Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

4 Vasárnap, 1988. május 22. Folytatja munkáját az MSZMP országos értekezlete (Folytatás a 3. oldalról.) erő rejlik a szocialista tulajdonviszonyok fejlesztésében, a vállalkozások formáinak gazdagításában, a tulajdonosi érdekeltség erősítésében, a társadalmi tőke mobilitásának javításában. Ezért támogatjuk a korszerű, a mai kor követelményeinek megfelelő társasági törvény megalkotását, amely az eddigieknél jobb lehetőséget teremt a különféle szocialista tulajdonformák, a magántulajdon, valamint a külföldi tulajdon működéséhez. Hiszen tőkeerős, nemzetközileg versenyképes nagyvállalatokra éppúgy szükségünk van, mint a különböző méretű kis- és közepes vállalkozásokra. A fogyasztás- és jövedelemkorlátozó politika helyett a teljesítményelv kemény érvényesítése az az út, amelyet járnunk kell. De nemcsak a teljesítménynek megfelelő jövedelmet kell hangsúlyozni, hanem az adott jövedelemhez tartozó munkát mindenkitől meg is kell követelni. Az ellentmondó érdekekés körülmények közepette kell megtalálnunk a társadalmi fejlődés számára összességében optimumot jelentő, elfogadható megoldásokat. De számolnunk kell azzal, hogy e folyamatban nemcsak nyertesek, haneih vesztesek is lesznek. A politikai vezetés feladata ilyen körülmények között egyrészt olyan intézményi kereteket, nyilvánosságot, mechanizmusokat kiépíteni és működtetni, amelyek garanciák arra, hogy ne ismételjük meg a múlt hibáit, másrészt magában a reformfolyamatban gondoskodnunk kell arról, hogy — egy hasonlattal élve — a reform számára a házépítéshez szükséges terv és a hozzáértő felelős építésvezető is rendelkezésre álljon. Politikai intézményrendszerünk reformja lehetőséget ad arra, hogy a gazdaságirányításban az építésvezető szerepét a kormányra bízzuk és a kormánytól a Parlament kérje számon a megvalósítást. A párt pedig a koncepcióért tartozzon felelősséggel tagságunknak és társadalmunknak. A gazdálkodás stabil értékbázisát, a piac működtetéséhez szükséges késztetést és kényszert csak alulról, a család, a kisközösségek, az egymásért dolgozó és tevékenykedőket összefogó egyesülések kiépülése útján biztosithatjuk. A politikának támogatnia kell az ehhez szükséges formákat, hiszen a történelem sokszor igazolta már, hogy a közömbösségből, az irigységből, az önkizsákmányoló és a humánum szempontjából megalázó munkából csak akkor lehet kikerülni, ha az egyén számára is értelmet nyer az egymásért való munkálkodás és a nép igazságérzetével találkozó politika váiik a mindennapok gyakorlatává — mondotta a KB titkára. A Központi Bizottság titkárát Schmidt Ernő, a Szombathelyi Falco Fakombinát vezérigazgatója követte felszólalásával, elsősorban a kisvállalkozások helyére és szerepére utalva. Utána kapott szót Katona Béla. az MSZMP XVIII. Kerületi Bizottságának első titkára, aki az állásfoglalásnak a káderpolitikával foglalkozó részével kapcsolatban kifejtette: elsősorban a politikai vezetőkre vonatkozóan ki kell mondani: már nem hisszük azt, hogy a kommunisták különleges emberek, azt meg főleg nem, hogy tökéletesek. De azt joggal elvárják tőlük, hogy erkölcsi tekintetben valóban példamutatók legyenek. Javasolta, hogy innen, a pártértekezlet fórumáról hirdessék meg nyilvánosan a kíméletlen harcot a jogtalan kiváltságok felszámolására, a szerénytelenség, a személyi összefonódás, a korrupció és a hatalommal való visszaélés minden formája ellen. Ez legyen kötelessége minden párttestületnek, párttagnak, és hívjuk szövetségesül valamennyi tisztességes magyar állampolgárt. Fontos lenne végiggondolni, hogy a formailag meglevő lehetőségek ellenére miért nem volt jellemző mindeddig a szabad véleménynyilvánítás és a vita még a párt testületeinek munkájára sem. Arra a következtetésre jutott, hogy a véleménynyilvánítások elmaradásának legdöntőbb oka a veszélyérzet hiánya volt. Nem volt veszélyérzete a testületek tagjainak, mert éveken keresztül senki nem kérte tőlük számon, hogyan és kinek az érdekeit képviselik az adott testületben. Nem volt veszélyérzete a testület vezetőinek sem, mert meg voltak győződve róla, hogy a politikai hatalom és a párt vezető szerepe széles körű véleménynyilvánítás és viták nélkül is fenntartható. Szerencsére ezt a tespedt állapotot az élet már elsodorta. A párt vezető szervei pedig maguk döbbenhettek rá, hogy egy szűk csoport döntéseiben sok a hibalehetőség, a valóban helyes döntésekhez valódi vitára van szükség, mert ezek hiányában a hatalom ugyan megmarad, de a bizalom gyorsan fogy. A továbbiakban Gráf József, a szigetvári városi pártbizottság első titkára, Kovács András filmrendező és Farkas Kálmánná, a Hatvani Bajza József Gimnázium igazgatója fejtette ki véleményét, mondotta el tapasztalatait. A következő felszólaló Szabó István, az- MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Nádudvari Vörös Csillag Tsz elnöke, a TOT elnöke volt, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a párt politikai mozgástere — a külső körülmények miatt — szűkebb volt a szükségesnél, és annál, mint amit arról sokan feltételeznek. Ezzel összefüggésben felvetette azt a kérdést, hogy a rendelkezésre álló mozgástérben a párt megtett-e minden lehetségest és szükségest, majd igy folytatta: mai fejjel — két évtized tapasztalata alapján — én is úgy gondolom, hogy a reformintézkedések részlegessége, lassú folyamata, netán elakadása vagy visszarendeződése drámai módon csökkentené a magyar társadalom cselekvőképességét, a gazdaság életerejét. A felszólaló ezután agrártermelésünket, agrárpolitikánkat értékelte. Ez — mondotta — nagymértékben járult hozzá annak idején az életszínvonal növeléséhez, a belső stabilitáshoz és eredményeink nemzetközi elismerésének kivívásához. Erősítette az osztályok és rétegek szövetségét, a közmegegyezést. Nem csekély mértékben szolgálta az utóbbi évek nehézségeinek elviselését, áthidalását. Mindenekelőtt az tette ezt lehetővé, hogy sohasem mondtunk le a különböző tulajdonformák és szektorok együttes működtetéséről. varok, amelyek a magyar gazdaságot általában jellemzik, és ezek veszélyeztethetik a kibontakozás sikerét. Így törekvéseink ellenére sem szűnt meg az a gyakorlat, hogy a jól gazdálkodó szervezetek jövedelmét a költségvetés átcsoportosítja; több száz, az egyik napról a másikra élö gazdálkodószervezetek száma; egyes helyeken megtorpant, máshol még el sem kezdődött a jó vezetői képességek, az igényesség, a korszerű szaktudás, a munkakultúra számon kérése, általánossá tétele, megbecsülése. A szerkezet átalakításának igénye a mezőgazdaságot illetően sajátos. Itt a szerkezet nem szakítható el a gazdaságföldrajzi adottságoktól. Azt sem feledhetjük, hogy az agrártermékek szinte teljes összességükben — ha nyomott áron is —, viszonylag jól értékesíthetők. Ezt tudva kell alakitanunk az agrártermelés fejlesztésének korszerű, a versenyképességet megalapozó feltételrendszerét és tárgyi feltételeit. Nagyobb teret kell nyitnunk az értéktörvény érvényesülésének, a piaci erők működésének, az egyenlő esélyeken alapuló versenynek. Tovább kell oldani az ágazati és szektorai is kötöttségeket. Fel kell hagynunk a tulajdonformák és a szektorok önkényes rangsorolásával. Agrárgazdaságunk jövője társadalmunk és gazdaságunk fejlődésének függvénye, és annak egyik alakító tényezője. Agrár- és szövetkezetpolitikánk már régen megnyerte az állami gazdaságokat, a termelő- és szakszövetkezeteket, a háztáji gazdaságokat és a kistermelőket, az élelmiszeripart. Rájuk számíthat, termelési kedvére és érdekeltségére hosszú távon alapozhat. A nap 17. felszólalója Pintér Imre, a Tiszai Vegyi Kombinát pártbizottságának titkára volt, aki a párttagság nagyobb szerepének biztosítását szorgalmazta a döntés-előkészítések időszakában. Medgyessy Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese az elmúlt időszak gazdasági folyamatait elemezve a többi között rámutatott: a magyar gazdaságot egy évtizede a stagnálás, a versenyképesség romlása jellemzi. A gazdaság gyors fejlődéséhez szükséges korábbi hajtóerők ma már kimerültek. így korábban a beruházások, de most már mindinkább a fogyasztás korlátozásával kényszerültünk fékezni az eladósodási . folyamatot. Ezzel a közvetlen veszélyt sikerült elhárítani, de a szükséges struktúraváltozások, főként a gazdaságtalan tevékenység visszaszorítása, a jövő megalapozása elmaradt. dig a reformperiódusok nélkülözhetetlen élesztője. A nehéz helyzet nem okvetlenül bénító erő, folytatta Medgyessy Péter. Képesnek kell lennünk aktivizálóerővé transzformálni azt az elégedetlenséget, amely most gyakran tehetetlenségérzetben, közömbösségben, néha parttalan kritikában és indulatokban jut kifejezésre. A kormányzat ezt tekinti alapvető feladatának. Ehhez kérjük a pártértekezlet támogatását. Azt, hogy a párt mozgalmi eszközeivel biztosítsa a változásokat bátorító nyílt, politikai légkört. Ehhez szükséges a politikai intézményrendszer fejlesztése és a párt megújulása, az érdekképviseleti szervek aktivizálása, a társadalmi kezdeményezés, önszerveződés feltételeinek javítása. Eltökélt szándékunk, hogy a reformot következetesen véghez visszük. Megteremtjük azokat a szervezeti kereteket, amelyek lehetővé teszik a valóban átfogó gazdasági reformprogram kialakítását. Prokop Zoltán, a Belügyminisztérium MSZMP-alapszervezeti titkára szerint a szocialista alapelveinkkel ellentétes tendenciák felerősödtek. Utalt arra, hogy előfordul, amikor a közélet tisztaságát párttagok, vezetők sértik meg. Felidézte azt a két esetet, amit legutóbb a Belügyminisztérium két főtisztje követett el, s amelyért azonnal eltávolították őket a rendőrség soraiból. A társadalmi torzulások elleni fellépés egyik leghatékonyabb eszközének azt tartom, ha ezeket a nyilvánosság elé tárjuk. Az újságok, a tömegkommunikációs eszközök többször is — az utóbbi időben egyre gyakrabban — a nyilvánosság elé vitték a jelentősebb korrupciós és vesztegetéses ügyeket. Ezzel fontos szerepet töltenek be egyrészt a társadalmi tudat alakításában, a közvélemény formálásában, másrészt a közéleti demokrácia erősítésében, a törvény előtti egyenlőség szemléltetésében. Aczél György A kétségeket nem ismerő egység az nem jó egység A 60-as, de különösen a 70-es években, a termelési rendszerek életre hívásával is lehetőséget teremtettünk a legfejlettebb nagyüzemi mezőgazdasági technika és technológia importjához, az iparszerűség elindításához. Az alapvető szükségletek — de nem a valós igények — minimumának szintjén rendelkezésre állottak a tőkés valutákért behozott beruházási javak, a termeléshez szükséges anyagok, műtrágyák, növényvédő szerek, fehérjetakarmányok, alkatrészek én mások. Szaporodtak ugyan a hiánygazdálkodás jelenségei, de az ellátás viszonylagos rendezettségét sikerült megőrizni. Napjainkban a mezőgazdaságot sem hagyják érintetlenül azok a működési zaA 80-as években, különösen az évtized közepe óta ígéretes reformlépésekre került sor. A kisvállalkozás intézményesítése, a tökepiac fejlesztése, a bankreform, az adóreform és a most napirenden levő társasági törvény a gazdaság önszervező képességét, a vállalkozószellemet kívánják erősíteni. Törekednek a részletekbe nyúló állami irányítás visszaszorítására, a piac működését gátló korlátok leépítésére. Részei ezek egy átfogó, a párt- és kormányprogramban körvonalazott stratégiának. E változások azonban — mutatott rá a miniszterelnök-helyettes — ez ideig nem voltak átütöerejűek, mert a társadalom nem győződött meg a párt és a kormányzat megújulási eltökéltségéről. Nem alakult ki az a szellemi pezsgés, nem formálódott széles körű vitákban az az egység, ami peA Politikai Bizottság tagja, az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója: — A konferencia dicséretével szeretném kezdeni. Három esztendővel ezelőtt, a XIII. pártkongresszuson úgy fogalmaztam, hogy más országban él ez a nép, és más nép él e hazában. Most szeretném azt is megfogalmazni, hogy más pártot ismer meg az ország. Sok a miénkhez hasonló ország van ma környezetünkben, s Európa-szerte, ahol hasonló, vagy a miénknél is nehezebb helyzet van. Miért itt ilyen nagy a feszültség, miért itt ilyen nagy a zavar? Véleményem szerint azért, mert itt mentünk el messze a demokráciában, a szabadságjogokban, a reformtörekvésekben, ez adta meg a lehetőséget arra, hogy ilyen szabadon és nyíltan, ilyen történelmi felelősséggel fogalmazzanak itt az emberek. A mi pártunk történetében — tudományos alaposság nélkül mondom — jó néhány' döntő fordulatot jelentő központi bizottsági ülés volt, és ez a mostani a harmadik pártértekezlet. Az első pártértekezlet tárgya a termelés, az ország életének újjáinditása volt. Az indulás rövid időre sikerült, majd belefulladt az ötvenes évekbe. A második jelentős központi bizottsági ülés 1953-ban volt, és utána elkezdődött a huzavona, a személyi torzsalkodás, az egységhiány, amely az 1958os tragédiához torkollt. 195S decemberében, illetve az 1957-es pártkonferencián megindult az a fejlődés, amely idáig vezetett. Véleményem szerint, ezek a döntő fordulatot jelentő központi bizottsági ülések és a pártkonferenciák azzal a tanulsággal is szolgálnak számunkra, hogy olyan döntést nem szabad hozni, amelyik halogatódik, hanem arra van szükség, hogy a döntéseket végrehajtsák, és azonnali cselekvésre szavazzanak, és úgy érzem, arra szavaztak itt a felszólalók is. Harminckét éve vagyok tagja a Központi Bizottságnak, harminckét év óta felelős vagyok mindenért, ami ebben az országban, a pártban történik. Azokért a hibákért, tévedésekért, a késlekedésért, amit a párttagság és a pártértekezlet joggal hiányol. Ezekről ma már általánosságban nem szabad beszélni. Ha megengedik, saját felelősségemről szeretnék — a teljesség igénye nélkül — néhány szót szólni. Felelős vagyok azért, mert vallottam és vallom, hogy a hatalom szolgálat, de nem harcoltam elég következetesen a pártdemokráciáért, amely intézményesen biztosítja, hogy a párt politikája, 800 ezer párttag véleménye, akarata a döntésben jobban kifejezésre jusson. Felelős vagyok azért, mert későn ismertem lel, hogy a kétségeket nem ismerő, a nézetkülönbségeket nem ismerő egység az nem jó egység. Félrevezető, mert akadályozza, hogy élő, a mainál elevenebb mozgalom legyen. És felelős vagyok azért, hogy nem kamatoztattuk kellőképpen egyik legnagyobb kincsünket, a szellemi tőkét, nemcsak az értelmiség munkáját, hanem minden párttag, minden magyar állampolgár minden ériünk szülelett gondolatát. Mindezt összefoglalhatnám azzal, amit Lukács György mondott rólam, hogy a legyen-t és a van-t szívesen összetévesztem. És talán felelős vagyok azért, hogy a kontinuitást túl nagy súiylyal képviseltem, és túl kevés erővel a diszkontinuitást, éppen a Lukács Györggyel folytatott vitában. Mégis, tegyük fel a kérdést, mi történt ez alatt a harminckét év alatt. Engedjék meg, hogy Keresztúry Dezső barátomhoz csatlakozva, hadd mondjak erről én is valamit. Ez a harminckét esztendő az elmúlt évszázadok történetében Magyarország legnagyobb szabású, történelmi vállalkozása. Ez juttatott el bennünket odáig, hogy évszázadok óta először nem a bukás, hanem a siker, az eredmény vitt a nemzetközi élet megbecsülésének középpontjába. Nemcsak a fogyasztás legitimálta ezt a harminckét évet, nemcsak a reálbérek emelkedése, nemcsak a falu változása, hanem az a szellemi pezsgés, ami ebben az országban megindult. Úgyhogy meg szeretném ismételni: ne tagadjuk meg ezt a 32 évet, mert az önök saját munkáját, évek, évtizedek tevékenységét, az ország dolgozóinak, munkásainak, parasztjainak, értelmiségének a harminckét évét, a mai hibákért nem lehet letagadni. De szeretnék még valamit mondani erről a 32 évről. Valamit, amiről szeméremből nem szoktunk beszélni. Hogy ez a korszak minden megtorpanásával, minden kudarcával együtt mégis a magyar történelem egyik jelentős korszaka volt, a szocializmus megújulásának időszaka, azt nagymértékben égy történelmi személyiségnek köszönhetjük, a valóság józan fanatikusának, ahogy egyszer ő nevezte magát: „a jó kompromisszumok robotosának" — Kádár Jánosnak. (Nagy taps) Ezt mindenekelőtt annak az ifjúságnak mondom, amelyik ezt a harminckét évet személyesen nem ismeri és nem élte meg. És ma sem részese még kellő arányban a közéletnek. Ennek az értekezletnek sem. Nézzenek körül! Hány küldött van ebben a teremben, aki annyi idős, mint Petőfi Sándor volt akkor, amikor örökéletű mű birtokában áldozta életét a szabadságért? Mit hoz a jövő? — tették fel többen a kérdést. Semmit, magától! A jövőt nekünk kell hozni, a perspektívát, a remén-yt vissza Jjgll adni az embereknek! Ezzel a bizalmat adjuk vissza, és olyan jövőt kell ho^ni, ami érdemessé tesz arra, hogy ne csak a szót adjuk át, hanem valóságos, szocialista országot adjunk át utódainknak. Tavaszi József, a Pestvidéki Gépgyár fődiszpécsere felszólalásának középpontjába a bizalom kérdését állította. Figyelmeztetett arra. hogy atnig a munka társadalmi hasznosságát, értékét tekintve is „sokféle forint" létezik az országban, amíg a hiánygazdálkodásból fakadóan naponta adódnak lehetőségek a visszaélésre, amíg a törvények, rendeletek, szabályozások, nem azonos szigorral és következetességgel érvényesek mindenkire, addig nagyon nehéz lesz megtartani a bizalmi egyensúlyt. — Nem a múlt értékeinek a lebecsülése, hanem a múlt eredményeire alapozott továbblépés igénye mondatja velem, hogy nem engedhető meg a 25-30 évvel ezelőtti sablonokban való gondolkodás. Több pártcsoport-értekezleten, taggyűlésen vettem részt, és ezeken megfogalmazódott: őszinte tisztelettel és becsülettel köszönjük meg mindazok tevékenységét, akik munkájukkal hozzájárultak a nvueodt, konszolidált viszonyok, megteremtéséhez, az ország eredményeihez. Köszönjük meg, amit ezért a népért eddig tettek, s kívánjunk nekik hosszú, boldog nyugdíjas éveket. — Mit várok én a pártértekezlettől? Üj Központi Bizottságot, konkrét példamutatást; azt, hogy a Központi Bizottság valóban folyamatosan és egyúttal nyilvánosan elemzi a belpolitikai helyzetet. A párttagság pedig ténylegesen részt vesz a politikai döntések előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében, s ezáltal valóban vitaképes lesz a Dártfórumokon a pártonkívüliekkel folytatott eszmecserében — hangoztatta.