Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-27 / 231. szám
19S8. szeptember 27., kedd 5 Dombay Lelli tárlata Fény. víz. levegő, fák. madarak. ég. úira víz. sok-sok fénv. s legfőképp színek, színek, színek. Nagyjából ígv lehetne állítmánvok és ielzők nélkül jellemezni a Bartók Béla Művelődési Központban szeptember eleje óta látható tárlatot. Dombay Lelli, a magvar származású festőnő ideje javát Szeged testvérvárosában. a napfényes Nizzában tölti. Kiállításával hazatért akkor is. ha a világhíres francia város színeiben iött. Különös hangulatú képei eleven, friss színvilágukkal, szokatlan méreteikkel, s a megidézett vízivilág, levegőég utánozhatatlanul egveni megjelenítésével aligha hagyják érintetlenül a látogatókat. A művészről a recenzens alig tud többet, mint amit megtudhatott a megnyitón elhangzottakból. A festőnő képei azonban olv mértékben őszintén föltárulkozó festői vallomások a természetről, hogv a szárazon kopogó életrajzi adatok aligha bővítenék úi momentummal a képek világát. Mindenekelőtt a festő mediterrán lelkületű és hevületé természetimádatát, harmóniakeresését olvashatni ki a képekből. A művész rutinosan. fölszabadultan egyféle örömfestészetet művel. Nem kacsint semmilyen d!vat felé. láthatóan a közönség kegyeit sem keresi. Lételeme. örök témája, kiapedhatatlan forrása a tenger vízivilága. a sikvidékek levegőt. fényt, földet, fákat, növényeket. madarakat egvbeölelő látványa. A természet legapróbb részlete — egv szeletnvi csiliogó vízfelület — éppúgy hatalmába kérni, mint a tengeröblök s a látóhatár fenségesen kitárulkozó végtelensége. Képein a természeti motívumok szeceszsziót idéző . szinpászmákba rendeződnek. A szelíd emberi érzések, a természetélmény festői megfogalmazásai sajátos. dekorativitású kompozíciókban kelnek önálló életre. Kiállításában az a szimpatikus, hogv nem vá'lalkozik többre, mint anrre a festőt belső késztetései engedik. A festői megvalósítás bátorsága is meggyőz, amelv ellensúlyozza, s olvkor elfedi a képépítés és a színkezelés bizonytalanságait, megoldatlanságait. Utólag azt is megtudtam, hogv a kiállítás anyagának túlnyomó hányada néhány hetes magyarországi tartózkodás során készült. Ez hát az oka a tárlat képeiben megmutatkozó friss festőiségnek. Ám mindezek mellett lenyűgöző méretű festő' vállalkozás is. Tóth Attila Az ellenzéki temetése Szóban forgó temetés, hogv indokolatlan örömök elé vágjunk, nem személvé. hanem fogalomé. Az élet fölgyorsult tempója szűkebb s tágabb honunkban. íme a példa, bizony sebtében efféle fura haláleseteket is produkál. Erről a temetésről vasárnap délelőtt a Kossuth adó Gondolat-Jel című adásából lehetett értesülni: a Szilágyi Ákossal, a kiváló, immáron a másodiknál tartó Glasznosztv-kötetek összeállítójával folytatott beszélgetésben került elő a dolog méghozzá a neves szovjet történész. Roj Medvegyev esetével kapcsolatban. Medvegyevről Szilágyi a Tovább.. . Tovább ... További-bon azt íria. hogv néhány hónapja tért vissza a szovjet közéletbe, több cikke jelent meg. tévéinterjú készült vele. és sajtókonferenciát is tartott. ..Saiát elgondolásainak. vágyainak teljesüléseként élheti át mindazt, ami ma történik" — hallottuk róla. Medvegyev és a hozzá hasonló, más nemzetbeli közép- és keleteurópaiak (Konrád Györau. Milán Kundéra és a többiek) úi. sajátos Atlantiszként való fölbukkanása pedig világossá teszi, hogy felbomlóban egy régi kelet-európai képlet, hangsúlyozták ezután a rádió kulturális hetilapjában. Arról van szó. hogv az értelmiség tekintélyes része ,,a hatalom." holmi ilyenolvan ellenzékének kellett tartsa magát — az előállt úi helyzet viszont fölszabadi'ia őket ebben az összefüggésben is. Az ellenzekiről nemcsak azt kell vég<-e kimondani, hogy úgy 95 százalékban egyáltalán nem ellenség. de azt is hogv még ellenzéki mivoltában sem feltétlenül-könvörtelenül szembenállót. hanem csak kritikusan figyelőt, okosan tárgyalni akarót, közösen használni szándékozót ielent. Ha pedig — tegvük hozzá — a kategória, a fogalom régi értelmében eltemetődik. miként a Medvegyev-példával a rádióból megtudhattuk — eljövend a különleges, avönvörű pillanat: amikor szívből örvendezni lehet egv temetésen. D. L. Intézménynévadás „Miért éppen Deák Ferenc?" — kérdezi Kóta Gábor, a Délmagyarország pénteki számában. Miért kapja az új gimnázium az ő nevét? Miért nem Bálint Sándor vagy Móra Ferenc lesz a névadó? A Postaláda összeállítója, Czakó Julianna válaszol neki: a város nem zárkózhat be saját köreibe, s a nemzeti történelem iránti tisztelet legalább olyan fontos, mint a helyi hagyományok megbecsülése. E kettőt nem egymás ellenére, hanem együtt kell érvényre juttatni. Az elv igaz, mégis van rajta finomitanivaló. Anynyi, hogy azért, ha nemzeti nagyjaink közül választunk névadót, az egyenlők közül mégis inkább azt válasszuk, akinek közvetlenebb köze volt múltunkhoz, a Város történetéhez. Móra Ferenc nevét méltóképpen viseli egykori múzeuma. Ha az új gimnázium Alsóvároson épült volna föl, magam is egyetértenék, hogy homlokzatára Bálint Sándor neve kerüljön. Még várhatunk: lesz majd alkalmasabb intézmény, amelyet róla nevezhetünk el. De, hogy Deák Ferencről éppen Szegeden kellene középiskolát elnevezni, ahol sohasem járt, s amellyel soha nem volt kapcsolata, azt magam is kétlem. Szeged 1848-ban díszpolgárává választotta; egészalakos szobra áll a Széchenyi téren, mellszobra a nemzeti emlékcsarnokban — úgy vélem, senki nem vádolhat bennünket, hogy emlékét nem örökítettük meg kellően. De, ha arra gondolok, hogy a reformnemzedékben kortársai közül a szegedi lakossá lett Klauzál Gábort 1950-ben megfosztották iskolájától, akkor ügy vélem, előbb ezt kellene jóvátenni. Radnóti Miklóstól persze ma mar nem szabad elvenni (az igazságtalanságot újabbal tetézni), de az új gimnáziumot szép lenne róla elnevezni. Avagy Deák küzdőtársai közül azokról, akik jártak itt: Vörösmartyról például, a szegedi Osztróvszky József barátjáról (akinek nevét az utcájában levő iskola közleményében a minap, e hasábokon is Osztrovszkijnak olvashattuk!); Bajza Józsefről, akinek versrészlete a szőregi csata emlékoszlopán olvasható; Eötvös Józsefről, aki íróként és közoktatási miniszterként egyaránt érdemessé tette magát erre; akinek a főreáliskola köszönhette létét; s aki leányának, unokáinak látogatására gyakran járt a közeli Földeákon. Avagy: Szeged nem jelentéktelen állomása volt néhány nagy magyar írónak: Mikszáthról, Gárdonyiról vagy Babitsról is joggal lehetne iskolát, kulturális intézményt elnevezni. Egy-egy kötetre valót írt Szegedről Jókai Mór is, Móricz Zsigmond is — miért ne állhatna nevük akár az új gimnázium falán? Hallom, hogy a szőregi általános iskola is névadásra készül, s elkeresztelöinek nem volt több fantáziájuk, minthogy Kossuth Lajos nevét szánják neki. Félreértés ne essék: Kossuth nagyságát senki nem akarja kisebbíteni. De, vajon, szüksége van-e neki arra, hogy anynyi szobor, utcanév, intézmény után épp Szőregen is az ö nevét viselje az iskola? Amikor Szöregnek a világhírét két tudós teremtette meg: Kálmány Lajos és Móra Ferenc. Kálmány gyűjteményeiből és dolgozataiból ismerte meg a nemzetközi folklorisztika (néptudomány) a község nevét, s ezt öregbítették a régészeti szakirodalomban Móra Ferenc nevezetes ásatásai. Móráról már szóltam: róla itt sem lenne célszerű bármit még elnevezni. De a szegedi születésű Kálmány Lajos (1852—1919), aki háromévi itteni káplánkodása alatt (1882— 1885) kötetre valót gyűjtött, és másik kötetre valót írt a szőregi néphagyomány kincseiből, akkor is megérdemli nevének megörökítését, ha némelyeket még ma is zavar, hogy pap volt. .. Ám ez utóbbiaknak a figyelmébe ajánlom, hogy Szöregnek történelmi nevezetessége is van. A szőregi csata, bár elvesztettük, valamiben mégis példás örökséget hagyott ránk: a lengyel és az olasz légió a magyar honvédekkel vállvetve harcolt itt a túlerő ellen. A lengyel nevek (Wysocki, Woroniecki) sajnos nem alkalmasak intézménynévül, mert szinte kiejthetetlenek, de ott az olasz légió parancsnoka, akit a maga idejében és általában a 19. században szokásos formában Monti Sándor (1818—1854) néven emlegettek : ő nagyon szépen hirdethetné a legnemesebb nemzetköziség soha időszerűtlenné nem váló eszméjét. A budapesti Nemzeti Múzeum kertjében álló szobrán és a légiók szőregi emléktábláján is így szerepel a neve. Semmi akadálya sincs tehát, hogy így kerüljön az új iskola homlokzatára. Péter László Pukkasszuk Közép-Európát! Ödön von Horváth-ősbemutató a Kisszínházban Mióta Ödön von Horváth a magyar színpadokon divatba jött, bennem fészkel a gyanú: valamihez — valami érvényesítéséhez — igencsak kapóra érkezett. Egy szocialista körítésre sajátosan áthangolódott, eredetileg polgárpukkasztó attitűd, stílus, magatartás(forma), alapállás igazolására, fölhangosítására, egyféle színpadi kifejezésére. Ha a szakirodalomból a műsorfüzetbe átemelt elemzésben azt olvashatjuk, hogy szerzőnk „a köztudatban makacsul élő, hamis és hazug ábrándképeket leplezett le, az önmagának tetszelgő nyárspolgári álidillt" — akkor az epater le bourgeois, a botránkoztasd meg a kispolgárt jelszavának megfelelő akusztikával és hangsúlyáthelyezésekkel történő „közép-európaizálódását" jelenti, persze darabtól, tematikától ds függően. Bizonyos kijelentések erőteljesen idézőjelbe tétetnek, néhány figura, kiszólás vagy szituáció erre az iránvra hangolódik. Epater le pártfunkcionárius. Nem is volna ezzel a — már a hetvenes években- elterjedtté vált — „stílalappal" nagyobb baj, ha például az ilyen, kimunkáltan idézőjeles, a közhelyparódia szándékával karakírozó mondatok, hogy „a: egyéni sors gyakran csupán a nagy államgépezet zúzaléka" — az inkriminált Közép-Európában nem lenne éppenséggel halálosan komoly. Akkor meg minek úgy beállítani eme igazságot (is), mint nevetségessé teendő szólamot? Hogy nevessünk annak borzalmán, amit e mondat jelent? Hogy közép-európai zsargont használjak, mondhatni: ott bizony még nem tartunk. Kinek használ, ha úgy tetszik, kinek a malmára hajtja hát a vizet éppen Közép-Európában mindez? Ahol — kérem szépen: tényleg! — az egyéni sors nagyon gyakran valóban a ¡nagv államgépezet zúzaléka. És így tovább ... A Kisszínházban magyarországi bemutatóként színpadra vitt Ödön von Honvá'th-mű, a Huza-vona esetében fenti ellentmondás még nyilvánvalóbb. Mert ennek az 1933-ban írott „bohózatnak" középponti témája a „sehová tartozás" állapotrajzának és a „mi a francnak itt ez a hülye határ?'' tanácstalan felkiáltásának kettős igézetében születelt. Valóban „a krízisbe került társadalom ártatlan áldozatainak helyzetét vizsgálja", miként Walkó György írja, csakhogy most Havlicsek Ferdinánd néhai gyógyáru- és illatszer-kereskedő téblábolása két országhatár között. a senki földjét jelképező hídon, a patak fölött — a közép-európai abszurd félé akar(na) Nagy Uís/ló felvétele Kőszegi Ákos (Havlicsek) és Jakab Tamás (Konstantin) kanyarodni. Ám ez a törekvés nem elég markáns. Elsősorban azért nem, mert maga a darab és ennek értelmezése igazából tisztázatlan, ellentmondásos, a felszín egyértelműségének és a jellegzetes hazai „Ödön von Horváth-felhasználásnak" ellenére. A Szegeden vendégeskedő Kapás Dezső rendezését lehet kuplésitott K. u. K.-paródiának. kesernyés operettparafrázisnak, vagy KözépEurópa-pukkasztgató groteszkedésnek is nevezni — ám ennyi címke együtt már nem színesít, hanem összezavar. Nem tudható, minek kell nevetnünk — mert a sugallat szerint mégiscsak nevetnünk kéne — a hontalanná vált Havlicseken, a históriájához kapcsolódó csempészügy pedig, több figura bevonásával (a két oldal két „határőrszerve", aztán a csendőr és a kielégítetlen markotányosnő) illusztració-é csupán, jól megkeverve a két szomszédos ország miniszterelnökének titkos találkozójával? A burleszket, dalolgató esztrádot és abszurdoidot s pukkasztgatni akaró színi stílt egyesítő felfogás az egyszerre túl illusztratív (lám-lám, a határok borzalma) és a felszínesen karakteres (K. u. K.-hangulatok, némafilmhangeffektek stb.) jelleg dacára igazából jellegtelen, nem eléggé átütő erejű, vagyis nem kellőképpen hatásos. Itt nincs diszkrét irónia, sőt, kellőiképpen kontrasztos hatáselemek sem — egymás hegyére-hátára hajigált „értelmiségi rétegek" rendszer nélkül, miközben kedélyes kuplékra fakadnak olykor a színpadon. Kőszegi Akos ilyeténképpen kuplésitott ChaplinHavlicsekje egysíkú ugyan, de legalább bájos, és (főleg kezdetben) erőteljes; az est két legjobb alakítását Földrajzi információs rendszer Földrajzi információs rendszerekkel kívánja elősegíteni a településfejlesztést a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézete. Munkatársainak egy csoportja ipartelepítési modellt és információs rendszert dolgozott ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye számára. Miként az intézetben elmondták, mindenekelőtt azért erre a térségre készítettek ilyen programot, mert itt sok munkaerő szabadul fel. Ezért is sürgős feladat a hatékony foglalkoztatás, az új munkahelyek kialakítása. A földrajztudományi szakemberek a megyei irányítószervek figyelmébe ajánlják azokat a településeket, ahol a jelentős szabad munkaerő iparágak telepítését kínálja. Ipartelepítési alkalmassági vizsgálatukhoz információs rendszert szerveztek. A rendszer értékelő programjai révén válaszol a munkaerőre vonatkozó bármely kérdésre. A kért információt térképre is kivetíti. Az ez évi januári adatok szerint ebben a megyében az évtized végén a munkát keresők száma előreláthatóan 2800 lesz. Az ő foglalkoztatásuk lehetséges oly módon, hogy ott hoznak létre új munkahelyeket, ahol a legtöbb szűnt meg, vagyis Miskolcon és Ózdon nyújtó Jakab Tamás (Konstantin) és Högye Zsuzsa (Léda) igazi karakter-ssséget képesek adni; figuráik — a kötelességtudóan bugyuta határőr és a narkomán csempésznő — egyneműségét a darab egésze fölé építeni tudó invenciózusság emeli. Mentes József Szarnék Tamása. sajncü, nem az originalitás követelményének, hanem a „látszólag valamilyen, valójában semmilyen" Ödön von Horváth-felfogásnak rendeltetik alá; Flórián Antal Mrschitzka csendőr és Bede-Fazekas Annamária Éva szeiepében csak meg-megvillan egy-két percre. Markovits Bori pedig egyetlen minőség — a harsány kielégítetlénség — irányába viszi Hanuschné alakját. Fu- ' ra mód<m a jóval kisebb szerepekben látható Herczeg Zsolt (Y, a balpárti kormány miniszterelnöke) és Both András (Tschempinsky í'őcsemDész) volt feltűnőbb, színesebb, mint több (főbb) figurát alakító. Molnár Zsuzsa ,,K. u. K."-s jelmezei. Szegő György teljességgel funkcionális díszlete, és Darvas Ferenc maximálisan orfeumos dalai nem befolyásolják érdemben az összhatást. Havlicsek Ferdinánd pedig mindezenközben békésen beszélget a senki földjén hol ezzel, hol amazzal a határőrszervvel; az egyik strázsa lánya vérbő rendszerességgel járkál át folly. vást letyepetyézni a túloldal ifjú közegéhez; a határt jelképező patakban égy magántanár horgászgat békésen, hű neje által buzgón szállított kukacokkal — ez lenne a borzalmas középeurópai határhelyzet közvetlen aktualizálásra sem érdemes, önmagáért beszélő mai parabolája? Kétségbeesetten a határzárnak rohanókkal, erdélyiekkel, vasfüggönnyel, kegyúri ajándékútlevelekkel és a többivel? Hiszen mily kedélyes operettmiliő a Huza-vonáé, akár csak a közép-európai valóság feléhez mérten is .. . Ja, hogy mindez csak jelzésszintű, nem szó szerint veendő, parafrázis, példabeszéd, áttétel csupán? Akkor meg minek a gúnyct-os, lesajnáló, funkcionáliuspukkasztó alapstíl, az ezekhez igazított „pukkasszuk Közép- Európát"-fel fogás ? Gya nílom. így erre aligha van szükség. Mert Közép-Európának (már, vagy még, na feszegessük) ma egyáltalán nem pukkasztásra van szüksége. Hogy pontosan mire, ne itt, és ne ez alkalomból fejtegessük, de annyi elárulandó: olyasmikre, amiket nyilván csak azok kepesek prezentálni igazán. akik megérteni és ioy felmutatni próbálják Közép-Európát. Domonkos László