Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-16 / 222. szám

1988. szeptember 15., csütörtök 5 Kórus „ünneplőben a Ilyesmi lehetne a Tátra téri kórus nacionáléja egv manapság még nem létező szegedi művelődéstörténeti kislexikonban. Mi ad apropót ahhoz, hogy róluk szóljak? Például az, hogy az idén nváron egy hétig Hollandiában vendégszerepeltek. De azt is megtiszteltetésnek érzik, hogy a szegedi városi tanács kérésére felléphetnek a I'ekete-házban szeptember 23án. az egyházművészeti kiállítás megnyitóián. továbbá közreműködnek a szeptember 29-én Tápé fönnállásának 850. évfordulóián rendezendő ünnepségen. És természetesen szeptember 24-én a Szent Jobb szegedi fogadásánál is jelen lesznek, énekelnek. A karvezető (aki egyébként a Szegedi Szimfonikus Zenekar oboása) hogvan látja az elmúlt tíz évet? — Alakulásnál tizenótenhúszan. ha lehettünk. Egyszólamú gregoriánokkal kezdtük. Ekkor az volt a cél. hogy megteremtsük a komoly kórusmuzsikálás alapjait. Jelenleg úgv negyvenen vagyunk, általános iskolás éppúgy akad közöttünk, mint nyugdíjas. — Milyen a munkamódszer ük? Alakulásuk éve: 1977. karvezető Lajos István. A kórus a XX. századi magyar egyházi zene interpretálását vállalta. Repertoárjukon többek között Kodály- és Bárdos-művek is szerepelnek. Hallhattuk őket a Magyar és a VaUluini Rádióban. — Hetente kétszer másfél órát próbálunk, és mivel zenei képzettség szempont iából is heterogén a kórus, a tanulási időt azokhoz mériük. akik csupán kedvtelésből énekelnek. Ezért sokat foglalkozunk az egyes szólamokkal. — Hogyan válogatják aszsze a repertoárjukat? — Kizárólag zeneileg értékes műveket adunk elő. A sekélyes. giccses darabok szóba sem jöhetnek Kodály Zoltán. Harmat Artúr. Kerényi György. Halmos László Bárdos Lajos kórusmüveit énekeljük. — Mi a titka annak, hoau egy amatőr kórus ennyire magára vonja a köz figyelmét? Offenbach-bemutató A „könnyűzene fejedelme", Jacques Offenbach egyetlen operát írt, ez volt élete utolsó műve; meghalt, mielőtt a i Hoffman meséi színpadra kerülhetett volna. Az operett- és „musiquettes"-szerző zenedrámáját a szegedi színpadon Nagy Viktor egyéni látásmódú rendezésében láthatta tegnap este a szakmai bemutató közönsége. Réti Csaba a címszereplő; Olympia Iván Ildikó, Giulietta és Stella Bajtay Horváth Ágota, Antónia Vámossy Éva volt; Szonda Évát hallottuk Miklós, Hoffmann barátja szerepében, Erdélyi Erzsébet hangján szólalt meg Antónia anyja. Bárdi Sándor énekelSchmidt Andrea felvétele te a buffo tenor szerepeket, a hősbariton-igényeseket Andrejcsik István. Spalanzani Fekete Imre volt, Crespel és Luther Kenesey Gábor, Schlemil pedig Szakály Péter. Vendégművészek terveztek; a díszletet Benedek Mária, a jelmezeket Hoppal Judit. Közreműködött a színház kórusa (karigazgató Gyüdi Sándor) és a Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényelt: Oberfrank Géza. A premierbérletek tulajdonosai szombaton este tekinthetik meg az előadást, amelyről lapunk hétfői számában olvashatnak kritikát. Fotónk az Olympia-képből mutat jelenetet: Fekete Imre, Iván Ildikó és Bárdi Sándor. II fotóklub jubileuma A Szegedi Fotóklub 1958ban alakult, idén ünnepli tehát létrejöttének harmincadik évfordulóját. Egész életútjára visszatekintő kiállítást rendezünk a Jcözeljövőben, ezért kérjük egykori tagjait is, küldjék be legtöbbre tartott, vagy kiállításokon legtöbb sikert, szerzett képeiket a Bartók Béla Művelődési Központba. (Szeged, Vörösmarty u. 3. 6720.) Jónéhányan vannak már, akiket csupán az emlékezet őriz, jó lenne, ha sikerülne az ő képeiket is földerítenünk az évforduló kapcsán, kérjük tehát azokat is, akik tudnak róluk, vagy fölvételeikből őriznek néhányat, jelezzék a 62-es körzetszám 12-060-as hívószámán, vagy levélben. Tíz éven át sikeres tagja volt a klubnak például Radák Mária, akinek a Klauzál téren volt fényképész-műterme. Tudomásunk szerint örökös nélkül halt meg, nem tudjuk tehát, kiállítási méretű fényképei hová kerültek. Szeretnénk, ha a nyomára juthatnánk neki is, Pálinkás Józsefnek is, és a többi nagyszerű fotósnak is. A képek beküldési határideje: október 1. A kiállítás idején, külön meghirdetett időpontokban színes diákat, sőt Üiaporáma-sorozatokat is vetítenénk. H.D. — Mi szenvedéllyel, meeszállottan dolgozunk. Ezt hobbiból nem lehet csinálni. Az sem titok, hogv mi éneklésen kívül is sokat vasvunk együtt. Kirándulunk, moziba színházba járunk. Családias a hangulat, én például viszem magammal a próbákra a gyerekeimet is. * A Tátra téri plébánián nagy készülődés fogadott. Szeptember 18-án ugyanis a templom névadóját. Szent Gellértet, az első csonádi püspököt ünneplik. aki egyébként Szent István király fiának. Szent Imrének a nevelője volt. Singer Ferenc plébános ösztönözte hajdan a kórus megalakulását. — Körülbelül három év alatt kovácsolódott össze a társaság. A gregoriánokon kívül gitáros számok is szerepelnek a műsorukon. Fennállásuk ötödik évfordulóián pápai áldást kapott a kórus. Ez azt ieleriti. hogv II. János Pál pápa is felfigyelt a ténykedésükre. Általában évente egv naevobb hangversenyt adnak a templomban. ilyenkor a szegedi szimfonikusok kísérik eket. Legutóbb Kalocsára nivták a kórust, amikor ott volt a Szent Jobb. Nagy megtiszteltetés számunkra az. hogy a város vezetői is érdeklődéssel kísérik a munkánkat Több meghívást is kaptunk. Az egyházkerületben csupán két kórus működik, az tavik a dómban, a másik nálunk. Természetesen minden erőnkkel ösztönözzük a munkájukat. Az inspiráció legfőképpen mégiscsak belülről fakad. * Próbálom felidézni magamban azt a . hanguiatot. amiről Lajos István ocszélt a hollandiai élményeit sorolva. Groningen. nem messze az Északi-tengertől. Hatalmas gótikus templom. Felhangzanak a Kodálv- és a Bárdos-művek. Áhítat. Aztán közös koncert a groningeni gázforgalmazó üzem kórusával. Tapsvibar. A fogadtatásuk talán Szegeden sem lesz hűvösebb! B. E A basszista évtizede Legutóbb Daland, a norvég hajós szerepében kapott nagy tapsot. A közönség szereti. (A bolygó hollandi rosszal sült el. Meg kellett operáltatnom magam. A hangszál csomóműtét minden énekes réme. De szerencsére — megvagyok, meggyógyultam, az arcüregpolipnak is vége, itt állok, munkára-harcra kész.) Harcra? Ez. persze vicc. Szakály Péter — mert hiszen róla, a szegedi színház basszistájáról van szó — nem harcos típus. Keressünk más jelzőket; inkább: korcos? (Ha ez a sima modor el. lentétét jelenti, akkor vállalom, mert való igaz, hogy nem tudok könnyedén bele. simulni a mindenkori környezetbe-közegbe. Hiába, hogy tisztában vagyok vele: ezen a pályán folyvást alakoskodni kell, nem is mindig csak a színpadon . . . Hiába, hogy az a tapasztalatom, könnyebb a karrierépítés, ha az ember sűrűn bólogat, sarkosság helyett csiszol tan, finoman, rugalmasan illeszkedik a közegébe — és csöndben van... Nekem mindez nem nagyon megy. Mindazonáltal küzdök, vagy inkább küszködök — magammal, magamban, mert hiányzik belőlem . . . Nehéz ezt megfogalmazni. Azt látom, hogy a pályán sokkal könnyebben érvényesülnek, akik rögtön hatalmas öntudattal, esetleg saját zsenialitásuk föltétlen hitével és hirdetésével, meg tekintélyes támogatókkal kezdenek. Sajnos, ilyenjeim nekem nem voltak. Minden tekintetben teljesen kezdőként, szintéi egyik napról a másikra lettem énekes, szorongással, félelmekkel teli volt az első évadom., s ez azóta sem múlt el teljesen ...) Éppen 10 évvel ezelőtt! történt: az Operaház kórusának tagjaként egy szabad. téri-Hunyadiban énekelt a fiatalember, s meghallgatásra jelentkezett Pál Tamásnál, aki azonnal szerződtette. A gyönyörű basszushang tulajdonosa korábban nem gondolt arra, hogy az énekes hivatását válassza. Pszichológus akart lenni, a tanítóképző elvégzése után ezért is ment dolgozni egy elmegyógyintézetbe. ahol zeneterapentaként foglalkoztattak. Bár egész életében énekelt különféle kórusokban, .a családi környezet inkább arra inspirálta, hogy a „komolyabb" foglalkozások közül válasszon (egyik testvére történettudós, a másik a társadalom, a história, a néprajz témái iránt igen érzékeny rendező). Ámde: lehet ilyen hangot nem megmutatni? Abban a bizonyos első szezonban azonnal szép, nehéz szerepet kapott, a Bohémélet Collíné-jét . . . Azóta? Ozmin a „Szöktetésben", Ferrando A trubadúrban, Basilio a „Sevillaiban" ... És megszámlálhatatlanul sok „kis szerep" — majdnem minden előadásban. A Szegedi Nemzeti Színház egyik legtöbbet foglalkoztatott énekese. (Itt kezdődött a pályám, itt lettem énekes, ez a város otthonos nekem. Hálás vagyok, és tudom, hogy ez a legjobb vidéki operatársulat: az Operaház után mi követ. kezünk. Sok öröm ért a pályán, és sok szorongás kisért. Az is megfordult a fejemben, hogy el kell menni innen: máshová, énekelni, vagy el a pályáról. Mert nagyon nehéz. Az örömök és a siker mellett a sérelmeket is tudni kell elviselni, a folyamatos megterhelés mellett, vagy ellenéreÍ. a nagy szerepek örökös vágya is munkál az emberben, nekem ráadásul a bizalom légköre roppant fontos, és mi tagadás, nem mindig érezhettem. Mindennek tetejébe: úgy fest a dolog, hogy az énekes — úri passzióból folytatja hivatását. Tiz év után a feleségemmel együtt, aki korrepetitor a színházban, összesen 9 ezer forintot tudunk hazavinni. Vagyis: idöröl időre előjön a kóIsly: megengedhetem magamnak, hogy magánénekes legyek az ország legjobb vidéki operájában?) A vidékiség hátrányai, a pénz, a panaszok: — mondhatnánk1 sajnálkozó-l'ölényesen; de a tények, a létező gátak, korlátok, akadályok — maradnak. S nőnek. Aggasztóak. Ha tavaly azt mondtuk, lecsippentettek a költségvetésből, az idén már nem használhatjuk a játékos igét, mert a drasztikus pénzmegvonások a kultúra ás a művészet intézményeinek létét fenyegetik. Es a művészekét. Akik most még dolgoznak, s reménykednek: önvesztő akcióinkat _ megszünteti az életösztön. (Az idei szezon műsorterve szerint szép egyensúly alakul ki a bariton- és basszusszerepek között. Az első bemutatón, a Hoffmann meséiben, apró feladatot kaptam, de a Don Giovanniban parádés szerep jutott. • Leporello, A felújítások majd' mindegyikében benne vagyok, Győrben a Don Carlos Föinkvizitorát énekelem. Tanulok, Gyimesi Kálmánnál. Három kívánság? A következő 15 évre, az „igazi" jubileumig? Csak kettő van: jó szerepeket és bizalmat szeretnék.) S. E. Kivételek és bevételek Mi mennyi ? Nem (köztudott, ám sejthető, hogy a közép- és kelet-európai szocialista országokban megszerzett diplomák a nagyvilágban nem mindig ismertetnek el, sőt: általában igen nehézkes és hosszadalmas eljárásokkal érhető el egy oklevél elfogadtatása. Vannak persze kivételek. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen sikeres államvizsgát tettek diplomájukkal bátran nekivághatnának Európa országútjainak — ha kapnának munkavállalási engedélyt. De nem bonyolítom tovább, hisz nem ez a lényeg. Mivel az intézmény konvertálható papirt ad, nagy az érdeklődés külföldről is. A nagy számú nyugat-európai és közelJceleti fiatal tisztességes bevételhez juttatja az intézményt, melynek vezetői természetesen pagy érzékenységgel ügyelnek arra, hogy helyes arányokat állapítsanak meg a hazai és a devizát hozó hallgatók •létszáma között. Sok szempontnak kell érvényesülnie ahhoz, hogy az igazságossághoz legközelebbi állapot jellemezzen egy-egy évfolyamot: ügyelni 'kell a kétféle felvételi (beiratkozási) keretszámra, a hagyományosan magas felvételi ponthatár megőrzésére, az egészségügy általános és a régió különös igényeire, az egyetem teherbírására és a A SZOTE Általános Orvostudományi Karán idén 88 külföldi hallgató kezdi meg az első évet. A szegedi képzés iránt érdeklődök száma meghaladta a 900-at, s közel ötszázan fizették ki a regisztrációs dijat. Az országok és nemzetek közötti megoszlás az első évfolyamon: egyiptomi 21, szudáni 12, görög 10, izraeli 8, jordániai 6, iráni 6. NSZK-beli 5, észak-jemeni 4, szíriai 4, indiai 3, pakisztáni 2, marokkói, etiópiai, Sri Lanka-i, angol, egyesült államokbeli, svéd és palesztin 1—1. A második évfolyamon 73-an, a harmadikon 31-en, a negyediken 10-en fizettek devizával az oktatásért. Ök angol nyelvű előadásokat hallgatnak. Mások — várhatóan 28 hallgató — beszélnek magyarul, ezért a magyar nyelvű foglalkozásokat látogatják. Az orvos kar tavalyi, devizából eredő összbevétele 21 és fél millió forint volt A bevétel húsz szazaiékát be kellett fizetni az államkasszába, a maradék fölött az egyetem rendelkezett. A maradvány harminc százalékáig visszavásárolhatott az intézmény devizát fogyóeszközökre, személyi és utazási költségekre. nemzetgazdaság megrokkant teljesítőképességére. Ez utóbbi talán a leginkább fontos, vagy a 'legelőször számba veendő szempont. A felsőoktatási intézményektől, mint a tudományos kutatás bázisaitól, és a szellemi utánpótlás képzőitől, magas színvonalú munkát követel meg a társadalom, ugyanakkor az újraelosztásból nem részesülhetnek ezek az intézmények igényeiknek, rangjuknak és feladataik súlyának megfelelően. Ezért arra kényszerül az egész magyar felsőoktatás, hogy föladja korábbi gazdálkodói magatartását, közvetett fogyasztóból (mint a legproduktívabb termelő) közvetlen termelővé kell válnia. Természetesen a tudományegyetemek és műszaki intézmények járhatnak a pénzteremtésben legelöl. Szerződéses munkák, külső megbízatások, jövedelmet hozó kutatásokban való részvétel, bérbeadás, vagy devizás oktatás. Ma már minden út járható. Ügy gondolom, ennek a járhatóságnak az egyetemek örülnek legkevésbé, hisz jól jön ugyan a pénz: de elvonja a figyelmét a tényleges egyetemi munkától. Dc a kényszer, a gazdaság szorongató kalodája a pénzteremtésre készteti az intézményeket. Vitatható, mennyiben szolgálja ez az egyetemek, főiskolák függetlenségét. Azt a természetes mozgási, gondolkozási szabadságot, amely nélkül nem létezhet tudomány, magas fokú szellemiség. Ha azt nézzük, hogy az önálló pénztermelés az önállóság tudatat fejleszti, akkor üdvözlendő minden „magánkezdeményezés". De ha onnan indulunk ki, hogy ez a gazdasági-gazdálkodói kényszer a belülről szerveződő, önértékein fejlődő tudományos igazságok gátját képezheti, akkor vissza kellene lépnünk a lehetőségeket biztosító kormányzat és a költségvetési szervként működő egyetem képletéhez. Biztos, hogy az utóbbi lenne az egészségesebb, még akkor is, ha a tanszékek — szabad akaratukból — külső megbízásokat is elvállalva, a költségvetési uralom alól kibújva, a saját zsebükre dolgoznának olykor. Mindezek a gondolatok azért jutottak eszembe, mert tegnap délután az orvosegyetem első éves külhoini hallgatói — a devizások — esküt tettek a József Attila sugárúti űj gimnázium aulájában. Dlusztus Imre