Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-19 / 171. szám

Csütörtök, 1988. július 14. 3 [ RadioW 1 fígydó Mindig csak egy csap Rákosy Gergelynek valamikor a hatvanas években írott, Csak egy csap című szatíráját 1977-ben alkalmazta rádióra a rendező Varga Géza, és a dramaturg Major Anna — és újra a múlt héten pénteken este sugározta a Rádiószínház, a Petőfi-adón. Megismételt produkciókkal semmiféle műfajban nemigen szokás foglalkozni, a kritika ugyebár, természeténél fogva mindig az újabb produkciókra koncentrál — most az egyszer mégis kivételt kell tenni. Nem is a rádiójáték színvonala vagy a tizenegy éve készült alkotás újrabemutatásának időpontja — hanem a jó két évtizeddel ezelőtt elkészült alapmű tematikájának döbbenetes időtállósága okán. Ügy is fogalmazhatnánk: a Csak egy csap — egyébként a kiváló, sajnos, újabban ritkán megszólaló író, több más művéhez hasonlóan — azért hat meglepően aktuálisnak, mert az általa felmutatott jelenség tűnik örök időkre megváltoztathatatlannak, súlyosan mozdíthatatlannak — valamiféle időtlenség tonnányi súlyú, rendületlenül merev alkotmányának. A Csak egy csap meséje olyan, mint a Hamupipőkéjé vagy akár a Hamleté: örökkön-örökké létező. Emberéletünk elemi, változtathatatlan, és változatlan lényegére rámutató, ezt bizonyító. Közép-Európában különösképpen. Arról van szó, hogy a hősnek otthon a fürdőszobában elromlik a csapja és ezután semmi más nem történik, mint, hogy délelőtt tizenegytől este tízig ... vagy már sejtik is a folytatást? Igaz, végtére egyetlen olvasó sem tegnap ébredt tudatra itt a Duna—Tisza táján: igen, vagyis hát útra kelvén, csapot keresne a mű főszereplője, kezdetben persze ott, ahol a balga halandó naivitásában az effélét föllelni vélheti, az a boltban. Ami pedig innen, ettől a ponttól kezdve a szatírában (és az életben) történik — már nem egyéb, "mint a totális hiány embert torzító természetrajzának a világ e fertályán oly ismerős foglalatá. A csapkeresés vetülete aztán kiterjed a fővárosi (kisebb mértékben természetesen a többi hazai városra is — mindinkább — jellemző) ügyeskedés-mechanizmusok egész rendszerére. A következmények, gondolom, már pláne sejthetők, legvégül aztán persze hogy lesz csap, de ez már igazából nem is érdekes, ha végigolvastuk vagy végighallgattuk a művet, és jobban utánagondolunk. Mert bizony, írjunk hatvanas, hetvenes, vagy akár nyolcvanas éveket: mindig van egy csap. Csak egy csap, semmi több — és ami emögött tornyosul, tódul, majdnem mindent elárasztani látszik: az is van. Váltig. Furcsa, de egyben némiképp megnyugtató volt ismét hallani a hatvanas évekt)en készült írás, hetvenes évekbeli rádióváltozatát, a nyolcvanas évek végén. Lám-lám, ily sajátságosan is értelmezhető mifelénk a halhatatlanság — szólhat az tematikának éppúgy, mint valaha szegény jó Juhász Gyulánál a szeretett női lénynek. A csap, a „csak egy csap", miként Anna, örök. Aggodalomra semmi ok: a rádió időről-időre jelen van, rögzít, a felvétel pedig újra lejátszható, bármikor. Feltehetően majd 1998-ban is. Ha netán (isten ments!) mégsem, őszintén kívánom: az újabb ismétlés hiányának egészen más legyen az oka, mint „csak egy magnószalag" vagy hangtechnikai berendezés. Mert mit lehet tudni? Végtére fejlődés is van a világon nem? Domonkos László Macskák Képernyő Amióta a legélvezetesebb tévékritikákat író kolléga kivette a tollát valamelv maró anyagból és teljesen „szabályos" műkritikákként adja el opuszait. vagyis lemondott a direkt, kicsinálásról. mert valószínűleg belefáradt, látván, hogy a tinglitangli, a cirkalmas bóvli, meg a kőkemény ostobaság ugyanúgy árad a dobozból, mint eladdig, s nem lehet a falra a borsót egy műítész életen át. mióta tehát szelíden leül és megfontolt szavakkal műelemez. amitől nyilvánvalóan föláll a szőr a tévés alkotók hátán és kiütéseket kapnak, mert annyira világos, hogy egyikük szellemi fogyatékossága hajazza a másikét, nos. ettől-e. avagy mástól, lényeg, hogv az ember lassan arról sem tud igaziból szabályos műelemzést kanyarítani, ami pedig — becs' szó — megérdemelné. Itt van — volt. vasárnap este — a Füst Milán centenáriumára szépen, gonddal megcsinált műsor, az volt a címe, hogy „Ez mind én voltam egykor." De ki hiszi már el. ha azt mondom, ez a versekből, önvallomásokból, archív hangfelvételekből, Kassák-esszéből, naplórészletekből. egyebekből válogatott összeállítás jól volt válogatva, az előadók kellő tisztelettel felkészültek. és talán csak a stúdióbeli kulisszák világával volt némi baj. meg a fényképezésükkel, merthogy túl fátyolosra, mesterkéltre. finomkodóra sikerülteik. Micsoda betegség! Azt kell hinnem, nem vagyok egyedül, akinek a szép emlékműsort szemlélvén minduntalan egyéb, bár Füst Milánnal kapcsolatos képeket kellett újra és úira kikergetnie „lelki szemeiből". Egy könyvben láttam ezeket a képeket. Füst Milánék budai. Hankóczy utcai házáról (villájáról) készült felvételek voltak, külsők és szobabelsők. a nappali, meg a dolgozószoba részletei. Füst Milánné Helfer Erzsébet fiatalkori arcképe és időskori aláírása — nyilván valamelyik kérvényéről vagy az ikszedik beadványáról. Mivelhogy a nagypolgári Helfer család tagja, a nagy író özvegye. 1987. március 21-én bekövetkezett haláláig kérvényekkel és beadványokkal ostromolta a legkülönfélébb hatóságokat és hivatalokat, abból a célból, hogv a Füst— Helfer-lakást teljes (gyönyörű és gazdag) berendezésével és a teljes Füst-hagyatékkal együtt megmentse az utókornak — alkotóház formájában. ahol műfordítók dolgozhatnának a magvar és a világirodalom javára, és az általa tett alapítványból finanszírozva. Ehhez képest az illető könyv arról szól (a többi között), hogy a budai villát miként utalták ki. majd a 168 óra című rádióműsor riportjának hatására e kiutalást miként vonták vissza — kinek? kitől? Egv nagyon magasról érkezett lakáscsere-igénylő értelmiségi állampolgár az illető, valamint nevelőaoa. sőt. távnevelőapa, merthogy külhonban tartózkodnak a neveltjei. valamint meg kell tőle kérdezni, hogy nyilvánosságra hozható-e a neve. Eme tudnivalókat a könyvből másoltam ide. a könvv stílusának érzékeltetése végett, amely stílustól bizonyára éppúgy kiütéseket kapnak egynémely hivatalokban. mint fönt meg nem nevezett hetilapíró „szabályos" műkritikáitól a tévében. Széles e hazában sokan tudják már az illető, a lakáscsere-igényő értelmiségi állampolgár nevét. (dr. Fodros István), és ismerik mindazokat az értelmiségi munkahelyeiket. ahol szép ívű pályája során dolgozott, úgymint DÍVSZ. Tájékoztatási Hivatal, a KGST moszkvai magyar szekciója. Magyar Média, egy impex. német érdekeltség. Csupa vezető beosztás, űgymiht á Magyarország Szépe elnevezésű; drámai végkifejletű verseny menedzsere — és lakáscsereügyintézőbajnok. A rekordidő alatt megírt és megjelentetett könvv (A tolvajkulcs) szerzői, Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós újságírók (utóbbi, mondjuk, meg úgy. ahogy van. szegedi kötődésű költő). Igaziból az alapitványok ügyeit akarták megírni, ám ezen ügyek göngyölítése során egv csomó macskával találkoztak. ..Hol a felelős? Mire csattan az egérfogó, ott szalad a sajttal. Nincs megállás. háta mögött a kifosztott egérfogók csattogása. A mesében. A valóságban selejt egérfogók csöndjében hatol előre. Egyre lassabban és lassabban, mert sok már a sajt. vállát nagy teher nyomja. Még jó. hogy az egérfogók rosszak. Megáll, megtörli homlokát, szürke bundácskájában — milyen fényes! — elgyönyörködik. Hiszen itt pihenni is lehet! Hol van már a sajtra sóvár kisegér ébersége?! Visszanéz a pályára, összegez. Miért is futok? Hisz én macska vagyok! Es jött a macska." Pfuj! Beteg dolog egv főhajtásos centenáriumon macskákkal foglalkozni — nemde? Sulyok Erzsébet Segítséget vár az Otthonteremtők Egyesülete Az Otthonteremtők Országos Egyesülete az állami gondozásból kikerültek, valamint a 30 év alatti, hátrányes helyzetű fiatalok lakáshoz jutását oly módon kívánja segíteni, hogy számukra étmenetiotthon-hálózatot épít ki. A szervezet jelenleg nem rendelkezik alaptőkével, ezért az MNB 536-4178 számú csekken, illetve a Budapest 100.. Pf. 205, 1476 címen szívesen fogad pénzadományokat, valamint az átmeneti otthonok kialakítására alkalmas lakásokra, beépíthető telkekre vonatkozó felajánlásokat. Keresnek olyan helyiséget is, amelyben kialakíthatják az egyesület központi irodáját. Várják azoknak a jelentkezését, akik egyetértenek az egyesület céljaival, s részt kívánnak venni munkájában. (MTI) 9 tzeqedi ünnepi hetek A TIT 25. Pedagógiai Nyári Egyetemének előadásai a Szegedi Biológiai Központban, délelőtt fél 9-től. A magyar eserkészet története. Kiállítás a Feketeházban (Somoríyi utea 13.). Állandó kiállítások: Móra Ferenc Múzeum (Roosewell tér 1/3.): Csongrád megyei parasztbútorok és népviseletek; Lucs-kcpgyűjtemény; Móra-emlékszoba. Kass Galéria (Vár utca 7.): Kass János grafikái. Vármúzeum (Mórapark): Szeged múltja, jelene és jövője. Fekete-ház: Vihart aratva — Csongrád megye munkásságának élete és harcai 1867—1945; Buday György élete és munkássága. Varga Mátyás színháztörténeti gyűjteménye (Bécsi körút 11.). Jelmezén átsüt az indulat Különös ember Nagy Anikó. Lendülettel átsöpör a színen, hajlik, akár tengeráramban a hínár, hangjában mintha selyemkendők lobognának, jelmezén átsüt a szerelmes indulat. Ilyennek fedeztük föl a Nyomorultak Éponine-jeként, s A bestia címszerepében is hasonlót — vagy talán fergetegesebbet — várhatunk. Nagy Anikó mozgásából árad a bársonyos romantika, olyan teremtés. akibe ötven méterről is bele lehet szeretni. Az újságírói hivatás kegye: itt ülök mellette az öltözőben. Minden mozzanaton, apró körülményen érződik. hogy most ő a legfontosabb. Csak fél órára uerott haza. s máris az érdeklődőktől. várakozóktól zsúfolt a szűk folyosó: fodrász, ügyelő, szabó, tévéstáb vár rá. Meleg van még a lámpáktól, meg Olajos Csongor kérdéseitől. A rendező. Sík Ferenc azt mondta, ilyen szerepbe, ahol gyors egymásutánban négy személyiséget, alapmagatartást kell formálni, szóval ilyen nehéz színészi feladatba — őrültek már bele. — Nem félsz ettől? — Nem. mert a próbákon már kialakult, hoev mit. mikor és hogyan kell csinálnom. Ha nem játszom a színpadon. akkor is akcióban vagyok. így örülök is annak, hogv nincs időm izgulni. Mindent egybevetve a koncentrált jelenlét a fontos, és ezt már a próbákon is át tudom élni. — Pillanatok alatt kell váltanod, úgy érzem, elegendő egyetlen hiba és öszszezavarodsz. — Olyan nem történhet meg. annyira kötődök mindenhez. zenéhez, mozgáshoz, színésztársakhoz. Ráadásul december óta próbálom ezt "a szerepet, ha nem is a színpadon. De a zene a véremben van. — Igényelt különösebb fölkészülést ez a történelmi rockopera? — Maga a történet fiktív. Csemer Géza találta ki. Valójában egy koncepciós per tanúi lehetnek a nézők, az időket is átlépő tanulságokkal. — Akkor viszont a koncepciós perek levegőjébe kellett beleszippantanod. — Azt tudom, hogv mi a koncepciós perek lényege. De itt nem ez a fontos, hanem az. hogyan látok egv embert, aki szentül hisz igazában, büszikén vállalja a hitét, a vallását. A halált is azért kéri. mert képtelen tovább együttélni bemocskolt nevével. — Neked való. romantikus szerep ez? — Ha jól megnézzük: igen. Hisz szélsőségeket kell játszanom, és a helyzetek is igencsak szélsőségesek. Sok feszültség. érzés, indulat csap össze a színpadon. — Ezek szerint önmagad lehetsz. — Teljesen. Az a jó. hosv Zsorka. a színészlány is én vagyok. így szélesen sodró érzéseket szólaltathatok meg. Az ember a civil életben számtalan dolgot kénytelen elfojtani. parancsolnunk kell az agressziónknak. Mindig, mindenhol hat ránk a „viselkedni!" előírása. A színpadon viszont mindenféle őrületemet vállalhatom, kiélhetem az indulataimat. A színésznek ígv csodálatosan szép lehetőség iut arra. hogy teljes életet élhessen. — Amikor ezt mondod, biztosan Eponine-re is gondolsz. — Természetesen, hisz ez a szerep áll máig legközelebb a szívemhez, és még most is nagyon boldog vagyok. hogy játszhatom. Ér- ; dekes. hogy többen megkérdezték: az életben is kéoes volnék meghalni Mariusért .. . Hát erre nem tudnék választ adni. De Éponine ajándék, ez biztos. — És A bestia is ajándék? — Remélem, hogv az lesz. D. I. Egy nagy ember a tömegből Nagy Zoltánt, a kitűnő, ám képesítés nélküli színművészt még soha sehol nem láttam rossznak. Amikor két méterével megjelenik, s kikerülendő a szemöldökfát, a kocsmaajtóban kissé lehajtja a fejét, nem lehet máshová nézni. Szemében mindig ugyanaz az őszinte figyelem- Talán ennek köszönhető, hogy ugyanúgy formálja testével Becket Tamás püspököt, mint az Adáshiba mackóba bújt proliját. Mégis igazából, számomra akkor vált közelivé, amikor visszavisszajárva az egyetemi klubba, majd fogadott költönemzedékével korosodva a művelődési házakba. Baka, Zalán, Géczi, és a többiek verseit mondta. Mit is kérdezhettem volna, amikor szemerkélő esőben. A bestia komor díszletei között megtaláltam: — Hogy vagy? — Hogy is? Nem tudom, hogy hány kiló vagyok — mondta nyűgösen és én azonnal tudtam, hogy nem fogyókúráról van szó. — Miért, min élsz? — Tudod, negyvenötön túl zsíros kenyéren és lila hagymán élni nem tesz jót. Az ember öregszik, és egyre jobban belegondol abba, hogy mit nem tud. Lehet, hogy amatőr koromban jobban tudtam, hogy milyen a jó színész. — Te Szegednek úgy maradtál meg, mint jó színész. És jelenség is voltál. Vidámabban folytatjuk. Igaz, közben a fröccs is megérkezett a Fesztivál teraszán. — Annak idején Újszegeden laktam. Első dolgom volt most bemenni a Vakegérbe, és mindenki a helyén volt. Ugyanott ültek a régiek, s le se telepedtem, már hallottam is: „a Zolika fröccsöt iszik." Az ABC-ben a hentes azt mondta, régen járt nálunk. Pedig azt gondolnánk, hat év, nagy idő. — Hogy élsz odafönt? — Dolgozom, de a villamoson még mindig összeszorul a gyomrom. Nem bírom azt a tömeget. — De a hangod változatlanul népszerű. — Igen, elég sok munkát ad a rádió. Verseket is mondok. Ám az igazi nagy szerep várat magára. Talán azért, mert amatőrként kezdtem, s nem olyan képlékeny, formálható az arcom. — Milyen ez a darab? — Azt mondják, a görög színház azért lehetett igazi népszínház, mert mindenki egyformán ismerte a görög mitológiát. Félő, hogy A bestia legendájáról elég keveset tudunk. De ez csak fölmerül bennem, mert a darab egyébként kitűnő, hisz ez az egyetlen problémája. — Hogy kerültél ide? — Sik Feri, a rendező a csepűrágók közé keresett egy olyan embert, aki távolról is jól mutat. Nem nagy feladat, de izgalmas színfolt. — Milyen a csapat? — Nagyon klassz. Pillanatok alatt befogadtak, élmény a munka. Mintha tíz éve velük dolgoztam volna. — Mire készült ezután? — Gyulán, a határokon túli magyar líra fesztiválján mondok két verset. Fáy Ferenctől és Magyari Lajostól. Az utóbbit — Csorna Sándor naplója — mondanám, ha egyszer fogadna a Vers mindenkinek. „A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél. /. Tagadjátok le előtte kínjaim, / elég ha gond akasztja, próbálja a tél, / de tegyétek, hogy lelkét megtartsa, megtalálja, / táplálja a föld, ott ahol él, / szikkadjon, el az elmék Ázsiája, / szivünknek is jusson bor, kenyér," I. D.