Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-04 / 54. szám

Péntek, 1988. március 4. 21 Várkony, a példázat Hogyan formálja át az embert az, ha rendelkezhet mások felett? Hogyan működik a hatalom gépezete, a kiszolgáltatottság milyen (végtelen) variációi léteznek még ma is? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magántörténet című kisregény írója, Fenákel Judit. A gondolatsor apropója az, hogy Georges Harmath, azaz Harmath György hosszú idő után visszatér Magyarországra, szülővárosának ad egy galériányi képet (a helyiséget róla nevezik el), az ünnepi protokolltól feszes város felújíttatja a világhi rű művész (nem igazi) szülőházát „A Zúgó-parti metropolis", a kettős főterü, nagyvárosiasságát szűk kamaszruhaként viselő, építészetileg a lakótelep(ek) „kényelme" és a földszintes villák nosztalgiája között vergődő magyar város a helyszíne a regénynek. Várkony érezhetően magán viseli egy folyóparti város stilizált, de mégis felismerhető vonásait: a Nagy Tűzvész emlékművével (ez más regényekben is előfordul), az oktatási központtal, a haldokló, tető nélküli színházzal. Amennyire valóságos, ugyanakkor mégis általánossá stilizálható a város, ugyanígy egyedi, de mndellérvényű maga a történet is. Két világot állít szembe egymással, a feloldhatatlannak tűnő összeütközésekben felparázsló különbségeket a helyszínek, az emberek magatartása és maga a konfliktus jellege hordozza. A lerobbant kultúrházban vegetáló, erőltetetten két tagozatú, prózát és operettet játszó (az operát már sikerült elsorvasztani), részben pincéből is átalakított színház ugyanúgy kirívó ellentéte az új városközpont épületeinek, mint a hozzájuk kötődő emberek lehetőségei. Az ellentétes világ rajzából hiányzik a megbocsátó szeretet. A történet azonban hepienddel végződik. így reménykedhetünk, hogy a főhős és társai — sohasem adják fel. (Magvető.) Rozsnyaj Jenő Pályázat Az Országos Egészségvé delmi Tanács pályázatot hirdet az 1988—89-es évre. az Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére. A pályázat célja, hogy ösztönözze az egészségmeg őrzés társadalmi programjához kapcsolódó új — és modellértékű — helyi kez deményezéseket. akciókat, támogatást nyújtson a program megvalósítását segítő kísérletekhez, és kutatásokhoz, az öntevékeny közös ségek, klubok, egyesületek ilyen jellegű tevékenységé, hez, valamint a felvilágo. sitó-munkához. A pályázaton részt vehet minden olyan közösség szervezet és intézmény, amely már ma is e célok megvalósítása érdekében munkálkodik, vagy az egész, ségmegőrzési programmal összefüggő tevékenység feltételeinek megteremtéséhez támogatást igényel. A pályázatot május 1-jéig négy példányban kell eljuttatni a megyei, a városi egészségvédelmi tanácsokon keresztül az Országos Egészségvédelmi Tanács Titkárságára (1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 79—81). Díszdoktoravatás a tudomány' egyetemen Két nagy erkölcsi és intellektuális közösség, az egyház és az egyetem lehetséges együttműködésének szép jelképeként értékelte Csákány Béla, hogy egy római professzort díszdoktorává fogadott a József Attila Tudományegyetem. Joggal fogalmazott ekként az egyetem rektora a tegnapi ünnepi tanácsülésen, hisz a jelenlevők — és nem utolsósorban az énekkar — közreműködésével fölemelő esemény tanúi lehettünk. Az ünnepségen részt vett Pusztay Ferenc, a művelődési miniszter helyettese, Szövényi Zsolt és Pusztai János művelődési minisztériumi osztályvezető, Gyulay Endre, Csanád megye püspöke, Turay Alfréd, a szegedi hittudományi főiskola professzora, Békési Imre, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatója, Bovosi József, a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia rektorhelyettese, Szabó G. László, a Csongrád Megyei Tanács elnökhelyettese, Grasselly Gyula, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke és Varga István, a Csongrád Megyei Tanács egyházügyi titkára. Csákány Béla bevezetőjében a következőket mondta: .Tudományegyetemünk Lukács Lászlónak, a Jézus Társaság Történeti Intézete professzorának honoris causa doktorrá avatásával a katolikus egyház olyan személyiségét részesíti e magas egyetemi kitüntetésben, akit ez az alma mater táplált, s aki példás elhivatottsággal végzett tudományos munkával vált nemzetközileg ismert és elismert kutatóvá." Az egyetem bölcsészettudományi karának dékánja, Kristó Gyula a következőkben összegezte Lukács professzor tudományos tevékenységét: „Lukács László nyolc évet töltött a központi Jezsuita Levéltár beosztott levéltárosaként, amelynek során nem csupán ebben a levéltárban, hanem Róma úgyszólván minden jelentékeny archívumában rendkívüli szorgalommal és kitartással alapozta meg későbbi tanulmányait és fundamentális jelentőségű forráspublikációit. Kiterjedt és rendszeressé tett aprólékos munkával kutatta fel és gyűjtötte össze e levéltárak magyar vonatkozású anyagait. A külvilág zajától önmagát minden tekintetben távol tartva, azt tette életcéljává. hoev felszínre hozza és a tudományos kutatás rendelkezésére bocsássa a magyar múlt elsüllyedt dokumentumait." Mindezekért — szólt a dékán összefoglalója — Lukács professzor személyében a katolikus egyház művelődéstörténészeinek legkiemelkedőbb képviselője kapja meg a díszdoktori címet. Az ünnepségen ezután Lukács László személyes hangú emlékezése, az űj diszdoktornak A régi magyar jezsuiták függetlenségi harca az osztrák jezsuitákkal című előadása hangzott el. * Lukács László 78 éve született a Kassa melletti Medzenzéfen, egyszerű munkáscsaládból. Az első világháború után családja a Felvidékről Szekszárdra költözött. Itt végezte a gimnázium alsó osztályait, a felsőket pedig Pécsett, mint papnövendék. Érettségi után, 1931-ben belépett a jezsuita rendbe Az itt szokásos filozófiai és teológiai tanulmányokat részben Budapesten, részben Szegeden végezte. Ahogy ő fogalmazott a tegnapi ünnepségen: magyarországi élete legnagyobb részét, tíz esztendőt Szegeden töltött. 1943—46 között az itteni egyetemen történelem—földrajz szakon tanári oklevelet szerzett, és történelemből doktorált. Disszertációját egy XVIII. századi jezsuita. Szabó István kéziratban maradt szónoki munkájáról irta. Távozása után egy esztendeig a rend kalocsai gimnáziumában tanított, majd elöljárói Rómába küldték, hogy a rend központi levéltárában teljesítsen szolgálatot. Azóta Itália földién él. bár az utóbbi időben — főleg a hazai tudományos műhelyek meghívásának eleget téve — gyakran hazalátogat. — Professzor úr. az alma materrel csak rövid időre szakadt meg a kapcsolata. Ma a régi magyar irodalmi tanszék az ön segítségévi l már arra is vállalkozhat, hogy hatalmas anyaggyüjté sét fölhasználva köteteke! adjon ki. Ez alapján sejthető, hogy szép emlékeket őriz Szegedről. — Igen, elsősorban azért, mert nagyon jó tanítómestert im voltak. Mindenekelőtt Hermán Egyed nevét említem, aki premontrei szerzetes volt és kiváló pedagógus. Tőle tanultuk meg a tudományos munka módszertanát, hisz már az egyetemi évek kezdetén arra késztetett minket, hogy válasszunk magunknak témát. A későbbiekben sohasem szűnt meg az érdeklődése munkánk iránt, a legapróbb kérdésekben is segítségünkre volt. — Fő müvének az öt vaskos kötetet megtöltő Monumenta Paedagogica Societatis Jesu-t tartják. Elmondaná, mi ennek a jelentősége? — Azt vizsgáltam, hogy a rendi kereteken is túlmutató. az egész európai iskolaügyet megtermékenyítő jezsuita iskolareform miként bontakozott ki. Amikor Rómába érkeztem, azonnal elhatároztam, hogy — amíg lehet — megkezdem az ottani értékes dokumentumok megmentését. Ez vonatkozik a magyar vonatkozású forrásanyagra — amelyet eddig négy kötetben közöltem —. és az én szűkebb kutatási területemre, a jezsuita oktatási reformra is. — A jezsuita oktatási módszernek lehet-e, van-e máig ható tanulsága? — Nem a lexikális tudás volt a fontos, hanem az, hogy a tanuló jól tudja magát kifejezni. Mivel a jó szónok lói gondolkodó ember kell, hogy legyen, a kifejezéskultúra csiszolódásával a gondolkozás is fejlődött a képzés során. A jezsuita iskolában Cicero volt a fiskális. — önt a tudományának élő emberként jellemzik ismerői. Mivel foglalkozik, ha nem a levéltárban kutat? — Nem vagyok született kutató, hisz jól emlékszem, mennyire letört, amikor a kalocsai tanári posztról Vatikánba küldtek. A feladatomat belátva azonban azt is tisztáznom kellett, hogy nem engedhetek Róma és az évi két hónapos vakáció csábításának. A sok munka sok időt igényel. Szabadidőmben egyébként kertészkedem, narancsot. mandarint, datolyát termesztek, és Szegedre gondolva a hatalmas cédrus >k és pálmák között még paprikát is. Dlusztus Imre Csomagterv a segítséghez Szeged középtávú szociálpolitikai programjáról szóló előterjesztést a közelmúltban tárgyalta meg városunk tanácsa. Az írásos dokumentum első része szűkebb hazánk lakosságának szociális jellemzőit ismerteti, második fele pedig a középtávú szociálpolitikai program céljait és a megvalósítás eszközeit veszi számba. A dokumentum részletes ismertetése helyett. készítettünk interjút Miiller Józsefnével, a városi tanács elnökhelyettesével. Kérdéseinkkel az új helyzet diktálta legfontosabb szociálpolitikai feladatokról tudakozódtunk. — A program társadalmi vitáin többször felvetődött a jelenlegi gazdasági körülmények között mi indokolja egy középtávú 'szociálpolitikai „csomagterv" elkészítését? Véleményem szerint pontosan a nehéz gazdasági helyzetben szükségeltetik a szociális támogatás, ezért nem értem ezt a kérdésfelvetést. — A kérdés egészen pontosan úgy fogalmazódott meg a társadalmi viták során: Ha az országnak nincs pénze, akkor van-e értelme tárgyalni az anyagiakat korántsem nélkülöző szociális, társadalmi segítségnyújtásról. Megvalósithatók lesznek-e a kitűzött célok? A válaszom erre az, hogy az itt és most, a mindenki előtt jól ismert helyzetben az egyik legfontosabb teendő: áttekinteni, -mely rétegeket, milyen mértékben érint az ország gazdasági helyzete, hol, kiknek van szüksége szociális segítségre, illetve milyen új módszerek, eszközök szülessenek a pillanatnyi helyzetből fakadó gondok orvoslására. Azokra a területekre igyekszünk a pénzünket és áz erőinket összpontosítani, amelyekről a segítséget az emberek leginkább remélik. — A tanácsülésen, a program vitáján többek közölt elhangzott a vélemény, miszerint hosszú távon ésszerűbb, gazdaságosabb — s nem utolsósorban humánusabb lenne az idősek házi szociális gondozásának bővítésére fordítani azokat az összegeket, amelyek az intézmények fenntartását szolgálják. — Egyik napról a másikra a kívánalmat m/gvalósitani nem lehet. A tavaly létrejött Területi Gondozási Központok azonban pontosan arra hivatottak, hogy lehetőséget biztosítsanak, minél több idős ember otthoni ellátására. Ez a hálózat azonban még korántsem képes arra, hogy teljes egészében átvállalja az intézményi ellátást. Jószerével azt mondhatom, ahány idős ember, annyiféle-fajta segítséget igényelne. Sokukat kényszerit az egyedüllét és (vagy a sokszor magatehetetlenségre kárhoztatott betegség a szociális otthonokba. Noha a bejutásra sokszor várakozni kell, de előbb-utóbb mindenki kérését teljesíteni tudjuk. Az idősek másik csoportja otthonát meg akarja, és meg is tudja tartani, de jószerével az egész napját az öregek napközi otthonában tölti. E területen minden igényt kielégítünk. Az otthonukat feladni nem szándékozó idősek segítése az előbb említett területi gondozási hálózat bővítésével megvalósítható. Az ideális valóban az lenne, ha minden rászoruló idős embert a saját, megszokott „fészkében" . ápolhatnánk, segíthetnénk, gondozhatnánk, de nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy vannak, akik rettegnek az egyedülléttől, s ezért törekszenek az otthonokba. — A városban 35 ezer 700 nyugdíjas él, közülük 5028 hetven éven felüli • ember teljesen magára hagyatottan, és 5600 fő nyugdija, nem éri el a 2500 forintot. Feltételezem, hogy közülük tö1 Interjú Müller Józsefné tanácselnök-helyettessel beknek nem lenne egyéb segítségre szüksége, „csak" anyagi támogatásra. — Az alacsony nyugdíjjal rendelkezők nagy száma indokolja a rendszeres és rendkívüli szociális segélyezésre fordított összegek emelését, valamint a szociális étkeztetésben részesülök számának növelését. Erre előteremtjük a pénzt minden körülmények között. Viszont őszintén el kell mondjam — sokszor tehetetlenek vagyunk. Pontosabban fogalmazva a rendeletek, szabályozók teszik számunkra lehetetlenné bizonyos esetekben az anyagi segítségnyújtást. Számtalan olyan idős emberről tudok, akik becsülettel elvégzett életmunkájuk után kapott nyugdíjukból nyomorognak. Nem tudok, nekik segélyt adni, mert embe>": mé'**—'guk okán nem kérvényezik a tanácsi támogatást. Megalázónak érzik a kérvény jogosságát elbírálandó kötelező környezdtanulmányt, s egyáltalán azt a tényt, hogy kérjenek. A szigorú jogszabályok pedig számomra nem teszik lehetővé, hogy azt mondjam: Rendben van. megalázónak tartja a segélykérését, nem kényszerítem bele a procedúrába, hanem kifizetem a gáz-, a villanyszámláját, vagy önszántamból kiutalok számára valamennyi pénzt. Ha a dolog nem lenne tragikus, akkor azt mondanám, nevetséges helyzet: millió forintok felett dönthetek, de nincs jogom 500-1000 forintot megítélni annak, akiről tudom, létkérdés számára. — A szociálpolitikánkban új segítömódszerek életrehívását igénylik a pályakezdők, az át- és továbbképzésre „ítéltek" támogatása. Mit várhatnak a tanácstól? — Az eddig megjelent központi intézkedések szerint az átképzési támogatás a szakképzetlen pályakezdőkre, fiatalkorúnkra is kiterjed. A Csongrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda feladata lesz a jövőben a pályakorrekciós és átképzési tanácsadás, az átképzések szervezése és lebonyolítása. A foglalkoztatási alapból pedig munkahelyteremtő beruházások pályázhatók meg. Az átképzéssel, továbbképzéssel szorosan öszszefüggő kérdés a szakmunkásképzés. Országos gond, hogy a jelenlegi helyzetben a vállalatok nem tudják, milyen szakmából, hány szakemberre lesz szükségük. Jószerével félnek a középiskolákban hamarosan tetőző demográfiai hullámtól. Az ipar bizonytalankodásának ellenére arra törekszünk hogy minden általános iskolát végzett gyermek bekerüljön középfokú oktatási intézménybe. Tanuljanak szakmákat, hiszen tény: egy jó szakember lényegesen könnyebben átképezhető, mint példának okáért egy segédmunkás. Akinek már fogalma van egy mesterségről, az rövid idő alatt megtanulhat rokonszakmákat. — Maradva a foglalkoztatásnál, milyennek is tervezik az úgynevezett mozgónyugdijat, melyről a tanácsülésen esett szó. — Mostanában legtöbbet arról beszélünk, hogy az emberek a rokkantnyugdíjazásra törekednek, mert emellett kiegészítő tevékenységet folytathatnak. Én úgy tapasztalom, lényegesen többen vannak azok, akik megromlott egészségi állapotuk miatt már igen nehezen birják a munkát, s bizony teljesítményük is csökken, de ennek ellenére nem rokkantosíttatják magukat. Az úgynevezett mozgónyugdijjal ezeknek az embereknek szeretnénk segíteni, úgy, hogy lehetővé tennénk számukra a munka befejezését, néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt. A rokkantságinál magasabb nyugdíjat kapnának, vállalhatnának egészségi állapotuknak megfelelő könnyebb munkakört, kiegészítő foglalkozást. — Könnyíteni a nök túlterheltségén, úgy hiszem, alapvető, családmentő szociálpolitikai feladat. A városi tanács vezetése koordinatív szerepet vállal a nök részmunkaidőben történő foglalkoztatása érdekében. Mit jelent majd ez a gyakorlatban? — A tanácshoz tartozó intézményeknél próbálkozunk először a részmunkaidős foglalkoztatással. Sok olyan munkakör létezik, amit kétszer négy órában két nő végezhet el, avagy hat-négy órás megosztásban. Tény viszont, a családok többsége •íem engedheti meg magáíak azt a „luxust", hogy az édesanya részmunkaidőben, részfizetésért dolgozzon. Erre inkább a fizikai dolgozó nök vállalkoznak. Tervezünk más könnyítéseket is. Példának okáért a rugalmas munkaidő bevezetését, különösen az értelmiségi nök helyzetét könnyítendő. Meggyőződésem, a magunk által beosztott idő mindig intenzívebb munkára serkent, jobb szervezésre, nem pedig a kevesebb dologra, lógásra. Nem kizárt az otthon dolgozás lehetőségének biztosítása sem. Korántsem kivitelezhetetlen az otthoni gépírás vagy adminisztrálás. Magyarázat nem szükségeltetik ahhoz, milyfen könynyebbség lenne a családanyák számára például ez utóbbi megoldás. — Mindenekelőtt azért, mert a családi életek válságának, a válásoknak az anyák kizsigerelése az egyik legfőbb oka, hiszen igy agyonhajszolva képtelenek a család összetartására. Ha már a társadalom alapsejtjénél tartunk mondom el: a család működési zavarait szociálpolitikai programmal nem lehet megoldani. Valamilyen intézményes segítség azonban elvárható. — Egy jól működő családsegítő központ sok-sok nehézségen átsegítheti az embereket, konfliktusokat oldhat meg. „Fel is építjük" ezt a központot a közeli jövőben, csak még annak tisztázásán fáradozunk, hogy eldöntsük, milyen rendszerben működjön. Az országban 'öbbféle modell létezik, s úgy ítélem meg, kapkodás, meggondolatlanság jellemzi a központok szervezését. Városunkban eldöntött kérdés. a nevelési tanácsadót, mely kiváló szakemberekkel, jól látja el évtizedek óta a feladatát, — nem szüntetjük meg, mint ahogyan erről korábban szó volt. A Családsegítő Központ létrehozásával éppen arra törekszünk, hogy az újonnan megszervezendő intézmény azokkal a rétegekkel, családi problémákkal tudjon foglalkozni, amelyek eleddig nem kaptak sehonnan segitő támogatást. — A lakásgazdálkodás, a szociálpolitika sokadik kiemelkedően fontos területe. — A VII. ötéves tervidőszakban számítva arra, hogy a központi szervek szociális bérlakásépitésre pótlólagos fedezetet biztosítanak — a tanács 1010 szociális bérlakás felépítését tervezi. így az igénylók fele juthat otthonhoz. A lakáshoz jutás támogatására ebben a tervidőszakban 302 millió forintot irányoztunk elő. Tanácsi lakásra gyakorlatilag csak a többgyermekes családok számithatnak. Kalocsai Katalin