Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-31 / 129. szám

Kedd, 1988. május 31. 5 0 döntő pillanatok Komoly tanulságokkal szolgált a Bochum—Frank­furt kupadöntő. Nem a mi Lajosunkról akarok áradoz­ni, ne ijedjen meg. nyájas olvasó! Csupán néhány, ön­magán túlmutató mozzanat­ra szeretném fölhívni a fi­gyelmet. A meccs legelején az egyik bochumi legény a halszélről befelé törve fölné­zett, s (1—10 méterről meg­célozta a kaput. Mire lendí­tett, egy fehér mezes frank­furti már röpült a labda elé. Aztán mikor lőtt, egy másik védő az előbbi mögött vetőd­ve zárta a szöget, s mire a kapu felé szállt a labda, egy harmadik is ott termeit vég­leg eltorlaszolva a kapu felé vezető utat. A lassításon le­hetett aztán jól érzékelni, milyen célirányosan és gyor­san cselekedtek mind a né­gyen. Tartok tőle, hogy egyes szakemberek most azt mondják, miért kíniódnak hárman egy ellen, elég lett volna megakadályozni a csa­tárt még valahol a tizenha­tos előtt. Holott épper. ez a tanulságos: sokaknak nevet­ségesnek tűnhettek ezek hár­man, ahogy egymásba csúsz­va fetrengtek, ám ezzel az esetlennek is tűnő önfelál­dozással — a csapat hibáit korrigálva — góltól mentet­ték meg a kapujukat. Azaz a legjobb tudásuk szerint moz­gósították képessége,ket a döntő pillanatban. Egy labdakezelés: hiba láttán eszembe jutott Szepe­si György néhány esztendős gondolata: a Bundesligában is elcsúszik a játékos talpa alatt olykor a labda — mon­dotta az akkori bonm tudó­sító. És hozzátette: este azonban a televízió össze­foglalójában nem ezt látja a nagyérdemű. Nem hát. tol­dom meg én, hisz a játéko­sok mindent megtesznek a cél érdekében. Mai kifeje­zéssel élve: teljesítmény­orientáltak. Ha sprintelni kell, beleerősítenek, ha lőni kell, tüzelnek, ha be kell vetődni, csúsznak minden gondolkodás nélkül. Nálunk a teljesítmény­orientáltság egyoldalú foga­lom lett. Azt jelenti szá­munkra, hogy az. izzadságos melóért nagy pénz jár. És várjuk a vastag pénzes zacs­kót. Ki-ki joggal, más okta­lanul. Hisz nem lehet hónaljfolttal mérni egy-egy produkció eladhatóságát, de a társadalmilag haszontalan­nak bizonyuló munka is le­het tisztességes. A helyzet itt bonyolult. Ügy látom, oda­át ez a teljesítményre irá­nyultság azt jelenti, hogy az éppen végzett tevékenység közben a legjobbat akarja kihozni magából a munkájá­ba feledkező ember. A hely­zet ott roppant egyszerű te­hát. De miket is beszélek ... Egyébiránt az MTV plusz második hetéről akartam írni, ha már hangot adtam egy hete elégedettségemnek. Azért kértem most. újra szót. mert nyilvánvalóvá vált: ez a kötetlenebb tele­víziós forma is megmereve­dik. Mindenütt ugyanazok a panelek, semmi változatos­ság a Nagy Változás díszlet­té lefokozódó elve mögött, műmosoly, műérdeklődés tévécsinálók nárcisztikus műsorkodása. Eddig volt fogyasztható, mostanra ki­derült, hogy jóllakni nem le­hel tőle. Kevés benne a ka­lória. Hiányoznak — mint bátorkodtam mondani — az igazi tartóelemek, és — te­szem hozzá — a teieviziós személyiségek. Volt olyan időszaka a Ma­gyar Televízió nevű Hiva­talnak, amikor vitrayosítás­sal oldották föl a gondolat­szünet kínossá való idősza­kát. Azóta fölnőtt egy Vit­ray Tamásénál — azaz ket­tőnél — több lábon álló szel­lemi (szerkesztői-riporteri) alkotmány. Nem kívánom, hogy most például baiásítsa­nak a Szabadság téren Nem mintha nem nézném érem­mel Baló György sugárzó 1e­hetséggel készített műsora­it. de az egyféleségnek, a kézi kapcsolásos vezetés el­sőszülött fiának lejárt már az ideje. Erre hívta fel a figyelmet az MTV plusz második he­te és a nyugat-berlini kupa­döntő is. Az utóbbit egyéb­ként a második számú né­met tévéállomás közvetítet­te. Nem, ne tessék gondol­ni, hogy én abból azt vonom le! A több nálunk nincs na­pirenden, tudhatják. Csupán arra kívánom fölhívni a fi­gyelmet, ha oly szegény or­szág vagyunk, hogy nekünk a televízióból is csak egy ju­tott. akkor az odakintinél is többször meg kell kérdezni a nézőt, a népet. Mi tetszik neki, mit néz? Tehát: mit értékel, mit szeretne látni számára kedvezőbb időben? Érdekes, hogy odakint a több mellett is jobban szá­mít a néző ítélete. Könyör­telenül lecserélik a fő adás­időben kevésbé nézett mű­sort, ha a nép, a közvéle­mény másra szavaz. Nem várják meg a döntő utáni pillanatot. Nem akarnak gótt kapni. Gyűlölnek veszí­teni. Most mondom ezt, a döntő pillanatokban. Szelíden jegy­zem meg: nemrég hasonlók­ról közvetített három napon át a Magyar Televízió. Dlusztus Imre a Rádió­figyelő Pár éve, midőn fellengzős elsietettséggel nemzedékünk nagy generációnak nevezte­tett, amikor sűrűn előcitált név lett a Beatles meg az Illés, s gyakorta emlegetett időszaki a hatvanas évek, valaki egyszer „bedobta" a szentenciát' és akkor a ti 68-otok... Meghűlt bennem a vér. A miénk? Akkor. 1968-ban, ha jól emlékszem, tavasszal a Flyers együttes tagjaként a ruhagyárban dalolgattam vi­dáman, hogy Feel, I'm going back to Massachusetts, és hogy Ne gondold, ó, ne, hogy tied a világ. Tényleg nem is gondol­hattuk, hogy a miénk. A nyár vége felé, augusz-' tusban, a Balaton déli part­ján, Fenyvesen, keletnémet meg somogyi lányokkal föl­váltva dévajkodtunk a par­ton, miközben Torn Jones Delilah-ról énekelt a rádió­ban, és lökhajtásos repülő­gépek süvítettek sűrűn a tó fölött, észak felé. Éjszaka a felnőttek még éjfél után is híreket hallgattak a rádió­ban, akárcsak: 12 évvel ko­rábban — másnap viszont újra vártak bennünket a lányok a parton. Szerdán este a Kossuth adón kerekasztal-beszélge­tést sugároztak (másnap dél­előtt meg is ismételték). Nemes Gábor volt a műsor­vezető, a résztvevők: pedig Almási Miklós, Gömöri Endre, Köpeczi Béla és Nyers Rezső. A cím: 1968 — mai szemmel. A beharangozóban olvas­ható, hogy 1968 „Keleten és Nyugaton egyaránt dbntő év volt". Egyebek között a pá­rizsi és a lengyelországi di­áktüntetések, Lengyelország­ban „az azt követő antisze­mita és értelmiségellenes kampány, a csehszlovákiai fejlemények, Magyarorszá­gon pedig a gazdasági re­form". Továbbá, hogy en-' nek az évnek „hatása máig érezhető, utóélete még min­dig nem ért véget/'. Hajaj, de még mennyire nem. Hiszen akár az a bi­zonyos, néhány éve nekünk, mai harmincöt-negyven kö­zöttieknek szegezett monda­tocska bizonyítja: mennyi is a homály, a tisztázatlanság, a manipuláció és elhallga­tások: keltette tájékozatlan­ság 68 körül (is). Több szempontból rendkí­vüli, a közép-európai közel­múlt tudósításában, átérté­kelésében és tisztességes „helyre tételében" a döntő és legfontosabb lépések so­rába tartozó volt ez a be­szélgetés. Olyan igazságok mondattak ki, melyekre rég­óta szomjaztunk, s amelyek méltók a lassan tán nagy­korúvá érő hazai „állampol­gár-kezeléshez"; a stílushoz, ami nem elhallgatásokra és ködösítésekre szoruló alatt­valónak. tekinti végre a ma­gyart hanem annak, ami: felnőtt, értelmes és felelős­ségteljes emberi lénynek. Aki nyugodtan hallhat pél­dául arról, milyen valós kül- és belpolitikai körül­mények között kezdte meg a brezsnyevi vezetés a sztálini hatalmi struktúra leplezett­korszerűsített restaurációját, mi is volt a valóságban az a bizonyai — szintén Brezs'­nyevnek tulajdonítható — „korlátozott szuverenitás el­ve", amelynek érvényesítése azután az augusztus 21-i be­vonuláshoz vezetett. Nyers Rezsó — alig egy hét óta az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja (akkor, 68-ban, szintén PB-tag volt) — ki­fejtette, milyen két fontos tanulsága is volt 1968 Cseh­szlovákiával kjapcsolatos történéseinek; a higgadt, difcrenciált, rendkívül meg­győző logikával fölépített érvelés hallatán az ember föllélegezhetett. Igen, mert gondolkodó egyedként adták tudtára, hogy Dubcekéknek — érettségük, nagyfokú poli­tikai önmérsékletük miatt — Nyers Rezső szavaival még egyféle „internacionalista köszönettel is tartozunk". Igen: így kell beszélni 68­ról. Megemlítve, el nem fe­ledve Almási Miklós kérdés­fölvetését is, mely azt sze­gezte a Politikai Bizottság tagjának válasza elé: Meg­tehette volna-e a korabeli magyar vezetés; hogy nemet mond a csehszlovákiai be­vonulásra? Az a 68, persze, beszéljünk róla most végre még oly nyíltan is (éppen nem •-sekély mértékben a kitűnő beszélgetés tanulságainak kö­szönhetően) : nem a mi 68­unk volt: Nem tüntettünk zajosan Párizs utcáin és a varsói egyetemen, nem ül­tünk harckocsikban a Ven­cel téren, és nem kezdtünk el a BUM-mal („boldog új mechanizmust") köszöntött esztendőben semmiféle re­formot. Az is igaz viszont: az a 68, amelynek igazi kí­sértete most támadt föl elő­ször a magyar tömegkom­munikációban — a tanulsá­gok és főleg az így artiku­lált következtetések okán — már a miénk legyen. Mondjuk, mint talapzat Egy igazi, nagy(obb) generáció fölépítéséhez. Domonkos László Kínai delegáció Szegeden Vasárnap érkezett es szer­dán utazik el az a háromta­gú kínai kulturális küidütt­séP amely Magyarország kulturális életével ismerke­dik — Budapesten és Sze­geden. A delegációt Shi Da­li, a kínai kulturális minisz­térium tánc- és zenei főosz­tályának vezetője, egykori balett-táncos vezeti; tagjai: Lin Tingyu zeneszerző és Tong Zuoyao koreográfus. Tegnap Szegeden megnéz­ték a színházat és a Dóm teret, majd a Játékok igaz­gatóságán ismerkedtek a fesztivál karakterével. Ér­deklődésüket azzal mdokol­ták: tudtak arról, hogy Kö­zép-Európa legnagyobb sza­badtéri játszóhelye van Sze­geden, s kíváncsiak voltak. Jövőre kínai címszereplővel szeretnék bemutatni a Dóm téren Puccini Turandot című operáját; a Játékok- igazga­tóságán erről is tárgyaltak a kínai vendégekkel. A kül­döttség tagjai videofelvéte­leken megnéztek több sza­badtéri produkciót, köztük a Jézus Krisztus szupersztárt, amelynek kőszínházi válto­zatát is megtekintik a nagy­színházban, ma este. Fáy András-portrét avattak Nagy László felvétele Fáy Andris — a fabulák írója — alapította az első ma­gyar takarékpénztárt is. Szathmáry Gyöngyi szobrászmű­vész portré-domborművét ezért helyezték el a Délterv székházában helyet kapott OTP-fiók díszéül; az ünnepé­lyes avatás tegnap, hétfőn délután volt Á szakképzés helyzetéről A Csongrád Megyei Ta­nács művelődési és ifjúság­politikai bizottsága tegnapi ülésén a szakközép- és szak­munkásképző iskolák mun­kájáról, a műszaki fejlesztés helyzetéről és a szakképzés­ről folytatott eszmecserét. • 'A megye 45, önálló közép­fokú intézményéből 33-ban oktatnak szakmát, közülük 16 a szegedi. Az országban oktatott 230 szakma, szak­és ágazat közül jelenleg 73 szakot tanítanak a megyé­ben, ezzel Csongrád az elsők között van a hazai „ranglis­tán". Jellemző, hogy a me­gyei iskolahálózat e terület határain túlmutató igénye­ket is kielégít, a művészeti, a postaforgalmi, a vasűtfor­galmi, az erdészeti és a va­dászati képzéssel. Az anyagi helyzetről: a szakközépiskolák épületei­nek állapota nem megfelelő. Az építőipart minősíti, hogy az újonnan készült iskolák is jelentős karbantartásra szöhulnak. Sok helyen el­avult, elhasználódott gépek „szolgálják" az oktatást, ugyanakkor a számítástech­nikai berendezések száma örvendetesen gyarapodik. 1700 oktató dolgozik a megyében, többségük válla­lati alkalmazott, s csupán 28 százalékuk iskolai peda­gógus. A bizottság elé került dokumentumból kiderül, hogy „az oktatott ismeretek jelentős része — a tanter­vek és tankönyvek korsze­rűtlensége miatt — nem szolgálja eléggé a gyors mű­szaki fejlődést." A változta­tás tehát indokolt. Nemrég lapunk is beszá­molt arról, hogy a Déri Miksa szakközépiskola kí­sérlete igazolta: az ötesz­tendős technikusképzésé a jövő. Ez az oktatási forma jelenleg a harmadik tanévt nél tart, így megyei összeg­zés még nem készíthető. A szakmunkástanulókat jellemzi a beszámoló egy mondata: „a többségnél — törekvéseink ellenére, az or­szágos helyzethez hasonlóan — a tanulók neveltségi szintje nem éri el a kívánt mértéket." Japán hetek Japán heteket rendeznek nyáron Bács-Kiskun és Bé­kés megye több városában. A tokiói Magyar Fórum Társaság, valamint a két megye múzeumi igazgató­sága által közösen szerve­zett Japán bemutatkozása július 22-én Kecskeméten kezdődik, majd Békéscsa­bán, Gyulán és Mezőberény­ben folytatódik az augusztus 17-ig tartó eseménysorozat. Ennek keretében megren­dezik kilenc japán festő tár­latát, előadásokat tartanak a japán nők helyzetéről, a távol-keleti ország irodal­máról és festészetéről, a japán műszaki-tudományos forradalomról, s a környe­zetvédelem Japánban alkal­mazott módszereiről. A ja­pán napok rendezvényeinek résztvevői megismerkedhet­nek az ottani teaivási szo­kásokkal, a hagyományos japán gyermekjátékokkal és a távol-keleti szigetország videófilmjeivel is. (MTI) Kitüntetés Az Elnöki Tanács Szabó Zoltán Gábor kétszeres Kos­suth-díjas akadémikusnak, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának kiemel­kedő tudományos, közéleti és oktató tevékenysége el­ismeréseként. 80. születés­napja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórend­jét adományozta. A kitünte­tést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke hétfőn adta át. Már akkor mély sértés­nek vettem, és alaposan felháborított, mikor Gregor József távozásáról riportot adott a Szegedi Körzeti Televízió Stúdió, s benne személyemet, egyértelműen érintő — viszont a neve­met elhallgató — leszólás­sal nyilatkozott a színház főzeneigazgatója. A kér­dező Regös Sándornak azt mondta, hogy csak azok nem részesültek a színházi operaegyüttesnek juttatott minisztériumi jutalomból, akik i,művészileg nem ütik meg a színvonalat". Ez egyértelműen rám vonat­kozott, egyértelműen sér­tett, mert ennek a szín­háznak vagyok jó pár éve felterjesztett érdemes mű­vésze, de akkor hallgattam. Most azonban, hogy ismét napirendre került a Dél­magyarországban ez a vi­ta, melynek utolsó nyilat­kozója Regös Sándor, a Szegedi Körzeti Televízió Stúdió időközben áthelye­zett vezetője, nevemen ne­A furfangos glasznoszty vezett, szükségét érzem személyes érdekvédelmem miatt is egy-két kérdés fel­vetésének — hiszen más illetékestől ezt úgy sem várhatom. Először: ha ftegős Sándor kijelenti Glasznoszty és vidéke című újságcikkében (1988. május 28.), hogy „valóban kivágtam az említett részt a riporból" mivel a „jutalom és pré­mium adása és kapása» egy-egy intézmény belső ügye", akkor vajon miért kérdezett rá többször is Oberfrank Gézára, aki vé­gül is adta a már említett magyarázatot, hogy tudni­illik nem ütöm meg a mű­vészi szinvonalat! Másodszor: a „Glasz­noszty és vidéke" nyilván­valóan kínos utánmagya­rázkodás, mint az is, ami általában személyem körül történik hivatalos színházi nyilatkozatokban ... Harmadszor: nagyon szeretném, ha engem is, meg Gregor József kollégá­mat is arról kérdeznének, milyen művészi problémá­ink vannak a jelenlegi színházi vezetéssel, és nem magánéleti, viselkedésbeli afférokat boncolgatnának, mivel hogy ezek lényegte­len kísérői a fontos nézet­eltéréseknek! Negyedszer: amíg az itt jelzett ellentmondásokra nem kaptok művészileg in­dokolt magyarázatokat, csak ahhoz tarthatom ma­gamat, ami nyilvánosan el­hangzott, tehát „nem ütöm meg a színvonalat". Ha ez netán másra vonatkozott, kérem megnevezni, hogy pontosan kire vagv kik­re.. . A „glasznoszty" jé­gyében. Gyimesi Kálmán, a Szegedi Nemzeti Színház „érdemtelen művésze" I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom