Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-04 / 133. szám

Szombat, 1988. június 4. WWW 8 DMl | magazin Madácsy László és a francia ellenállás költészete „S az elsűlyedt világ robajlása feleli A Szabadság tartja fel magasra két Jó erós kezével, hűséges kezével Az új egén halálban fürdők mécsesét." Az előadás utolsó része Paul Eluard-t méltatja, aki túljut a szürrealiz„A boldog révületre A meztelen magányra A halál lábnyomára Neved írom A visszatért erőre Az elrepült veszélyre Az önfeledt reményre Neved írom És egy szó erejével Elkezdek újra élni Születtem hogy ismerjelek Hirdesselek Szabadság" muson. és megtalálja a legnagyobbak közé az utat. Befejezésül Az egyetlen gondolat című vers utolsó három szakaszának fordítását olvashatjuk: Ugyanezt 1943-ban így fordítja: ., Vágynélküli távollétedre Lélektáró magányomra Halálnak indulójára írom a neved Újra megjött egészségre Tovatűnt vakszerencsére Emléktelen reménységre írom a neved S egyetlen szó varázsával Újrakezdem életemet Születtem hogy ismerjelek Hirdesselek Szabadság " Sur l'absence sans désirs Sur la solitude nue Sur les marches de la mort J'écris ton nom Sur la sanlé revenue Sur le risque disparu Sur l'espoir sans souvenirs J'écris ton nom Etpar le pouvoir d'un mot Je recommence ma vie Je suis né pour te connaitre Pour te nommer Immár 46 esztendeje, hogy 1942 júniusában a Fontaine címú folyóiratban megjelent Paul Éluard híres Szabadság-verse. Éluard clsó magyarországi fordítója Madácsy László (1907-1983). A költó, műfordító, irodalomtörténész-tanár kapcsolata a francia ellenállás költészetével, ennek a versnek a fordításával kezdődött. Irodalmi hagyatékának ismeretében filológiai adalékokkal, tényekkel bizonyíthatjuk ennek a kapcsolatnak a mélységét. Madácsy László egész élete és életműve a haladó francia irodalom és kultúra iránti elkötelezettségét tanúsítja. Néhány életrajzi adat teljesebbé teheti a róla alkotott képet: 1928-tól magyar—francia szakos hallgató a szegedi egyetemen, Zolnai Béla profeszszor tanítványa. (Irodalmi hagyatékában megtalálható Zolnai-levelek bizonyítják, hogy a tanár—tanítvány kapcsolat hogyan mélyül késóbb barátsággá.) 1929-ben a bcsanyoni egyetemen folytatja tanulmányait. 1931-32ben a Sorbonne hallgatójaként Sauvageot professzor vezetésével dolgozik, és a Bibliothéque Nationalc-ban gvújti doktori értekezésének anyagát. (Értekezését „Mikes Kelemen leveleinek francia fordításai" címmel 1937-ben védi meg.) Tanári oklevelet 1934-ben szerez. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészeti Karán 1935-tól 1940-ig, mint a francia nyelv lektora is működik, 1940—44 között a francia intézetben díjtalan tanársegéd. 1945—46. 1948—49-es években a francia tanszék vezetóhelyettese, 1957. szeptember 1-jétól a JATE francia tanszékének docense, 1968-tól nyugdíjba vonulásáig tanszékvezető professzor. Kandidátusi értekezésének címe: A XVIII. századi francia irodalmi szalonok és a felvilágosodás (1970). Életében 10 alkalommal volt tanulmányúton Franciaországban, utoljára közvetlenül tragikus hirtelcnségú halála előtt, 1983 augusztusában búcsúzott el álmai városától, Párizstól. A felsorolt száraz életrajzi adatokból is kiderül, Madácsy László az 1930-as évek elején Párizsban tanult, a II. világháború alatt pedig a szegedi egyetem francia intézetében dolgozik, valamint szegedi gimnáziumokban tanít francia és magyar nyelv és irodalmat. Elsősorban tehát tanár, ugyanakkor irodalomtörténész és költó. Ó maga így vall életének erről a periódusáról, költői próbálkozásairól: „A háború alatt középkori francia verseket fordítottam, melyek nagyon is aktualizálhatók voltak az akkori eseményekhez. Foglalkoztam a francia szürrealizmus költőivel, így akadtam rá az Algírban megjelenő Fontaine címú folyóiratban Paul Eluard Egyetlen gondolat címú versére, melyet ma Szabadság címmel ismerünk. Lefordítottam és a fordítás alá írt kísérő szöveggel együtt 1943-ban a kommunista költó verse megjelent a Délmagyarország ban. Sokat csörgött akkoriban a telefon..." (Tandi Lajos: Sorok cgv kitüntetéshez. Délmagvarország, 1978. július 20.). A kései emlékezés középpontjába, mint láthatjuk, ó maga is Paul Eluard Egyetlen gondolat címú versét helyezi, és nem véletlenül. A „Poémes de la Francé malhcureuse" sorozat fordítását Eluard e versével kezdte. Könyvtárában, irodalmi hagyatékában megtalálható a Fontaine (Algírban megjelenő irodalmi folyóirat 1939-1947) szinte teljes anyaga, valamint a Poésie, Confluences, Pyrénées, Caliiers du Sud, Feu Vivre stb. számai. Pillanatok alatt kezembe akad a Fontaine 1942 júniusi füzete, melynek nyitóverse Paul Eluard: Une seule Pensée. A folyóiratban Madácsy László 12 lapos elsárgult kézirata: A mai francia költésiét címmel, Henri Grcnct-nek dedikált előadás. (Mint tudjuk, Henri Genct a szegedi egyetem francia lektora ebben az idóben.) A Fontaine-ben publikál Eluard mellett Picrre Emmanuel, Jean Cayrol, Jean Tardicu, Henri Michaux, Julcs Supcrvicllc, Aragon stb. Picrre Emmanuel Madácsy László szerint „a francia Apokalipszis költője, költészete az eseményeknek eget-földet magukkal ragadó, a világ lelkét megfélemlítő sodrában született. Képeiben, ritmusában az emberiség szenvedése van s Agrippa d'Aubigné óta az erónck. az őszinteségnek és a szenvedésnek ez a félelmetes szépségű dala nem jelentkezett. Ó a remény prófétája." Liberté. Nyilvánvaló (a francia eredetivel is öszszevetve) az utóbbi fordítás csiszoltsága, pontosítása. A mai francia költészetról szóló előadását tehát Madácsy László már 1942 végén megtarthatta (a Délmagyarországban az Éluard versfordítás csak 1943. január 24-én jelent meg.). E fordítás kemény papírra másolva ma is megtalálható a hagyatékban. Az adott politikai körülmények között nem nevezhette ezt a lírát az ellenállás költészetének, de a már említett folyóiratokban megjelenő új líráról összességében így szólt: „A lírai költészet fölötte áll minden más művészetnek és olyan emberi cselekvés, melynek a válságos jelen szempontjából felmérhetetlen ereje és nemzetmentő értéke van." A Fontaine 1942 októberi számában egy újabb előadás kézirata rejtőzik, a francia szürrealizmusról. Mi a költészet feladata? „A végzet egy óriilt szörnyű tetteiben megteremti a költó számára azt a valóságot, mely a valóságfölöttit, a legvadabb képzelet rémlátomásait is felülmúlja... A költészet védekezés a reménytelenség ellen és hit az életben... Apokaliptikus harc a szabadságért..." — írja Madácsy László, Eluard szabadságmotívuma tehát újra előkerül. A Confluences, a Poésie, és a Fontaine számaiból további verseket fordít: Jean Cayrol: A Tűz éneke; Jean Tardieu: Oradour; Henri Michaux: La lettre dit ainsi; Jean Cassou: Titokban írt szonett. (A Confluences az 1940-es években Lyonban kiadott folyóirat. Meghirdeti a költők felelősségét, az összefogás fontosságát. A Poésie ugyanebben az idóben Villeneuve-lesAvignonban jelenik meg, a francia ellenállók költészetét gyűjti össze. Iü43/12-es számának címe „A bebörtönzött költók versei".) A 4 lefordított versről késóbb egy másik elóadást is tart. (Kézirata a hagyatékban.) „Négy francia költó egy-egy versét mutatom be. A négy vers 1940 és 1944 között született, abból a francia lélekből, mely a szabadságért minden áldozatra, mindenkor képes volt. Szívesen fordítottam ezeket a verseket, mert ahogy Manet énekli a pelikánról, amely eleség híján saját bensőjét nyújtja fiókáinak, ezek a költók is saját szívüket nyújtották népüknek a nehéz időkben..." Nyilvánvaló, a fentebb említett négy versfordításból születik az újabb előadás, illetve tanulmány A francia ellenállás költészete címmel. „Az 1940-es évek nemzeti tragédiája, s a velejáró európai katasztrófa rendkívüli hatással volt a francia lírára, mely egy nép szenvedéséből, megalázottságából veszi minden ihletét. A francia ellenállás költói. Eluard. Aragon. Jean Cassou. Jean Tardieu és a többiek megértették, hogy a költészet az a művészet, amely a cselekvés tudományára tanít... A költészet a reménytelenség ellen való védekezés lesz a franciák kezében." Az idézet költók közül most az előadás elejére kerül Eluard és híres Szabadság költeménye. „Paul Eluard. ci a nagy tehetségű költó a NotreDame falán megpillantja a Liberté, a „szabadság" szót, és ebben a pillanatban megszületik az Egyetlen gondolat címú verse, melyet a 42-es esztendőkben csaknem minden francia könyv nélkül tudott. Csodálatos egyszerűséggel fejezik ki az elnyomatás alatt éló francia nép vágyát a szabadság után.." (Azelőadásokból tanulmányok jelentek meg: A francia ellenállás költészete. Puszták Népe, 1948. III. 107 — 111.; A mai francia költészet. Délsziget 1947/1.) Ezek után megérthetjük, hogy Madácsy László a Tiszatáj elsó főszerkesztőjeként az 1947 márciusában induló irodalmi, művészeti és társadalmi folyóiratba miért illeszti legkedvesebb fordítását. Paul Eluard Egyetlen gondolat című verse beleillik szerkesztői koncepciójába, kommentár sem szükséges hozzá, hiszen az indító gondolatok — Kármán nyomán — Eluard ars poeticáját sugallják: „Igaz és egyenes légyen, aki felveszi pennáját... Merész légyen — vívjon meg bátran a tudatlansággal és az erőszakkal... Sisegjenek bár a kígyók és köpködjék fekete mérgeiket, huhogjanak a setétség madarai, károgjanak a varjak és körülötte ordítsanak a hold felé az éjféli ebek — ó szóljon igazat vagy hallgasson." (Tiszatáj, 1947. március I. évf. 1. szám) Minden „magukra hagyatottságukban és roppant erőfeszítések útján" indul a folyóirat szerkesztése 1947-ben. (Madácsy Lászlót Ertsey Péter segítette e munkában.) 1948. november 9-én Paul Eluard Magyarországra látogat. A Budapesten megjelenő Szabad Szó így kommentálja a hírt: „Paul Eluard, a francia ellenállás nagynevű költójével kapcsolatban. aki ma este érkezik Budapestre, nem érdektelen megemlíteni, hogy verseit, szinte egyidejűleg azzal, hogy 1942-ben megjelentek a francia lapokban, magyar nyelvre egy fiatal, vidéki tanár, a szegedi Madácsy László kezdte lefordítani. A bátor hangú versek, amelyekben a költó szimbólumok mögé rejtette mondanivalóit, hogy a megszálló németek cenzúrája ellenére is buzdíthassa népét az ellenállásra, magyar nyelven először a szegedi Délmagyarországban jelentek meg, ugyancsak hatékonyan ébresztve nálunk is az ellenállás szellemét." (Szabad Szó, 1948. november 9.) Madácsy László nem hirdette sem 1947-ben, sem késóbb fordítási érdemeit — egyszerűen nem volt szüksége erre. Számára nem az én középpontba állítása volt a fontos, hanem a mú. a tevékeny munka. A haladó francia irodalom iránti elkötelezettsége egész életében természetes és őszinte volt, nem várt érte elismerést. A francia ellenállás költészetével való kapcsolata csupán egy kis töredéke életművének. Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a Madácsy László fordításában magyarul először megjelent Eluard Szabadság vers fontos középponti láncszeme egy kb. hat évig (1942-48) tartó folyamatos munkának. Négy előadás, három tanulmány s egy tucat műfordítás nem akármilyen bizonyítéka elkötelezett, humánus magatartásának. M. P. Utazás Már fél órája zötykölődünk a piszkos fülkében, ahol az izzadság és a kolbászos szendvics bűze keveredik egymással. Látszólag mindannyiunk gondolataiba mélyed vagy a könyvét tanulmányozza, valójában azonban valamennyiünk csak arra vár, hogy hetünk közül valaki megtörje a csöndet. A szóké fiatalember igazán megpróbálhatná. Elég lenne a kezét csak úgy véletlenül a mellette üló lány combjára csúsztatnia, s elrebegnie, hogy „ne haragudj, nem akartam". A lány meg dehogynem akárná, hiszen erre vár, mióta belépett a fiú a fülkébe. Azt felelhetné, hogy „nem, nem tesz semmit". Aztán csak úgy, ó is egész véletlenül, a lába keresztbe vetésénél megérinthetné a fiú bokáját, s most ó kérhetne elnézést. De nem, egyikük sem mozdul. A fiú túlságosan sótlannak bizonyul. Félénk talán. Mindenesetre disznóság, hogy nem csinálnak semmit. Én a krimimet már halálra unom. A gyilkos leleplezésére még semmi esély nem mutatkozik. Már rég elhagytuk Kiskunfélegyházát, s még mindig semmi. Az ajtó ablakának támaszkodó férfi a feleségét bámulja. Tólük nem remélhetek semmit: túl régi házasok. Legfeljebb csak egy-egy unott pillantást tudok elkapni. A kockás inges, barna srác tollával bőszen húzogat alá mondatokat a könyvében. A vele szemben üló nó egy regényt olvas. Hogy a könyv hatotta-e meg vagy valami más aggasztja, nem tudom eldönteni. Mindenesetre lapozni soha nem lapoz, s a jobb oldal már teljesen átnedvesedett könnyeitól. Milyen szívesen is mondaná el, hogy mi bántja. Csakhogy senki nem fogja megszánni. A házaspárt az unalmas hétköznapok emlékei foglalkoztatják. A kockás a mondataira koncentrál. A barna lányt a szőke fiú feszülő combja izgatja. A szóké fiút meg feltehetően az én fekete harisnyába burkolt térdem. Néha felnéz a könyvéből, s rápillant a lábomra. Persze mindez a barna lány legnagyobb elégedetlenségére történik. Alig várom már. hogy túsarkúja bosszúból kegyetlenül belevésődjön lábfejembe. A kockás odanyújtja a kalauznak a jegyét. Még szerencse, hogy a kalauz kérdéseire egyetlen bólintással tudunk válaszolni. Aztán a fülke ajtaját behúzzák, s mi újra belesüppedhetünk a kolbászos szendvics izzadsággal keveredő bűzébe. A résnyire lehúzott ablakon füst jön be, s korom telepedik meg fehér ruhámon. Persze sikerül a lehetó legjobban szétkennem. Ez valahogy mindig remekül megy. A kockás megnézi az óráját. Nocsak, ó is unja már a hallgatást! Köszörül egyet a torkán, de aztán erót vesz magán: folytatja a sárga tinta papírra varázslását. Le kell tennie a vizsgáját. A vele szemben üló nó abbahagyja a sírást. Mégiscsak bűn lenne, ha teljesen lekopna a szemfestéke. Már tisztában van vele, hogy senki sem fogja meghallgatni. A házaspár egyik szája, a férfié már majdnem szóra nyílik, de meg kell boszszulnia, hogy a felesége elrontotta az ünnepi ebédet. A barna lány a szemét tapogatja; ideje lenne már kivennie a kontaktlencséjét. Meglehetősen nyomja. Szegény, azt hiszi, hogy szemüvegben kevésbé tetszene a fiúnak. Téved; így sem tetszik neki. A szóké fiú fekete harisnyám foglya. Nem eresztem, nem szabadul. ANDRÁSSY GABRIELLA RAJZA Elhúzzák az ajtót. — Van itt szabad hely? Egymásra nézünk. Idegen. Megrémülünk. Neki nincs joga megtörni kétórás csendünket. Nem válaszolunk. Az ajtót csalódottan húzzák be. Elégedett mosoly az arcunkon. Elszántan továbbra is némaságba burkolódzunk. A barna lány álmodozó tekintete a szóké fiú félig nyitott inge alól előbukkanó mellkasára téved. Tetszik neki. Igaza is van. A fiú azonban csak a fekete harisnyámat figyeli, amin a hátsó varrás teljesen elcsúszott már. A kockás rettenetes sebességgel sárgít be minden lapot. A nő vele szemben a tájat nézi. Fogadok, lát is valamit. Én semmit. A függönyt ugyanis elhúzták. Felállók, hogy feltegyem a könyvem a polcra. Egy utolsó kihívást intézek a szóké fiúhoz. Derekamra siklik tekintete, de nem mozdul. Rendben, nincs mit tenni: vissza kell huppanni a forró ülésre. A fűtés kibírhatatlan. A csokoládé a retikülömben már biztos szétfolyt. Elég lesz majd Pesten látnom, hogy ráolvadt a személyimre. A „Csokoládés" jelzót fogja a történelem rám akasztani. Oroszlánszívű Richárd azért mégiscsak szerencsésebb a jelzőjével. Borzalmas ez a csönd. Nem bírom tovább. Igenis megtöröm a csendet. — Kikapcsolhatom a fűtést? — tekintek körbe. Néma bólintás. Ah, szóval kiközösítettetek, mi?! Hát, ez a helyzet. Rendben, akkor azért sem kapcsolom ki. Nekem már nincs is melegem. Tulajdonképpen fázom. Ha valaki javasolni fogja, hogy kapcsoljuk ki a fűtést, akkor tiltakozni fogok. Hülyeség, úgysem fog senki semmit javasolni. Hiába is reménykedem; mint egy leprást, kiközösítettek. A szóké fiú már csak egy halvány pillantást mer vetni hosszú combomra. Fél a többiektól. Kihívóan nézek rá. Meginog egy pillanatra, de aztán tekintete a barna lány combjára menekül. Ha sejtené a lány, hogy a fiú csak zavarában mustrálgatja most az ó lábát, akkor a túsarkúját most már egész biztosan a lábfejembe mélyesztené. A szóké nó a kockással szemben még mindig az arcán elkenődött szemfestékkel bajlódik, s közben azon töpreng, hogyan hivatná fel magára a figyelmet. A kockásét persze nem fogja, mert ót hajtja a napi robot: még legalább száz oldal aláhúzandó mondata van. A házaspár sem fogja beadni a derekát; a férfi gyomra még mindig fáj a félig sült tésztától. A nó meg igyekszik meghúzódni. Nyilvánvalóan arra számít, hogy az éjjel majd kiengeszteli a férfit. Csakhogy a férfi nem könnyű eset: álmos. A barna lány karját a szóké fiúhoz érinti. De a hím érzéketlen marad. Pedig tudomásul vehetné a lány kontaktlencsétől fájó szemét. A szóké nó ismét sír. Valami új fogással is próbálkozhatna. Kicsit unalmas már. A kockás némán zsebkendőért nyúl. s átadja a nőnek anélkül, hogy egy pillantást is vetne rá. Az órámra pillantok: hamarosan le kell szállnom. A szóké fiú valószínűleg szintén arra gondol, hogy nemsokára beér a vonat, s ó még meg sem mutatta, hogy kész egy leprással szolidaritást váltani. Rám néz, s lábát egyetlen határozott mozdulattal az enyémhez szorítja. A tűsarkak ugyanebben a pillanatban megindulnak lábfejem felé. Sikeresen rántom el a lábom, s lépek ki a fülkéből. Az ajtóból aztán hirtelen visszapillantok, s megeresztek egy jó hangos viszlátot az összes tisztelt utasnak. Elóször a szóké nó ajka nyílik: — Viszontlátásra. Aztán a kockás következik: — Szevasz. Majd a barna lány egy sóhajjal, hozzátéve: — Na végre. A házaspár tisztelettudóan suttogja: — Jó estét. Végül pedig a szóké fiú motyog valamit halkan. Kár, hogy nem értem. Behúzom az ajtót, s ahogy megfordulok, már hallom is, hogy a szőke nó egy Emil névre hallgató férfit gyaláz, a kockás az egész „rohadt" vizsgáját, a férj a feleség főztjét, a feleség a férj férfiasságát, a barna lány a kontaktlencséjét. s a szőke fiú a térdem formáját. Megtehetik: a leprás már leszállt Kőbányán. TORNAI HELGA I