Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-05 / 289. szám
2 1988. december 10., szombat Ki lép, ki marad... A Mémos2-székhá2ból jelentjük Amint azt már a híradásokból tudhatjuk, az elmúlt hét végén — három napon át — rendezték meg a szakszervezete« országos tanácskozását Mi történt ez idő alatt az események színhelyén, a Mémosz-székházban? 112-en jelezték hozzászólási szándékukat. Kik? Többnyire vezető szakszervezeti tisztségviselők, funkcionáriusok, függetlenített káderek. Különösen az első nap adhatott okot az elkeseredésre, hiszen a reformfrazeológia, -retorika órákon át bombázta a hallgatóságot. Többet, mást nem tudunk annál mondani, mint követeljük a nagyobb önállóságot, alulról ikell építkezni, legyen kevesebb a határozat, demokratikusabb stílusra van szükség, kapjon minden ágazat egyenlőséget, a tagság válassza meg a vezetőket, a testületeket! Szünetben szondáztam a küldötteket, elsősorban a Csongrád megyeieket. Kovács Lajos, a Medosz megyebizottságának titkára nem látszott túlzottan elégedettnek. — Nincsenek új arcok a tanácskozáson, sok a függetlenített, a kijelölt 'küldött. Tudjuk, érezzük, nyár óta egy másik SZOT működik, de itt még a régi szellemben szólnak a többnyire középszerveknél dolgozó funkcionáriusok. Mintha nem vennék észre a fenti lépésváltást, és a tagság türelmetlenségét! Zsurzs Eva Kossuth-díjas filmrendező közéleti emberként arról híres, hogy a realitásoknál jnaradva mond véleményt. Most is ezt tette: — Itt az emberek nagyon óvatosan fogalmaznak, a funkcionáriusnyelvbe alaposan becsomagolják a mondandójukat. Félő, hogy a régi káderek erős bázisai lesznek a maradásnak. Én természetesen optimista vagyok, talán hamarosan megváltozik a helyzet. Fabula Andrásné, a Pedagógusok Szakszervezete Csongrád Megyei Bizottságának titkára a következőképpen fogalmazott: — Ez a tanácskozás túlbiztosítottnak, túlkoreograíáltnak tűnik. Nem sok értelmét látom annak, hogy a következő két napra itt maradjunk. Azért jöttünk, hogy országosan jól kibeszéljük magunkat? Én óriási vitára számítottam, ehelyett a többség futja a tiszteletköröket. Miért fordulhat élő még mindig az, ha egy munkásnő kér szót. úgv érezzük, nem a saiát száját nyitja ki. A régi úton ISMÉT CSÚCS Mind George Shultz amerikai külügyminiszter, mind Gennagyij Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium szóvivője elismerő hangon méltatta vasárnap a két ország kapcsolatainak alakulását. Geraszimov utalt arra, hogy Mihail Gorbacsov szerdán az ENSZ-ben „fontos beszédet" mond majd. Ezt követő találkozójának Rónáid Reagannal és George Bushsal ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonít a szovjet fél. Kijelentette, hogy szovjet részről is a folyamatosságot tekintik a fő jelszónak a két nagyhatalom kapcsolataiban, s bíznak abban, hogy az új amerikai kormánnyal ezen az úton még a korábbinál is jobb eredményeket érnek el. LÉGIKALÓZOK A iégikalózok által Izraelbe irányított IL—76-os repülőgép ügyének gyors és korrekt megoldása számos jeruzsálemi vélemény szerint elősegítheti Izrael és a Szovjetunió kapcsolatainak javulását. Simon Pe. járunk. Miről számolunk be otthon ? — Miben látná a változást? . — A régi kádert rontot muszáj áttörni. Tisztségviselőket nem formálisan, hanem ténylegesen alulról kellene választani, viták, harcok árán. Amíg ez nem következik be, nehezen találkozhat a szakszervezeti felső vezetés a tagsággal, hiszen középen ott van egy jelentős visszahúzó réteg. Ez persze nem az ő hibájuk! * Zsurzs Éva azt mondta, ha tíz hozzászólóból egv jó. már eredmény. Többen akadtak ilyenek. Csáky László dombóvári küldött például azzal kezdte mondandóját, hogy nem szégyellik a petíciójukat. Az iskola mára értéktelenné, értelmetlenné vált. És nem csupán villanyégő hiányzik az iskolákból, hanem a világosság is! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az iskola „akadémiai homokozóvá váljon! A pedagógusok egyébként nem a többi szakma rovására akarnak érvényesülni. Baka András, a Tudosz képviseletében kifejtette, hogy elégedetlen a káderek munkájával, és sürgette az apparátus cseréjét. Követelte, hogy a jövőben ne titkolják el, mire használták fel a szakszervezeti pénzeket. Továbbá tiltakoznak a bizalmiak egyetértési jogának eltörlése miatt. Horváth Sándor színész, a szinészszakszervezet elnöke elmondta, hogy sokszor a döntéshelyzetben levő emberekből is hiányzik a humánum, az empátia, az értéktudat. A szolgalelkűség manapság érték?! Sürgette a gondolat szabadságát, a bátor gondolkodást. * Kollár Andrásné, a Szegedi Ruhagyár küldötte arról beszélt, hogy a ruhaiparban a bérek jóval alatta maradnak az ipari átlagnak. Ök nem értenek egyet a sztrájkkal. Megmagyarázhatatlan, hogy a költségvetésből semmire sem futja, de az egyes rétegek követelése nyomán mégiscsak jut pénz a „hangoskodóknak". Horváth Károly, a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának vezető titkára a második nap, ebéd előtt három perccel kapott szót. Ezt a hendikepet úgy próbálta leküzdeni, hogy sűrítette mondandóját. Nagy tapsot váltott ki az a kezdeményezése, hogy szorgalmazni kell az egyetemi, főiskolai hallgatók szakszervezeti tagságát. Kapjanak lehetőséget ahhoz, hogy önálló hallgatói alapszervezetek alakuljanak Nem kisebb sikert aratott az a kezdeményezése, miszerint alaposan át kell alakítani az szmt-ket. Arra már nem jutott idő, hogy kifejtse, miért fájlalja a TDDSZ távolmaradását. A szünetben azonban megtudtuk, mi a véleménye. — Lehet vitánk az alternatív szakszervezetekkel, de nem szigetelhetjük el magunkat tőlük. A szakszervezeti mozgalom szerves részét alkotják. Telefonon felhívtuk Léderer Pált, a TDDSZ országos választmányának tagját, megfigyelőként miért nem voltak jelen a tanácskozáson? — Semmiféle hátsó szándék nem vezetett bennünket. Csupán nem akartunk előjogokat vindikálni magunknak. Arról van szó, hogy a SZOT meghívott ugyan bennünket, de a másik három alternatív szakszervezet képviselői (a gyógypedagógusok, a filmesek és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagjai) nem lehettek jelen a tanácskozáson. Tehát bennünket a szolidaritás vezetett. — A SZOT magyarázatát elfogadják? — Az nem lehet érv, hogy a többiek nem állnak hivatalos kapcsolatban a SZOTtal. Az ilyen diszkriminációt nem fogadhatjuk el. Együtt kell léteznünk és dolgoznunk. * A SZOT jó javaslatot dolgozott ki a mozgalom megújítására, a szakszervezeti érdekképviselet és érdekvédelem irányaira, és az alapokmány elveire. A vitában ezek a dokumentumok még tovább csiszolódtak. Az azonban nem ártana, ha a tagság tényleges véleménye — különböző szűrők nélkül, ide értendő a tiszteletkörökhöz szokott régi káderréteg — eljutna a SZOT-hoz, és érvényesülne a szakszervezeti tagok kontrollja! Hallom a vasárnap délutáni híradásban: az országos értekezlet nem terelte teljesen új pályára a mozgalmat, de történt erre kísérlet. Azt pedig már én teszem hozzá, hogy erőltetni kell a folytatást. Eodzsár Erzsébet ( Rádiótelex resz külügyminiszter ennek egyik jeleként értékelte, hogy szombaton Moszkvában Eduárd Sevardnadze fogadta Arié Levint, a szovjet fővárosban dolgozó izraeli konzuli küldöttség vezetőjét — ez vplt az első találkozó a szovjet külügyminisztérium magas rangú képviselője és a konzuli küldöttség között. LENCSEHEGY A katasztrófát okozó robbanás a délelőttös műszakban az 52-es számú csapat kamrafejtésében . következett be 11.15 órakor. A detonáció okát pillanatnyilag még nem tudják. Feltételezik, hogy technológiai művelet közben történt a tragédia. A szerencsétlenség bekövetkeztekor 167 ember tartózkodott a bányában. Azonnal riasztották a föld alatt dolgozókat, majd a dorogi, a tatabányai, és az oroszlányi bányamentő rajokat. A segítségnyújtás további folyamatába bekapcsolódtak nemcsak az Országos Mentőszolgálat, hanem a honvédség helikopterei is. Az esti órákig 11 bányász holttestét szállították a külszínre. A sérültek száma 28, közülük négyen életveszélyes égési sérüléseket szenvedtek. Az életüket vesztett bányászok közül ketten lengyel állampolgárok. Járatlan utakon a KISZ Városi küldöttértekezlet Utazzon, fuvaroztasson Tempó Taxival. 16-666, 23-333, 23-888. Személy—teher. 1 — 10 tonnáig, autódaru, autómentes. J SZILVESZTER y88 aJATEKLUBBAN 19-04 óráig. Jegyek elővételben, korlátozott számban a helyszínen vásárolhatók a pénteki, szombati diszkóban. Prológus: Föltételezem, ön, kedves olvasó, tapasztalván, netán megélvén napjaink gazdasági és társadalmi programjait, már megszabadult, rossz beidegződésétől, mely egy lemondó kézlegyintésből, avagy ajakbiggyesztésből áll, midőn a KISZ-ről. ráadásul annak értekezletéről lát itt, alább krónikát. A mai reformváró és -sürgető attitűdünk ezt a lezserséget nem engedheti meg a fiatalokkal szemben. Új „szituban" van a Kommunista Ifjúsági Szövetség is. Szegcdi városi bizottsága most is bizonyította, veszi a lapot: fórumot tartott szombaton, 13 óra hosszán át, hogy a sorsa, apparátusa, tagsága, OKÉ-n alakuljon. Határozott véleményünk; gyakorta átgondolatlan rapszodikusság, tétlenség és kapkodás, olykor komolytalan szertelenség kísértette az egyébként elképzeléseiben nagyon komoly és felelősségteli fiatalokat. Ez utóbbi két ok, s a legelébb hozott föltételezés alapján, íme. .. A küldöttértekezleten ügyrendi kérdésekben döntöttek, aztán kitüntetéseket adtak át, majd Szilágyi Akos, a bizottság első titkára az írásban előre kiadott beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítést. Ebben indokolta, fél év elteltével miért kellett újra városi fórumot összehívni: az országos KlSZ-értekezleten (oké-n) biztosított szerveződési szabadság, az alternatív szervezetek gyors alakulása, a politikai intézményrendszer változásai: új kihívások — választ kell adni rájuk. Javasolta, hogy bár a KISZ-nek nem csupán a politizálás a feladatok (továbbra is meghatározók a, közösségi programok, az érdekvédelmi tevékenységek), legalábbis ebben az átmeneti időszakban, a XII. kongresszusig a politikai munkán van a hangsúly. A felelősség soha ekkora nem volt, tudniillik a lehetséges szervezeti változások sokak szerint a szövetség szétforgácsolódásához vezethetnek. A szóbeli kiegészítést vita követte, a városi pártértekezlet mintáján, a küldötti hozzászólásokat egyperces reagálások tarkították. Egyes témákban szinte órákra nyúltak az egypercesek, pedig előre elhatározták a küldöttek: ha a hozzászólást dagályosnak, semmitmondónak érzik, leszavazhatják; e jogukkal nem nagyon mertek élni. Papp Attila, a jelölést előkészítő bizottság elnöke ismertette, kiket jelöltek a megüresedett városi titkári posztra. Szombatra ügyesen előkészítették Adamik Gyöngyi és Pacskó Noémi jellemzését, és az általuk képviselt programot, az értekezleten így már-már igazi korteskedésre nyílott lehetősége (késő délután) a két jelöltnek, illetve akkorra már a harmadiknak, Kormányos Gábornak is volt módja pártolókat szerezni. Kár, hogy a küldöttek nem is tudták, mit lehet, illik és kell kérdezniük a jelöltektől. Szemők Árpád amiatt aggódott, kevés a fiatalok aránya a pártban. Javasolta, foglaljanak állást: a szocializmusban lehet többpártrendszer. László József, Csányi Zoltán, Tóth Katalin a városi és a megyei KISZbizottság hierarchikus rendje fölött polemizált. (A jövő hét csütörtökén a megyei KISZ-bizottság ülése nyilvános lesz, bárki elmehet oda, s e témában javaslatot tehet!) Tóth László, a KISZSzegedi Móra Tsz. eladásra kínál tyúkot és vágócsirkét 43, — Ft/kg egységáron munkanapokon 7—14 óráig, szombaton 7—11 óráig. Érdeklődni: I. üzemegység Szeged, Külterület 4 (Nívó Ktsz mögött). bizottság értelmiségi rétegtanácsának az értekezletre elkészített írásos javaslatához fűzött módosításokat. Tar Imre egy kísérletről, az Unió a demokratikus szocializmusért nevű, az oké felhatalmazása alapján, Gödöllőn létrejött, új politikai szervezetről szólt. (Az érdeklődők, részletekért, a szegedi felsőoktatási KISZbizottságokhoz forduljanak!) Adamik Gyöngyi a felsőoktatás problémakörével (autonómia, tanszabadság, pénz) foglalkozott. Siitöri László szerint ma a KISZ-nek jó programja van, a kérdések a szervezeti keretek változtatására vonatkozhatnak. Részletesebben foglalkozott a szövetség és a párt viszonyával. A többpártrendszer szerinte politikai szükségszerűség. A KISZ-en belül markánsabb érdekképviseletet sürgetett, ezzel együtt a vezető funkciók és gondolkodási módok reformját is. Bereznai Gusztáv állásfoglalást kért a küldöttektől a párthoz, illetve a tanácshoz való viszonyról. Révész Mihály a városi pártbizottság képviseletében emlékeztetett: az MSZMP zászlajára tűzte a pluralizmust, amelynek intézményes formái is lesznek. Mészáros Zsolt, Börcsök Tibor, Szemők Árpád, Bödöné Rózsa Edit, Sütöri László reagált a hozzászólásra. Munz Károly elviideológiai kérdéseket próbált fejtegetni. Németh Sándor a KISZ-bizottság ipari rétegtanácsának föloszlatását javasolta. Az ugyanis életképtelen. Pacskó Noémi, Kormányos Gábor, Tóth Katalin e tanács jövőjét vitatta, majd Kukla Zoltán sorolta el 12 pontját. Utána Csonka István, a városi tanács elnökhelyettese kapott szót. Egyebek mellett elmondta: most mar a tanácsnak nemcsak a KISZ-esekre kell gondolni, hanem az egyéb csoportosulásokra is. Javasolta a KISZeseknek, hogy érdekeiket markánsabban képviseljék, mint eddig. A közelgő tanácsválasztásokkal kapcsolatban nem sok jót ígérhetett: nem az lesz a döntő, fiatal-e a jelölt, hanem, hogy ismerik-e a lakók, megfelelő-e a közéleti szereplése ... A tanács fiatalokat is érintő gondjait (lakás, iskola, foglalkoztatás) ismertette. Még ebben az évben tárgyalnak egy magasabb, kifejezetten fiataloknak adható támogatásról. Juhászné Ottlik Erika tájékoztatott, alakulóban van egy falusi ifjúsági szövetség, a KISZ-en belül. Révész Mihály újfent szót kért, hogy elmondja a középiskolák tanteremgondjait, annak okait, s azt, hogy a városi pártbizottság egy konzultatív testület létrehozásán gondolkodik, amely a fiatalokkal folytatna rendszeres párbeszédet. A vitát, gyorsan-hamarjában, egy dokumentumszerkesztő bizottság határozati pontokban és javaslatokban összegezte. Mig a tézisek születtek, addig zajlott a már említett titkári korteskedés. Aztán hosszasan, nehézkesen, új és új szempontokat fölsorakoztatva szavaztak az összeállított határozatokról, javaslatokról. Titkárt másodszori nekifutásra sikerült választani; Kormányos Gábort. Epilógus: Néha rossz volt nézni, mint szenvedne! az ifjak az általuk választott munkaformától. Mentségükre legyen mondva, a mozgalomban idáig nem járhatták ki a demokratizmus iskoláját, de legyünk őszinték, a fölnőtt generációk sem adtak nekik követendő mintákat ez ügyben. A KISZ mozgalmára és szervezetére jellemző tradíciókat felrúgni, úgy tűnik, ma még nagy bátorság, nem is mindenki támogatta egyértelmű en ezeket a törekvéseket, sőt. voltak, akik egyáltalár nem is értették, mi is történik? Egy bizonyos: jelé. adták, hogy valami mást akarnak. Mag Edit Szakképzett szűcsöket, varrónőket felveszünk, textil- és szűcs konfekció munkakörbe. Bérezés: teljesítménytől függően 5— 10000.— Ft-ig. Munkaidő: állandó délelőtt. Jelentkezés: Szegedi Ruházati Szövetkezet. Kemcsu. 6.