Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-13 / 245. szám

1988. október 13., csütörtök 5 Kiállítási napló Régi házak emléke Nosztalgia? Az is. Emlék­idézás? Az is. Egy életfor­ma rekviemje? Az is A megcsúfolt otthonosság utá­ni vágy? Az is. Kidobott, elkótyavetyélt tárgyaink si­ratása? Az is. A régi házak fészekmelegének, emberi kapcsol a tainak fel m uta tása ? Az is. Egy elvesztett, em­berléptékű élet utáni vágy? Az is. S mindezek néhány pom­pás tollrajzon. Erdélyi Ka­talin kamarakiállrtásán lát­ható a Paletta Galériában. Ügy tűnik, a rajzoló számá­ra meghatározó érvényűek a gyerekkor emlékei, a fel­nevelő szegedi bérház — emléke él csupán! — falai, udvara, napfényt kutató nö­vényei, folyosókorlátjai, Sin­ger-varrógépei, konyhai csapjai, elöszobatükrei, po­rolói, kopottas szárnyas aj­(tói, komódjai, kredencei, foszló foteljei. hokedlijei. petúniái és muskátlijai. Minden, ami a napok forga­tagában természetes, de amit az emlékezet fontosnak, jellemzőnek, meghatározó­nak tart. S ebben az emlé­kezésben — mintha a film­szalag egymást követő koc­káit egybekopíroznánk — elmozdulnak a tárgyak. Csakhogy amíg a fotó vagy a film pusztán rögzíteni ké. pes ezt az elmozdulást, ezt az elcsúszást, addig az al­kotói tudat a lényegre kon­centrálva kiemel, hangsú­lyoz, rendet teremt, s ezál­tal jetlemez is. Véleményt mond a grafikusról. Arról, aki a toll érzékeny futamai­val újrarendezi a valóságot, aki a realitásokon túlmu­tatva, a lélek tájait is föl­idézi a lebontott házak el­temetett tárgyaiban, ember nélküli, de nagyon is embe­ri környezetében. Erdélyi Katalin profi mó­A népi iparművészet helyzete Bíráló, tanácsadó és szak­mai irányító tevékenységé­vel három és fél évtizede segíti és ösztönzi a hazai népi iparművészet fejlődé­sét. a népi tárgykultúra ha­gyományainak őrzését és to­vábbörökítését a Népi Ipar. művészeti Tanács. A fennál­lásának 35. évfordulóját idén ünneplő tanács szék­házában szerdán sajtótájé­koztatón adtak áttekintést az elmúlt időszak eredmé­nyeiről, a népi iparművé­szet mai helyzetéről. Tóth József, a NIT elnö­ke szólt azokról az örvende­tes tendenciákról, amelyek az elmúlt három évtizedben jellemezték e területet. Egyebek között arról, hogy a háziipari és népművészeti szövetkezetek tagjai mellett — akik ma is e műfaj de­rékhadát jelentik — egyre több az egyéni alkotó: már több mint 300-an folytatnak önálló, minősített népi ipar­művészeti tevékenységet. Évről évre nő a bírálatra benyújtott tárgyak száma: ez azt is jelzi, hogy az alko­tók igénylik a szakmai meg­mérettetést, és művészi mun­kájuknak azt a fajta elisme­rését, ami a népi iparmű­vész címben kifejezésre jut. don bánik a vonallal — hi­szen számára az egynemű vonal is igen beszédes, so­kat .kifejező eszköz. Ami­lyen jellemzően hangsúlyoz, olyan meghatározó az is, mit hallgat el, mit titkol, min suhan, át, ho! időz hosszasabban. Kompozíciói lazának tűnnek, de ez a látszólagos szétszórtság az emlékezés sajátja, a képze­let játéka. Mint ahogy az effajta alkotói módszernek velejárója, hogy léptékvál­tásokat alkalmaz, a szamá­ra fontos és meghatározó motívumok előtörnek, meg­nőnek, helyet követelnek a sí.kban.\ Az említett meghatározó tematika kíséröjekénit né­hány igényes turistaélmény, és egy japán művészet ih­lette sorozat látható a tár­laton. A Cortona tornyai sorozat csipkekonstrukciója, jószemú, lényeglátó és han­gulatokra is érzékeny gra­fikust sejtet, a japán grafi­kusok emlékének szentelt lapokon az ismert motívu­mok — gésák, paravanejk, lampionok, kimonók, növé­nyek — új és sajátos rend­ben jelennek meg, igazol­ván Erdélyi Katalin grafi­kusi vénájának gyökereit, a keleti ábrázolómúvészet fi­nomságainak, misztikumá­nak, eredeti filozófiájának, páratlan ' vonalkultúrájának érvényességót egv más ha­gyományokon fejlődött mű­vészeti közéletben, egy más korban, egy más lelkület által meghatározottan. Ér­tékteremtő és értékmérő ki­állítás Erdélyi Katalin be­mutatkozása — egyértelmű nyeresége, egyéni hangú grafikusa városunk művé­szetének. Tandi Lajos Uj film Tuti dolog Színes, szinkronizált amerikai film. lrta:Ste­ven L. Bloom és Jona­than Róbert. Fényképez­te: Róbert Elswit. Zene: Tom Scott. Rendezte: Rob Reiner. Főbb sze­replők: John Cusack, Daphne Zuniga. An­thony Edwards, Boyd Gaines. A kamaszkor: mint hús íröccsök fülledt nyárestéken. Ama legelső csókok és egyéb testi közvetlenkedések, szól­jék róluk akárhány bugyuta slágerszöveg, az emberlét legvarázslatosabb adományai közé tartoznak, persze, még valahol messze a férfiasan vállalt eszmék-eszmények előtt — viszont legalább ugyanennyivel a kiégett, lé­hán felelőtlen cinizmus gyar­lóságainak világa fölött. A létező legjogosabb erre a másfél órára a jelző: üdí­tő. Rob Reiner filmjéről ír­hatta annak idején, vagyis amerikai bemutatásakor — három éve — a Variety, hogy meg kell küzdjön a mindenhol jelen levő ifjú­ságikomédia-bemutatókkal és igy a sztori alapjában vé­ve nem egyéb, mint egyféle, édeskésen régimódi vissza­tekintés a tovarebbent ifjú­ságra, ábrándos visszatérés kellemes „úti komédiába" ágyazva — a Tuti dolog a maga módján dicséretes al­kotás. Ez a laza kis pika­reszk történet a maga örök fiú—lány főszereplőpárosá­val (első éves egyetemisták) először is majdnem-hiteles helyzetek, figurák és törté­netek majdnem végig meg­hitt összességét nyújtja, az­után meg: roppant szimpati­kussá teszi az ifjúság külön­féle jellemzőinek plasztikus, őszinte, bájos, üdén eredeti és szellemes tükrözése. Mert­hogy, az ember a huszadik életév táján, bizonyos tár­sadalmi helyzetben, és a másnemúekkel kapcsolatos interakciók során: pontosan ilyen. Az ábrándok őrült va­lószínűtlensége és az érzel­mek hasonlóképpen való­színűtlen tisztasága úgy ke­veredik, hogy a legszebb szivárványos freskó — a valóság — bomlik ki előt­tünk, akár egy korosztályi méretre készített varázssző­nyeg. És ha erre a Tuti do­log segítségével fölpatta­nunk, egészen másként — más összefüggésekben, ará­nyokban, relációkban — szemlélendők a kétségtelen fogyatékosságok, a meseszö­vés szokványos elemei, az időnkénti túlzott engedé­kenység a „gördülékenység" és a „kerek sztori" kívánal­mainak — no meg a szuper­hollywoodi, enyhén émelyítő befejezés, ahonnan csak a diadalmasan zengő égi mu­zsika hiányzik. Csakhogy: Alison és Gib hosszú, Kerouacót egyszerre kövelő (mert módszereiben-stílusú­ban hozzá is kötődő) és el­vető (mert sokkal ártatla­nabb, egysíkúbb, gyerme­kibb) utazása a nagy észak­amerikai kontinens keleti partjáról a nyugatira azt vil­lantja fel éppen előttünk, amire mainapság pontosan fiataljainknak van a leg­jobban szükséges: a hűség, a tiszta érzelmek és a rom­latlan eszmények világának — igazából egyáltalán nem tünékeny szépségét. Domonkos László Á siker nyomában Beszélgetés Szonda Évával — Kezdjük talán a sajtó kritikájával, pontosabban: önkritikával. Emlékezetem szerint az eddig Szegeden elénekelt operafőszerepei­nek nem volt olyan kedvező visszhangja, mint most Mik­lósnak, amely hagyományo­san — epizódszerep. — Furcsa helyzetbe hoz, hirtelenjében nem is tudom, mit mondjak erre, hiszen nem szeretném visszamenő­leg dicsérni magamat, és elmarasztalni bárkit, aki esetleg engem nem vett ész­re. Mindenesetre igaz, hogy a premierek után ritkán foglalkozik a sajtó a továb­bi előadásokkal, s megesik, hogy a második szereposz­tás érdemtelenül kerül — ilyen szempontból — hátrá­nyos helyzetbe. Ugyanez mondható el a felújítások­ról. Gyakran valamennyi fontos szereplő (kicserélődik, tehát a felújítás szinte be­mutató jellegű, mégsem kap teret a lapokban. A kritika kritikájára mégsem szeret­nék éppen most vállalkozni, amikor — a kritika szinte kényeztet. És azt hiszem, a szegedi közönség isi jól is­mer engem. Bár talán a premierbérletek tulajdono­sai a legkevéssé, hiszen a második szereposztásban voltam Carmen, Amneris ... — A Hoffmann Miklósá­ból szabályos főszerepet csi­nált, s ez különlegesebb tel­jesítmény, mint némelyik jól megoldott „eleve fősze­rep". — Szerencsém volt, Nagy Viktor rendező az egész próbafolyamat alatt sokat segített abban, hogy önálló­an dolgozhassam. « — Ezt hogyan kell érteni? — Vannak rendezők, akik határozott és részletes elkép­zeléseiket akarják látni a színpadon, s nincs mód hol­mi önálióskodásra. Nagy Viktor hagyta, csináljam, ahogy jónak latom, ós kont­rollált, amikor erre kértem. Biztosan neki is volt képe Miklósról, talán ugyanolyan, mint amit végül is sikerült kialakítanunk, hiszen bár­mikor kérdeztem, mindig helybenhagyta: jól csiná­lod! Mondanom sem kell, szárítómra igen érdekes és izgalmas volt mindez. Leg­többet a Múzsa prózámon dásával küszködtem. Miklós — valahogy magától elő­jött ... — Volt már nadrágos sze­repe? •— Most először. Azaz, egyszer, egy gyerekelőadá­son, ahol Figaro-keresztmet­„Az énekes szólisták közül elsősorban Szon­da Eva zeneileg és szí­nészileg egyaránt remek Miklósa tűnt fel — ez az alakítás csupa köz­vetlenség, finocn báj és elevenség." A mondat Kerényi Mária zenckri­tikusé, a Hoffmann meséi bemutatójáról írt kritikából való. Alkal­masnak tűnik, hogy ap­ropóul szolgáljon a be­szélgetéshez — Szonda Évával szetet adtunk, Cherubin voltam. — Az 1984-es szezonban szerződött Szegedre, egye­nest a Zeneakadémiáról. Volt valami kötődése a vá­roshoz? — Csak azt tudtam, hogy itt jó színvonalú a zenei élet. Pesti vagyok. Javasol­ták nekem a főiskolán, hogy menjek opera&zakra, de azt gondoltam, ezt a szakimat igazából csak a színpadon, a színházban lehet megta­nulni. És vidéken talán job­ban, anert nagyobb az esély, hogy főszerepekhez is előbb hozzájut az ember. Az ének­tanárom biztatására, felke­restem Oberfrank Gézát, aki akkor vette át a szegedi opera vezetését; meghallga­tott, és énekkari szólistaként szerződtetett, azért, mert nem volt magánénekesi stá­tus. Még az első szezonban, kórustagként énekelhettem a Nabucco Fenénáját és a Cosi Dorabelláját, s" '85-töl vagyok szólista. Csak elő­nyét tapasztalom annak!, hogy énekkari tagiként évi 130 előadásban, bizonyos edzettséget szereztem. Enél­kül talán nem ment volna a nyugat-európai turné min. den másnapján — más-más városban — a Carmen, az­után — egy héten négyszer egymás után — az Amneris. — A Carmennel dijat nyerlek a hatvani operafesz­tiválon is. — Igen. örültem neki. — Az idei Don Giovanni­ban Donna Elvira szerepére láttam kiírva, és az operett­ben, a Vig özvegyben, Va. lencienne lesz. Nem kifeje­zetten mezzoszoprán szere­pek ... — Sose léptem még fel operettben, de nagyon sze­retem a műfajt, és mindig is vágytam rá, hogy részt vegyek „valami víg"-ben, zenés játékban. Azért per­sze meglepett a szerep, de megörültem neki, és izga­lommal várom, hogyan dol­gozunk Esztergályos Károly rendezővel. * A sokoldalúság izgalmas. Vonzza a nézőt. Szonda Éva a szabadtéri Rigolettójában Maddaléna szólamát, azelőtt, a Varázsfuvolában azl Éj királynője első udvarhöl­gyét énekelte. Koncertezik. A Verdi Requiemmel nem­régiben Békéscsabán voltak; s ugyancsak a Filharmónia sorozatában, a mostani évadban, Rossini Stahat Materéneik szólistája lesz. Sulyok Erzsébet Nyilasi Péter köszöntése A szegedi munkásmozga­lom ismert alakját. Nyilasi Pétert köszöntötték tegnap délelőtt a városi pártszék­házban 75. születésnapja al­kalmából. A pártbizottságok ajándékait Koncz János, a megyei és Schmidt József, a városi pártbizottság titkára adta át az ünnepeltnek. Nyilasi Péter 1913 októbe­rében született Szegeden. Könyvkötő szakmát tanult, s már fiatalon kapcsolatba ke­rült a munkásmozgalommal. Ez szinte természetes is, hisz édesanyja tagja volt a szoci­áldemokrata párt szegedi végrehajtó bizottságának, s gyerekét gyakran vitte ma­gával a munkásotthon ren­dezvényeire. E családi hát­térnek is köszönhetően Nyi­lasi Péter 1932-ben kérte felvételét az SZDP-be, s tagja volt a munkás tested­ző egyesületnek, s az Altalá­nos Munkás Dalegyletnek is. Mint ifjúmunkás aktívan részt vett a különböző párt feladatok teljesítésében, a sajtóagitációban, az SZDP választási harcaiban. Része­se volt a Sárgán megrende­zett mozgalmi összejövete­leknek is. Emellett a negy­venes évek elejétől szakszer­vezeti munkát is vállalt A felszabadulás után a szociál­demokrata pártban alap­szervezeti titkárként és já­rási függetlenített titkárként végezte munkáját, s volt az SZDP Dél-Pestmegyei Ifjú­sági Mozgalom titkára is. Aktívan részt vett a két munkáspárt egyesülésében. 1948. és 51 közt az MDP Szeged Városi Bizottságának politikai munkatársa volt, majd rövid ideig könyvkötő­ként dolgozott. 1952 októbe­rétől nyugdíjazásáig a Sze­gedi Papír- és Irodaszerérté,­kesítő Vállalat igazgatói tisztét töltötte be. Nyilasi Péter — akit te­vékenységéért több magas kitüntetésben is részesítet­tek, így például a Szocialis­ta Hazáért Érdemrend, a Szocialista Munkáért Ér­demrend, a Munka Érdem­rend arany fokozatának tu­lajdonosa —- ma is korát meghazudtoló lelkesedéssel vállalja és teljesíti a külön­böző pártmegbizatásokat Új várospolitikai lap Üj lap kerül ma a szegedi újságárusokhoz. Szeged cím­mel, a városi tanács közlö­nyének mellékfeteként ne­gyedévenként jelentkező vá­rospolitikai periodika látott napvilágot, gazdagítva, szí­nesítve a helyi . tömegtájé­koztatási palettát. A tanács végrehajtó bi­zottsága augusztus eleji ülé­sén határozott úgy, hogy tá­mogatja egy várospolitikai kiadvány születését. Egy hó­nap állt rendelkezésre az anyag összeállítására, s szeptember 5-én, már az In­terpress kiadónál voltak a kéziratok, hogy október első hetében a standokon lehes­sen a lap. A negyedévenként jelentkező fórum nem tűz­heti zászlajára a naprakész informálást, a gyors reagá­lást. Maradandó értékek őr­zésére éppúgy vállalkozik, mint születő értékek fölötti bábáskodásra, döntések elő­készítésére, itt születő gon­dolatok felkarolására. Nem tanácsi szócső kíván lenni, hanem demokratikus," nyílt várospolitikai fórum. Nincs állandó szerzőgárdája, min­den ötletet, javaslatot, véle­ményt fogad. — Kissé disszonánsnak tűnik az első szám — emii­tettük a szerkesztőnek, Tandi Lajosnak. — A városi tanácselnök körül kirobbant botrány után a lap élén nagy interjú jelent meg Papp Gyulával. Nem gondol­ja, hogy ettől hitelét veszti az egész vállalkozás? — Néhányan, akik már látták, olvasták, a lapot, fi­gyelmeztettek, ebből botrány lesz. Javasoltak, küldjük a Szegedet még világrajötte előtt, magzatkorában zúzdá­ba. Csakhogy veszélyesnek tartom az olyan rosszemlékű tetteket, mint a zúzdába küldés, könyvégetés, elfekte­tés. A lap a nyíltság jegyé­ben született, felelősséggel vállalnunk kell még a raj­tunk kívül álló és valóban szerencsétlen egybeeséseket is. Az interjút a lapot me­cénáló város hivatalban levő elnökével augusztus utolsó napján készítettem Szeged mai helyzetéről, elsősorban a mindannyiunkat érintő gon­dokról. Én felnőttnek tekin­tem a szegedi polgárokat, s meggyőződésem, helyére tudják tenni a dolgokat. S az is bizonyára érthető, hogy nem büntethetjük a többi szerzőt, s főképpen a többi gondolatot azzal, hogy valós vaj?y vélt félelmek miatt visszavonulunk. A puding próbája az, hogy megeszik. Egy lapé, hogy utcára ke­rül. Döntsön a felnőtt olva­Operaház Kairóban Pazar tűzijáték világítót- lomát a japánok emelték a ta meg az eget Kairó új Nílus Gezira-szigetén, a két operaházának megnyitóján, ország barátsága jelképének Az operamúfaj 40 millió szánva. Az építkezés négy dollárt felemésztő új temp évig tartott

Next

/
Oldalképek
Tartalom