Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-26 / 256. szám

1988. október 26., szerda 5 Zenei naptár Kerer koncertje Filharmóniai szakemberek a megmondhatói, hogy a gazdasági krízis tünetei, az átkos pénztelenség, ponto­sabban a krónikus valutaín­ség legelébb éppen a hang­versenyéletben jelezte hatá­sát. Már évekkel ezelőtt. Na­gyobb nyugati együttes, tel­jes zenekar azóta is fehér holló, s hiába a politikai enyhülés, ha dollár még nincs hozzá: koncertező szó­lista, operaénekes csak el­vétve vízumol Hegyeshalom­nál. Persze a termelő szfé­rával szemben széfencsére a kulturális piacon jóval mű­ködő- és szalonképesebb a kágéesté-valuta. Így történ­het, ha az onnani hiányt elegánsan pótolhatja az in­neni ajánlatbőség, kivált­képp a Szovjetunióból, s ki­vált zenei fronton, sőt. Mert teszem azt, ha egy Rudolf Kerer nagyságrendű művész magyarországi hangverseny­kőrútra érkezik, vagyis hát vidékre is eljut, föl sem me­rülhet a „valaki helyett" di­lemmája — ö bárminő kö­rülményektől függetlenül, magában sem szolid aján­dék. Így lön hát kiemelkedő eseménye a szegedi koncert­életnek Kerer hétfői zongo­raestje a Tisza Szállóban. Melyet ha egyetlen szóval kellene jellemezni, azt mondhatnám: exkluzív. Mű­sorválasztásban, kivitelezés­ben egyaránt. Mert hiába hajlamosak finnyás feneke­dök alábecsülni Glazunov vagy Rahmanyinov kompo­zíciós művészetét, elismerte­tésükre — pláne Rahmanyi­novéra a zongorairodalom­ban, akár Paganiniére a he­gedűiskolában — éppen az olyan kaliberű hangszervir­tuózok a legelhivatottabbak, mint Kerer. Az előbbi szer­zőtől Téma és variációk (fisz-mollban), az utóbbitól négy etűd hangzott el, s hogy teljes legyen a kágées­té-program, szünet után négy Liszt-mű a legismer­tebbekből (Funérailles, Obermann völgye, a 123. Petrarca szonett, 1. Mefisztó keringő), mi több, ráadás­ként is maradt Liszt, Rah­manyinov, változatlanul a legnépszerűbbekből. Mint emiitettem volt: Ru­dolf Kerer szerényen fogal­mazva is elsőrangú zongoris­ta, abszolút világszínvonal. Lett légyen szó egyetlen, technikába csomagolt, zenei gondolat tolmácsolásáról (etűdök) vagy nosztalgikus programokról (Petrarca szo­nett, Mefisztó keringő): játé­kát a világos szerkezetiség, karakteres billentéskultúra, tökéletes manualitás jellem­zi. Sallangmentes, logikus, mégis elementárisán sodró erejű zongorázásból mind­össze annyi hiányérzete ma­radt a hallgatónak, ameny­nyit a műsora már nem en­gedett — más stíluskorok hangulatisága, érzésvilága, Sebaj, legközelebb . . Nikolényi István Könyvkiállítás Szegeden Az NSZK-beli Med Select Nat Select elnevezésű ki­adói csoport orvosi és ter­mészettudományi szak­könyveiből és folyóirataiból nyílt kiállítás tegnap Sze­geden, a Szent-Györgyi Al­bert Orvostudományi Egye­tem oktatási épületében. A megnyitót megelőző sajtó­tájékoztatón a nyugatnémet kiadói csoport képviselői el­mondták, hogy az orvostu­domány mellett a termé­szettudományok úgyszólván valamennyi szakterülete sze­repel a profiljukban. Tudo­mányos műveket és folyó­iratokat, kisebb számban tankönyveket és egyetemi jegyzeteket adnak ki és ter­jesztenek a világ számos országában. A szegedi kiállításon 670­féle könyvet és folyóiratot láthatnak és vásárolhatnak meg az érdeklődők; szak­emberek, tudományos inté­zetek, könyvtárak. A bemu­tatótól azt remélik a nyu­gatnémet könyvkiadók, hogy az elősegíti a két ország tu­dományos kapcsolatait, és újabb lehetőséget nyújt a tájékozódásra, információ­szerzésre, az új tudományos eredmények megismerésére. A Kultúra Külkereskedel­mi Vállalat ügyvezető igaz­gatója elmondta: a kiállí­tott könyvek a zárása után a szegedi Idegen Nyelvű Könyvesboltban vásárolha­tók meg, azt követően pedig Budapesten, a Könyvért üz­leteiben. Információ és nyilvánosság „A klasszikus intézmé­nyek ma már csak szüksé­gesek, de nem elegendőek a demokráciához. . Húsz év tapasztalata azonban meg kellett tanítsa, hogy csak érdemi és teljes reformok visznek előre" — írja Só­lyom László a Valóság 1988/9. száma Egy új sza­badságjog: az információ­szabadság című tanulmányá­ban. Majd így folytatja. „A glasznoszty jelszava népsze­rűen és korszerűen azt fe­jezi ki, hogy a demokrácia feltétele az, hogy a nép át­tekinthesse és ellenőrizhes­se a hatalom működését, sőt. tegyük hozzá, a megfe­lelő informáltság egyálta­lán a hatalom gyakorlásá­ban való részvétel feltétele." Miért vágta ebbe a fába a fejszéjét szerzőnk, illetve a folyóirat? Ez egyértelmű­en kiderül. Nálunk is a vé­lemény- és sajtószabadság­nak nem a különben any­nyit vitatott előzetes vagy utólagos ellenőrzés a legfon­tosabb kérdése, hanem az információk hozzáférhető­sége, amelyekből a véle­mény kialakulhat. Különben is az információszabadság (a nemzetközileg elfogadott rövidítése a FOI — freedom of information) bevezetésé­re a magyar jogba megkez­dődtek az előkészületek. Aminek a lényege, hogy az álllamigazgatási szervek birtokában levő, bármely formában rögzített informá­ciókat mindenki számára hozzáférhetővé teszik. A jogszabály — a nem­zetközi gyakorlat ezt pél­dázza — alapelvként az ál­lamigazgatásra a nyilvános működés kötelezettségét ró­ja. A kivételek esetében a törvény felsorolja a titoktar­tás lehetőségeit. A doku­mentumok nem titkos ré­szeit be kell mulatni. A magánszféra sérthetetlen­ségének elve természetesen érvényesül — a határkérdé­sek országonkénti elbírálá­sával. Lévén, hogy a FOI az igazgatás ellenőrzését szolgálja, a dokumentumok kiszolgálásáról a végső dön­tést (avagy a jogos vissza­tartást) egy független külső szerv hozza meg A jogrend Egy tanulmány margójára szerek függvényében lehet közigazgatási vagy rendes bíróság. Szerepük lehet az információszabadságon őr­ködő különleges megbízot­taknak vagy bizottságoknak. A tanulmány a továbbiak­ban feleleveníti az eseten­kénti jogvitákat a kérdés­körről. Az ellenérvek rövid teret kapnak. A politikai nyilvánosság hagyományos intézményei kapcsán feltett kérdésekre (a nyilvánosság képviselőinek ean-e joguk információt kö­vetelni azon felül, amit az igazgatás közöl; miért ne lenne mindenki joga ez?) a modern nyugati államok megadták a maguk válaszát — bár korántsem ment egy­könnyen, s például az NSZK törvényhozói a mai napon is vitatkoznak a meg­szövegezésen. A hagyomá­nyos sajtószabadság és a FOI közötti átmenetek léte­ző terepet jelentenek. A „hagyományos" adatvé­delmi jog kapcsán megjegy­zi: nálunk a polgári tör­vénykönyv egyetlen idevá­gó hatályos paragrafusa ré­vén mindenki felvilágosítást kérhet a róla tárolt adatok­ról, joga van helyesbítést kérni, ellenben „állami, vagy közbiztonsági érdek­ből" megtagadható a bete­kintés ... A magyar információsza­bályozási törvényt sürgető tényezők között megemlít­jük a nemzetközi adatáram­lásban való részvétel szük­ségességét — a fejlett or­szágok ugyanis csak azok­kal folytatnak adatforgal­mat, melyeknek az ő rend­szerükhöz hasonló védelmet biztosító törvényeik vannak. Sólyom László szerint még csak a minisztériumok közötti megbeszélésnél tart a magyar törvénytervezet. Kifejti: jó lenne, ha az in­formációs jog társadalmi tá­mogatását nemcsak a pánik vagy a felháborodás hozná meg .. . Gondolatmenetébe belefér egy jellemző párhu­zam az információszabadság és a környezetvédelem sor­sa között: „Az áttekinthe­tetlenül hagyott információs helyzettel olyan észrevétle­nül fogy el a szabadság, ahogy a tiszta víz és a le­vegő elfogyott." S ami bennünket, írókat és olvasókat egyaránt érint a jelenlegi helyzet össztár­sadalmi vetületén túl: „Az érintettek csak úgy tudják megfogalmazni a problémá­kat, ahogy a tömegkommu­nikációból tanulják." , P. s. A gyógyító nem kedvesnővér A pedagógusok már határozottan köve­telik fizetésük duplájára emelését és az ok­tatási intézmények anyagi támogatásának növelését, hiszen, mint képviselőik nyilat­kozták: már a festésre, mi több, a krétára sem futja. Gyermekeink nevelőinek szó­szólói a minap válságágazatnak minősítet­ték az oktatásügyet. Bár a 168 óra elmúlt heti adásában megszólaltatott miniszterhe­lyettes korántsem ért egyet a vészharang­kongatókkal, mégsem hihetjük, hogy a gyermekeink okításával megbízott pedagó­gusok, iskolaigazgatók vaktában vagdalkoz­nának — tényekkel is alátámasztott — ki­nyilatkoztatásokkal Az oktatásügy — fogalmazzunk „árnyal­tan" — tragikus helyzetben van, éppen úgy, mint a szocialista társadalom másik nagy vívmánya, az ingyenes egészségügyi szolgálat. A magyar egészségügy ugyanabban a be­tegségben szenved, mint az oktatásügy. Nevezetesen: nem rendelkezik feladatai maradéktalan ellátásához szükséges felté­telekkel, dolgozóinak bére igen alacsony. Mivel az egészségügy tárgyi feltételei — kivált a műszerezettség, illetve müszerte­lenség — külön cikket érdemel, ezért ma­radjunk most csak a béreknél és a túl­munkánál, illetve, — ez utóbbival kapcso­latos — túladóztatásnál. Az egészségügyi dolgozók többletmunká­ját nem a pénz utáni hajsza motiválja. Az orvost, a nővért, az asszisztenciát etikai és jogi kötelezettségek kényszerítik az ügye­letekre. helyettesítésekre. Nem választási lehetőség kérdése tehát számukra a túl­munka, hanem az egészségügyi intézmé­nyek folyamatos működésének-működteté­sének kényszere diktálja ezt. Az adórend­szer bevezetéséig, ha nem is fizették meg tisztességgel a fizikailag és idegileg egy­aránt megterhelő ügyeleteket, de a több munkáért mégis több fizetést kaptak. A korántsem önként vállalt — de természe­tes követelménynek tekintett — ügyelete­ket a magyar egészségügyi dolgozói az adó­rendszer bevezetése óta részben ingyen nyújtják a társadalomnak. Az elmúlt nyolc hónap tapasztalatai sze­rint a havonta kötelezően megállapított négy-hat ügyeletért kézhez kapott pénz — az adó miatt — a tényleges összeg felére zsugorodik. Az ügyeleti, készenléti és he­lyettesítési díjakat ugyanis az alapbérhez „csapják", s az egészet bruttósíljak, és e szerint adóztatják. Az egészségügyi szolgálatban azonban nem a havi négy-hat, hanem tíz-tizenöt ügyelet is jellemző Ezt a túlmunkát nem­hogy bagóért, hanem emberbaráti szeretet­ből végzik a gyógyításra esküdlek. Anyag­gyűjtéseim során beszéltem orvosokkal, akik fizetési szalagukkal igazolták: egy hónapban tizenhármat ügyeltek, s a sze­mélyi jövedelemadó után mindössze négy ügyeletért kaptak anyagi ellenszolgáltatást. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy egyetlen olyan foglalkozási ág sincs Magyarországon — az egészségügyön kívül —, ahol a 48 órás hét végi ügyelet után közvetlenül hétfőn reggel munkába kell állnia a dolgozónak. Tehát 56 — de ese­tenként 72 — órás szolgálatot teljesítenek, olyan munkakörben, ahol minden pilla­natban dönteni és cselekedni kell. Sérelmesnek és igazságtalannak érzik a kettős adóztatást is. Köztudott, hogy az or­vosok — a betegek javára fordítandy^szak­mai ismereteik gyarapítása érdekében — időnként eljutnak külföldi kongresszusok­ra. Nos, a külföldi tanácskozások tetemes; költségeinek java részét — sokszor az egész összeget — zsebből, a saját, már megadóztatott fizetésükből fedezik, ahe­lyett, hogy a külföldi szakmai utak költ­ségeit leírhatnák adóalapjukból. Az egészségügyiek korántsem csak a túl­munka progresszív adóztatása miatt elége­detlenek, hanem bérük okán is. Nézzük csak az igen beszédes számadatokat, ter­mészetesen. a teljesség igénye nélkül, csu­pán néhány példát említünk. Egy nyugdíj előtt álló körzeti orvos bruttó keresete 10 ezer forint körül van. amit ebből hazavisz 7 ezer 500-8 ezer forint. Egy körzeti nővér 5 ezer 500 forint körüli fizetéssel megy ma nyugdíjba. A kiemelt — kiemelten sok munkával és veszéllyel járó — munkate­rületeken 6-7 ezer forint a nővérek bruttó keresete A SZOTE egyetemi klinikáin dolgozó, mintegy háromezer gyógyító átlagbére, bruttó, 7 ezer 480 forint. Ugyanitt a kezdő orvos 5 ezer 200 forintot kap, a szakdol­gozók bére 3 ezer 700-4 ezer 200 forint, között mozog. Az egyetemen dolgozók több mint felének fizetése nem éri el a 7 ezer 500 forintot. Az egészségügyben legutóbb 1977-73­ban volt — minden dolgozót érintő, átfogó — bérrendezés. Ez idő tájt a gyógyítósze­mélyzet átlagbére közelítette a népgazda­sági átlagot. Pillanatnyilag a bérek terüle­tén 30-35 százalékos a lemaradás. Évi net­tó 5-5,1 milliárd forint kellene ahhoz, hogy a népgazdasági átlagjövedelmet elérje az egészségügyben dolgozók fizetése. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszerveze­te állásfoglalást juttatott el a kormányhoz, és kezdeményezte, hogy a helyettesítési, ügyeleti, készenléti díjból — az eddigi, progresszív adóelőleg helyett — 20 száza­lékos, lineáris adót vonjanak le. Vagy a közvetlen betegellátásban dolgozók bérét oly mértékben emeljék fel a központi for­rásból, hogy a progresszív jövedelemadó (hátrányos) hatását ellensúlyozzák. Ha ezek a reális és jogos igények nem teljesülnek, az úgynevezett egészségügyi középkáderek tömegével fogják elhagyni a pályát, s nem lesz ritkaság egy-egy bezárt, működéskép­telen kórházi, klinikai osztály. Kalocsai Katalin Megtérőben a rúzsai ta­nács. Miután az összes ta­nyai iskolát eladta már, az utolsót szeretné meg­tartani. Nem iskolának, hiszen a dolgok szövevé­nyei miatt nem lakik már iskoláskorú ezen a kör­nyéken, hanem olyan va­laminek, amitől még az iskolaszaga megmaradna. Az öregcsorvai iskoláról van szó. Talán ennek az őse volt a környék legelső tanodája, ezért is nagyobb tisztességet érdemelne. Fölvetettem azonnal, ne adja el, legyen inkább be­lőle a környékbeliek gyü­lekezője, beszélgető helye, köre, klubja. Azt mondja az elnök, nehezen talál­nának olyan embert, aki kellő színvonalon elvezet­né, tehát ez a gondolat azonnal el is vetődik, no­ha, ha igaz lenne, akkor lenne legnagyobb szükség rá, hogy pilács legyen a szellemi sötétségben. Eszembe jut az az igaz­ság, amit Makó határá­ban, talán Járandószélen mondtak: aki utoljára marad, az csukja be az ajtót. Mi, sajnos, avval kezdtük a tanyavilág erő­szakolt , fölszámolását, hogy bezártuk az iskolákat. Vevő ugyan akkor se akarok lenni, ha olcsón adnák, elmegyek mégis, megnézni legalább. Alig botladoztam pár hetet, még csak újságíróként a buckák között, amikor be­botlottam ebbe az iskolá­ba is, tehát az emlékek visszaidézése se utolsó Iskolát vegyenek! szempontom. Azóta pél­dául majdnem végig be­tonúton lehet menni, ha a vágói úton kanyarodunk be, és elfordulunk a te­henészet felé. Az a rö­vidke szakasz, amin vi­szont nincsen aszfalt, ho­mok, tehát télen-nyáron jól járható. Azt útról már nem látszik az épület, annyira fölverte a portát a bokor. Előtte állt meg a villanyvezeték, még osz­lopot se kéne állítani, egy­szerűen be kellene csak kötni. Állítólag 2 hold föld is tartozna hozzá, de azt egyelőre a termelőszö­vetkezet használja. Rozoga harangláb áll a kocsinyom szélességű be­járó mellett. Megdobál­juk kaviccsal, hogy a hangját halljuk, mert az a hír, hogy a falu leg­szebb szavú harangja. Hamarosan beviszik a fa­luba, az új templomnál szolgál majd. Némine­mű szakértelmet mímel­ve legelőször a kútba né­zünk bele. Igaz, ilyen aszályos évben nem lehet mérvadó, meddig ér ben­ne a viz, de annyira mé­lyen játszik a tükre, ha árvíz mosná el az egész környéket, ez a ház ak­kor is szárazon maradna. Bizonyság arra, hogy dombon fekszik: a kora­beli iskolapolitika pincét is rakatott a ház alá. Ak­kor még nem számított büntetésnek a tanyán ta­nítás, arra viszont ügyel­tek, hogy a lehető legna­gyobb kényelemmel él­hessen a tanító. Ha vi­szont pince is van, talán mondanom se kell, az épület száraz. Két lakás van benne, az egyik kétszobás, a másik egyszobás, és a kettő kö­zött van a tanterem, Kul­csunk nincsen, de nem is kell, mert a hálás utókor ebben az iskolában ta­nulja a betörést, , amióta nem betűvetést tanítanak benne, ennélfogva az ajtó fölfeszítve, és az ablakok betörve. Idevetődik egy férfi, valaha ebbe az is­kolába járt, akár meg is esküdne, aki ilyet cselek­szik, az nem erre a tájra való. Szent az iskola, haló porában is, a környék né­pe előtt, rá kezet senki nem emelne. Az első, ami a költői­nek se mondható rendet­lenségben kezem ügyébe akad, egy értesítő. Jakus Margit Zsuzsanna volt a tulajdonos, Kertai Dezső igazgatósága alatt járta az első osztályt, talán hat­vanháromban. Avval zá­rul a jegyek sora, hogy második osztályba léphet, de nem lépett, mert foly­tatása nincsen. Tévedtem, a kísérőm azt mondja, ki­járta a nyolc osztályt, és valahol Szegeden dolgo­zik. Nyilván térképrak­tárként szolgált az egy­szobás lakás, mert annyi itt a térkép, mozdulni is nehéz közöttük. Legin­kább persze azért, mert a vandalizmus ide is belo­pakodott. Külön gyűjte­mény van a Nök Lapjá­ból. Az biztos, 1975-ben még járt ide az újság. Egyházi láda is van a sa­rokban, kegytárgyak, mi­sekellékek lehettek benne, amikor még misézni járt ki a pap. Alkotóháznak lenne jó, mondta még odabent a ta­nácselnök. Elsóhajtotta azt is, az lenne a legjobb, ha az írószövetség venné pártfogásba. Egyszerre há­rom ember alkothatna benne egymástól jól el­különülve, de alkotó em­bernek egyedül is jól jö­hetne. Festőnek is, szob­rásznak is, zeneszerzőnek, zongoristának is, hogy ne mindig a 'betűből élők jussanak először az eszünkbe. Méltatlan sor­sából billentené ki az új tulajdonos, mert mostani állapotában csak azt szemlélteti, de azt nagyon erősen és félreérthetetle­nül, hogy így hal meg egy iskola. Pedig melegíthetne még lelkeket, és lélekme­legítő művtk születhetné­nek a falai között. Ajánlom az érdeklődók figyelmébe. Téglából épült. Aki megvenné, más okos embereket ide vonzhatna. Horváth Dezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom