Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-06 / 31. szám

10 Szombat, 1988. február 13. Mindenhol sportszerűen és becsületesen SPORT Ma délután Á hatodik hely a tét A női kosárlabda NB I.-ben a hét végén befejező­dik a bajnokság, amit majd a rájátszás követ. A küzde­lemsorozatnak nagy, és te­gyük hozzá, megalapozott reményokke] nekivágó Sze­ged SC csapata igen nehéz helyzetben van a finálé előtt. A kék-fehér-Jeketék a legjobb hatba kerülést jelöl­ték célként, ám a menet közben történt bukdácsolás következtében, az egyébként reális elképzelések megva­lósulása, veszélybe került. A szegediek ma a szintén első hat közé aspiráló MTK­VM együttesét fogadják. A fővárosiaknak 7, a vendég­látóiknak 6 győzelmük van. Tavaly novemberben Buda­pesten 66-62-re nyert az MTK-VM, tehát most Ve­rasztóéknak minimum 5 ponttal kell győzniük, hogy övék legyen az annyira óhajtott 6. hely. A sikerben viszont csak akkor bízhat­nak, ha a szerdai, kecske­méti teljesítményüket jóval túlszárnyalják, lelkesednek, akarnak, és a döntő pillana­tokban higgadtan cseleksze­nek. A mérkőzés délután 5 óra­kor kezdődik az útsrenedi Sportcsarnokban, a játékve­zetők Gencsev és Szilvássy lesznek. A bajnokság állása: t. Tungsr. 17 -15(1-1135 3« Z. HSF. H 3 1467-113» 31 3. Pár» 12 5 1264-11*2 2» «. nVTK » S 1269-1363 25 .5. BÉAC 7 10 1253-127« 24 6. MTK-VM 7 10 1216-1273 24 7. Szöged C 11 1151-1227 23 ». Szekszárd 5 12 1204-1345 22 9. Kecskemét 5 12 1145-1396 22 10. Kp. Kpurt. 4 13 1211-1435 21 Az utolsó forduló párosítása: vst-s—Tungyam. Szekszárd— BSE. SzeRed—MTK-VM, DVTK— |i'.AC, Kecskemét—Bp. Sparta­cus. „A Sportszerűségi -Díj Bizottság,4 a beérkezett ja­vaslatok megvitatása után úgy döntött, sportszerűségi dijat adományoz Török Bélának, a Szeged SC ví­zilabdázójának, aki tavaly májusban a BVSC elleni bajnoki mérkőzésen a biz­tos gólszerzés helyett sé­rült ellenfelén segített, vgy, hogy a holt térbe dob­ta a labdát." Fair-play, azaz becsületes, sportszerű játék. Valamikor a versenyző és sportember a világ legtermészetesebb dol­gaként egyet jelentett. Ma viszont a rohanó, törtető vi­lágunkban sajnos,» átértéke­lődött, majdhogy teljes egé­szében szétvált, elkülönült egymástól. Az eredmény, a siker fékevesztett, kíméletlen hajszolása közben olykor, vagy inkább legtöbbször nincs válogatás a cél elérését segítő eszközökben. Ezért is vált napjainkban szívet me­lengetővé a sportpályák aré­nához hasonlítható hangula­tában, az egyébként magától értetődő, mégis ritkán ta­pasztalható, az ellenfél ki­szolgáltatott helyzetével nem visszaélő, a vetélytársat kí­mélő nemes gesztus. Jólesik leírni, hogy Török Béla, a Szeged SC OB l-es vizilabdacsapatának kiváló­sága, a szó legszorosabb ér­telmében vett igazi sportem­berek közé sorolható. Azok -közé. akik szeretnének min­dig jól játszani, és folyton gvőzni akarnak. Azon az ominózus mérkőzésen is arra törekedett, hogy betaláljon a vasutasok kapujába. Így esett meg, hogy a labdáért való viaskodásban — teljesen véletlenül — belenyúlt az őt semlegesíteni próbáló Heltai György szemébe. A sors sze­szélye, hogy a játékvezető mégis a szegedi pólós javára ítélt szabaddobást, ö gyorsan ei is végezte, maid amikor visszakapta a labdát, döb­benten eszmélt, csak a kapus réz vele farkasszemet őrző­ié. Heltai pedig távolabb tő­le. a kötélre borulva kezeibe temeti arcát. A pillanat tört lésze alatt döntött: a labdát a kaputól messzire, az alap­vonalon túlra dobta... Röplabda NB I. Szolnoki győzelem Török Béla A találkozó végén Gyar­mati Dezső, a magyar vízi­labdasport egyik nagy öregje így méltatta a nem minden­napi esetet: „Béla, engedd meg, hogy gratuláljak! Sok évet megértem a medence partján, nagy csatáknak vol­tom részese, de ilyet még so­ha nem láttam, nem tapasz­taltam!" „Hallva Dezső bá' szavait, tulajdonképpen akkor tuda­tosodott bennem, hogy vala­mi különlegeset cselekedtem. Pedig villanásnyi ideig sem lordult meg a fejemben, hogy mást is csinálhatnék, mint amit tettem" — emlékezett az akkor történtekre az új­donsült fair-play díjas vízi­labdázó. Közvetlenül az eset utan. nem mindenki dicsérte Török Bélát, mert a BVSC — egy góllal! — megnyerte a mérkőzést, és győzelmével — a Szolnok nem kis bána­tára — az, utolsó találkozó ei edményétől függetlenül, bainok lett. A 25 éves sportoló, mond­hatni, véletlenül kötött ba­rátságot a vízilabdázással. Édesapja, idős Török Béla. aki a hatvanas években a SZEAC kalapácsvetője volt, az atlétika felé próbálta te­relni fiát, ám ez sehogyan sem tetszett a labdajátékok­hoz vonzódó ifjúnak. Ki­lencéves lehetett, amikor Debreczeny Pál edzőnél úsz­ni tartult. A vizisportokat kedvelő szakember gyorsan átirányította a pólósokhoz, látván, minden adottsága megvan ahhoz, hogy jó vízi­labdázóvá váljék. Első edző­jenek. Lihótzky Károlynak is ez volt a meglátása, s mint a példa bizonyítja, jó jósnak bizonyultak. Mostani mestere, Pozsgay Zsolt — akivel alkotó szelle­mű, igazi műhelymunkát vé­gez a csapat — ugyancsak jó véleménnyel van a jelenleg tgen nehéz helyzetben levő, kettős feladatot ellátó spor­tolóról. Török Béla ugyan­is ügyvédjelölt, és hivatásá­nak tekintett foglalkozása — ínég úgy is, hogy kollégái na­gyon sokat segítenek neki —, akárcsak a vízilabdázás, szintén egész embert kíván. Ahogyan edzője mondta, a játékos hozzáállása kifogás­talan, nagyszerű emberi tu­lajdonságokkal rendelkezik. Semmilyen körülmények kö­zött nem feledkezik meg ar­ról, mivel „tartozik" a szak­osztálynak, társainak, a csa­patnak, amely jó szereplésé­vel igyekszik csökkenteni, könnyebbé tenni terheit. Szóba hozva sportolóként és magánemberként elérendő céljait, a hatalmas termetű vízilabdázó mindkettőről ragy-nagy lelkesedéssel be­szélt. Csapatát mindenkép­pen a legjobb négy közé vár­ja, ott pedig éremben bízik, ami — mindegy, hogy mi­iyen fényes — nekik biztosan nagyon szépen csillog, ha meglesz. Hivatását említve azt mondta — bár náluk nem szokás fair-play díjat oszto­gatni — ügyvédként is „sportszerűen", mindig be­csületesen kíván majd mun­kálkodni. * Az ünnepélyes díjkiosztást v.árcius elsején "Budapesten, r MUOSZ székházában ren­dezik. Gyiirki F.rnő Szeged SC­bérletek A Szeged SC megkezdi sportirodáján (Bajcsy-Zsi­lin.sz.ky u. 14.) a féléves labdarúgóbérletek árusítá­sát. A lelátó 40», B lelátó 300, katona-, diák- és nyug­dijasbérlet 200 forint. A bérletek munkanapokon reg­gel 7 órától délután fél 4-ig vásárolhatók. Szolnok—Szeged SC 3:2 (—8, 11, 10, —10, 13). Férfi mérkőzés. Lila isko­la, 300 néző. Vezette: Pados, Takács. Szeged SC: Nusser, Med­ve, MELKVI, Huszta. Hul­mann, Rácz. Csere: Arany, Magyar, Petheö. Edző: Nyá­ri -Sándor. Remekül kezdett a hazai csapat. Rácz nyitásait köve­tően szorgalmasan gyűjtöt­te pontjait. A vendégek nem hagyták annyiban és még á vezelest is átvették, 7:6-ra. A nyitó helyre a for­gás után Medve került. Zsi­nórban szerezte ekkor a csapat a pontokat. A háló­nál Melkvi, Huszta és Hul­mann remekelt. Fél óra sem kellett a Játszma nyerésé­hez a szegedi gárdának. A folytatásban jobban kezdett a szolnoki együttes, mégis ugy gondoltuk (10:6-nal), hogy a hátralévő öt talála­tot simán sikerül hozni. Nem így történt, egyenlített, a Szolnok. A harmadik játszmában 10:5-re vezetett a vendégcsapat. Hajrázni kezdett a Szeged, de nem sikerült hozni a szettet. Na­gyot lélegeztek a nézők, amikor a negyedik játszmá­ban sikerült kiegyenlíteni a csapatnak. 2:2 lett a mér­kőzés állása. A fináléban már 9:3 volt a vendégek javára, amikor szívós játék­kal sikerült fölzárkózni és remény volt a mérkőzés megnyerésére is. Sajnos a Szolnok jobban bírta a haj­rát és nyert. Ezzel a győ­zelmével a Szolnok pont­számban beérte a Szegedet. Csak az első játszmában szerepelt tudásának megfe­lelően a hazai csapat. Ez azonban a 136 perces csatá­ban kevésnek bizonyult. Az első szett sikere után mint­ha leengedett volna a sze­gedi gárda. I. L. Sajtótájékoztató a téli olimpiáról Előkészületi mérkőzésen Szeged SC—Kun 8. SE 5-0 (2-0) A Szeged SC NB 11-es labdarúgócsapata tegnap, pénteken délután a Tisza­parti stadion salakos edző­pályáján előkészületi mér­kőzést játszott. A mintegy 200 néző előtt lezajlott talál­kozót Veress vezette. Szeged SC: Leb oniczky (Csehó) — Fábián (Magyar), Bogdán, Sahin (Kun), Kán­tor (Kovács), — Takó, Ko­vács G. (Major), Takács — Varga, Pillinger (Hegyeshal­mi), Deák. Gólszerző: Bogdán, Takó, Kun, Deák (2). Pénteken délelőtt sajtótá­jékoztatót tartottak a téli olimpiáról az Állami Ifjú­sági és Sporthivatalban, amelyen részt vettek a Cal­garyba utazó magyar csapat vezetői és itthon tartózkodó tagjai (a műkorcsolyázók Bulgáriában vannak). Bocsák Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság titkára bevezetőjében arról szólt, hogy a 600 e/res kanadai nagyvárosban ünnepi han­gulatban várják az olimpiai résztvevőket. Már Calgary­ban van az amerikai csapat, továbbá a csehszlovák és a szovjét siversenyzők. össze­sen 52 ország képviselteti magát a XV. téli olimpián, ami részvételi csúcsnak szá­mit. A mintegy 2500 sporto­ló versengéséről 3500-4000 újságíró tudósít. Magyaror­szágról három újságíró és egy tévéstáb utazik Calga­rvba. Sajátos rekord még, hogy az olimpiák tör­ténetében most osztják ki a legtöbb aranyérmet: össze­sen 46-ot. A magyar csapat vezetője. Greminger János, az AISH főosztályvezető helyettese egyebek között arról beszélt, hogy az. öttagú sportkülönít­ménytöl a tisztes helytállást várják el, és a versenyzők nevében azt igérte, hogy ennek igyekeznek is meg­felelni. A Magyar Olimpiai Bizottság — amikor döntött a magyar résztvevőkről — a következő célt fogalmazta meg: a jégtáncos F.ngi Klárának és Tóth Attilának az első tíz között kell vé­geznie, a műkorcsolyázó Téglássy Tamarát pedig a 10. hely körül várják. A két síversenyzönek, a sifutó Mayer Gábornak és a biat­lonista Kovács Zsoltnak pedig azt „írták elő" hogy a várhatóan mintegy 80 fős mezőnynek legalább a felél utasítsák maguk mögé. Kézilabda A Kner Kupa keretében újabb mérkőzést látszott a szegedi NB l-es női kézilabdacsapat és vere­séget szenvedett. Borsodi Bánvasz—I'udaprlnt Szegedi Textilművek SE 27-23 (11-10). Női mérkőzés. Miskolc, 609 néző. V.: Taizs. Zavaczki. Borsodi Bányász: Kovácsné — VINCZÉNÉ 6, Bocslné 5. Feketé­né 2. NAGYNE 5. Kondiné 3, Kovács 3. Cs.: Kun (kapus). Hollőné 3. Edző: Bereczky György. Szeged: Farkasné — Gylmesl­sé 6. Mokosné 3. SULYOK 9, Gát 2. Kispál 2, Utasi l Cs.: Ko­vácsné (kapus). Gajdács!. Edző: Szabó Károly. Kiállítások: 4 perc a Szeged­nél. Hétméteresek: 5/4, 111. 6/8. Munkaalkalmak Felsőfokú végzettségű energe­tikus! tanfolyamot végzett, gya­korlattal rendelkező munkavál­lalót keres a Szegedi Postaigaz­gatóság (Lenin krt. 41.) föener­getikusi munkakör betöltésére. Érdeklődni lehet: a 22-011 tele­fonszámon, a beruházási és épí­tési osztály vezetésénél. x Az, ÉGSZI Délorg Dél-magyar­nrszági Szervező Leányvállalat felvesz R 20/22 számítógépek üze­meltetéséhez operátor, műszaki szakembereket. Nagygépes anyag- és bérrendszereket Isme­rő, középfokú közgazdásági vég­zettségű szervezőket. Mlkrogépes rendszerek fejlesztéséhez gépész­mérnök, számviteli, kereskedel­mi üzemgazdász, közgazda, rend­szerszervezőket. Jelentkezést: az alábbi cimre kérjük beküldeni: ÉGSZI Délorg, Szeged, Vág u. 4., 6724. A Kéziszerszámgyár Szegedi Leányvállalata felvételre keres 'gyakorlattal rendelkező marós, villanyszerelő, víz- és gázveze­ték-szerelő, esztergályos szak­munkásokat tmk-munkára, egy műszakos munkaidő-beosztással. Jelentkezni: a leányvállalat munkaügyi csoportján, Szeged, Rigó u. 38. Az Oxigén- és Dissousgáz.gyár Vállalat szegedi lerakala (Sze­ged, Héketelep, Vásártér) két műszakos munkakörbe férfi se­gédmunkás) keres oxigéntöltol beosztásba. Jelentkezni lehet: a lerakóiban. A Szegedi Szűes- és Szabóipari Kisszövetkezet azonnali belépés­sel méret* s szalonba, kiemelt bérezéssel szfles-szabász szak­munkást vesz fel. A Szegedi Szalámigyár és Hús­kombinát felvételre keres köz­gazdasági végzettséggel rendel­kező adóügyi előadókat, nyil­vántartókat, árkalkulátnrokat, valamint középfokú végzettség­gel bérelszámolót. Jelentkezni lehet: Szeged, Alsóvárosi ff. 64. Telefon: 28-033/168. Déltex Kereskedelmi Vállalat Szegedi Divatszahósága felvételt hirdet 4 órás hivatalsegéd! mun­kakörben. Jelentkezni lehet: Szeged, Széehenyl tér 17. Az OMH Mértékhitelesítő Hi­vatala márelus I-jei belépéssel I elvételre keres közgazdasági technikumot végzett, gépírni tü­dő, 30—35 éves munkavállalót, adminisztrátori munkakörbe. Je­lentkezni lehet: Szeged, Lenin krl. 57., 7—15 őra, 30-áig. Gépírni tudó eladót felvesz a Tanért, Szeged, Csongrádi sgt. 101. A. Déltex Kereskedelmi Válla­lat gyakorlattal rendelkező bér­számfejtőt keres. Jelentkezni le­het: a vállalat központjában, a személyzeti vezetőnél. Szeged, Tábor u. 2„ II. emelet. A Szeged Nagyáruház Üzemel­tetési Társulása felvételre keres takarítónőket. (Nyugdíjasok je­lentkezését nem kérjük.) Jelent­kezés helye: Szeged, Jókai u. j„ 416-os szoba. A Vitév Szegedi Építésvezető­sége legalább 5 éves kivitelezői gyakorlattal rendelkező építész­technikust keres művezetői munkakörbe. Jelentkezni: mun­kaidőben, az építésvezetőségen lehet, személyesen. Szeged. Dam­janich u. 21. Telefon: 14-H22 12-25 melléken. Költségvetési intézmény felvé­telre keres szakképzett és több­éves gyakorlattal rendelkező élelmezésvezetők Bérezés: a II 1983. (XII. 17.) A115111 sz. ren­dele'. szerint. Jelentkezés: „Élel­mczésvezrtö 419/12" Jeligére a Sajtóházba. Textilipari nagyüzem rérnázó, szövöelokészitó területre tech­nológus'. vesz (el. A munkaterü­let technikai színvonalára jel­lemző jelenleg beüzemelő com­puter vezérlésű frlvetógépünk. Követelmény: textilipari felső­fokú végzettség, egy-két, évi gya­korlat, illetvo technikusi végzett­ség hosszabb gyakorlati Idővél. Fizetés: megállapodás szerint, a munkakör premizált. Jelentke­zés: Ujszegedi Szövőipari Válla­lat, technológiai osztályvezetőnél, Szeged, Alsó Kikötő sor II. A Csongrád Megyei zöldért Vállalat szegedi kirendeltsége (Szeged, Dorozsmai ut 41. sz.) gépműhely üzemegységé!»** keres esztergályos szakmunkást. Ér­deklődni lehet: a helyszínen, vagy a 61-625 26-os telefonszá­mon. A Szegedi Postaigazgatóság távközlési osztály:-, felvesz mély­építésben jártas, felsőfokú vég­zettségű szakembereket és erős­áramú mérnököt, vagy üzem­mérnököt előadni munkakörbe. Fizetés: megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet: az osztály veze­tőnél. Telefon: 14-530. Az Alföldi Bútorgyár (elvesz faipari technikust, vagy nagy szakmai gyakorlattal rendelkező aszialos'. és férfiszabót műveze­tőnek. Az. Alföldi Bútorgyár nagyfai munkahelyre felvesz, sertéstelep­re, felügyelöt (lehet nyugdíjas Is). Szakképzett és betanított sza­kácsot, kézilányt, felszolgálót, portás, felveszünk. „Önéletrajz 331/12" jeligére a Sajtóházba. x A Szegedi Magas- és Mély­épitőipari Vállalat felvételre ke­res: építésszerelési munkák ára­zásában jártas kalkulátor! vég­zettségű munkatársat és lakatos szakmunkasokat. Jelentkrznl le­het: Szeged, Csongrádi sgt. U., a vállalat személyzeti vezetőjé­nél és r. munkaügyi osztályán. A. Szegedi Postaigazgatóság mérlegképes könyvelöt keres számlaellenőri munkakörbe. Fi­zetés: e. kollektív szerződés sze­rint. Jelentkezni lehet: a köz­gazdasági osztályon személyesen, vagy a 12-214 telefonon. A Szegedi Postaigazgatóság gazdasági irodája keres közép­fokú anyaggazdálkodói vagy fel ­sőfoku raktározási szakvizsgával rendekező raktárvezető', és rak­tár vezető-helyettest. A Szeged Megyei Városi Tanács V. B. Bölesödéi és Cseesemöott honr. felvételre keres szakképzet; gondozónőket, valamint szakkép­zetlen dolgozókat terhnikai mun­kakörbe. Jelentkezés: Szeged, Párizsi krt. 27. sz., munkaügy. A Szegedi Postaigazgalösag iparszakos közgazdászt kere* elemző közgazdászi munkakört» . Fizetés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: r. köz­gazdasági osztályon személyesen, vagy a 12-214-es telefonon. Korház-rcndelölntézet felvé­telre keres szakkepzett cukrász; és takarítónőket. Jelentkezni le­het: munkaügyi osztály, Tolbu­hin sgt. 57. A. Csomiép Szak-, Szerelőipari Szolgáltató Leányvállalat, Sze­gpd, Osz u. 4., (elvételre keres anyaggazdálkodási csoportveze­tőt középlskojai vagy fclsofoku végzettséggel, épületgépész szak­mában jártasak előnyben. Fize­tés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: r. vállala', gazdasági igazgatóhelyettesénél. A Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat érettségizett adminiszt­rátort és gépírót vesz lel. F-ére­zés: megegyezés szerint. Jelent­kezni lehet: a vállalat személy­zeti osztályán. Szeged, Honvéd tér 5 B szám alatt. A. Kisteleki Egység Afész Hús­üzeme felvételt hirdet az alahhi munkakörök brtöltésére: vil­lanyszerelő szakmunkás, nyugdí­jas éjjeliőr, húsipari szakmunká­sok, közgazdasági érettségi vég­bizonyítvánnyal rendelkező ad­minisztrátor, husraktár-krzehi. Érdeklődni és jelentkezni lehel: a húsüzem vezetőjénél (Kislelek, Vaspálya u. 2. sz. Telefon: 91-225). A Tápéi Háziipari Szövetkezel felvételre keres gyakorlattal és szakmai végzettséggel rendelkező gépjármü-ügylntézot, valamint gyakorlattal rendelkező férfi rak­tárost. A munkakör betöltéséhez ervényes erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Tápe. Régész tér 8., személyzeti veze­tőnél. A. Déri szakközépiskola márci­us 1-jci belépéssel felvesz okle­veles gépészmérnököt 1—5 éves gyakorlattal. Jelentkezni: Szeged, Úttörő tér 7. sz. alatt. Készárurak tárba középfokú rak tárgazdálkodási tanfolyamot végzett munkavállalót felve­szünk. Jelentkezni lehet: Unl­versal Vegyipari Kisszövetkezet. Szeged, Hajai u! I. Az Autofer Autójavító Leány­vállalat, Szeged, Sárosi u. II. s/am alalt felvételre keres: 2 gépelni tudó adminisztrátort (le­be kezdő Is). Jelentkezni: Sze­geti, Sárosi u. II., munkalrlve­telen. A petőfilelepi Időskorúak Szo­ciális Otthona, Szeged, Acél u. 1. felvételre keres foisknlai vég­zettségű szociális otthoni foglal­koztatót, szakkepzett és szak­képzetlen ápolót, víz-, gazkeszii­Itk-szerelöt, takarítót, portást, raktárost. A. JATE Gazdasági Igazgatósá­ga. napi 4 órás munkaidővel, megbízható munkatársat keres Minolta es Infotec márkájú fénymásolók kezelésére. Jelent­kezés: Dugonics tér 13., II. rm. 25. szoba. Az MTA Szegcdi Biológiai Köz­pontja esztergályos szakmunkasl keres felvételre, Jelentkesni le­het: Szeged, Odesszai krt. 62. ÉpUlctkarbantarlási munkák­ban 3 segédmunkást és 2 kő­műves szakmunkást felveszünk, lelentkezn! lehet: a Szegedi Ál­lami Gazdaság Fehér-tói kerüle­tében, az építésvezetőnél. Illet­ményföld-juttatás biztositutt. Te­lefon: 61-444. A SZOTE Gazdásági Igazga­tósága felvételre keres rakodo segédmunkást, parkgondozó se­gédmunkást és érettségive! ren­delkező kertészt. Jelentkezni le» het: szolgáltatási osztály. Sze­ged, Lenin krt. 107. A Tisza Élelmiszer és Vegyi­áru Kereskedelmi Vállalat mun­katársat keres árosztályára ár­eltiadti (árkalkulátori) munka­körbe, azonnali belépéssel, ki­emel'. bérezéssel. Feltetelek: kö­zépiskolai végzettség, árkalkulá­tori szakképesítés, többéves ár­munkában eltöltött gyakorlat. A jelentkezést szakmai önéletrajz­zal e. vállala'. személyzeti osztá­lyára kérjúk (Szeged, Suhordo u. 5.). A Mczöhcgyesi Mezőgazdasági Kombinát felvételre keres leg­alább 3 éves szakmai gyakorlat­tal rendelkező állatorvost. Fize­tés: megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezést: a sze­mélyzeti osztályra kérjük. A Malév szegedi irodájába (Oskolr. u. 5.) felvételt hirdet Jegyeladó munkakörbe. Jelent­kezési feltételek: szegedi lakas. középiskolai végzettség, közép­foku angol nyelvvizsga (ezen­kívül más idegen nyelv Ismerete eltinyös). Jelentkezés: előzetes megbeszélés alápján a fenti cí­men. Telefon: 24-200. Ipari kisszövetkezet felvételre keres gyakorlattal és mérlegké­pes szakvizsgával rendelkező számviteli vezetni. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal. Szeged, Bajai ut 3. sz. alatt. Ipari kisszövetkezet felvételre keres gyakorlattal es gépipari végzettseggel rendelkező műsza­ki fejlesztőt. Jelentkezés: részle­tes önéletrajzzal. Szeged, Bajai út 3. sz. alalt. Közlemény A Juhász Gyula Művelődési Központ (Szeged. Vörösmarty u. 5.1 ' csecsemő- és gyermekruha szabás-varras és kotes tanfolya­mot Indít február 17-en. 17 ora­kor. Tanfolyam ideje: 3 hónap. Részvétéit díj: 1000 Ft. Jelent­kezni lehet: a helyszínen. x 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom