Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-20 / 43. szám

Az írástudók felelőssége Az utóbbi években radikalizálódott a magyar közvélemény. Nem csak pártfórumokon, hivatalos értekezleteken, de baráti társaságokban is egyre gyakrabban kerülnek „teritékre" társadalmi, politikai témák. Korábban nehezen elképzelhető nyíltsággal vitatkozunk olyan kérdésekről, melyekre magunk nem tudunk kielégítő válaszokat adni. Hol tart és milyenek az esélyei a gazdasági kibontakozásnak? Hogyan kell értelmezni ma a párt vezető szerepét? Munkáspártnak tekinthető-e még az MSZMP, avagy inkább egy néppárt jellegű, több réteget magába foglaló szervezetnek? Hogyan képzelhető el igazi szerkezetváltás a jelenlegi munkaerő-kínálattal? Mit jelent ma értelmiséginek lenni? A felsorolt néhány kérdés és azok is, melyekre itt nem utaltunk, lényegét tekintve a „honnan megyünk és hová tartunk" kérdésben foglalható össze. Be kell látni, hogy a kérdés jogos, mindnyájunkat érintő és éppen ezért nem hagyható válasz nélkül. A válaszokat az ideológiától várjuk. Minden ideológiának lényegéhez tartozik, hogy egy reális helyzetelemzésből kiindulva megjelöli a távlati célokat. Ezt tették a maguk korában a marxizmus klasszikusai is, akik saját koruk társadalmi, gazdasági viszonyait, történelmi folyamatait nagyon frissen — mondhatni naprakészen — elemezték. Ezzel nem csak koruk kapitalizmusának immanens kritikáját adták, hanem ebből kiindulva azokat a nagy célokat is megfogalmazták, amelyek megvalósítása érdekében közös harcra szólították a proletariátust. Ezért válhatott és vált a marxizmus rövid idő alatt olyan tudományos ideológiává, amely nemcsak az emberek gondolkodását, de valóban a világot is megváltoztatta. Bár körülményeink a világméretekben alaposan megváltoztak, úgy vélem egy hatékony ideológiának ma is'é kettős funkciót kell szem előtt tartani: feltárni, megismertetni a jelent és körvonalazni a jövöt. A feladat egyik része sem könnyű. A mai helyzet ugyanis igen látványosan különbözik attól a képtől, amit 35-40 évvel ezelőtt a szocializmusról kialakítottunk. Pedig az a szocializmuskép is marxista fogantatású volt. Valóban?! A szocializmusról alkotott elképzeléseinket a marxizmus klaszszikusainak kommunizmusra vonatkozó megállapításaiból következtettük vissza, és a tények (nem teljes körű) figyelembevételével valamelyest „enyhítettük". E „deduktiv redukció" útján nyert szocializmusképnek lett fontos eleme például a teljes egyenlőség eszméje, az érdekek egybeesése, a gondoskodó humanista állam ideálja, az osztályok fokozatos és problémátlan közeledésének gondolata, stb. Néhány esetben maguk az ideológia megfogalmazói sem vették eléggé komolyan, illetve nem gondolták végig egy-egy tétel kimondásakor a marxista dialektikát. A dialektika egyik sarkalatos pontja a fejlődés ellentmondásos jellege, azaz, hogy progresszív és regresszív szakaszokat foglal magában. Mégis úgy véltük és hittük, hogy a szocializmus fejlődése töretlen, ellentmondásoktól, ütközésektől mentes, szakadatlan felfelé ívelés lesz. (Meg kell jegyezni, hogy valóban volt a szocializmus építésének egy olyan időszaka, amely ezt az illúziót gyakorlatilag is igazolni látszott.) Szocializmusfelfogásunk gyenge pontjaira — melyekből itt néhányat ragadtunk ki — maga a gyakorlat mutatott rá. Illúzióinkat a valóságos társadalmi mozgások szétfoszlatták. Tudomásul kellett venni, hogy az egyenlőség helyett ma inkább az egyenlőtlenség a domináns, hogy az érdekek egybeesése helyett az érdekek differenciálódása figyelhető meg, s bár bizonyos társadalmi rétegek valóban közeledtek egymáshoz, de ez a közeledés más társadalmi rétegekhez viszonyítva új távolságokat teremtett. Nem halogatható tovább egy illú„ A filozófusok eddig a világot csak különbözőképpen értelmezték, a feladat az, hogy megváltoztassuk." (Marx: Feuerbach-tézisek) zióktól mentes helyzetelemzés és ezzel együtt a gyakorlati tennivalók számbavétele. Az elemző feltárás feltárás nem szorítkozhat a gazdaság szférájára, hanem ki kell terjednie a társadalmi élet egészére. Meggyőződésem, hogy nem csupán a gazdaság szorul reformokra. Nem csak ott kell a szerkezetváltás, az innováció, hanem a társadalom egyéb területein is, pl. a politikai felépítményben. Bár a marxizmus tanítja a gazdaság meghatározó szerepét, de azt is, hogy a felépítmény olyan forma, amely nem közömbös a tartalommal azaz a gazdasággal szemben: vagy segíti vagy akadályozza annak fejlődését, mozgását. Túl kell tehát lépni azon a szemléleten, amely évek óta jellemzó politikánkra, hogy pusztán a gazdasági gondok megoldása minden bajunkra gyógyirt hoz. A felépítmény és benne a politikai rendszer átgondolt reformja nélkül aligha lehet eredményes a gazdaság reformja. A jövő felvázolása a közelebbi és távolabbi célok megfogalmazása, melyek megvalósítása érdekében mozgósítani kívánja az ideológia a mag követőit, szintén nem egyszerű, de kikerülhetetlen feladat. A problémát egyrészt az jelenti, hogy az ideológia mindig funkcionális kapcsolatban áll valamelyik társadalmi csoport vagy réteg érdekeivel. Az emberek azt az ideológiát érzik magukénak, azzal tudnak és akarnak azonosulni, amelyben többé-kevésbé fellelik saját érdekeiket. Mai társadalmunk sokrétű, erősen differenciált érdekstruktúrájának nem felel meg a jelenleg létező szervezeti, intézményi struktúra, így az uralkodó ideológiával szemben fokozottak az elvárások. Ez az ellentmondás úgy oldható fel, ha megengedjük a különféle érdekcsoportok nyílt, demokratikus fellépését és ezzel együtt ideológiai megjelenését, artikulációját is. Egy ilyen módon létrejövó ideológiai pluralizmus feltételrendszerében kell tudni a marxizmusnak biztosítania a maga hegemóniáját. Az ideológia prognosztizáló szerepét az utóbbi időben sokan lehetetlennek tartják. A különböző fórumokon folyó vitákon, megbeszéléseken gyakran megfogalmazódik, hogy a jelen mozgásai is nehezen átláthatók, hogyan lehetne a jövőt tételezni?! Sűrűn elhangzó érv, hogy korábban egyszerűbb volt hosszú távú célokat megjelölni. A jelenből nézve a múlt természetesen mindig egyszerűbb és áttekinthetőbb, de benne élve egyetlen kor sem problémátlan. A „frontvonalak" persze nem mindig láthatók jól, már csak azért sem, mert a marxizmust ma nemcsak a szocialista országok tudósai és politikusai képviselik és próbálják meg továbbgondolni. Annál inkább megvan a remény arra, hogy nemzetközi méretekben gondolkodva újra teremthető és alkotó módon tovább fejleszthető a marxista ideológia. Ehhez azonban nyílt, korrekt, tudományos vitákra van szükség országon belül és valószínűleg azon kívül is. A nálunk dolgozó társadalomtudományi kutatóműhelyek számos fontos részletkérdésben eddig is példamutató módon kerestek a felvetődött kérdésekre válaszokat. Meggyőződésem, hogy sok vonatkozásban megfontolásra érdemes eredményeket is felmutattak. Ezek azonban nem kaptak kellő nyilvánosságot és a politika nem is figyelt kellő mértékben véleményükre. Fontos lenne minél előbb összegyűjteni és komolyan mérlegelni a különféle tudományterületek eredményeit. Nem vonták be eléggé a tudomány képviselőit a politikai döntésekbe vagy a döntéselőkészítési folyamatokba. Egy magát tudományosnak mondó ideológia sem vállalhatja fel valamennyi társadalmi kérdés tudományos megválaszolását. De teret engedve a különböző szakmai szempontú megközelítéseknek, pótolhatatlan segítséget kaphat a problémák kezelését és éppen a célok megfogalmazását illetően. A marxizmus—leninizmus elmélete nem lezárt rendszer; tolerálni kell tehát a a továbbfejlesztési kísérleteket. A jelenlegi bizonytalanságból való kijutást kedvezően segítenék elő a korrekt viták. A klasszikusok véleményeinek formálódását is hasznosan mozdították elő a kor — azóta nagyrészt híressé lett — vitái. Az ideológiai tisztázódást csak egy olyan gondolkodás viheti előre, amely nem doktrínák alapján áll. Az ideológia nem rendelhető alá a politikának, nem várható el tőle, hogy igazolja a pillanatnyi politikai gyakorlatot. Csak bizonyos önállóság esetén törheti be mozgósító szerepét. Egy ilyen módon újragondolt, újra teremtett ideológia meg tud fogalmazni értelmes célokat, a jövő távlatú cselekvés fő irányait. Egy demokratikus vita után megteremtett konszenzus alapján kell körvonalazni a társadalom alapvető értékeit, a cselekvés feltételeit és lehetőségeit, azt, hogy mit és hogyan kívánunk megváltoztatni. Hangsúlyozni szeretnénk ugyanakkor, hogy egy ideológia csak annyit ér, amennyit belőle gyakorlati döntéseinkben, tevékenységünkben érvényesítünk. Jogos a társadalom tagjainak az az elvárása, hogy a politikai vezetésnek példát kell mutatnia abban, hogy magára nézve is kötelezőnek tartja a deklarált elveket. Ha maga a politikai gyakorlat is eltér a lefektetett elvektől, az emberek sem veszik komolyan. Ez történt most is. A Politikai Bizottság ideológiáról szóló téziseiben megfogalmazódik például, hogy a társadalom egyik alapértéke a család. Ezzel szinte egy időben lépett életbe a jövedelemadóról szóló törvény és az új árrendszer, amely mintha nem is tudna az említett tézisekről, mert éppen a gyermekes családokat hozza igen kedvezőtlen helyzetbe. Az ilyen jelenségek hozzájárulnak a bizalom megrendüléséhez, az értékek devalválódásához. * Végezetül még egy megjegyzés a „marxizmus védelmében". Az ideológiai tudatformálás tartalma és módszere mindig függ a politikai rendszer egészétől. A marxizmus klasszikusainak tanításai a szocializmus építésének korai időszakában közismert okok miatt elvont sémákra, dogmákra, brosúrákra redukálódtak. Ez adott időszakban történelmileg szükségszerű megoldás volt. A problémák akkor keletkeztek, amikor megváltozott társadalmi, gazdasági és tudati viszonyok között is a sztáliniz'mus leegyszerűsített téziseit hirdették marxizmusként. Néhányan ma is, amikor a marxizmus megreformálásáról vagy olykor elvetéséről és más ideológiákkal történő helyettesítéséről beszélnek, ezekre a dogmatikus tanításokra redukálják a marxizmust. A marxizmus mai követőinek azonban kötelessége hangsúlyozni, hogy nem ez az autentikus marxizmus. Az írástudók felelőssége többek között abban áll, hogy ne engedjék társadalmi csoportok, korosztályok eltávolodását az igazi marxizmustól a korábbi hibák miatt. Ez adott esetekben azt is jelenti, hogy nem Marx, Engels vagy Lenin betű szerinti szövegeihez, hanem történeti szemléletéhez, problémaérzékenységéhez, gondokodási módjához kell ragaszkodnunk. A marxizmus klaszszikusainak egész szellemiségéhez visszanyúlva, az elmélet és a módszer összefüggését komolyan véve kell következetesen végiggondolni feladatainkat. Ezzel tehetünk jó szolgálatot a tényleges gazdasági, politikai és ideológiai kibontakozásnak. KISSNÉ NÓVÁK ÉVA SZEPESI ATTILA Hauang-ti császár agyaghadserege Sokezren itt a föld alatt hegyomlások alatt szánkban vakond szemüregünkben kandi féreg naptól megfosztva szélből kiszakítva időt-vigyázó agyaghadsereg rögöktől hunyorgók sós vizektől toprongyosok sugallat nélkül völgy ölébe ásva feledtük rég ki állított ide ki vezényelt ide földmélyben posztoló tengernyi strázsál az átkozott történetből kizárva hallgatni vulkán böffenéseit a tigristalpú évszakok futását hallgatni ünnepek harangjait fegyvert szögezve paták alatt elmúlók sikolyát láva tüzétől felizzó arccal fagyoktól kicserepesedő szájjal csak állunk itt emlékezve a levegőben elúszó városokra holdsugáron hintázó szeretőkre veres lángot ugató kutyákra s ahogy szélsípon játszanak unokák unokái valaki ideállított a föld gyomrába névtelenül rezzenetlen arccal vigyázni odafönn a fák kövek néma zenéjét s az ábécéhez hasonló szent könyveket 31 Szombat, 1988. február 20. DM] | magazin ® Nakamura Kinpei: Dekoráció finom anyagszerkezetű térhez (1985) Modern japán kerámia Inoue Masayuki: HEK 85-S-2 (1985) A japánok évezredek óta meghitt viszonyban vannak az agyaggal. Jelzik ezt az ősi japán agyagművészet fennmaradt emlékei, de az is, hogy a távoli szigetországban legalább húsz különféle szót ismernek, amely agyagot jelent (annyit, mint az eszkimók a hóra). Most mégis a legújabbkori, 1980 és 1985 között készült japán kerámiákkal is ismerkedhet a hazai látogató a Budapest Kiállitótercmben február 28-ig. A nyolcvanas évek 31 legjelentősebb japán kerámikusának munkái a Japán Alapítvány szervezésében járják a világot. Az érdekes és változatos kollekció így jutott most el Magyarországra — lengyelországi, csehszlovákiai és NDK-beli bemutatkozása után. A nézők tájékoztatását szolgálja az értékes katalógus, Yoshiaki Inui Modern és poszt-modern agyagmunka című tanulmányával. K. M.