Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-05 / 238. szám
2 1988. október 5., szerda A Politikai Bizottság ülése (Folytatás az 1. oldalról.) aége megfelel ezeknek a követelményeknek és ti törvényes előírásoknak, amelyek egyetértenek a szocialista típusú fejlődéssel és hajlandók az együttműködésre, nz MSZMP lehetséges, vagy tényleges szövetségesnek tekinti. E szervezetekbe a párttagok tagként, vagy alapító tagként is beléphetnek. A párt szövetségi politikájával összhangban áll, hogy tagjai elősegítsék e szervezetek és a párt közötti élő, partneri kapcsolat kialakulását, fejlődését. A létrejövő, vagv mar megalakult szervezetek egy része más ideológiai alapokon áll, mint a párt. Ezekben a szervezetekben nem kívánatra a kommunisták tagként való részvétele, de ha tevékenységük, programjuk nem irányul a szocializmus ellen, nem lépi túl a törvényes kereteket, lehetséges és szükséges velük folyamatra párbeszédet folytatni. Ebben a part tagjai személyes fellépéssel, az e szervezetek által rendezett vitákon. fórumokon történő részvétellel működjenek közre, A párttagok kötelessége. hogy az alternatív szerveződések fórumain hangot adjanak politikai meggyőződésüknek, képviseljék a párt politikáját. A szocialista társadalmi berendezkedést, a szocializmus alapértékeit támadó, ellenséges csoportokkal, amelyek nyíltan vagy burkoltan kommunistaellenesek, illegális propagandatevékenységet folytatnak, a párt politikai kapcsolatot nem tart. A Politikai Bizottság megállapította: az egyes alternatív szervezetek nem sorolhatók be merev kategóriákba, fejlődésük irányát, tevékenységük változásait folyamatosan figyelemmel kell kísérni, és ennek alapján meghatározni a további teendőket. A testület az ülésen hatáskörébe tartozó személyi ügyekben döntött, illetve különféle folyó ügyeket tárgyalt meg — hangzott el a tájékoztatón. (MTI) Várkonyi Péter felszólalása az ENSZ-közgyülés ülésszakán m New York (MTI) Várkonyi Péter külügyminiszter kedden felszólalt az ENSZ-kczgyúlés 43. ülésszakának általános vitáiéban. Beszédében megállapította, hogv a szovjet—amerikai, s a kelet—nyugati kapcsolatok dinamikus fejlődése a nemzetközi biztonság megszilárdulásának meghatározó tényezőjévé vált. S bár a világpolitikában még mindig nagyon sok a megoldást sürgető, súlvos kérdés, de egészében véve ..lélektani áttörés tanúi és részesei lehettünk az elmúlt évben. A gyakorlatban bizonyosodott be h >();/ a Ugbonyolultaöb világpolitikai problémák is megoldhatók, az államok politikai elhatározása ni/omán konkrét eredmények érhetők cl. Vúikcnyi Péter a továbbiakban aláhúzta, hogv a magyar kormány a nemzetközi együttéles egyetlen lehetséges útjának a kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködés erősítését, az államok közötti bizalom megszilárdítását a felmerülő konfliktusok békés megoldását tekinti, s ennek megfelelően alakítja külpolitikáját és vesz részt a nemzetközi kapcsolatokban. A magyar külügyminiszter felszólalásában HA emberi jogok témakörére tért át. Hangoztatta: a magvar kormány külpolitikájának egyik sarkköve az emberi-jogi és humanitárius területen megvalósuló nemzeiközi együttműködés ösztönzése és erősítése, s ezen belül az Egyesült Nemzetek Szervezete által nyújtott lehetőségek minél teljesebb kiaknázása. ..Ma már egyre általánosabbá válik az c. 1elismerés. hogv közvetlen és szoros kapcsolat van az emberi jogok érvényesülése és a nemzetközi biztonsáa fenntartása között. E kapcsolat egyrészt megnyilvánul abban, hogy az emberi ioaok súlyos és szisztematikus megsértése, a nemzetközilea eP'mc-rt normák semmibevétele. amint a nemzetközi tapasztalatok mutatják, káros hatással van az államok közötti kapcsolatokra. a nemzetközi politikai légkörre. és veszélube sodorhatja a nemzetközi biztonsáaot. Másrészt az emberi iocok egyetemes nyilatkozatának elfogadása óta eltelt nécv évtized egyik nem lebecsülhető tanulsága, hogv az emberi iogok gyakorlatának előmozdítása csakis az enyhülés és a békés együttélés körülményei között lehetséges." ..Mindebből az is követkeA Csongrád Megyei GMV Körzeti Üzeme Szeged felvesse 5>- <- - ü .. - ü hmu rh" • szakképzett villanyszerelöt, • targoncavezetői vizsgával rendelkező raktári munkást és • őrlőüzemi betanított munkást. Jelentkezés: Szeged, Vám térő. Telefon: 22-811/5 mellék. A Csongrád Megyei Zöldért Vállalat kijelölt boltjaiban 1988. október 3-tól október 15-ig tárolásra alkalmas termékekből ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS VÁSÁRT hirdet meg. Vöröshagyma méret alatti 5 kg-os 5 Ft/kg Vöröshagyma l.o. 5 kg-os 8 Ft/kg Burgonya (Deziré l.o.) 8 Ft/kg 10 kq és 25 kg kiszerelésben téli alma 12 Ft/kg Kl|«lölt egységek: 1. SZ. ABC Aruh&z Szeged, Víztorony tér t. 2. sz. ABC Aruhéz. Bécsi krt. 37-39 6. sz. Élelmiszerbolt Újszeged. Marostői u. 6. 12. sz. Élelmiszerbolt Szeged. Rókusi krt. 29. 24. sz. Élelmiszerbolt Szeged. Tolbuhin sgt. 53. 30. sz. ABC Áruház Szeged. Hüvelyk u. 6. Közületek, kollektívák nagyobb igényét egy helyre leszállítjuk. Megrendelés a Zöldért Vállalat értékesítő raktárából Szeged, Dorozsmai út 35. sz. Telefon: 61-635. 3ZEG| Szép áruval, udvarias kiszolgálással járjuk Kedves Vásárlóinkat! zik. hogy egyszer is mindenkorra túlhaladta az idő azt a tételt, amely az emberi ioaok kérdését az államok kizárólagos belügyének nyilvánította" — húzta alá a magyar külügyminiszter. Várkonyi Péter emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány együttműködési készségének újabb jeleként „párosul; •a politikánk nyitottságával a Magyar Népköztársaság a közelmúltban elfogadta az emberi iogi bizottságnak a politikai és polgári jogok egyezségokmánya 41. cikkében meghatározott illetékességét. és egyidejűleg csatlakozott az egyezségokmány fakultatív jegyzőkönyvéhez. Felszólalásában Várkonyi Péter ezután kijelentette: ..A Magyar Népköztársaság kormánya és a magyar közvélemény különös figyelemmel kíséri a nemzetiségek jogainak érvényesülését, és érzékenyen reagál az egyéni és kollektív kisebbségi iogok megsértésére. Ez azért is termeszetes. mert a velünk szomszédos országokban élő magyarság Európa legnagyobb lélekszámú nemzet' kisebbségét alkotja. Elemi igenvnek tartiuk. és minden fórumen szorgalmazzuk a nemzeti kisebbségek sokszínű kulturális és népi hagyományainak megőrzését, a történelmi emlékek védelmét. az anyanyelv ápolásának és használatának maradéktalan biztosítását, beleértve az anyanyelv" iskolai oktatást minden szinten. Meggyőződéssel valljuk, hogy a nemzeti kisebbségek erőszakos asszimilációja, kulturális elnyomása, önálló szellemi és fizikai létfeltételeinek megsemmisítése elfogadhatatlan korunk nemzetközi közösségének. Ezért fontosnak tartjuk, hoav az emberi icgok egyetemes nyilatkozatának szellemében kodifikálni kellene azokat a jogokat, amelyek e dokumentumban nem szerepelnek. llven a népek önrendelkezési icga. a nemzeti kultúra megóvása, és a nemzeti kisebbségek egvéni és kollektív jogainak hatékony védelme Korunk egyik alapvető követelményévé vált a diszkrimináció minden formájának megszüntetése, beleértve a nemzetek és a nemzeti kisebbségek közötti hátrányos megkülönböztetéseket. Budapest EGB-szimpózium Straub F. Brúnó megnyitója — Grósz Károly fogadta a kerekasztal résztvevőit Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságához tartozó országok kormányainak gazdasági főtanácsadói testülete kedden négynapos szimpóziumot kezdett a budapesti Duna Intercontinental Szállóban. A tanácskozáson 25 ország, valamint a KGST és a Közös Piac képviselői vesznek részt. A szimpózium központi témája a 2000-ig szóló világgazdasági prognózis értékelése, és az EGBországok ezzel kapcsolatos gazdaságpolitikai elképzeléseinek felvázolása. A tanácskozás résztvevőit Gerald Hinteregger, az EGB végrehajtó titkára üdvözölte, majd megválasztották a szimpózium elnökéül Báger Gusztávot, az Országos Tervhivatal főosztályvezetőjét. Ezután Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke megnyitotta a tanácskozást. Kiemelte, hogy az ENSZ munkája felértékelődött, különösen a válsághelyzetekben A világszervezet tevékenysége egyre nagyobb jelentőségű a nemzetközi gazdasági együttműködésben is, e téren különösen értékes az Európai Gazdasági Bizottságnak a helsinki záróokmány szellemében végzett munkája. Hazánk igyekszik sokoldalúan hozzájárulni a bizottság tevékenységéhez annak érdekében, hogy az a kelet—nyugati kapcsolatok rendszerének aktív fóruma legyen, örvendetes, hogy ma már nemcsak rövid távú programokat készítenek az EGB-ben, hanem hosszú távúakat is, mintegy felvázolva a jövőképet. Ebben fontos szerep hárul az olyan kis országokra is, mint hazánk — mutatott rá. Magyarország nyitott gazdaságú állam mind gazdaságirányítási rendszerét tekintve, mind az újabb reformokat illetően. A gazdaságban új módszerekkel kívánunk dolgozni, építve a magvar vállalatok fokozott önállóságára, és ki szeretnénk venni részünket az integrált európai együttműködésből — mondotta egyebek között az Elnöki Tanács elnöke. Az ünnepi megnyitó után Hoós János, az Országos Tervhivatal elnöke és Gerald Hintereg«er tartott, bevezető előadást. Hoós János emlékeztetett azokra az időről időre fellángoló vitákra, amelyek a rövid- és hosszú távú tervezéssel kapcsolatban alakulnak ki, nem csak nálunk, hanem külföldön is. A tervezés a gazdaságpolitikai stratégia kialakításának, koordinálásának és megvalósításának eszköze — szögezte le, de fontosnak ítélte, hogy a terv megvalósításának valós társadalmi talaja legyen. Nem nélkülözhetjük nemzetközi méretekben sem a hosszú távra történő gondolkodást, tervezést, mert ez egyben társadalmi gondolkodási és vitakeretet képez, ébren tartja a döntéshozók stratégiai gondolkodását, felhívja a figyelmet olyan témákra, amelyek a rövid távú tervezés során rejtve maradtak. A továbbiakban a világgazdaság fejlődésével foglalkozott, részletesen szólt az elmúlt évtizedekben felgyülemlett egyensúlyproblémákról. Kiemelte, hogy az egyre inkább érvényesülő új szemlélet lényeges eleme az a felismerés, hogy egységes világrendszerben élünk. A világ országainak a külkereskedelemtől való függősége megkétszereződött, és még nagyobb ennek az aránynak a növekedése az EGB-régióban. A nemzetközi kapcsolatrendszer hatásait különösen érzi hazánk, hiszen fizetési mérlegünket a pénzügyi világ kamatai és árfolyamalakulása gyakran nagyobb mértékben befolyásolják, mint saját külkereskedelmi tevékenységünk. Az Ot elnöke arról is beszélt, hogy a KGST-ben is elindult egy újfajta gondolkodás, megkezdődött a hoszszú távú program kidolgozása, az együttműködés formáinak, szervezetének és módszereinek megújítása. Az integrációs szervezetek azonban nem fordulhatnak befelé, hiszen mindegyiknek érdeke az integráción belüli és kívüli kereskedelem előmozdítása. A magyar gazdaságról, gazdaságpolitikánkról a közvetlenül előttünk álló, és távlati törekvésekről szólva értékelte a több mint két évtizede kezdett reformfolyamatot, a 70-es években tapasztalt visszalépés hatását. Ezután hangsúlyozta, hogy a szocialista piacgazdasági rendszer kiépítése érdekében jövőre felgyorsul az irányítási rendszer korszerűsítése, új lehetőségeket nyit meg a gazdasági társaságokról szóló törvény, az adóreform folytatásaként sor kerül a vállalkozási nyereségadó törvényszintű szabályozására, valamint aziniportgazdálkodás fokozatos liberalizálására. Gerald Hinteregger előadásában méltatta Magyarország aktív, konstruktív munkáját az EGB-ben. Mint mondta, ennek elismeréseként rendezik meg Budapesten a mostani szimpóziumot, amelyen 18 szakelőadás hangzik el. * Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke kedden fogadta azokat a külföldi gazdaságpolitikusokat, akik az ENSZ EGB-szimpóziuma alkalmából érkeztek Budapestre, és részt vesznek a kelet—nyugati együttműködésről szóló kerekasztalmegbeszélésen. (MTI) Ceausescu Moszkvában D Moszkva (MTI) Az SZKP KB és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívására háromnapos hivatalos baráti látogatásra kedd délután Moszkvába érkezett Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Part főtitkára, az Államtanács elnöke és felesége, Elena Ceausescu, a miniszterelnök első helyettese. Ceausescu kíséretében van Constantin Dascalescu, az RKP KB PVB tagja, miniszterelnök, Ion Stoian, az RKP KB titkára, a PVB póttagja, valamint loan Totu, az RKP KB PVB póttagja, külügyminiszter. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke kedden felesége társaságában a Kremlben fogadta Nicolae Ceausescut. MegnyAl a 4. számú Zöldért Baromfi Szakbolt (Szeged, Csongrádi sgt. 102.) Csongrádi sgt. és az Északi körút kereszteződésénél. 9 előhűtött és fagyasztott baromfiipari termékek 9 grillcsirke, 0 üdítőital. Választék öt vállalat termékéből! Csongrád Megyei Zöldért V. Szeged. Országos hatáskörű, növénytermesztéssel, termeltetéssel foglalkozó szervezet pályázatot hirdet szaktanácsadói munkakör betöltésére. Feltételek: felsőfokú végzettség, gépkocsivezetői jogosítvány. Az állás betöltésének határideje: azonnal. „Vetőmag 3810" jeligére a Sajtóházba. Külföldi modellekből méretre megrendelt menyaszszonyi ruhák készítése és kölcsönzése DIÓRA menyasszonyi ruhakölcsönző szalonból Szeged. Bartók B. tér 6. sz. Telefon: 11-982 Csongrád Megyei Tanács Oktatási Intézete IBM PC kompatibilis számítógépekkel 30 órás, alapfokú számítógépkezelői, dBASE adatbáziskezelő és táblázatkezelő tanfolyamokat indít. Érdeklődni: Szeged, Közép fasor 1 —3. Tel : 53-344. Kérjük, tekintse meg hirdető* táblánkon ingatlan- u**^ ajánlatainkat: Szeged, Deák Ferenc u. 22. Szóreg és Vidéke Takarékszövetkezet Ingatlanforgalmazási Irodája. r m CSÜTÖRTÖKI MEGLEPETÉS! Október 6-án egyes bőr- és szőrmeáruk 20%-kal olcsóbban vásárolhatók a konfekcióosztályon. smcid :nagyáruház. 'W Az Alföldi Tüzép Vállalat megkezdte az eredeti nyugatnémet festékkazetták értékesítését Robotron 6009-6131 típ. Írógépekhez. Folyamatos készlettel állunk vásárlóink rendelkezésére a kecskeméti és szegedi Fészek áruházakban, a békéscsabai, bajai, kiskunhalasi, solti, orosházi mintaboltokban és a budapesti (Dob u. 58.) megrendelő irodában. Az Alföldi Tüzép Vállalat várja vásárlóit. 4