Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-06 / 213. szám

1988. szeptember 5., hétfő 7 Szorongás és reménység között Rádió fígqeló Csütörtökön a Szóról szóra műsorában — szokás szerint — bemutatták a hét költőjét, azaz a jövő hét poétáját. Elérkezett a „jövő hét", Pilinszky János hangjával, verseivel többször találkozhatunk. Csütörtökön az Apokrif hangzott el Latinovits Zoltántól. Ehelyütt valamiféle kritikát kellene mondanom a versről vagy az előadás módjáról, de erre képtelen vagyok. Elsősorban azért, mert az Apokrif — a költői életmű fordulópontja — megfejthetetlen, lefordíthatatlan, a teljesség jegyében értelmezhetetlen mű, csodálatos nyitottsággal az éteri valóság és csaknem korlátlan zártsággal a megközelítők felé. Mégis — illetve mindezek miatt — fontosnak tartom elmondani véleményem arról, hogy miért ül egyre fényesebb ragyogásban a magyar költészet trónusán Pilinszky? Sokan vélik ügy, hogy a vallásos gondolkodás reneszánsza és a keresztény erkölcs újraértékelésének időszerűsége a fő mozgatóerő. Ha ez így lenne, akkor hasonló népszerűség övezné Sík Sándor. Rónay György, Vasadi Péter vagy Csanád Béla költészetét. De nem így van. Gondolhatnánk, hogy az istenkereső gondolkozást megújító modern miszticizmus jelenti a fő vonzerőt, de erről én azért mondok le, mert még az irodalomtudomány sem tisztázta: menynyiben misztikus és mennyiben „tételes" Pilinszky költészete. Marad hát a költői nyelv csupaszsága, kopársága, egyszerűsége? Ezt azért vetem el, mert egyrészt — igen tévesen — a közérthetőségre, mint mércére enged következtetni, másrészt — éppen az Apokrif bizonyítja ezt — az egyszerű nyelv lefordíthatatlan bonyolultságú érzéskört közvetít. Itt jegyzem meg, hogy maga Nagy László — a „közérthető" költő — fakadt ki egyszer az ellen, hogy az olvasók egy része unásig közérthetőségből vizsgáztatja a költőt. Ügy gondolom, ez a szocreál esztétika és a csasztuskafaragó „művészi" gyakorlat maradványa, súlyos és zavaró öröksége egy butaságoktól hemzsegő korszaknak. Nem véletlen, hogy erkölcsi, politikai és művészeti ítéleteink olyanok, amilyenek: negyven éven át a világ elfogadására, s nem az összefüggések befogadására késztették ezt a nyelvi-etnikai közösséget. Visszatérve az eredeti kérdéshez: végül is miért népszerű ebben a közegben, ilyen műélvezői szinten Pilinszky? Miért lehetett a Kráter második kiadása hónapokig az Ifjúsági Magazin — máson nevelkedett olvasói számára — a könyvslágerlista első helyezettje? Lehet, hogy furcsát mondok a restség miatt! Egy szellemi tunyaságra kényszer! tett, gondolatmentesnek álmodott, a valóságot álomképeivel fölcserélő tömeg hirtelenjében — a költői erőfeszítés intenzivitásától megérintve — átéli az igazi valóságkeresés szorongató és reményt keltő magatartását. „Mi hát a restség mélyebb oka és kiváltója? — kérdezi egyik esszéjében Pilinszky. Azt hiszem, valamiféle egzisztenciális félelem. Félelem attól, hogy rá kell ébrednem az igazságra és valóságra. Arra, hogy erőm véges. Arra, hogy ügyetlen és sok mindenre alkalmatlan vagyok. Félelem attól, hogy a valóságos feladatok megfosztanak az üres ábrándozástól, kemény menetrendet szabva elém; attól, hogy'a kiszámíthatót föl kell cserélnem a kiszámíthatatlanra. A képzelgést és a látszatot a valóságra, önmagam jelenlétét és létezését a világ és a többi ember létezésére. A lusta ember nem annyira a formális erőfeszítéstől fél, mint az erőfeszítés tartalmától. Azt merném mondani, hogy üres eröfeszítésra mindig kész, de mindig fél a világ, saját maga és mások, egyszóval a lét jelentésének a megismerésétől, s főként tudomásulvételétől." Ilyen módon a leghajszoltabb ember is lusta, ha csupán az önkizsákmányolásban vesz részt, de a valóság ismeretére nem fejt ki erőt. Ma, amikor nemcsak a szocreál ízlés avítt szellemvárai állnak, hanem az önmagába zárkózó fogyasztói világszemlélet erős bástyái is, az ember nagyon keveset törődik igazi tartalmaival, lényegével. S a „lélek jobbik fele" minden bizonnyal ezt a valóságkereső izgatottságot éli át, amikor Pilinszky szép, nehezen érthető szavait hallja. Például az Apokrifben: „Szavaidat, az emberi beszédet / én nem beszélem. Élnek madarak, / kik szívszakadva menekülnek mostan / az ég alatt, a tüzes ég alatt. / Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek, / és mozdulatlan égő ketrecek. / Nem értem én az emberi beszédet, / és nem beszélem a te nyelvedet. / Hazátlanabb az én szavam a szónál! / Nincs is szavam." Valamit még — ajánlva a hét költőjét — el kell mondanom: Pilinszky értélmezői közül sokan nem tudnak átlépni azon a gondon, hogy a megváltás objektív tényét elfogadó hívő miért szorong? Egyesek véleménye szerint a szorongás a világ abszurditásából fakad, mások úgy gondolják, a megváltatlanság érzetének hiánya kíséri végig a költőt életén. Nietzsche gúnyolódása is megismétlődik itt-ott: Nem látszik meg rajta, hogy meg van váltva! A szorongás lényegéről Kirkegaard mondotta el a legtöbbet: „a szorongás a szabadság valósága, lehetőség a lehetőségre." A keresztény szorongása: mit tehetek a szabadságommal a bűn kockáztatása nélkül? A világ tehát — még ha abszurd is — nem oka a szorongásnak, hanem helyszíne. Nos, ezt éli át e század polgára, még ha nem is tudatosan. Ezért érzi szellemi rokonának Pilinszkyt, hisz élete — hívő vagy ateista számára egyként — a folytonos szabad választások sora, melyben mind a végesség, mint a vagy-vagy kérdése egyaránt nyomasztó. A Gecsemáné kerti halálos szorongás öröksége — ha tetszik, ha nem — mindenkivel együtt él. Ilyen módon rokona mindenkinek Pilinszky János. Dlusztus Imre Ismét küldöttgyűlés? Fiatalok tanácskoztak Tegnap délután megtartotta soros ülését a KISZ Szeged Városi Bizottsága. A tanácskozás első napirendi pontjakéint a júniusban megtartott városi küldöttgyűlés tapasztalatait értékelték. Az elmúlt hónapokban külöinbözó vélemények hangzottak el a fiatalok körében, melyek a küldöttgyűlést, annak határozatait minősítették. Az iparban dolgozó fiatalok véleménye szerint: „Az elfogadott küldöttgyűlési határozat nem elég világos, és nem ad megfelelő támpontot a mindennapi KISZ-munka hogyan továbbjáró]. Homály van a fejekben, és még további magyarázást, vitatkozást, értelmezést kíván a határozat érdemi képviselete, illetve továbbadása." A középiskolások szerint a küldöttértekezlet alapján nem sok értelme van vitát kezdeményezni, hiszen az új elképzelések megvalósításában ők maguk is élenjárnak. És egy újabb idézet: „Egyébként az új elképzelésekről nem érdemes hosszú vitákat kezdeményezni, hanem azok megvalósítását a feltételek biztosításával segíteni." A tanácskozás résztvevői kritikusan és önkritikusan fogalmazták meg gondolataikat. Ezek szerint a küldöttértekezlet időpontjának meghatározásánál körültekintőbbnek kellett volna lenni, és több időre lett volna szükség, hogy a határozati javaslatok a dokumentumban megfogalmazottak minél konkrétabbak, pontosabbak és irányt mutatóbbak legyenek. Akik bírálták a vitára bocsátott anyagot, hozzátehették volna jobbító szándékú, értelmes javaslataikat már korábban is. Természetesen az elmúlt három hónap alatt a felgyorsult társadalmi és politikai események mindenféleképpen elgondolkodtatóak így, és a testület abban egyetértett, hogy a június 24-ei határozatban szereplő fOadat eldöntése helyes volt, amely azt javasolta. hogy az újabb helvi feladatok megfogalmazására még ez év őszén, legkésőbb december végéig hívjanak össze ismét városi küldőttgyűlést. Pontos idejéről legközelebbi testületi ülésükön döntenek. A testület tagjai az előkészítő munkát segítő bizottságokban hasznosítják majd a most megfogalmazott elképzeléseket. * Mint már arról hírt adtunk az elmúlt hét végén a mórahalmi városi jogú nagyközségi KISZ-bizottság megtartotta területi küldöttgyűlését A tanácskozás résztvevői szavazataikkal Varga Tibor KISZ-titkárt megerősítették titkári funkciójában. A szeptember 24én megtartandó megyei küldöttgyűlésre pedig Varga Tibort (Mórahalam), Kiszinné Bikárdi Melindát (Asotthalom), Bóka Zoltánnét (Rúzsa), Gyuris Máriát (Pusztamérges), Bánóczki Józsefet (Öttümös) delegálták. ök fogják képviselni lakóterületük fiataljainak véleményét. Cz. J. II tanáremberrol Részlet Békési Imre évnyitó beszédéből Ez év márciusában a József Attila Tudományegyetem díszdoktorrá fogadott egy nemzetközi hírű történészt. egy magyar származású professzort, akit a szakma római kutatóként ismer. Az ünnepségen hivatalomból. személyesen tehát véletlenül voltam jelen, ezért különös öröm töltött el. amikor az idős ember fáradt vonásai mögött fölsejlett bennem e«v 40 éves emlék, egy akkori fiatal tanár arca. hangia: magyartanárom volt egv évig. ő tanította meg velem Petőfi Alföld című költeményét, azóta is tudom. s az ő hangián szól bennem. Életpályáját a díszdoktori avatáson iószerével csak 1948-tól ismertették, amióta elhagyta az országot. vagyis azt a 40 évet. amely során, mint kutató, csodálatos tehetséggel és szorgalommal könyvek, tanulmányok sorát ielentette meg. s amelvek által a nevét — Lukács László — az egész szakmai világban Londontól Tokióig becsülik. A tiszteletére adott ebéden szűkszavú volt az idős professzor, mások történeteit hallgatta figyelmesen. történész voltáról láthatólag nem kívánt beszélni. Egyszer aztán a beállt csöndben, vagy mert nem ismerte fel bennem a 40 év előtti kisfiút, kicsúszott a számon a kérdés: Professzor úr. emlékszik-e életének tanári szakaszára? Rám nézett, csodálkozott, honnan tudia itt valaki, hogv ő »életének egyetlen évében pedagógus egv kisvárosban volt. Aztán megszólalt: — Hogv emlékszem-e? Ott hagytam a szívem. Megrohanták az emlékek. Gverekarcoik. nevek, diákcsínvek töredékei, majd teljes alakjai idéződtek fel benne: mesélt, mesélt. az asztalnál megelevenedett a fiatal tanár s életének legboldogabb éve. A történész világhíre, könyvei, tanulmányai más értéktartományba szorultak vissza: a tehetség a kötelesség, a munka tartományába. Boldog tanárként volt. ígv mondta: Ott hagytam a szívem. Eddig a történet, aki most úgy véli. hogv egv ember különleges esetét idéztem fel. annak felidézek egy másikat is. néhány sort egy másik tudósnak, írónak, a huszadik század csodálatos magyar gondolkodójának egyik könyvéből: az igazi hivatásnak az a legfőbb ismertetőjele. hogv akármilyen igénytelen: boldoggá teszi az embert, a másik meg akármilyen fényes. csak nyugtalanságot terem. Hosszú éveken át néztem a könyvkirakatakat s inkább megkönnyebbülést okozott. mint fáidalmat. ha az én könyvem nem láttam ott; egv iskola előtt azonban, amely felé karcsú diákok vagv diáklányok sietnek a reggel ködös zugaiból. összeszorul a szívem. hogy nem állhatok ott többé a dobogón fölöttük. s ha a lefekvés s a későn iövő álmom közt régi. kedves arcok megidézésével próbálom kitölteni az időt — gyakran tévedek be a régi tanári szobákba; íróbarát azonban csak egv kísért végig az életen, az is tizenöt éve halott, tanár volt az is." 0 műszaki értelmiség helyzete A reálértelmiség helyzetét hosszú időn át az ideológiai, politikai és érdekstruktúrák szorítása jellemezte. Megmutatkozott ez a műszaki pályák presztízsének rohamos csökkenésében, a szellemi munka leértékelődésében. a világ objektív folyamatainak kései felismerésében. az elkésett és nem mindenben megfelelő válaszaiban. A hetvenes évek eleién kialakult aszimmetrikus érdekképviseleti struktúrák inkább az ipari munkásság, az ipari nagyüzemek. az energia- és nehézipari szektor részérdekeit tartották szem előtt, és nem a kutatás, a műszaki fejlesztés, az oktatás pozícióinak erősítését hozták. Ilyen ideológiai és politikai védernyő alatt faraghattak olyan kőtáblákat, amelyekbe mélyen belevésték, hogy az alkalmazottak (mérnökök és más szellemi foglalkozásúak) bérnövekedési üteme nem haladhatia meg a fizikai dolgozók bérének emelkedését. Mára az ilyen — az értelmiség szempontjából diszkriminatív — áramlatok hordalékaira újabb rétegek rakódtak. Ilyenek például a teljesítmény-visszatartó hatású adórendszer vagy a szakmai tudás és alkotóképesség megszerzésének, megőrzésének. fejlesztésének egvre növekvő és szinte már vállalhatatlan költségei. A reálértelmiség. mint minden értelmiségi réteg keresi az önmegvalósítás lehetőségeit. Levegőért, nagyobb alkotói szabadságért, reálértékben is növekvő anyagi és társadalmi támogatásért kiált. De hol vannak az értő fülek? A szakszervezeti mozgalomban. az MTESZ-ben. vagv az új értelmiségi formációkban, például mérnökszakszervezetben. mérnökkamarában? Manapság sokféle válasz hallható. Vannak, akik nem bíznak a — hajtószíjszerephez hozzászokott — szakszervezeti mozgalom megújulásában. és ráadásul a szakszervezeteket tartják bűnbaknak a műszaki értelmiség alkotó munkáiénak szinte már cinikus anyagi és erkölcsi meg(nem)becsüléséért. Idősebb mérnökkollégáink — nosztalgikusán emlékezve a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének rövid. 3 éves pályafutására — a mai MTESZ alapköveire rakott mérnökszakszervezet úiiáélesztéisében látják a reálértelmiség önálló érdekhordozóját. Nem tagadom, sok mérnökkolléga híve ennek a megoldásnak. Én nem tartozom ehhez a táborhoz. Nem megalapozott az a vélemény, amelv a szakszervezeteket kívánja felelősségre vonni a reálértelmiség „másodrendű állampolgárságáért". az értelmiségi lét válságos helyzetéért. az alkotó munka feltételeinek romlásáért. Ha működött volna az elmúlt 40 évben egv mérnökszakszervezet. az is az ideológiától és a politikától kapta volna az impulzusokat. Szerepe — mint bármelv érdekképviseleti szervezeté — formálissá vált volna. A különböző szakmák, foglalkozások és munkavállalói csoportpk szimmetrikus, egyenrangú és önálló érdekvédelmi struktúrájának megteremtésére a szakszervezeteknek kell megoldást találniuk. Az MTESZ nem lehet a szakszervezetek helyett a reálértelmiség érdekvédelmi szervezete. Az ..egv munkahely — egy szakszervezet" mereven értelmezett fogalma ma már persze nem képes vállalni a különböző munkahelyi csoportok egymásnak gyakran ellentmondó érdekeit. De mégsem azt tartom megoldásnak. hogv az egyesületek és az MTESZ helyi szervezeteiből csináliunk érdekvédelmi szervezetet. A javak, iövedelmek elosztása. a különböző szakmák. ágazatok munkavállalói és munkaadói érdekeinek egymással szembeni képviselete és egyeztetése tipikus szakszervezeti feladat. Az MTESZ hagyományai és lehetőségei nem az elosztható funkció elsődleges szorgalmazására késztetik a szövetséget. Ügy gondolom, hogv az a helyes, ha az MTESZ a jövőben is az értéktermelés szószólója, az alkotás széles értelemben vett objektív és szubjektív feltételeinek védelmezője. a reálértelmiség politikai akaratnyilvánításának fóruma lesz. A világban végbemenő technológiai korszakváltás időszakában gyakran szembekerülhet a szakszervezetekkel is. Az MTESZ-nek tehát nem a szakszervezetek helyett, hanem azok mellett a politikai intézményrendszer önálló és felelős résztvevőjeként, az állami szervektől függetlenül kell dolgoznia. A tagság ma hangosan követeli, hogy az MTESZ bátrabban — de mindenképpen eredményesebben — szálljon harcba a műszaki fejlesztés és felsőoktatás feltételeinek jobbításáért, a reálértelmiség anyagi-erkölcsi megbecsülésének. egzisztenciális helyzetének és foglalkoztatásának a javításáért, az alkotó munka védelméért a megszerzett tudás hazai hasznosításáért. Szálljon szembe olyan nézetekkel, amelyek korlátozni és nem bővíteni akarják a szakemberek tanulási, továbbképzési lehetőségeit. Ehhez persze arra is szükség van. hogv az MTESZnek a reálértelmiség szakmai érdekhordozó szervezetekénk legyen lehetősége részt vennie a társadalmi és gazdasági döntések meghozatalában. Szükséges, hogv a szocialista pluralizmus időszakában nyilvánosan hangot adjon a reálértelmiség szándékainak. Kapjon iogi garanciákat arról, hogv az állami és helvi szervek a műszaki fejlesztést, a reálértelmiséget érintő kérdésekben az MTESZ véleményének ismeretében döntenek. A vita. az eszmecsere akkor ér valamik ha a megegyezés egyenrangú felek között jön létre. Az MTESZ tábora is akkor növekszik, akkor szerzi vissza a tőle elfordult tagság bizalmát ha képes lesz a politikai-gazdasági élet önálló — más társadalmi szervekkel egyenrangú — résztvevőiekénk az állami szervektől függetlenül, a reálértelmiség érdekképviseletére. Hogv ez miiven módon bonvolódhak nos. erről lesz szó azon az érdekképviseleti fórumon, amelyet székházában rendez az MTESZ szeptember 19-én. Feltételezhetően a tanácskozáson kialakul az érdekképviselettel kapcsolatos álláspont. Henczi Lajos, az MTESZ főtitkárhelyettese