Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-12 / 9. szám
2 Kedd, 1988. január 12. Váltás után Az eladott ingatlanok adója Az idő múlása módosította a sorozatunk feleimét, vételtől eltekintve — a jöAmtkor „Váltás előtt" címmel megjelentek ezeken a hasá- vedelmeket össze kell vonbokon az első cikkek, még csak készült az ország a sze- ni. Aki tehát ingatLanértémélyi jövedelemadó bevezetésére. Ezekben a napokban vi- sítésből jövedelemhez jut, a szont már együtt élünk a — még szokatlan — adónemmel, naptárt évben keletkezett Tudjuk, hogy az átállással a mindennapokban új és új összes egyéb jövedelmét nőkérdések fognak felszínre kerülni. Olvasóink ilyen gond- veli, az adóalapja ennek jainak megoldásában szeretnénk a- magunk módján segí- megfelelően nő. Az adókulteni. Ezért kérjük, kérdéseiket juttassák el szerkesztősé- csak progresszív emelkedégünkbe. (A borítékra írják rá: Adó — 1988.) A közérdek- séből származó elvonás enylődésre számot tartó témákban a Csongrád Megyei Adó- hítése végett az adóalany felügyelőség vezető szakemberei igyekeznek majd útba- az ingatlanértékesítésből igazítást adni. származó jövedelem megosztását kérheti a hatóságIngatlan, műkincs, nemes- meke részére lakás vásárlá- tói. Ezt az értékesítés évéfém. E három dolog birtok- sára, építésére, bővítésére re vonatkozó adóbevallás lása a változó körülmények fordított A lakástulajdon benyújtásáig kell megtenni, között értékállandósággal vagy lakótelek átruházásá- A' jövedelem legfeljebb hákeesegtet. Közülük az ingat- ért kötött tartási, vagy élet- rom részre osztható, de fellan az. amivel az átlagos járadéki szerződésből szár- tétele, hogy legalább három jövedelmű magyar polgár mazó jövedelem. teljes évig a magánszemély rendelkezik. Ki-ki pénztár- Fontos tudni, hogy az in- tulajdonában volt az ingatcája és igénye szerint épí- gatlan megszerzésének és Lan. Két teljes évi tulajdoti, vásárolja az ingatlant, elidegenítésének időpontja nosj állapot után csak kért. mindenesetre biztos, hogy a az a nap. amikor az erről részre osztható a jövedelem, népesség vagyonának jó ré- szóló érvényes szerződést a ennél rövidebb tulajdonosi sze lakásban, műhelyben, földhivatalhoz benyújtották, helyzet nem teszi lehetővé a garázsban, esetleg üdülőben Most pedig nézzük a megosztást. Nézzünk — a testesül meg. számtant! Kiindulási pont a jobb eligazodást segítendő A szűkössé, vagy naggyá torvény legelső paragrafusa, — egy példát! vált lakás, messzire eső ga- ami azt mondja, hogy a Ha valaki öt éve szerzett rázs, régen megunt kiskert, magánszemélyt összes jőve- ingatlanát eladja, az ebből nyűggé váll üdülő értékest- delme után adókötelezettség származó jövedelmét a kötése a korábbi szabályok terheli. Az adóalap megálla- vetkezők szerint számolhatszerint nem okozott nagy pítása során — néhány ki- ja ki: fejfájást. Mindez jelentős ingatlanforgalmat eredméT Elidegenítéskori érték nyezett. Az illetékhivatalok Szerzéskori érték 500 000 Ft a megmondhatói, egy-egy Befizetett illeték 75 000 Ft ingatlan milyen gyorsan Ügyvédi munkadíj 3 000 Ft cserélt gazdát. Az ügyletek Értéknövelő beruházás 42 000 Ft egy része nyilvánvalóan Levonhaló kiadásolc spekulációs cel/atu volt, de 800 000 Ft 620 000 Ft 620 000 Ft az ebből származó jövedel- Jövedelem 180 000 Ft mok szűk körben kerültek adóztatásra. Az értékesítésből szárma- kétharmad részét ennek a Az új helyzethez való al- zó jövedelem megosztásakor kulcsnak az alkalmazásával, kalmazkodást az jelenti, annak egyharmad részét kell elkülönítve kell adóztatni, hogy alaposan ismerni kell. összevonni a tulajdonos Az adót a tárgy évi egyéb milyen pénzügyi hatásokkal egyéb adóköteles jövedel- jövedelmek adójával együtt jár az ingatlan értékesítése meivel, és meg kell állapi- kell megfizetni. Az egyszemár 1988-ban is, az új vi- tani az ezek szerint fizeten- rüség kedvéért, azt tételezszonyok között. dő adót. Ezt követően meg zük fel, hogy a tulajdonos Megváltozott az ingatlan kell állapítani a magánsze- adókedvezményre, mentesátruházásából származó jö- mély összevont jöva- jogosult csak az vedelem meghatározása. A delmének megfelelő legma- segre nem J°g(,sult. csalt az vételárból le kell vonni az gasabb adókulcsot. A meg- alkalmazotti kedvezmeny fiingallannak a megszerzése osztásra kerülő jövedelifrn gyelembevételére. idején képviselt forgalmi érFőállású jövedelme 100 000 Ft Mellékállasnak jövedelme 30 000 Ft Ingatlanértékesítés jövedelmének egyharmad része 60 000 Ft tékét, a megszerzésével és értékesítésével kapcsolatban felmerült költségeket (például: illeték, ügyvédi költség), valamint az értéknövelő be- összesen• ruházasra fordított kiadásokéit. A forgalmi érték megállapításakor az illetéktörvény szabályait kell megfelelően eilkalmetzni. Az ígv kiszámított jövedelem csak tikkor adóköteles, he» a torLe: Alkalmazotti kedvezmény 190 000 Ft 12 000 Ft adó alól: A tíz évnél régebben megszerzett ingatlan átruházásából származó jövedelem. (A mentesítést u spekuláció valószínűtlen volté» ési ei bizonyítás nehézséProgresszív adóalap 178 000 Ft Ennek adója 39820 Ft Lineáris adóalap (kétharmad rész) 120 000 Ft Adó 39 u/u (a progresszív adóalap 150—180 ezer Ft .sáv kulcsa) 46 800 Ft vény mentességi esetei nem összes adó (39 820 + 46 800) 86 620 Ft vonatkoznak rá. Mentes az Ha az adózóneik nem lett részét elvonja, megadóztatvolna az ingatlanértékesítés- je». A jövőben az ingatlanból jövedelme, egyéb jove-' szerzést, -eladást alaposan delmei után csupán L7 ezer meg kell gondolni, és nem 800 forint adót fizetne, így lát- nélkülözhető a megfeható, hogy az ingatlanérté- lelő szaktanács kikégei indokolják.) A tíz évnél kesítés 68 ezer 820 forint) rése sem. Ezt speciális adónem régebben szerzett in- adóval van terhelve. tanácsadó irodától, ügyvédgallon értékesítéséből szár- Az előzőeket sarkosító tői a hatóság ügyfélszolgámazó jövedelemnek az a összefoglalása az lehet, hogy latától lehet kérni. El kell része, amelyet a magánsze- az értékállandóságot bizto- felejteni a korábban széles mély meghatározott időn be- sitó ingatlantulajdon for- körben elterjedt gyakorlatot, lüt saiát maga, házastársa, galmazása esetén a törvény hogy írni-olvasni tudó emvolt házastársa, vagy gyer- az inflációs jövedelem egy ber szerződést fabrikál. Kabátot a szabó tud varrni, az orvos betegségeinkből gyógyít, az adózás tudományában is hozzáértő szakemberek tudniuk tisztességgel eligazítani. Darányi István Búzacsíra és korpa A Csongrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál megkezdték az étkezési .búzacsíra és a buzakorpa gyártását. A makói üzemben a helyi kollektíva kezdeményezte a két új termékhez a technológia kialakítását. A kivitelezéshez nem vették igénybe külső vállalkozók munkáját. A mikrobiológiai vizsgálatok jó minőségű termékekről tanúskodnak. A vállalat nem tudja azt ígérni, hogy a két nagyon keresett termékből a közeljövőben nem fordulnak majd elő időszakos hiányok, de a korábbinál mindenképpen folyamatosabb lesz majd az ellátás. A vevők a legnagyobb reménnyel a GMV szeged mintaboltjában és a — most) megnyilt — makói vállalati boltban kereshetik az étkezési búzakorpát és a 'búzacsirát. UNIDO-szeminárium A Magyar Gazdasági Kamarában hetedik alkalommal nyílt meg hétfőn az UNIDO-nak, az ENSZ iparfejlesztési szervezetének a szemináriuma. A nemzetközi tanfolyamon 4 földrész 11 országának szakemberei v.xsznek részt, akiket a legújabb magvar gyártmányú orvosi műszerekkel, biológiai eszközökkkel, azok laboratóriumi használatával, valamint karbantartásával ismertetnek meg. A nyolchetes képzés alatt a fejlődő országok szakemberei ellátogatnak a legjelentősebb orvosiműszer-gyártó vállalatokhoz, a Magyar Optikai Művekhez, a Medicorhoz és a Gamma Művekhez is. (MTI) Parabolaantenna és hűtőházak A szomszéd rétjéből a zöld Talán valamennyit segíthet gazdaságunk teljesítmé- Az évi 1,2 millárdos ternyének pozitív irányú elmozdításában, ha javul határain- melési ' értéket produkáló kon belül az információáramlás. Természetesen, lehet ta- gyárban öten dolgoznak telnulni a balsikerekből, de még többet lehet profitálni a jes munkaidejükben a termeglevö jó módszerek megismeréséből. A Szegedhez leg- mékek és a technológia műközelebbi másik város, Hódmezővásárhely sokszínű képet szaki fejlesztésén. Egy egy mutat mostanában. Hallottunk onnan nemrégiben nagy asztalon levő témának küvállalati kudarcokról. A Hódiköt csődhöz való közelkerü- lön felelőse van. Most kíléséröl a Délmagyarország is közölt kétrészes riportsoroza- sérleteznek a teammunkátot, hónapokkal ezelőtt. A Metripond belviszályának éle- val, a különböző területek sebb hangjai is messzebb hallatszottak néhány hete. A szakembereinek egy cso. Hódgép sikerterméknek szánt, Puli márkanevű bettásárló- portja dolgoztatásával. Felkocsijai is inkább gondok okozói lettek. tétlenül szeretnénk rövidíteni az átfutási időt. Érzik: A Porcelángyár próbálko- lógiájuk már januartol ke- ma tobb az izgaimas> zásai sikeresnek látszanak, pes lesz nagy sorozatok ikat ¡gérö témájuk, 'mint Stabilizálódott az Alumí- gyártására is. amire anaygi és szellemi niumszerkezetek Gyárának — Ilyen antennát magán- erőf0rrásuk van. A esökkena gazdálkodása az utóbbi személyek, barkácsolással is (¿s pedjg nem egyszerű felévekben. Innovációs és mű- készítettek. adat, hiszen egyetlen majszaki fejlesztési tevékenysé- — Ez igaz, de a parabolát tlan ' pjacképes termékükről gük, sőt vállalati eredmé- külföldi útjukról, készen sem a.karnak lemondani, nyük is ma már több mint hozták haza — pontosítja Az Alumíniumszerkezetek figyelemre méltó értesülésemet Balogh Gyula icyárában biztosak abban, A Magyar Alumínium- főmunkatárs. Aztán a fém- hogy jbvöre növelni tudják ipari Tröszthöz tartozó gyár- vagy műanyag alapot kenték a szovjetunióban épülő hűban 640-en dolgoznak. Az le műgyantával és fújták be tőházakhoz a kiszállításokat, éves termelési értékük 1,2 pigment tartalmú festékkel. Mégsem gondtalan a szo_ milliárd forint körül van. Mi a parabola sorozatgyár- Ciaijsta országok vállalataiA következő hónapokban tására vállalkozunk. Ez nagy va) a gyarjak kapcsolata. talán a műholdas televízió- pontosságot igénylő munka- Mi véleménye a nem vételhez gyártott antennáik- művelet, három módszerrel konvertibilis elszámolású kai kelthetik a legnagyobb készülhet az antenna: rob- eXport lehetőségeiről Földfeltűnést idehaza, és talán bantással, mélyhúzással és vari sándor igazgatónak? •nyerhetnek új, konvertibilis ifémnyomással. Az utóbbi Nem vállalatunk magavalutával fizető piacokat is. kettő technológiáját fejlesz- tartása miatt nem tudunk * tettük ki nálunk. többet értékesíteni ebben A Hódmezővásárhelyi Alu- _ Mekkora piacot látnak a régióban. Akkor növelmíniumszerkezetek Gyárá- új termékük számára? hetnénk az eladásainkat, ha ban 1986-ban igazán jó évet — Mi a mechanikus al- a mi árunk ellentételét is zártak. A tengizi 4 ezer fős katrészeket készítjük. Az meg tudnánk találni. Nos, lakótábor kialakításában sok elektronikai részegységeket erre nekünk nincs és gazfeladatot kaptak. 1987. ele- vállalatoknak kell a daságosan nem is lehet jén aztán főhetett a veze- vételhez beszerelni. Mi szervezetünk. A közvetlen tők feje, hogy hogyan sike- több hazai vállalkozónak az vállalati kapcsolatok .még rül megrendelésekkel a igényeit ki tudjuk elégíteni, nem indultak meg. Tehát a megnövekedett kapacitásukat Ezért vagyunk kapcsolatban politikai döntés már megkitölteni. De ezek a gondok például az Orionnal, a Pa- született, az ügyviteli veggyorsan elmúltak a gyárban, rabola és a Telekábel ipari rehajtási rend pedig még A burkolati rendszereik szövetkezetekkel. De gondo- kialakulatlan, iránt nagymértékben meg- funk például NSZK export- A törökországi megrendenőttek az igények. Beértek ra js. lések teljesítése 1988-ra átajánlataik a tőkés piacok Egyébként korántsem ez húzódik. Már dolgoznak a egy részén , is. Például Tó- ,esz az A|urniniumszer.keze- következő ajánlaton, amelyrokorszagba 80 ezer negy- tek Gyaranuk első konver- ^«l ugyanebben az országzetméter tetőpanelt küldtek tibi]js eladási kísérlete Az ban szeretnének megrendeki világbanki támogatással ü, +ileU tormekek ^tőszor lést nyerni. S: épülő gabonaraktárakhoz. S tAiQk Szeretnének benyugati kivitelre kapcsolódni a hazai, a Vimire közeledett a második kerülnek és "csak később kígbank által támogatott félév, megint szűknek érez- tu<Jjak fogadni a belföldi hűtőház, fejlesztésekbe is. tek a kapacitásukat. Az megrendeléseket Néhány * ujabb vallalkozasi formakat u,rmt,kük ma sem kapható 1988-ban a gyár a tőkés alaposan kihasznaltak, hogy idehaza. például svéd együtt- ,e*P<'rtja — legalább 10 a bérkeret elegendő legyen működéssel abm nagy teher szazalékos emelkedését vára szaporodó feladatok el- birá_sú ' állványzatokat A iak a szakemberek. Ez az végzéséhez. Az iden fomun- gyáriak úgy gondolják erre adat csak a mennyiségre i—— —• vonatkozik. Számitások szerint képesek lesznek néhány százalékos fajlagos árnövekaidoben 10 szazalekkal nott a Kpecia|js termékre nem is dolgozoik keresete. bizt<)S h ,€nne vev6 az A boseges piac nem te- országhatárainkon belül. , relte el a vásárhelyiek fi- Ugyan<,sak építőipari - kedeíit 15 e,lernl gyeimet az uj termekek fej- lflil_A _ mnnVái, — Mi a legna leszteséről. A legtöbbet talán a műholdas televíziós programok vételére alkalmas parabolaantenna és ennek pontos hangolását segítő állványzat fejlesztésére költötték. Száznegyven cen legnagyobb pondalapján náluk készülő PLETTAC állványrendszer. segítésére alkalmas a licenc ía ,a következő évvel kapcsolatban Földvari Sándornak? — A meglevő előnyeinket " nem tudju'k igazán kihaszFeladatot adott a műszaki nálni. Még a konkurenciánkhoz is kénytelenek vaÉrtékelemzés—haszonnal Ha nem Is túl gyorsan, de gazdaságosabb papírgyártásMagyarországon is terjedő- ra készítettek javaslatot, ben van az értékelemzés. Részletesen számba vették a Mind több vállalatnál al- gépek kihasználásánál jekalmazzák ezt a — fejlett lentkező veszteségeket, a miipari országokban már be- nőségi hibák okait. Azt is vált — módszert, amelynek megvizsgálták, hogy az altényege, hogy egy-egy mun- kalmazott bérformák menykafolyamatot, terméket a nyíre ösztönzik a munkásoszakemberek tüzetesen szem- kat a minőség javítására. Az ügyre vesznek, és részlete- elkészített veszteségtérkép sen megvizsgálják, miként alapján kidolgozták a terlehetne korszerűsíteni, illet- melési költségek csökkentéve versenyképesebbé tenni, sének stratégiáját. Munkás a termelési költségeket juk eredményeként a válcsökkenteni. A szigorodó lalatnál beruházás és létszabályozás, az erősödő kül- szám bővítése nélkül sikepiaci verseny a vállalatokat rült növelni a keresett Creprákényszeríti hatékonyságuk to egészségügyi papír gyárnövelésére, amelynek egyik tását. Legújabban a takaeszköze a termelési költsé- rékosabb gőzfelhasznúlásra gek szigorú számbavétele és dolgozott ki a gyár egyik ... . értékelemző csoportja új csökkentese. módszert. Ezzel évi tízmilA Lábatlani Papírgyárban iió forinttal csökkentik az az értékelemző csoportok a energiafelhasználást. fejlesztéssel foglalkozó szaktiméteres átmérőjű szerke- embereknek az is, hogy a gyünk új munkákat kihezetük segítségével már a 'burkolóanyagokkal kapcso- lyezni. Ezenkívül kiterjedt gyárudvaron is zajmentesen, lat°s tűzvédelmi előírások kapcsolataink vannak terkiváló minőségben vettek a az utóbbi időszakban szigo- melőszövetkezetek melléksky chanel, a super chanel r<)dtak a Szovjetunióban, üzemeivel is. Itt Vásárheés más égi csatornák prog- Belföldi piacra szánják elsöf lyen és Mindszenten is so_ ramját. Üjdonságukkal — az sorban új telefonfülkéiket, kan dolgoznak nekünk. A Orion szerkezeteihez kap- amelyeknek a tesztelését ép- legnagyobb gond mégis, hogy «o'Hi'a — meeielentek már ezekben a hetekben 1988-as feladataink bér olaz idei őszi BNV-n is. El- végzik. Szép színfoltjai le- dalról nem támogatottak. A auhato terméknek vélik a hetnek ezek a kis epitmé- nulla bérfejlesztés nem leparabolaantennát és techno- "yek falvainknak, várása- het számunkra alternatíva. inknak. A 20-as, 30-as évek- Igyekszünk minden szabáre jellemző formákat ötvöz- lyozók adta lehetőséget kitek a tervezők korszerű használni, mégis- kevésnek megoldásokkal. A Törökőr- tűnik a bérként kifizethető szagba küldött paneleknél, összeg a várható munkaazt a feladatot kapták a mennyiséghez képest, műszakiak, hogy csak annyi — Miért nem lépnek be anyagot építsenek be a ter- a bérklubba? mékbe, amely feltétlenül — Mi az Alumíniumipari szükséges a kívánt funkciók Tröszt egyik vállalataként ellátásához. Szép eredménye dolgozunk. A jelen 'konsta magyar aluminiumkohá- rukcióban csak a tröszt Iépszatnak, hogy a határainkon hetne be, a nagy egészben beiül extrának számító igé- pedig ehhez nincsenek meg nyeknek igen gyorsan képes a szükséges kondíciók, volt megfelelni. Bőle István Új városi tv Székesfehérvárott hétfőn kesfehérvár saját televíziója felavatták az e napon éppen máris a helyi közélet fontos 150. adasát sugárzó városi és rangos fórumának szátelevizió új stúdióját. A vá- mit. Eddigi 380 órányi műrosi televíziók műsorai ma sorában kétezernél többen már harminchét település fejtették ki véleményüket tobb mint egymillió lakójá- a vári»s polgárait érdeklő hoz jutnak el, s a tapaszta- kérdésekben, rendszeresen latok szerint a közélet, a kamera elé ültek, s válaszocialísta demokrácia hasz- szóltak a nézőknek a város nos új fórumai lettek. Szé- és a megye vezetői.