Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-08 / 136. szám

Szerda, 1988. június 8. Vendégek Lódzból A lengyelországi testvérmegye, Lódz képviseletében hétfőn városrendezéssel és környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek küldöttsége érkezett Csongrád megyébe. A delegáció vezetőjét, Janusz Gawkowski mérnököt, a Lódz megyei építési osztály vezetőjét és helyettesét, Ryszard Krucinski mérnököt, valamint Jan Diehl környezetvédelmi osztályvezetőt tegnap hivatalában fogadta Lehmann István, a megyei tanács elnökének általános helyettese. A megyei tanács szakemberei tájékoztatták a vendégeket a csongrádi aktualitásokról, építészeti, környezetvédelmi kérdésekről. Majd a tapasztalatcsere felytatásaként a delegáció ellátogat a Csomitervhez és a Déltervhez, az Ativizighez, a környezetvédelmi felügyelőséghez és a környezetvédelmi intézetbe. Péntekig tartó látogatásuk idején a vendégek Ópusztaszerre és Csongrádra is elutaznak, az emlékparkkal és a halászfaluval ismerkednek. Gobbi Hilda kitüntetése Ez Elnöki Tanács Gobbi Hilda Kossuth-dijas színművésznőnek, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művészének kimagasló művészeti és közéleti tevékenysége elismeréseként, születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. r Államvizsgakoncert A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola két feltűnően tehetséges fiatalt bocsátott útjára; a napokban volt a magánének szakos tanárjelöltek államvizsgája. Mindkettőjüket Sinkó György tanította. Nagyszerűen megszerkesztett, változatos vizsgaprogramjuk is mesterük zenei ízlését tükrözte, aki jól ismeri tanítványait. Farkas Lilla és Frankó Tünde jól vizsgázott preklasszikus, klasszikus, romantikus és modern zene tolmácsolásából egyaránt. Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy két induló művész produkcióját hallottuk, hogy voltak apró hiányosságok, bizonytalanságok, melyek mögül azonban mindig kiragyogott az igazi tehetség. Indításként Pergolesi Stabat materéből adtak elő egy duettet, az intézet vonószenekarának kíséretével, akiket Meszlényi László vezényelt. Előadásukban nem annyira az ünnepi egyházi muzsika, mint inkább a 18. századi nápolyi ember őszinte vallásos áhítata szólalt meg. Farkas Lilla Schubert Erikönig című dalával hangulati változások érzékeltetése iránti készségét bizonyította. A hasonlóan drámai hangvételű Muszorgszkij Bölcsődal bemutatásakor meggyőződhettünk arról, hogy szinészileg és zeneileg egyaránt képes különböző karakterek ábrázolására még egy dalban is. Frankó Tünde Brahms- és Schubert-dalainak előadásával a romantikus müvek Heiszig Józsefné köszöntése terjesztette a Népszavát és a röplapokat. 1025-101 tagja az SZDP nőbizottságának, majd pénztárosi munkával bízták meg. Ugyanettől az évtől tagja a gyermekbarát csoportnak is, és 1929-től 1933-ig közreműködött a munkásgyermekek nyarultatásában. Férjével együtt 1930-ban belépett a Szegedi Általános Munkás Énekkarba, amely nehéz körülmények között, a tagok áldozatvállalása árán működött. Számtalan országos dalostalálkozón vettek részt. Heiszig Józsefné az éni kkarnak a felszabadulás utan is lelkes tagja maradt. A Szegedi Szabóipari Szövetkezetben 1925-től dolgozott, majd 1944-től a szövetkezet műhelyvezetője lett, és alapító tagja az 1944-ben megalakult Szabóipari Szakszervezetnek, illetve a szakszervezet vezetőségének. A felszabadulást követően közel másfél évtizedig Szegeden MNDSZ-tag, és számos társadalmi funkciót vállalt. Tanácstaggá választották 1958-ban és 1966-ban. 1931-től a part tagja. Heiszig Józsefné munkásságáért többször részesült kitüntetésben, így tulajdonosa a Szocialista Kultúráért, a Szocialista Hazáért Érdemrend és a Felszabadulás Jubileumi Emlékérem kitüntetésnek. A tegnapi köszöntésen Horváth Károlyné, a megyei pártbizottság titkára és Oláh Miklós, a városi pártbizottság titkára köszöntötte az ünnepeltet, és átadták a megyei pártbizottság ajándékát. A szegedi munkásmozgalom ismert alakját köszöntötték tegnap, kedden, a városi pártbizottságon 85. születésnapja alkalmából. Heiszig Józsefné Shely Margit 1922-ben ment férjhez egy asztalossegédhez, aki már abban az időben szervezett munkás volt. Három gyermekük született, akiket nehéz anyagi körülmények között neveltek. Ebben az idóben Heiszig Józsefné aktívan részt vett a munkásmozgalomban. Mint szavazati joggal rendelkező állampolgár agitációs munkát végzett, aláírásokat gyűjtött, plakátot ragasztott, Egészségiinkért-alapitvány „Egészségünkért" elnevezéssel alapítványt hozott létre Százhalombattán a Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztö Intézet. Az alapítvány hármas célt szolgál: a helybeli lakosság komplex szív- és érrendszeri vizsgálatát, a légúti betegségekben szenvedő százhalombattai gyerekek teljes körű és rendszeres kezelését, beleértve a hegyvidéki, erdei környezetben való szanatóriumi kezelést és üdülést is, továbbá az egészségügyi tudományos eredmények megismerését, többek között a tanulmányutak anyagi támogatása révén. iránti fogékonyságot, Kodály Nausikaa-jával pedig leheletfinom dinamikai váltásokra való képességetárult el. Az érzelmek széles skáláját tudja érzékeltetni drámai színezetű szopránjával. A növendékek legelőnyösebb oldalukról a két utolsó számban mutatkoztak be. Mindkettő Verdi Falstaffjából való. Farkas Lilla Gregor József egyik budapesti vendégszereplése alkalmával kérte fel a művészt arra, hogy államvizsgáján énekelje Falstaffot. Gregor — rendkívül szimpatikuson — végig főiskolás partnerének biztosította a vezető szerepet. Így a jelenetben Farkas Lilla szép tónusú altjával, humorával, és ironikus hangvételével egy nagyszerű, jövendő Mrs. Quicklyt rajzolhatott meg. Az utolsó részletben, melyet Oberfrank Géza beállításában mutattak be a hallgatók, a windsori nők Falstaff megtréfálását készítik elő. farkas és Frankó egyaránt magabiztosan mozgott a színpadon, nagyszerű komikai képességeket felcsillantva. Mindkettőjük zongorakísérője a rendkívüli zenei intelligenciával és technikai felkészültséggel rendelkező Kerek Ferenc volt. Reméljük, néhány év múlva a szegedi operaszínpadon láthatjuk újra a két tehetséges diplomázót. Gresó Erzsébet Iratos dombon A számvetés ideje iött el Tóth Béla életében, íróként is szembe kell néznie önmagával, eddigi életével. Szeged mai szétziláltatott és megkeseredett irodalmi életében ugyan most is ő az egyik szilárd pont, az. egyik olyan író, akit — személyes rokon- és ellenszenvektől függetlenül — számon kell tartani annak, aki értékekre fogékony. S ez — valljuk meg — még ma is becsülendő pozíció szellemi életünkben; a hang, amelyik az övé. ha elnémulna, hiányozna a magyar irodalom nagy kórusából. Elmúlt azonban már 60 éves — ha jól számítom. a hatvannegyediket tapossa — s az igazán nagv művet, amelyben minden a helyén volna, s amelyre tehetsége régóta ígéretet adott, nem irta meg: mindig valami mást csinált. Könyvtára — a Somogyi Könyvtár — ügyes-bajos dolgait intézte, közügyekkel bíbelődött, vagy éppen menedékébe, ..a" műhelybe vonult vissza fúrni-faragni. régi mesterségét gyakorolni. Mostani emberi megrendülése, betegsége, amely az utóbbi másfél-két év nem kívánt „eredménye", kibillentette élete szokott rendjéből. De talán haszna is lesz: meghozza életmüve nagy, összegző művét. Rákényszeríti a kíméletlen őszinteségű számvetésre (s talán az írói fegyelem is megadatik a munkához). Hogy ennek a számvetésnek az igénye évek ota ott él benne, űj könyve a bizonyítéka. Az Iratos dombon, e nehezen besorolható, önéletrajzi elemeket, történelmi műveltséganyagot a szociografikus jellegű prózát ötvöző könyv ugyan még nem maga a számvetés. De annak előmunkálata: s a fölrepítő falusi világot, n szülőfalu. Dombiratos világát — mintegy háttérként — megidézi. Megteremtve ezzel maga és olvasói számára azt a történeti és szociális környezetrajzot, amely nélkül pályája érthetetlen volna, számvetése pedig üres moralizálás. Tóth Béla Dombiratos hű és immár tájékozott fia. nemcsak autopsziás ismerete van a faluról, nemcsak a hagyományt sajátította el. Könyvtárhasználóként az írott múltat is ismeri ma mar, s íróként azt az emberi világot is megjeleníteni képes. melyet sem a par>x/,ti szóbe.iség hagyományóvókítő gyakorlata, sem az írott források nem képesek megőrizni. Könyve alapszerkezete szociografikus jellegű: a falu egykorvolt társadalmi (s emberi) tagoltsága mentén halad mondandójával. De több mint puszta szociográfia, amit csinál (jóllehet az sem volna kevés vagy fölösleges). Tóth Béla írói erényei ott munká'nak e könyvben is. Közülük egyet-kettőt, mint legfontosabbakat még egy ilyen rövidke ismertetésben is szükséges megemlíteni. Legnagyobb erénye kétségkívül mesélő, fabuláié kedve és készsége (bár itt a szokásosnál visszafogottabb); ha van ma valaki, aki még tud jóízűen mesélni. Tóth Béla tud, s ezt oly természetességgel. oly magától értetődően teszi, hogy más ízlésű, más irodalmi eszménvű olvasója is méltányolni kénytelen. S a nyelv, amelyen megszólal, bár nem ritkán szertelen — erős. ízes nyelv. Egyszerre egyéni, senki máséval össze nem téveszthető, szuverén nyelv — s ugyanakkor olyan, amely parasztnemzedékek sorának hagyományokban csiszolódott, tisztult bölcsességét is meg tudja szólaltatni. Az Iratos dombon szövegének mennyiségileg túlnyomó többsége mégis — Tóth Bélától némileg szokatlanul fegyelmezett — leírás. Néprajzi-szociográfiai hitel jellemzi végig A könyvet olvasva hol a Puszták népé-re. hol Veres Péter mtinkaleírásaira kel! gondolnunk: az Iratos dombon leíró részeiben m ndkettő jellemzőiből van valami. S nem a fólszin. a külsőség. Illyés könyvével az életrend tárgyias, már-már szikár leírása. Veres Péter dolgaival pedig a munkának, mint az élet e nagy. központi és soha ki nem iktatható aktusának megelevenítése rokonítia. S milv jellemző: Tóth Béla. ki gyakorta fegyelmezetlen és elkalandozó író. meséje minduntalan kiárad műve menetéből — e könyve munknleírásaiban oly feszeset, olv hibátlan tömörüségűt ad. mint ritkán máskor. Egyegy részlete, mint például a kaszakalapálás leírása pedig valódi remeklés. Könyvében azonban nemcsak a falu (az uradalom) szociografikus rajza, társadalmi és emberi viszonyai, sok-sok örökre elnémult előd és sorstárs arcéle bontakozik ki. Kibontakozik egv mély bölcsesség, e világban való megmaradás s az emberi sors elviselésének keserűség nélkül való, de mégsem idealizáló bölcsessége. Félreértés ne essék: Tóth Béla nem tudós író. nem a Hamvas Bélák vagy a Szertkuthy Miklósok közül való; tudása nem tudományos tudás. bölcsessége nem filozofikus. nem professzionális bölcsesség. Inkább élettapasztalat. mely az emberi élet gondjainak-örömeinek realisztikus elfogadása során képződött. A fülszövegben — tehát kiemelt helyen — igv ír: ,.A véletlenek játéka egy ember léte (...). De azután már bugyrában az ősöktől örökölt tulajdonságok sokasága. Az már törvényszerű. Azt a bugyrot nem lehet letenni. Cipelni kell. Meghatározza az ember sorsát, jól és rosszul. Ha fölismeri a terhét hordó ember, hogy mi minden létezik hozományában. s élni tud vele. úgy boldogulhat. Ha a rossz tulajdonságait is fölismeri, fékezi, kormányozza, azzal is előrébb megy. Ha nem ismeri föl önmagát — csak vergődik ösztönei örvényében. Annak a bajuszát más pödri, nem ö maga." Olvasóinak is, neki magának is csak azt kívánhatjuk: összegző s számvető nagy regénye, melyet. reméljük. hamarostm— megír, úgy sikerüljön, hogy elmondhassuk róla. emberi és írói adottságait fölismerte s élete-müve kormányosa tudott lenni. Mert nem feledheti Tóth Béla: „Nem akárki tud kaszát kalapálni. Érzék kell hozzá, nemcsak buzgalom vagy a muszáj parancsa." S neki megvan ez ?.z érzéke — ..kalapálnia" kell tehát tovább. Lengyel András 1. Különösebb csinnadratta nélkül telnek a könyvhét napjai. Ünnep? Talán ráfoghatjuk. Két költőnő dedikál. Győzik. Nem kel(l) a vers? Odébb, az antikváriumi standon szépen fogynak a krimik. Szurkolok a költőknek. Mindkettőjüktől vásárolok. Nem szánalomból, néha még „rám jön", versekbe akarok feledkezni. Hangulatok válogatják. A sorok kimpndják helyettem, amit csak sejtek, ami halványan dühít, ami akkor nyer formát, ha citálom a verset. Korszerűtlen? Biztosan az vagyok. Bár már fejlődöm, fejlődünk. Legalább tíz éve nem tanultam meg egyetlen sort sem! Talán lustaság, talán érdektelenség. Pedig milyen jó lenne néha belekapaszkodni egyegy sorba?! Időnként mi mástól várhatnánk vigasztalást? Bennünket majdnem az érettségiig úgy neveltek, legyen a szívünkben és a memóriánkban hely a verseknek. Lett, szavaltunk, versenyeztünk, felléptünk, vendégszerepeltünk.. . Mindig mankó, papír nélkül. Tiszteletlenség zizegő lapokkal a közönség elé állni, tanított a magyartanárunk. Aztán isten hozzád iskola, ég veletek versek! Maradtak a könyvheti rádöbbenések, hogy versek nélkül élünk? Ámulok. A hetvenötéves Gobbi Hilda arról beszél Paradoxonok ? a tévében, hogy valamikor a versnek történelmi küldetése volt. Hídavatás Szózat-tal. Aztán eszembe jut az a íehér hajú bácsika, aki Kosztolányi-verset mondott egy megnyitón. Mi ősz fejjel vállalkozunk-e ilyesmire? 2. Mindennapos tortúra valakit beszélgetésre kérni. Legtöbbünk a spontaneitás híve. De hat mindig közbejön valami. A minap egy rendelet visszhangját szerettem volna érzékelni, és bátorkodtam az egyik érdekeltet, egy taxist megkérdezni. A válasza egészen különös volt. A CB-hez nyúlt, és hívta a főnökét. Közben kézzel-lábbal mutogatok, hogy nem kell a „segítség", elboldogulunk ketten is. Az úr távolságtartó — előbb —, majd nyomatékosan megkérdezi, értem-e ... Rázom a fejem. Dühös lesz. Erősködöm, hogy az ő véleményére volnék kíváncsi. Fogja magát, és veszi a kalapját. Nem értem, megfélemlítették, vagy nincs véleménye? Legalább ezt mondta volna el. Miután a taxis jól „megrendszabályozott", a tanácsnál már nem is mertem keresni beosztottat, rögtön az osztályvezetőt tárcsáztam. Elhadarom, mi járatban vagyok. A főnök készséges, persze segít. Legalább három olyan munkatársa van, akik tájékozottak, részleteiben ismerik a témát. Meglepődöm. Az osztályvezető azt is hozzáfűzi, hogy ő már évek óta messze került a konkrét ügyektől, a (kollégái azonban mindennap életközeiben dolgoznak. Azt hiszem, több ez, mint vezetői stílus! Meg azzal sem lehet elintézni, hogy ahány ház, annyi szokás, önkéntelenül valami rejtélyt sejtek a taxisoknál. Bár tudom, remélem ilyesmiről szó sincs, azonban mégis gyanakszom. Manipuláció? De miért ilyen ügyetlenül?! Jégre vihetnek bennünket tapintatosabban is. Vagy az üzleti titok némít el bennünket? Aligha! 3. Ismerősöm szentségei, hivatalos ügyben szeretne beszélni egyik vállalatunk igazgatójával. A titkárnő kidobta azzal, hogy fogadóóra: minden hónap második keddjén 10-töl 12-ig. Ismerősöm erősködött, fontos dologban jár, a megadott időpontban biztosan nem ér rá. A titkárnő segítőkész, forduljon inkább az igazgató-helyetteshez, akinek a fogadónapja: minden hónap harmadik csütörtökén van 13-tól 15 óráig. Az már csak két hét. Ismerősöm még megkérdezte mikor fogad a párttitkár és az szb-titkár. Örömmel konstatálta, hogy havonta egyszer őket is el lehet érni. Csak legyen ember, aki kivárja! Nem fér a fejembe, mi a csudának kell megjátszani a fogadósdit? Ha a tisztelt vezetők nem óhajtják látni a kedves ügyfél, partner (?) képét, nem egyszerűbb magukat letagadtatni? A titkárnői lelemény erre már nem terjed ki? De más módszerek is kínálkoznak. Hányszor halljuk, hogy az igazgató elvtárs, az elnök elvtárs értekezik, házon kívül, elutazott, tapasztalatcserén... És arraj hogy mikor érhetnénk utol, határozott nincs a válasz. Persze az ügyfelek korántsem szórakoztató egyedek. Sőt egyenesen kellemetlenek. Kérnek, követelnek, panaszolnak, esetleg még kiabálnak is. De, ha csak zsongítóan beszélünk, már az is fárasztó. Eszembe jut hajdan volt főnököm megboldogult könyvtáros koromból. Az ajtaján pici tábla: hozzám kopogtatás nélkül (bármikor) bejöhetsz. És ok nélkül senki nem zavarta. Vigyáztunk az idejére, az idegeire. A gondjaink, bármily hihetetlen, megoldódtak. Ha ezt a példát nem is ajánlom követésre, a havi fogadósdit manapság már elég bárgyú végigjátszani. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire népszerűtlen! Bodzsár Erzsébet