról, amely során a megyei párt-vb végigfuttat­ta az ügyet, és arról az ún. kultúrpolitikáról, amelyre már utaltam, amely az ál­talános belpolitika megnyil­vánulási formája volt a kultúra területén. A tisztes­séges vitához a legfontosabb dokumentumok közzététele szükséges. Ezt a helyi párt­vezetőségnek kellene meg­tennie. Ha azóta szert tett némi politikai bölcsességre és tisztességre. Raffay Ernő A elöntések hátteréről Gyimesi József, a kábel­gyár igazgatóhelyettese: Régóta részt veszek a ta­nácstagi munkában: 71-től 85-ig először a szegedi tes­tületben, amelyben a szám­vizsgáló bizottság elnöke is voltam, aztán két-három éven keresztül a megyei ta­nács tagjaként az ipari bi­zottság elnöki posztján te­vékenykedtem. Időközben másik városrészbe költöz­tem, ahol póttanácstagnak kértek (a 78-as választókör­zetben). Egy év múlva a tanácstagunk meghalt, így léptem a helyébe. Szerin­tem bármennyi időről is van szó, tanácsunk vezetés nélkül nem maradhat. Vál­lalom a többes jelöléssel já­ró „veszélyeket", segíteni akarok az ügyek intézésé­ben, semmi mást. Hogy si­kerül-e a végrehajtó bi­zottságban is, az majd ki­derül. Kovács Tamás, a gabo­naforgalmi vállalat osztály­vezetője: nagyon prózai oka van, hogy a vb-tagságra va­ló jelölést nem vállalom. Mar nem sokáig leszek 32­es választókörzet lakója, építkezem, Felsővárosra köl­tözöm. Lehet, jogilag meg­tarthatnám így is a tanács­tagságom alapján való je­lölést, de úgy érzem, er­kölcsileg nem. Ahol lakni fogok, nem ismernek. Sze­rintem erre a rövid időre a város vezetésébe olyan em­berek kellenek, akik képe­sek és Alkalmasak lennének hosszabb ideig az ügyek in­tézésére. Ehhez egy átgon­dolt koncepcióra lenne szük­Tanácsi tisztségek jelöltjei nyilatkoznak ség most, amely kiegyensú­lyozottságot, folyamatossá­got biztosítana a tisztségvi­selőknek a jövőben. Nagyon remélem, hogy például a tanács szervezési és műkö­dési szabályzatának változ­tatására tett javaslataink — a nyilvánosság ügyében is — sikeresek lesznek, s azt is, hogy fölkészült tagok ke­rülnek a vb-be. Bartha István, a Defag jogtanácsosa: Nézze, én 1985-ben Hattyason a vá­lasztáskor már vállaltam a hármas jelölést és a máso­dik fordulóban dőlt el, kép­viseljem a városrészt. Vál­laltam akkor is a küzdel­met, most sincs okom visz­szalépni. Tagja voltam a régi végrehajtó bizottság­nak, nincsenek ügyeim. Az életemben semmi olyan nem történt, ami miatt félniva­lóm lenne. A tanácsbeli sze­replésemről magnószalagok tanúskodnak, a technika megőrizte megnyilatkozása­imat. Ügy érzem, megfuta­modnék, ha most nem vál­lalnám a jélölést. Halászné Hetesi Erzsébet, a tanárképző főiskola ad­junktusa: December 6-án kaptam az értesítést, hogy az MTA Soros-alapítványra beadott pályázatomat, elfo­gadta, s egyéves belföldi ösztöndíj keretében végez­hetek kutatómunkát. Emiatt nem vállalom a vb-be való jelölésemet. Képtelen len­nék minden ülésre fölké­szülve eljárni, s azt sem szeretném, hogy távollétem­ben a nevemben is dönt­senek. Vámosyné Karsai Éva közgazdász, a városgazdál­kodási vállalat osztályveze­tője: Nagyon meglepődtem, hogy tanácselnöknek jelöl­nek, rögtön arra gondol­tam, biztosan a megszokott statisztikai szemlélet mun­kál, vagyis, hogy kellő számban legyenek a nők képviselve a tanácsi veze­tésben. Egy nap gondolko­dási időt kaptam, s igen­nel válaszoltam. Azt mond­tam magamnak, büszke le­hetsz, hogy egyáltalán jelöl­tek. Persze, tisztában va­gyok az esélyeimmel, nem nagyok. Vesztenivalóm nincs, végül is körülbelül egy évről van szó. A leg­közelebbi választásokra ki­derülne, mit tudok haszno­sítani mindazokból az- is­meretekből, amiket az el­múlt tíz év alatt szereztem — amióta tanácstag vagyok. Módom volt kívülről is, be­lülről is látni a munkát a végrehajtó bizottság ülései­re sokszor meghívtak, szó­val, az sem teljesen isme­retlen számomra. S el kell mondjam, jelölésemtől füg­getlenül, mert hát én is szavazni fogok, reformpárti vagyok, s úgy vélem, egy fiatalítás semmiképp sem ártana a város vezetésé­nek. Mag Edit

Next

/
Oldalképek
Tartalom