Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-15 / 89. szám

49 Péntek, 1988. április 15. 5, merre segítségért? Az öt évvel ezelőtt létrehozott gerontológiai tanácsadó egy munkatárssal dolgozik. Igaz ugyan, hogy gtein Vilmosné csak tavaly óta vezeti az egyszemélyes intézményt, de az idős emberekkel való rendszeres kapcsolata nem új keletű, •hiszen másfél évtizedig volt igazgatója az alsóvárosi szociális otthonnak és az ehhez -tartozó házi gondozó szolgálatnak. Új munkakörében jószerével az egész város időseinek a rendelkezésére áll a Székely sori garzonház garázsokból átalakított, otthonossá varázsolt „irodájában". Délelőtt telefonon vagy személyesen fogadja az „ügyfeleket", délután pedig igyekszik azokhoz ellátogatni, akik nehezen mozdulnak már ki otthonukból cs akiknek éppen ezért igen nagy (szükségük van az emberi szóra. Mert hát sokuknak leggyötrőbb gondja az egyedüllét, a társtalanság, s egy-egy otthoni avagy tanácsadóbeli randevún legalább a kibeszélés lehetőségét, a magány feloldásának illúzióját megkalpják. Az idő(;ek szociális körülményeit jobbítani szándékozó tanácsadó öt esztendővel ezelőtt — akkor az országban elsőként — azzal a szándékkal szerveződött, hógy segítse az idős embereket anyagi biztonságuk megteremtésében, a fizikai és pszichés állapotuk fenntartásában, illetve társadalmi kapcsolataik továbbőrzésében. — Igy szól a hivatalos feladatmeghatározás. A mindennapokban pedig e három fő programpont megvalósítása nagyon is emberközeli. Sok, magát még fizikailag és szellemileg jól bíró idős ember munkavállalási szándékkal keresi fel a tanácsadót. De sajnos, míg korábban jó néhány vállalat felé irányították a nyugdíjkiegészítésért dolgozni szándékozókat, addig manapság (lényegesen nehezebben találnak számukra munkahelyet, hiszen a legtöbb intézményben a nyugdijasokat nélkülözik, avagy tőlük válnak meg inkább s nem a még aktív dolgozóktól. Sok a gond az eltartási szerződésekkel. Megkötik a kis öregek törődésre várva, s aztán csak a képletes avagy a valóságos pofonokat kapják. Kevesen tudják, hová fordulhatnak, sokszor a lehetetlenségig elfajult helyzetben. Ilyenkor mennek a tanácsadóba. Jóllehet, a gerontológiai tanácsadónak nincs jogosítványa a peresnek induló ügyekben intézkedni, de legtöbbször úgy segit a vezetőnő, hogy ő fogalmazza és írja a jog szerint illetékes intézménynek a panaszos levelet. „A hová forduljak, kitől kapok segítséget?" kérdések gyakoriak, a lehető legkülönfélébb problémás esetekben, jogi vagy csupán etilkai vétségekben egyaránt. S ha a tanácsadó vezetője úgy látja, hogy a hozzáforduló idős emberek az útbaigazításon és a jó szón kívül kézzel fogható segítségre, netán fizikai gondozásra is szorulnak, akkor a gondozási központok figyelmébe ajánlja a támogatásra szorulót, aki legtöbbször pontosan azért nem igényli a szociális juttatásokat, mert nem tudja merre induljon. Az élet derűsebb oldalán élő idősek, akik csupán nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel, azért jönnek ide, hogy programajánlatot kérjenek. Persze igazából őket is a társadalmi-emberi kapcsolatok keresésének és meglelésének igénye motiválja. A gerontológiai tanácsadó egyike a gyér számú magyar humán szolgáltatásoknak, ötéves működésének tapasztalatai 'bizonyítják, igény van rá. Ha többet nem is tenne, csak annyit, hogy megmutatja, merre, hová segítségért, már nem „él" hiába. K. K. Valahol a kimontlhalóság határán Nem csupán művön kívüli okai lehetnek annak a kegyetlen ténynek, hogy a kimondhatóság korlátozott: maga a nyelv mutatkozik szűkösnek. A költő — régi igazság — kénytelen azt az anyagot használni alkotásához, mely egyként alkalmas kenyérvásárlásra, káromkodásra és tudományos leírásra. A nyelv ilyen módon univerzális valami, de a megszenvedett univerzum kifejezésére nem mindig alkalmas. A költő számára az a legmélyebb tragédia, ha nyelvileg közvetithetetlen érzést fedez fői önmagában. Két út áll előtte: az egyiken járva a lemondást és a belenyugvást gyakorolja, a meglévő eszközöket „működteti" 6 igyekszik felforrósítani a merevnek, ridegnek tünő nyelvet. A másik út a kivonulásé. Ennek később két további ága mutatkozik, valahol az új kifejezés megkeresésének területein. Az első ág a teljes némaságé, az elhallgatásé, a befelé irányuló szemlélődésé. A másik az új eszköz, az új kifejezés fölmutatásáé. E század kozmikus méretű poklát már képtelen átfogni a nyelv. A költészet ragyogó kudarcok egész sora: Ady széttépi a Bibliát, Eliot egy bankár maszkja mögé bújik, Cysarz fasiszta lesz, Pilinszky évekig hallgat. A nyelv alkalmatlanná vált, következzenek hát az új eszközök! A hajdan volt zeneiség kilép a versből és az irott költeményén kívül szólal meg, alkotóelem helyett fő szervezővé lép elö: a muzikalitást a kísérleti költészet egyenrangúnak ítéli a szöveggel. Hasonlóképp a képszerűség is áthelyeződik: a látvány nem a leirt mondatok teste többé, hanem az előadó teste a látvány: táncol, vonaglik, kígyózik, mikrofonnal ütögeti magát, teknőst simogat, mindenre kész A Poliphonyx 12, tehát e nemzetközi experimentális költészeti „kongresszus" tizenkettedik ülése, találkozója három napon át Szegeden, a JATE-klubban kapott otthont. Föntebb azt igyekeztem bemutatni, hogyan jut el az eszköztelenség fölismerésétől az új eszköz fölmutatásáig a művész. Bevallom, én képtelen vagyok azonosulni ezzel az úttal. A költő ugyanis mit sem ér megszenvedettség és világnézet nélkül. E két maradandó elem a költő egyetlen lehetséges eszközében, a nyelvben rejtezik, s ha a nyelvi gondolkozás útján erősítést kap a megszenvedhető szöveg, valamint a fogalmi úton megfogalmazható világnézet, akkor akár ezek korlátaival is közvetíthető az ember lényege. Azt mondom tehát, hogy semmivel sem lesz több azzal a vers, hogy új — és végül korlátozott kifejezési lehetőséget biztosító — eszközöket vonunk be az alkotásba és a mű közvetítésébe. A JATE-klubban számos országból érkező kitűnő művész vallott kudarcot — számomra. Az érdeklődök nagy száma bizonyítja, hogy sokan vannak más véleményen. Magam csak azt tudom elfogadni, hogy a költészetben, a művészetben, egyáltalán az életben minél több hang szólalhasson meg. Ezen az alapon köszönet és dicséret illeti a klub vezetését, hisz kultúrdemokraták módjára biztosítottak teret egy izgalmas műfajnak. Mégis: úgy érzem, nem ez a személyesség, s nem az ilyen személytelenség a költészet jövője. Dlusztus Imre A Mai magyar zene hetén Művészek - a határokon túlról Történt valami! Szerdán este, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Valami olyan dolog, aminek mélyreható erkölcsi értéke van, s amire eddig csak az irodalomban volt példa. Néhány vezető szegedi muzsikus elgondolta, hogy a Mai magyar zene hetének kapuit kitárja a négyégtáj felé, s jöjjenek a magyar muzsikusok határainkon túlról is. Kapjanak hangot cs odaadó figyelmet az anyaországban, örüljünk egymásnak, hogy ezen öröm életadó forrásából erőt meríthessünk a jövőhöz. És pirulnunk kellett! Jugoszláviából, Csehszlovákiából, Romániából és Ausztriából itt voltak a zenei életjelek, a magyar kompozíciók, s az előadók, csak azok voltak igen kevesen, akiknek ezeket a jelzőtüzeket észre kellene venniük, s visszajelezni. Hiányzott a közönség! Pedig most itt lett volna a kitűnő alkalom, hogy a nagy szavakat, melldöngető, szárnyas lelkű gondolatokat egy szívmelengetö, egészen egyszerű kis tettre váltsuk. Csak jelen kellett volna lenni! A vajdasági zeneszerzők, illetve előadóművészek örömteli meglepetést okoztak. Eddig nem is tudtunk létezésükről se, pedig közeli szomszédaink, s most az újvidéki „Musica viva" kamaraegyüttes tagjaiban olyan nagyszerű muzsikusokat ismerhettünk meg, akikre méltán lehetünk büszkék. A legátütöbb erejű élményt a szabadkai születésű Király Ernő Fekete-fehér énekhangra, kamaraegyüttesre és magnetofonra című érdekfeszítő kompozíciója nyújtotta a Musica viva kitűnő előadásában. A mű Kandinsky azonos című grafikájától inspirálva született. A legmodernebb hangvétel mellett felcsillan a magyar népzenéhez való kötődése is. jelen esetben a Felszállott a páva kezdetű népdalunk töredékének felidézésével. A zenei élményen tűi a darab filozofikus tartalma is mélyen megragad. A szerző a legkorszerűbb technikai eszközöket állítja mondanivalója szolgálatába. Döbbenetes jelkép a metronóm szerepeltetése, melynek konok kattogása az idő múlását, az emberi élet végességét juttatja eszünkbe. A temperált, s nem temperált hangok, a zenei hangok, s a zörejek szintén jelképként szerepelnek, s az életet, a halált, a fényt, az árnyékot, azaz a feketét, a fehéret, illetve a változó életet jelentik. Mivégre, hogyan élsz? — fakad fel a kérdés bennünk. S a kompozíció ennek továbbgondolására késztet. A Musica viva tagjai: Vitkayné Kovács Vera — ének. Aksin Lévai Laura — fuvola. Nikola Srdic — klarinét. Branislav Aksin — harsona, Milán Todorovic — hegedű. Varga István — gordonka, Iris Kobal — zongora, Király Ernő — az együttes vezetője Vitkayné Kovács Vera (az újvidéki operából, 26 főszerep interpretátora) nemcsak árnyalt, kifejező hangú énekesnő, hanem ízig-vérig muzsikus. Király Ernő izgalmas darabiának előadása — mely a gépi zenét és az élő előadást ötvözi — nem egyszerű feladat. Vitkayné hangja, mint a legnemesebb, legérzékenyebb hangszer illeszkedett az együttesbe, s neki köszönhetjük még a Nyitra-vidéki dudanóták hangulatos szép előadását is. Ez utóbbi kompozíció — mely valójában egy kedves, egyszerű zongorakíséretes népdalfeldolgozás — szerzője a Csehszlovákiában élt Szijjártó Jenő. A kis dalsorozaton kívül semmi egyebet nem tudott meg róla Király Ernő. aki, mint a Vajdasági Zeneművész Szövetség vezető tagja vállalta, hogy felkutatja a sorstárs kollégákat. Intő jel ez is! Addig kell megfogni egymás kezét, mig a pusztulás nem törli el létezésünk nyomait is e földről. A temperamentumos Renata Hil négy alkalommal ült a zongorához, részben kísérőként, másrészt szólistaként, amikor Megyeri Lajos (Jugoszlávia) Scherzo-ját mutatta be. A formás, virtuóz, a hangszer lehetőségeit pompásan kihasználó zongoradarabot abszolút könnyedén, frappánsan, szinte odadobta. Ami előnye volt az előadásnak, egyúttal hátrányára is vált. A fiatal zongorista a művet nem tekintette többnek egy virtuóz lehetőségnél. Nagypapa mondja, újabban kirázza a hideg a boltost, ha őt meglátja. Pedig a legjobb kuncsaftok közül való, akármilyen ritkaság érkezik, rá mindig számíthat. Narancs, füge, datolya, minden jöhet. A baj akkor kezdődött, amikor egy üveg kávéport vett. Azt a fajtát, amelyiket csak bele kell tenni a forró vízbe, és máris tálalható. Nem magának vette azt se, kávét soha nem ivott, de jó, ha van otthon. Feleségnek, vendégnek. Viszi haza, lecsavarja a kupakját, és majdnem elszédül. Sötét kezek' megbontották már a kupak alatti fóliát, és kirázogatták a kávé felét. Egyet fizet, felet kap? Ez lenne az új divat a kereskedelemben? Nem esett a fejére, viszi vissza a boltba. Hüledezik a boltos: ilyét ő még nem látott. Szedi le a többi üveget is a polcról, egy sincs olyan, amelyik tele lenne, és mindegyiken látható, hogy alápiszkált valaki a lezárónak. Süllyedne el a boltos, ö még olyan, hogy a híréből él, de kemény a bolt alja. Bemegy megint ugyanabba a boltba, gyönyörű kókuszokat lát, halomban. Eszébe jut, akármelyik bennszülött kölyök •—; ha van még valahol egyáltalán bennszülött — többet tud a kókusztudományokból, mint nemzedékünk. Két unokája van, kettőt kér. Hadd tanulják meg, nem kell gőzkalapáccsal agyonverni, az is elég, ha berakják a meleg sütőbe. Jön az egyik, ő választhat először a kettőből, örül a gyerek, hogyne örülne! És nagypapa Ls örül. Gittéit kókusz Kezébe veszi a fatojáshoz hasonlító nagy diót, mert bemutató következik most. Van a diónak három szeme, ha az egyikbe dugóhúzóval fúr bele, gyönyörű tej Aöpög ki belőle. Lelkendezik az unoka, már tartja is alá a poharát, de nagyapa elfehéredik. Tej egy csöpp se, ellenben moslék színű lé anna! bővebben folyik ki belőle A vér nem válik vízzé, ezt eddig is tudta, de azt nem, hogy a kókusztej moslékká változhat. Megszagolja, maga a förtelem. A poshadt víz is csak akkor tud ennyire büdös lenni, ha a kókusz hasában poshad. Addig forgatja csöndes mérgében, amíg észre nem veszi, a másik szemét kifúrták már. Megcsapolták a tejét, és vizet eresztettek bele. Hogy álmában se eressze maga alá a vizet, katyvaszos gittel betömték. Vissza a boltba! boltos kékülzöldül, ilyet ő még nem látott. Neki nem elég, hogy megszagolja, meg is nyalja a mosléklevet. Biztosan nem tudott aznap enni az iszonyattól, akkorát köpött, amekkorát még soha. Bocsánatot kért a köpésért is, meg a kókuszért is. Átforgatták az egész hegyet, egyet se találtak, amelyiket meg ne fúrtak volna. Tárt.a szét a karját, egyszerűen nem érti. Miféle maffiák kezén megy át az ő holmija? Kit vádoljon érte? Azt, aki hozta? Sok jót nem mer minden szállítóról föltételezni, van ar.ok között is mindenféle, de ekkora disznóságot nem. Ketten találgatják, meg akik közben jönnek, hol is lehet a hitványság fészke Időbe telik, amíg a kávét kirázogatják, nyilván, másik üvegbe töltik, és eladják azt is. Hideg fej és könnyű kéz kell hozzá. A nyíltság, akár a politikában, sokat segíthetne itt is. Ha például nem ragasztanák körül az üveget úgy címkével, azonnal kiderülne, hogy megcsapolták. Finomságunkkal a gazemberek kezére játszunk. A kókuszt se elég megfúrni, el is kell adnia valakinek a tejet. Az agya tej gyűjtőbe nem viheti be. Ahol a zugcukrászok keze hozzáér a szállítási vonalhoz, nyilván, ott kellene keresni a maffiát. Talán nem is lenne nehéz megtalálni, csak valakinek visszafelé kellene lépegetnie a láncolaton. Kinek? Vagv a rendőrségnek, vagy annak, akinek a tisztessége drága. A nagypapa azonban orvos is, ennélfogva még jobban fölháborodik. Aki vizet pashatsz a kókuszban, hány ember egészségét fenyegetheti? -Es aki begitteli? Se a katyvasz, se a gitt nem tartozik konyháink ékességei közé. Van ugyan egv regényünk, amelyikben mindig rágták a gittet, de egy város nem utánozhatja őket. Nemcsak a diót fúrták meg, nemcsak a tisztességet, de erős fúrások érik az emberek egészségét is Tessék mondani, hová mehetünk panaszra? És mi jön még? Horváth Dezső s a személyiségéből igen keveset adott hozzá a tolmácsoláshoz. Szabó Csaba Romániából jelentkezett. Kollégájának, Terényi Edének sajnos csak a neve szerepelhetett a műsorban, kompozíciója mát nem juthatott el a szervezőkhöz. Szabótól Négy kis darab-ot hallhattunk hegedűre és zongorára. A mű alkotójáról szintén keveset tudunk Modern zeneszerzői eszközöket felsorakoztató műve alapján érzékeny, útját, s egyéni hangját kereső tehetséges szerzőnek ismertük meg. A darab ihletett előadója Nenad Vrbaski (hegedű), és a zongoránál Hil volt. Király Zsolt Jugoszláviából (aki fia a fentebb említett Király Ernőnek) még zeneszerző növendék, de Musica No. 1. per flauto solo darabjában már egy tehetséges ifjú alkotó portréja rajzolódik ki, aki nagyszerű kolorit érzékenységről, formálókészségről, s zenei invencióról tesz tanúságot, a kiváló fuvolaművésznő Aksin Lévai Laura jóvoltából. A becskereki származású Hartig Tibor két darabját (Pillangó és a leányka és a Marionett) gordonkára és zongorára, öröm volt hallgatni. Kifejező, gusztusos karakterdarabok, melyek a virtuóz technikai tudás megcsillogtatására is elsőrangú lehetőséget adnak. A kompozíció megszólaltatója Varga István gordonkaművész — felfedezés számunkra! Az újvidéki akadémia fiatal művésztanára, aki Mező László után a u; világhírű párizsi gordonka-,j,0 művészeknél Mauric Gendronnál és Andre Navarránál tökéletesítette tudását elkápráztatott gyönyörű hangképzésével, sallangtalan bravúros, könnyed technikájával, s nem utolsósorban mély muzikalitásával. Szívesen hallanánk tőle szólóestet is. Kitünö előadóművésznek bizonyult partnernője Iris Kobal is, aki Krombholz Károly (Jugoszlávia) Toccata diatonica című remekbe sikerült zongoradarabjának ia előadója volt. Kifejező, magvas billentése, összefogott, elasztikus zongorázása, karakterizáló ereje igen imponáló. Takács Jenő Ausztriában élő zeneszerző és pedagógus Essays in sound című darabja hangtanulmány, azaz egy háromtételes duó (I. Improvizáció, II. Quasi arioso. III Az éjszaka hangjai) klarinétra és zongorára. A szabadformájú, improvizativ jellegű, s különböző játékformákat igénylő mű kiváló előadóra talált Nikola Srdric újvidéki klarinétművész személyében, zongorán Renata Hil működött közre, ö az est másik szólistafelfedezése Hangszerkezelése egészen kivételes. A legváltozatosabb színek, hangulatok visszaadására képes felső fokon Zenei megformálása gondolat- s érzelemgazdag, és döbbenetesen szuggesztív. A Musica viva valamennyi remek muzsikusának előadásában élvezhettük Molczer Mátyás, szintén vajdasági zeneszerző Három haiku énekhangra és kamaraegyüttesre című. saját versére irt kompozícióját. A mű figyelemre méltó. Szintén korszerű hangvételű, szabad formájú, mozgékony zenei történéssel. A kitűnő tolmácsolás számtalan erénye jelentősen hozzájárult. hogy igazi élményt adott e kompozíció megismerése is. A Mai magyar zene hetének nem ez a koncert volt sorrendben az első eseménye. S hogy értékelésünket mégis ezzel kezdjük, az kezdeményező, s kiemelkedő jelentőségének szól. Berényi Bogáta