Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-26 / 48. szám

r Péntek, 1988. február 2(5. 3 ^ Tanácsülés Sándor fa l/án Fejlesztések, kinevezések Sándorfalva nagyközség közös tanácsa tegnap, csü­törtökön tartotta ülését. Klöbb Kónya József tanács­elnök számolt be a ket ta­nácsülés közötti döntések­ről, utasításokról, majd ha­lint Sándorné vb-titkár be­szelt a tavalyi tanácsi gaz­dálkodás tapasztalatairól, es a településfejlesztési hozzá­járulás felhasználásáról. Szó esett a településfejlesztési bizottság munkájáról is. Megállapították, hogy a működési bevételek elma­radtak a tervezettől: 734 ezer forint a kiesés összege. Az érdekeltségi bevétel vi­szont I millió 979 ezer forint­tal tóbb, mintamit a tanács tervezett. A településfejlesz­tési hozzájárulás összege pedig 504 ezer forinttal magasabb, mint amire szá­mítottak. Kiderült a testület ülésén, hogy az elmúlt évben nem sikerült a felújítási felada­tokat maradéktalanul vég­rehajtani. Például a dóci művelődési ház homlokza­tának felújítása áthúzódott erre az évre. Az utak fenn­tartására, mint ut­il let ve az anyagok felújítására, vula­es járdaépítésre, ezekhez szükséges beszerzésére fel­használtak a tervezett és az ev közben kapott pótössze­get. Az orvosi rendelőhöz tar­tózó kazánházat felújítot­tak, és központi fülest sze­reltek be a védőnői szobá­ba. Korszerű fogászati be­rendezéseket is vásároltak, és vettek egy magzatiszív­hang-hallgató berendezést is. Sándorfalván 305 gyerme­ket tudnak ellátni az óvo­dákban. de csupán 282 óvo­dást írattak be tavaly a szülök. Az óvodavezetői ál­lás betöltésére pályázatot írtak ki. A jelentkezők kö­zül Kovács JózSefnét nevez­tek ki titkos szavazással. Más személyi ügyekben is döntöttek. Csonka Lajos lett a körzeti orvos, a gyer­mekorvosi teendőket pedig Borsi Éva látja el. A tanácsülés előterjeszté­sekkel és interpellációkkal ért veget. A. S. Elmaradt a folyók jegesedése A^néphit szerint, ha jég­törő Mátyás a folyókon és tavakon neve napján jegel talál, akkor összetöri, ám ezúttal meg jéghártyára sem lelt, s így most az lenne a dolga, hogy jeget csináljon. A körülmények viszont nem kedveznek a jéggyártásnak, mert a Duna vizének hő­mérséklete Budapestnél és Bajánál is megközelíti a 4 fokot, a Tiszáé Szegednél 3,3. a Balatoné pedig 1,2 fo­kos. Ahhoz, hogy a jegese­dés meginduljon, napi mí­nusz 10 fokos középhómér­sekletnek legalább 3-4 na­pon át kellene hűteni a fo­lyókat és a tavakat. Ennek azonban nagyoa kevés a valószínűsége, mert a több mint egy évszázadra vissza­nyúló, rendszeres vízügyi megfigyelések szerint az a jellemző, hogy a Dunán és a Tiszán átlagosan február közepére eltűnik a' jég. A Balatonon pedig általában márciusban fejeződik be a felszakadozott jég elolvadá­sa. Segítenek a rászorultakon A megyék társadalombiz­tosítási tanácsai a rendelke­zésűibe álló keretek fel­használásával a különösen alacsony nyugdijak emelésé­vel, illetve esetenként segé­lyek kiutalásával segítik az arra leginkább rászorult kis­nyugdíjasokat, s a szociális körülményeik, iLletve a hosszan tartó betegségük miatt súlyos helyzetbe jutot­takat. Hogyan látja el fel­adatait a Csongrád Megyei Tá rsadal om b iz tos i tás i( T; i ­nács? — ezt kérdeztük Du­dás Józsefnétól, a tanács el­nökétől. Száznégyezer nyugdíjas — Az .mit kizárólagos jogköre a havi 4 ezer 200 forint alatti nyugellátás fel­emelése — mondotta beve­zetőben Dudás Józsefné. — Megyénk 456 ezur lakosa közül jelenleg 104 ezer a nyugdíjas, 40 százalékuk 70 év feletti. Egy 1980-os adat szerint — akkor 98 ezer 800 nyugdíjas volt Csongrád megyében — több mint 80 százalékuknak csupán 3 ezer 500, vagy annál kisebb összegű nyugdija volt. Az 1987. evi, illetve az idei elő­irt emelkedések merteket is figyelembe véve. változatla­nul igen alacsonyak ezek a nyugdijak. Kialakulásukhoz hozzájárult, hogy megyénk­ben a kisebb kereseteket nyújtó könnyű- és élelmi­szeripar, továbbá a kereske­delem foglalkoztat nagyobb számú, főként nőj munka­erőt. Ebből következik, hogy az .mtl hónapról hó­napra nagy számú nyugdíj­emelési kérelemmel foglal­kozik. Egyébként hazánk­fián jelenleg az ipar tóin. 2 ezer 980. a mezőgazdaság­ban pedig 2 ezer 850 forint a minimális liavi nyugdíj. Tavaly az 58 ezer 980 forin­tos havi keretből 150-től 400 forintig terjedt az eseten­ként megítélt emelés. Az egy nyugdíjasra jutó átlag 252 forint volt. Iden már 04 ezer 550 forint áll havon­ként ö célra rendelkezésre. Ez az összeg lényegében tíz­szerese annak, amit 1983­ban az mtt ' havonként nyugdíjemelésre fordíthatott. A kivételes nyugellátás, vagyis az alacsony nyugdi­jaknak a felemelese a je­lenlegi 4 ezer 200 forintos határig a következő feltéte­lektől függ: több évtizedes munkában el tol tölt idő a szocializmus építésében, gaz­dasági, mozgalma, vagy köz­életi tevékenységgel szerzett érdemek, illetve környezet­tanulmánnyal a 1 á t ámas zto tt szociális körülmények, anya­gi rászorultság. Ném része­sülhetnek ilyen emelésben a szociális otthonokban elhe­lyezettek, továbbá azok, akik nyugdíjasként kereső foglalkozást folytatnak, sem azok, akik három éven be­lül kivételes nyugdíjemelés­ben részesültek, végül azok sem, akik az öregségi nyug­díjra vonatkozó korhatárt öt évvel nem haladták túl. A döntéseknél az mtt nem veszi számításba az addigi nyugdíjba a különféle — családi, házastársi, jövede­lem- — pótlékot, a lakbér­emelés miatt folyósított szo-/ ciális támogatást, továbbá a vakok szeméivi járadékát, illetve szociális segélyét. A kérelmeket a munkahelyi, illetve a szakszervezeti, eset­leg tanácsi javaslattal egvült kell eljuttatni az mtt-hez. ahol azokat az ügynevezett hivételes ellátási — nyugdíj­ügyi — bizottság bírálja el. a beérkezés sorrendjében. Több'éle ráuallsag Szólt az mtt elnöke arról is, hogy a bizottság rendsze­res segéllyel támogatja a tbc-s. asztmás és más, sú­lyos, hosszan tartó beteg­ségben szenvedőket. Egy-egy alkalommal 1200 forintot szavaz meg nekik — termé­szetesen, orvosi javaslat alapján — az mtt segély­ügyi bizottsága A segélyek folyósítására 1988-ban két­millió forintos keret áll ren­delkezésre. Ebből részesitik esetenkénti szociális .segély­ben az arra rászorulókat is — környezettanulmány alapán. Közbenjár az mtt abban is, hogy — ha a kö­rülmények ezt indokolják — a tanács rendszeresen, illet­ve esetenként segélyt nyújt­son magányos, szociális szempontból rászorult em­bereknek. Érkeznek kérelmek az mtt-hez különösen nehéz családi és szociális körül­mények közölt élőktől. Van­nak olyan kérelmezők is, akik tíz éi/nél kevesebb munkaviszonnyal rendelkez­nek, vagy öt évnél hosszabb időn át — saját hibájukon kívül — ném dolgozhatlak. Méltánylást érdemlő esetek­ben az mit ellátást állapít meg Részükre, miként — ugyancsak — kivételes ár­vaellátásban részesíti az ilyen, elhalt szülök egyedül maradt gyermekeit. Az elmúlt évben köztJ hétezer nyugdíjemelési, il­letve segélyezési üggyel fog­lalkozott az mtt említett két bizottsága: 3 ezer 400 esetben javaslatok, környe­zettanulmányok mérlegelése után kellett felelősségtelje­sen dönteniük S bár az emelések összege viszony­lag szerény volt, mégis hoz­zájárult a kérelmezők egyébként változatlanul ne­héz helyzetének valamelyes enyhítéséhez. Perényi István adóbevallás és -befizetés az első negyedévben Az állammal szembeni tartozást az egyéni vállalko­zók és magánszemélyek két­fajta nyomtatványon rendez­hetik: OTP-nél. MNB-nél vagy a kereskedelmi ban­koknál elszámolási számlá­val rendelkezők az illető pénzintézetnél átutalási megbízás kitöltésével; illet­ve a takarékszövetkezetek­nél, az adófelügyelőségen (később a postahivatalnál is kapható) az átutalási posta­utalvány (csekk) segítségé­vel. Aki pénzintézetnél el­számolási számlát nyitott, annak minden adónemet érintően a költségvetési kap­csolatait (adóbefizetés, -visz­szaigénylés) ezen a számlán keresztül kell lebonyolítania. Fontos tudnivalók Ügy az átutalási megbízá­son, mint a postautalványon mindig fel kell tüntetni az adózó azonosító számát (adó­számát, vagy személyi szá­mát) a megfelelő kockákba. Szerepelni kell az átutalá­si megbízáson — az átutalni kívánt adón kívül — a feladó elszámolási számlaszámá­nak, illetve a befizetést fo­gadó adóelszámolási iroda megfelelő adónemre és pénz­intézetre vonatkozó bevételi számlaszámának. (Ez utób­bit a számlakezelő pénzinté­zetnél meg lehet tudni.) Az elszámolási számláról történő adófizetés előtt (akár átutalási megbízással, akár postautalvánnyal történik) mindig gondoskodni kell ar­ról, hogy a számlán elegendő pénz álljon rendelkezésre az adó atutalásárá. Fedezethiá­nyos átutalást a pénzintézet nem tud teljesíteni. így az adóbefizetés késedelmesnek minősülhet! Egyéni vállalkozók teendői A: általános forgalmi adó­val: OTP-nél. MNB-nél, keres­kedelmi bankoknál elszámo­lási számlával rendelkezők: Az 1987. második félévig az adóhatóság számítógépes nyilvántartásába felvett, ál­talános forgalmi adót fizető vállalkozók a lakhelyükre kapnak az adóelszámolási irodától egy borítékban 13 darab átutalási megbízást, ami egész évre elegendő. Az átutalási megbízás 4 példá­nyos, előnyomva tartalmazza az adóelszámolási iroda egyéni vállalkozók általános Hónap Határidejű Egyem vallalkozok ... _,. , esetében Magánszemélyek Microcad 'SS Csütörtökön a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyete­men megkezdődött a Microcad '88 elnevezésű számítás­technikai és műszaki találkozó. A háromnapos kiállítás és szakmai tanácskozás legfőbb célja a napjainkban fellelhe­tő legkorszerűbb számítástechnikai eszközök és módsze­rek bemutatása, az egyetem, a k u la tus fej 1 etsz.t és es az ipar kapcsolatainak, továbbá a szakemberképzés feltéte­leinek javítása. Fogók — Szegedről SZJA előleg A KA (vissza­"ovlés is) váll.-i ado­eldleg AFA (vissza­elöleg igénylés is) Január Bevallás Befizetés II. 20. II. 11. 15. 15. — — 11.15. — 11. 15. Február Bevallás Befizetés III. 20. III. III. 15. 15. — — III. 15. — 111.15. Március Bevallás Befizetés IV. 20. IV. 15. IV. 15. — IV. 15. IV. 15. Negyedéves befizetés IV. 20. IV. 20. forgalmi adó kezelési szám­la számát. Ugyancsak elő­nyomott formában ezen az okmányon van lehetőség a bevallásra is. Értelemszerű kitöltése és a pénzintézetnél történő leadása után egy pél­dány az adózónál marad. Az előbb meghatározott, de 1987. második félév vége óta kezdett (elszámolási számlával rendelkező) vál­lalkozók, akik nem kapták meg ezt a borítékot, az OTP­nél, MNB-nél, kereskedelmi banknál kaphatnak üres át­utalási megbízást, mellyel adófizetési és — külön fel­tüntetve bevallási kötele­zettségeiket teljesíthetik Takarékszövetkezetnél el­számolási számlával rendel­kezők: A takarékszövetkezetek pénztárainál rendelkezésre álló, adónemenként különbö­ző átutalási postautalványok segítségével fizethetnek, amiket kitöltés után csak a számlát vezető takarékszö­vetkezetnél lehet benyújta­ni. A takarékszövetkezet az átutalás összegét keresztül­vezeti az adózó elszámolási számláján, így ebben az esetben is meg kell teremte­ni adófizetés előtt a szüksé­ges fedezetet a számlán. Az adó bevallására a csekk há­tulján előnyomott szöveg ki­egészítésé szolgál. Ha a vállalkozó (vagy ma­gánszemély) nem rendelke­zik még elszámolási számlá­val, de általános forgalmi adót óhajt fizetni, az adófel­ügyelöség ügyfélszolgálatain kaphat postai csekket. Az ál­talános forgalmi adó vissza­igénylési nyomtatvány ugyanitt 4 forint ellenében kapható, később a nyomtat­ványellátó boltok is árusíta­ni fogják. A visszaigénylést közvetle­nül az adóelszámolási iroda címére kell küldeni: APEH Adóelszámolási Iroda. Buda­pest, V . József Attila utca 18. 138!) Budapest. Pf. 353. (A magánlakás-épitök álta­lános forgalmi adó visszaté­rítési igénylőlapját az adó­felügyelőségre kell eljuttat­ni.) A vállalkozói adó, illetve személyi jövedelemadó fize­tése vállalkozók esetén: OTP-nél, bankoknál vezetett elszámolási számlával ren­delkezők az említett pénzin­tézetekben kapható üres át­utalási megbízások adóne­menkénti, szabályos kitölté­sével teljesíthetik az adófi­zetési előírásokat. Takarék­szövetkezetnél nyitott elszá­molási számiával a megfele­lő számú átutalási postautal­vány segítségével rendezhet«) az előlegfizetési kötelezett­ség. A vállalkozói adóelüle­Schnnidt Andrea felvétele A jó kéziszerszám aranyat ér, mondják a szakemberek. Tudják ezt jól a Kéziszerszámgyár Szegedi Leányvállala­tánál is. .Az innen kikerülő speciális fogókat és inetszö­ollókat bel- es külföldi piacokon értékesítik. Egy műszak­ban száz darab fogót öntenek, sorjáznak es szerelnek össze get negyedévenként, a sze­melyi jövedelemadó előleget a jövedelem megszerzését követő hó 20-ig kell megfi­zetni, bevallást azonban csak az év végén kell róla bead­ni (1989. február 28-ig). Magánszemélyek adófizetése Az általános forgalmi adó fizetési technikája pénzinté­zetenként megegyezik a vál­lalkozók esetében leírtak­kal, azzal a különbséggel, hogv a bankokban üres át­utalási megbízást kell kitöl­teni, a megfelelő formai sza­bályok betartásával. Rövid szöveggel fel kell tüntetni a bevallás összegét és hónap­ját is. Arra is figyelni kell, hogy az adóelszámolási iroda magánszemélyek általános forgalmi adó kezelési szám­lára kell utalni a pénzt! Személyi jövedelemadó fi­zetés esetén, akinek elszá­molási számlája van, az az adóelszámolási iroda magán­személyek személyi jövede­lemadó kezelési számlára átutalással fizethet, az előb­bi módon. Ha a magánszemély nem rendelkezik elszámolási számlával, úgy az adófel­ugyelöség ügyfélszolgálatain — később a postahivatalok­ban is — kaphat csekket elő­legfizetés céljából. Adóbe­vallást csak az év végén kell beadni (1989. március 20-ig). A társas vállalkozások teendői A társas vállalkozások — az eddig leirt formai és el­járási szabályok értelemsze­rű alkalmazása mellett — adóikat az adóelszámolás! iroda társas vállalkozások kezdetű alabbi számláira fi­zethetik Az MNB-nél: 232— 90 107—8840 vállalkozói adó­és késedelmi pótlék bevéle­li számla, 232—90 107—6871 általános forgalmi adó- és kesedelmi pótléka bevételi számla, 232—90 107—6895 egyéb kötelezettségek és ké­sedelmi pótléka bevételi számla. 232—90 605—6342 személyi jövedelemadó és késedelmi pótléka beszedési számla. Az OTP-nél: 548—168 400 vállalkozói adó- és késedel­mi pótléka kezelési számla, 548—168 710 általános for­galmi adó- és késedelmi pót­léka kezelési számla, 548— 168 950 egyéb kötelezettségek és késedelmi pótléka kezelé­si száVnla, 548—263 422 sze­mélyi jövedelemadó és kése­delmi pótléka kezelési szám­la. Korbay István Országos tanácskozás Erkölcs" és világnézet a mai magyar társadalomtóm címmej országos elméleti tanácskozás kezdődött csü­törtökön Békéscsabán, az MSZMP Békés Megyei Bi­zottsága oktatási igazgató­ságának épületében. Az. MSZMP Központi Bizottsá­gának agitaciós es propa­gandaosztálya, tudományos, közoktatási és kulturális osztálya, valamint az MSZMP Békés Megyei 'Bi­zottsága által szervezett há­romnapos konferencián filo­zófusok közgazdászok, pe­dagógusok, szociológusok és más tudományágak, szakem­berei, társadalmi politikai es szellemi eletünk jeles kepviselöi vesznek részt. « » I

Next

/
Oldalképek
Tartalom