Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-12 / 112. szám

Csütörtök, 1988. május 12. 5 Mezőgazdaságunk — diákszemmel Az idei évben a 18. alkalommal került sor a „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel" cimű pályázat eredményhirdetésére. A pályázatra a középiskolákból 290 pályamunka érkezett be. A szegcdi tanulók közül a következők szerepeltek eredményesen : 7. díjasok: Varga Franciska (Radnóti gimnázium), Juhász Imola Eszter (Ságvari gimnázium). III. díjasok: Szilágyi Erzsébet, Gyémánt Andrea, Polner Katalin (Radnóti gimnázium), Forró László (Kiss F. Erdészeti Szakközépiskola). Jutalomban részesült Kovács Katalin, Martonosi Anasztázia, Gerendeli Éva, Kovács Angéla és Tatár Kiss Klára. Jubileumi kiállítás Szerdán az Aszódi Petőfi Sándor Múzeum fennállásának 30. évfordulója alkalmából időszaki kiállítás nyílt a galgamenti régészeti kutatások kincseiből, a vidék néprajzi értékeiből, ismertetik továbbá a múzeum létrejöttét. Az épület fa'.ai között hajdan Petőfi Sándor koptatta három éven át az iskolapadot. Az elöregedett házat a helybeliek társadalmi összefogásával hozták helyre. Idegenvezetők a békéért „Az idegenvezetők a békéért" mozgalom alakuló ülést tartott szerdán az OBT székházában. A szakmai mozgalom képviselői — az elfogadott munkaprogram szerint — június 9-én Budapesten országos tanácskozás keretében vitatják meg lehetséges teendőiket. A hét végén A miami egyetem kórusa Szegeden Az Express iroda vendégeként a hét végén Szegeden tartózkodik, s a SZOTE Parthyscum kórusának meghívására pénteken este7-kor koncertet ad az aulában a floridai miami egyetem énekkara. Az intézmény ének-zenei fakultásáról válogatott diákokból álló együttest 20 éve vezeti Lee Kjelson karnagy, aki emellett tanít, zenét szerez. 1980ban „Az év zenetanára" címet kapta. Az együttes sokat turnézott már külföldön, Európa és Távol-Kelet országaiban. Sokféle műfaj magas színvonalú előadására képesek. W m fth" A pokol katonái Színes, szinkronizált amerikai film. Irta: Róbert J. Sicgcl és Patricia Maxwell. Fényképezte: Sol Negrin és A1 Lhota. Zene: Rod McBrien. Rendezte: Róbert J. Siegel. Főbb szereplök: Russ Thacker, Brad Suliivan, Jacquelinc Brookes, Gil Rogcrs, Lewis J. .Stadion. Dávid Doyle. Vietnam, ha még nem volna számunkra egészen nyilvánvaló, olyasféle kincsesbányája lett az amerikai filmiparnak, mint nálunk volt valaha a boldogságát tűzön-vizen megtaláló polgárleány, vagy az ingadozó középparaszt. Ráadásul gyanítom, hogy a lassan másfél évtizede befejeződött háború borzalmai még a mi történelmileg-társadalmilag úgy-ahogy, legalább néhány fokkal „tagoltabb" (bár semmivel sem színvonalasabb) celluloidterméseinknél is egysikúbb szemlélettel, monoton melodrámával és közhelyáradattal megvert. USA-filmek garmadáját biztosítják. Mondhatni, a dél' kelet-ázsiai tematika futószalagja működik. Vala kezdetben a kitűnő Apokalipszis, most, azután a feledhető Hazatérés. A Szarvasvadásznak csak a hírét hallhattuk, de fölsorolni is hosszú lenne azokat a filmeket, amelyekben hol utalás gyanánt, hol mellékszálként, hol motivációs tényezőként van jelen a bizonyára kétségtelenül iszonyú kollektív sokkot okozó vietnami évtized. A pokol katonái viszont könnycsordító csalódás — első fokon azoknak, akik mondjuk az Apokalipszishez hasonló, dzsungelhaborúsrettegtetős szuperprodukciót várnak. Egészen riasztóan unalmas, mindenféle realizmusproblémákkal terhes másfél óra másodfokon — mindazoknak, akik Vietnam (vagy bármi) ürügyén érdemi mondandó és eredeti megformálás egységének! minimális követelménye jegyében járnak moziba. Mindaz, ami a szemünk előtt pereg. voltaképpen Vietnam ürügyén törtlénik csupán — a cél az amerikai hadsereg büntető osztagainak világa, tágabb értelemben az US Army szörnyűséges embertelenségének főimutatása lenne. S noha e tematikában amerikai és angol relációban egyaránt találhattunk militáris ügyekben kitűnő műveket (emlékezzünk csalc Ray Riaby A domb, vagv James Jones Most és mindörökké című műveinek könyv- és filmváltozataira) — most csak szánakozó mosollyal meredhetünk a vászonra. A teljesen hatástalan, mert — számunkra, sokat próbált, de talán kellőképpen megedzett középeurópaiak számára — érdemi reakciókat kiváltani nem képes jelenetek; ürességével szemlélve mindezt. Igazából két film is A pokol katonáit: először a Norvkik nevű dezertőr sorsa kísérhető figyelemmel, egészen lelövetéséig, majd pedig ennek következményei, a lázadásokkal és legvégül a szépen fölvezetett „szökés ex machina" megoldással. Csakhogy amit az amerikai katonai büntetőtáborokból a film megmutat: majdhogynem paródia szintű. Azoknak mindenképpen, akik1 mondjuk olvastak Lengyel Józsej szibériai táborélményeiröl, vagy akár csak hallottak valamit egy-másfél évtizeddel ezelőtt „futit" megjárt katonatársak elbeszéléseiből. A zordon őrmester „nyavalyások", „disznók" és hasonló erősségű, szörnyű szitkokkal árasztja el a foglyokat A legarcátlanabb visszadumálások után sincs semmi tetlcgesség, csak permanens ordítozás, hogy a fülünk csenghet belé. Egyébként:, ennyi hisztériásán vinnyogó férfit, síró-irívó harcost még nem láttam egy bandában. (Nem is értem, miért kellett valaha is tartani éttől az amerikai hadseregtől.) Igaz, ilyen sok lázadni kész, hős forradalmárt sem leheti egyhamar fölfedezni másutt. Itt igen. Merthogy hagyják. Más: a föhős tiszteletre méltó lele-í ménnyel akarná meghalasztani magát, vágja az erét, akasztja, töri-zúzza magát — nem engedik. Az ember azt hiszi lassan, ábrándos leányintézeti növendékek szemlélhetik! így a katonaság világát — pedi/g ez a film mutatja ekképpen az Egyesült Államok hadseregeinek büntetőrészlegeiben uralkodó állapotokat. Tényleg ilyen-e, nem tudható. Innen különösen nem. Domonkos László Érettségi, avagy a részrendszer reformja Minden változtatást annak reményében készítenek eló, hogy a megváltoztatandó általa megjavul. E céllal indul a középiskolai érettségi vizsgák tervezett reformjá is, melynek lényege az érettségi szintjének megemelése. Nem árt azonban, ha tudjuk: egy nagyobb rendszeren belüli részrend-. szer önmagában való újragondolása legjobb esetben is csak részeredményre vezethet. A teljes rendszer esetünkben a középfokú oktatás egésze, a részrendszer pedig maga az érettségi. Az idestova csaknem tíz évvel ezelőtti „reformtanterv", s az ezt követő, szintén dátumokhoz köthető változtatások valóban csak változtatásszintűek voltak; a reform egynéhány lényeges ismertetőjegyét nélkülözni kényszerültek. A változtatás, persze, szintén eredményezhet sikereket, de akkor, és csak akkor, ha kellően átgondolt, s bármikor kiindulási alapja lehet a további megújulásnak. Felhőtlen és felelőtlen optimizmus lenne részünkről, ha a tananyag tartalmi megújítására és főképp mennyiségi elburjánzására szorítkozó változtatásokat megbízható alapnak vélnénk. Miért, tán nem eléggé átgondolt e néhány változtatás? — tehetjük föl a kérdést, visszautalva a néhány sorral föntebbekre. Meg is adhatjuk a választ rögtön: szakmailag átgondolt, bár nem látszik rajta. Az új tankönyvek a gyakran már kiadásuk idején elavult ismeretek olykor felületes, a gimnazista életkorú és olvasottságú gyerekek számára nem mindig fölfogható tartalommal rendelkező tárházaivá lettek. Már itt is a másik kérdés: miért nem nyújt biztos kiindulási alapot? A válasz pedig... Az iskola, szerepköréből adódóan, fél lépéssel mindig a tudomány mögött halad. Ha nem halad, hát az eléggé rossz dolog. Különösen, amennyiben az intézmény nem látja be leállását, s továbbra is tények, számok, adatok tömegeit sulykolja a tanulók fejébe, oly kísérőszöveggel, mintha a legújabb tudományos eredményekről lenne szó. Pedig erről szó sincs. Ilyen ingoványos talajba vert cölöpökre pedig aligha húzható föl az emelt igényű és jelentőségű érettségi betonépítménye. A tananyagot a gyerekeken ma is bevasalják, s ha az érettségi eredménye a továbbtanulás esélyét döntően befolyásolja majd (a fantasztikusan fontos tényezőről, az egyes gimnáziumok presztízsérői nem is beszélve), nos hát akkor hússzorosan be fogják vasalni. Nem lemerevedett, korszerű, bármikor zökkenőmentesen (tehát anélkül, hogy a korábbi tudományos eredményeik ellenkezőjét kelljen állítani) megújítható tény- és tananyag esetében ez talán helyeslendö is lenne. Manapság azonban új meg új tudományos eredmények, sőt, önálló tudományok keletkeznek nap mint nap, konstansnak hitt eredmények recsegnek-ropognak. Idejét múlttá archiválódott, hasznavehetetlen adatok bevésése a fiatal agyakba — nos, hát ez antihumánus, és kifejezetten káros. Hiszen a diákok — önhibájukon kívül — az eltúlzott mértékű ismeretekkel egyrészt csak véres verejtékkel tudnak megbirkózni, másrészt fiatal életükből kimarad az élő ének, zene, a színház, a jókedvvel űzött sport soksok természetes öröme. Kimarad a teljes élet; marad a részrendszer. Nem lenne túlontúl nagy baj, ha erre is figyelnénék majd az illetékesek az érettségi szintjének jövőre — úgy tudom — már bevezetni tervezett fölemelésekor. Az illetékesek, kikről föltételezzük, hogy nem elsorvasztani, hanem életerőssé kívánják tenni a jövő generációit. Farkas Csaba Üzenetek a sárga házból Fantasztikus kottafejek épületromokra komponálva. E mondatot V. E. festőművésztől kölcsönöztem, aki 1922-es színes ceruzarajza alá írta. V. E akkor, mikor ezt a munkáját készíti már egy elmegyógyintézet lakója, „szkizofrén beteg". És ahonnét mindezt kimásolom egy friss könyv, a címe: Üzenetek a sárga házból. A „belső Kepek könyve", mely elmeháborodottak és személyiségzavarokkal küszködő emberek kreatív tevékenységével, pontosabban „képzőművészetével" foglalkozik, közérthető megfogalmazásban. Az alkotóképesség, a fantáziaműködés, a produktív gondolkodás eredeztetése és folyamata korok és gondolRajztáblával a Tisza-parton A nagyszerű idő kicsalta a Tömörkény Gimnázium és Szakközépiskola művészeti tagozatos növendékeit a műtermekből. A Tisza-part lépcsősorára telepedve keresik a folyó és a táj képekben megragadható szépségeit, érdekességeit, hangulatait. Az intézmény volt hallgatóinak munkáiból pedig a Bartók Béla Művelődési Központban látható kamarakiállítás. Nagy László felvételei kodók kedvelt tárgya, s vitatott témája. Az idevonatkozó kérdésfeltevések nagy része a múlt század közepétől persze a pszichológia és a pszichiátria szakterületei lettek. Jung írja: „a művészetnek csak az a része lehet a pszichológia tárgya, ami a művészi alkotás folyamata, az azonban nem, ami magát a művészetet teszi". Ezt az egyszerű kijelentést használja a félreértések elkerülésére, és a tudomány vadhajtásai ellen, miszerint (Lombrosónak köszönhetően) az őrült és a lángész azonosítható, a felfokozott alkotótevékenység patológiás személyiséget feltételez. Ez természetesen nem így van, még akkor sem, ha jó néhány alkotó különböző pszichológiai betegségben szenvedett is. Bebizonyosodott, hogy az alkotókészséget nem befolyásolja, vagy nem törvényszerűen a lélek megbetegedése, és egyébként harmonikus ember is tud kreatívnak mutatkozni. A szkizofrén művészetet, vagy a szkizofrén betegek művészetét az intézeti rendszer kezdeteitől figyelemmel kísérték a kutató orvosok. Szimbolikájuk, különös fantáziaviláguk közelebb segített a betegségek megismerésében, és a gyógymód kialakításában. E század derekától viszont már terápiás eljárásként alkalmazzák; vannak művészet- és kreativitásterápiák, melyek aktivizálják a belső tudattartalmakat, a személyiség még ép részét erősitik a kifejezés lehetőségével. Ugyanis, állítólag, még a pszichotikus betegeknél is marad sérületlen része a személyiségünknek. Így aztán Müller-Suur szérint a szkizofrén beteg alkotásaiban kettős tendencia figyelhető meg, szimultán érvényesülése „dialektikus antagonizmusoknak": egyrészt a megbetegedésnek az értelem- és jelentésfeloldó, destruktív tendenciája, másrészt, ez ellen, mintegy védekezésként, a képzeleti világ szimbólumai mögött rejlő értelemmegtartó funkció. . Amit a filozófia intuitív és logikai megismerésnek, az egyes és az általános kifejezésének ríevez, azt Freud hasonlóképp két birodalomra osztotta: az elsődleges és a másodlagos gondolkodás területét jelölte ki. Az első az álmoké, szabad asszociációké, a lelki mélytartalmaké, míg a másik az elemző és valosagorientált, a kontrolié... A művész tehát szerinte olyan személyiség, aki fokozottan tud a tudattalanjával kommunikálni, párbeszédet folytatni. Vagyis rendkívül erős kontrollra van szüksége. Ez az, ami már a pszichotikusnál nincs meg, vagy minimálisan, az előbb leírt formában, a belső képek alkotó részeként. Le- és elnyeli ezt betegségük képzeleti világa. Egyfajta regresszió áll fenn, mely hasonlít a primitív népek, a gyerekek, és a modern művészek (szürrealizmus) mentalitására, kifejezésmódjára; jellemző a belső világ ábrázolása a realitás helyett, a sűrítés, a szimbolizáció ... A könyv — Büki Attila és Valkai Zsuzsa szép munkája — előszavában rövid, de amennyire lehet, alapos bevezetést kapunk ebbe a világba, a lelkibetegek világába. Hol empatikus meggyőződéssel és együttérzéssel, hol tárgyilagosan festik le e betegségeket és e betegek művészetét vagy ennek indoklását. Mindenképpen kialakítanak egy képet erről az ismeretlen területről az emberben. Az előszót történeti áttekintés követi, érdekes és hasznos adatokat tárva elénk az intézetek múltjáról. az első map_yar pszichiátriai múzeum létrejöttéről. Ezután jönnek az „üzenetek a Sárga Házból". a szép kiállítású kötet jól sikerült illusztrációanyaga, bemutató és elemző szöveggel, kis fejezetekre osztva az egyes :>szichiátriai kórképekben létrejött alkotásokat. (A könyv terjesztését a Magyar Üiságírók Országos Szövetsége vállalta. Szegeden. a Sajtóházban kapható.) Solymosi Bálint