Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-02 / 287. szám

1988. december 2., péntek 5 1 Zenei naptár Á hegedűjátékos Szegedi művészek jclenlé- nemcsak magyarázza, de kos vonalvezetése, finom dik­te a filharmóniai évadban meg is mutatja) az idők so- ciójamáregy más, elmélyült, rendre olybá tetszik, mint a rán szuverén szólista egyé- toprengő-gondolkodó mű­fogyatkozó változékonyság- niségében sem érzékeihetet- vészegyéniséget sugall. Sze­ban hittel vállalható állán- len változáson ment át. Ta- rencsére anélkül, hogy játé­dóság. okos folyamat. E ran- núsithatják azok legalabb. kosságát vesztené. Ezért got kiküzdők' között is kjo- akik szerda esti szonátaest- mondom. Szecsodi hegedű­nroly helyet őriz magának jét hallották, Szelecsényi játékos immár. Az a kreatív — merthogy kivételes tehet- Norberttel, a Tisza Szálló- művész, aki föl tudja tárni ségével .küzdötte, és nem ban. ám mindamellett nyo- hallgatóságának, minő jeles könyökölte ki — Szecsodi mon is kísérhették pályaivét szerző is volt Weiner Leó, Ferenc, a játékos hegedűs, az eltelt évtizedben, mióta máskülönben kortársunk, a illetve hegedüjátékos, s itt itt él. dolgozik. A játékos kései romantikának e mél­máris megadnék az okíiyo- hegedűs, aki bravúros hang- tatlanul alulfuttatott kom­mozásban. Egyfelől, mert a szerkezelésével robbant be a ponistája, ^hiáz valljuk. következ- hangversenytermekbe, hege- őszintén, művészetét tehetség logikus menyének, a koncertjelen­iétnek, mindennemű további len nyomát őrzi egész maga­firtatása szükségtelen, más- tartásiendszere, hozzáállása. be még düjátékossá érett. Leplezet- ma is inkább szeretjük tisz­telni, semmint használni. A filharmónia C kamara­részt pedig épp erről műsorválasztása, habitusa, bérleti sorozatában ezúttal vallanék. Hogy ez a — kü- Még ha megmaradni is lát- Szelecsényi Norbert szegő­Iónben, emberi tartalmával szik belőle a virtuóz. sőt: dött partnernek a zongora is — rokonszenves művész: alkatilag, mint régóta, vál- mellett. Pontosan úgy, ami­játékos hegedűs vagy hege- tozatlanul meggyőzően, föl- képpen a szonátajáték meg­dűjátékos... forrósító hatással tolmácsol- követeli: társául Szecsödi­Azon túlmenően, hogy a ja Tartini—Kreislcr Ördög- nek. Láthatóan abban a mo­szegedi zeneakadémiai tago- trilláit, mindazonáltal a (be- dórban, mint akik közős zat hegedűtanárának pusz- melegítő számok óhatatla- nyelvet beszélnek, ezért mú­lón részvétele a helyi hang- nul légkörrideg momentu- zsikálni akarnak. Nem le­versenyéletben pedagógiai mait leszámítva Mozart-szo- tündökölve a másikat. el­értékü (mert hiszen a nö- náta második és harmadik lenkezőleg. Alkalmazkodóan vendékeknek, a jövő generá- tétele (B-dúr, K. 454.), de inspirálva egymást, szövet­ciójának mindig lelkesítő különösképpen Weiner jisz- ségben. példa, hogy akitől tanulnak, moll szonátájának választé- Nikolényi István Harmincéves a Szegedi Fotóklub jén. Időnként friss fotós- szenvedi a vidékiség hátrá­egyéniségekkel egészül ki a nyát. Tekintély többeket is pelte meg alapításának har- csoport, s űjrarendeződnek övezett és övez. Talán a mincadik évfordulóját a az erőviszonyok. Az is a legtöbb tisztelet minden Szegedi Fotóklub. Jogelőd- szegedi fotósélet színvona- szegedi fotós tanitómeste­je egyesületként már a har- Iának jelzője, hogy alig rét, Lajos Sándort illette, mincas években is műkő- akad olyan év, hogy ne ér- ö volt a szegedi fotósok dött a városban. Üjjászer- lesülnénk valamelyik klub- között az, aki fölkészultsé­vezésére 1958-ban nyílt le- tag díjazásáról hazai vagy gével, szüntelen megújuló­Harminc-negyven külföldi pályázatokon. készségével, s főként igé'­Mit mutat a jubileumi nyes fotóival tiszteletet, félhivatásos fotós szövetke- tárlat? Vegyes összképet, rangot érdemelt ki kollégái zett az igényes fotózás el- Inkább dokumentatív érté- között. Pár éve már nincs és megismertetésére, és sa- ke van a bemutatónak, hi- közöttük. A Szegedi Fotó­fejlődésükért. szen láthatóan a három év- klub jubiláló tárlat^ egvút­akkor- tized termésének fölsorolá- tal névváltoztatással páro­tájt legfőbb szervezője volt sára koncentráltak a szer- sult: Lajos Sándor Fotó­a fotóklub megalakításának, vezök, a klub vonzásköré- klub néven jegyzik majd a bölcs előrelátással megőriz- be került alkotók egybe- jövőben, te a dokumentumokat. Jog- gyűjtésére, s kevésbé a klub Tóth Attila erősen 1958. január 11-én a jellemző törekvéseinek ki­Ságvári gimnázium Április emelésére. Ebből követke­4. úti épületében, mintegy zöen fényévnyi távolságok 140 fotós részvételével ren- vannak technikai kidolgo­dezték meg az első közgyű- zottságban és esztétikai lést. Alapszabályuk máig minőségekben is. é'rvényes elveket rögzített: Ügy tűnik, a riportfotó­Bőséges fotótermést föl­sorakoztató tárlattal ünne­hetőség. igényesen fotózó amatör és ját szakmai Mihály József. aki Reménykedve... N emrég egy gimnáziumi igazgatóval munkanélküliséggel. Mi történjen a mun­beszélgettem, aki jelenleg szőne- kanélküliekkel? Gondoskodni kell róluk telteti a szakszervezeti tagságát. — a tagsági vélemények szerint — a lét­Óvatosan fogalmazok? Ö igazított" helyre, minimumnál magasabb szinten. Hol a amikor megkérdeztem, miért lépett ki a létminimum? A szakszervezet gondoskod­szakszervezelből? Vár, mint ahogy több ni fog (talán) az ilyen természetű vizs­millióan tesszük. Most hét végén meg kü- gálatokról lönösen, hiszen ma, pénteken kezdődik a A dokumentum kiemelten foglalkozik a háromnapos országos szakszervezeti ta- fiatalokkal és a nyugdíjasokkal. Az ok­nácskozás. tatás, az egészségügy, a művészetek, a tu­Ezúttal engedtessék meg nekem, hogy dományos kutatás, a közművelődés szin­alulnézetből, ha úgy tetszik, a szakszerve- tén előtérbe került. Reményünket tehát zeti tag szemével tekintsem át a megje- növelheti a problémafelismerés és a javí­lent dokumentumokat, őszintén beval- tás szándéka. Söt a SZOT a jövőben olyan lom, a tagsági vitában született vélemé- témákkal kivan foglalkozni, mint az élet­nyek csokra tűnt a legizgalmasabb olvas- színvonal-politika, a reálbérek, a szociál­mánynak. Ez alapján ¡némi optimizmusra politika, a foglalkoztatás és a költségve­is szert tehetünk. Megfogalmazódik pél- tés. dául, hogy felül kell vizsgálni a jelenlegi Természetesen szó esik a szakszerve­tagdíjrendszert. Különböző fórumokon zeti apparátusról is. A SZOT dicséretére ezerszer elhangzott ez az igény. Talán legyen mondva, hogy azokat a véleménye ­mégiscsak lesz belőle valami? Várjuk. ket is közreadja, melyek, nézete szerint, a Az is régi nóta már, hogy növekedjék kisebbség álláspontját jelentik. Ezek kö­az alapszervezetek részesedése a tagdíj- zött olvasható a következő: a SZOT nem ból, és felhasználásáról az alapszerveze- képviseli a dolgozók érdekeit, újjá kell tek önállóan dönthessenek. Az az szb-tit- választani! íme, itt a lehetőség, hogy kár jut eszembe, aki sírva mondta, most ilyen kérdésben is döntsön az országos nagy szükség lenne segélyekre, de nem tanácskozás! tudnak fizetni, mert önkényesen — Milyen legyen a SZOT? Egy lehető­nem emelhetik az erre a célra fordítható ség a több közül: az érdekképviselet k<>­összegeket Ha erre van igény, miért ne ordináló munkaformája legyen, a slraté­tehetnék meg? giai feladatok kijelölésében képviselje a Ezzel a kérdéssel függ össze, hogy a tagságot! Milyen sors vár az s/mt-kre? tagság csökkenteni szeretné a SZOT-kasz- Tegyenek ajánlásokat, adjanak segítséget szába történő befizetést. Egyébként kel- az alapszervezeteknek? Hosszabb távon lemes meglepetést szerzett az a melléklet, esetleg szűnjenek meg7 melyben feketén-fehéren látható, hogy az Az ágazatok, a szakmák, a rétegérde­clmúlt három évben mennyi volt a szak- kek az eddiginél jobban kerüljenek elö­czervezeli tagdíjbevétel, mennyit emész- térbe. Ennek a gondolatnak a végkifej­lett fel a SZOT. és mennyi áramlott visz- lete az. hogy az ágazatok önállóan is sza a tagsághoz. Gondolom, az országos ta- képviselhessék a tagságukat a SZOT—­nácskozáson lesznek olyanok, akik bonc- kormány találkozókon. Az érdekegvez­kés alá veszik a táblázatokat, az adató- tetősben kapjanak teljes önállóságot! kat. rTpermészetesen. az sem mellékes kér­Nem akarjuk a témát bagatellizálni, de I dés, hogyan alakul a kormány és nz üdültetés és a szakszervezetek teljesen a szakszervezetek kapcsolata. A összefonódtak. Mit mond a dokumentum'.' SZOT egyenrangú, partneri viszonyra 10­Az üdültetés anyagi feltételeinek döntő rekszik. A szakszervezetek önálló ténye­részét az állam biztosítsa! Az üdültetés zőként kívánnak fellépni az érdekegyez­szervezeti, támogatási rendszerét meg kell tetősben Valódi társadalmi kontrollt je­változlatni! lentö szakszervezet kell! Indokolt, hogy Mi sújtja még a szakszervezeti tagsá- a .szakszervezetek egyetértési vagv vétó­got? Többek között az áremelkedések A jogot kapjanak a munkavállalókat érintő javaslatok szerint az áremelkedések egy rendeletek, törvénytervezetek megalkotá­részét — alapvető fogyasztási cikkek, sakor. szolgáltatások — kötelező béremeléssel A fentiekből is kitűnik: óriási munka ellentételezni kell. Követelésként az is vár a ma délután kezdődő országos ta­Szerepel, hogy a költségvetési egvensúly nácskozúsra, melv raz ígéretek szerint a helyreállításának terheit ne hárítsák a la- nvfltság, a nvitottság szellemében zailik. kasságra. Várunk, reménykedve, több millióan! Sajnos, mindinkább számolni kell a Bodzsár Erzsébet az amatör és hivatásos fényképészek és fotóművé­szek szakmai. technikai, ¡művészi és általános szak­mai fejlődésének elősegíté­se. . . továbbá . .., hogy tag­jait nevelje, és ezáltal az együttműködésnek az a szelleme jöjjön létre, amelv biztosítja a klub tagjainak szakmai fejlődését, hogy minél magasabb színvonalú műveket hozzanak létre . . Ez a hagyomány máig él, ahogyan az is, hogy a pén­tek — klubnap. Jeles fotósegyéniségek voltak az alapítók között: Benedek László, Liebmann Béla, Lajos Sándor például. A Szegedi Fotóklub aztán hamarosan a hazai l'otós­élet élvonalába küzdötte föl magát, hivatásossá lett fotósokat nevelt. a Fotó­klubok Szegedi Szalonja létrehozásával maid két év­tizedig a fotóklubmozga­lomban központi szereoet töltött be. Voltak jobb. eredményesebb korszakai és kevésbé sikeresek, ám mindvégig igényes fóruma volt a szegedi és környék­beli fotóséletnek. A diffe­renciálódás, a fotós útkere­sés időszaka az 1968-ban megalakult Kör '68 csoport létrejöttével indult mea. s folytatódott a Solar. a Kon­takt és az Artic megalaku­lásával. Ma legalább há­rom-négv törekvés él egvütt a Szegedi Fotóklub berkei­ben. s ez így van rend­nak akadtak elsősorban mesterei e tájékon, Gyenes Kálmán, Schmidt Andrea, Stekovics János. Horváth Dezső, Scmogyi Károlyné, akik hivatásukként is űz­ték, űzik a fotózás eme ágát. A másik vonulat mar­kánsan a népélet rekvizitu­maira koncentráló fotókból áll össze. Itt többeket so­rolhatnék, alig akad szege­di fotós, akit ne ihletett volna meg a valóságnak ez a szelete. Két név minden­képpen kiemelésre érdemes: Stekovics Jánosé és Hor­váth Dezsőé. A harmadik. Kunkovács László — aki jó két évtizeddel korábban volt tagja a klubnak, s ko­rabeli képekkel szerepel, itt még nem mutatja'későb­bi keletű néprajzi érdeklő­dését. Az újabb keletű tö­rekvések képviseletében a nagyvárosi élet tematikájá­nak fotós feldolgozása a jellemző. Péntek László, Dezső Mihály, Puskás Já­n«js különös hangulatú vi­lágot idéz meg. A fotótár­lat többi résztvevője kö­zött akadnak még szép számmal jó törekvések kép­viselői; szép portrék, csend­életek, tájkéDek. aktok len­nének említhetők, s alko­tóik. Éppen itt a bökkenő. A Szegedi Fotóklub három évtizede alatt igazán ki­emelkedő ielentőséaü, mar­káns fotósegyéniség nem akadt. Igaz, ez a szakma (művészeti ág?) fokozottan Hétvége az úttöroházban A Balázs Béla Üttörőház- tyaöntés fortélyait sajátít­,..,... hatják el az érdeklődők. Ek­ban mar a kozelgo unne- ^ szombaton délelőtt ki_ pekre készülnek. Alkotó- ]€nc órától délig dolgozik az házukban a bőrözés és gyer- agyagos- és a batikoscéh is Szerelmi krónika 1939 tavasza—nyara. Iga­zából ez az az időszak, ami­kor minden befejeződött. Miként igaz a mondás, hogy a XIX. század 1914-ben ért véget, igaz az is, hogy a régi világ, a már nem évszáza­dokhoz, de korszellemhez, földrészekhez, népek jelen­kori sorsához kötődő hajda­ni univerzum az 1939-es esz­tendő közepén érkezik el a legutolsó létezéslépcsöfok­hoz. Már mindenki a hábo­rúról beszél. Hitler mellett már jó néhány éve Sztálin is teszi a dolgát. A spanyol polgárháborúnak vége, az európai értelmiség e legutol­só, balga és idealista inter­nacionális reménye romok­ban. Az illúziók teljes mér­tékben felkészültek a meg­semmisülésre. És ebben a gyötrelmes, szívszorító történelmi pilla­natban Európa közepén egy államiságát évszázadok után alig két évtizede visszanyert ország állítódik elénk. Mic­kiewieznek, a költőnek ha­zája, meg Wyspianskié, a Menyegző írójáé, akinek ez utóbbi művében a lengyel sors lidércei aranykürtöt ké­sőn megfúvó szalmabábok­kal mérkőznek . . . Andrzej Wajda. korunk egyik legnagyobb élő rende­zője évek múltán, A vasem­ber elkészítése után először forgat Lengyelországban. Amikor pedig a Szerelmi krónika 1987-re elkészül, az alapműként szolgáló Kon­taicfci-alkotásról Wajda azt nyilatkozza, hogy „a leg­szebb, a legmelankolikusabb, a legfinomabb, amit valaha ismertem". Hogy a rendező mennyire volt képes hasonló finomsággal, bágyadt, fáj­dalmasan szép melankóliá­val visszaadni mindezt, ar­Szines. szinkronizált, kétrészes lengyel film. írta: Tadousz Konvvicki cs Andrzej Wajüa. Fényképezte: Eduárd Klosinski. Zene: Wojciech Kilar. Rendezte: Andrzej Wajda. Főbb szereplök: Piotr Wawrzynczak, Tadeusz Konwieki, Paulina Mlynarska, Bcrnadetta Maehala, Dariusz Bohkowski, Jaroslaw Gruda. ról (monográfusok figyelmé­be) egy, önmagáról és mű­vészi módszereiről egyaránt tanúskodó, Konwickinek írott levele is tanúság. Eb­ben olvasható az a kijelen­tése is, hogy a nézőnek vár­nia kell Witek és Alina sze­relmi történetének folytatá­sát. Ez annál is inkább igaz, mert 1939 fiataljai (érettségiző korú amatőr színjátszó fiatalokból válo­gatta ki őket Wajda, észre­vehetően óriási gonddal), ezeket a tisztaságukban (is) oly mélyen lengyel, a nem­zeti karakter számos jel­lemvonását kiválóan repre­zentáló ifjú szerelmeseket és barátaikat két döntő fon­tosságú hatáselem egészen sajátságos szuggesztivitással helyezi a már emiitett his­tóriai középpontba elénk. A főcím előtt, mottóként egy Mickiewicz-idézet: „az egyetlen álomország, amely megmaradhat nekünk, len­gyeleknek, a gyermekkori szerelmek országa". Ez a kétségbeesett gyönyörűség­gel fölmutatott pokol előtti utolsó édenpillanat egy zse­niális rendezői eljárással egészül ki. A történetben időről időre megjelenik egy titokzatos Ismeretlen — maga az alapul szolgáló, ne­ves lengyel regény szerzője; maga Tadeusz Konwieki. Az általa alakított figura egy­szerre rezonőr és narrátor, múlt és jövendő minden lengyel titkának tudója, a Menyegző Szellemének egye­nesági, közvetlen leszárma­zottja. A nagy históriai kí­sértet, aki magányosan és félelmetesen bolyong keresz­tül-kasul a szerencsétlen Lengyelhonban, miközben az most 1939 végzetes nya­rán sem érzi magát igazán fenyegetettnek. Holott „Len­gyelország minden mai prob­lémája ezzel a háborúval egy időben robbant ki, amely háborúról áz embe­rek azt mondták, hogy nem fog bekövetkezni" — mondja Wajda. Aki ebbe a vállalko­zásába szerencsésen beépít­vén az író Konwickit, a La Revue du Cinema szerint „azzal, hogy hús-vér figu­raként szerepelteti a film­ben, olyan távolságot tud teremteni, amely nélkül a film a képeslap-romantika hibájába eshetett volna". Witek és Alina szerelme, ez a lengyel történelmi Ró­meó és Júlia teljességgel stí­lusos véggel — közös öngyil­kossággal — fejeződne be, csakhogy ezek a figurák a kritikák szerint is „fiatalos frisseségükkel egy olyan lí­rai, ugyanakkor realista len­dülettel" rendelkeznek, hogy ismerik és magukban hor­dozzák Wajda fiatalkori mű­veinek, a Nyírfaligetnek vagy a Witkói kisasszonyok­nak minden titkát. Ugyan­akkor „egy olyan felvállalt idealizmusnak köszönhetik létüket, amelyben már csak a lengyelek hisznek igazán". Tekintve, hogy ez utóbbi ki­tétel francia szerzőtől szár­mazik, minden okunk meg­volna arra, hogy némi jó­ízű frank léhasúggal, netán cinizmussal illessük az elkö­vetőt, de inkább maradjunk annyiban: mindez nagyon is megítélés dolga. Hiszen a Szerelmi krónika nemcsak igen szép. kétszáz százaléko­san lengyel alkotás, de olyan ember műve is, aki vallja: „az embernek hatvanéves korában azon kell gondol­kodnia, amit mondani akar, és nem azon, hogyan kiáltsa világgá... a fiatalok felé kell fordulnom". Körülötte pedig az ezúttal 1939-cel megidézett Len­gyelország. Tompa, kissé ho­múlyló pasztell színek, gyak­ran feltűnő katonák. Gyalo­gosok, lovasok, sisakban, sapkában. Ugyanazok, akik majd alig két hónap múl­tán lovasrohamokut intéz­nek harckocsioszlopok ellen, miközben néhány héttel az­előtt, szóban forgó év au­gusztus havának 23. napján a század két főhóhéra alá­írja a paktumot, mellyel Lengyelország sorsa, ügy tűnik, megint csak az idők ködébe vész. hogy aztán újra fölhangozzék, mintegy jel­képesen, Wajda homályló lengyel képei mögül fölerő­södve, a jól ismert dallam, hogy nincs még veszve Len­gyelország, ameddig mi élünk ... „Vajon tényleg fel­gyorsulnak majd azok a vál­tozások, amelyeket mind­annyian várunk? Van rá most lehetőség" — nyilatkoz­za egy nagy rendező a Le Monde-nak. Domonkos László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom