Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-04 / 158. szám

VILÁG PROLE' EGYESÜLJETEK! DELMA6YAR0RSZA6 78. évfolyam, 158. szám 1988. július 4., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Válasz(tás) L

egfőbb felettesemnek a közvéleményt, a magyar népet tekintem. Ebből következően, szolgálatomat is csak addig kívánom végezni, amíg a nép bizalmát élvezem — mondta beköszönő, néhány mondatos, nagy tetszést kiváltó beszédének végen az újdonsült államminiszter, Pozsgay Imre. Hozzászokhattunk, korábbi beszédei és tettei bizonyították: semmit nem mond véletlenül, és sosem beszél a levegőbe. Ezzel együtt, e kijelentése kapcsán, azon meditáltam, vajon hogyan tudja a nép kifejezésre juttatni, hogy már nem bízik egyik vagy másik vezetőjében? Milyen fórumon tud ennek hangot adni, ki képviseli a véleményét? És aki hivatása szerint képviselő, vajon valóban választói véleményét juttatja-e el fölsőbb fórumokra? A választók tudnak-e arról, hogy az ország házában miként ténykedik választottjuk? Apropó, választás. Ha e fogalom tartalmát boncolgatjuk, s eljutunk az alapokig, csak újabb kérdésözön áradhat. Melyek közül a legalapvetőbb: vajon a szó szoros értelmében választunk-e? S ha igen, mert legalább két jelölt van, mi a gyakoribb, hogy megfelelők közül megfelelőbbet, vagy alkalmatlanok közül kevésbé alkalmatlant választunk? Bonyodalom a Tisztelt Házban az Országgyűlés elnökének választása körül. Többen legalább két jelöltet szeretnének, nevek is elhangzanak, de az illetők jelentkeznek, s kérik: ők maradjanak ki a játszmából. Talán attól félnek, nem hivatalos jelöltként, ha a „nép vállán" kerülnek be, „föntebb" kegyvesztettek lesznek? Mily felesleges persze a vita. A képviselők nem tudják: nekik nincs joguk javaslatot tenni az elnök személyére. Csupán arról dönthetnek, elfogadják-e a számukra ajánlott személyt, vagy sem? Ha egyet ajánlanak, akkor azt az egyet. Itt a kérdés csupán az: nem cinikus dolog-e jelen esetben ajánlásnak nevezni a választási lehetőség hiányát? Érzik ezt a képviselők is. Halvány kísérletet tesznek a helyzet változtatására. Ki ellene? — teszi föl a kérdést az alelnök asszony. Senki nem jelentkezik. Jó, akkor meghallgatjuk — így az alelnök. Zúgolódás a válasz. Azt ugyanis elfelejtették közölni velük, mire is kell szavazni. Üjabb próba — fordítva. Ki akarja meghallgatni a jelöltet? Nyolcan jelentkeznek, vagyis a dolgok pillanatbéli állása szerint szinte senki nem kíváncsi az elnökjelöltre. Am váratlan a fordulat ezek után: az elnökjelölt szót kér. Joga van, hozzá. S elmondja, amit összesen nyolcan akartak hallani... Patthelyzet látszik kialakulni. De jön a felmentő alelnöki kérdés: Halasszák-e a döntést a következő ülésszakig? Ezt csupán tizenheten akarják. Akkor tehát szünet, szavazás. A többes jelölést akarók arcán a döbbenet, lm, ha nem tudják a szabályokat... Még egy éles helyzet volt, amikor megmutatkozott, formális testület-e az Országgyűlés. A bős— nagymarosi vízlépcső helyzetéről volt szó, s az építkezés esetleges leállításáról. Az ügyrend szerint előbb arról is szavazni kellett, hogy egyáltalán szavazzanak-e a kérdésről. Harmincnyolcan óhajtották a szavazást. Folyosón is, sőt sokszor: inkább a folyosón érdekes az Országgyűlés. Szünet. Jönnek a képviselők: Bős—Nagymarost tárgyalják. Mi ezzel a gond? — kérdi egyikük. A többiek is tanácstalanok. Mintha először hallottak volna arról, pro és kontra, mit hangoztatnak sokan az építkezésről. De ők már szavaztak ... Szünet véget érvén is, marad a sürgés-forgás. Nyugati tudósítók gyűrűjében Grósz Károly. Elismerő hangok: nemrég még elképzelhetetlen volt, hogy ily magas rangú kormány-, vagy pártvezetőt előzetes egyeztetés nélkül „letámadjanak" újságírók. S a körülötte alkotott gyűrű csak nő. Itt is Bős—Nagymaros a téma. Leállítják-e az építkezést? „Nem tudom, önöknél a szabók hogyan dolgoznak" — válaszol a pártfőtitkár az amerikai újságíró kérdésére. „Nálunk előbb méretet vesznek, s utána szabják az anyagot. Nekünk is előbb méretet kell vennünk, alapos vizsgálatot kell folytatnunk a vízlépcső ügyében, s utána dönthetünk: elvágjuk-e az építkezés anyagát." Ügy látszik, a nagy válaszadások napja van. Nem sokkal később ugyanezen tudósítók az államminisztert faggatják. Miről is? Az egy héttel ezelőtti budapesti tüntetés (melyben a felvonulók létszámát a hivatalos 25-30 ezerrel szemben a parlamenti jól értesültek 80-100 ezerre teszik) kapcsán többször szóba került: újrafogalmazott törvényben kellene szabályozni a felvonulás, gyülekezés szabadságát. Ezzel összefüggésben azt kérdezik Pozsgay Imrétől: Az új törvény könnyebbé vagy nehezebbé teszi majd efféle felvonulások megrendezését? „Feltétlenül könnyebbé — válaszolja az államminiszter. — Minden területen a nagyobb szabadság és a demokrácia felé nyitunk. Miért lenne ez kivétel?" M

esszire kalandoztam a bevezető meditációtól: hogyan képes a nép érvényre juttatni véleményét. Képes-e egyáltalán. Sőt: akarja-e egyáltalán. Mert ha igen, ajánlatos figyelnie a következő választásoknál. Hogy később nehogy az legyen a helyzetéből levont végkövetkeztetés, amit Barcs Sándor a romániai magyarokkal kapcsolatban megfogalmazott, miszerint nincs más lehetőség, mint „testamentumot, szörnyűt írni, és sírni, sírni, sírni..." Hisz — mint tudjuk —: „Sírni csak a győztesnek szabad." Balogh Tamás n korszerű együttműködésért Grósz Károly megbeszélése vállalati vezetőkkel Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke szombaton a Parlamentben megbeszélést tartott a magyar—szovjet gazdasági és műszaki együttműködésben leginkább érdekelt vállalatok vezetőivel. A tanácskozáson részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter is. mékeket ténylegesen fel- mára gazdaságosan készüljön használó vállalatokhoz. Mind nyilvánvalóbb ugyanis, hogy el. A közelmúltban ként felkeresték a egyébmagvar a közvetítő szervezetek, mi- építők lakóhelyét és a berunisztériumok a tárgyalások során olyan magas műszaki olasz—japán—egyesült mokbeli érdekeltségű házás helyszíneit a szovjetállaTenGrósz Károly bevezetőben hangsúlyozta, hogy közelgő követelményeket támaszta moszkvai látogatása, valamint a KGST prágai ülésszaka nak, amelyeket aztán a fel- gizpolimer vegyes vállalat előtt azért hívták beszélgetésre a szovjet partnerekkel leg- használó végül is nem igé- képviselői, s elismeréssel nvigyakrabban együttműködő magyar vállalatok vezetőit, hogy nyel, így az ártárgyalásoknál latkoztak a magvar építők a tapasztalatok közös értékelésével sikerüljön reális ké- nem is hajlandó megfizetni a munkájáról. A Vegyépszer pet kialakítani a jelenlegi kapcsolatok tartalmáról, fő irányairól. Rövid vitaindítójában Marjai József hangsúlyozta: a szovjet piac változatlanul rendkívül jelentős a magyar gazdaság számára. A gazdasági árucsere eredményességét népgazdasági szinten itt is javítani kell, s e folyamatot befolyásolja néhány, a napjainkat jeilemző sajátosság. Hazánkban és a KGSTországok mindegyikében gyors átalakulás zajlik, s bár az ebben rejlő konkrét előnyöket még nem lehet felmérni, fontos, hogy a kapcsolatok minden szférájában folyamatos legyen az együttműködés. A továbbiakban a miniszterelnök-helyettes egyebek között elmondta, hogy a júliusi központi bizottsági ülésen vitatják majd meg a jövő évi terv előkészítésének, kialakításának fő irányelveit, ezért a hónap második felétől gyorsul majd fel a jövő évi szabályozás kialakításának folyamata. Grósz Károly ehnez kap csolódóan megjegyezte: az Országgyűlés ülésszakán elhangzottakból azt a konzekvenciát lehetett levonni, hogy a képviselők határozottabb. markánsabb változásokat hordozó tervet kívánnak. — A kormány készen áll arra, hogy határozottabb legyen, igazodjon a parlamenti követelményekhez, de azzal ország-világ előtt számot kell vetni, hogy a megfogalmazott igény kielégítésének társadalmi, gazdaságpolitikai következményei nagyon kemények. A július 13-i központi bizottsági ülésnek az a legfontosabb feladata, hogy megjelölje a fő kontúrokat, csak ezután lehet kialakítani a szabályozó rendszert. Az már látszik, hogy eredeti elképzelésünk. a stabilizációs munkaprogram szellemének megfelelő lassúbb, szolidabb mozgást felelősen fel kell gyorsítani. Ezt követően a meghívott vállalatvezetők kaptak szót. Horváth Ede. a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója elmondta: nem találtak olyan korszerű szerszámgépeket a szovjet piacon, amelyek a magyar gépipar fejlesztését, vagy szinten tartását biztosítani tudnák. Dede László, a Debreceni Kötöttárugyár vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a könnyűipari ágazat ma még nincs felkészülve arra, hogy rövid idő alatt átállítsa kapacitásait a nvugati piacra. Ráadásul — mint több más felszólaló is hangsúlyozta — veszélyes lehet nagymértékben csökkenteni a szovjet piacon értékesített könnyűipari cikkek mennyiségét, hiszen egyrészt a szovjet gyártók is betölthetik a hiányt, másrészt pedig sorban állnak a piacra betörni szándékozó külföldi cégek. Több vállalatvezető nagyobb mozgásteret kért az export-import ügyek intézésében. hangsúlyozva hogy a magyar—szovjet vegyes vállalatok létrehozásának és működésének feltételei . . , . , nap- szerződéskötésekre, s a ja.nkban nemcsak a Szovjet- mékekről rendszeresen unióban, hanem nálunk is többletköltségeket. Elhangzott az is, hogy javítaná a szovjet import feltételeit. ha a partnervállalatoknak módjuk lenne önálló rögén mező ter ké tengizi tevékenysége iránt több olyan nyugati cég is érdeklődött, amely részt vesz a Tengiz környéki szénhidkiaknázásának nagyszabású munkálataiban. A csaknem hatórás eszmehiányosak. Kázsmér János, a Videoton Elektronikai Vállalat vezérigazgatója azt javasolta: jól képzett szakemberek összegyűjtésével hozzanak létre olyan kisvállalatokatalógusok szülnének mertetők. Csűri István, vezérigazgatója ta: az államközi szerződésekben rögzített idei szovjet kat, amelyek mindhárom gépkocsiszállításokban jelenpiacon eladási hálózatot építenek ki, rendelkeznek indulótőkével is, s kereskedelmi módszerekkel segíthetik a szovjet piacon a kontingensen felüli kereskedelmet. E szervezetek segíthetnék újabb vegyes vállalatok létrehozását is. Kö/eskúti Lajos, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöke főként a gépipari és műszeripari szövetkezetek tapasztalatai alapján támogatta azt a törekvést, hogy a magyar gyártók közelebb kerüljenek szovjet partnereikhez, a teris- csere végén Grósz Károly összegezte a tanácskozás taa Merkúr pasztalatait. Hangsúlyozta, hangsúlyoz- h°Sy a megbeszélésen egyszerre, egymás mellett volt jelen az elmélet és a gyakorlat. A vita meggyőzte őt arról, hogy a vállalatokat nagy élni akarás jellemzi, egyre inkább kibontakozóban van az öntevékenység, az alkalmazkodókészség a gyorsan változó szocialista piachoz, gazdasági szerkezethez. tős az elmaradás. A közelmúltban Moszkvában tanácskoztak erről a szovjet illetékesekkel, akik részben a magyar partnerekre, a Bakony Művekre és az Elzettre hárítottak a felelősséget, azok késedelmes szállításai miatt. Dérczy Ferenc, a Vegyépszer vezérigazgatója arról tú- szélgetésből jékoztatta Grósz Károlyt, hogy a tengizi építkezés munkálatai rendben halad nak. a Vegyépszer irányíta sával dolgozó magyar vállalatok mindent elkövetnek. — Egyértelmű volt a behogy közös az a vélemény: számunkra a szocialista világpiac, és ezen beiül a Szovjetunióval való együttműködés nemcsak politikai szükségszerűség — sőt nem elsősorban az —, hanem hogy a beruházás határidőre, gazdasági létünk feltétele, jó minőségben, hazánk szá- — mondotta. Helyzetkép a kisiparosokról Ésszerűség és mértékletesség Év elején, ha jól emlékszünk, a kisiparosok egyremásra adtáid be az ipart — vagy ha nem, hát szüneteltették szolgáltatásaikat. Várakozó álláspontra helyezkedtek, tudniillik erőteljesen kétséges volt számukra: az új adótörvény és kapcsolt részei lehetővé teszik-e a boldogulás legminimálisabb látszatát. Azótia eltelt épp hat hónap, s fél esztendő távlatából úgy tűnik: viszonylag lehetővé teszik. Hiszen például januárban pontosan száztízen adták be az ipart végleg, s csak) tizenhatan váltottak iparengedélyt — de februárban az iparbeadók és engedélyt váltók létszáma már jószerével azonos volt, áprilisban pedig százkilenc-harminckilenc volt az arány, az engedélyt váltók javára. Ez utóbbi aránypár nagyjából a mai napig tartja magát. S hogy minek köszönhető e pozitív változás — e kérdéssel Fráter Györgyöt, a Kisiparosok Országos Szövetsége szegedi alapszervezetének titkárát kerestük meg. — Plusz jövedelmet kellett keresniük az embereknek, a megélhetés érdekében — mondta Fráter György. — Ezt bizonyítja az a tény is, miszerint az ipart mellékfoglalkozásként űzök létszáma duzzadt vissza a k!orábbi szintre leghamarább. A főállás tehát nem biztosította a kívánt életszínvonalat, így ezek az emberek a kedvezőtlen viszonyoki mellett is vállalták a mellékfoglalkozást. — Es akik végleg „elmaradtak"? — Az iparvisszaadók általában nem szokták döntésüket az alapszervezetnéi megindokolni. Akik mégis megtették, jobbára külföldi munkavállalásra, jobban fizető mezőgazdasági tevékenységre, s ehhez hasonlókra hivatkoztak. Különösen községekiben soki az — úgy látszik — Véglegesen kilépettek tábora, pedig e helyeken lenne szolgáltatásaikra leginkább szükség. — Az emberek aggodalma bizonyos fokig — ha nem is az év elejére jellemző mértékben — mégis jogos volt: kisiparosnak lenni manapság korántsem leányálom. Hiszen ha az lenne, még ilyen mértékű létszámcsökkenés sem állt volna elő. — Az iparengedélyt váltók!. amint mondtam, a megélhetés érdekében fognak; iparosi tevékenységbe. Az engedélyváltás tehát nem a félelem, a bizonytalanság megszűnését jelzi, csak azt, hogy az emberek egy csoportjának mindenképpen, bárminemű körülmények között kiegészítő jövedelemhez kell jutniuk. — Mik okozzák a gondot, aggodalmat továbbra is? — Itt van példám az adminisztrációhelyzet, amit már százszor fölemlegettünk, de még mindig nem elég. Ezen a téren ugyanis lényeges javulás nem következett be; a kisiparasok java része éppúgy képtelen a naplófőkönyvet jól vezetni, akár januárban. Semmiképpen sem jelenti ez, hogy nem akarja vezetni, sőt! Negyvenkét előadást tartottunk egyebek között e témáról is, melyeken ezerhúromszázötvennyolc kisiparos jelent meg. Saját szemünkkel láthattuk erőfeszítéseiket. de be kell látni: a naplófőkönyv vezetése — jelenlegi formájában — képzett könyvelőt igényel. Még szerencse, hogy a megyei adóhatóság a könnyítési kérelmeknek indokolt esetben mindig helyt adott. Az adminisztrációhelyzet tehát eléggé tarthatatlan; nagyon várjuk ésszerű könnyítést e téren. Napirenden van a vállalkozói adó módosítása is, amire szintén nagy szükség lenne. Láttuk: az idő nagyon gyorsan kirostálja a gyakorlatban nem alkalmazható elméletet; most már csak a megfelelő döntésekre várunk. A kisiparos nagyon jól tudja, hogy a világon mindenütt adózni kell, itt is. Az adózáshoz pedig mindenképpen szükséges némi adminisztráció, ez alól sem akar kibújni. Ésszerűség és viszonylagos mértékletesség az, amit e tárgyakban kíván; egyéb körülmények között — más választás híján — kénytelen saját létszámát leépíteni. Ez a lakosságellátásnak talán nem használna; egyebek közt ezért is örülnénk, ha a létszámnövekedés már beindult folyamatának feltételei tartósak maradnának. Farkas Csaba