Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-11 / 191. szám
6 1988. augusztus 11., csütörtök 6 Péntektől-vasárnapig SPORT Szombaton fél 5-kor SZVSE— Csongrád Hét válogatott játékos a III. Budaprint Kupán Szombaton megkezdődik a labdarúgó NB III. :őszi bajnoki mérkőzéssorozata. magyar kézilabda A női kézilabda NB I. szeptember 4-én kezdődő bajnoksága előtt a legrangosabb eseménye a szegedi III. Budaprint Kupa pénzdíjas torna lesz. Mint ismeretes összesen 75 ezer forintot osztanak szét az első három helyezett csapat között. Börcsök Józseftől, a szegedi első osztályú csapat ügyvezetőjétől megtudtuk a debreceniek kivételével itt lesz a válogatott rendezvényen érvényesek a 9.20: sportcsarnoki, a Budaprint 10.40: törzstagsági, valamint a 12.00: megyei ifjúsági sportosztályi csaba Chorzow—Budaprint; IBp. Vasas—Építők; Ferencváros—Békés14.00-tői döntők következnek a madikjai a A Szegedi VSE délután fél 5-kor a Vasutaspályán, a Csongrád ellen lép pályára. A mérkőzés előtt ifjúsági bajnoki találkozó. Pénteken és szombaton Amatőrök tekeversenye A Szeged Városi Teke Szövetség Fesztivál Kupa férfi amatőr egyéni és csapatversenyt rendez augusztus 12-én, pénteken délután 2 órától, és augusztus 13-án, szombaton, reggel 8-tól a Szeged SC, Vörösmarty u. 15. szám alatti tekepályáján. Egyéni versenyzők még nevezhetnek a helyszínen. Ünnepélyes eredményhirdetés szombaton délután 4 órakor. gerince. A címeres mezt felöltők közül láthatják az újszegedi Sportcsarnokban péntektől Kiss Évát, az Építőkből, Rácz Mariannt, Barna Katalint, Nyárit a Vasasból, Heszt és Kántort az FTC-ból, Elekest és Szabót a Bp. Spartacusból, valamint a békéscsabai Bolla Máriát. A Borsodi Bányászból most 'hiányozni fog Bocsiné, aki Debrecenbe igazolt, de a szintént volt válogatott Kondiné vezérletével próbálják felvenni a versenyt. A házigazdák együttese a volt válogatott Sulyok, jó és eredményes játékában bízik. Az egyetlen külföldi résztvevő a lengyel AKS Chorzow csapatában most nem tudni, hogy hányan élvezik a lengyel szövetségi kapitány bizalmát. Egyébként a háromnapos belépők. A program: augusztus 12. (péntek): 8.00: megnyitó, majd az elsők 8.15: Bp. Építők—FTC; 9.35: (kai játszanak. Borsodi B.—Budaprint; 10.55: Bp. Vasas—Békéscsaba; 12.15: Chorzow—Bp. Spartacus; 13.35: ÉpítőkBékéscsaba; 14.55: Vasas— FTC; 16.15: Chorzow—Borsodi B.; 17.35: Budaprint— Spartacus; Aúgusztus 13. (szombat): 8.00: Borsodi B.—Spartacus; két csoport harnegyedikekkel, a másodikokAugusztus 14. (vasárnap): 8.00-tól az A csoport negyedikje a B csoport negyedikjével, 9.15-től a két harmadikok, 10.30-tól a másodikok. 11.45-től pedig az elsők mérkőznek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 13.00 órakor kerül sor. . Holnap délután Motorostriálés BMX-bemutató Maty-ér, péntektől Országos úttörő, serdülő, ifjúsági evezősbajnokság Röviddel á felnőtt ka- Az országos bajnokságra jak-kenu OB lebonyo- hazánk tizenkét helységéből lítása után, a Maty-éri húsz csapat nevezett, pálya újabb vízi rendez- A Szegedi Vízügyi Sportvénynek lesz a színtere. Ez- egyesület húsz versenyszámúttal az evezős reménységek ban indít evezősöket. Az szállnak hajóba, korcsopor- egyesület elnöke, Benke tönként döntve el a helyezé- György derűlátó; tizenkétseket. A Magyar Evezős Szö- tizenhárom számban számít vétség versenyszabályai sze- érmes helyezésre, Az rpár rint lebonyolításra kerülő külön öröm lenne a szávetélkedőn az I—111. helye- mára, ha ebből nyolc-tíz zettek éremdíjazásban né- arany kerülne a vízügyiek szesülnek. Emellett a férfi vitrinjébe. Ebben az esztenifjúsági egypárevezős szám dóben különösen a fiú sergyőztese a Syrek János ne- dúló és ifjúsági versenyzők vével fémjelzett, a női ifjú- mezőnye rendkívül erős. sági nyolcas és a férfi ifjúsági nyolcas versenyszám győztesei a Jásdi Sándor örökös vándordíjat vehetik át. Holnap, pénteken délután 16—18 óra között, a Szeged Nagyáruház előtt csehszlovák . motorkerékpár-triáloés BMX-kerékpárosok tartanak bemutatót a Tápéi ESK BMX Free Stile szakosztályának sportolóival közösen. Az érdeklődők bravúros mutatványok szemtanúi lehetnek, külön kuriózumot jelent az akadálybemutató. A motorostriálos és BMX-es „csapat" augusztus 14-én, vasárnap is „fellép" Hódmezővásárhelyen, az autócross országos bajnokságon. Benda Gábor, a tápéiak egyik legtehetségesebb versenyzője r, BMX tetején. >v ¡¿LémHI MSk0m £ jLíffiS.*« É: \ ETo» ..". . Az előfutamok minden nap 8.30 órakor kezdődnek. A döntök lebonyolítási rendje: pénteken és szombaton 14, vasárnap 15 órakor adják meg az első rajtjelet. A labdarúgó NB III. őszi sorsolása Körös csoport Labdarúgó MNK A Szeged SC továbbjutott Lebonyolították a labdarúgó MNK elsó fordulójának, mérkőzéseit. A tét a legjobb 64 közé kerülés volt. Hogy végül is melyik az a 64 legénység, amelyik augusztus 24-én folytathatja a kupaküzdeliheket, egyelőre nem ismert, mert az egyesületek nem nagyon vették korhoI. forduló, augusztus 13., 16.30: Szegedi VSE—Csongrád. Szentes—Osztyapenkó, augusztus 14., 16.30: Mezőhegyes—OóJtés, KTE— Soltvadkert, Pénzjigyör—MezöVovácsháza, Kiskőrös—H. Kun B. SE, Gyula—Sz. Dózsa, Miske— OMTK. II. forduló, augusztus 21., 16.30: OMTK—Gyula, Sz. Dózsa—Kiskőrös. H. Kun B. SE—Pénzügyőr, Mezőkovácsháza—Szentes, Osztyapenkó—KTE, Soltvadkert— SZVSE, Csongrád—Mezőhegyes, Békés—Miske. III. forduló, augusztus 23., 16.30: Mezői lyan az MLSZ-nek azt az Szentes (NB III.)—Szarvas utasítását, hogy a találkozók. (NB II.) 0.1; Tápiószentmárután haladéktalanul jelezzék ton (megyei I.)—Kecskeméti az eredményeket. SC (NB II.) 4-3. Annyi bizonyos, hogy a 32 NB Il-es együttes közül hat (Tapolca, Kazincbarcika, Mezőhegyes—soltvadkert, ÖzH Nvíreevháza Metri-, SZVSE-észtyapenkő. KTE-Me\ . ' zőková csihá za, Szentes-H. Kun pond, Kecskeméti SC) nem B. SE. Pénzügyőr—Sz. Dózsa, folytathatja, alsóbb osztályú Kiskőrös—OMTK. Gyula—Miske, Békés—Csongrád. IV. fordutó, szeptember 4., 15.30: Gyula—Békés. Miske—Kiskőrös, OMTK—Pénzügyőr, Sz. DózsaSzentes. H. Kun B SE—KTE, Mezőkovácsftáza—SZVSE, Osztyapenkó—Mezőhegyes, Soltvadkert—Csongrád. V. forduló, szeptember 11., 15.30: Mezőhegyes—Mezőkovácsháza. csapat ellen búcsúztak. Békés (NB III.)—Szeged (NB II.) 1-2; Gyula (NB III.) —Metripond (NB II.) 4-3; X. forduló, október 16., 13.30: Szentes—Békés, pénzügyőr— KTE. Kiskőrös—SZVSE. GyulaMezőhegyes. Miske—Csongrád, OMTK—Soltvadkert, Sz. Dózsa — Osztyapenkó, H. Kun B. SE— Mezőkovácsháza. XI. forduló, október 23., 13.30: Mezőhegyes—Kiskőrös, SZVSE— Pénzügyőr, KTE—Szentes, Mezőkovácsháza—Sz. Dózsa, Osztyapenkó—OMTK, Soltvadkert— Miske, Csonignád—Gyula, Békés— H. Kun B. SE. XII. forduló, október 30., t3.30: KTE—Békés. Szentes—SZVSE, Pénzügyőr—Mezőhegyes, Kiskőrös—Csongrád, Gyula—Soltvadkert. Miske—Osztyapenkó, OMTK—Mezőkovácsháza, Sz. Dózsa—H. Kun B. SE. XIII. forduló, november 6„ 13.00: Mezőhegyes—Szentes, SZVSE— KTE. H. Kun B. SE—OMTK. Mezőkovácsháza—Miske, Osztyapenkó—Gyula. Soltvadkert—Kiskőrös. Csongrád—Pénzügyőr, Békés—Sz. Dózsa. XIV. forduló, november 13., 13.00: SZVSE—Békés. KTE—Mezőhegyes, Szentes—Csongrád. Pénzügyőr—Soltvadkext, KiskőTotózóknak — 33. hét — 1. Újpesti Dózsa (3) —Rába ETO (4) x 1 2. Siófok (12) —Ferencváros (5) x 2 3. St. Pauli (B-liga II. 2.) —Frankfurt (8) x 1 4. Stuttg. Kickers (B-liga II. 1.) —Karlsruhe (15) 1 x 5. Hannover (10) —Hamburg (6) 2 x 6. Bremen (1) —Leverkusen (8) I 7. Uerdingen (11) —Nürnberg (5) x 8. Mannheim (16) — Mönchengladbach (7) 9. Freiburg (10) —Darmstadt (3) 10. Bayreuth (16) —Herta BSC (Oberliga) 11. Mainz 05 (Oberliga) —Fortuna Köln (12) 12. Düsseldorf (5) —Aachen (6) 13. Meppen (14) —Aschaffenburg (Oberliga) +1. Veszprém (NB II —Vasas (9) kovácsháza, Miske—H. SE. OMTK—Sz. Dózsa. XV. forduló, november 20.. 13.00: Mezőhegyes—SZVSE. Sz. Dózsa— Miske, H. Kun B. SE—Gyula, Mezőkovácsháza—Kiskőrös, Osztyapenkó—Pénzügyőr, Soltvadkert—Szentes. Csongrád—KTE, Békés—OMTK. X 2 1 X 2 x 1 x 1.) SZVSE—H. Kun B. SE. KTE— rös—Osztyapenkó. Gvula—MezőSz. Dózsa. Szentes—OMTK, kovács háza. Miske—H Kun B. Pénzügyőr—Miske. KiskőrösGyula. Csongrád—Osztyapenkó, .Békés—Solcvadkert. VI. forduló, szeptember 18., 15.00: Kiskörös—Békés, Gyula—Pénzügyőr, 'Miske—Szentes, OMTK— KTE, Sz. Dózsa—SZ. VSE, H. Kun B. SE—Mezőhegyes, Mezőkovácsháza—Csongrád, Osztyapenkó—Soltvad kert. VII. forduló, szeptember 25., 15.00: Mezőhegyes—Sz. Dózsa, SZVSE—OMTK. KTE—Miske. Szentes—Gyula. Pénzügyőr— Kiskőrös, Soltvadkert—Mezőkovácsháza. Csongrád—H. Kun B. SE. Békés—Osztyapenkó. VIII. forduló, október 2., 14.00: Pénzügyőr—Békés, KiskőrösSzentes. Gyula—1CTE. Miske— SZVSE. OMTK—Mezőhegyes,, Sz. Dózsa—Csongrád, H. Kun B. SE—Soltvadkert. Mezőkováostiáza—Osztyapenkó. IX. forduló, október »., 14.00: Mezőhegyes—Miske. SZVSE— Gyula, KTE—Kiskőrös. SzentesPénzügyőr, Osztyapenkó—H. Kun B. SE. Soltvadkert—Sz Dózsa. Csongrád—OtffTK, Béke*—Mezókovácoháza. Ismét temetnek a motorcsónakosok! Ezúttal Arthur Schellt! Évek óta, de egyre hangosabban követeli a sportközvélemény, hogy ideje lenne rendet teremteni a Nemzetközi Motorcsónak Szövetségben (UIM), ideje lenne olyan szigorító határozatokat hozni, melyek a sportolók védelmét, biztonságát szolgálják! Hiába minden jajkiáltás, hiába minden évben motorcsónakos-temetés, nem történik semmi! A technikai sportágak egyikénél sem tapasztalható annyi fegyelemsértés. annyi szabálytalanság, mint a motorcsónakosoknál. Nincs meghatározva a hajók súlya (kajak-kenunál igen), a motorok teljesítőképessége. Igaz, a kategóriákat meghatározták, 350, 500, 750 kem stb., de ezek ellenőrzése nem megoldott. Éppen ezért a versenyzők többsége már olyan, „lélekvesztőkben", papírlaphoz hasonló lemezborításra hasal, térdel a hajóban, ami egy közepes hullámnál is szinte szétrobban. Pillekönnyű hajótesteket repítenek a feltuningolt, szédítő fordulatszámot produkáló Kőnighek. A pálya, a víz pedig nyílegyenes, csak a két fordulóbójánál kell csökkenteni a sebességet. A konstruktőrök azonban már erre is kitaláltak olyan technikát, mellyel szinte teljes gázzal lehet „rálőni". A motort ugyanis a bolyánál kiemelik és megdöntik, így a versenyző képes arra is, hogy akár hegyesszögben fordulhasson. Persze, ezzel a balesetveszély tovább nő ... Ezzel ellentétben a Forma l-es versenyeken sok-sok kanyar beiktatásával fogják viszsza a sebességet! Ki védi meg végre ezeket a kamikázékat, a motorcsónakosokat? Mert, aki a világ- vagy Európa-bajnokságokon a „spiccen" akar lenni, annak össze kell fogni a gázkart, annak kockáztatnia kell, annak pillekönnyű csónaktestet kell beszereznie, és annál nagyobb teljesítményű Kőnigh-motort! S, hogy miért emeljük fel ismét a szavunk, mert újból temetni készülünk egy kitűnő sportembert, tiz hónappal Fröhlich József tragikus balesete után. Ezt a sportembert Szegeden is jól ismerték a motorcsónaksport kedvelői, hiszen nem hiányozhatott a korábbi évek tiszai versenyeiről. A neve pedig Arthur Schell, az NDK többszörös bajnoka. Néhány nappal ezelőtt, nemzetközi összecsapáson az NDK-ban, a start után a szél felkapta a hajóját, majd a vízre érkezve Schell olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt! A mindig mosolygós, szőke, göndörhajú, 40-42 éves versenyző nincs többé! Temetésére Kovács Ferenc szövetségi kapitány vezetésével magyar motorcsónakosok utaztak az NDK-ba. Hát, még ez sem volt elég? Meddig lehet büntetlenül megölni a motorcsónakosokat?! Igazán elkelne már egy bojkott! És ezt a bojkottot a motpresónakosoknak kell megszervezniük! Saját érdekükben, és a felnövekvő utánpótlás védelmében! Bagaméry László Szeged város teniszbajnoksága Az újszegedi ligeti pályákon ma, csütörtöktől kezdődően beindul Szeged város pénzdíjas teniszbajnoksága. Az első adogatásra kilenc órakor kerül sor. Holnap, pénteken, illetve szombaton és. vasárnap is, ugyanebben az időpontban kezdik a játékot. Az összdíjazás százezer forintra rúg. Az első osztályú férfi és női egyes, illetve a nyílt íérfipáros versenyszámban osztozkodnak ezen az összegen a győztesek. Ezen kívül megrendezik a II. osztályú férfi és női teniszezők, illetve az ifjúsági fiú és serdülő lányok egyéni versenyét is. Tallózás a nevezők névsorából: Turi Zsuzsa, Csépai Ferenc, ifj. Gulyás István, Guti János, Oroszpataki Péter, Keresztes Krisztián és Vágó László is háló elé áll a négynaposra tervezett verseny folyamán. NB ll-es ligaülés Szerdán ülésezett a labdarúgó NB Il-es liga. A 32 egyesület közül csak a Kaposvár és a Szekszárd képviselője maradt távol. A ligaülésen Török! Péter és Czékus Lajos, az MLSZ főtitkára. illetve főtitkár-helyettese beszélt arról, miért vált szükségessé az NB Il-es bajnoki küzdelmek átszervezése, majd a fegyelmi helyzetről is elhangzott egy értékelés. A liga szavazás útián döntött arról, egy évre ismét Stiegler Károly (Szolnok) látja el a liga elnöki teendőit. Jó rajt a KEK-ben Szerdán, Békéscsabán, az európai kupaporondra először kijutott helyi Előre Spartacus a norvég kupagyőztes Bryne IL-t fogadta KEK-selejtező első mérkőzésen. rr Ok már megjöttek A pénteken, a Népstadionban sorra kerülő II. Hungalu Budapest Nagydíj küzdelmeire szerdán már megérkezett több neves külföldi atléta. A szovjet küldöttségben helyet kapott a női távolugrás világcsúcstartója, Galina Csisztjakova, és a kitűnő kalapácsvető, Igor Nyikulin A 100 méteren rajtol majd a nigériai Chidi Imoh, s a 400 méteres gáton az amerikai kiválóságokat gyakran „megszorongató" szenegáli Dia Ba is, a magyar főváros vendége lesz. A 110 méters gáton indul a római világbajnokságon döntős brit John Ridgeon Békéscsaba—Bryne II. 3-0 (3-0). Békéscsaba, 10 000 néző, v.: Wiesel (nyugatnémet). Gólszerzők: Gruborovics (3., 9 p ), Csató (36. p ). A közepesnél valamivel alácsonyabb színvonalú, de rendkívül sportszerű 90' percben a magyar kupagyőztes megérdemelten szerzett háromgólos előnyt az augusztus 24-i norvégiai visszavágóra. Ügy tűnik, az elsó 45 perces remek és eredményes játékot kell megismételnie az Előrének ahhoz, ha előnyét tartant akarja, és túl szeretne jutni a selejtezőn, azaz felkerülni a KEK 32-es táblájára. Jók: Ottlakan, Csató, Gruborovics, illetve Karsen, Meinseth