Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-12 / 244. szám
6 1988. október 12., szerda Betyárból - pandúr Bemutatjuk Veress László játékvezetőt Teniszverseny amatőröknek SPORT Lövészet Szeged és Vidéke Felszabadulni Kupa-lövészverseny második fordulóját rendezte meg az MHSZ Alföldi Porcelángyár és az MHSZ Délép Mészáros Lázár honvédelmi klubja közösen. A versenyen a szegedi és a Szeged városkörzeti honvédelmi klubokon kívül a rendező Alföldi Porcelángyár és a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalat vett részt. A versenyzők ifjúsági légpuska, felnőtt kispuska és sportpisztoly, három próbaés tíz értékelt versenyszámban mérték össze tudásukat. Ezen a versenyen, hosszú évek után először osztottak ki a helyezettek között „vert" érmet, melyet Lapis András és Frltz Mihály szobrászművészek terveztek. Az érmek Szabó Géza műötvösmester műhelyében készültek. Eredmények, ifjúsági légpuska, leány: 1. Juhász Ida (Alföldi Porcelángyár) 76 köregység, 2. Meggvesi Erika (SZAEV) 71, 3. Eles Zsuzsa (SZAÉV) 71 köregységgel. Fiúk: 1. Simon Imre (Juhász Gy. THK) 74, 2. Kristóf János (Alföldi Porcelángyár) 71, 3. Csanádi Csaba (Délép) 70 köregységgel. Kispuska, nöi: 1. Mészáros Andrásné (Délép) 89, 2. Zádori Lajosné (Bordány) 88, 3. Fekete Lajoené (Alföldi Porcelángyár) 87 köregységgel. Férfiak: 1. Fürtön Sándor (Délép) 94 (6x10), 2. Gergely Lajos (Délép) 94 (4x10), 3. Fábián Lajos (Bordány) 90 köregységgel. Sportpisztoly: 1. Gergely Lajos (Delép) 98, 2. Szakács Ferenc (Bordány) 87, 3. Olajos József (Alföldi Porcelángyár) 87 köregy.seggel. Csapatversenyben az Alföldi Porcelángyár és Bordány csapata előtt az MHSZ Délép Mészáros Lázár honvédelmi klub 1. sz. csapata nyerte el a kupát, és jövőre rendezi a versenyt. Hajóbörze A Szo«t»cll Olajbányász SE a közelmúltban felújította Hajóparkját. i#y mórijában áll. Hogy a versemyzósne már nem. rie túrázásra wóg Ikiivnlóan alkalmas kajakjait ós (kenujatt órWkesitso. A szakosztály október 15-én, szombaton reggel 9 órától az egyesület Tisza-parton levó szabarildó-kózpojitjaban (volt ifjúsági vízi telep) hajóbór/ót rendez. az. órdeklödók a helyszánen v.LssiroIllatnak kajakokat, kenukat. Városi olimpiai ötpróba A Délép KISZ-bizottsága, a Textilművek, a Postaigazgatóság, a Szalámigyár, a Kenderipari KISZ Bizottság és a TESZT Klub Szegeden rendezte meg a városi olimpiai ötpróba sportversenyt. Eredmények. Asztalitenisz: 1. Kenderipar, 2. Atikövizig, 3. Ipszöv. Teke-csapatverseny: 1. NKFV. 2. Postaigazgatóság, 3. Délép, Szellemi otimpiui vetélkedő: 1. Atikövizig, 2. Kenderipar, 3. NKFV. Lövészet: 1. Textilművek, 2. Kenderipar, 3. NKFV. Férfi kispályás-labdarúgás: 1. Atikövizig. 2. Ecset- és Seprűgyár, 3. Textilművek. Női kispályás labdarúgás: 1. Szalámigyár. 2. Postaigazgatóság, 3. Atiköviaig. Az összetett pontverseny végeredménye: 1. Atikövizig 31 pont, 2. Kenderipar 24, 3. NKFV 18, 4. Ipszöv 17, 5. Textilművek 16, 6. Postaigazgatóság 14, 7. Délép 11, Tisza Volán 11, 8. Szalámigyár 8, 9. Kommunális 6, Ecset- és Seprűgyár 6. A képen látható mosolygós fiatalember nehéz kenyeret választott. A sokat szidott, ritkán dicsért fekete ruhások egyik szegedi reprezentánsa. Nem sokan dicsekedhetnek azzal a megyéből, hogy az NB Il-es bírói keret tagjai. Rajta kívül csak Aczél és Szekeres vitte el eddig. Veress László tizenhárom éves korában a Szegedi Dózsában kezdte játékos pályafutását. Játszott a serdülőés az ificsapatban, majd átigazolt az SZVSE-hez. Tizenegy évig játszott, és egyetlenegyszer szerepelt — a KSC ellen — NB Il-es mérkőzésen. Aztán úgy ítélte meg, hogy játékosként már nincs előtte perspektíva, és 1975-ben befejezte a labdarúgást. Mármint, játékosként. Kasza Feri bácsi biztatására elvégezte a játékvezetői tanfolyamot, és bíróként 1976-ban mutatkozott be a megyei III. osztályban. A Tiszasziget—öttömös mérkőzést vezette, és bemutatkozásként kiállította az öttömösi Babarczit. Minden évben előrelépett egy-egy osztályt, és az akkor induló területi bajnokságban már ő is ott volt a keret játékvezetői között. „Szokásához híven" a Baja—Orosháza mérkőzésen — ez volt a bemutatkozása — kiállította az orosháza egyik játékosát. Partjelzőként 1979-ben lett tagja az NB Il-es keretnek, 1988 januártól pedig vezető bíró lett. Amíg idáig eljutott, addig 250 mérkőzésen fúita a sípot. Első NB Il-es mérkőzése az Eger—KSC volt, és érdekes módon ezen — Nem akartam elszakadni ettől a szép játéktól, ezért lettem játékvezető. Ügy érzem, hogy a viszonylag gyorsj előmenetelemnek több tényezője is van. Labdarúgóként elég dörzsölt lettem, így könnyebb volt a dolgom, mint az olyan kollégáknak, akik soha sem játszottak. Jók voltak a partjelzőim, és ez komoly segítség volt. A megyei labdarúgó-vezetés is jól menedzselt. A legtöbbet feleségemnek köszönhetek, aki elnézte ezt a szerelmemet. Sokat segítettek játékvezető kollégáim: Pádár, Aczél és Szekeres. Példaképeim pedig Pádár Laci és Palotai voltak. i A játékvezetésről, terveiről így vallott az újonc NB II-es bíró: — Eddig nyolc mérkőzést vezettem a második vonalban, ahol könnyebb a dolgom, mint az alacsonyabb osztályokban. Az az elvem, hogy csak úgy lehet valaki jó bíró, ha végigjárja a „szamárlétrát". Azt még egyszer sem éreztem — de mások sem mondták —, hogy miattam ment volna el mérkőzés. A tervem az, hogy megcélozzam az NB l-es keretet. (Ez nem is lenne rossz, hiszen Pádár visszavonulása óta nincs NB l-es játékvezető a megyében). Azért, hogy ne legyen semmi akadálya az előrelépésemnek, német nyelvből alapfokú vizsgát kinem állított ki senkit sem. vánok tenni. Természetesen A Csongrád Megyei Tenisz Szakszövetség október 15— 16-án Szegeden rendezi ha-* gyományos amatőrversenyét. A kétnapos vetélkedőn azok vehetnek részt, akik 1987ben nem indultak olyan egyéni és csapatversenyen, amit az MTESZ rendezett, valamint nem szerepelnek az 1988. évi rangsorban. A férfiaknál egyesben 40 év alatti, 40—55 éves és 55 év feletti korcsoportban, párosban korhatár nélkül, míg a nőknél egyesben és párosban is korhatár nélkül bonyolítják le a küzdelmeket. A mérkőzéseket az újszegedi ligeti pályákon játszszák, jelentkezni a helyszínen reggel fél 9 óráig lehet. A nevezési díj egyéniben 100, páronként 120 forint. Ma délelőtt NB l-es tekemérkőzés A BEK-győztes Szegedi Építők SE NB l-es női tekecsapatát ma, szerdán délelőtt bajnoki mérkőzésen láthatják viszont a sportág kedvelői. Az építősök a 11 órakor kezdődő mérkőzésen a Kossuth L. sugárúti pályán a Győri Lenszövő együttesét fogadják. Munkatársakat keres A munkakörökről felvilágosítást nyújt hétfőn és szerdán 8-tól 18.30-ig, szombaton 8-tól 12 óráig a Munkaügyi Szolgáltató Iroda Szeged, Bajcsy-Zs. u. 4. Tel.: 12-855/196. Miért lett játékvezető, és hogyan sikerült az NB Il-es keretig eljutni, erre Veress László a következőket mondta: továbbra is jól kell bíráskodnom. A többi már nem rajtam múlik. Imre László Mindenfelől ATLÉTIKA: Budapesten a felnőtt 50 kilométeres gyaloglóbajnolcságon Dudás Gyula (4:12,25) egyéni csúcscsal a harmadik helyet szerezte meg. Nagypál István, a Szegedi VSE középtávfutója elutazott Szöulba, ahol a 8. Paraolimpián képviseli Szeged színeit. Szegeden nemzetközi veterán atlétikai dobóversenyt rendeztek, melyen Katona András eredményei kívánkoznak az élre, hiszen három versenyszámban is az élen végzett. Súlylökés (60 év) 2. Katona András. Diszkosz (45 é'): 2. Bandur László. (50 év): 2. Lázár György. (60 év): 1. Katona András. Gerelyhajítás. (45 év): 2. György Sándor. (60 év): 1. Katona András. Kalapácsvetés (50 év): 1. Lázár György. (55 év): 1. Trényi Imre. (60 év): 1. Katona András. Helyből távol. (60 év): 1. Katona András. CSELGÁNCS: Budapesten az országos III. korcsoportú országos egyéni bajnokságon a Szeged SC ver,-enyzöi négy aranyérmet nyertek, és 51 ponttal a legeredményesebb egyesületnek bizonyultak.. A szegedi országos bajnokok: lvlühelyi Péter, Tóth Ferenc, lichy Zoltán, Máthé Csaba. Ezüstérmes: Bán András. Bronzérmesek: Polyák Pé; tor, Gergely Gyula, Ádám Péter, Jenei Levente. Edző: Bacsa Gábor. A Dunakanyar Kupa serdülő olimpiai reménységek versenyén Esztergomban Hayfron Williem súlycsoportja legjobbjának bizonyult. Varga Richárd 40 kg-ban bronzérmet nyert. KÉZILABDA: NB Il-es női mérkőzésen a Tanárképző 21-20-as (11-9) vereséget szenvedett Szegeden a Láng Vasastól. Ld.: Virincsik (10), Csábi (6). KICK BOX KARATE: Kecskeméten a Kick Box nyilt országos karateversenyen és a non-stop contact országos bajnokságon mindkét versenyszámban ezüstérmet nyert a Szeged SC versenyzője, Tóth István. A non-stop OB-n Jernei Tibor negyedik lett. A 84 kilogrammosok küzdelmében Kelber László szerzett ezüstérmet, a Szigma Kupán pedig negyedik lett. Edző: Fekete Péter. LABDARÚGÁS: Az Elszó női kispályás-labdarúgótorna első fordulójának eredményei: Elszó—HungarHotels 5-0, Rizling Tsz— Óvónők 2-1, SZOTE—Szakmunkásképző (600-as) 7-1. Serdülőmérkőzés: Szeged SC—Kecskeméti SC 3-1 (30). Góllövők: Mádi (2), Kovács. Ifjúsági mérkőzésen: Szeged SC—KSC 2-0 (1-0). Góllövök: Novak, Kiss. A szegedi csapatból négyen (Kopschitz, Kiss. Illyés, Kun) elutaztak* Görögországba, ifjúsági EB-selejtezömérkőzésre. MODELLEZÉS: A Szentes Kupa szabadon repülő modellek nyílt hazai bajnokságán az F1C kategóriában Zsengellér Gábor ezüstérmet nyert. Az FIA ifiben Vörös Jenő harmadik. Az FIA felnőtt mezőnyben Takács Tibor, az FI C-ben pedig Markó László negyedik lett. Valamennyien a Szegedi Balázs Béla Üttürőház versenyzői. TÁJFUTÁS: A tájfutók országos egyéni bajnokságán a Bükk-fennsíkon az SZVSE versenyzői közül Balogh Piroska a juniorok között ezüstérmet nyert, a még gyermekkorú Kovács Yvett a/ előkelő hetedik helyen végzett. TEKE: Nöi NB l-es mérkőzésen a Szegedi Postás Győrött 6:2 (2523:2333) arányú győzelmet aratott a Richards ellen. A szegedi pontszerzők: Pocsainé (445), Tompáné (436),Ohátné (423), Fodor (411). Ma Még egyszer a Baja ellen A labdarúgó NB I. 10. fordulóját játsszák ma. A Tatabánya tegnapi kupaelfoglaltsága miatt hét találkozóra kerül sor. Ü. Dózsa—ZTE, Dunaújváros—Haladás, Vác —Bp. Honvéd, Siófok— MTK, Veszprém—Békéscsaba, Vasas—Pécs, Ferencváros—Rába ETO. Az I. osztályúak küzdelme mellett az MLSZ döntése értelmében a megismételt Szeged SC—Baja NB Il-es mérkőzésre is ma 16.00 órától kerül sor. Csak emlékeztetőül jegyezzük meg, hogy a Baja játékvezetői műhibára hivatkozva óvta meg az augusztus 21-i találkozót. Az ismétlésre készülő Tiszapartiak edzője I'ataki Tamás tegnap a következőket mondta: — Az elmúlt hetek csapatához képest két helyen változik az összeállítás: a fiatal tehetséges Véber úgy tűnik, a hosszú sorozatban elfáradt, s helyére Major kerül, Kovács Tibornál pedig Tóth János jobb formában van. Ezért a következő öszszeállításban kezdünk: Leboniczky — Magyar, Bogdán, Szabó, Tóth — Major, Kovács G., Takó Takács — Varga, Kanalas. Játékban többet várok labdarúgóimtól, az eddigi szerepléssel elégedett vagyok. Fiatal a csapat törvényszerű, hogy néha becsúszik egy-egy nem várt vereség. Kazincbarcikán leeresztett a csapat, de bízok abban, hogy ma megismételjük az augusztusi Baja elleni 3-l-es győzelmünket. FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL: Adminisztrátor AMFORA Anyaggazdálkodó Medikémia ISZ Belső ellenőr Cs M -i Sütőipari Váll. Energetikus Úiszegedi Szövőgyár Forgalmi vezető Belker Szállítási Váll. Jogász, Városi Tanács V B Hivatal Okleveles vegyész Medikémia ISZ MKM Szegedi Kábelgyár Programozó matematikus Alföldi Porcelángyár (jgyvltelvezető Belker Szállítási Váll Vegyéozmérnök Alföldi Porcelángyár KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL vagy SZAKKÉPZETTSÉGGEL: Anyagraktéros (egy műszak) Szegedi Tejüzem Asztalos Csorqiép Leányvállalat Autóvillamossági szerelő Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Acs-állványozó Csomlép Leányvállalat Délép Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Anyagraktárvezető-helyettes Április 4. Cipőipari Szöv. Bakdarukezelö (VDS—5) Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Betonelemgyártó Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Betonkeverő-gépkezelő Szeoedi Vízmüvek ós Fürdők Clpotelsőrész-tűző Április 4 Cipőipari Szöv. Elektrlkus (villanyszerelő) Taurus Gumigyár, Szeged Elektronikai műszerész Szegedi Konzervgyár Szegedi Textilművek Szegedi Vas- ós Fémöntöde Építésztechnikus Csomiép Leányvállalat Építőgép-szerelő Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Felsőbőr-szabász Április 4 Cipőipari Szöv Fonalrakodó-targoncavezetö Szegedi Textilművek Gáz- és vízvezeték-szsreló Szegedi Vas- és Fémöntöde Gép- és gyorsíró Folyamszabályozó és Kavicskotró Váll. Medikémia ISZ Gépiró-admlnlsztrátor Kenderipari Tröszt Közp. Gépkocsivezető Belker Szállítási Váll. (E) Géplakatos Szegedi Konzervgyár Gözfejlesztőgóp-kez. (K/3) Szegedi Magas- és Mélyépítő V. Hidegburkoló Csomiép Leányvállalat Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Országos Szakipari Váll. Hószigstelő Csomiép Leányvállalat Kaptataraktáros Április 4 Cipőipari Szöv. Karosszérialakatos Délép Szegedi Vízmüvek és Fürdők Kazánkezelő Taurus Gumigyár Kábelipari gépkezelő MKM Szegedi Kábelgyár Kézikovács Délép Kézlköszörús Szerszámkovács Kisszöv. Kompresszorkezelő Szegedi Vízművek ós Fürdők Kőműves Cs. M.-i Településtiszt. Szolg. Váll. Csomiép Leányvállalat Délép Szegedi Magas,- és Mélyépítő Váll. Könyvelő-könyvelési ellenőr Kenderipari Tröszt közp. Könny ucOpko roló Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Központifűtés-szerelő Csomiép Leányvállalat Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll Külkereskedelmi előadó Kenderipari Tröszt közp. Lakatos Csomlép Leányvállalat Délalföldi Pincegazdaság Medikémia ISZ (pneumatikus) Szegedi Textilművek Szegedi Vas- ós Fémöntöde (tmk) Szegedi Vízművek és Fürdők Műanyag-feldolgozó Szegedi Kender- ós Múanyag-feldolg Meös * Belker Szállítási Váll Munkaügyee-bérszámfejtö Cs. M.-i Sütőipari Váll. Munkaügyl-SZTK ügyintéző Szegedi Ruhagyár Munkavédelmi előadó Postaigazgatóság (Szeged) Műköves Csomiép Leányvállalat Parkettázó Országos Szakipari Váll. Rakodó Csomiép Leányvállalat Rokodóaép-kezelő (UNC-060) Szegedi Magas- ós Mélyépítő Váll. Raktáros Belker. Szállítási Váll Raktári anyagkiadó (férfi) Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Raktárvezető-helyettes Medikémia ISZ Rendész Postaigazgatóság (Szeged) Taurus Gumigyár Rendészeti vezető Szegedi Vas- és Fémöntöde Szerszámkészítő Szegedi Vas- és Fémöntöde Szerszámkovács Kisszöv. Szobafestő-mázoló Csomiép Leányvállalat Országos Szakipari Váll. SZTK-ügylntézó Pannónia Szőrmeváll. Targoncavezető Szegedi Tejüzem Tetőfedő-bádogos Csomlép Leányvállalat Üvegező (műhellyel rendelkező) Csomiép Leányvállalat Vasbetonszerelő Délép Csomlép Leányvállalat Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll. Villanyszerelő Szegedi Konzervgyár Vízvezeték-szerelő Szegedi Vízmüvek és Fürdők Vizdlj-cso portvezető Szegedi Vízművek és Fürdők SZAKKÉPZETTSÉG NÉLKÜL Éjjeliőr Szegedi Vízművek és Fürdők Gépész segédmunkás Szegedi Vízművek és Fürdők Gumigyártó Taurus Gumigyár Höközpont-karbantartó Szegedi Konzervgyár Hütotérl árumozgató Szegedi Tejüzem Kézlköazörüs Szerszámkovács Kisszöv. Konyhai kisegítő Újszegedi Szövőgyár Kubikos Csomiép Leányvállalat Szegedi Magas- ás Mólyépítő Váll. Öltözőőr (férfi, női) Szegedi Tejüzem Polírozógépea Szegedi Kender és Múanyag-feldolg. Rác he lz»ak kötőgép-kezelő Szegedi Kender- és Múanyag-feldolg. Sodrógépei Szegedi Kender- és Múanyag-feldolg. Szerszámbefogó Szerszámkovács Kisszöv. Takarító Postaigazgatóság (Szeged) Teherportás i Szegedi Tejüzem Tmk segédmunkás Szegedi Textilművek BETANÍTOTT MUNKA: Április 4 Cipőipari Szöv SEGÉDMUNKA: Cs M -i Településtisztasági Szolg Váll. Csomiép Leányvállalat Szegedi Magas- és Mélyépítő Váll Szegedi Vízművek és Fürdók