Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-20 / 146. szám
Hétfő, 1988. június 20. Salakmotoros csapat-világbajnoki döntő! Június 26-án. vasárnap délután, 3 órakor Szegeden, a Napos úti pályán rendezik meg a salakmotoros csapatvilágbajnokság első döntőjét a C csoportban. Ezután a mezőny az olaszországi Lonigóban méri össze tudását, és a két döntő alapján az első helyezett csapat jut be a B csoportba. Szegeden Ausztria, Bulgária, Olaszország és Magyarország legjobbjai küzdenek a helyezésekért. Az már biztos, hogy a szegedi Kócsó Antal, a debreceni Adorján Zoltán és a nyíregyházi Petrikovics József tagja lesz a magyar csapatnak. A fennmaradó egy helyre még hárman pályáznak; Tihanyi Sándor, Balogh János és Csillik Róbert. A vasárnapi versenyprogram előtt szombaton, délután 3 órakor a nézők már megtekinthetik a kötelező edzést. A csapat-világbajnoki döntőre jegyek elővételben is vásárolhatók, mégpedig a Marx téri autóbusz-pályaudvaron és a Szeged Nagyáruház információs osztályán. * Vasárnap délelőtt Miskolcon rendezték meg az idei egyéni salakmotoros világbajnokság egyik kontinentális elődöntőjét. A népkerti pályán, tízezer néző előtt zajlott a húsz futam. Kiélezett, nagyon izgalmas versengést kísérhettek figyelemmel az érdeklődők. A magyar sportolók igazolták fejlődésüket, ugyanis, a továbbjutó első nyolc közé négyen is beverekedték magukat, és tagjai lesznek a lenTurbó autóügynökség 99 Harminchét kocsim volt... ff gyelországi Lesznóban sorra kerülő Európa-döntőnek. A Hollandiában versenyző szegedi Kócsó Antal. Miskolcon is parádésan motorozott, és a második Tihanyi Sándorral 12-12 pontot szerezve, a harmadik helyről jutott a lesznói döntőbe! A győzelmet a minden futamban első helyen célba érkező nyugatnémet Gerd Riss szerezte meg. Végeredmény: 1. Gerd Riss (NSZK) 15 pont, 2. Tihanyi Sándor, 3. Kócsó Antal (12-12 pont), 4. Kasper (csehszlovák), 5. Balogh János. 6. Salvatelli (olasz) 10-10 pont, 7. Adorján Zoltán, 8. Schneiderwind (csehszlovák) 9-9 pont. Tartalékként a magyar Hajdú jutott Lesznóba, aki 8 pontot gyűjtött. B. L. Cselgáncs Nemzetkőzi Napfény Kupa A Szeged SC nemzetközi Napfény Kupa serdülő cselgáncsversenyén csehszlovák és jugoszláv sportolók részvételével, 21 csapat 216 versenyzője lépett tatamira az Etelka sori csarnokban. A csapatok pontversenyében az Űj pesti Dózsa győzött. a Bp. Spartacus és a Tatai Honvéd előtt. A szegediek a hatodik helyen végeztek. Bacsa Gábor edző tanítványai közül, az egyéni versenyben Hayfron Williem ezüstérmet. Nagy Lajos, Szabó Csaba és Aradi Krisztián bronzérmet nyert. Rövidesen megalakuló kereskedelmi bank negedl fiókjába pályázatét hirdet fiókigazgatói munkakör betöltésére. Az igazgató feladata: a 15-30 fős fiók irányítása, amely magába foglalja a vállalati számlavezetést, hitelezést, lakossági betét- ém hitetügyletek lebonyolítását. A fiók tevékenysége kiterjed a környező megyékre is. A munkakör betöltésének feltétele, szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség, vezetői gyakorlat. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes szakmai önéletrajzát, elképzeléseit a fiók jövőbeni tevékenységére. Bérezés: megállapodás szerint. Határidő: 1988. június 22. A pályázatokat bizalmasan kezeljük! A leveleket a következő címre kérjük: m „Bankfiók" jeligére, 1920 Budapest. A Szegedi Postaigazgatóság gazdasági irodája azonmaü belépéssel teüvesz középfokú végzettséggel reodeKkeaö gyakorlott bérelszámolót Bérezés a kollektív saerzödés szerint. Jelentkezés: Lenin krt. «. H. Szeged, Kelemen n. 5. INLAK magén- és társasházépítők, figyelem 200 négyzetméteres keretes állvány köles önözhetö. Telefon: 21-933. (Nagy, üres telek a Kossuth Lajos sugárúton. A gaz lassan derékig ér. A terület régebbi funkciójára még egy tábla emlékeztet: Turbo autóügynökség. Cégtulajdonos: Dudás Sándor.) A 37 éves Dudás Sándor (Szeged, Vajda utca 5/B) 1984 augusztusában kapott magánkereskedői engedélyt, ennek alapján ügynöki tevékenységet is végezhetett. Személygépkocsi vétel-eladás közvetítésével foglalkozott: a városban egyedüli ügynökként telephelyet is nyitott a Kossuth Lajos sugárúti bérelt területen. A számára kiadott engedély kézhezvétele után I egyébként külön nyilatkozaI tot is adott, miszerint kizáI rólag közvetítéssel foglai1 kozhat, a konkrét üzlet le! bonyolításában nem vehet részt. A nyitás után azonban nem sok idő telt el, és Dudás működését illetően problémák adódtak. Már j 1984 októberében jogosulatlan kereskedés miatt tízezer forintra megbüntették. Jó egy évvel később újabb tízezres büntetés következett, az indoklás szerint „árak eJlenőrzésének akadályozása" szabálysértés miatt. Pár hónappal az eset után viszont már a rendőrség vizsgálta Dudás Sándor munkálkodását. Megállapították, hogy ügynök-kereskedői működési körét túllépte, úgy közvetített a nála levő gépkocsi eladói és vevői közt, hogy nemcsak a vétel lehetőségét közölte, bemutatva a járművet, hanem a vevővel az árat saját számlájára fizettette be, s később az eladónak innen emelt le egy „külöraaiku" során meghatározott őszszeget. A hozzá bevitt autók gazdájával ugyanis egy megállapodást kötött, mintegy bizományosként, megbeszélve, mi az a legalacsonyabb ár, amiért eladhatja a járművet. Később az eladó — leszámolva az általában 3 százalékos ügynöki jutalékot — általában azt a minimumként meghatározott összeget kapta kézhez, Dudás viszont gyakran ennél drágábban adta el az autókat. A bírósági álláspont szerint az ilyen módon az ügynök zsebébe került pénz jogtalan haszon. Az 1986. februári vizsgálatig a megállapítások szerint 23 ezer 700 forint ilyen „meg nem érdemelt" pénzt kapott Dudás. összesen 9 esetben sikerült bizonyítani, hogy a kialkudott minimális árnál drágábban adta az autót. A még 1987 januárjában megtartott tárgyaláson Dudás Sándor elismerte, hogy a számára engedélyezett tevékenységi kört túllépte, magyarázatként viszont azt mondta: egyébként nehézkes, körülményes a vevők összehozása. Mint kiderült: az autók átvételére, és telephelyén való bemutatására sem lett volna elegendő a jogosítványa, ám ezt is azért tette, hogy egyszerűsítse az adásvételt. Érdekes persze azt is megjegyezni, hogy a hivatalban, ahol aláírták az engedélyét, nyilatkoztatták (tulajdonképpen „megígértették" vele), tudomásul veszi, hogy telephelyén eladásra kínált árut nem tárolhat. Ugyanakkor egy másik hivatal (az IKV) éppen azért bocsátotta korábban rendelkezésére ezt a területet, hogy ott bemutathassa az eladásra közvetített autókat. Egyébként a bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy az ügynök "kereskedésre vonatkozó gyakorlat kialakulatlan, az ide vonatkozó szabályozás nem teljesen egyértelmű. Ezzel magyarázható, hogy a tanács az ügynöki engedélyt úgy adta ki, hogy az a telephelyre szólt — ugyanakkor „kikötötte", hogy ez a telephely árubemutatásra nem használható. Ezek után a bíróság Dudás Sándor bűnösségét üzérkedésben és csalásban állapította meg, ezért 8 hónap, felfüggesztett szabadságvesztésre és 30 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte, továbbá 2 évre eltiltotta az ügynök-kereskedői foglalkozástol és kötelezte 25 ezer forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. Ez az ítélet 1987 júniusában emelkedett jogerőre. A gépkocsikkal kapcsolatos ügyeskedéssel azonban Dudás ezután sem hagyott fel. Talán nem csupán azért, mert ez hasznot hozott neki — „autómániája" is hajtotta. Hogy az milyen mérvű volt, arra egy szám: az újabb, Dudás Sándor ellen indított eljárás során azt vallotta: „harminchét kocsim volt..." Legutóbb egy piros Porsche 924-es, amit azért „kényszerült" eladni, mert annyian irigyelték tőle, hogy nem tudott maradéktalanul örülni a régi vágyát jelentő autónak... De miért is került idén újból bíróság elé az autóügynök? Az események szála még korábbi ténykedése idejére nyúlik vissza. Megbízást kapott egy Volvo gépkocsi eladására. Egy vevőjelölttől föl is vett százezer forint előleget (a forgalmi engedélyt átadta neki), ám az autó még — javításra — nála maradt. Később másvalakinek adta el az autót, úgy, hogy közben új forgalmi engedélyt csináltatott. A százezer forintot „saját kezelésbe vette", de később úgy nyilatkozott: az első vevőjelölttől pénzt nem kapott, neki az autó nem is kellett, csak egy korábbi kölcsönügylet „fedezeteként" adott papírt a száasezerről. Másik hasonló eset is tárgya veit az ügynek. Dudás összesen 213 ezer forintot vett át egy férfitól, állítólag azért, hogy nyugati márkájú autót vegyen neki. A vétel azonban nem sikerült, Dudás pedig a pénzt elköltötte, illetve üzletébe fektette. A dologban csapón az a furcsa, hogy mindkét eset azután derült ki, bogy Dudást az előző ügyében elítélték, s igy be kellett zárnia a „boltot". Csak ekkor, 3 évvel a történtek rtán jutott volna eszébe az Illetőknek, hogy hiányzik az állítólag „autóvásárlási előlegként" adott pénz... 7 Ebben az ügyben is a megyei bíróság hozott végleges döntést, és — figyelemmel a vádlott korábbi, felfüggesztett büntetésére — Dudás Sándort sikkasztásért, jogerősen 1 év 6 hónap börtönre ítélte, és 2 évre eltiltotta a közügyektől. B. T. Munkaalkalmak Tisztelt vendégeink! Ismét megnyílt a Kiskőrössy halászcsárda! Hangulatos kerthelyisége, speciális halételei messze földről vonzzák látogatóit. 0 ÉTELAJÁNLATÁBÓL: — haltepertő, — filézett regyes halászlé — harcsamé bejlOOK gombamártással — rántott harcsa — tépett túrna csusaa tepertősei. © ibttw hétköznap » órától 02 ór9g, péntek, szombat n—« éréig. Telefon: 62/28-410 Várjuk tiszteit vendégeinket! Megnyílt az BUDAPEST Kereskedelmi Irodája SZEGEDEN, » MIKSZÁTH KÁLMÁN UTCA 12. szám alatt. Telefon: 21-955. A lakosságnak és vállalatoknak is! NYOMTAT, MÁSOL, SOKSZOROSÍT, FORDÍT! Kiadó, nyomda, reklám! BUDAPEST A Szegedi Háziipari Szövetkezet íelvesz Francia utca 22. sz. alatti, új varrodájába egy műszakos munkára, központi üzemi és bedolgozó varrónőket, továbbá algyői telephelyre, egy műszakos központi üzemi és bedolgozó szövőket rongyszönyegszövésre. Algyö, Téglás u. 132. Jelentkezni: a fenti telephelyeken és a központi irodában (Lenin krt. 19.) lehet. x A Tisza Volán Makói üzemegysége azonnali belépéssel felvételt hirdet: karosszérialakatos vagy hegesztői vizsgával rendelkező lakatos és autószerelő munkakörökre. Jelentkezni lehet: Makó, Április 4. u. 67. x Élelmiszeripari Főiskolai Kar keres felvételre pénzügyi csoportvezetőt, közép- vagy felsőfokú költségvetési képesítéssel, költségvetési gyakorlattal. Jelentkezni lehet: Szeged, Marx tér 7. szám alatt, a pénzügyi osztályvezetőnél. Az Üjszegedi Szövőipari Vállalat felvételre keres konyhai kisegítőt (nő), valamint férfi munkavállalókat targoncavezetői, segédportási és rakodói munkakörökbe. Jelentkezni lehet: Szeged, Alsó Kikötő sor 11. Telefon: 54-244/257. mellék. x Kisszövelkezetünk azonnali belépéssel felvesz ács-állványozó brigádokat, illetve szakmunkásokat, magas kereseti lehetőséggel, teljesítménybérben. Cim: Uniép Építőipari Kisszövetkezet, Szeged, Napos út. Telefon: 25-413, A Szegedi ÜJ Elet Mgtsz felvételt hirdet újonnan létesített szárítóüzemébe B2—15 típusú, villanyszerelő szakmunkások részére, valamint élelmiszer-ipari szárítóüzemébe K—3-as kazánkezelői vizsgával rendelkező lakatos és villanyszerelő szakmunkások részére. Jelentkezni lehet: Mihálytelek, tsz-major, személyzeti vezetőnél. A Szeged Nagyáruház Üzemeltetési Társulása felvételre keres dekoratőrt, fűtőt, férfi portást, étrJkiosztót, takarítónőket (nyugdíjasok jelenkezését nem kérjük). Jéiéntkezés helye: Szeged, Jókai n. 1„ 416-o« Felvételre keresünk egy ségizett, gépírni tudó kezdő női munkaerőt, adminisztratív munkakörbe. Kőbányai Sörgyár Kirendeltsége, Szeged, Hét vezér u. 26 B. Kedvező bérrel, gyakorlott gáz- és fűtésszerelőket vesz tel a FÉG SZV Kirendeltség, Szeged, Kelemen u. 5—7. Egészségügyi intézmény vízvezeték-szerelőt keres, hegesztői vizsgával. Jelentkezni lehet: „Univerzális 2259/12" jeligére a Sajtóházba. A Dél-magyarországi WEH Nyersanyaghasznositó Vállalat felvételre keres autószerelöt, rakodógép-szerelőt, valamint hegesztői szakvizsgával is rendelkező lakatost. Jelentkezni lehet: Dorozsmai út 50. szám alatt, a tmk-vezetőnél. A Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat azonnali belépéssel felvesz könyvelőt, statisztikust, valamint számlázót. Jelentkezni lehet: Szeged, Tavasz u. 2. x A Píért Kereskedelmi Vállalat Dél-magyarországi Kirendeltsége, Szeged, Lenin krt. 85—87. m., felvételt hirdet egy bérelszámoló és egy általános adminisztrátor munkakörbe. Követelmény: közgazdasági érettségi, 3—5 éves gyakorlat, általános adminisztrátor lehet kezdő is. Jelentkezni lehet: Piért Kereskedelmi Vállalat Dél-magyarországi Kirendeltsége, Szeged, Lenin krt. 85—83. sz. aáatt, Kiss Adrieime gazdasági igazgatóhelyettesnél. Közlemények Dr. Lantos Zsuzsanna fogszakorvos rendelését Egressy Béni u. 1. alatt folytatja. Rendel kedden és csütörtökön. Délután 5—7 óra között. x Dr. Szűcs László bőrgyógyász magánrendelése június 20-tól Július 3-ig szünetel. Dr. Deák Andrea szemész szakorvos magánrendelése iái WteMg szánétól » 4