Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

Vasárnap, 1988. május 22. 3 Folytatja munkáját az MSZMP országos értekezlete folyamat lényeges területei­re kiterjesszük. Krasznai Lajos azután így folytatta: — Nem vitatom, hogy osztozni lehet, és osz­tozni kell minden szinten a felelősségben. Amit a nép­gazdaságból nem tudtunk kipréselni, azt megpróbáltuk agitációval pótolni. A kiút­ra történelmi analógiákat kerestünk, vigasztalgattuk magunkat, hogy voltunk már kilátástalanabb helyzet­ben is, és azon is úrrá let­tünk. Mindinkább jelszóvá érett: nem többet kell dol­Pozsgay Imre goznunk, hanem másképpen, jobban! És eközben nem vettük észre idejekorán, hogy összetett gondjaink sok vonatkozásban a túlélt me­chanizmusok következmé­nyei. — A felelősségérzet és a tehetetlenség lassan minden szinten szembefordult egy­mással, amelynek eredmé­nye az egymásra mutogatás és az önmarcangolás lett. Tömeges igény ma már, hogy ha a párt alkotmányo­san is a társadalom vezető ereje, akkor mutasson a nemzet számára kivezető utat. És ez már inkább tö­meges társadalmi követelés, mint a bizalom megnyilvá­nulása. Felszólalása befejező ré­szében sürgette, hogy a párt különböző szintű szerveinek és testületeinek működését övező „misztikumot", a dön­tések túlzott centralizálását vizsgálják felül, szakítsanak a kádermunka kontraszelek­ciós mechanizmusaival, s te­remtsék meg az önmagát fo­lyamatosan újrateremtő, cselekvőkész pártegységet. „A népfrontmozgalom történelmi feladata részt venni az új közmegegyezés létrehozásában" A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára elöljáróban kijelentette: — Az állásfoglalás-terve­zetet elfogadom, annak po­litikai irányvonalával egyet­értek. Annyi okos szó és fontos gondolat elhangzása után mind szűkebb térre szorulnak azok, akik még valami újat, fontosat akarj nak mondani. így aztán egyre többen leszünk, akik a változás szándékát meg­erősítő hitvallást vállalják inkább, mint újabb javas­latok megtételét. Hiszen tudjuk, hogy milyen keveset érnek azok a, javaslatok, amelyek mögött szervezett erőket és szervezeteket nem tudnak felsorakoztatni. Ép­pen most van itt az ideje, hogy elkötelezzük magunkat az új szervezeti elvek mel­lett, amelyek, az egység gör­csös és lejutó követelmé­nyei helyett a vitában, az ál%fnlatok Rüzdelmébéh, t: a kisebbséget is védő, alkotó környezetben alakítják ki az új minőségű egységet. Ehhez elegendő, ám nélkülözhetet­len is a mély meggyőző­dés, s annak a nagy ön­uralmat kívánó türelemnek a megteremtése, amely tisz­teletben tartja mások jogát az önálló gondolkodásra. Ahol az egység rituális és monolitikus, ott az nem a haladás, hanem a hatalom szolgája. Ilyen helyen a vita a démon, mely az ellenség nevet kapja. Ahol az egység alkotó, ott a vita ;v meg­újulás eszköze. Bajaink méreteit és azok legfőbb okait ismerjük. A tavaszi pártviták és a tár­sadalom megnyilvánulásai tudósítottak bennünket ar­ról is, hogy nemcsak az elé­gedetlenség nőtt az ország­ban, hanem a ifelelösségér­zet és a cselekvőkészség is. A magyar politikai élet á maga bonyolultságában ma a megosztottság jeleit mutatja, de éppen ezért tartalmazza a haladás le­hetőségét. A fennálló viszo­nyok elutasításában ugyanis ma már nemcsak népgazda­sági és a háztartási vesz­teségek miatti elégedetlen­ség munkál, hanem az a hit is, hogy lehet ezt máskép­pen is csinálni. Persze, hogy ez a bírálat viharát is meghozta. Félreérthetet­lenül kinyilvánították a bi­zalmatlanságot a rendszer hivatalos intézményeinek működőképessége iránt. Zengett az ország a fele­lősség számonkérésétől, a garanciák követelésétől. De gondoljuk csak végig, hogy a rossz közérzetnek mi volt a valódi és általános oka. Ügy hiszem, legfőképpen a késlekedés és a tehetetlen­ség. Ezt erősítette meg a létbizonytalanság, a távlat­nélküliség. Mégis fi gazda­sági veszteségek, a morális lealacsonyodás miatti elke­seredés nem az önfeladás, hanem az öntudatosodás fe­lé vitte társadalmunkat. A nép végrehajtotta a fordu­latot. Most van megvalósu­lóban nálunk az a lenini alapgondolat, hogy a nép érdekeire hivatkozó kor­mányzást fel kell váltania a nép által való kormány­zásnak. Ebben a fordulatban sem­mivel nem helyettesíthető szerepe volt a párttagság­nak, mert miközben a párt­nak, mint szervezetnek csökkent a tekintélye, meg­csappant iránta a bizalom, a párttagság és a pártonkí­vüliek, a kommunisták és a nép, a nemzet egymásra találtak. Kiderült, mint annyiszor, hogy egymástól nincs mit félniük. Félni csak attól kell, hogy a po­litika a csendes, de mégis forradalmi értékű változá­soknak csupán a hordalékát látja, és a kockáztatni is képes kezdeményező szel­lem helyett hatalomféltö refiexei"4épnek működésbe. Azt remélem, hogy a párt­értekezlet után alaptalan­nak bizonyul ez a félelem. Mi az, amit Magyarorszá­gon párttagok és pártonkí­vüliek egyaránt tudnak? Tudják, hogy a XX. szá­zadban a katasztrófák keze­lésére szolgáló összes tarta­lékunkat kimerítettük. Nincs több lehetőségünk katasztrófák elviselésére. róság felállítását. Mindezek együtt biztosítanák a hata­lom megosztását és ellenőr­zését, hogy ezáltal szerveze­tileg és jogilag megszűnjön minden szinten az önkény és a hatalommal való visz­szaélés lehetősége. A közjogi viszonyok fej­lesztésével együtt 'kell ha­jadnia az állampolgári jo­gok kiteljesítésének, amely­nek feltétele a szuverén törvényhozás, az önállóan politizáló kormány, az erős tanácsi önkormányzat és az önrendelkezésre képes, az ország felelős birtokosaként viselkedő érett állampolgár. Ezek 'között az alkotmányos keretek között nem csök­kenő, hanem növekvő sze­repe lesz a pártnak és a vele autonóm módon, part­nerként együttműködő tár­sadalmi szervezeteknek, mozgalmaknak, és az egye­sületi törvény alapján al­kotmányosan működő ál­lampolgári közösségeknek, érdekképviseleteknek. Vagyis. Mihail Gorbacsov szavait is idézve — hiszen azok, nagy örömünkre, egy­becsengenek a mi törekvé­seinkkel — a szocialista jogállam és a szocialista pluralizmus együtthatásá­nek a feladatnak a teljesí­téséhez. Másként reményte­len a gazdasági felzárkózás is a fejlettebbekhez. Ritkán történik meg, hogy Magyarország és a vi­lágtörténelem óramutatói együtt járjanak. Most itt van ez a kivételes alkalom, jól kellene bánnunk az idő­vel. Ez esetben ne legyen igaza Kossuthnak, aki azt mondta: a magyar történel­men vörös vonalként húzó­dik végig egy szó, késő. A nemzedékváltás és a felelősségérvényesítés nyel­vén csak dadogva tudunk beszélni, mert amire nincs érvényes, intézményes meg­oldásunk, arra nincs érvé­nyes szavunk sem. A fele­lősség megállapítása minden fejlett politikának része. Az állampolgároknak és a pár­tok tagjainak jogos szükség­lete. Én most azt javaslom mégis, hogy ezt a felelős­ségrevonást végezzük el együtt, lélekben, ki-ki ad­dig a mértékig, amíg saját felelősségével nem találko­zik. S aztán így önmagunk­ban megbékülve, keressük az előttünk járó nemzedék­ben azt, ami abban nagy és tiszteletre méltó. Önbecsü­lésünkhöz és üdvösségünk­höz ez is hozzátartozik. Az értekezlet vitája meg­erősíti hitünket: újra élcsa­pat lehetünk, lesz magyar kibontakozás! Izsák Gyula, a Bátaszéki Búzakalász Tsz elnöke azt hangsúlyozta: Németh Miklós Kulcskérdés a politika és a gazdaság kapcsolata. A po­litikának elsőbbsége van a gazdasággal szemben, persze nem úgy, hogy az objektív gazdasági törvényeket figyel­men kívül hagyja. Éppen ezért elvárjuk, hogy ez a politika adjon világos, ért­hető és értelmes programot. Túl sokat vállalt fel a párt a közelmúltban a társa­dalmi munkamegosztásból. Részletes programot adott a gazdaságnak, a KISZ-nek, a népfrontnak, a tudomány­nak és minden szervezetnek hazánkban. Ha a részletkér­dések meghatározása a poli­tikától indul ki, könnyű ki­bújni a felelősség alól, mondván, rosszul döntött a politika. Egy-egy nagyobb horderejű döntés előtt fel­tétlen alapos előhatás-vizs­gálatot kell végezni, vajon a döntésnek mi lesz a politi­kai, gazdasági, közhangulati következménye. Ha ez meg­történik, nem következett volna be az a helyzet, ami tavasszal a mezőgazdaság­ban, hogy egy kellően át nem gondolt, rossz döntés majdhogynem megbénította az ország termelőszövetke­zeteinek működését. A po­litika ne szégyelljen kér­dezni, véleményt kérni egy­egy gazdasági döntés előtt, és fokozottabban a tudo­mányra és a gazdasági szak­emberekre támaszkodni. Sipos Géza ezredes, a Magyar Néphad­sereg 1. hadtest pártbizottsá­gának első titkára elöljáró­ban szólt a pártértekezletet előkészítő vitaanyagok is­mert és sokat bírált fogya­tékosságairól, a vezetők egy­másnak ellentmondó véle­ményeiről, a társadalom ideológiai-erkölcsi, érték­rendbeli zavarairól. Hangsúlyozta: úgy nőtt fel egy nemzedék, mintha a konfliktus nem lenne az élet része. Ugyanakkor súlyos gondokat okozott, hogy az elmúlt évek nagy hazai ta­nácskozásain elhangzottak, és a párttagok megnyilvá­nulásai között igen nagyok voltak az eltérések. A továbbiakban kifejtette: a párttagság kész a megúju­lás érdekében a nehézsége­ket is vállalni. Jelentős si­ker, hogy a párttagok, áz alapszervezetek a hadtestnél rádöbbentek saját felelőssé­gükre, szerepükre, arra, hogy a megoldásokban ma még alulértékelik lehetőségeiket. — Mi azt várjuk, hogy a pártértekezlet foglaljon ál­lást abban, ami a bevezető előadásban is elhangzott: a politikai intézményrendszer reformjának célja a népi hatalom erősítése; ebben kulcskérdés a párt saját te­vékenységének megújítása; növekedjen a társadalom de­mokratizálódása, az állam, a társadalmi és tömegszerve­zetek szerepe — mondotta. — Ehhez béke kell — tet­te hozzá. — Nem több esz­közzel, nem több katonával fenntartott béke, hanem a lehető legalacsonyabb szin­ten megvalósítható egyenlő és elégséges biztonság. Ez­zel azonosulunk, erre készü­lünk, s mindig csak ehhez kérjük a támogatást. • Nem honorálhatjuk tovább gazdaságunkban sem a középszerűséget Az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára hangsúlyoz­ta: a Központi Bizottság 1987. júliusi kibontakozási programját és az ezen ala­puló kormányzati stabilizá­ciós munkaprogramot a párttagság, a társadalom tá­mogatta, de az eltelt közel egy év alatt az egyetértés és következménye a termelési tényezők alacsony hatékony­ságú hasznosulása, az inf­rastruktúra általános el­maradottsága, a piac kiépí­tetlensége, a tökepiac vagy a nagyobb teljesítményre ösz­tönző és serkentő verseny hiánya. Szembe kell néznünk a Nekünk élni keli, és előbb­utóbb ismét jól élni. Ennek a célnak az eléréséhez új közmegegyezésre van szük­ség. A népfrontmozgalom történelmi feladata, egyben saját megújulásának is nagy esélye részt venni en­nek az új közmegegyezés­nek a létrehozásában. Az új közmegegyezés elő­készítésében a népfront — hivatásának is megfelelően — támogathatná a közjogi viszonyok megújítását, az alkotmány, a választási tör­vény reformját, a népszava­zásról, valamint az egyesü­letekről szóló törvény meg­alkotását, az alkotmánybí­róság és a közigazgatási bí­val megteremthetjük az em­berek közötti szolidaritás­ra, demokráciára és vállal­kozókedvre alapozó haté­kony, vonzó szocializmust, amely ugyan nem lépett ki még a szükségszerűség bi­rodalmából, de lépteit a szabadság birodalma felé irányítja. Azt tartják: egy nemzet lesüllyedésének jele, ha •tagjai semmibe veszik a törvényt. Ez többnyire °U szokott bekövetkezni, ahol az ellenőrizhetetlen állam mindig csak a maga javára, önkényesen értelmezi a tör­vényt. Mi emelkedő nemzet akarunk lenni! A szocialista jogállam közelebb visz en­a támogatós mellett erősö­dött a türelmetlenség is. A párt- és állami vezetésnek is az a meggyőződése, hogy a gazdaságban gyökeres vál­tozásra van szükség. Az eh­hez szükséges feltételek ki­alakítását megkezdtük. Kö­vetkeztetésünk egyértelmű: mindenben és egyszerre ja­vulást eredményező, azon­nali fordulatot nem remél­hetünk, s felelősen ma sem ígérhetünk. A magyar gazdaság évek óta visszatérő strukturális problémáit, egyensúlyzava­rait a múlt öröksége, az el­követett hibák és tévedések együttesen okozzák. Ennek társadalmi, emberi ténye­zőkben mutatkozó gondok­kal is: a népesedési folya­matok kedvezőtlen alakulá­sával, a lakosság egészség­ügyi állapotának romlásával, a társadalmi beilleszkedés zavaraival, a munkaerkölcs lazaságával, a munkakultúra egyenetlenségével. Vitatha­tatlan, hogy e problémák megoldásához, a feszültségek oldásához több pénzre lenne szükség. Sokat nyerhetünk azzal, ha megszüntetjük gazdálkodásunkban a pazar­lást, ha jobban megszervez­zük a munkát, ha átcsopor­tosítjuk az eszközöket, de a bővebb anyagi forrásokat elsősorban nem a takarékos­kodás, hanem a bátrabb, a szabadabb és főképpen ész­szerű vállalkozás biztosítja. Régóta foglalkoztat min­denkit, hogy a veszteséges tevékenységek, illetve vál­lalatok életben tartósára igen nagy összegeket köl­tünk. Nyilvánvaló, hogy ezt a jövőben nem folytathat­juk, de meggyőződéssel val­lom: a magyar népgazdaság­ban nagy jövedelemkiesés nem csupán a veszteséges vállalatoknál, hanem azál­tal is keletkezik, hogy el­szalasztjuk a nagyobb nye­reség. a nagyobb jövedelem elérésének lehetőségét. Ezért szakítanunk kell azzal a fel­fogással és gyakorlattal, amely a középszerűséget, a felszínen maradást honorál­ja anyagi és politikai érte­lemben egyaránt. Ahhoz, hogy a vállalati önállóság kiteljesedjen, s a szabályo­zás elfogadható stabilitását elérjük, a gazdálkodás fel­tételeit lehetőleg törvények­ben kell szabályozni. Minden lehetséges eszköz­zel segítenünk kell a ver­senyképesség nemzetközi szintre emelését, az export­orientáció erősítését. Ez pa­rancsoló szükségszerűség­gé teszi a KGST-országok közötti együttműködés új alapokra helyezését. Ugyan­akkor igényli az intézmé­nyes kapcsolati formák meg­teremtését is más gazdasá­gi integrációs szervezetek­kel, elsősorban az Európai Gazdasági Közösséggel. A magyar gazdaság fejleszté­séhez hosszabb távon is szükség lesz külső források­ra. De a jövőben az eddigi­nél sokkal inkább a működő tőkére, az ahhoz kapcsolódó fejlett technika és technoló­gia behozatalára kell tá­maszkodnunk. Az új társa­sági törvény keretei között olyan megoldásokat is szor­galmaznunk kell, hogy fenn­álló adósságunk egy részét át tudjuk alakítani a kül­földi fél vállalkozási érde­keltségévé. Nagy tartalék és szervező (Folytatás a 4. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom