Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-11 / 8. szám

Tények csalfa tükre K

onok makacssággal igyekszünk jelet hagyni magunk után a világban. Tárgyakat rejtünk el, amik körülvesznek bennünket, számlákat őrzünk meg, leveleket dugunk a fiók mélyére. Üzenni szeretnénk a jövőnek, s talán magunkat is figyelmeztetni igyekszünk: ilyenek voltunk. Jó évvel ezelőtt az ezredforduló emberének ástuk el hétköznapjaink apró tárgyait. Hámozza ki belőle a huszonegyedik század lakója, vajon miről szólhat az üzenet. Hogy mik kerültek hatalmas vashordóba? Gyér az emlékezet, alig képes egyetlen esztendőt is visszamászni az időben. Egyik napilapunkat rejtettük a föld mélyébe, hoztak hozzá sokan, sok mindent: legkedvesebb énekesük számát magnószalagon, fél pakli Symphoniát, talán egy palack tokaji is bekerült az üzenetek közé. Törje csak a fejét kései utódunk, mi a nyavalyát akartunk mondani ezzel. Vastag könyvet bogarásztam végig a napokban. Baló György és Lipovecz Iván tiszteletre méltó vállalkozásának eredményét, a Tények könyvét. Milyenek vagyunk, voltunk 1987—88 fordulóján? Mit üzenhetnének a jövőnek több mint 850 oldalon? Találomra felütöm valahol a hatalmas adattárat: Reformhullámaink — olvasom az oldal közepén: „A magyar nemzet gazdasági reformjának sikere azon múlik, hogy milyen erőteljes változásokat érnek el a társadalmi reformfolyamat kiszélesítésében ..." Adatok, tények, számok következnek". Magamban igyekszem visszaidézni a saját tényeim könyvét: január harmadika. Lázasan sietünk az üzletekbe, megmegemelgetjük az új árcédulákat, mi lapul alattuk, mire számítsunk? Ezek is tények, de hogyan is kerülhettek volna bele az irdatlan betűhalmazba. Nincs módszer, amivel ez megragadható lenne. Barátom gombát tenyészt lenn a pincében, kilószámra szedi a pörköltnek valót. „így a legolcsóbb, alig kerül húsz forintba egy kiló!" — büszkélkedik, ez is 1988 fordulója. Hogyan is vethetnénk a szerzők szemére, hogy ilyen morzsányi dolgok kimaradtak a kötetből? Régi Ismerősöm új pulóverét gusv.tálom, ízlését dicsérem. Szabadkozik: a nagymama rongyoszsákjából ásta elő a fonalat. Vajon mit akart üzenni a távoli múltból a mama. néhány deka tarka fonállal? S vajon mi hogyan hagyományozhatnánk tovább a gombolyagokban rejlő előrelátást? Továbblapozok: tavaly 448 ezerre becsülték az alkoholisták számát! Ezzel vajon mit kezd majd a tisztelt utókor? Szemlesütve lapozok újra. Azt mutatja a másik táblázat, miért hány órát kellett dolgoznunk, több mint egy évtizeddel az ezredforduló előtt: egy kiló sertéscombért, majdnem három órát, száz kilométerre szóló vonatjegyért 1,3 órát (személyvonat másodosztályáról szól az adat). De vajon hogyan mondhatnánk el, mi mindent láttunk a vonatablakon kitekintve Szeged és Budapest között 1988 „hajnalán"? Mégis, milyenek vagyunk, milyennek szeretnénk látszani? Újabb adatsor, újabb csalfaságok: 80,3 kiló húsl ettünk meg lejenként egyetlen év alatt, burgonyából 50 kiló a fogyasztásunk, kávéból 3,1 kilót öntöttünk magunkba, égetett szeszből több mint 10 litert, borból 23-at, sörből 99,4 litert, elszívtunk hozzá 2.2 kiló dohányt. Mire való ez a furcsa játék a számokkal? A statisztikák mindent felöltöztetnek, és pőrére csupaszítanak. Ilyenek lennénk? Szeptember közepén ültünk a szerkesztőségben, késő este volt, kattogtak a telexek: hírek, adatok, hozzászólások, beszédek jöttek a vonalakéin. Néztük a televíziót, a Parlamentben magasba emelkedtek a kezek: a képviselők megszavazták az új adótörvényt. Viták és újabb hozzászólások — dolgozott az Országgyűlés, az utóbbi két évtized legnagyobb, legnehezebb munkáját végezte el. Izzadtak a képviselők odafönn, s rólunk is patakzott a víz idelenn. Magunknak drukkoltunk. De jó is lett volna néhány üveg hűsítő sör! De dolgozni kell, figyelni, írni, szöveget szabni — jelet hagyni a jövőnek, hogy megtudják: 1987 derekán mit szerettünk volna, s szembesítsék egykor, hogy mit sikerült mindebből elérnünk. O

lvasom, hogy hatvanöt négyzetméter jutott egy átlagos család átlagos életteréül tavaly. Ebben kellett élnünk, tanulnunk, ennünk, gyereket nevelnünk, vendéget fogadnunk, s egymásra figyelnünk. Előásom gyorsan azt is, mennyit kellett ezért dolgoznunk: a foglalkoztatottak átlagbére 6291 forint, ebbő: "kellett 12 ezer 914 forintot fizetnünk egyetlen négyzetméterért, ha tudtunk! Legtöbbször csak a késő este hajtott haza bennünket. Munka után gmk, fusi, pluszhajtás, hogy vigyük valamire. Ezt vajon miféle számoszlopba szoríthatnánk bele? Hogy alig-alig maradt időnk egymásra, gyermekeinkre — minek most erről panaszkodni? Elképzelem a jövő ezred emberét: ha kezébe kerül a könyv, s talán ez a kis írás is megmarad mellé valamelyik könyvtár polcán porosodva. Ha szembesíti a kettőt, vajon mit gondol majd rólunk? Ilyenek voltunk, ilyen országban éltünk, s szerettünk élni. Sem hitványabbak, sem előbbre valók nem voltunk másoknál. Ha ráér, keresse elő a nagymama ládikájából a színes gombolyagokat. Értsen belőle tetszése szerint. Rafai Gábor Hív a birtok, vár a kert Téli pihenő helyett Megfigyeltem a kiskertes és újabbkori „hét végi" tanyásgazda ismerőseimet: ha egy kicsit enyhül a tél hidege, már tűkön ülnek. A szombat-vasárnapi tv-nézést, olvasást, kocsimosást már pótcselekvésnek, lustálkodásnak érzik. Az asszony mos, főz, megnézi a gyerek füzetét, s újra kinyitja az ellenőrzőt, ugyan hétközben a nagy lótás-futásban mit írt ő alá csak úgy félvállról, gépiesen. A „férjeura" nyűgölődése már az idegeire megy, s könnyen odaveti: ménjén ki a „birtokra", úgyis ez a baja. Ennél kellemesebb elbocsátó szép üzenetet csak elképzelni lehet. Sokuknál jogos a türelmetlenség, jól tudják, milyen munkák maradtak el az őszön. Asózni kéne, nem ártana valahonnan egy kevéske trágyát szerezni, hogy jövőre ne csak aprókrumpliit, keszeg almát teremjen az az áldott s olykor a szó szoros értelmében vett drága föld. Erre csakugyan nagyszerű ez a mostani, tavaszt idéző időszak. S ha mindez kész, s még a gyalogút is elgereblyézve, jöhet a fejvakarás, hát akkor most muszáj hazamenni? A jobbik eset, ha kéznél a hasonló gondokkal küszködő szomszéd. Kettős a haszon, meg lehet kóstolni az ő hulló gyümölcsből nyert kincsét, a kisüstijét, s eldicsekedni a saját termésű borral. S a lopótök mellett már könnyebben megy a diskurzus családról, metszési módszerekről, s a nagypolitika „úri" huncutságairól. Aztán mindennek vége, a szomszéd ebédnél tovább nem maradhat. S a magány töprengésre késztet, mi az, amivel ki lehetne tölteni a nap hátralevő részét. Mutatja a tévé, írja az újság, a nagyüzemben már metszenek, ott szakemberek vannak, biztosan jól teszik. Essünk neki, ezzel is kevesebb gond marad tavaszra. Megkérdeztem Tóth Mihály megyei főkertészt, vajon jót tesz-e az az ember, aki nem bír magával, s előre hozza a tavaszi munkákat? — Én nem ajánlom a túlzott szorgoskodást, elvégre január első felében vagyunk, s jöhetnek még kemény fagyok. — Akkor miféle példát mutat a nagyüzem? — Náluk kényszer, hogy most keményen dolgozzanak. A metszés optimális időszakában, vagyis tavasszal tíz és száz hektárokat nem képesek egyszerre rendbetenni. A veszélyeket vállalva meg kell nyújtaniuk ezt az időszakot. — Mik ezek a veszélyek? — Az esetleges fagy és a betegségek. A vágás sebet ejt, s ha jön a hideg, a szunnyadó növények nem tudják „begyógyitani" a vágási felületet. A „gutaütést" okozó baktériumoknak ez egy nyitott kapu marad. Elsősorban az őszi- és kajszibarack érzékeny erre, de az utóbbi időben az alma- és szilvafákon is észlelhető. Kisebb lesz a fagytűrőképesség is, mínusz 10—15 fok már rosszat tehet. Az almaféléket, szőlőt lehetne már metszeni, ha valaki garantálná, a kemény mínuszok elkerülnek bennünket. De erre nincs biztosíték. — A szakember mit ajánl? — Megvárni az igazi tavaszt, az a fél-egynapi munka nem éri meg a kockázatot. Főleg barackfát csak a virágzás idején érdemes bolygatni. A legjobb az évi kétszeri, zöldmetszés, s tavaszra csak a kismértékű igazítás maradjon. A kajszi koronáját még termőrefordulás előtt ki lehet úgy alakítani, hogy később már alig kell hozzányúlni. — Félretéve a metszést, ez a mostani téli „kánikula" önmagában jár-e valamilyen veszéllyel? — A növényekben megindult a nedvkeringés, a rügyek duzzadtabbak, a magasabb nedvességtartalom miatt a fagytűrő képességük csökkent. A minusz 15 fokot jó lenne elkerülni. — S ha mégsem sikerül? — Aki már metszett, nem tud korrigálni, aki nem, annál megvan erre a lehelőség. Látja, melyik rügy. hajtás az egészséges, abból hagy annyit, hogy meglegyen a kellő termés. — Akkor mit tegyen most, aki nem bír magával, s a kertje már olyan, mint a virágágyús? — A borsót, gyökérzöldséget, de a tavaszi mákot is nvugodtan elvetheti. Az utóbbinál még a koraisággal a mákszúnyogot is „kicselezheti". Mire az támadna, már elkésett. Akinek egyszerűbb, alacsonyabb alagútfóliája is van, az. gyökérzöldséggol, sárgarépával hasznosíthatja. Tejfölös kupában már lehet a karalábé és a korai káposztafélék palántáit nevelni, s februárban kiültelheti a fólia alá. De a fólia alá szánt krumplit is lehet már csiráztatni, ládákban vékonyan elterítve, tiz fok fölötti hőmérsékleten. S ha mindez nem adott elég elfoglaltságot, nem árt a pincébe lemenni —, s ha még van mit — másodszorra is lefejteni a bort. A gondos gazda a növényvédelmet előre megtervezi, s most megvásárolja a szükséges szereket. így kerülheti el, hogy nemcsak azzal tud permetezni, ami per pillanat a boltban akkor kapható. — A hagymás virágokkal van-e tennifvaló? — A kint telelő hagyma már kapott annyi hideget, hogy egy párat cserépben, műanyag kupában be lehet hozni a lakásba. Az így hajtatott virág 5-1(1 nappal előbb virul. — Jómaga hogyan élle meg a januári „tavaszi"' kirajzást? — A fiamnak segítettem a szőlőt betakarni, az őszön nem maradt rá idő. Biztosan nem felesleges munka, főleg, ha még lesz hideg. Ha nem, akkor sem árt, hogy a földet mélyebben megpuhítottuk. A rotálorozással úgyis csak a fölső réteget lehet meglazítani. Ha akar, az ember ilyenkor is talál elfoglaltságot, de aminek nem most van az ideje, felesleges erőltetni. Tóth Szeles István Igazi téli foglalatosság az olvasás. Hosszú, sötét estéken könyveket lapozva regényhősökkel indulhatunk messzi tájakra, kalandokra, olykor talán vissza a nyárba. Hát mostanában igazán nem a zord időjárás jellemzi napjainkat, mégsem panaszkodhatnak a forgalomra a Somogyikonyvtárban. Fotóriporterünk, Schmidt Andrea a betűk birodalmába kalauzolja el olvasóinkat. 78. éviolyam, 8. szám 1988. január 11., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VILÁG