Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-20 / 146. szám
BRfő, 1988. június 20. 3 Magyar—finn barátsági hét Szegeddel ismerkedtek a vendégek • bét végén folytatódtak a magyar—finn barátsági napok eseményei. Ilkka Kanerva, a Miniszterelnökségi Hivatal vezetőjével az élén, szombaton, a finn politikai delegáció Szegedre látogatott. Molnár Sándor, a megyei. Kulcsámé Kiss Piroska, a szegedi népfront bizottság tftkára tájékoztatta a vendégeket a népfrontmozgalom helyi célkitűzéseiről. A finn küldöttség vezetője elmondta. a vidéki látogatásai során tapasztalatokat szeretnének gyűjteni a magyar reform politika gyakorlati megvalósításáról. Nagy István, a népfront megyei bizottságának elnöke, képet adott a közélet demokratikus fejlődéséről. Papp Gyula, a Szeged Megyei Város Tanácsának elnöke — aki egyben a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke ls —, a városháza dísztermében fogadta a küldötteket A találkozón részt vett Szeged finn testvérvárosának. Turku delegációja is, amelyet Vájnöj Lei no polgármester vezet. A találkozón jelen volt Székely Sándor, a szegedi pártbizottság első titkára is. Papp Gyula ismertette a város történetét, jelenlegi életét és a testvérvárosi kapcsolatok fejlődését elemezte. Példamutatónak tartja a több mint két évtizedes. Turkuval való együttműködést, ami a kulturális, gazdasági és politikai élet területére kiterjed. Rámutatott a gazdasági megújulásnál a szegediek számítanak a finn barátaik segítségére. Ismertette a tanácsi önkormányzat önállósulási törekvéseit ami a politikai intézményrendszer reformjában fontos tényező a jövőben. Szólt a nemzetiségi politikáról, a régiónak a szomszédos országokkal való kapcsolatairól. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem lehet elhallgatni azt a tényt: Romániában a nemzeti kisebbségeket elnyomják. Az ott élő. több mint 2 milliós lélekszámú magyarság Európa legnagyobb nemzetisége, és emberi jogaiban is sértve érzi magát. Ezután átnyújtotta Szeged város díszplakettjét — Fritz Mihály szobrászművész alkotását — a finn delegáció vezetőjének. AnnaLiisa Hyvönen, Helsinki alpolgármestere pedig a finn főváros címerével ékesített dísztálat adott át Papp Gyulának. A finn küldöttek is elismeréssel szóltak a testvérvárosi kacsolatok alakulásáról, és élénken érdeklődtek az iránt. Szegeden miképpen biztosítanak otthont és munkahelyet a Romániából áttelepülteknek. Elmondták azt is, hogy példásnak tartják a magyar—finn baráti kör szegedi szervezetének működését. Felkeresték Dél-Alföld legnagyobb paprika termelő szövetkezetét, a mihálytelld Űj Élet Mgtsz-t. Megtekintették a világhirű paprikamúzeumot, ahol egyebek közt megtudták, már a 16. századtól ismerik, és termelik az aranyló csemegét, a Tisza vidékén. Ezen a területen papok honosították meg a híres növényt, és alkohollal összekeverve, a malária gyógyítására használták. Bakos Mihály téeszelnök tájékoztatót adott a 3 ezer 500 hektáros területű szövetkezet gazdálkodásáról. A 6 és fél hektáros, termálvízzel fűtött üvegház reprezentálja a déli megye primőrtermesztési kultúráját. A finnek elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen haszonnal jár a zöldségtermesztés, a nyereséget mire fordítják, hogyan növekszik a téesztagok életszínvonala. Megkérdezték azt is, a reformpolitika életbelépése óta csökken vagy nő a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak nyújtott állami támogatás. A küldöttek fehér asztal mellett találkoztak a szövetkezet dolgozóival. együtt mulattak a téesz citerazenekarának kíséretében, és megkóstolták a gazdaság termékeit. A találkozó végén felszólalt Ilkka Kanerva, és lírai hangon adta elő a messze északon élő finn nép — amely, bár rokon a magyarral, de életmódjában mégis különbözik — melegségre vágyik, és itt Magyarországon, itt mindig megkapja. A delegációt Kulcsárné Kiss Piroska búcsúztatta, s a vendégek szombat este visszautaztak Budapestre. A turkui küldöttség Szegeden maradt, tegnap, vasárnap, sétahajóztak a Tiszán, és a magyar—finn baráti kör tagjainál családlátogatáson vettek részt. Ma. hétfőn, ellátogatnak a Tápéi Háziipari Szövetkezetbe és a Szegedi Kábelgyárba. Soktényezis egyenlet Közös dolgainkról — a pártértekezlet szegedi küldötteinek véleményeiből (1.) Magyarországnak tán sosem volt ilyen sajtója, mint manapság. S ez nem is csak abban áll, hogy a külföldi sajtó, a hírszolgálati irodák még tán sosem foglalkoztak ennyit országunkkal, hanem abban is — s tán ez a fontosabb! —, hogy ilyen jó sajtónk aligha volt eddigelé — bármikor is. A pártértékezlet — következményei révén — még ma is rengeteg és izgalmas témát ad a világ lapjainak, s ez számunkra is óhatatlanul figyelemre méltó. Még akkor is, ha itthoni mindennapjainkban mi elsősorban a részletekkel, a napi föladatokkal vagyunk ' elfoglalva, s tán a kelleténél, a szükségesnél kevesebb figyelmet szánunk ily módon a nagyobb távlatú és terű összefüggésekre. Pedig hát azoknak változatlanul megvan| nak a maguk fontos tanulságai. Nemrég jutottak el hozzám azok a terI vezeti fölszólalások, amelyeket szegedi küli döttek szerettek volna elmondani a pártértekezleten, de amelyeket — idő hiányában Pogácsák és füttyszó — írásban adtak be. Utólag olvasgatva ket az anyagokat, tán csalódást is keltenek az emberben, hiszen immár nemigen rendelhető hozzájuk az a közeg és háttér — a pártértekezlet izgalmas-feszült légköre —, amelyben születtek. Am talán éppen e távlatból válik különösen érdekessé, s egyben csoportosithatóan áttekinthetővé, hogy milyen kérdések, milyen témák szerepeltek a küldöttek érdeklődésének előterében, hogy milyen kérdéseket tartottak a legfontosabbaknak. S nem minden tanulság nélkül való, hogy a gazdasági problémák központi kezelése mellett a fiatalok helyzete, az oktatás és az emberi tényezők kérdése, a politikai demokrácia ügye; valamint egy megújult szocialista jövőkép igénye és szükségessége azok a problémák, amelyek szinte valamennyi hozzászólás-tervezetben nagy nyomatékkal megjelentek. Érdemes néhány véleményt idézni az írásban beadott hozzászólásokból t kérdések kapcsán. Mint kilenc éve, most is 13 óra 58 perckor szólalt meg a szignál, s ezzel kezdetét vette a Tisza-parti disznóparti Szeged négy nagyüzemi KISZ-bizottságának hagyományos szabadtéri vetélkedője, a jövőre jubileumát ünneplő jól kitalált ifjúsági rendezvény. Közművelődési palotánk lépcsősorán, a szökőkúttal szemben csak a kőoroszlánok ültek méltóságteljes némasággal, dacolva a szegedi nyár agyat forraló hőségével. A Délép, a posta, a MÁV és a kőolajosok óráról órára változó 50—100 fős csapatai vidám játékos szellemi-gyakorlati feladatokban akartak túltenni egymáson. Az, hogy volt min vetélkedni, azt a már profi rendezők és szervezők, a játékvezetők biztosították. Nem hiszem, hogy könnyű kitalálni egyetlen információból például a párt Központi Bizottsága egyik tagjának nevét, ha csak azt tudjuk, mikor és hol született, különösen akkor nem, ha azokból kettőnek is az eredeti szakmája nyomdász. És megpróbált-e már valaki tíz száraz pogácsát megenni, közben tíz fekvőtámaszt lenyomni és puszit adni az azonos nemű, kevésbé csábító, szőrös-szakállas zsűrielnöknek. Ezzel még a feladat nem ért véget, hisz a száraz étek utolsó morzsáinak legyűrése után azonnal fütyülni kellett a mikrofonok egyikébe. Tisza-parti - disznóparti Az önként jelentkezett csapattagok fogyó-hízó kúrája is jól sikerült, a receptet sajnos nem árulták el, de a végeredmény szerint négy óra alatt sikerült kilókat hízniuk és fogyniuk. Délután négy óra felé már szikrázott a beton. Szeged arra járó polgárai csodálkozó gyűrűjében felüdülés volt egy-egy vizes program, fontos eszköz lett a szódás szifon. Milyen jólesett volna néhány csepp szódavíz azoknak, akiknek négy komolyzenei mű stílusának felismerése után korhű jelmezekbe kellett öltözni. S milyen jól mutattak a lépcsősor előtt a barokk, reneszánsz, rokokó s romantikus ruhában, melyekre korántsem a kényelem, a szellősség, a sportosság a jellemző. A rendezők így, nyolc év után is kifogyhatatlanok voltak ötleteikből. Természetesen mintegy a vetélkedő csattanójaként szerepet kapott az egész délután csábítóan permetező szökőkút is. Három, indiánnak öltözött — vagy vetkőzött? — fiú és egy gyönyörű fekete, szegedi indián lány csapata színeiben léggömbvadászatra indult a hűs medencébe. Ez az utolsó, harmincadik feladat volt, s este hét óra. Ezután az eredményhirdetés előtti izgalmas percek következtek: szorzás, osztás, összeadás, kivonás. A zsűri utolsó rövid tanácskozása, s megszületett a végeredmény. A posta, a MÁV és a kőolajosok csapatát jó néhány ponttal megelőzve, a vetélkedőn végig vezető Délép 145 ponttal nyerte meg a kilencedik Tisza-parti disznópartit. A díjakból pillanatok alatt hatalmas svédasztalt varázsoltak a múzeum elé, s legalább olyan gyorsan el is tüntették az összesen közel egy mázsa disznóból és malacból készült ropogós sülteket. Ezt a pluszfeladatot is megoldották azok, akik hét órán keresztül együtt töltötték a szombat délutánt. A lassan szétoszló tömegben hallottam, valakitől: „Találkozunk jövőre, veletek, ugyanekkor, ugyanitt!" Czakó János A pártértekezlet legnagyobb érdeme kétségkívül az volt, hogy hitet tett a reformfolyamat folytatásának szükségessége mellett, s ilyen igényű személyi döntéseket is hozott. Azonban az is fontos fejlemény volt, hogy immár egyöntetűen szakított a párt azokkal a nézetekkel, amelyek gondjainkat, bajainkat egészben vagy részben külső okokkal, változásokkal próbálták magyarázni, részben vagy egészben mentséget igyekezvén adni korábbi rossz politikai döntések felelőssége alóL E szemléleti fordulat teljes egészében megjelenik a szegedi küldöttek fölszólalástervezeteiben is. Az azóta központi bizottsági taggá választott Judik István például egyértelműen leszögezte: „ ... a jelenlegi helyzet kialakulásához az elmúlt tízegynéhány év hibás döntései is hozzájárultak. Ez a megállapítás egybeesik a Csongrád megyei pártbizottság véleményével is." Ezt a kérdéskört fejti ki Szabó Sándor, a megyei pártbizottság első titkára, amikor így fogalmaz: „A pártbizottsági vitákban (úgy érzem, jogosan) bírálták az irányítást, a gazdasági szabályozást, hiszen ez számos területen fékezi a vállalatok gazdálkodását, nem segíti kellően a kibontakozást. A jól gazdálkodó vállalatok mozgástere, technikai-műszaki megújulási, fejlesztési lehetősége (a kormányzat ígérete ellenére) nem bővült a kívánt mértékben. Az alacsony hatékonyságú vállalati, illetve tevékenységi kört továbbra sem szorítja vissza gazdasági kényszer." A hozzászólás további részében Szabó Sándor a gazdasági szabályozás kritikáját adja. Nyilván 6ok hasonló tapasztalat vezetett odáig, hogy lényegében megszületett a politikai elhatározás arra. hogy „a szabályozók gazdaságát" egyértelműen föl kell váltani egy-két éven belül a valódi szocialista piacgazdasággal. Ebbe az irányba mutat Szabó Sándornak az a javaslata is, A gazdaság amit így fogalmazott meg: .„A kibontakozás érdekében helyesnek és szükségesnek tartom a többszektorú gazdaság működését, az új társasági törvény megalkotását, a magántőke integrálódását a szocialista nagyüzemi gazdaságba. De úgy gondolom, nekünk elsősorban az állami és szövetkezeti gazdálkodást kell hatékonyabbá tennünk akár a politikai feltételek bővítésével is." Ez utóbbi célt szolgálja majd elsősorban az a gazdasági törvény, amelyet jövőre kíván a kormányzat a Parlament elé vinni. Természetesen a gazdaság sosem önmagában való ügy. Helyzetét, lehetőségeit alapvetően befolyásolhatják politikai döntések, szemléletek mindenhol a világon. Különösképpen így van ez a szocialista országokban, ahol a gazdaság működtetésének még sok szempontból meghatározó alakítója a sztálini centralizált modell. Ebben pedig különös veszélyei vannak a hibás politikai döntéseknek, vargabetűknek. Ezt hangsúlyozta többek közt felszólalástervezetében Szűcs Istvánná, a mórahalmi pártbizottság megbízott első titkára, aki amellett, hogy szót emelt a városok és falvak fejlesztésben lehetőségkülönbségeinek csökkentése érdekében, kitért a tanyák Példájára is. „Alig 12 éve — írja — még bűn volt az, ha a tanyai ember meglévő tanyáját felújította. Súlyos ezreket fizetett be az államkasszába csak azért, mert szerette volna a maga és cs; 'ádja számára kényelmesebb, a kor követelményeinek megfelelő lakáskörülményt biztosítani. Ugyanakkor ma OTP-hitellel támogatjuk a tanyán maradót, mert az élet nem igazolta vissza a tanyák rohamos felszámolását. Vagy említhetem a kiemelt adó kérdését, amelynek bevezetésével — Bonetti Bonettl néven tej- és étcsokoládéval bevont drazsét gyárt a Duna Csokoládégyárral közösen az Abonyi Üj Világ Tsz. Ez alacsonyabb kalóriaértékű a haaoeüo típusú édességeknél, mert a belseje cikóriával és kakaóval ízesített extrudált kukorica. A tíz- és húszdekás csomagolású Bonetti 1 hónap múlva jelenik meg az üzletek polcain. Szombaton, a déli órákban a Malév járatán hazaérkezett a tudományos Afrikaexpedíció hat hónapos keletafrikai útjáról. A különféle tudományágakat képviselő tizenegy magyar kutató három felújított Toyota terepjárón több mint húszezer kilométert tett meg Tanzániában, Kenyában, Ruandában és Burundiban, valamint Kelet-Zairében. Az expedíciót Gábris Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természetföldrajzi Tanszékének adjunktusa és helyettese, Lerner János, a térképészeti tanszék adjunktusa vezette. Tagjai voltak: Vojnits András zoológus, a Természettudományi Múzeum gyűjtemény vezetője, F. Nagy Géza, az ELTE és Hazaérkezett az expedíció Sárkány Mihály, az MTA néprajzi kutatócsoportjának tudományos munkatársa, Pokoly Béla térképész, Kubassek János geográfus, Juhász Árpád és Galácz András geológusok. ök ketten félidőben váltották egymást Kenya fővárosában, Nairobiban. Az expedíció „egyszemélyes forgatóstábja" Sáfrány József, az MTV Natura Szerkesztőségének munkatársa volt. A Tanzániában tanító Pöcs Tamás botanikus Dar es-Salaamban csatlakozott a kutatókhoz, akiknek egészsége fölött Varga József, a Weil Emil Kórház orvosa őrködött. A nagyszabású tudományos vállalkozást a hazai intézmények és vállalatok, valamint a Malév és a Swissair támogatta. Az expedíció tavaly december közepén érkezett a tanzániai Dar es-Salaamba. Bázisa az észak-tanzániai Arushában volt. Az útvonal részbén a nagy magyar Afrika-utazó, Teleki Sámuel száz éve megtett felfedezőútját követte. A kutatók jártak Kelet-Afrika hegyóriásain, a Merun és a Kilimandzsárón, a Kenyán és az Elgón. Lerner János és Sáfrány József feljutott Afrika „tetejere", az 5895 méter magas Uhuru-csúcsra B. illetve a végrehajtásban tapasztalható túlkapások miatt — jelentősen csókkent a tagi és háztáji termékek menynyisége." Ugyancsak komoly figyelmet érdemel — a szintén központi bizottsági taggá választott — Perényi Jánosnak, a Déri Miksa szakközépiskola igazgatójának véleménye, aki hangsúlyozta: „Bátorítanunk kell minden olyan kezdeményezést, amely a nemzeti jövedelem gyarapodását szolgálja." Egyúttal kifejti: „ ... politikánk egyre jobb, egyre színvonalasabb megvalósításához, a társadalmunkban jelenleg feszülő ellentmondások sorozatos feloldásához, megoldásához a belső erőforrások feltárása, aktivizálása szükséges ugyan, de nem elégséges. Ezért is üdvözölhetjük megelégedéssel az állásfoglalás-tervezet azon megállapítását, hogy: -Szükséges a külföldi működő tőke fokozott bevonása.- Fejlődésünk érdekében olyan feltételeket kellene a lehető leggyorsabban teremteni a gazdaságban, amely hozzánk csalogatja a működő tőkét" Ez ismét csak visszautal a társasági törvény elfogadásának már az előbbiékben emiitett szükségességére. Első látásra gazdaságán kívüli, azzal mégis szervesen összefüggő kérdéskört érintett Szilárd János, a szegedi orvosegyetem rektora, amikor felvetette: „Az egészségügy jelenlegi helyzete, gondjai olyan szemlélettel is kapcsolatosak, amely a szellemi munka leértékeléséhez vezetett és az egészségügyet az úgynevezett nem termelőszférához sorolta. Az utóbbi évtizedek nemzetközi tapasztalatai alapján azonban bebizonyosodott, hogy a tudomány, a kultúra más ágaihoz hasonlóan az egészségügynek éppen az emberi tényezők minőségének megőrzése, javítása, helyreállítása révén igen jelentős szerepe van minden társadalmi felemelkedést célzó gazdasági program megvalósításában is. Szakítani kell azzal a koncepcióval, amely a területeket -nem termelő-'jelleggel címkézi, hiszen ez költségvetési és sok más területen is megnyilvánuló hátrányokat okozott." E problémák megoldása nyilván gazdasági eredményeket is nozhat, mint ahogyan a tisztes megoldás is gazdasági alapokon látszik elérhetőnek. Például a társadalombiztosítás biztosítási alapokon és mechanizmusokkal vo'n működtetése révén. ' volvtatiuk) Mi