Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-08 / 32. szám

3 Hétfő, 1988. február 15. Foglalkoztatáspolitikai javaslatok A tervidőszak. végé- tételek mellett kezdhetik pá­ré munkahelyet kereső lyájukat, vállalkozhatnak csa­felnőttekké válnak a demog- ládalapitásra. Az AISH ki­ráfiai csúcs idején született mutatásai szerint míg 1983­gyermekek. A számítások ban — a diplomásokat nem szerint 1990-ben — 1983-hoz számítva — 100 elhelvezked­viszonyitva — mintegy 20 ni kívánó fiatalra 129 mun­százalékkal tóbb szakképzet- kahely jutott, addig tavaly len és 15—16 százalékkal csak 90. több szakképzett fiatal pá- Mindezek alapján a hiva­lyakezdo all munkaba. Az tal támogatja a munkaerő elorejelzes, valamint a mun- ésszerű, hatékony foglalkoz­kaero-gazdalkodásban nap- tatására irányuló törekvése­jainkban tapasztalható gon- keti ugyanakkor szükséges­d..k alapjan az Állami Ifjú- nek tartja, hogy kellő időben sági es Sporthivatal — a szülessenek meg az elhelvez­KlSZ-szel egyetertesben — kedési nehézségek megelőzé­kezdemenyezte, es továbbra sét, illetve csökkentését szol­is szorgalmazza, hogy átfogó Kaló állami intézkedések. En­kormanyzati program ke- nek érdekében javasolta töb­szuljon a 90-es evek elején bek között a foglalkoztatás­munkaba allo korosztályok politika eszkiizrendszerének elhelyezkedesi gondjainak korszerűsítését. Ezen belül enyhítésére. kezdeményezte, hogy terjesz­Az AISH álláspontjának szék ki az átképzési rend­kialakitásakor abból indult szert a munkaviszonyban ki, hogy a főbb társadalmi- nem álló pályakezdőkre, dif­gazdasági folyamatokban be- ferenciáltan bővítsék az el­következett kedvezőtlen vál- helyezkedési támogatásban tozások miatt a fiatalok az részesülők körét és a rész­eddigieknél is nehezebb kö- munkaidős munkavállalási rülmények között, illetve fel- formákat. A kereskedők várnak A magán-kiskereskedői létszám az elmúlt években egyenletesen növekedett, s mind többen váltottak keres­kedői engedélyt a rosszul el­látolt körzetekben, települé­seken, valamint azokban a szakmákban, ahol pótolhat­ták a hiányzó állami és szö­vetkezeti üzleteket. Január 1-je óta azonban érezhetően megtorpant a fejlődés. Mint a Kisosz vezetői elmondták — s mindezt a vásárlók is tapasztalhatták — az év első hónapjában szinte sehol sem nyílt új magánüzlet, és a régiek közül sokan — taná­csi engedéllyel — szünetelte­tik az árusítást. E jelenségek oka elsősorban a bizonyta­lanság; a vállalkozók úgy érzik, hogy a piaci viszonyok nem kialakultak, egyelőre nem mérhető fel, mire lesz a jövőben fizetőképes kereslet. Az új adózási rendszerből adódó feladatok is nagyon sok kereskedőnek okoznak gondot: bonyolultabbá vált az adózás alapjául szolgáló üzleti ikönyvek vezetése. 99 Keresem a nehéz fiúkat" Még nincs egyéves a Szegedi Informatikai Kisszövet- lesztésekbe. Az eszközök in­kezet. A tavalyi év április elsejét jegyzik megalakulásuk telligenciáját fokozzuk mik­, . , ,.... , .,,,,. j • roelektronikai alkatrészek datumakent. A tagok többségé ket vallalati gazdasagi beépítésével. Szellemi ex­munkaközösségböl igazolt át ide. portunk egyrészének ellen­tételeként talán sikerül — Mi volt a váltásra valutával fizetnek majd. Az maJd eszközöket is behoz­kényszerítö ok? — érdeklő- ország általános műszaki nunk. az országba, ez rend­dóm Papp Lászlótól, a kis- színvonalát ismerve, ez nem szereink értékét igencsak kis dolog. S ugyebár a leg- emelhetné. Szoftverfejlesz­gazdaságosabb kivitel a ha- téseinkkel mar nem alapve­zai szellemi termékek ex- töen a MAV-ot célozzuk. A portja. Szakembereik végez- Vállalatok gazdalkodasanak . ,, nek építészeti tervezéseket segítésére ajánljuk a Gésa ad™ és építő szakipari munkákat fantázianevű rendszerünket. ¡s Ezzel nemcsak az ügyviteli munkát lehet segíteni, ha­Az eddig elkészült munká- nem ráépülhet egy vezetői kalmatlanná vált számunk- ikból néhány: Békéscsabán információs rendszer. A ra, ugyanakkor a piacunk számitóközpontot építettek, döntésekhez igen rövid idő még élt, sőt. . Az is vilá- Budapest—Kürtös pályaud- a]att bérről, megrendelések­gosan látszott, hogy új pia- var adatátviteli rendszerét röl, számlázásról, utókal­cokra a munkák komplex tervezték meg, a szolnoki kulációról és sok másról elvégzésével, a teljes fel- rendezőpályaudvar adatát- iebet majd információkat adatra való vállalkozással viteli rendszerét tervezték szövetkezet elnökétől — A legnagyobb megren­delőnk közölte velünk, hogy nem hajlandó kifizetni a kisvállalkozásoknak megrendeléseket sújtó 20 százalékos különadót. Tehát a végéem, mint forma al­lehet betörni. Sokszoros tükörben és szerelték össze. Záhony­ban a könyvtár köteteinek számítógépes nyilvántartá­sát szervezték meg (ez a rendszer a Liberátor fantá­zianevet kapta). Legnagyobb megrendelőjük eddig — a Menedzserek, vállalkozók, kisebb csapatokat is moz­gatni képes emberek társul­tak ebben a kisszövetkezet­ben. Többségüknek még ma is másutt van a főállása. valamik„ri vz«fú,m4>k anVa- szellemi er Mindössze nyolcan adták ^v^ JA csak ennek itt le a munkakönyvüket. vállalata a MAV volt. A vasútnak továbbra is készi­kapni. — Ekkora tervekhez ele­gendő a mostani létszám? — A túl nagy alaplét­szám nem lehet célunk. De keresem a nehéz fiúkat. Az olyanokat, akik képesek szellemi értéket létrehozni, a hasznosulásá­hoz már nem tudnak szer­Lelki konfliktusaink több­sége abból származik, hogy mások szeretnénk lenni, mint amilyenek vagyunk. Pa­radox dolog, hogy megválto­zásunkhoz nemcsak meg kell nek azok sikeres megoldásá- át gátlásain. Lejátsszák a fő ismerni, hanem el is kell fo- ra. Egy ilyen csoportnak 8— szereplő által kezdeménye­gadni önmagunkat. Segit eb- 12 tagja van. Az á jó, ha a zett jelenetet, majd megbe­ben, ha olyan, akár művileg csoporttagok nagyjából ha- szelik, ezáltal érzelmileg és létrehozott helyzeteket kere- sonló iskolázottsággal, foga- értelemmel is feldolgozzák a sünk, ahol mintegy az elfő- lomkészlettel rendelkeznek, jelenet tartalmát. A csoport gulatlan külső szemlélő né- A csoportot képzett vezető tagjai kölcsönösen elmond­zöpontjából figyelhetjük meg irányítja, a foglalkozásokon ják hasonló élményeiket, és magunkat. A hagyományos elhangzottakat a csoporttá- beszámolnak azokról a gon­pszichoterápia során ez a gok nem mondhatják el ki- dolataikról, amelyeket ben­megismerés két személy, a vülállóknak. nük az előadott jelenét ki­kliens és a pszichiáter kö- foülalkofás színhelve az váltott. zött. sorozatos beszélgetések színpad amelye; A főszereplőtől függ. hogy folyamataban jon létra. Ah- a^elyszinén lala'lható beren- mit fogad el, és mit utasít dezési tárgyak és a képzelet vissza a csoporttagok által A foglalkozás színhelye az. úgynevezett színpad, amelye« hoz hasonlíthatnánk mind­ezt amikor az ember szem- seaits>fiévgf mindig a szüksé- közvetített jelzésekből. A le­beul a tükrével es egyetlen ^Sk^s helyszinlül játszott jetenet katartikus nezopontbol lathatja v.szont Rendeznek be A csopyort ve_" hatása azonban nemcsak őt önmagat. zetője irányítja az egyes fog- érinti, hanem a csoport ját­Az Egyesült Államokban lalkozásokat, A foglalkozá- szó vagy csak szemlélő tag­Jakob Levy Moreno irányító- sokon többnyire kiválik egy jait, sőt, a csoportvezetőt is. savai 1942-ben nyílt meg az főszereplő, aki eljátssza az őt Hosszabb távon megnő a első pszichodráma intézet, foglalkoztató konfliktusokat, résztvevők érzékenysége a Moreno a csoport-pszichote- Eljátssza a saját életét, meg- saját érzéseik és szükségle­rápia megalkotója, módszere mutatja világát konfliktusait teik felfogasara. Fokozodik a az ötvenes évektől terjedt, át és fantáziáit. Á csoport tag- k°ckazatvaHalasi készségük, Nyugat-Európába, a szocia- ¡aibói további szereplöket j°bba" bíznak sajat donte­lista országokban pedig csak választ akik az ő életében seikben- növekszik személyes az utóbbi években kezd te- fontos szerepet játszó szemé- autonómiájuk, ret hódítani. A csoport- lyeket jelenítenek meg: há- A pszichodrámacsoport pszichoterápia lényeees úii- zastársat, szülőt, testvért, nem elsősorban lelkibetegek lása, hogy a konfliktusok, gyermeket, munkahelyi ve- kezelésére szolgál, bár pszi­fantáziák nemcsak verbáli- zetőt, esetleg a főszereplő én- choteráoiára is alkalmas, san és egy pszichiáter szá- jének részeit, normákat, Profitálhat belőle mindenki, mára jelennek meg, hanem szükségleteket, félelmeket. A aki gyakran kerül konflik­erre a célra alakult csopor- játszóknak tiszteletben kell tushelyzetbe, akinek bizton­lokban a résztvevők felké- tartaniuk, hogy cz adott pil- sa8ot jelent az, ha kedvezőt­szült irányító segítségével el- lanatban a főszereplő a leg- ,en következmények nélkül játsszák szorongásaikat, foritosabb személy, és lehető- kipróbálhatja önmagát. Egy konfliktushelyzeteiket, majd vé ken tenniük, hogy a hely- pszichodrámacsoport nem együtt megbeszélik, értéke- zet átélése révén szembesül- baráti kör, de egy őszinte lik. Maradva az előbbi pél- jdn az emberekhez való ví- kapcsolatokban szűkölködő danái: itt nemcsak a pszi- szonyával. A csoport többi világban helyettesitheti . an­chiater szemében, az egy .agja beleérző figyelemmel nak funkcióit, szem tükörben látja önmagát követi a játékot, az ember, hanem személyi­sége önmaga számára is Egy-egy foglalkozás azzal J. sokszorosan tükröződik a kezdődik, hogy a csoportta­többi résztvevő reakcióiban. S°k sorra beszámolnak róla, hogy az utolsó találkozás óta Hogyan történnek a pszi- történt-e valami lényeges chodrama-foglalkozások? velük mi|yen lelkiállapot­Először is ki .'kell alakítani ban érkeztek a helyszínre, egy csoportot olyan önként Ez lassan feloldja a résztve­jelentkezökből, akik valami vők szorongásait, közös hul­okból szükségét érzik, hogy lámhosszra kerülnek. A be­sajálos körülmények között vezető beszélgetés során már kipróbálják spontán konf- látszik, melyik csoporttag liktusmegoldó készségüket, van olyan lelkiállapotban, segítő szándékú közegben, hogv megjelenítse saját mintegy • tét nélkül próbára konfliktushelyzetét. Többnyi­tegyék donléskészségüket, re ónként jelentkezik, aki szimulálják életük tétre me- játszani akar, a csoportveze­nő helyzeteit, és felkés-zülje- tő esetleg biztatással segíti Hartai Ernő pszichiáter hm-mfhe iS eT5„» "'if te"n"ek""adatátvitel)' közpöntő- vezeteket megmozgatni. Jó­harminc. Igény szerint al- . . ... számítóközDon- részt ''yen emberekre van kalmazottak időleges bevo- fokat De volt mT me«enl szüksége a kisszovetkezet­násával bővítik a kapacitá- dSk a szegeTgaTdalkö- nek. A végrehajtáshoz ped.g sukat. dók közül a Dél.Tisza elengedhetetlen a jó szak­A tevékenységük igen Menti Afésztől és a Taurus- embergarda. Nagyon nagy sokágú: információs rend- tói is. fantaziat latok a kisszerve­szereket építenek, számító- Mi. t„„oiu „„„ zetek , .. osszedolgozasaban, gépes hálózatokat és azok T, M,IWen tervetk kooperáctojaban. környezetét teremtik meg, ' — Nagy vállalatoknak, adatátviteli utakat tervez- — Feltétlenül fontos sze- milliárdos termelési érté­nek meg, de kialakítják a rep lesz tevékenységünkben kű gazdálkodóknak lehet géptermeket is. Megszerve- a jövőben is a lokális, vagy partnere egy kisszövetkezet? zödött egy ütőképes szoftver ennél nagyobb hálózatok — Mindenképpen. Külö­részleg is. Elsősorban a PC fejlesztésének. Mindenütt nősen akkor, ha szellemi kategóriájú számitógépek' vállalkozunk az ilyen fel- terméket és annak megva­programjainak elkészítésére adatokra, ahol munkánkra lósítását tudja ajánlani, ma­specializáltak magukat. Már szükség van. Szeretnénk be- gas színvonalon és gyorsan, az exportkilátásaik is biz- kapcsolódni a biotechnoló- Ügy, ahogy erre más válla­tatóak. Külföldi megbizóik giai, egyáltalán a magyar lat nem képes, remélhetően konvertibilis laboratóriumi műszerfej- B. I. Véget értek immár a ló- tos műszakátalányt még a tuszevő idők, az emberekl tévé is bemondta; vagy ta­hajba kapnak minden jutta- Ián amit bemond a tévé, táson. Igazuk van, s egyál- nem vonatkozik a Zöldért­talán nem csodálható, hogy re?" a közelmúltban olyan leve­leket is kaptunk, amelyek közül a legkevésbé mérges hangút idézem: „A Delma­gyaiország 1987. december 24-i számában ön azt írja, .7„„„u„ ' ..,..., , . . azonban az otszaz forintos leltározási átalánnyal nincs különös­képpen túlfizetve a keres­kedelmi dolgozó. Hát én közlöm önnel, nekünk, a ... számú ABC-üz.let dolgozói­nak nemhogy ötszázat, de A levél, persze, nem ed­dig tart, kapcsolt részei is vannak ... A tévé pedig ez­úttal alighanem rosszat mon­dott be, ami előfordul. Ez a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályáról nem föltéte­lezhető; lássuk tehát, ho­gyan rendelkezik leltárügy­ben a minisztériumi leirat. — ötszáz forintot csak a leltárfelelősöknek, s a más munkakörből, munkaterület­ről áthelyezetteknek fizet­tünk. Az ö munkájuk volt ygyanis — megítélésünk szerint — a legfelelösségtel­jesebb, illetve legnehezebb. Négyszáz forintot juttattunk a leltáríróknak, leltárellen­öröknek, boltvezetőknek és . , . . -helyetteseknek. Ezt az ösz­szeget különösen a napi ti­zenkét órát körmölő, négy példányban indigózó leltár­íróktól nem kell irigyelni... Akik háromszáz forintot kaptak, fizikai munkát vé­geztek, amiben nem az a lényeg, hogy fizikai, hanem Ipari abrakkeverékek Az állattenyésztés teljesítményei oz idén az elmúlt évihez képest viszonylag kis mértékben növekednek, ám a termelőknek annál többet kell tenniük a minőség ja­vításáért. Ezt a követelményt minden korábbinál jobban figyelembe veszi a takarmánygazdálkodás 1988. évi terve, amely egyenletes ellátást ígér a nagyüzemeknek és a kis­termelöknek egyaránt. Szemes abrakból az előirányzott hozamok lehetővé teszik az igények kielégítését, emellett exportálunk is. — Mindenekelőtt ki­méi négyszázat sem fizetett mondja — tájékoztatott Tá­a Zöldért. Azaz, fizetett, de pai Károly, a Zöldért áru­dolgezótársaim és én nem forgalmi főosztályvezetője hogy nekik nem is kellett értjük, az elosztást. . öt- —, hogy a leltározás, mint teljes munkaidőben részt száz forintot csupán a lel- "túlmunka ellenértékét, a venni a leltárban, tárellenőr kapott; a boltve^ munkadíjazás általános szt­zetők négyszáz, mi. dolgo- bályai szerint pénzben, 'i­zók pedig háromszáz forint tetve a dolgozó kívánságára juttatásban részesültünk. E szabad időben lehet meg­váltani. Célszerű — így a leirat —, ha a vállalatok gazdasági szervezetei a lel tényt kissé furcsának tart­juk, mivel az ötszáz forin­— Hm... Ezt a levél nem tartalmazta. De ha már benne vagyunk az ok­nyomozásban, tekintsük ái" a január másodikat és har­madlkai leltározást hogyan, Dixieland itt — és ott Nagy sikerű koncertet adott tegnap este a Nagy­színházban a Benkórdixte­land. Az Amerikát járt együttes produkciójára olyan sokan voltak kí­váncsiak Szegeden, hogy jegyeket már a koncéit előtti napokban nem is lehetett kapni. Szerkesztő­ségünkbe többen telefonál­tak, s nemcsak azért, hogy megtudják, miként lehet­ne belépőhöz jutni, Egy­úttal megkérdezték: rr.iért nem szerepelt eddig, vagv legalább most, Szeg'id Benkóékkal egyenrangú dixielandegyüttese, Mol­nár Gyula zenekara — a Nagyszínházban? Nos, nem tudjuk. Leg­följebb gyanítjuk, hogy a gmk-r-zerűen műköJö Benkó-dixieland rendelke­zik akkora tökével, hogy kibérelhesse a színházat, valamint olyan szervezői, menedzseri erőkkel, hogy biztosak lehessenek ben­ne: koncertjükre meg is telik a nézőtér. Molnárék­nak mindez nincs; arról nem is szólva: ki venné meg Szegeden a 150-200 forintos, színházi koncert­re szóló belépőket, amikor potom negyvenért havonta hallgathatja a közkedvelt dixie-muz.sikát Molnárék­tó] — a Délép pinpeklub­jában ... Igaz, hogy az ország legjobb klarinét'»­sa Molnár Gyula (nemreg kapta meg a címet), igaz, hogy külföldön, vagy más hazai nagyvárosokban ők is kapnak színházi Dódiu­mot. de hát Szegeden — itthon vannak..'. A pin­cében. S. E. tározók részére (tekintet- mibóí főtték? nélkül a munkakí.rre és a — Másodika leltár nélkül személyi alapbérre) leltára- is munkanap lett volna, zási műszakonként átalányt Ezért a napért átalány te­állapítanak meg, hát nem járt, a három-jiégy­- Talán ez értelmeződött ötszáz forint viszont ¡f?6"-. A olyanformán, hogy kivétel vasarnapt munkát vegzok­nélkül, minden dolgozó öt- nek "SVancsak, függetlenül attól, hogy általában csak egy-két órára mentek be az üzletbe. De hát egy ilyen rövid intermezzó is tönkre­teheti a családi vasárnapot; úgy gondoltuk, ezt meg kelt száz forintot kap? — Föltehetöleg igen ... Most pedig bontsuk le a kérdéses időszakot napokra, s tekintsük át: mely napok­ra mennyi pénzt kaptak az fizetni emberek a Zöldértnél! . . — Honnan származnak — A leltározást januar el- , „ sején kezdték meg a boltok. ezek az összegek? Esetleg Ez a nap munkanapnak bérpreferencia igénybevétv­számitott, vagy nem? léből? — Elseje fizetett ünnep- — Bérpreferenciát mi nap volt. A dolgozók igy nem igényeltünk, e pénzeltet megkapták az egy napra saját béralapjából biztosi­eső átlagkeresetüket, azt a totta a vállalat. De nem­bizonyos átalányt; plusz t:z csak ezeket, hanem a ds­ettő) teljesen külön kezelen- cember huszonkilencedikén dő, háromszáz, négyszáz, ii- kifizetett hat-hétszáz fö­léivé ötszáz forintokat. rintos, szintén a leltárral .... ... járó túlmunkáért kifizetett — MJ Ü0lJ ° differenciálás jutaimakat oka? Kik kaptak ötszázát, s kik hármat? Farkas Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom