Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-06 / 187. szám

8 Szombat, 1988. augusztus 6. DM] ' magazin , @ OLÁH JÁNOS Az erdő Bánk és tava A tó, hátterében a falu hagyományos házai A

z erdó nem volt túlságosan messze a falutól. A kék dombok közé fulladt dúlóút hamarosan elérte az első, ritkásan sorjázó fákat, amelyeket alig lehetett megkülönböztetni a rét szédülten szanaszét tévelygő kecskeíúzeitól. hiszen maguk is füzek voltak, csak a közülük fölérzó illat volt egészen más. nem a vizenyős lapály édeskés folyóillatát kavarta itt a szél. a kezdődő dombság föld- és mohaízú hűvöse csapott az arcodba, s a lombokból nem az alkonyi gébics fájdalmas-keserű, magányos nvekergésc szólt, hanem a tülekvó. bábeli madársereglet vásári perlekedése. Észre sem vetted, és már kígyószürke gyertyánosban gázoltál, tapostad a sárga, mély horhos porát. A szódásüveg-szürke fényben elsatnyult az aljnövényzet, megdermedtek a bogarak, röptük elakadt, a táncoló por lüktetését nem hívták elő a bevetülő fénypásztmák. A domb derekáig tartott ez a víz alatti, nyomasztó várakozás. Az utat addig szinte lélegzet nélkül tetted meg. Mígnem végre fölszakadt a nedves alagutmély. s befogadott a lázasan szetindázó. mohás árnyaktól suttogó tölgyes. Akármeddig clbarangolhattál itt. hegyre föl. völgybe le, cs nem értél a végére mégse e csöndes niormolásnak. Akárha a tenger zúgott volna a füledbe. A tenger, amit szépszerével sohase hallottál, hacsak kagylómelyi mormolás formájában nem. A pusztai csordakút visszhangos csobbanása adhatott volna még képzeletednek némi fogódzót, ha a rosszízű büszkeség nem akadályozott volna meg végképp benne, hogy elfogadd. A fiú egv álmodó mozdulattal az égnek fordította az arcát. Ogv érezte, a permet a bőrére csapódik, s pattogzó mázként az ajkára szárad a só. Hanyatt feküdt a gyíkok járta tűben, szemben a semleges kék égbolttal, amely a sustorgó levelek mögül feszült figyelemmel lesett le rá. Átengedte érzékein a napsütötte júliusi délután minden békéjét. Itt hevert le a déli verón, a tisztás, kezdetében, ahova elhallatszott az öreg — magában, amikor senki se hallotta, bizalmas vakmerőséggel így nevezte a vénséges vén tölgyet — sustorgó zsörtölődése. Az árnyékba nem merészkedett. A fa látszatra semmiben nem különbözött egy közönséges tölgytől, még csak nagyobb se volt a társainál. Talán a fák is úgy vannak vele. gondolta, mint az emberek, egy idő után nem növekednek. csak a kérgük lesz vastagabb. az ágaik göcsórtöscbbck, a törzsük bútykösebb. így múlnak el az évek. az évtizedek, az évszázadok. de talán még az évezredek is... Ezer év, elképzelni se tudta, mennyi lehet. Egyáltalán, van-e kezdete, és van-e vége? Ha gondolatban kitúzzük is mindkét pontot, attól még nem biztos, hogy azok a valóságban is léteznek. Álmodni könnyebb, a lehullásra kész. egymásba mosódó pillanatok olyahkor úgy reszketnek egymás mögött, egyik a másikhoz érve, akár a szélben szédelgő ószi levélrengeteg. Ritkásan át-áttünedezik közöttük egy. apró alakokkal benépesített, látkép. A röptükben megdermedt tühegyni. apró madarak feketén rajzolódnak ki a különös, valószínűtlenül kék ég elótt. A pusztát gyérszálú. álmatagsárga fú lepi be. A hangyanagyságú alakok lovaik nyakára görbednek, lobog a lovak sörénye. Utááánam! Az érthetetlen régiségé szavak mélyéből ez villámlik föl. Ha nem is érted, azért tudod, mit jelent. A hangzók, bár nem te mondod ki őket. megroppannak a fogad alatt, akár a szélfútta porszemek. az ízük is olyan, mintha nem álmodban forogna ez a szél. hanem itt volna körülötted valóban, ledöntene a lábadról, s végiggörgetne a lejtós domboldalon, akár a katángkóró elszáradt bozontját. A nyelved hegyére nyírkércg édessége fut. az orrodat a szikkadt lótrágya penészillata facsarja. A fölcsapó fűcsomók, a szétfröccsenő göröngyök a lovak csánkjára csapódnak. Aztán a rohanás és a megállás rázkódásában öszszemosódik a fú a fűvel, s feltárul előtted a mikroszkopikus részletek csapdája. Csak elóre mehetsz, akár egy varsa egyre szűkülő szája, vonz a kényszer, míg egészen azonos nem leszel a látvány szenvtelen hálólüktetesével. A puszta egy óriási szigeten terül el sziklás, késpengcélü partvidék védelmében. E parttól partig tartó földrésznyi birodalom fejedelme te magad vagy. Az ország szívéből, e hullámzó dombság rejtette ezeréves tölgyfa árnyékából figyeled alattvalóidat. akiket mind, bármilyen sokan vannak, névszerint ismersz, de akik téged egyáltalán nem ismernek. , Először öreg Gyula vezette el ide. Ugyanilyen forró nap delelője végén. Az öreg ment elöl. Nehezen járt. de ö nem merte megelőzni. A bordó, ráncosra száradt kergű somfabot fölverte az útról a port. amelynek opálos felhói szinte cletre keltek a forróságtól kábultan vibráló levegőben. A fa alatt az öreg leverte a bottal a száraz, összekuszált füvet, és csak utána tapogatta el a tenyerével. így csinált helyet magának. Csak magának. A fiú tisztes távolságból figyelt. Az öreg nehézkesen térdre ereszkedett. majd lezökkent a földre. Nem támaszkodott felkönyékre, mint a mezei emberek általában, hanem úgy elhevert, ahogyan csak otthon, az ágyban szokott az ember, és ott is csak akkor, ha beteg. Az arcára ráhullott egy összepöndörödött levél. de nem söpörte le. A fiú ekkor fordított hátat, óvatosan kereste a visszautat, megpróbált észrevétlenül tűnni cl. Az öreg sohase került elő többé. A fiú többször is kijött a fához, de az elfeküdő» füvön kívül semmiféle nyomot nem talált. Még a bot se került cló. Lassacskán a fű is lábra állt. Érintetlen és titokzatos lett újra minden. A lombsuhogásra figyelt, hátha kihallik belőle valami, de a személytelen. távoli hangzavarból egy gúnyos nevetés foszlányain kívül semmi nem rémlett eló. Közelebb ment. Fölemelte a fejét. A lomb árnyéka az arcába vetült. Leereszkedett a fűbe. Nem félt. mégis szorongva hunyta be a szemét. A csönd s a mozdulatlanság mikroszkópja alatt a legkisebb zaj. a Icgclvétettebb mozdulat is óriásira növekedett. A fű pcrcegésc. a hangyák vándorlása a homokszemek között, a fűszálak tövében úgy robajlott. olyan nyomasztóan és tapintatlanul, mint valami fegyvercsörtetó díszszemle. Aztán ezek a jelentéktelenségükből hirtelen óriássá növekedett jelzések is elenyésztek, a gondolatok visszahúzódtak csigaházukba. megdermedt a képzelet kaleidoszkópja. A parányi lovak megálltak szökkelés közben a levegőben. sörcnyük elakadt a szcltéptc lobogós bogán, a nyílvesszők fölfüggesztették röptüket. a csatakiáltások elhaltak a fekete torokmélyhen, csupán a sötétség terebélyesedett akadálytalanul. Sikamlós leplei mohón rebbentek szerteszét. A robbanás váratlan zaja a homloka tájékán hatolt be egyenesen az agyvelejébc. és a tarkója irányába sugárzott, mintha egy rozsdás varrótű szúrta volna át a koponyáját, fölöslegessé teve a hallás hosszadalmas. nehézkes műveletét. Talpra ugrott. Nem kezdett azonnal menekülni. Megadón tűrte az ijedtség okozta bénaságot, nem próbált szabadulni tőle. Érezte, hogy odafönt hirtelen zajos lendülettel, akár egy körhinta, ingadozni, forogni kezd a lomb. Nem ért rá megkeresni az utat. egyenesen belevetette magát a lejtön terpeszkedő bozótosba. Úgy futott, mintha nem is futna, nem érzékelte a mozdulatokat, az arcába csapódó ágak okozta karmolások fájdalmát, semmit. A homokszín szél az inge alatt verdesett, s olyan magosra röpítette, hogy egyetlen pillantással képes volt belátni a dombtetőt. Kicsavarodva végig a tisztáson ott feküdt hanyatt az ezeréves tölgy, így holtában most már valóban igazi óriásnak látszott. Tengerszürke, harsány szélzúgást fakasztó lombja beborította a tisztást. Az egykori öles törzs helyen néhány lándzsaszerü szilánk meredt az cg felé. olyan fenyegetően, mintha át akarná döfni az eleven hártyaként reszkető égboltozatot. A veranda léghajójában, amit a lámpafény szeszélye nagyvonalúan szakajtott ki a hirtelen lezuhant este tömbjéből, már együtt ült a család a vacsoránál. Olyan hirtelen sötétedett be. hogy a fiú észre se vette. A tücskök kegyetlen-éles trillázása is csak most szúrt bele a dobhártyájába. amikor becsattant mögötte a léckapu üvegsimára fogdosott kallantyúja. A család komor, szemrehányó várakozással fogadta. Az aggódó tekintetek fölébresztették benne a bűntudatot. Nézte a nagyapa ősz. időtlen kaktuszarcát, a barnás, szikkadt földtüremlcseket utánzó bőrt. a moccanatlanul mélyre húzódó szemet. amelynek tekintete semmit cl nem árult. Amit első pillanatban olyan nyomasztónak érzett, olyan mértéktelen büntetésnek, a hallgatás kényszere most természetesnek tetszett. Az volt az érzése, úgy is mindenki mindent tud már. fölösleges volna hát bármit elmondania. Katona József nemzeti drámájának főhőse, Bánk bán viseli ugyanazt a nevet, mint egy kis Nógrád megyei falucska. Hogy az egykor valóságosan is élt személyiségnek volt-e valami köze ehhez a településhez, nem tudni. Az ellenben cáfolhatatlan tény, hogy ez a jól csengő helységnév ma már számos érdeklődőt vonz a Cserhát vidékére. Húsz esztendeje nőtt meg az ázsiója Bánknak. Körülbelül akkor, amikor az ottani tó — ma már horgászparadicsom! — fölötti domboldalt parcellázni kezdték. Bánk szép, pihenésre, kikapcsolódásra, a hétvége kellemes eltöltésére alkalmas hely! Egyrészt a patakokkal át- meg átszabdalt falu kínál romantikát a folklór iránt érdeklődök számára pedig egy kis néprajzi érdekességet, hiszen hazáit zömmel szlovák betelepültek utódai lakják —, másrészt meg a tengerszemhez hasonló tó. Aki Rétság után letér a 2-es számú főútvonalról, alig 3.5 kilométer megtétele után csodálkozhat rá e természeti kincsünkre. Keresni nem sokat kell, mert a falu főutcája éppen hozzája szalad, s a vendég máris láthatja, mit tudott alkotni az okosan gondolkodó ember. A Bánki-tó ugyanis mesterséges képződmény. Úgy keletkezett, hogy hajdan elzárták a Lókos-patak útját, s a víz a völgykatlanban megrekedt. A tó 300 méternyi átmérőjű, mélysége a déli parton 5, másutt általában 3 méter. Amilyen szép, mondhatni, olyan szerencsés is ez a tó. Időközben ugyanis kiderült, hogy nemcsak a Lókos-patak táplálja, hanem a medrében fenékforrások is fakadtak, s így a vízellátásával máig sincs gond. Mindemellett „szórakoztató" is, hiszen iszapos fenekében metángáz keletkezik, s ha azt a kemény telek'idején a meglékelt jég felett meggyújtják, ez a tünemény pompás látnivaló. A jég persze csak ritkán borítja a tavat. Ánnál többet üldögélnek partján a horgászok. Már egy 1911ben kiadott, Magyarország vármegyéit bemutató könyvsorozat is azt írta, hogy a Bánki-tóból évente három métermázsa halat halásznak ki, és értékesítenek a közeli környéken...", de ez a mennyiség azóta megsokszorozódott. Jelenleg a 9.2 hektáros állóvíz valóságos halbánya. hiszen a horgászok nemcsak kifogják, de rendszeresen és módszeresen újratelepítik is a halakat. Míg másutt általában az a módi, hogy a pecások haragban vannak a fürdőzni vágyókkal, $ánkon megvan a külön helyük a horgászoknak, és a strandolóknak is. Ez utóbbiak már csak azért is csapatostul jönnek, mert Nógrádnak kevés a természetes állóvize, valamint azért, mert a napsütéses nyári napokon a Bánki-tó hőmérséklete akár 25 Celsius-fokra is felmelegszik. Ez pedig még a legkisebb gyerekeknek is kellemes. Nógrádnak ez az ékessége immár a néptáncosok, -dalosok találkozóhelye is. Éppen ott, a tóra ráépített színpadon szokták megrendezni a bánki napok rendezvényeit, amelyek középpontjában mindig a hagyományőrző folklórműsor áll. Lévén a falu lakossága szlovák eredetű, erre az évenkénti találkozóra több szlovák együttes jön el határainkon innenról és túlról. Bánk tehát mindenképpen megér egy alkalmi kitérőt, sót akár több napig tartó víkendezést is... A.L. Zarándoklásaim F-fel Különcség. Icsajnálnivaló. kékharisnyaság? Vállalom. Igen. elsó az autótérkép, bogarászom a hírős helyeket. A lelkem szerinti híröseket. ízlelgetem a szót: Bözsi. Sóhajtásnyira a Kemenesalja. F. még türelmes. A faluban bociszag. édes. behízelgő. Muskátlis ház. a hátsó traktusban emlékszoba. Tüdőbajos kinézetű asszony invitál beljebb. Családi fényképek. Aztán Illyés Gyula Simonék vendégeként. A teremór beszédes, készséges. Mondja, a költő szelíd, kevés beszédű volt. A családtagok minden évben meg szoknak jönni, (íze. ritmusa, zamata lesz itt Bazsiban a szónak.) A rokonok körül már csak a költő öccsének a felesége él a faluban. Az asszony emlékei között keresgél. Úgy harminc éve kitört a papírszalvéta-gyűjtögetés láza az országban. írt a költőnek Pestre, küldjön neki néhány új darabot. A szalvéták megérkeztek, most egy megsárgult dobozban hevernek. Ezek után senki nem csodálkozhat, hogy hűséges, lelkes kalauza van Bazsiban a Simon István-emlékháznak. Gyalogúton a temetőbe. Sárga virágok és kamilla hervadoznak a homokban. Az örökkévalóság kapuja nyitva. Várja a következő lakót. Könnyen rátalálok a költő sírjára. A Téli rapszódiája keserűvé. filozofikussá tesz. A Bakony felől egy vadászgép robban az áhítatba. Sümeg, temető. Ott él bennem még a templomi hangulat. Több száz apró márványtábla. Hála a csodatévő fájdalmas Máriának. Emléke úgy él. mint a betegek orvosa. Zarándokok táblácskái Európa számos városából. Mellbe vágnak a hatalmas szürke sírkövek. Keresem rajtuk Kisfaludy Sándor nevét. Hiába. Aztán végre egy Kisfaludy! Anna. A költő bátyjának Naricája. Az évszám: 1778-1865. Rátalálok a fehér mellszoborra. A talapzatnál Szegedy Róza — a feleség — szép bronz reliefje. Nem messze a sírtól újabb Kisfaludy név. Móriczé. Dandárparancsnok. 48-as honvéd alezredes. Lant. könyv, pergamen. Most már csak márványból. K. S. szép álmaiból csupán kettő: Helikonünnepségek. balatonfüredi színház. Üres a sír. üresek a virágtartók. } F. kezdi unni az utat. Mivel kápráztathatnám el? Mit mondhat neki Borgáta. Egyházashetye? Berzsenyi szülőháza elótt állunk. Az az ablakok kitárva. az ajtó zárva. Két házzal odébb a gondnok. Üdvözletét küldi Újszegedre a lányáéknak. Márványtábla. nemzetiszínű szalagok. B. D. az apja mellett élt és gazdálkodott. Majd feleségül veszi 1799-ben Dukai Takách Zsuzsannát. F-nek talán ínyére van a mellékelt szöveg: Középszerű volt mindenben. Tizennégy éves korában együgyúségében találtam, és abból fel nem szabadítottam. Minek is a fehérnépet? A gondnok is kuncog a szövegen. Lábjegyzetként még megtudjuk, a kisuraság (azaz Berzsenyi) ezer holdon gazdálkodott. A ncmesdömölki lelkész. Kis János fedezte fel költői tehetségét. Kölcsönkérni pedig a celldömölki plébániára járt. Aprócska útjelző, rajta: Duka. Szóval innen származik Dukai Takách Zsuzsanna és Dukai Takács Judit. Judit karcsú kötetét F. őrzi. Sárváron vettük. Milyen messzire kerültünk az asszonyi együgyúségtól! * Betűzzük, mondogatjuk. Ostffyasszonyfa. Petőfi itt ismerkedett meg Orlay Petrieh Somával. Még három kilométer Csönge. Cseng-bong. csilingel. Déd o-de-do. dád-a-da. csiga-riga... Bóklászunk F-el. aki már rég feladta. A falu végén megkérdezem, hol is született a költő. A fiatalasszony karakán: Weöres Sándor? Ott egyenesen lesz egy lap. azaz lapály, aztán jobbra, és nekimennek a háznak. Gusztálom a kicsinosított gazdaházat. Rajta semmi jel. ha csak az nem. hogy itt gyűjtött Kodály Zoltán. „Vének leszünk és ráncosak, szívünkben virágosak." Négyablakos ház. Két kutya ered a nyomomba. A hátsó traktusban feltűnik egy fiatalasszony. Megtudom, most van készülőben az emlékház. A költő alig egy hónapja járt Csöngén. Az épületet átalakították. Azt mondta, szép ez a ház. Ide költözik majd a könyvtár is. Az állami gazdaság intézi. Csönge. 1933. május. „Az ég alatt, a falu fölött keress: az az én hazám." Rajtunk a sor. F-ben azzal tartom a lelket, hogy elkábul a harangzúgástól. Iszkáz. Gólyák balettoznak a póznákon. Nagy László Farkasréten. Tóni bácsi, a ház gondnoka mintha a Nagy családhoz tartozna. Mutatja a vadkörtefát. Háromszor csavarta meg a szél. Most is terem. Meggymagnyi körtét szedek róla. Odébb szilvafa. A fűben kikericsek. A házban fotók. Öccsével. Ágh Istvánnal és András fiával, az iszkázi réten, a Rcti forrásnál. Olvasom a vallomást: „szerettem a fölhasított fát. a rezet, a bórt és a szép piros és zöld vesszőket." Dübörög a ménes, a Kakos vasderes mén. A hátsó szobában megkondulnak a bolgár harangok. Sírhatnékja lesz az embernek. Aki egyszer meghallja, legalább álmában boldognak mondhatja magát. Ugye kis F.. gépszíved is érez valamit?! BODZSÁR ERZSÉBET