Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-08 / 6. szám
4 Péntek, 1988. január 8. Jelen - lét Jeladás és hívójel Az új figyelmeztető cím, a Jelen-lét, szinte rímel és válaszol az előzőre, s ez nem véletlen. Hogy miért? Mert nem ideákat kell, hogy kergessünk. Nem egy beláthatatlan távoli jövő homályos zugait kell tapogatnunk, hanem a jövőt ¡meghatározó jelenben kell itt és most cselekednünk. Azt bizonyára észrevehették már, a magyar sajtó, így természetesen mi is egyre többet írunk közös gondjainkról, bajainkról is. Ehhez természetcsen az állampolgárok, kollektívák, politikai, társadalmi testületek nyitottságára, őszinteségére is szükség van, s egyre jobban szükség lesz. Már áremelést írunk, s nem a finoman árnyalt árrendezést használjuk. Nem a helyenként föllelhető hiányosságokat, nehézségeket akarjuk leküzdeni általában, hanem, ha bizony fogcsikorgatva is, a válságból akarunk kibontakozni közmegegyezéssel, gazdasági, politikai reformmegoldások segítségével. S igy van ez jól. Mert nem általában vagyunk felelősek valamiért, vagy valakikért, minden téves lépésnek, döntésnek konkrét felelőse, felelősei vannak. Ezt mindenkinek vállalni kell itt, « Kárpátmedencébe szorult hazánkban élőknek, legyen az miniszter, gyári munkás, orvos, tanító, vezető vagy vezetett. Leltárt készíteni nem könnyű feladat, mégis megteszem. Hányszor támadják ifjainkat, a mai húszas-harmincasokat, hogy alkoholizálnak, csavarognak, a kábítószer rabjai, de arról Higgye el kedves olvasóm, amikor mától egy új rovatfejcímmel jelentkezünk, nem egy régi „terméket" cicomáztunk fel új címkével. A kéthetenként megjelenő „ifjúsági oldal" jövő hónapban már egyéves születésnapját ünnepelheti. Az a négy hasáb, körülbelül 200 gépelt sor, szerves része volt és az is marad az első megjelenésének 80. évfordulójához közeledő Délmagyarországnak. Igen, más lett rovatunk neve, úgy, hogy tartalmában és szándékában változatlan maradt. Fiatalokról tájékoztat nemcsak fiatal olvasóinknak. Az előzőnek, a Jövőnk a tét! felhívás adta az apropót. Az akció lezárult, tanulságai azonban a mai napig és sajnos úgy érzem hosszú évekig ad még feladatot számunkra. Elsősorban azt, hogy bizony a tét nem kisebb, mint az egyén, a család, kisebb-nagyobb közösségek jövője. már kevesebb szó esik, hogyan és miért jutottak el odáig, hogy az egyik állomás a börtön, vagy végső megoldásként az értelmetlen halált választják sokan. Első jelentkezésünk óta írtunk az egyetemisták, főiskolások gondjairól, a Jövőnk a tét! akció kapcsán felmerült vélemény- és érdekkülönbségekről. Termelömester, középiskolás, pedagógus, az ifjúsági mozgalom apparátusának tagja írhatta le, mondhatta el véleményét. Az eredmények mellett természetesen beszámoltunk kudarcokról is. Az egyik egészségügyi intézményben történt visszásságokról írva, az vette föl azt a bizonyos inget, akié. A kollégiumi viszonyok, a szegedi ifjúsági napok értékelése mind-mind izgalmas „ügy" volt. És mégsem jártunk mindennek a végére, mert hétről hétre űj esemény jelent meg-életünk forgószínpadán. Az is a leltárhoz tartozik, amikor a Hidegzuhany című cikk írója forrózuhanyt kapott őszinteségéért, vagy amikor a vélt sérelmezettből sérelmező lesz. Vagy a kérdésre némaság a válasz, és a hallgatásból elhallgatás lesz. A sajtó társadalmi céljaink megvalósításának, a szocialista demokrácia fejlődésének nélkülözhetetlen eszköze. Sajtópolitikánk eddig követett elvei helyesek, a gyakorlatban beváltak. A sajtóval szemben támasztott követelmények azonban megnövekedtek. A közélet demokratizmusának fejlődésével párhuzamosan társadalmunkban megnőtt a politikai közvélemény szerepe. Az írásjel jeladás, hivője! is lehet, s kell, hogy az legyen. A jelenlét pedig feltételezi a cselekvést, és itt a lényeg. Cselekvés szóban, írásban, tettben, egyéni felelősséggel, közösen a közösségért. Ezért kellett hinnnük a régiben, s ezért kell hinnünk a most folytatódó Jelen-lét-ben. Czakó János Hírek, események Ma, pénteken reggel négy tagú ifjúsági delegáció utazott Szabadkára Tóth Tamás, a városi KISZ-bizottság első titkárának vezetésével. Az egynapos vezetői találkozó alkalmával a Vajdasági Szocialista Ifjúsági Szövetség Szabadka Községi Választmányával értékelik az elmúlt év mozgalmi eseményeit, majd együttműködési megállapodást készítenek elő az idei évre, amely alapja lehet a tervszerű hosszútávú kapcsolatoknak is. * A városi KISZ-bizottság mellett működő lakóterületi KISZ-bizottság „Lakóterületi téli vándorkupa" kispályás labdarúgó-bajnokságot hirdet az élelmiszer-gazdaságban dolgozó lakótelepi közösségben élő fiatalok számára, nemre való tekintet Inélkül. A verseny helye Sándorfalva, ideje: február 20. A nevezéseket január ¡22-ig kell leadni, bővebb felvilágosítást és nevezési lapot a városi KlSZ-bizottftágon (Szeged, Komócsin Zoltán tér 1. Telefon: 24-377) lehet kapni. GYORSÍTÁS ... (Németh György karikatúrája) Jön az Edda! Nagy szó ez még ma is (vagy ma igazán?) egy Tisza-parti városban. Jól jöhet a rendezőknek, hisz nagy bevételt, tisztes hasznot remélnek a másfél órás lázadástól. De még jobban a közönségnek, mert másfél óráig lázadhat; csápolva, öklöt rázva, gyertyát himbálva álmodhat egy világot magának. S ami legalább ilyen nagy szó — fontos a csapatnak, a viharokban, széthullásban edzett, újra színpadra kapaszkodó legényeknek. Legalábbis ezt bizonyítja a koncert hangulata, a gondosan megtervezett szólók, a néha vállat préselő, máskor fület csavargató dallamok. No meg a szöveg, amelyre legbüszkébb szerző, legbüszkébb rajongó. Jön az Edda! S jutott hely mindenkinek. Nyakkendőt feledő családapának, óvodából rohanó anyának, kivénhedt tiniknek, gimnáziumból meneküli köpenyt rejtegető hétvégi álmodozóknak. Egy-két négyzetméter pedig a fanyalgóknak. Egyikük épp mellettem tartja magát távol a mai magyar valóságtól. Kabátja, mint védőköpeny, tekintete pedig hatalmas, elkeseredett kérdés: hogy jutott el idáig a magyar ifjúság? Igen, a magyar ifjúság, a fiatal, akit népi táncos önképzőkörbe szorítottak* a fényesre lakkozott szelek, aki a hatvanas években még fehér ing-nyakkendős ifjoncként várt megváltó bebocsátásra az első klubok ajtajánál, angolul tanult, gitárt kaparászott, nyomkodta a sípoló macskakövet. Aki lázadónak, jó ügy szolgájának hitte Á kör közepén állók magát, amikor a Duna— Tisza közében csipegette a nagy nyugati divatok morzsáit, punknak, ha apjától lopott hálózsákban alhatott ifinapok idején a szegedi platánok alatt. És aki most csápol, csak csápol, csak ... Váltiszolnók a fel sem tett kérdésre már ott, de bizony elvakított a gyertyafény. S megpróbálok, válaszolni most újabb kérdésekkel. Kirázom zsebemből saját kis morzsáimat, amelyek évek óta gyűlnek vitákon, tanácskozásokon, elméletinél is eszmeibb fórumokon, ahol csillárig dobják (dobjuk?) a nagy kérdést — végül is milyen értékek vonzzák a nyolcvanas évek ifjúságát? Eszmények helyett miért cső- (netán trapéz-) nadrágban, hosszú (vagy inkább digós) hajjal éli ki (le!) magát. Eszmények ? — kaptam a vállrángató feleletet, amikor a nagy átlaggal (ami, ugye nincs!) hozott össze a sors. Talán a tudásé? Hiszen azt látjuk naponta — s leginkább fizetésnapokon —, hogy a hosszú évek alatt tárolt egyenletek, számok, képletek összege soha nem éri el egy hajnali, piaci ügyeskedését. Hogy a summa cum laudéval díszített diploma, takarjon bármennyi áttanult éjszakát, önálló ötletet, éppen pont annyit ér, mint a kerete, amellyel a büszke szülők feldíszítették. Vagy anynyit sem, mert a telefonvilág ( tudod, öregem, most végez a fiam, s itt az álláskeresés ..."), szóval a telefonvilág csak ritkán engedi tehetségnek félrekapcsolt vonalat. Hallgatom az átlagfiatal átlagbajait, s eszembe jut a rettegett szó, amit egykor rajtam is kipróbáltak: pályázati rendszer. A szó, ami mögé annyi összefonódást, kapcsolatot lehetett besöpörni, hogy csak céljának, lényegének nem maradt hely. Hogy ez szubjektív vélemény? Meglehet. De lapozzunk csak tovább! Hiszen eszményből nincs hiány. Például: munka. Ahogy pötyögöm gépemen a betűket — m .. .u .. .n .. .k ... a — szinte úgy érzem, máris patetikus vagyok. Hisz ki és mikor beszél itt manapság munkáról. Mert a hétköznapi ember (ilyen sincs persze!) megítélésem szerint szinte soha. Az a buta csápoló viszont ilyen aranyigazságokat felszedhet otthon is, kocsmában Ls: „melóból, öreg, úgysem gazdagodsz meg" . . . „Csak nem gondolod, hogy a gyárban" Mikor innék, ha nem munkaidőben? Hát a család már nem szent?" ... „Hétvégén •majd robi (értsd: munka), hétfőn pedig pihenés .:." „Hát meg vagyok én fizetve?" Ha .pedig komolyabb közgazdasági elemzésre vágyik, ilyeneket hallhat: legszebb elvünket is pillanatok alatt kificamítja egy szabályozó, legnevesebb törvényünk betűi rendelettel radírozhatok. Tragikusan hangzik? Nem tudom. De még ma is magam előtt látom ismeretlen ismerősöm gyűrt arcát, amikor így tette fel a kérdést: „Mibe kapaszkodjam? Talán a családba? Fateromat jó, ha hetente egyszer látom, már rég elgéemkázta az agyát. Muterom az első szóra feszül, és csak a pénzről tud beszélni. Egy feladatom maradt a családban: én vagyok a legolcsóbb segédmunkás a hétvégi ház építésénél. Mert az kell. Mint ahogy kellett a telek, az autó, a ház. És kell majd elektromos hátkefe, meg még a franc tudja, mi. Ügy kipárnázták már a világot, hogy csak itt maradt hely" — mutatott a múzeumkertre, a gyűrt hálózsákra, majd eltűnt a szökőkút vizében. Pedig biztatni akartam. Hogy higgyen önmagában. Csak próbálja elfelejteni tömegkommunikációnk áldásos intéseit, miszerint gyors halál vár rá, alkohol, nikotin, magányosság, és öngyilkosság, hogy ma nehéz, de jövőre még nehezebb, s talán a remény is reménytelen. Próbálja elhinni — egyszer majdcsak eltűnnek azok, akik úgy hiszik: az ifjúság örök bűnéről elmélkedve, tiltva és fenyegetve lehet előre lépni, és lehet eszményeket követelni. Helyükbe pedig... Igen, helyükbe olyan lép, aki ráébred végre — mielőtt kínpadra vonnánk a csápolókat, fogadjunk talán mi, harmincasok, negyvenesek, ötvenesek új életet. Vagy mondjam így: álmodhatnánk mi is egy új világot magunknak, amelyben joggal nevelünk, és okkal kérjük számon a bűnöket. Akár a csápolást is. * • Bátyi Zoltán gr Mi? Hol? Mikor? 1988. JANUÁR 8„ PÉNTEK — NÉ IAP: GYÖNGYVÉR, KEVE A Nap kel 7 óra :u . nyugszik 16 óra ló perckor. A Holt! kel 20 óra 39 perekor, és nyugszik 9 óra 54 perekor. VlZAu.AS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 138 cm (apadó). SZAZTlZ ÉVE halt meg Nylkolaj Nyekr.-iszov (1821—1878) orosz forradalmi demokrata költő, a haladó orosz irodalom képviselője. a cári Oroszország társadalmi viszonyainak radikális megváltoztatására törekvő, az orosz értelmiség legjobbjait maga köré tömörítő forradalmi demokraták harcosa. KILENCVENÉVES D. Ch. Douglas (sz. 1898) neves angol történész, a középkori történelem kutatója. NAGYSZlNHAZ Este 7 órakor: Igor herceg (Egressy 1—2. bérlet). KISSZINII AZ Este 7 órakoT: Irma, te édes (Radnóti bérlet). MOZIK Vörös Csillag: de. 10. du. fél 4, háromnegyed 6 és 8 <>rakor: Ránts fegyvert (.színes, feliratos amerikai westernfilm). Fáklya: háromnegyed 3 és negyed 6 órakor: Bocsáss meg (színes, feliratos szovjet filmdráma) fél 8 órakor: Ránts fegyvert (színes, feliratos amerikai westernfilm). Szabadság: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Szerelem második vérig (szincs magyar film). Filmtéka: fél 6 és fél 8 órakor: Sophio választása. I—II. rész. (színes amerikai film. Dupla helyár!). Kiskörössy halászcsárda, kert: videomozi) délután és este 8 órakor: A csavargók (szincs hongkongi karatefilm). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBESZETl ES UROLOOIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi (el, sebészeti és urológiai felvételt ügyeletet a II. kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika tartja. Szeged, Lenin krt. 11L Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától Teggol 7 őiráig: szombaton re°<">' 7 >.-.•). (tói hétfő reggel 7 óráig: Szeeed Zöld Sándor u. 1—J. 'lei.: 14-612. SOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJÚSÁGI DROGTEI.EFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. gSI Tévé BUDAPEST 1. 8.55: Képújság 9.00: Tv-torna 9.05: Magyar Nemzeti Galéria — (ism.) 9.25: Új Reflektor Magazin — (ism.) 10.10: Magyar búvárok a kubai vizekben 11.10: Mozgató 11.15: Képújság 17.05: Hírek 17.L0: Három nap tv-műsora 17.15: Évgyűrűk 17.45: Téka 18.00: Ablak 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Két furcsa történet — Guy Foissy: öriárat — tv-játék — Csajághi János: Kertvárost történet — tv-játék 21.25: Panoráma 22.10: Külvárosi körzet — amerikai tv-filmsorozat 23.00: Híradó 3. BUDAPEST 2. 15.55: Sullirodalom 17.00: Hírek szerbhorvát nyelven 17.05: Sorstársak — (Ism.) 17.25: DMVSC—Oltmpik Ljubljana nöl kézilabdamérkőzés 18.45: Kézenfogva — (Ism.) 18.55: Képújság 19.00: Ab'.ak 19.30: A hetvenes út másik oldalán — dok.-film 20.20: Ismétlések a szilveszteri műsorból Közben: Kb. 21.00: Híradó 2. 23 15 Képújság BELGRÁD 1. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló 17.20: Krónika 17.40: Gyerekeknek 18.10: Művelődési műsor 18.40: Vetélkedő 19.00: Tv-kalendárium 19.10: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Törvény Los Angelesben — filmsorozat 21.00: Vetélkedő 22.00: Tv-napló 22.20: Kulturális magazin 23.50: Éjszakai műsor BEI.GRAD 2. 15.30: Éjjel is, nappal ls 18.55: Zágrábi körkép 19.30: Tv-napló 20.00: Népi mu2slka 20.45: Hírek 20.50: Olvasmány 21.25: Egy szerző, egy film 21.50: Patkányok — francia Játékfilm ÜJVIDÉK 17.00: Híradó magyarul és Kzer-bhorvátul 17.40: Vajdaságon át 18.00: Tv-magazin szlovákul 19.00: Ma 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: Törvény Los Angelesben — amerikai film 21.00: Zenés műsor 22.00: Híradó szorbhorvátul' © © Rádió 8.20 8.Í0 9.40 10.05 10.10 11.10 12.30 12.45 13.00 14.10 14.45 15.00 15.30 16.05 16.43: 17.00 17.25 17.30 18.15 18.30 19.15 20.15 21.15 22.20 22.30 23.30 0.10: 0.15: KOSSUTH Ki kit formált? — (ism.) Találkozásom a népzenével — (ism.) Egi búzaszál Nyekraszov versei — operarészleiek Magyar Írás Ki nyer ma Dunaújvárosban? Külpolitikai arcképcsarnok Klasszikusok délidőben Kukely Júlia operettfelvételeiből Kritikusok fóruma Erről beszéltünk .. . Hétszír. virág En, Tarzan, Supermann Cs a többiek — Nógrádi Gábor hangjátéka Régi táncok gyerekeknek Munkások '88 — az üzemi tanácsban — riportmüsor Rólunk van szó! Idősebbek hullámhosszán — (ism.) Hol volt, hol nem volt... Esti magazin Húszas stúdió Három szólamban... Kilátó Tiz. perc külpolitika Sólyom Nagy Sándor énekel szimfonikus táncok 1 limnusz Éjfél után , .. 8.05 8.20 8.50 9.05 10.23 10.45 11.25: 12.00: 12.10: 12.25: 12.30: 13.05 : 14.00 15.05: 17.05: 17.10 17.30 18.33: 19.50: 20.00: 21.05: 22.00: 23.20 0.15 PETŐFI Az izraelita felekezet negyedórája Ziehrér müveiből Tiz perc külpolitika Napközben • Közben: Válaszolunk hallgatóinknak Láttuk, hallottuk Világújság Hírek németül, oroszul és angolul Herki Géza gitározik Édes anyanyelvünk Népi muzsika Pophullám Péntektől péntekig Közben: Könyvről könyvért Ipargazdók Fiatalok popzenei felvételeiből Ötödik sebesség Fiataloknak 1 Egészségünkért! Régi nóta, híres nóta Albumajánlat. .. Híres bűnesetek — Egy hü szolga szomorú sorsa — Gosztonyi János feldolgozása Noktürn Éjfél után ... BARTÓK 8.13: Magyar muzsika 9.00: Zenekari muzsika 9.41: A Budapesti Koncert fúvószenekar felvételeiből 10.10: Csak fiataloknak! 11.03: Bálint Mária hegedül 11.35: Barokk muzsika 12.32: Eric Erieson vezényel 13.05: Egyszemélyes zenés színház 14.05: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye 15.20: Évszázadok kamaramuzsikájából 16.05: Könyvszemle — (ism.) 16.15: Iphlgenía Aulishan — háromfelvonásos opera Közben: 17.00; Nyitnlkék — kisiskolások műsora — (ism.) 17.30: Az operaközvetítés folytatása 18.33: Holnap közvetítjük... 19.05: Híres csellisták — 1. 20.17: Az elmúlt év nagy sikerű dzsesszhangversenyeiből — 2. 20.55: Mahler: VI, (Tragikus) szimfónia 22.11: Wolígang Amhelsser operaáriakat énekel 22.29: Dávid Tohmas felvéteMhőI válogatás