Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-04 / 29. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Havi előfizetési díj: 43 forint Ára; 1.80 forint A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA szarri csütörtök * fa/iúo Egészség és népképviselet A magyar nemzet jövőjét nagyban meghatározó két témakörről tárgyalt tegnap a HNF Csongrád megyei el­nöksége, Nagy István elnökletével. Számtalan érdemi. tájékozta tást. Az adórend­szer megértése azonban a képviselők számára hihetet­, , ., ...... len nehézséget, okozott, s konkrét problémákat felvető hozzaszolas, javaslat, heves ezek után legfeljebb a képvi­vita jellemezte a tanácskozást, ahol a megye egészségügyi programjáról és az ehhez kapcsolódó népfrontfeladatokrol, illetve az országgyűlési képviselők munkájáról folyt a selck egynegyede tudott er­demben bekapcsolódni az adóvitába. E tapasztalat kapcsán vetette fel Takácsné egy képviselői klub létreho­zását. Így megoldhatóvá vál­ELsöként Szabó G. László, lósíthatatlan egészséges táp- na az országgyűléseket meg­a megyei tanács elnökhelyet- lálkozásról szólt Tényi Má- előzően a képviselők szakmai tese egészítette ki szóban az ria professzor. A szigorú felkészítése egy-egy soron elnökség tagjaihoz korábban rendelkezések alkalmazása következő parlamenti témá­eljuttatoft megyei egészség- — mint például a munkahe- ról megőrzési programtervezetet, lyi alkoholfogyasztás meg- A tanácsok és a képviselők Mint elmondta, a tervezetet tiltása — valószínűleg az kapcsolatáról szólva mondta: — amelyet a megyéknek feb- egészssgvédelem más terüle- meglehetősen nehéz feladat ruár 10-ig kell elkészíteniük tén is eredményt hoznának, eldöntött ötéves te™ után a — széles körű társadalmi vi- mondta Boda Sándor. A biz- terület, a választókörzet igé­ta után állítottak össze. Eze- tosftótársaságok egészségvé- nyejt képviselni. Eredményes ken a vitákon gyakorta fel- dő akcióit szorgalmazta Tur- népképviselet csak akkor vetődött a kérdés: időszerü-e csikné Süli Mária, Szabó Gá- várható ha tervet megalko­;; most — a jelenlegi jwhéz borné pedig az egészségmeg- tós el(il{ megbeszélnék azt az gazdasági helyzetben — kő- brzés e]]en ható intézkedé- országgyűlési képviselőkkel. zep- avagy hosszú tavu példaként em- Jóllehet a tanácsülésekre a egeszsegmegorzo programot SLKro1 p^uaseni em . rendszeresen tervezni s vannak-e lehet- b'tve az alkoholizmus elleni képviselők rendszeresen tervezni, s vannas e, icnei meghívást kapnak, de a het­nek-e reális esélyei a prog- harc közepette forgalomba köznapi munkájukat a taná­ram megvalositasának? Koz- hnzolt alkoholtartalmú üdí- CS),k néhány esetben azzal megegyezés született abban a tőltalokal és a sorra nyíló sö- nehezítik, hogy nem adnak kérdésben, hogy noha számos rozoket borozókat Végezetül választ harminc napon belül tényező károsítja egészsé- Tráser ' László javaslatát - a íe,vetett Problémákra, günket, mégis csokorba kell mjszerint a népfront a saját A választókkal történő ta­szedni a feladatokat Okfel- ,ehetőségem be.u. támogassa ^g^^^SStS taro elemzés kereteben be a „ szamú belklinika eCho- £ _ természetesen ab_ kell mutatni, a bajok forrását kardiográfjának megvásár­annak okán is, hogy a társa- )ását — a testület elfogadta. dalom tagjai egyénileg is felelősnek érezzék magukat az egészségükért, s ennek' az értéknek a megőrzéséért. A megyei tanács elnökhe­ban az esetben, ha ezt a képviselők igénylik. A kép­* viselőcsoport vezetője nehez­A HNF megyei elnöksége ményezte, a helyi sajtó nem második napirendként — foglalkozik az országgyűlési képviselők tevékenységével, a Csongrád megyei ország gyűlési képviselők tevékeny­........ ségéröl és a képviselőcsoport illelve e8y«s képviselők nagy lyettesenek szobel. kiegesz..- munkájaról kapott jelentest. sajtónyilvánosságot kapnak, tőjét követően elsokent Peri A/ irasos tájékoztató kap- míg mások munkájáról nem Illés professzor az egészség- csán felmerült kérdésekre esjk ^ ügyi albizottság neveben Takacs Imréné, a megyei kért s/ót Hozzászólását e»v képviselőcsoport vezetője vá- A HNF megyei elnöksége­ken szót. Hozzaszoiasat e..y ,aszo,t Tubbek kozolt el„ nek ülésén végezetül Osz valószínűleg kevesek altal is- mondta hogy a legutóbbi Károly titkárhelyetles tett mert adat ismertetésével Országgyűlést megelőzően, a javaslatot a népfrontbizott­kezdte, miszerint Magyaror- képviselők első ízben kaptak sag és elnökség első félévi a tárgyalandó témával kap- munkatervére. csolatos mélyreható, lényegi K. K. szagon 1986-ban az egeszség­úgy 27 milliárd forintos költ­ségvetéséből — a sokat han­goztatott — megelőzésre mindössze 900 millió forintot, tehát az összköltség 3,3 szá­zalékát fordították A pro­fesszor hangsúlyozta, ha ez az elosztási arány így marad, akkor reménytelen a szemlé­let- és munkastílus-válto­zás az egészségügyi intézmé­nyekben. Felhívta a figyel­met arra is, hogy konkrét felvilágosítás szükséges — mégha sokkoló hatású is — megyénk lakosságának egészségét kivált veszélyez­tető, speciális jellegzetesség­ről, így az öngyilkosságok­ról, a szív- és érrendszeri megbetegedésekről, alkoholiz­musról, narkomániáról és a növény védőszer-mérgezé­sekről. A városi népfront titkára, Kulcsárné Kiss Piroska azor kat a területeket sorolta, amelyeken a társadalmi szer­vezet már konkrét lépéseket tett a program megvalósítá­sának érdekében. A népfront a szülői munkaközösségeken keresztül részt vesz az iskola egészségnevelésben, támo­gatja az egészségvédő egye­sületet, körzeti bizottságai révén az időseket, sportprog­ramjaival pedig a családo­kat. A családi krizishelyzetek jövőbeli sokasodásáról, a mai árviszonyok mellett megva­Q DÍVSZ Iroda ülése Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára szerdán látogatást tett a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség budapesti székházában. A vendéget Valid Maszri elnök és Cserveny Vilmos fótitkár tájékoztatta a DÍVSZ tevékenységéről, va­lamint a szövetség budapes­ti közgyűlésén elfogadott megújulási program végre­hajtásának eddigi tapaszta­latairól, s a jövőre megren­dezendő XIII. Világifjúsági Találkozó előkészítésének feladatairól. Szűrös Mátyás részt vett a DÍVSZ Iroda ülésén, ahol tájékoztatást adott hazánk külpolitikai tö­rekvéseiről. Harmincéves a népi ellenőrzés Szerdán ülést tartott a űjulási folyamat részese Központi Népi Ellenőrzési volt. Bizottság a szervezet szék- Az ország társadalmi­házában. A népi ellenőrzés gazdasági-politikai konszo­megalakulasának 30. évfor- lidációjából részt vállaló né­dulója alkalmából Ballai pi ellenőrzés kezdetben a László, a KNEB elnöke gazdálkodói, a munkavál­megemlékezett a szervezet 3 lalói fegyelem megszilárdi­évtizedes eredményeiről, tására, a társadalmi tulaj­időszerű feladatairól, s kő- don védelmere, a termelés szöntötte a népi ellenőröket, i,,bb megszervezésére, a bü­illetve az ülésen részt vevő ™.krácfia megfékezésére a kulonfele visszaelesek lelep­egykori ¡KNEB-vezetoket lezésére összpontosította fi­A társadalom széles réte- gyeimet. A gyors stabilizá­geinek részvételével müko- ciót kővetően a vizsgálati te­dő szervezet életre hívása- matika szelesedett, guzdago­nak körülményeit feleieve- dott. Mindinkább a tobb nítve Ballai László . hangsú- ágazatot érintő gazdaságpo­lyozta: az 1958. február 3- lilikai vizsgálatok, illetve a án megalakult első Közpon- lakosság anyagi, szociális, ti Népi Ellenőrzési Bizott- kulturális, egészségügyi ellá­ság az 1953 után kibontakozó tását felmérő ellenőrzések társadalmi és politikai meg- kerültek előtérbe. Újabb szolgáltatásokat ígér OTP az Betétek és hitelek alakulása Az Országos Takarék- takarékból, mint amennyit kült a kötvényforgalom is: pénztár az elmúlt eszten- új betetként elhelyezett.) az OTP, 6,3 milliárd forint dót — az előzetes adatok A legtöbben a rövidebb értékű kötvényt adott el, eb­szerint — 246 milliárd fo- időre lekötött betétkönyvek- bői 4,4 milliárd forintnyi a rintos betétállománnyal zár- bői vették ki pénzüket, a saját kibocsátású értékpapír, ta. A lakosság OTP-ben el- tartós lekötésű — és maga- a többit megbizas alapján helyezett pénze 4,9 milliárd sabb kamatozású — betétek­forinttal csökkent ugyan az hez .kevésbé nyúltak. Az év folyamán, a 12,2 milliárd OTP jelenleg 700 ezer ifjú­forintnyi kamatjóváírás sági takarékbetétkönyvet eredményeként azonban a kezel, az átutalási betét­növekmény összesen 7,3 számlák száma is meghalad­milliárd forint volt. (A ta- ja a 700 ezret, s ma már, karékszövetkezettekkel mintegy 260 ezren vannak együtt a betétállomány de- azok az ügyfelek, akik berü­cember 31-én 286,6 milliárd ket, illetve nyugdijukat is forint volt, 11,7 milliárddal átutaltatják a munkahely­több, mint 1 évvel koráb- ről. 3,3 milliárd forinttal nö­ban, a növekedés teljes egé- vekedett tavaly a személy­szében a 14,4 milliárd forint gépkocsi-befizetések össze­kamatjóváhagyásból adódott, ge, jelenleg 220 ezer várako­enélkül számolva a lakosság zónák 16,8 milliárd forintja nagyobb összeget vett ki a van a takarékban. Megélen­• g •• (• » «• | Köszönjük a télnek... . .. no meg az építőknek, hogy úgy szaporodnak Újró­kuson a házak, mintha mit sem tudnának visszafogott tervekről, átcsoportosított pénzekről, a lakásépítés csökkentéséről. Tavaszt idé­ző felvételeink a Rókusi körút vidékén készültek, de mint a tervekből megtudtuk, nemcsak itt költözhetnek új lakók a panelokba. Az ed­digi számítgatások szerint ugyanis Rókus II/2-es üte­mében OTP-beruházásban több mint 370 lakást építe­nek a közeljövőben, míg a tanács pénzéből 36 otthont adnak át itt az idén. A Mészöv támogatásával 40 lakásos épület szerelését kezdik meg, de ennek át­adására valószínűleg csak jövőre számíthatunk. Schmidt Andrea felvetele értékesitétték. Az elmúlt .évben a taka­rékpénztár 68 milliárd fo­rint hitelt nyújtott a lakos­ságnak, 16 százalékkal töb­bet, mint 1 évvel korábban, s a hitelállomány jelenleg, mintegy 255 milliárd forint. A hitelek több mint 90 szá­zalékát lakásépítésre, illetve -vásárlásra adták. Áruvásár­lási hitelt 708 ezer alkalom­mal kértek az ügyfelek, s a kapott pénzből 9,7 milliárd forint értékű árut vásárol­ták. Személyi kölcsönt 460 ezren kértek, 5,5 milliárd forint értékben, ez 25 száza­lékkal több mint 1986-ban volt. Nőtt az igény a mező­gazdasági és a vállalkozói hitelek iránt is: 115 ezren, 4,3 milliárd forint hitelt kaptak az OTP-től. A valutaforgalom tavaly forintban 4,9 milliárdot tett ki, 2,6 milliárd forintért adott el, s 2,3 milliárd fo­rint ériekben vásárolt valu­tát az OTP. Az idén a betétállomány, mintegy 5-6 milliárd forin­tos növekedésére számíta­nak. Folyamatosan felülvizs­gálják a betétkonstrukció­kat, s felmérik, hogy milyen új szolgáltatásokra van igé­nye a lakosságnak. A tava­lyinál mérsékeltebb hitel­igénnyel számolnak, külö­nösen azért, mert az év ele­jétől a kamatok megnöve­kedtek, s kevesebb a lehető-' ség a kedvezményes hitel­felvételre is. Lakásfelújítás­ra, -'korszerűsítésre például a korábbi 100 ezer forint he­lyett csak 50 ezer forint kér­hető kedvezményes kamat­tal. Változtatást tervez az OTP a lakások építésénél: a telepszerű tömeges lakások helyett egyre inkább a ma­gasabb igényeket is kielégí­tő otthonok létesítésére tö­rekszik. Az ügyfelekkel olyan szerződéseket kíván­nak kötni, hogy a leendő la­kástulajdonosok már a terve­zés szakaszában tájékozód­hassanak a lakás méretéről, elrendezéséről, s az építésbe is beleszólásuk lehessen. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom