Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-23 / 149. szám

Csütörtök, 1988. június 23. 5 KI VÉSŐVEL, KI ECSETTEL... E hét első napjától július 3-áig tart az idei, az immár nyolc éve működő alkotótelep Asotthalmon. A megyei najztanár-továbbképző stúdió és képzömúvészkörök alkotótelepén a résztvevők két hetet töltenek együtt. Ki fát farag, ki fest, ki rezet domborít, vagy éppen szobrot készít. A megyei tanács művelődési központja segítségével a képzőművész szakkörök tagjai, rajzpedagógusok összecsiszolódott közössége találkozott, természetesen segítve az először ideérkezetteket is A falu megszokta, megszerette a rajztáblával, festőállvánnyal felszerelt, témát kereső, barangoló, elmélkedő alkotókat. A telep utolsó napján munkakiállítást rendeznek, majd augusztusban a közönség is megtekintheti az Asotthalmon készült alkotásokat. Fotóriporterünk, Nagy László, az alkotás napjainak egy-egy pillanatát örökítette meg, melyeknek lehetne az is a címük, mester tanítványával és magányosan. A Bánát táncegyüttesről Fel magyar, fel szerb A deszki Bánát Nép táncegyüttesnek hire van ebben az országban, és persze Jugo :zláviában is; Sibeniktöl Hegyeshalomig ismerősen cseng e név. Világos, hogy Deszken jártamban sem beszélhettünk másról Simicz József párttitkárral. Vong asszony kincsei Színes, szinkronizált szovjet film. Irta: Sztanyiszlav Govohurin és Sztyepan Pucsinjan. Fényképezte: Abiltaj Kasztyejcv és Igor Vovnyanko. Zene: Andrej Gcvorgjan. Rendezte: Sztyepan Pucsinjan. Főbb szereplók: Szerik Kanakbajev, Irina Mirosnyicsenko, Alekszandr Abdulov, Armcn Dzsigarhanjan. Vong asszony magyar hangja Földessy Margité, különben meg úgy emlékeztet Dollyra a Dolly Rollból, mint annak a rendje. Csak éppen sokkal különb bandája van. Persze mindez csak a kisebbik baj. Amikor a főhőst félig agyonverik, majd ebben az állapotában a tengerbe dobják, hol föltámadván egy véUj film letlenül épp arra járó luxusvitorlásra kapaszkodik — tudvalevően nincs szebb dolog a nyílt tengernél —, majd pedig a teljesen néptelen hajócskán később feltűnő, fő foglalatosságként elrabolt unokáját kereső idős úrral szövetséget köt és akcióba lendül: már a legcsekélyebb reményünk sem lehet afelől, hogy a tökéletes valószínútlenségek imponálóan fölvonultatott sorozatában a hitelességet akárcsak halovány nyomokban is föllelhetjük. Pedig legalább a kezdet, Hongkong egzotikus képeivel, no meg később is a Kazah-film produkciójának több festői jelenete mindenféle látványos kalandfilm A fogművesek válasza eszköztárát ígérné — ami viszont ebből megvalósul, arról tulajdonképpen jobb volna mélyen hallgatni, dacára a ténynek, hogy a főszereplő. már említett daliás tengerésztisztet egy olimpiai érmes, exvilágbajnok bokszoló játssza, és tengeri kalózok tényleg még ma is léteznek a suttyomban csúcstechnológiával diverzánskodó Ázsiában. Itt viszont szóban forgó idős úr. ki Thompson névre hallgat, egykori földijét fedezi föl az orosz hajósban, mivel ő az- emigráns lét gyermeke. így aztán a harcban, melyről sejthető, hogy a végső, annak rendje és módja szerint le is lövetik — de nem csoda, hogy bocsánatért sóhajtva fejezi be földi pályafutását a legutóbbi filmkockákon. A Szovjetunióban ma zajló folyamatok ismeretében ilyesféle gesztusban tényleg van is miért reménykednie. A Vong asszony kincseit elkövető otthoniakkal szöges, mondhatni, antagonisztikus ellentétben. D. L. — A tánccsoportok életében vannak fölívelő, és vannak lefelé hajló korszakok. Utóbbiak — holott együttesünk szeptemberben lesz tizenöt éves — nálunk sosem voltak jellemzőek. Hogy miért? Talán mert a csoport élete sem korlátozódik a próbákra és a szereplésekre. Együtt vannak, amikor csak tehetik, a tánccsoportnak tagjai — mondta Simicz József, s hozzátette: — A legkülönbözőbb életkorú emberekről van szó', kisiskolás gyerekektől jóval idősebbekig. Már maga az is nagy szó, hogy ezeket a más-más korú, érdeklődésű, foglalkozású, nemzetiségű embereket sikerül folyamatosan együtt tartani. És nem öncélúan: két országra terjedő hírnév származott belőle. — Kinek a nevéhez fűződik mindez? — kérdeztem. — A szervező Gyorgyev Milivoj volt. Rögtön jön Milivoj — nézett a karórájára a párttitkár. — Nagyon sokáig ön volt a néptáncegyüttes művészeti vezetője ... Nem túl régen viszont lemondott. Miért? — kérdeztem Gyorgyev Milivoj t. — Mindenekelőtt itt van a család, a kert... Szakmai területemen pedig (pedagógus vagyok) már több mint egy éve szaktanácsadói megbízást kaptam. A sokféle teendőt nem tudtam megfelelőeri egyeztetni. A dolgokat csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, különösen amenynyiben emberekkel foglalkozunk. Örökös időzavarban éltem volna, ha továbbra is vállalom a művészeti vezető tisztséget; időzavarban pedig mindent Jehet, csak szívvel-lélekkel dolgozni nem. A csoport vezetését Adamov Csedomir vette át. Csédó, szakmáját tekintve, üzemmérnök-építész, csapatunk régi tagja. — A lemondást egyébként nem hamarkodtam el. Ügy láttam: csoportunkban épp most „értek be", akikre vezetőként is számíthatunk. Egyébként pedig, amikor csak tehetem, magam is a tánccsoporttal vagyok. Az én kilépésem tehát semmiféle mérföldkövet nem jelent; ez folyamat. — Említette az imént, hogy a tagok, amikor csak tehetik, együtt vannak. Ezek szerint a csoport nem kizárólag néptáncegyüttes? — kérdeztem Simicz Józsefet. — Alapvetően természetesen néptáncegyüttes — mondta —, de a mindennapi élet gondjainak-örömeinek megbeszélése is közösen folyik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szülő érezze: jó helyen van a gyerek. Ha idejár — csak jót tanulhat. — Szakmai szempontból, kifejezetten a néptánc szemszögéből nézve — vette át a szót Gyorgyev Milivoj — nem föltétlenül jó, hogy együtt táncol a tízéves gyerek és a huszonhárom éves fiatal. Viszont nevelési szempontból egyértelműen, döntő mértékben pozitív. Kitűnő viselkedési mintákra tehetnek szert a gyerekek, megtanulják a közösségi élet szabályait. Ez a későbbiek során kizárólag javukra válhat, hiszen minden közösséget nagyjából ugyanazok az alapvető emberi, társadalmi normák tartanak öszsze. A mi gyerekeink a későbbi élethelyzetekben mindenütt föltalálják majd magukat. * — A tagoknak körülbelül fele magyar, a másik fele szerb — mondta a volt művészeti vezető. — A szerb és a magyar dal- és tánckultúrában egyaránt otthonosak vagyunk. Mindazonáltal szükségesnek érezzük a pontos meghatározást: ez az ember deszki szerb, a másik pedig deszki magyar. Helytelennek tartanánk, ha „deszki" gyűjtőnév alkalmat adna a nemzetiségi hovatartozás elmosására. Éppoly visszatetsző lenne e gyakorlat — melytől Deszk állami és pártvezetősége el is határolja magát —, mint amilyen a magyarok számára az a megállapítás, hogy például Romániában „romániaiak" élnek. * Arra a kérdésre, hogy miből tartja fönn magát az együttes, miből telik utazásukra, népviseletre, s az egyéb szükséges dolgokra — Simicz József megemlítette az Általános Művelődési Központ és a Dél-Tisza Menti Afész szíves anyagi támogatását. — És az eredmények? — kérdeztem. A válaszból kiderült: a Bánát Néptáncegyüttest a magyarországi délszláv nemzetiség legjobb tánccsoportjai között tartják számon. A tavaly ősszel Szombathelyen megrendezett minősítő fesztiválon arany fokozatot kapott az együttes, így a Délszláv Szövetség általában ezt a táncegyüttest kéri föl jugoszláviai szereplésre. — Jártunk már — például — Topolyán (nem a vajdaságin, hanem a szerbiaiban) — mondta Gyorgyev Milivoj —, Rekovac községgel szintén van szereplési megállapodásunk, és a tengermelléki Sibenikkel is. Megemlíthetjük ezen kívül Krepolint — mely esetben a két általános iskola, a deszki és a krepolini, folyamatosan kapcsolatot tart fönn. Lengyelországban is vendégszerepeltünk, körülbelül két éve. Mindez pedig egyáltalán nem 'kevés, különösen, ha szem elött tartjuk: korántvem egy nagyváros, hanem eey nagyközség néptáncegyütteséről Van szó, melynek hetenként kétszeri próbáira más községekből, például Üjszentivánról, ezenkívül Szőregról és Szegedről is járnak gyerekek. Egyébként a községi tanács az idén tavasszal vette át a kétszáz személyes mozi épületét a moziüzemi vállalattól. Itt végre méltó otthona lesz a táncegyüttesnek, amelynek bizonyára nem esik nehezére átvészelni a vezetőváltás nem túlzottan létező gondjait. Farkas Csaba A Délmagyarország „Fogtechnikusok Kánaánja" című írását élvezettel olvastuk, azzal semmi kifogásunk nincs, csupán néhány kérésben szeretnénk hozzászólni, hogy a teljesség igényét kielégítsük, hiszen Horváth Sándor a „maszek" fogtechnikusokról eléggé hiányosan és kedvezőtlenül nyilatkozott. — Aki jó minőséget akar, nem szívesen mond le rólunk ... — nyilatkozza Horváth Sándor, majd amikor az újságíró hozzáfűzi: —Ha így lenne, minden „maszek" tönkremenne. Az is, aki most hagyta itt a céget — így folytatja: — Nem ilyen egyszerű a dolog. Egy-egy feladatot nagyszerűen meg tudnak oldani ők is. de azt nem várhatjuk el tőlük, hogy mindenre berendezkedjenek. Csongrád megyében 40—42 magántechnikus dolgozik, ennek a fele Szegeden. Minőségi munkát végeznek és nem véletlen, hogy a magán praxissal rendelkező fogorvosok többsége magán technikusokkal dolgoztat. Nálunk a pontosság és a minőség elsődleges! Technológiai színvonalban ugyanaz áll rendelkezésünkre, mint a vállalati laboratóriumban. Komoly ellentmondás van a minőségi munka elbírálásában, hiszen az iparszerű/ normásított reszortmunka önmagában nem teszi lehetővé azt a minőséget, amit a kisiparban a műfog előállítása jelent. A magántechnikusok legnagyobb ibiztosítéka a minőségre, hogy csak akkor kaphatnak iparengedélyt, ha mestervizsgával is rendelkeznek! Konkurenciaharc nincs az állami vállalatok technikusai és a magántechniku • sok között, hiszen a cikkben is arról nyilatkozik Horváth Sándor, hogy nem győzik ellátni az igényeket, időbe telik, amíg elkészülnek a munkák. A magántechnikusok szívesen belkapcsolódnának az állami betegellátásba, hiszen ezzel csak a betegek nyernének. Szokásjog alapján azonban kialakult, hogy az SZTK csak a vállalatot látja el munkákkal, holott ezt a kisiparosok is elvállalnák. Mindezek hozzátartoznak a teljességhez, a fogtechnikusok Kánaánjához! A Kiosz Csongrád Megyei Fogműves Szakosztályának Vezetősége Elmarad az R—GO-koncert A Videokart Kulturális Szolgáltató Kisszövetkezet Óúnius 24-re az újszegedi Sportcsarnokba „Nagy találkozás" — „0-dik érettségi találkozó" címmel, az R-GO zenekar közreműködésével, koncertet szervezett. A budapesti rendezők, technikai okokra hivatkozva lemondták az eseményt, így az elmarad. A jegyek a Sportcsarnokban visszaválthatók. A különbözés joga „Jogot a bancolóknak / a külszín-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak, / kik elválasztva percenként a rosszat / a jótól, / valamit folyvást rendbe hoznak ..." — Bessenyei Ferenc mondja Illyés Oda a törvényhozókhoz-ját; Sinkovits a Nemzeti dalt szavalja; a híressé lett citeraművész, Pribojszky Mátyás az 1843—49-es forradalom és szabadságharc zenei motívumaiból komponált, szuggesztív etűdöt játssza; Moldován Stefánia énekli, hogy A csitári hegyek alatt régen leesett a hó; Ilosfalvy Róbert a mindent jelentő hazáról dalol. Hatvan, 1988. június 18., szombat este. A Damjanichról elnevezett szakmunkásképző intézet előcsarnokában hömpölyög a tömeg, egyre többen és tobben érkeznek, igaz, már délután is igen sokan voltak — akkor Czine Mihály beszélt, meg Pomogáts Béla és Kristó Nagy István. Rengeteg ismerős. Szegediek, hódmezővásárhelyiek szép számmaL Az alkalom valóban páratlan a találkozásra. Szerencsére egyre kevesebbeknek kell magyarázgatni az utóbbi néhány hónap elteltével, mi is a Délsziget. Moldvay Győző mindinkább nevezetessé váló. „egyszemélyes" (legalábbis annak indult, és döntő mértékben ma is ilyen) helytörténeti, művészettörténeti, irodalmi folyóirata, ez a negyven év után, 1986-ban föltámasztott, sajátságos magyar csodaképződmény, máig gyakorlatilag hazánk egyetlen magánkezdeményezésű folyóirata — az elmúlt hét végén rendezte meg barátainak (kik jelentős mértékben előfizetői, sőt, tulajdonképpen fenntartói is), első országos találkozóját. A két városhoz, az indulásnak helyt adó, s a szellemiséget megalapozó Hódmezővásárhelyhez, és a befogadó, föl támadást biztosító Hatvanhoz kötődő művészek pedig a lapról, a Délsziget profiljairól számot adó délutáni tudományos ülésszakot követően, azon a gálaesten léptek föl, amelynek teljes bevételét az erdélyi menekültek javára, valamint az 1848—49-es emlékmű létesítésére ajánlottak föl a rendezőkkel, a Délszigettel, s barátaival együtt. Az előcsarnokban a három szám után betiltott Délsziget — immáron 11es. frissen megjelent számát árusítják. (Moldvay Győző — nem akármilyen szívóssággal, s e kitartást reprezentáló szellemben ugyanis — természetesen a négyes sorszámai indította útjára két esztendeje a föltámasztott folyóiratot.) A legfrissebb számban is azonnal szegedi név: Baka István közli az irodalmi Nobel-díjat kapott orosz költő, Joszif Brodszkij verseiből készített fordításait, bevezetőjében föl is elevenítve első találkozását a szerző műveivel. Szász Endre tűnik föl az országos találkozón részt vevők seregében: a világhírű alkotó — a Marosvásárhelyről nemrég áttelepült Balázs Imre festővel együtt — szintén Erdély eltávozni kényszerített gyermekeinek ajánlja föl egy képiének teljes bevételét. A festmények pedig elkeltek ... Súlyos tízezreket juttatván igy azoknak, akikért szavalt Sinkovits Imre, és dalolt Moldován Stefánia, meg Pánczél Eva és Vitai András — s akikért tenni egy olyan eszmeiség logikus következménye, amit a legelső, bizton remélhetően hagyományt teremtő találkozót szervező lap igyekszik képviselni. Ez a határozott eszmei alapállás éppúgy érezhető volt a szintén hajdani hódmezővásárhelyi illetőségű Bognár Rezső akadémikusnak, az Elnöki Tanács tagjának a Dólszigetet üdvözlő köszöntőjében. mint a másnap folytatódó találkozó egész szellemi hátországának térképién. Hiszen a résztvevők a találkozó második napján már a magyar népi kultúra egyik legszebb drágakövét, a hollókői „élő skanzent" tekintették meg, miséről eredeti népviseletben távozó pjalóc asszonyokkal; Pásztón a neves grafikus, Csohány Kálmán nevét viselő baráti kör vendégeként a nógrádi városka múltjával ismerkedtek; a Mátrában, a Muzsla-hegyen az emlékezetesen aranyos szurdokpüspöki asszonykórus jóvoltából dalos, pjompás hangulatú ebéden vettek részt, fenyvesek között, ebben a palóc tündérországban. Mindezek, egytől-egyig: a magyarság egyetemleges értékelnék megőrzéséért munkálkodó, kimondottan nemzetpárti világszemléletet reprezentáltak — egyúttal piedig éppien az eredetiség, a különösség, a különbözés mindinkább fontossá váló jogosultságát ebben a hazában. Domonkos Léssió