Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-10 / 294. szám

1988. december 10., azombat 5 Tudományos emlékülés Értékrend a mozgalomban Játékok vagy vigasságok? Kiállítás Ságvári Endre emlékére a gyakorlóiskolában Ságvári Endre születésének 75. évfordulója tiszteletére tudományos emlékülést rendeztek tegnap Szegeden. Az Értékrend az ifjúsági mozgalomban címmel szervezett konferencia rendezői — a JATE Tudományos Szocializmus Tanszéke, a KISZ megyei ifjúságmozgalomtörténeti tanácsa, a TIT megyei történész szakosztálya, a SZAB ifjúságmozgalmi munkacsoportja — délelőtt megkoszorúzták Ságvari Endre szobrát a róla elnevezett egyetemi gyakorló általános iskolában. Ezt követően a névadó emlékének tisztelgő kiállítást nyitott meg Makk Ferencné, az iskola igazgatója, majd történészek és kisdiákok beszélgettek arról, mit jelentett Ságvári Endre számára a mozgalmi tevékenység, az elkötelezettség, az emberség, a példamutatás...» A tudományos előadás-sorozatot a SZAB székházában Wiegand Gyula és J. Nagy László nyitotta meg délután. A plenáris ülésen Svéd IÁSZIÓ Szövetségi politika és politikai kultúra az ifjúsági mozgalomban a 30as, 40-es években címmel tartott előadást. Ságvári Ágnes testvérbátyja személyiségét és tevékenységét. a legújabb történeti kutatások tükrében mutatta be, Balogh Tibor pedig az utókor azonosulási lehetőségeiről beszélt. Ezután két szekcióban folytatódott a tudományos tanácskozás. Feitl István az első szekcióban — amelynek elnöke Fábián György volt — Szocialisták maradjunke"1 címmel a szocialista orientációjú baloldaliság XX. századi sorsát elemezte. Deme Péter és Molnár István az értékek szerepét kereste, próbálta felmutatni az. ifjúsági mozgalom 1044—50. közötti időszakában. Az 1950— 57-es évekbeli ifjúsági mozgalmi szerveződés magyar és szovjet alapelveit Micheller Magdolna vetette össze. A második szekcióban — Kmetykó Lajos elnökletével — elhangzott négy előadásból kettő az úttörömozgalammal foglalkozott. Germánná Vastag Györgyi, az úttörőszövetség főtitkára a mozgalom jelenének elemzése mellett ismertette a jövőre, a megújulásra vonatkozó elképzeléseket is. Az úttörőközösségek munkához való viszonyáról Nanszákné Cserfalvi Ilona tartott referátumot. Serfőző Zoltán az 1918— 19-es hazai haladó diákmozgalmakról értekezett, Révészné Papp Klára pedig orosz nyelvkönyvek értékszempontú elemzését adta. A tudományos emlékülés előadói és a hozzászólók — Király Leventéné, Ormándi János. Gácser József, Káinná Tóth Magdolna, Czékus Tibor — értékrendkeresö, azt felmutatni és elemezni igyekvő vállalkozása újszerű közelítését jelentette az ifjúságmozgalmi kutatásoknak —, s méltó tisztelgést Ságvári Endre emlékének. Sz. M. Átutazóként Baka István költői estje a Royal kávéházban „Mint aki egy kihűlt váróterem / padján riad fel téli reggelen l átutazóként így születtem én..." Az 1979-ben Szögeden napvilágot látott GAZDATLAN HAJÓK (Szegeden élő fiatal költők antológiája) előszavában llia Mihály így jellemezte (az akkor még egykötetes Baka István költői világát — eppen a többi fiatal költő. Belányi György, Petri Csathó Fe renc, Géczi János, Zalár. Tibor, Téglásy Imre felle pésével kapcsolatban szándéka ellenére is erős vonzást gyakorol rájuk, sőt óhatatlanul hatást is. Ennek a költőnek már félreismerhetetlen saját hangja van a kortársi magyar lírában, kötött formák, erős gondolatiság. magyarság, emberség nagy költői témájának mély átélése. Vonzása nyilván csak a hely azonosságában van meg. a közelségében. de a példája nem véletlen, és a vele együtt szóJók szerencsésnek vélhetik mindezt." 1978-ban, tehát az említett antológia megjelenése előtt a MOZGÓ V11.AG áprilisi számában, annak is „KÖLTÖK FELELNEK" cimú fejezetében Baka István így val] önmagáról, a magyar és világirodalom öt ért hatásairól, valamint saját költészetéről: „1948. júJius 25-én szúlettem Szekszárdon. (1967—72: egyetemi évek Szegeden.) 1969 februárja — első megjelenésem a Tiszatájban. (1972 —74. Szekszárdon tanítok egv szakközépiskolában.) 1974. szeptember 1. Munkaviszonyom kezdeté a Kincskeresőnél. 1975 októbere — első kötetem (Magdolnazápor) megjelenése — és családostul Szegedre költö/.tem. Hatvannyolcban voltam húszéves, talán ezért hatottak rám igen erősen ennek az évnek itthoni és nem itthoni esemenyei. Meghatározó elményeim költészetben: József Attila, Ady, Vörösmarty, Jeszenyin, Garcia L orca, prózában: Tolszloj, Dosztojevszkij, Thomas Mann. Bulgakov A Mester és Margaritája. Iszaak Bábel novellái, Garcia Marquez Száz év magánya, a Biblia, elsősorban az evangéliumok, zenében (ami különös módon erősebben hat rám, mint az irodalom): Mozart mollban írott művei, a késői Beethoven és Schubert, Bartók, és a legfrissebb, megvilágosodásszerű élményem, az Adyval egylényegü Mahler. Nem hiszek olyan költészet érvényességében, amelv ha gyományok (elsősorban a nemzeti költészet hagyományai) nélkül akar boldogulni." Az alkotói pályán jelentós eredmények kiivetkeztek eztán: a Tűzbe vetett evangélium (1981) cimú verses-, majd a Szekszárdi mise cimú prózakötet, amely novellákat, kisregényt és drámát is tartalmazott, majd az eddigi utolsó verseskötet, az 1985-ben meg jelent Döbling, melynek komoly elismeréseként Baka István lett az az évi Graves-díjas. Legutóbbi ket könyve, A kisfiú és a vámpíwik, valamint a nemrégiben megjelent Arszen yij Tarkovsrkij-forditás'kötete az e múnemeknél csak nagyritkán lapasztalt hirtelenséggel fogyott el a könyvesboltokból. (Igaz. a példányszám is mintha indokolatlanul alacsony lett volna.) Meg kell említenem a közelmúltban megjelent Brodszkij- s a korábbi Szosznova - mű ford í tásköteteket is. Elmondható még: ez a költészet igen gyakran a „létélménylíra" arculatára jellemző müveket mutat fel, költője sokszor mintha eleve ciklusokba irta (tehát nemcsak utólag rendezte) volna a verseket, melyekre szinten gyakorta jellemző az a ma már igen ritka, de a romantikusok óta jól ismert sajátság, amit szokás „szerepi irának" is nevezni, s hogy több versében fellelhető a középkor óta tipikussá vált haláltáncmotivum, vagy az Adytól ismert „Úri vadászat" képsora. társadalmi közeghez való viszonyítottsága. Költői kepei érzékletesek, finomak, metaforái hatásosan tömörek. költészetén belül fejlödnek, vissza-viszszatérnek, motivumrendszerré tömörülnek. Verseiből, prózai írásaiból. egyik drámájából és műfordításaiból ad bőséges ízelítőt a JATE 8 I5-ÖS CSOPORT a Royalban. december 12-én, hétfőn, 6 órai kezdettel, A műsort a csoport két nappal később, szerdán este 8.15-kor a bölcsészkaron, az auditórium maximumban megismetli. A szövegeket megszólaltatiák: Czabarka Zsuzsanna, Benedek Ágnes, Fogas Ferenc. Lázár Eva Eszter. Perovics Zoltán, Samu Attila, Téglás Judit. Az est anyagát válogatta és a műsort rendezte: Samu Attila. Az estek házigazdájaként a költővel beszélget: Eiler Tamás, magyar—latin szakos bölcsészhallgató Kizökkent az idő — sóhajtanám Hamlettel, s mert az idö pénz, bízvást fordítanám újra Arany Jánost akár. Kizökkent a gazdálkodás. Sokan isszuk a levét, költségvetési intézmények, melyekről mind több helyütt olvasni, az adótörvénnyel például „tarthatatlan helyzetbe kerültek". Hitelt érdemlő prognózisok szerint az egész hazai gazdálkodásunknak legalább 7—8 szúk esztendő szükségeltetik másfél évtized túlfogyasztásának kiizzadásához. Igen ám. Csakhogy ennyi idö sem kell ahhoz, hogy gallyra menjen a kultúra. Az a nemzeti kultúra mi a nemzeti gazdaság csapdájába zuhant madárhoz hasonlatosan tanácstalanul csapdossa törött szárnyait. A művelődésnek — képletesen szólva — sok helyütt postára adták a selyemzsinórt. Az intézmények gazdálkodása, a rohamos inflálódás okán. jószerivel kormányozhatatlanná vált. Az éves tervekben, melyek ilyentájt készülnek, tervezhetetlen, mi mennyibe kerül majd tavasszal, nyáron vagy jövő ősszel. Miként a jó öreg szofista Szókratész: csak annyit tudunk, hogy semmit sem tudunk, azt persze biztosan — vagyis hát a pénzünk nem lesz több, sót, relatíve kevesebb. A személyi jövedelemadó várható hatása pedig kifejezetten katasztrofális helyzetbe hozza azokat a művészeti intézményeket, melyeknek tömeghatásuk okán s következtében produkcióit jelentós egyéniségek, élvonalbeli múr vészek hozzák létre, máskülönben nem támaszthalnak reális igényt széles korú érdeklődésre. Vagyis: már nem működhetnek abban a minőségben, amelyre létrehozták. Ilyen intézmény a — csupán csak felújításának nagykorúságába — harmincadik évébe nőtt Szegedi Szabadtéri Játékok. Tradícióival az ország legrégebbi, majd hatvanesztendős eseménysorozata. Hont Ferenc nagy ötlete, Max Reinhardt és Pietro Mascagní ábrándos víziója, Balázs Béla internacionalista álma . . . nem ragozom tovább. A szegedi Játékok, mely deklaráltan, a párt máig érvényben levő közművelődési kánonja szerint is kiemelt támogatasra érdemes. Ez a párthatározat 1974-ből való. Azóta sem tudni, ki támogassa kiemelten? Csak anynyi biztos, felügyeleti szerve, a városi tanács művelődésügyi osztálya révén erre — önhibáján kívül — hovatovább képtelen. Nem tisztem itt és most — holmi önértékelés vádjának elháríthatatlansága — skatulyázni szerepét az ország hasonló vállalkozásaiban. Csupán idéznék egy illetékes minisztériumi tanácsos több fórumon is (folyóiratokban, rádióban) citált friss eszmefuttatásaiból. „Az állami mecenatúra elvi és gyakorlati alapjai tovább szúkülnek éppen a szabadtéri játékok tekintetében ... az idegenforgalom, a turizmus szervezési és egyéb zavarai megnehezítik a nagyobb befogadóképességű és kötelezettségű szabadtéri műhelyek, vállalkozások látogatását, tovább szűkül a piac befogadóképessége — az életszínvonal csökkenése, a jelzettnél gyorsabb és nagyobb arányú infláció következtében. Thália nyári működésére mindenekelőtt a stagnálás, sót a csökkenés volt jellemző . .. Ezért is elismerésre méltó, hogy Kőszegen nagyszerű operajátszási fórumot teremtettek, hogy gazdagabban alakult Veszprém szabadtéri színházi programja. Szeged és Gyula mindenképpen megerősödve lépett tovább e konfliktusos, nehézségekkel teli időszakokban, korábban megfogalmazott és kialakult feladataikat, célkitűzéseiket, hagyományaikat folytatták, sőt, fejlesztették, gazdagabbá tették ... Színház és közönsége egymásra talált Szegeden, Gyulán. Kőszegen. Egerben, Veszprémben . .. Növekszik az a szemlélet és gyakorlat, hogy a szabadtéri mindinkább önellátó, vagy megközelítően ilyen legyen . .. Fontos, hogy a mecenatúra kiszélesítésének lehetőségeivel mégis éltek Szegeden, Gyulán, Kőszegen, Veszprémben ... Kellemesen meglepő, hogy a mostanság divatos panaszkodások, tehetetlenkedések, a tényleg súlyosbodó gazdálkodási-gazdasági gondok ellenére több vidéki színházi műhely körül még fejlődött, javult a műszaki és az apparátust kiszolgáló, munkáját megkönnyítő szféra, így Szegeden, Gyulán, Kőszegen, Fertőrákoson, Miskolcon, Kisvárdán ..." Talán elég enynyi ízelítőül: e szubvencionális kutyaszorítóban sem sáfárkodtunk lehetőségeinkkel teljesen haszontalanul. Hát akkor? A cipó azért szorít, mert a gazdasági regressziónak még nem sikerült megálljt parancsolni, s ebben a helyzetben szükségszerűen tart a kulturális értékek rombolásának folyamata. A hadiállapot pedig szelektív gondolkodásra ösztönöz. Mi az, amit meg kellene őrizni (hozzá se tenném, fejleszteni netán), s miről kényszerűen lemondani. Keserű alternatívák, de hát, úgy hiszem, ettől a kályhától érdemes táncba indulni: mi' él, mi prosperál, mire van szükség. S nem újabb légvárakat építeni. Visszatérve a szabadtéri játékokhoz. Már eldöntetett, a nézőtér rekonstrukciója, pontosabban cseréje tovább halasztódik (remélhetően nem a korróziós végszóig, az összeomlásig). Ami pedig az ügy tartalmi, művészeti részét illeti, talán nem szorul különösebb magyarázatra: összvárosi, ne mondjam, összmegyei érdek. Mert ami itt nyáron történik, ennek a régiónak, társadalmi közösségnek hozama nemcsak hírnévben, de idegenforgalomban, kereskedelemben, vendéglátásban, állami és magánszektorban egyaránt. Sokan, sokféleképpen profitálnak belőle. Olyan méretre összehúzni a nadrágszíját tehát, amelyet a pillanatnyi költségvetése, állami dotációja diktál, gyakorlatilag azt jelentené, hogy becsukni a Dóm teret (melynek csupán kötelezően soros, évenkénti felújítása, nyári technikai üzemeltetése százezrekre rúg), más helyszínekre tervezni — és természetesen más cégjelzést is adni az egésznek. Mondjuk: Szegedi Nyári Színkör. Vagy: Szegedi Szabadtéri Vigasságok. Mert az eredeti elnevezésnek, a Szegedi Szabadtéri Játékoknak patinájához — eme elvértelenített vállalkozás nem megy; méltatlan képzettársítás. Vagy pedig? Szerencsére akad más esély, főleg nyugati példára (ahol például a világhírű operaházak minőségtöbbletét az állami szubvencióra fejelt vállalati vagy magántőke mértéke garantálja). Nálunk sem új dolog, legföljebb a kultúrában jár még gyermekcipőben : a szponzorálás. Az állami támogatás mellé érkező alapítványok, fölajánlások — gazdasági szférából, ahonnan az ellentételezésre egyfelől reklámhordozó lehet a kultúra propagandája, másfelöl pedig a vállalatoknál, szponzoroknál adócsökkentő tényezők. A Szegedi Szabadtéri Játékok most megpróbálkozik ezzel az úttal, s első lépései nem is tűnnek reménytelennek. Jóleső érzéssel lehet regisztrálni, országos és helyi érdeklődés egyaránt mutatkozik. Több helyütt fogékonyak rá, a cudar gazdasági bilincsek dacára is. Mivel a kulturális értékrombolással sem a dolgozók, sem az ipar vezető képviselői nem szimpatizálnak. Az utolsó órában vagyunk. Majd látjuk ... Nikolényi István Hétről hétre, minden pénteken megismétlődik az eset. Az ember nyakába veszi a várost, és járja sorra a hirlaposbódékat. Reform? ÉS? Az elárusítók — kedves, egyszerű nénikék — már rég túlvannak a fölháborodás és a sértettség különböző stációin. Igaz, egyikük — a sok aranyos közül talán a legkedvesebb — ugyan panaszkodik, hogy ma is már két idegnyugtató van benne, s ez igy megy minden héten péntekenként, ám úgy látom, nem mindennapi önfegyelemmel ő is túlteszi magát a dolgon, végtére is mit szóljon akkor a vásárló? Aki szakítson magának mindig időt, és talpaljon egész délelőttöket hiába. Mert hogy papír, és példányszám és elosztás és terjesztés. Hogy Reformínség ugye nincs ember, pénz, paripa, fegyver. Mi lenne, ha egyszer a sok újság után kódorgó, miként Petőfinél, a nép, tengerként fölzúdulna, süvöltvén: nem érdekel?! Merthogy eközben persze orrbaszájba hirdetik a lapot. A tévében már szerdán este ínycsiklandó részletek olvastatnak föl, meg egyáltalán : glasznoszty és peresztrojka és minden. Egyszerre mélységesen megalázó és felháborító az egész. Arrogáns jó tanácsokban persze most sincs hiány: fizessen elő a polgár. Ha még nem feledkezett volna meg arról, teljesen, micsoda elképesztő, abszurd és kezet ökölbe szorító az eljárás, mármint hogy meg kívánják szabni, mit tegyen az egyén még oly esetben is, mint az újságolvasás. És a jó középeurópai reakció: ja, kérem, akkor hallgasson. Eszi, nem eszi. Ez van. Magyarán: nyugodj bele, és kussolj. A régi nóta. És ha uram bocsá', nem akarok előfizetni? Éppe.t költözöm. Költözni fogok. Nincs annyi pénzem. Nem is akarom minden héten Reformban részelhetni a családomat, végtére ebből is megárthat a sok. Ez is „van". Miként az egész helyzet is. A posta újfent bravúrosan bizonyította konzseniálisan közép-európai mivoltát ebben a hazában. Ezúttal szimbólumot teremtett. Reform — elvileg — van. Csak éppen így. ínségesen. Úgy. hogy csak győzzük kiböjtölni. Domonkos László