Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-29 / 259. szám
6 1988. október 29., szombat Ha legközelebb arra járok, me gint be kell ugranom Katona Istvánék tanyájába. Zákányszék és Rúzsa között laknak, és soha nem hallottak arról, hogy Móra Ferenc már 1910-ben írt a "famíliájukról, sót. fölmelegített töltöttkáposztához hasonlóan 1923-ban egészen pontosan június 17-én a Világ című lapban is megjelentek, és legvégül a Georgikon Epilógusaként kötetet is zártak. Nagyon kértek, juttassam cl nekik a kötetet. Furcsa találkozásunk volt idén, október közepén. Az örcgcsorvai iskolát kerülgetvén akadtunk rá egy összedöntött keresztre. Dúlóutak szögletében állott, amikor még állhatott, de hogy traktor ment-e neki szilaj figyelmetlenségében, vagy más nagy gép, nem tudni. Egy biztos, a kőkereszt darabokra esve hever az út porából kinőtt bokrok között. Sorra pusztultak keresztjeink, és mostanában sorra újítják föl óket, azállíttatók iránt érzett kegyelet föltétlenül jobb sorsot kérne a hálátlan utókortól. Velem van János, aki ebben az iskolában járta gyerekkorát, együtt betűzzük a fölírást: Katona Imre, és neje. Farkas Veron. Állíttatták 1923-ban. Ki lehetett ez a Katona Imre? Azt mondja János, ó tudja. Az a tanyai csodagyerek, aki cséplőgépet szerkesztett. Ha kíváncsi vagyok rá, menjek be a szegcdi múzeumba, ott most is megtalálom. Mondom rá. nem kell bemennem, láttam ott sok évvel ezelőtt, sőt, — még több éve, meg is akarom keresni. El még? Hol lakhat? Útbaigazít, és már nyitjuk is a nagy tanya karámkapuját. Itt úgy vannak a villanypásztorral, mint az ugyancsak Mőránál található Szél ángyó ura. Tilalmas Nagy István volt a villámhárítóval: szegény helyen fából is megteszi. Körülkerítették a tanya körüli semlyéket, hogy adagolva legelhesse a marha. Amikor azonban elkezdem mondani, hogy a kereszt állítóját keresném. azt a feleletet kapom, hogy rossz helyen járok. Az a fajta Katona Imre Mórahalomra költözött, ott keressem. Látom azonban, kíváncsian várják, mivégról keresném óket, elMesszi Imriskéről mondom a cséplőgép históriáját, hozzátéve Móra írását is. — Mégiscsak jó helyen járnak! Az a Katona Imre az én nagybátyám volt, de a keresztet nem ó állíttatta. — Ha minden tévedésem ekkora haszonnal járna, akkor mától kezdve csak tévedni szeretnék! — szorongatom István kezét. Betessékelnek azonnal a házba, pedig a vénasszonyok nyara önmagában is becsülendő ajándéka az ósznek. — Úgy volt ő nagybátyám nekem, hogv az apám testvére volt. — Csak volt? — Sajnos, már apám is csak volt. Tavaly temettük. Isten nyugosztalja. — És az Imre? — Én még a világon sem voltam, amikor ó meghalt. En huszonötben születtem, ö huszonnégy éves volt, amikor meghalt. Számítsa ki, mikor történt. Kilencvenhatban jött a világra, akkor húszban volt huszonnégy éves. Csak apámtól hallottam róla. — Mit? — Azt, hogy elvitte a város, és hazaadta meghalni. — Rejtélyes így a beszéd. — Mondta az előbb a cséplőgépet. Az úgy volt. hogy amíg délben leállt a gép. és ebédeltek a banda tagjai, addig ó belebújt. — Ne is folytassa! Valaki elindította volna? — Dehogy! Kijött belőle, és megcsinálta ugyanazt fából. Észrevette a város, hogy nem parasztnak való. elkezdte taníttatni. Elvégezte azt a gépipari iskolát is. nem tudom, akkor minek hívták, amelyik a Kálvárián épült. — Tudom. Most Gépipari Szakközépiskola a neve. — Akkor azt, de nem tudom, milyen fokozatot jelentett az akkor. Hogy a lelkesedés vitte-e el az elsó világháborúba, vagy a kényszer, azt nem tudhatom, de gondolom, a hazafias lelkületnek is volt hozzá köze. Talán harcolt is a háborúban. Amikor már vége lett, akkor lett vége neki is. — Hogyan? — Egészen közönségesen. Legény volt. elment azöttömösi bálba. Búcsú volt akkor, a legénynek ott a helye. Barátaival ment állítólag. — És? — Valamelyik szerencsétlen ember éppen akkor veszett össze a feleségével. Azt nem tudom ki volt, arról nem szólt a családi emlékezet, de állítólag úgy indult el hazulról, hogy agyonüt valakit. Aki a mérgét ki akarja ereszteni, annak az a legjobb, ha valakinek a vérét ereszti ki. Bolond észjárás, persze, nagyon bolond, de azért megtörtént. Es mit ád Isten, összetalálkozik éppen a mi Imrénkkel. A társai azonnal arrébb álltak, de egy várost járt, háborút viselt ember nem futhat el. Főleg azért nem. mert tudván tudta, hogy ö senkinek nem ártott, ennélfogva senkitói nem kell félnie se. Nekiment az a szerencsétlen ember, és elvágta a nyakát. Szegény Imre! Hatvannyolc évvel ezelótt halt meg. Az öttömösi búcsú szeptemberben van. Hazajöttem, de nem találtam hirtelen azt a Móra-írást, amelyben Imriske szerepel. Jó barátom segít, ideadja a Vajda László által szerkesztett sorozat Georgikon és Nádi hegedű című kötetet. Az Epilógusra vonatkozó jegyzetanyag bőségesebb, mint a többi, ebből derül ki, hogy elöször 1910. február 13-án jelent meg a Szegedi Naplóban a Máról-holnapra rovatban Katona Imriske címen. Egy hónappal késóbb. március 19-én megint előjön a téma, A tanyai csodagyerek felcímmel, Kitaníttatja a város címen. Elfutottam a Somogyikönyvtárba, meg is találtam mindkettőt. Az elsőt Csipke álnéven írta alá Móra. Nevén nevezi Katona Pált,és fiát, Imrét. Akkor volt tizenhárom éves Imre — inkább tizennégy már! —, a leírás szerint nagyfejű parasztgyerek, piros és pufók képű, boglyas hajú, bamba kisfiú. Alsótanyáról, a csorvai kapitányságból érkezettt be az apjával, anyjával, és természetesen a Kultúrpalotába, hiszen akkoriban a tanyaiakkal kapcsolatba hozható fontos dolgok ebben az épületben történtek. Előtte az Imre gyerek megnézte az újszegedi Víg-féle fűrészgyár fűrészgépét, amíg az apja a deszkát válogatta, és otthon megcsinálta pontos mását. Késóbb cséplőgépet szerkesztett, és az is működött, akár az eredeti. Fölvetődik azonnal, taníttatni kellene a gyereket, de egyelőre tiltakozik ellene a család. A második írásból derül ki. Tömörkény Istvánhoz mentek, és föltehetően elírás történt, mert itt fölsótanyaiként szerepelnek. Tömörkény a gépek működő mását megvette a múzeumnak, meg, különféle emberi és állati alakokat is, amiket a gyerek otthon kifaragott, sőt, a varrógép és a repülőgép (!) is a múzeumé lett. Pénzt adott a szülőknek, hogy legyen miből tovább farigcsálnia. Arról is tudósít a második írás, hogy Tömörkény a polgármesterhez, Lázár Györgyhöz beadványt intézett, és kérte, taníttassa a város. Akkor már elvégezte Imre a negyedik elemi osztályt. Erősen valószínű, tizenhárom évvel késóbb már nem sokat tudhatott Imréről Móra, amikor a Katona nevet elhagyva Messzi Imriskéről beszél újra. Majdnem azt írja le karcolatában, amit az első változatban olvashattunk. A nagy fejjel kezdi ezt is, kiegészítve a mórás fordulattal: Az ilyen fejre szokta mondani a falusi kalapos, hogy ez a remek fej, mert ebbe sok ész belefér. Az már csak az okvetetlenkedő utókorban merül föl kérdésként, lehetett-e egyáltalán falusi kalapos abban az időben, vagy besorolható ez is a többi mórás nagyvonalúság közé? Szóról szóra megegyező részek vannak benne az elsó változattal, de — szépít az emlékezet? — már nem Tömörkénynek viszik be a csinálmányokat. hanem nekem, azaz Móra Ferencnek. Ha két nagy író egymás mellett dolgozik, elengedhetetlen az áthallás, mondanánk rá most, és számos más példát is elővehetnénk rá. Az első változatban azt mondja Katona Pál, azért nem veszelődik el Imre otthon, mert vigyáznak egymásra a birkákkal. A másodikban természetesen Messzi Pál lesz az apából, és a gyerek azért nem veszelódik el, mert vigyáznak egymásra a malacokkal. Arról pedig még inkább nem tudhatott Móra, amikor irodalommá változtatta elsó írását, Imriske már nem élt. Majdnem három évvel azelőtt volt az a nevezetes öttömösi búcsú, amikor végleg elveszejtódött. írásának vége Felé még azt tanácsolja a hozzá küldött gyereknek, Maradj te csak a malackáid közt, Messzi Imriske, és vigyázzatok egymásra a szép sima ég alatt, a jó meleg napon, a libatoppos zöld gyepen. Ott olyan boldog emberré serdülhetsz, mint az édesapád meg a keresztapád, meg az egész atyafiságod, amelynek tenyerében van a mi kenyerünk, és ha kinyitja a tenyerét, akkor eszünk, ha becsukja, akkor nem eszünk. Most még nem érted, kis buksi, hogy lehet ez, de mire megnősz, majd megérted. És ha akkor lesz kedved az uradzáshoz, annak már lesz értelme. Akkor lehetsz pártelnök, lehetsz követ, exportálhatsz és börzézhetsz, és ha jól forgatod magad e világi életben, lehetsz félelmetes diktátor. Akkor én már nagyon öreg ember leszek, Messzi Imriske, és félig megvakult a sok írástól, olvasástól. Emlékezz meg akkor róla, hogy milyen jó szívvel voltam hozzád életed keresztútján, és járj ki nekem egy ágyat a menházban... Azért idéztem ilyen hosszan a befejezés elótti sorokat, hogy megint láthassuk, mennyire összemossa az emlékezet Tömörkényt Mórával. Móra emlékezete! HORVÁTH DEZSŐ A 35. vásárhelyi őszi tárlat anyagából Szabó Tamás: Érintés, Kiss György: Korpusz V., Tóth Ernő: Emlékek színpadán. Szalay Féfenc: Tisztelet Krúdynak, Németh József: Zúzmarás idő.