Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-26 / 204. szám

1988. augusztus 26., péntek 129 szegedi ünnepi hetek Szörényi Levente—Bródy János: Fehér Anna. A rockballada előadása a Dóm téren este fél 9-kor. A 26. Szegedi Nyári Tárlat a Horváth Mihály utcai képtárban, szeptember 18-ig. Szervátiusz Tibor szobrászművész kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban, augusztus 28ig. Puskás Imre festőművész kiállítása a Képcsarnok Gulácsy Lajos termében, augusztus 27-ig. A magyar cserkészet története. Erzsébet királyné. Kiállítások a Feketeházban (Somogyi u. 13.). Állandó kiállítások: Móra Ferenc Múzeum (Roosevelt tér 1/3.): Csongrád megyei parasztbútorok és népviseletek: Lucs-képgyűjtemény; Móra-emlékszoba. Kass Galéria (Vár u. 7.): Kass János grafikái. Vármúzeum (Móra park): Szeged múltja, jelene és jövője. Fekete-ház: Vihart aratva — Csongrád megye munkásságának élete cs harcai 1867—1945; Buday György élete és munkássága. Varga Mátyás színháztörténeti gyűjteménye (Bécsi krt. 11.). Ifj. Lele József néprajzi gyűjteménye. Tápé, Vártó utca 4., naponta délután 2től este 7-ig. BALETTOKTATAS — GYERMEKEKNEK. Többféleképpen lehet indokolni, miért hasznos, fontos, támogatandó és üdvözlendő az a szeptemberben induló tanfolyam, amelyet a szakemberek előkészítő oktatásnak neveznek. Mármint a balettművészet értői; hiszen arról van szó, hogy hazai és japán oktatási gyakorlattal rendelkező balettmester, Hegedűs Zsuzsa irányításával, fiúk és lányok — 11 éves korig — tanulhatnak Szegeden mozgás-alapismereteket. Ami azért hasznos, fontos stb., mert a szegedi balettegyüttes utánpótlásának neveléséhez járul hozzá (tudjuk, mindent alapfokon érdemes elkezdeni!), másrészt azoknak a fiúknak-lányoknak, akiknek eszük ágáhan sincs eljegyezni magukat a balettel, egyfajta új sportolási lehetőség lesz ez; mozgás- és izpmfejlesztés; önfegyelemre nevelés; általános testkultúra-fejlesztés. Akik kedvet éreznek, augusztus 30-án és 31-én, délután 5-től 7-ig jelentkezhetnek a Szegedi Vízművek és Fürdők Vállalat új szabadidőközpontjában (Lenin körút 88.). Főként a fiúkat várják szívesen; jó lenne, ha fiúévfolyam indulhatna, hiszen oly nagy a hiány — világszerte — a fiúkból a balettszakmában. (Képünkön: a tavalyi előkészítő évfolyamosok — a színházi balett-teremben.) Szoboradósságaink A Délmagyarország 1956. október 24-ei számában A szegedi örökség ápolása című, félbeszakadt cikksorozatom második részében szobrainkról elmélkedtem. Több mint harminc év múltán örömmel állapíthatom meg, hogy javaslataim jó része azóta valóra vált. Visszakerült a helyére Szent György, Erzsébet királyné, Makó Lajos szobra; áll Juhász Gyuláé, József Attiláé, Vedres Istváné, Balázs Béláé.. . ' Tandi Lajos Szoborügyeink című cikkének első felében a Délmagyarország augusztus 23-ai számában mai szoboradósságainkat vette számba. Megnyugvással olvastam, hogy készül Bálint Sándor mellszobra, és tervezik a Szeged középkori köveit megmentő Kovács István buszt jenek elkészítését is. Sajnálattal tapasztalom viszont, hogy a városnak szobrokkal való gazdagításában sok az esetlegesség, véletlenszerűség. A föntről kapott, vagy a művészektől megvételre ajánlott szobrok nem mindig elégítik ki Szeged szükségletét, nem törlesztik régi adósságait. Dózsa György Ilyen a Dózsa-szobor, amelynek tervét Tandi holmi újabb „szoborállítási ötletnek" fokozza le, holott ezt nem augusztus 6-ai cikkemben sürgettem először, hanem sokszor, hiába. S nem is eredeti „ötletem", hiszen már 1910-ben az alföldi szocialista parasztkongresszns éppen itt, Szegeden kezdeményezte. Móra Ferenc és Juhász Gyula is hasztalan emelt szót érte 1918—19-ben Pedig Cegléd után a legtöbb joggal Szegeden, mégpedig az alsóvárosi templom előtt, a régi sírkertben kellene állania. Ahogy Móra írta Dózsa levágott fejéről: „Itt porladt ez el a mi homokunkban, itt kell neki ércbe öltözötten feltámadnia!" Kálmány Lajos Ilyen régi tartozásunk Kálmány Lajos szobra. A legnagyobb magyar folklorista, az utolsó magyar sámán (hogy megint Mórát idézzem), Szeged szülötte, s hamvai is itt pihennek. Móra Ferenc már 1922-ben kezdeményezte szobrának fölállítását, a Dugonics Társaság pedig közvetlenül a fölszabadulás előtt gyűjtést indított valóra váltására. A helyét is kijelölték: utolsó lakásához (Oltványi u 2.) közel, á mostani Hámán Kató utca és az Április 4. útja torkolatában kialakítandó parktü körben, szemben a nagyállomással. Ez a terv feledésbe merült, senki sem gondol vele. A szőregi csata emlékműve Készül viszont — nemes buzgalomból, de át nem gondottan — a szőregi kamratöltésen az 1849. augusztus 5-ei szóregi csata áldozatainak emlékműve. A legnagyobb titokban. Mint szóregi lakos, csak azt láttam, hogy földgyaluk sirrvítják Je a töltés tetejét. Semmit sem olvastam e munkálatokról, így eleinte azt gyanítottam, a buszmegállótól út készül a marostői kiskertekbe. Aggódtam is, hogy az 1970. évi árvízkor még olyannyira szükségesnek . mutatkozó töltést a vízügy engedi megrongálni. Mikor azután véletlenül, fél füllel hallottam a munkálatok igazi céljáról, még az aradi vértanúk emlékművéről beszéltek. Kérdeztek is, hogy a 16 szoborfülkébe, a 13 vértanún kívül kinek a szobrát javaslom. A 14. mindenképpen Kazinczy Lajos legyen, mondtam jóhiszeműen, hisz nem vagyok semmi jó elrontója, s megérdemli a megörökítést a csata két lengyel hóse is: a mártír Mieczislaw Voroniecki (1825—1849) ezredes, és Józef Wysocki (1809— 1873) tábornok. Utóbb lett az aradi vértanúk emléikmútervéből a szóregi csata emlékmüterve. Elfeledkeztek volna, hogy a szőregi csatának már a millennium. 1896 óta van méltó emlékműve Szegeden, a Bajza József verssoraival ékesített Honvédemlék, amelyről Juhász Gyula verset írt? Sőt, ha szerényebben is, de 1929 óta a szőregi csatában harcoló olasz és lengyel légiónak emléktáblája is van Szőregen, eleinte a községháza falán, 1949 óta a Hősök terén emelt emlékművön. Itt szerepel Alessandro Monti (1818—1854) ezredesnek, az olasz légió parancsnokának neve. (Szobra pedig Pesten, a Nemzeti Múzeum kertjében, akár Wysockinak.) Ám, ha mégis hozzáértő, megfontolt testület (szeretném tudni, melyik) úgy találta, hogy Szőregen még nagyobb emlékmű kell a különben sajnos vesztes szőregi csatának emlékezetére, akkor is érdemes lett volna körültekintőbben dönteni a helyéről. A csata áldozatai ott pihennek, ahol a töltés derékszögben megtörik, és a Tisza felé fordul, az újszegedi temetővel átellenben. Legtöbb joggal tehát ott ¡kellene állnia a szőregi csata emlékművének. Ezt erősíti Q gyakorlati szempont: itt, lent a nyári út kezdetén, - bolt,és a csárda előtt aszfaltozott parkolóhely is van. mig amott, a benzinkút mellett forgalmi akadályt okoznak az emlékművet látogatók gépkocsijai, sőt — Isten ne adja — baleseti forrás is lehet a sok álló kocsi, és a köztük az úttesten ide-oda szaladozó gyalogos. Mindezt el lehetett volna kerülni, ha az emlékmű kiötlői nem illegalitásban, hanem a ma annyiszor emlegetett nyilvánosság bevonásával látnak elképzelésük tisztázásához. Így pedig egyfelől ott a sok szegedi szoboradósság, amelyet Tandi Lajos fölsorolt, s amelyet én Dózsa György és Kálmány Lajos szobrainak rég esedékes fölállításával még szaporítottam, s amelyre nincs pénz, másfelöl a hatalmas befektetést igénylő, ám nélkülözhetőnek látszó emlékműterv. Mondtam, nem vagyok semmi jó elrontója. Most mégsem tudom, mit kívánjak. Megfontolandó: mi kerül kevesebbe? Nem az-e, ha fölhagyunk a töltésrongálással, és a nélkülözhető emlékmű költségeit nélkülözhetetlen szoboradósságaink törlesztésére fordítjuk? Péter László Az ember maradjon állva — Nem tudom megkerülni a kérdést: a tévéből, a sajtóból milliók értesülhettek róla, amíint a június 27-i budapesti nagy. tüntetésen szerepelt. Hogyan értékeli ezt a különös „fellépését"? — Örömmel is, meg nem is. Szomorúan, hiszen ilyesmire bár sohasem kellett volna sor kerüljön. Az öröm oka persze a részvétel maga: hogy az erdélyi magyarság érdekében szerepelhettem ezen a hatalmas tömegdemonstráción. — Elárulná, hogy miért éppen Bubik Istvánra esett a választás? — Nagyon egyszerű: Csurka István engem kért föl, hogy vállaljam el bestédének fölolvusását. Nem mint színész: mint magyar, mint ember mondtam azonnal és boldogan igent. Különben biztos vagyok benne, kollégáim közül nagyon sokan elvállalták volna .. . Fantasztikus, feledhetetlen élmény volt. Árpád lovas szobra alól látni azt a ten. gernyi embert. — Izgult? — Idpm sem nagyon volt ilyesmire, de azt hiszem, nem nagyon izgultam. Az ilyen feladat acéloz, és meg is nemesit. Az ember maradjon állva. Egyébként annak örültem a legjobban, hogy bebizonyosodott, milyen fegyelmezett, mennyire nagykorú ez a nép, amelyet hosszú éveken át tartósan éppen kiskorúként próbáltak kezelni. Boldog vagyok, hogy tanúja lehettem: a magyarság bebizonyította, hogy amikor eljő az ¿dó, egyszerre tud erővel és mértéktartással kiállni egy nagy nemzeti ügyért. — Most itt, Szegeden, egy másféle ügy érdekében tartózkodik ... S — A Fehér Anna budapesti bemutatója után ezt az ügyet jócskán érték támadá. sok. Én bízom abban, hogy a szegedi változat most hozzásegít, hogy egy egységesebb, érthetőbb forma kerüljön a műből a közönség elé ... Igazi kísérletezésre persze Szegeden sincs mód és idő — majd a Nemzeti Színházban... — Fehér László alakja egy úgynevezett rockballada főhősét jelenti. Nincsenek fenntartásai ezzel á sajátságosan hibrid, nem is biztos, hogy pontosan érthető és korvonalazható műfajjal kapcsolatban? — Szörényi Leventéék meg akarnak teremteni egy speciális, ha ügy tetszik, rendkívüli „műfajt". Szerves egységbe kívánnák fogni a népzenét és a rockot', és ezt nemcsak a zene nyelvén, hanem prózában is meg szeretnék teremteni. S ez utóbbi okozza éppen a leg'több nehézséget is: a rockballada igazi valóját, meggyőződésem, még csak ezután lehet kimunkálni... Fehér László szereped, egyébj ként már kifejezetten „rám" írta Szörényi Levente: jól tudta, hogy olyan prózai színész vagyok, akiből az életben sose lesz képzett éneíkes, vagyis nem tudok a szó igazi, profi értelmében vigyázni a hangomra, spórolni vele, szisztematikusan fejleszteni... így aztán okoz is nehézséget az éneklés. tulajdonképpen csak ez a bajom a szereppel, ezért nem megy még mindig vaJ lami könnven. De — én szeretek énekelni ... Domonkos László Kell a tény színház! Csurka Lászlóról mindenki tudja, hogy ő a rossz ember. Az a színész, aki három évtizede bűnözőket, besúgókat, horthysta provokátorokat és nyomozókat, verőembereket alakított a mozivásznon és a tévében. Szerencsére a színházak falai között más szerep is jutott neki, például legutóbb a gyulai várszínházban Csurka István Megmaradni című drámájában a közelebbről meg nem nevezett erdélyi kisváros szellemi életének vezetőjét formálta — nagy sikerrel. Mi másról kérdezzem, ha nem erről a nagyon fontos darabról — legelébb? — Részt vett-e a Megmaradni alkotásában? — Egyáltalán nem voltam jelen az írás közben. Pisti bátyám talán még le se ütötte az utolsó betűt a kéziraton, s mi már próbáltuk a darabot. Ez az írás annyira aktuális, hogy csak egyetlen, mindent legyőző parancs munkált bennünk: bemutatni... bemutatni ... — A kritika nem értékelte egyértelműen ezt az aktualitásigényt. — Ha két hónapon át tudtunk volna próbálni, akkor biztosan egy cizellált darabot mutathattunk volna be. A gond az, hogy a körülményekbe beavatott kritika olyat irt, amit csak nagyon rossz szájízzel vehettünk tudomásul. Sokan bűnnek rótták föl, hogy mi, Csurkával mondunk el olyan tényeket, amelyeket három-négy évtizedig nem volt szabad hangosan megnevezni. Ugyanakkor a közönség mind a négy előadást meghatóan szép ünnepléssel köszönte meg. — Én is ott voltam, amikor a bemutató után a nézők fölállva tapsolták meg a közreműködőket. Milyen érzés volt ezt a színpadról látni? — Az István, a király végén a Himnusz hallatára mindenki feláll és így köszöni meg a produkciót. Mi Himnusz nélkül kaptunk hasonló köszönetnyilvánítást. Ez a színész számára igazi ünnep. — Jelentett-e különös élményt a bátyja által írt szöveget mondani, utasításait játszani? — Fura módon még sohasem játszottam Csurkát, pedig közel harminc éve dolgozom a Nemzeti Színházban, és több Csurka-darab volt a műsoron. Aztán elkezdtem tanulni a szöveget és tudat alatt eljutott hozzám, hogy egy-egy mondatban valójában vérszerződés kötődik. Éreztem, hogy ez a sajátom, a testvéremé, azaz teljesen közös. — Sokan vitatják: olvasva vagy játszva jobb ez a darab? — Többször a szemünkre vetették, hogy a publicisztikának az újságban a helye. De mi a vezércikkekben nem olvashattunk sokáig arról, hogy mi történik a véreinkkel odaát. Ezért merem kijelenteni, hogy kell a tényszinház, s talán majd a színháztörténet mondja ki a végső' szót ebben a vitában. Én úgy gondolom, hogy a tényszínház éppen ma nagyon hasznos, amikor a színház- ( ban nemcsak darabok, hanem ügyek is a színpadra kerülnek. Elvégre ez is a színház dolga: megmozgassa a néző minden porcikáját. Az Advent a Hargitán, Az álomkommandó, az István, a király, a Megmaradni vagy a Fehér Anna nem a „láttad a Macskákat?"-ügy, hanem a magyar néző ügye. — Végül is mi ez az ügy? — Ez politika. Fel kell vállalnunk, hogy pici, lélekszámban is sorvadó nemzet vagyunk, és csakis tragikusan viszonyulhatunk ma a magyarságunkhoz. — A Fehér Annában megint egy negatív szerep jutott önnek. — Be kell látni, hogy a rockopera vagy rockballada a mai kor operettje. Itt fehéren és feketén kell láttatni. Ezt vállalom. Azt már kevéssé nézem jó szemmel, hogy szegény színházat játszunk. Be kell látni, hogy a kultúra a nemzet arckifejezése, és nem mindegy, hogy milyen grimaszt vág. Tehát, ha színház, akkor abban minden elem legyen színházi! Dlusztus Imre I 4