Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-12 / 86. szám

Kedd, 19SS. április 12. Fészékmeleg gj I Képerny° Azon gondolkodom, vajon hány ilyen aranyos, kedves, fészekmeleg tévéfilm lehet még dobozban. Mint a Bárány Tamás kisprózájából készült, szerdán bemutatott A fészek melege című. Amit Marosi Gyula dramaturg menteget egy kicsit a műsorújságban, mondván, tudjuk, hogy mostanában idegesek vagyunk, nemigen eresztjük el magunkat, hogy lazán derüljünk butuska helyzeteinken, mások csacskaságain, hogy görbe tükör elé álljunk („mert hisz annyi minden görbít, akkor még a tükör is?") Való. Merthogy butuskaságokkal, csacskaságokkal, iróniával menthető görbületekkel manapság kevéssé találkozunk, inkább csak ostobaságokkal, csacskának nemigen nevezhető tudatlanságokkal és felelőtlenségekkel, és a reményt sem nagyon tudjuk nevetéssel magunkba plántálni. No hát, éppen ilyenkor kell nekünk egy szolid kis görbe tükör. Ironikus mese, amely bizony — írja a dramaturg — rólunk szól, „Arról, hogy azért vagyunk olyanok, amilyenek, mert ilyenek vagyunk." Eme épületes sokatmondó ajánlás fölkeltette a kíváncsiságomat, megnéztem Gaál Albert előkelő szereposztású (Sinkouiís-házaspár, Szirtes Adám, Straub Dezső, Bitskei, Mányai és a többiek) filmjét, amelynek korára csak abból lehet halványan következtetni. hogy Földesi Judit, a szolnoki színésznő a forgatás idején még főiskolás volt. A telitalálatos adásidő kiválasztásért nyilván a műsorszerkesztést illeti dicséret, abban vétlen a mű minden alkotója. Honnan tudták volna anno, hogy nekünk mostan nem az a fő gondunk, melyik a szórakoztatóbb vonulat: a tévedések vígjátéka á la magyar, avagy a „hogyan bűnhődik a pénzsóvár fiatalság" című, a nemzedéki ellentéteket is érintő, középfajú drámaszerűség. Hogy milyen régi az alkotás, az is bizonyítja: amikor az „eladjuk-e a papa feje fölül a tetőt, avagy mégse"-dilemma elé kerül a fiatal házaspár, mellőztetik az új adónemek fölemlegetése. Még nem tudják a szerencsétlenek, hogy se eladni, se venni — nem üzlet, a konfliktus kilőve. De azt sem tudják, hogy a gyárvezetőkön már nem segít semmiféle, idegen szavakkal teletűzdelt halandzsa, az öreg szakik afféle jótanácsai fölött pedig, miszerint a gyárudvari sufniban reparálható erőgépek porosodnak — rég eljárt az idö. Itt kérem már minden zug föl van derítve, belső tartalék: nyet. Ezért hát: tényleg jót derülünk eme hajdani fészekmeleget idéző filmalkotáson. Nosztalgiázunk; régi szép idők, mikoron rendszeresen vacsorára láthattuk vendégül — akit csak akartunk, még azokat is, akiken hivatali előmenetelünk múlott. Kvaterkáztunk, kvaterkáztunk, egyszer csak főmérnök lett belőlünk. Ki akar itt most főmérnök, lenni? „Idegesek vagyunk, néha hisztériások ..." — vágja a képünkbe a filmdramaturg előzetese, s bizony, érezni, hogy rosszallja. Az ellenjavallat, ez a tévés fészekmeleg, ami úgy tud sugározni a szerdaihoz hasonló műalkotásokból, barátaim, mérlegelésre érdemes. Legföllebb az aggaszt, van-e elég tévéfilm a dobozokban, mert ahogy elnézem magunkat, jó darabig még idegeskedünk. Meg a hisztéria is mintha ragadós lenne. Sulyok Erzsébet Kádiófigyeló Amióta ötnapos a munkahét széles e hazában, az ember hajlamos azt hinni, hogy a meghosszabbodott hétvége parádés kezdete valamifajta gondtalan libegés játékosan felelőtlen derűjét hordozza, sajátságosan szombatista ajándék-kosár gyanánt. Még akkor is, ha a szombat délelőtti kocsi mosás, pénteken elfeledett dolgok izzasztó-tolongásos pótbevásárlása, vagy csüpán az ételszagban történő hétvégi sajtólapozgatás biztosít is némi elfoglaltságot jó közép-európai módra víkendezö honfitársainknak. A szombat délelőtt felhőtlen és kacér, könnyelműen ígérgető és ledérül könynyed, akár egy vörösesszőke huszonkét év körüli. Szombat délelőtt nem illik gondokba temetkezni, és búsongani, a heti tennivaló-förgeteggel érdemben foglalkozni, sőt: minimum vasárnap este hatig a munkahelyre még gondolni sem. Csakhogy a szombat délelőttökkel sem árt vigyázni. Időnként a szombat délelőttök egészen kínos, drasztikusan komor meglepetéseket tartogatnak. Csak be kell kapcsolni a rádiót — s vajh ki nem tesz ilyet éppen szombaton délelőtt —, és máris kész a konfliktus: úgymond, „kikapcsolódni" vágyó (vagy: csak efféle vágyakozásra nevelt!) állampolgár egyfelől, súlyos, vészterhes, mindenféle társadalmi-közéleti nyavalyákkal, anomáliákkal, visszásságokkal terhelő-példálózó tömegkommunikáció másfelől. Máris itt a drámai alaphelyzet. Mint legutóbb is. Hallgattam a Szombat délelőtt legutóbbi programját a Petőfi-adón, künn szépen sütött az áprilisi nap, és először kifejezetten megnehezteltem volna a szerkesztő Fodor Csillára meg a műsorvezető Nagy Izabellára: hagyjanak engem békén — legalább ilyenkor — az öt álló hónapon át a mozgássérülteknek vissza nem térített nyugdíjjal, meg a drasztikusan visszafogott állami támogatással küszködő kutatókkal — szombat délelőtt van, tíz óra múlt néhány perccel, tombol a tavasz a hétvégében: hát még most is? Illetve: most sem? Sajna: nem lehet. „.-„. Emberpárti szombat délelőtt Hallgattam a Szombat délelőttöt és teljesen meg kellett nyugodjak: a legfeliz.gatóbbnak, legfelz.aklatóbbnak tűnő tömegkommunikációs műsorok a legmegnyugtatóbbak. Mert emberpártiak. Mert a becs;fpott, kiszolgáltatott, hatalmaskodáspktól sújtott védtelenek érdekében hadakozók. Mindig a pötenciális vesztesek oldalán állnak, tudván, hogy mindig vannak potenciális vesztesek. A zordon hivatal meg a nagyképű — több száz éves, jó „tájjelleg" hagyományaira is támaszkodó — „felettes hatóság"-szemlélet mögött, messze-messze leszakadva, de ott a távolban is észrevehető, foszforeszkáló fénynyel világítva — megalázottak és megszomorítottak. Dosztojevszkij és Veres Péter, Hemingway és Ottlilc Géza (meg a többiek) hősei. Akikért szólni elemi kötelesség. Már-már létszükségletet jelentő korparancs. Középeurópai kategorikus imperatívusz. Emberpárti szombat, sőt, Szombat délelőtt: első látásra persze hogy természetesnek ható dolog. Emberpárti a műsor a hivatallal, annak féktelen packázásaival, az érzéketlen és ostoba csinovnyik-szemlélettel szemben (is). Csakhogy legutóbb is éppen azt hallhattuk: mekkora is a szükség erre az emberpártiságra. Mert arnig magatehetetlen embernek a nyugdíjintézet öt hónapon át nem térít vissza' egyhavi nyugdíját („akkor minek a „nyugdíjintézet?" hallhattuk a kérdést — hozzátehető: hát a munkatársai?) —, nos, akkor csupán ebben az egyetlen esetben világos előttünk a tétel: éppen ezek a „kellemetlen" témák — mennyire égető hiányok betöltésére alkalmasak. Menynyire nem természetes — bár annál örömtelibb —, hogy van, létezik emberpárti szombat délelőtt. Hadakozva és felmutatva, konstatálva és dokumentálva, elintézve és figyelmet fölkeltve. Két nap múlva úgyis hétfő Jesz, nem? Csakhogy van még valami: újabb öt nap elteltével — szombat délelőtt, ismét. Így kerek a világ. Domonkos László A tiszta kvint Amikor a kecskeméti Kodály-intézet élére hívták Kardos Pált, egy furcsán hangolt harmóniumot vittem át neki Szegedről. Lelkesedett a hangszerért, azt mondta, ilyen biztosan nincs az országban se, és lelkesedett Bódás Péterért, aki áthangolta. Az nem volt újság, hogy lelkesedett, tűzbe tudott ő jönni mindenért, amiben akár csöppnyi értelmet is látott, a rendkívüli hangzás azonban a szokásos adagot is megfejelte. Most, hogy végre alkalmam van beszélgetni Bódás Péterrel, természetesen erről kérdezem először. Pillanatok alatt átüt rajta ugyanaz a tűz, amelyet régi, nagy barátján tapasztaltam. Nem akarom ismeretlen vizekre vinni azokat, akik ugyanúgy nem értenek a muzsikához, mint én, ennélfogva nem mehetek bele a billentyűs hangszerek eleve tisztátlan hangzásába, ami abból ered, hogy egyenlő hangközökkel. félhangokkal emelkedik a skála, és nem akarom elmagyarázni azt se. mi történik, ha a híres-neves hetedik felhangot (vigyázat, nem félhang!) is meg lehet szólaltatni, csak azt akarom összefoglalásként mondani, amit tőle hallok: ha valami így van hangolva, az csodálatos! Bukfencként mondhatnám még hozzá, hogy tizenkettedik gyök-kettő a hetedik hatványon, de én se értem igy, inkább elhiszem első szóra, hogy ezen alapszik a zeneművészet. Megvalósítani pedig igen egyszerű: fogtuk például a nagy cét, behangoltuk annak legalább a tizenhat felhangját. És mindez nem matematika, csak számolás. A zenében pedig ilyen a tiszta kvint. Természetesen nem Kardos találmánya, ő csak alkalmazta a tiszta kórushangzásról írott nagyszerű tanulmányában. — Ebből a gyönyörűségből nekem csak a technikai megvalósítás maradt. Mivel a harmónium rezgőnyelves hangszer, a réznyelvekből kellett annyit lereszelgetnem, amennyit kellett. Először nagy • gondot okozott, mert nem vagyok hangszerész, de amikor megszólalva is hallottam a csodálatos hangokat, vitt tovább a gyönyörű lendület. — Még mindig nem értem ám! Akltór az áthangolt harmóniumon egészen másként kellett játszani? — Dehogy! Azon nem is tudna talán senki játszani, csak demonstrációs célokat szolgált. Azt lehetett bemutatni, hogy a szokványos n füstmentes napról A Rák ellen az emberért, a holnapért társadalmi alapítvány kuratóriumának vezetői hétfőn, a MUOSZ székházában arról tájékoztatták az újságírókat, hogy milyen eredménnyel zárult az idei egészségügyi világnapra, április 7-re meghirdetett füstmentes Magyarország akció Általános tapasztalat, hogy a szenvedélyes dohányosok ezúttal sem mondtak le a cigarettáról, arra sem akadt tanú, hogy például nyilvános helyeken legalább ezen a napon eltűntek volna a hamutartók, s a nem dohányzók személyes agitáció! folytattak volna a füstártalom ellen. Annak a felhívásnak viszont, hogy a rák elleni alapítvány javára ki-ki mondjon le egynapi cigarettáinak áráról, nagyon sokan eleget tettek, bár feltehetően ténylegesen nem a füstölnivaló árát áldozták fel. A postaládákba és a gyüjtőperselyekbe több mint 4 millió forintot dobtak be április 7-én az emberek. Vers, újság, egyetem A József Attiláról elnevezett szegedi tudományegyetemen tegnap, a vers ünnepén Csoóri Sándor személyes hangú beszédben a költészet elszemélytelenedéséről, a líra átalakulásának folyamatáról szólt. Jelképes erejűnek nevezte a második világháború pusztítását, az emberségüktől megfosztott személytelen halottakat. Egyrészt tehát az értelmet összekötő ember, másrészt a fölgyorsult idő hat a költészet ellen, szemlélődésre alig van idő. Reményre az önmagát megkérdőjelezni képtelen népköltészet és a sorsát ihletetten átélni képes ember adhat okot. Délután a szegedi egyetemek és főiskolák lapjának, a Szegedi Egyetemnek 25 éves évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget a JATE-n, amelyre meghívták a lap valamennyi volt szerkesztőjét és munkatársát is. JA ma 3 ezer példányban. hat oldalon megjelenő újságot a felelős szerkesztő. Gróf Róza mutatta be a vendégeknek, a fenntartó intézmények mai életéről pedig Csákány Béla, a JATE rektora, Csernay László, a SZOTE tudományos rektorhelyettese és Békési Imre, a JGYTF főigazgatója beszélt. Az ünnepségen jutalmakat kaptak a szerkesztőség volt és jelenlegi munkatársai, Gróf Róza pedig a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést vette át. Este a Royal kávéház költészetnapi estjén Veress Miklós költő, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára •mondott bevezetőt a Hervay Gizella versei alapján készült Zuhanások című film bemutatója előtt. A 25. éves Szegedi Egyetemben eddig megjelent verseket a Szegedi Nemzeti 'Színház művészei mondták el. hangzás mellett milyen a tiszta hangzás. A matematikusok azt mondják, nekik elég egy ceruza meg egy papiros, hogy tudományukat művelhessék. Ahhoz, hogy valaki jó zenész legyen, két jó fül kell csak, és egy zeneszerszám. Bódáséknál egy zongorára hat jó fül jut, felesége is, lánya is azt használja, másik lánya viszont hegedül. Szegény szomszédok! — szakad ki az emberből a szánalom azonnal. — Téglából épült a ház, amelyikben lakunk, és úgy tettük a zongorát, hogy külső fal legyen mögötte, de aki alattunk lakik, annak így se győzünk hálálkodni mérhetetlen türelméért. Igyekszünk úgy osztozkodni az egyetlen zongorán, hogy a legkevesebb kellemetlenséggel élhessünk, de magunk is tudjuk, ez még elméletben se lehetséges. Gimnazista korában kiderült már, nem egy sötét dolog számára a matematika, ezért tanárai az alkalmazott matematikusi pályára irányították volna, a zenetanárok viszont zeneire. Érettségi után két évet még zeneművészeti szakiskolában járt, hogy speciális elmaradásait bepótolja, aztán sikerrel fölvételizett a Zeneakadémián. Előtte azért elment még fölvételire az egyetemre, matematika—fizika szakos hallgatónak. Biztos, hogy minden szava és irománya jól sikerült, helyhiányra hivatkozva mégse vették föl. Sanda gyanúként él benne, talán azért, mert édesapja református pap volt. Fellebbezett is, hatástalanul. Most azt mondja, ennek a szerencsétlenségnek köszönheti, hogy a zenének élhet. Aki ismeri, ez a megfogalmazás megint furcsának tűnik. Aki csak a zenének akar élni, még megeshet, hogy addig reszelgeti egy harmónium minden nyelvét, amíg más „hangrendszerben" nem szól, azt is megérthetjük, hogy minden érdekli, ami a matematikával összefügg, és sorozatban oldja meg az ide vágó föladatokat, de az már igy sí mindennapi, hogy mikroszkópokat gyárt, távcsöveket és csillagászati teleszkópokat, és használja is mindet. Egyszer láttam, amikor mikroszkóphoz való tárgylencsére alkudott valahol. Az eladót zavarba ejtette, mennyi mindent tud egyetlen lencséről, ő pedig szinte semmit. — Mit csinálsz a mikroszkóppal? — Mindent, amire használható. Megnéztem vele például a véremet. — Nem fölösleges ezért sztereómikroszkópot bütykölni? — Azért szerkesztettem, mert érdekel. — A távcsővel? — Abból nagy készlete van már a családunknak. Például a madarakat figyeljük velük. Jönnek a cinkék, az etetőhöz, az odúba, azt látnunk kell. — Tehát madarászkodtok is. — Hogyne. Minden érdekel bennünket, ami a természetben van, illetve az egészséges természettel öszszefügg. Rengeteget kirándulunk. — Száktalak •átni benneteket. Négy bicikli, szépen, sorban. — Veszély fenyegeti a biciklit! Örököltünk egy kocsit. feleségem már levizsgázott, a jövő héten én következem. — Eladjátok a négy biciklit? — Azt nem! De például Kunfehértóra már kocsival megyünk. — Miért éppen Kunfehértóra? — Van ott egy kicsike kertünk. Semmit nem termelünk benne, meghagytuk erdőnek. Ott van mindjárt a tó mellett, habár éppen a víz szökött meg a tóból. — Azt is szoktam látni, hogy az ételhordót is biciklin hordod. — Gyorsabb, könnyebb. — A könnyebbség vitatható. Hatalmas forgalom ban, fél kézzel! — Vigyázok, és a gépkocsivezetők is vigyáznak. — A csillagászat? — Az a távcső is lencsékből van! És a csillagok is érdekelnek. — Gyerekkorodban se akartál új csillagot fölfe dezni? — Soha! Ami le van írva, le van fényképezve, ha azt láthatom igaziból is, az nekem elég. — A fényképezés? — Köznapi igénnyel csak. Ami kirándulásokon képre való, csak azokat. — Bűvös kapcsolatot szoktak emlegetni a zene és a matematika között. — Ha van kapcsolat, teljesen véletlen. Rengeteg nagy matematikus van, akit a zenéhez igen halovány szálak kötnek legföljebb, é3 igen sok nagyszerű muzsikus, akit a matematikához még ennyi se kapcsol. A magas matematika számomra is rejtély, aki pedig matematikai "alapon próbál zenét szerezni, hát az teljesen idegen nekem is. Az. hogy az osztásarányok fonItopak a muzsikában, az igaz, de az nem matematika, csak számolás. Amit eddig leírhattam, mind nagyon érdekel, de van még egy valami, amit muszáj megkérdeznem. A napokban a televízióban arról beszélt valaki, hogy a Filharmónia adózási gondokra hivatkozva megszüntette szólistái státusát. Erősen sértőnek ítélte a lépést. Megemlítette, hogy erre a sorsra jutott Bódás Péter is. Minden visszalépés sértén lehet, el kell ismernünk, de a mostani feleletből nem ez derül ki. Hírneves zongoristánk ugyanis annyira szerény, hogy nem érzi méltánytalannak. — El kell ismernem, az összes többire érvényes lehet, amit mondtak, de rám nem. Én például éppen akkor kaptam fizetésemelést a tanárkodásomért, még lényeges anyagi hátránnyal se járt. 1500 forintot kaptam havonta a Filharmóniától, ezért évenként tíz hangversenyen kellett közreműködnöm. Most. miután megszűnt a hivatalos kötődés, máris többre kaptam szerződést. Kérem a többi szólistát, ne feszítse keresztre a szerénynél is szerényebb művészünket. Mindig azt hangoztatja, nálánál sokkal különbek vannak, és neki a kiegyensúlyozott családi élet, a békesség bőven elég a boldogsághoz. Elégedett avval is, hogy az oktatásügy kiváló dolgozója lett, hogy a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta, hogy szakszervezeti bizalmi, hogy tagja a zeneművészek szövetségének, pártoló tagja az eszperantó szövetségnek, és hogy állampolgár. Igénye legföljebb annyi, hogy a természetvédőkhöz talán szívesen belépne még. Óriási közhely, de nem tudom jobbal befejezni: Istenem, ilyen embernek is kell lenni! Örömmel mondom, hogy ilyen. Mint a tiszta kvint. Horváth Dezső * * 4