Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-24 / 150. szám
4 Péntek, 1988. június 24. Jelen - lét A cselekvési egység megteremtése Fiatalok a reformért, a megújulásért Elengedhetetlennek tartjuk a reform következetes megvalósítását, ezen belül a piaci viszonyok kiteljesítését, a termelési és termékszerkezet korszerűsítését, a tudományos műszaki haladás ösztönzését, az irányítás fejlesztését. Részvételünkkel erősítjük: gazdaságpolitikai agitációs munkánkat, a vitákban formálódott szemléleti és cselekvési egység megteremtését, a társadalmi méretű aktivitás kibontakoztatását. Jó példákat igényelve és figyelembe véve — de ezekkel elől is járva — szolgáljuk és erősítjük a végrehajtás, az értékelés, az ellenőrzés és számonkérés következetességét. Képviseljük, hogy a gyakorlatban is érvényesüljön az értékarányok helyreállítása, a személyi jövedelmek teljesítményekkel arányos differenciálása ezzel is támogatva az alkotáshoz, a munkához való kedvet. Segítjük, hogy vezető beosztásokba tehetséges, vállalkozó, jobbat és többet akaró fiatalok nagyobb számban kerüljenek. Képviseleti munkánk révén jogosítványainkkal, mozgalmi módszereinkkel könnyebbé kívánjuk tenni a fiatalok elhelyezkedését, pályakezdését, lakáshoz jutását, a gyermekek eltartását és nevelését, a társadalmi esélyegyenlőtlenség csökkentését. Mindamellett hangsúlyozzuk, ezek megoldása alapvetően társadalmi feladat. * A második részben társadalmi életünkkel, a politikai intézményrendszerrel, aá MSZMP és a KISZ működésében jelentkező zavarokról, az ifjúsági szövetség megújításáról esik szó. Mégpedig úgy, hogy a KISZ alakítója is legyen a valódi reformoknak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mozgalom eredményessége egy elért határon túl az indokolatlanul merev és szigorú keretek szorításai miatt már nem javítható. A felvetődött kérdésekre kísérelnek meg választ adni úgy, hogy idézik az 1986. április 19-én megtartott városi KlSZ-küldóttgyülés határozatának negyedik pontját. Tegyük politikusabbá szervezetünket, támaszszunk magasabb szintű követelményeket és mindezek érdekében fűzzük szorosabbra sorainkat az MSZMP-vel. A KISZ-ben megalakulása óta meghatározó súlyú politikai, jogi törvényességének kettős forrása: a párt és a tömeges tagság. A két legitimációs bázis közül — történeti és strukturális okok miatt —, mindig a párt általi meghatározottságnak volt erősen túlsúlyos szerepe. Így van ez ma is, ez azonban nem jelentheti azt, hogy figyelmen kívül hagyható a tagságunk létszáma, hiszen ha egy bizonyos szint alá süllyed, veszélybe kerül törvényességének hitele. Azt a „bizonyos szintet" társadalmi körülmények határozzák meg, s ezek most báA Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Szeged Városi Bizottsága döntése alapján, ma délután egy órára, összehívta küldöttértekezletét, A mai tanácskozás célja, kezdeményezöszerep-vállalás az országos pártértekezlet állásfoglalása szerint a gazdasági és társadalmi reformban egyaránt. Javaslatot tesznek a helyi és központi döntésekre is, melyek befolyásolhatják az ifjúsági szövetség jövőbeni feladatait. S>zámot adnak tagságuknak az elmúlt két év munkájáról, és személyi kérdésekben is döntenek. Miről is tanácskozik majd a szegedi fiatalokat képviselő KISZ városi bizottsága legmagasabb fóruma? Hogy minél többen megismerhessék a döntéseik előkészítéséhez írt dokumentumukat, most ismertetjük annak néhány részletét, mely hosszú távra meghatározza az ifjúsági szövetség tagságának, testületének és apparátusának munkáját. A dokumentum első részében az ifjúsági szövetség szerepéről szól, abban a megújulni kívánó gazdasági reformban, amely továbbhaladásunk záloga. Tyúkvásár! Levágásra, vagy továbbtartásra sárga tojótyúkok eladók 80 Ft/db. 25-én és 23-án (szombat, vasárnap). Várjuk régi és új vevőinket a Bajai út l-es km-nél, 1—IS órárlg. torítóak ugyan a párt részéről, de bizalmatlanságot jeleznek a tagság felől. Meghatároztuk tehát: közelebb akarunk kerülni a párthoz, de igényeljük, hogy a párt is közeledjen hozzánk. Ez a szándék a szövetségesi viszony nem jutott érvényre mindenütt. Városi szinten sokat javult, erősödött ez a kapcsolat, emiatt is, koncepciónk következetessége révén is, megerősödtek testületeink város pol itikai pozicioi, egyre többet léptünk előre, mint a politikát szélesebb körben is alakító tényező. Tartalmi, képviseleti feladataink végrehajtása során az irányító párt és KISZ, valamint a társszervek — tanács, szakszervezet — tekintetében érdemi felelős munkát végeztünk. Ezeknek egy jelentős része az apparátusra hárul. Ennek a gyakorlatnak hibáit elsősorban a testületi tagok alaposabb tájékoztatásával, a tisztségviselők rendszeres beszámoltatásával igyekeztünk kiküszöbölni. Érdemi megoldást az adhat, ha a testület az irányitói felelősség mellett annak teljes eszközrendszerével is rendelkezik. A gazdasági, társadalmi nehézségek szaporodásával a megújuláshoz való viszony különbözősége miatt a pártés a KISZ-szervezetek kapcsolata kedvezőtlenül változott. Ennek egyik oka a direktebbé váló pártirányítás, a feszültebb helyzetben a KISZ erősödő kritikus és önkritikus hangja sokszor bizalmatlan fogadtatásra talált. A kölcsönös bírálat, helyenként vádaskodás, tovább rontotta a kialakult helyzetet. Ezek az országos pártértekezlet által is megfogalmazott gondolatok szükségessé tesznek néhány megállapítást a jövő alakítása érdekében. A KISZ elsősorban annak a feladatának tesz eleget, hogy a párt ifjúsági szervezete, ezért sem vállalhatja az egész magyar ifjúság egyetlen politikai ifjúsági szervezete felelősségét, azzal együtt, hogy jelenleg „a magyar ifjúság egységes politikai tömegszervezete". Mindezt megerősíti, hogy „az ifjúsági szövetséget — szervezeti önállóságát tiszteletben tartva — a párt irányítja". (Az idézetek az országos pártértekezleten hangzottak el.) Így sem a párt, sem a KISZ nem vállalkozhat ma arra, hogy az egész — nem egységes, hanem tagolt — magyar ifjúságot közvetlenül irányítsa. Az viszont kötelessége a párt ifjúsági szervezetének, hogy a párt szellemében neveljen, és részt vegyen a társadalompolitikai döntések előkészítésében. A városi KISZ-bizottságnak minél erőseb ben kell érvényesíteni egy differenciált rétegpolitikát úgy az elvi irányításban, mint a rétegtanácsok munkájának segítésében és azok végrehajtásában. A középiskolások rétegtanácsa már a KISZ kongresszusa előtti időszakban megalakult, tevékenysége, tapasztalatai a kezdeti nehézségeken való túljutás és az összegyűjtött tapasztalatok a többi ifjúsági réteg szervezeti formáinak létrehozását is. Bár ezek megalakításáról korábban döntött az apparátus, mint ahogy az „alulról jövő" tartalmi igények kifejezett formában jelentkeztek volna. Igaz ugyan, hogy a döntés a középiskolai rétegtanács példája nyomán megalapozottnak tűnt. A már említett hibán, a felülről szervezésen kívül, még egyet elkövettünk: ha átmenetileg is, de elfogadtuk, hogy ez a mesterséges és csak ilyen formátumú tagolás elég differenciálásra ad lehetőséget. Voltak sikereink is, helyenként a diákmozgalom fellendült, segítségünkkel jött létre a SzentGyörgyi Albert Kör, támogatjuk a különböző szerveződéseket, mint például a Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesületet. Az eredmények mellett meghatározóbbak azok a tények, amelyek jelezték: joghézagok, törvényi, és politikai akadályok, sandaságból, félelemből emelt gátak az egyik oldalon, és hatalom, politika, intézményrendszer, 6zervezetellenesség a másik oldalon. Az országos pártértekezlet a közös nevezőre jutás szándékát és lehetőségét így fogalmazta meg: „ ... a KISZ alakítson ki folyamatos párbeszédet a különböző ifjúsági csoportokkal... Szükség van az ifjúság szer. Peződési lehetőségeinek bővítésére, építünk azokra a társadalmi szervezetekre, mozgalmakra, amelyek alkotmányos keretek közt fejtik ki tevékenységüket." Az ifjúsági szövetségen belül a legnagyobb figyelmet a középiskolás korosztályra fordítjuk. Ennek a feladatnak szándékunk és gyakorlatunk szerint eleget tettünk. Ügy véltük, ma is úgy gondoljuk: hogy a szövetségünkön belül a megújítás első feltétele: a követelményeket támasztó alapok lerakása, melynek eredménye nem a várt hatást tükrözi például a tagság létszámában és öszszetételében. A törekvések ellenére is kevesebb figyelem jutott a középiskolásokra a pedagógusok részéről, amelyben objektív — órakedvezmények megvonása — és szubjektív — politikai, érzelmi eltávolodás — elemek egyaránt szerepet játszottak. Ezen problémák kiküszöbölése, valamint a korosztályi és mozgalmi átmenetek a különböző rétegek egymás közötti szövetségének és kapcsolatainak erősítésére hoztuk létre a közoktatási intézmények bizottságát. * A dokumentum harmadik, befejező részében az ifjúsági szövetség társadalmi, gazdasági és politikai szerepvállalását sorolja fel. Az eddig megfogalmazottak alapján törekedjünk megoldásalternatívákat átgondolni, kidolgozni. Az egypártrendszer törvényszerűségeit alapul véve a KISZ legjellemzőbb vonása, hogy az MSZMP ifjúsági szervezete, tehát politikai mozgalom, amelynek hivatása a fiatalok marxista-leninista szellemi nevelése, a párt politikájá nak képviselete, alakítása, végrehajtása, a párt utánpótlásának biztosítása. A KISZ-korosztály sajátosságaihoz hozzátartozik, hogy az életkori különbségeket mozgalmi módszerekkel,' átmenetekkel segíti elő, de elsősorban a tizen-húszon évesek körében munkálkodik. Az „idősebb" generációk képviselőit más szervezetekbe, csoportokba, körökbé ajánlja, melynek feltétele egy tagoltabb ifjúsági politikai intézményrendszer kialakulása. A tömegszervezeti jelleg alapot adhat arra, hogy új ifjúsági közmegegyezés jöjjön létre, új szerveződések kapcsolódásával, új szövetségek létrejöttével járuljon hozzá a szocialista pluraüzmus gyakorlatához, ez elégítheti ki azokat a valós igényeket, amelyek a politika, az ideológia, az értékek és az érdekek több féleségére irányul. A KISZ mint rétegszervezet csírájában magában hordja több ifjúsági szerveződés lehetőségét. Amenynyiben KISZ-en belül szerveződnének új csoportok, bármilyen alapon is jönnének létre, „a KISZ platformján működhetnek csak. Ebből következik, hogy a KISZ szervezeti felépítése így jelentősen módosulhat. Amennyiben KISZ-en kívüli szerveződések jönnének létre spontán módon, azokat helyes lenne, segíteni, amennyiben alapvető alkotmányos értékeinket elfogadva, és annak alapján működnének. Mert ahogy az országos pártértekezlet, mi is úgy gondoljuk, hogy „a különböző elgondolásokat tartalmuk szerint ítéljük meg". * A mai küldöttértekezlet eseményeiről, a tanácskozás vitáján elhangzottakról és a személyi kérdések döntéseiről lapunk holnapi számában adunk tudósítást. srMi? Hol? Mikor? 1988. JÜNIUS 24., FENTEK — NÉVNAP: IVAN A Nap kel • 4 óra 48 perckor, és nyugszik 20 óra 46 perckor. A Hold kel 15 óra 9 perckor, és nyugszik 0 óra 00 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél cs ütörtökön plusz 146 cm (apadó). SZÁZTÍZ ÉVE született Horváth János (1878— 1961) Kossuth-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, a magyar irodalomtörténetirás kimagasló egyénisége. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Vong asszony kincsei (színes, m. b. szovjet film). Fáklya: fél 3 órakor: Kurta farkú Peti cica Americioáhan (szines, m. b. svéd rajz-mesefllm) háromnegyed 5 és 7 órakor: Szárnyas fejvadász (színes, m. b. ' amerikai fantasztikus íilm. fV. helyár Csak 16 éven felülleknek!). Szabadság: 3, negyed 6 és fél 8 órakor: Szárnyas fejvadász (színes, m. b. amerikai fantasztikus film. IV. helyár! Csak 16 éven felülieknek!). Filmtéka: fél 6 és fél 8 órakor: Montenegro (szines svéd film. Csak 18 éven felülieknek!). Kiskórössy halászcsárda (vidcomozi) du. 4 és este 8 ónakor: Rruce Lee és Én (szines hongkongi erotikus film). Kiskórössy halászcsárda, kert: este 10 órakor: Rázós futam (színes, m. b. új-zélandi kalandfilm. III. helyár!). Kertmozi: este fél 10 órakor: Négybalkezes (francia film, IV. helyár!). Sziksóstói kemping, kertmozi: (Puszta-pajta) este 9 órakor: Gyilkos robotok (színes, amerikai tudományos-fantasztikus íilm). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészed Klinika (Pécsi u. 4.) vesz) tel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Tolbuhin sgt 57.) tart. Gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnöttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. L sz. alatt Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig a FUl-Orr-Gégeklinika tartja. Szeged. Lenin krt 111. Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 8 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld S. u. 1—3. Telefon: 14-642. SOS LJELKISEGELYSZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJÜSAGI DROGTELEFON: 54-773 Hétfőn és csütörtököm délután 3 órától 6 óráig hívható. 21.55: száz híres festmény — (Ism.) 22.05: Váltó 22.50: Képújság BELGRÁD I. 17.40: Híradó 18.00:'Körzeti híradó 18.30: Rajzfilm 18.40: Vetélkedő 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00: Traumaközpomt — amerikai filmsorozat 20.55: Zenés műsor 21.55: Híradó 22.15: Művelődési magazin 23.15: Éjszakai műsor BELGRÁD 2. 18.30: Belgrádi műsor 19.30: Híradó 19.55: Atlétika 22.35: Egy szerző — egy film ÜJVIDÉK 17.40: Hiradó 18.00: Szlovák nyelvű műsor io on: ma 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul zu.uu: Traumaközpont 21.00: Városok 22.00: Hiradó Rádió KOSSUTH 8.20: Mi közünk hozzá? 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00: Napközben 11.00: Weöres Sándor versel 11.10: Magyar Írás 12.45: Külpolitikai könyvespolc 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Mit üzen a rádió? 14.50: Muzsika gyerekeknek 15.00: A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsorából 15.30: Fúvószenekari hangverseny 16.05: Férjhez adom a nővérem — Nórádi Gábor rádiókomédiája 16.55: Muzsikáló természet 17.00: KI oltja a tüzet? 17.30: Idősebbek hullámhosszán 19.15: Húszas stúdió 20.15: A Plnk Floyd együttes felvételeiből 20.30: Ml a titka? 21.15: Kilátó 22.30: Keresztmetszet 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek Tévé Hír — sorokban A szegedi MÁV üzemi KISZ-bizottsága vasutasifjúsági találkozót szervez július elsejétől július harmadikáig. A három nap programjai közt a százéves igazgatóság történetéről szóló előadás mellett fórum, sok-sok vidám sportesemény és diszkó is szerepel majd. BUDAPEST 1. 8.55: Tv-toma nyugdijasoknak 9.00: Képújság 9.06: Karolin, kedves Karolin — NDK Játékfilm 10.30: Delta — (Ism.) 10.55: Mozgató 11.05: Képújság 16.45: Hírek 16.50: Négy nap tv-műsora 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: Veszprémből jelentjük . .. 18.00: Ablak 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.30: Hiradó 20.05: Teleíere 21.20: Panoráma 22.05: Nézze meg az ember! 22.20: Szeret-e még? — (ism.) 23.10: Híradó 3. BUDAPEST X. 17.28: Hírek szerbhorvát nyelven 17.30: Régi mesterségek — (ism.) 17.55: Majd én megmondom neki — (ism.) 19.00: Ablak 19.30: Popperiszkóp 20.00: Képújság 20.06: VIII. Itemrik magánélete — angol filmvígjáték — (Ism.) 21.35: Híradó 22LS0: Bartók: Egynemű kórusok — (ism.) PETŐFI 8.05: Napraforgó 9.05: Nóták 9.40: Rivaldafényben 11.05: Világújság 11.10: Térkép és útravaló 11,30: Balaton rádió 12.10: Népi muzsika 13.05: Szirlusz és a 12 nevelőnő 13.35: Edmondo De Amicis: Szív — 5. 14.00: Péntektől péntekig 17.06: Táborrock 17.30: Ötödik sebesség 1B.33: Fiataloknak! 20.00: Zsolt Róbert-portré 20.30: Népdalok, néptáncok 21.05: A kánolna titka — Galgóczl Erzsébet regénye 21.25: A Locomotív GT 1971 és 1986 között készült felvételei 22.16: A levél — Oleg Szöszin színműve 23.10: Póttarisznya BARTÓK 9.08: Puccini: Pillangókisasszony — háromíelvonásos opera 11.32: A XX. század zenéjéből 12.28: Régi kórusmuzsika 13.05: Csak fiataloknak! 14.00: Versenyművek 14.55: Weöres Sándor versel 15.01: Alfréd Hrendel zongorázik 15.50: Könyvszemle 16.00: A Liszt Ferenc kamarazenekar és a Magyar Rádió és Televízió énekkarának hangversenye 18.13: Magyar zeneszerzők 19.06: Pedagogical Pop — gitárral, angolul 19.20: Holnap közvetítjük 19.40: Brahms-művek 20.30: Szerelmeim — Bronislav Nuslcs elbeszélése 21.01: Györe Zoltán: Szentlvánl tűzugrás 21.09: Glenn Gould hangversenyfelvételeiből 22.11: René Kollo Wagner operáiból énekel 23.00: Fecsegő felügyelő esetei — Edgár Wallace bűnügyi novellája KERESKEDELMI VALLALAT árképzésben is Jártai áruforgalmi előadót keres. A jelentkezést a Sajtóházba kérjük „Ruházat 2394/L2" Jeligére.