Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

Szombat, 1988. január 16. 11 Sej árak, régi árak... Leltár az egész világ... ... és leltározik benne minden férfi és nő. Vagy pontosabban: árat rendez. Tudom, előbbi mondatomban bujkál némi túlzás, de nézzük csak, mit is írtunk december végén: „az év végi leltározás, a fogyasztási cikkek átárazása nagy erőpróba elé állítja a kereskedelmi dolgozókat, összesen több mint 50 milliárd forint értékben, 300 ezer fajta terméket kell átárazniuk, s a leltározásokban 140—150 ezer dolgozó vesz részt." Bevallom — e hír olvastán először a számok, az összegek döbbentettek meg. Majd egy-két perc múlva a 140—150 ezer dolgozó arccá vált, vagy ahogy az emlékezetes csehszlovák filmsorozatból megtanulhattuk: nő lett — a pult mögött. A 300 ezer fajtából pedig kenyeret, irhabundát, szappant, négy tojásos házi tésztát, elektromos kazánt fabrikált a fantázia. Ugye, — így imindjárt másként hangzik. S így — gondoltam én — már sokkal nehezebb is az a bizonyos munka. De kit érdekel az én, íróasztal mellett szárnyaló, leltározáshoz tapadó fantáziám. Beszéljen inkább egy illetékes, mondjuk a Szeged Nagyáruház első szintjének igazgatója, Azari Zoltán. — A feladat valóban nem hétköznapi, hiszen nálunk 40 millió forintos árukészletet kell úgy felmérni december 31. és január 4. között, hogy legfeljebb egy nappal csökkenhet nyitva tartásunk. Ha pedig cikkekben, áruféleségekben akarom érzékeltetni a mennyiséget, így mondhatom: számításaink szerjnt több mint 20 ezer eladnivalóra kerül új címke 1988. január elseje alkalmából. — Kereskedő múltjában elöfordult-e már hasonló emelés? — 1968-ban, a gazdasági mechanizmus bevezetéséhez hasonlíthatom a mai helyzetet, ha kereskedőszemmel vizsgálom az eseményeket. Akkor is alapjaiban változtak az árak, bár nem terjedt ki annyi áruféleségre, mint most. — A fiatalabb kereskedők életében ez az első ilyen próba. Mit gondol — hiba nélkül megoldják? — Biztosra veszem. Először is: a központi szabályozás irányelvei alapvetően megszabják tennivalóinkat. Az árazás így szinte mechanikus munka. De nézzük ezt egy példán keresztül. Ha mondjuk a szappan új árát kell meghatározni, három lehetőség van. Belföldi szappan esetén pontos árat szab a Belkereskedelmi Minisztérium utasítása. Szocialista országból érkező árunál 6,2 százalékkal emelkedik az ár, míg a nyugati szappan 13,9 százalékkal kerül többe. Tehát csak szorozni kell. Jövedelemérdekeltségű egységnél annyival bonyolódik a leltár, hogy a régi és az új beszerzési árat is fel kell tüntetni az eladási árak mellé, tehát négy tétel kerül a rovatokba. Ami pedig a hibák kiszűrését illeti: ikerleltárt végzünk, s működik a kontroliellenőrzés is. Száznegyven dolgozónkat pedig ( húsz központi ellenőr segíti eligazodni az árak között. Ahogy mondani szokták: „hát ennyi az egész!" Amit viszont még elárulok: ez a beszélgetés a tavalyi év utolsó napjainak egyikén zajlott. Ami tehát jelen időben került papírra, már a múlté. S hogy miért fontos ez? Tessék csak az árcédulákra nézni... Bátyi Zoltán Szilveszteri kenyérgubanc Aki tegnapelőtt, csütörtökön, szilveszter napján, a dél körüli órákban akart kenyeret venni a Makkosházi koiút és az Ortutay utca sarkán levő boltból — nos hát, annak nem sikerült. Kaphatott ugyanis égvilágon mindent: mosószert és Melba csokit, zacskós tejet és mi a szösz, de nem kenyeret. — Fántásztikus — mondták az emberek a szerkesztőség- telefonba —, ilyen még nem volt. Ennek nyomán föltárcsáztam az illető boltot, s megkérdeztem, kenyérügyben mi újság. — Tizenkilenc mázsa kenyeret rendeltünk mára — tájékoztattak. — Ezzel szemben a reggeli órákban épp kétszáz kiló kenyeret szállítottak le nekünk, mely menynyiség délig tovább burjánzott. így elérte a háromszázharminc kilót. Óriási szám ... — Hogyan történhetett meg ez? Manapság, békeidőben ... Tegnapelőtt... A Tavasz utcai sütőipari üzemben ezt mondták: — Épp ebben a pillanatban rakják kocsira a hiányzó mennyiséget. Egészen friss sütés, most került le a szalagról, még meleg. Fél órán belül az üzletben lesz, vihetik a vásárlók. B. ú. é. k.! Fél óra múlva tehát ismét föl tárcsáztam a boltot. — Megjött már a kenyér? — Nem, még mindig nem... Azt ígérik: jön, de valamivel később. S végül, pontban fél kettőkor „befutott" a kenyér! Az összes, amit megrendeltek, egy dekával sem kevesebb. Friss volt, meleg, ropogós, épp hogy kikerült a kemencéből. A késedelem oka pedig a következő. A kenyérsütés szakaszosan történik, amenynyiten létezik reggeli, déli s.b. sütés. Ezzel szemben a vásárlók érdekes módon folyamatosan vitték a kenyeret. A reggeli sütésből származó mennyiség tehát hipphopp elfogyott, a déli pedig még nem sült meg. Így többórás kenyérhiány keletkezett. — Persze, „elősütött" kenyérrel ki lehetett volna szolgálni a vevőket, de a rendelet szerint az év utolsó napján mindenki asztalára friss ken;-ér dukál. Ezért aztán szilveszterkor olyan emberek tűntek föl az utcán, akik egyik kezükben dudát szorongattak, másikban pedig üres bevásárlószatyrot lengettek. Szerencsére csak délután fél kettőig, mert ekkor végre megérkezett a várva várt pékáru. ízléstelen dolog tőlem, de megjegyzem: frissen sütött kenyeret tulajdonképpen nem is szabadna azonnal eladni. Van ugyanis egy másik rendelet, mely szerint sütés után a kenyeret négy órán keresztül állni kell hagyni, mert ez így szabályos. De hát van szabály, melynél az óév utolsó napján sokkal fontosabb a friss, meleg kenyér. F. Cs. Borítékolt kérdőjelek Kemény forintok Frányó Antal, a Szevafém Isz elnöke: — 1988-ban is gond lesz az ösztönzés és a termékfejlesztő munka elismerése. Szövetkezetünk 1986-ban a komoly eredményei ellenére sem tudott bért fejleszteni. Ez a tendencia 1987-ben nem ismétlődhetett meg. 240 milliós árbevételük 300 millió fölé emelkedett. Fejlődtünk a tőkés és szocialista exportban, többet értékesítettünk idehaza. Nőtt a nyereségünk, javult a hatékonyságunk. Ezek a tények kedvezményeket jelentettek a bérfejlesztésben. Novembertől érezhető volt nálunk a bérek felfutása. De csak akkor fizettünk, amikor sikereink már biztossá váltak. A jövőben is ezt a bérpolitikát akarjuk követni. Vizsgáltuk a bérklubba való belépés lehetőségét. A tőkés import szűkössége nagyot spjthat rápk. Ma már a csapágy és szimering beszerzése is gond, túl az alapanyagproblémákon. Ezért nagy vállalkozás a folyamatos és növekvő termelést is követelő bérklubba való belépés. Január 31-ig kell dönteni. Szabászolló A Szegedi Ruhagyárban 10—15 éve még 3 és fél ezren dolgoztak, most 2200 a létszám. Ennek ellenére a kibocsátott termékek értéke folyamatosan növekszik. Az utóbbi időben jelentós tecnnológiai váitás tanúi lehettünk, jelentős exportkapacitások épültek ki. Az exportbővítő pályázat követelményeinek eddig sikerült eleget tenni. A tavalyi tőkés kivitelük közel 40 százalékkal haladja meg az 1985. évit. A szerződésköteles hazai közületi termelés jelentős tétel, ezek áraiban igen mérsékelt jövedelmet tudnak csak kialkudni. Az átlagjövedeLmezőség 5—7 százalék körüli. Nehezen látható előre, miből tudják a bejövő áruk 96—102 százalékos és a termékeik 90 százalékos termelői árindexe közötti részt pótolni. A vállalati próbaszámítások nem igazolják azt a deklarált célt, hogy a feldolgozó ipar jobb pozícióba kerüljön. Eszerint napjainkban az agrárollóhoz hasonló jelenségnek lehetünk tanúi a szabászollóval kapcsolatban is. A termelés szalagrendszerű, az ütemidők, a reszortfeladatok felpörgetett munkatempót követelnek. Ezek intenzitását már tovább fokozni nem lehet. Az egyre kisebbre zsugorodó nyereségből az anyagi ösztönzés kilátásai sem biztatóak. Jelenleg is tart a közvetlen termelőterületekről a létszámkiáramlás. Ezt egyelőre a vidéki, bérmunkát végző telephelyekkel ellensúlyozzák, jelenleg másfél tucat működik belőlük. Szabad munkahelyek, de meddig? Régi vitát melegítettünk fel mostanában ismét. Teljes vagy hatékony foglalkoztatást kellene-e megvalósítani nálunk? Mindkét tábornak akadnak érvei és ellenvetései is. A vita alighanem meddő. Hiszen törvény biztosítja minden honfitársunknak a munkához való jogot. A munkához! De nem a munkahelyhez, ahogyan azt sokáig helytelenül értelmeztük. A gazdaság megélénkülése, a struktúraváltás minden bizonnyal tömegeket hoz majd mozgásba: egyik munkahelyről a másikra kényszerít, egyik szakma helyett egy másik fortélyait kell(ene) majd gyorsan megtanulni. Kellene .... mert az elmúlt esztendőkben Szegeden sem volt megfelelő o munkaerő mozgása, létszámleépítésre sem törekedtek igazán a vállalatok, az átképzést, a konvertálható tudás megszerzését pedig a dolgozók sem sürgetik, hiszen nem érdekük, összességében is igaz, végletesen leértékelődött a munkánk, hiszen egyre kevesebb olyan terméket tudunk előállítani, amelyik bírná az iramot a világpiaci megmérettetésben. Mélyebb okai vannak annak, hogy nálunk egyszerre van jelen a munkaerőpiacon a hiány és a felesleg. Jobban mondva, hogy strukturális munkaerőhiány alakult ki. Hiszen munkahely akadna bőven (Szegeden az év végén több ezer állást kínál a munkaügyi szolgáltató iroda), kereslet is volna, csak éppen azok állnak sorba, akiknek sem szakképzettségük sem a megszerzésére iránvoló hailandósá'O'1'' ni:»'— * —mkaerőpiac az év végén mégis számolatlanul szívta íel a n,...... uerőt. Nem mindegy ugyanis, hogy januárban milyen indulóállást jelez a mutató. Biztos ami biztos, legyen miből leépíteni — spekulálnak a vállalatok. Az új szabályozók ugyanis erre sarkallják őket. A bértömeg-gazdálkodás elterjedésével látszólag megvan a lehetőség arra, hogy kisebb létszámmal, de nagyobb bérrel, ugyanazt a produktumot hoz/a létre egy-egy vállalat. Miért csak elvben van így? Mert az elavult, korszerűtlen technika, technológia a legtöbb helyen behatárolja, mennyivel lehet csökkenteni a létszámot úgy, hogy közben a termelés még ne lássa kárát. Alighanem ilyen körülmények között is volna lehetőség erre, de ma még kevesen élnek vele. Talán majd januárban ... A munkaerő lényeges átcsoportosulásának értékrendjeink felborulása is gátat szab. Mert amíg a takarítónő, a betanított munkás nemcsak a munkahelyek között, de fizetésben is válogathat, addig a jól képzett sokoldalú tudással rendelkező szakemberek, műszaki értelmiségiek a rosszul fizető állásnak is örülhetnek. Hiszen ánaink egyre inkább „európaiak" lesznek jövőre, fizetéseink azonban távolról sem közelítik meg azt a színvonalat. Az elodázott bérreform olyan átmeneti állapotot teremt, ahol egy dinamizálásra váró gazdaság nagyobb teljesítményeket követel a dolgozóktól, de ezt nem tudja, nem képes anyagilag elismerni, serkenteni. Alighanem ez is fejtetőre állított gondolkodásmód, még akkor is, ha a kényszer keze van benne. Hiszen számtalan példa akiad arra, hogy a jó munkál nem csak meg kell, de meg is lehet fizetni. Csak éppen miért kell ezért egy vállalatnak, szövetkezetnek a rendeletek útvesztőiben kacskaringókat járnia ügyeskednie? Mi várható jövőre foglalkoztatás-politikánkban? Minden bizonnyal, szembe kell néznünk előbb-utóbb a fent vázolt ellentmondásokkal. A megoldásukat pedig nem halogathatjuk sokáig. Ahogyan a jó munkát el kell ismernünk, meg kell tanulnunk a hasztalanul lézengőknek, az értéktelen munkát végzőknek nemet mondani. Óhajtott bérreform Nagyon kellene a magyar gazdaságban a még csak előrejelzett bérreform. Ezután a munkaerő árának az elvégzett munka társadalmi haszna lehetne az értékmérője. Például a lakatosok bérének népgazdasági szinten elképzelhető egy elvi centruma. Ettől eltérést az adna, hogy milyen termelési eredményeket ér el a vállalat, ahová a dolgozó a munkakönyvét leadta. Így nem fordulhatna elő, hogy egy veszteséges cég munkaerőt tud elcsábítani a nagyobb kereset ígéretével a jó nyereséget produkálótól. A bérben mindenképpen a gazdaságpolitikai célrendszernek, a kitűzött feladatok fontosságának is tükröződni kellene.- Mégiscsak furcsa, hogy azok, akik ma 1 dollárt 30 forintért állítanak elő évi 50 ezer forintot tudnak csak hazavinni, akik pedig 1 százasért produkálják ezt a kemény valutát, havi 15 ezerrel a borítékjukban térnek meg családjukhoz. A bérreformra Magyarországon legelőbb 1989-ben kerülhet sor. ti Szabadpiaci" árfolyam Az építőipari vállalatok az iparnál hamarabb kényszerültek fogyókúrára. Az iparszerű lakásépítés súlya csökken a magánerőshöz képest, s a vállalatoknak, intézményeknek is egyre kevesebb jut építési beruházásra. Többen beérik azzal, hogy a régi létesítményeiket újíttatják fel. A szakmunka felértékelődött, ugyanakkor a vállalatok más irányú kapacitása részben kitöltetlen, az így kipréselt teljesítményt jelentős állandó költségek drágítják. A bérszabályozás korlátai miatt a jó szakembereket a „szabadpiaci" árfolyam alatt tudják csak megfizetni. Előfordulhat, ho^nem is a vállalati kereset a fő megélhetési forrás, hanem a hétvégi magánház építése, sőt, hogy munkását megtartsa, sok üzemvezető belemegy a kényszerű kompromisszumba: fizetés nélküli szabadságot ad. Holott jól tudja, az illető fusizni megy. Egyikük se szólhat egy szót sem, hisz a vállalat megtartotta — mégha csak részben is — a „mestert", az meg úgy véli ebben a formában a jövedelme végtére kikerekedik. Túl a küszöbön A gyáregység 1985. január elsején alakult át leányvállalattá. Akkoriban még árgus szemekkel figyelték a „leányok" sorsának alakulását. — Az elmúlt három évben önmagunk és az anyavállalat előtt elsősorban az életképességünket kellett bebizonyítani, olyan helyzetben^ A csongrádi lemaradás A keresetekkel kapcsolatban gyakran hangzik el, bezzeg másutt, más munkahelyen, az ország másik részében vagy más országban nagyobb fizetésért dolgoznak az emberek. A statisztikai adatok — országhatáron belül maradva is — azt Jélzik, hogy megyénk esetében nem alaptalanok az ilyen felvetések. Az anyagi termelés — ipar, építőipar, mezőgazdaság, közlekedés, kereskedelem — területén foglalkoztatottak 1986. í vben havonta közel 400 forinttal kevesebbet kerestek, mint az országos átlag. A lemaradás a mezőgazdaságot kivéve minden ágazatban jellemző. Az iparban a 600 forintot is meghaladja. A különbségek magyarázatát keresve elsőként a főváros és a vidék között kialakult, és a nyolcvanas években tovább fokozódó polarizációt kell említeni, mely mind a gazdaságban, mind a létrehozott jövedelmekből történő részesedésben kimutatható. Budapesten koncentrálódik a szellemitőke-igényes, innovációhordozó ágazatok nagyrésze, emellett számos területen pozicionális előnyt élveznek a keresetek terén a fővárosi munkahelyek. Hatására az anyagi ágakban foglalkoztatottak havonta több mint 1300 forinttal keresnek többet a fővárosban, mint Csongrádban vagy jó néhány más megyében. A kereskedelemben a keresetkülönbség az 1600 forintot is meghaladja. A fővárost leszámítva, a vidék átlagához mérten jóval kisebb, mindössze száz-egynéhány forintos az átlagkeresetek terén az elmaradásunk. Az országostól elmaradó kereseti színvonal kialakulásának másik tényezője az iparszerkezetben keresendő. A szakmai-foglalkozási bérstruktúra kialakulásában a munka bonyolultsága, illetve a munkakörülmények mellett szerepe volt a jól vagy kevésbé jól értelmezett hagyományoknak és a változó gazdaságpolitikai megfontolásoknak. Ezek alapján a legmagasabb keresetet a nehézipari ágazatok nyújtják, a legrosszabbul fizetők pedig a könnyűiparba és az élelmiszerinarba tartoznak. Csongrád megye iparában hagyományosan igen magas a könnyűés élelmiszeripari termelés aránya, ebből következően az ipari keresetek több mint havi 400 forinttal alatta vannak a vidéki átlagnak is. Klonkai László, a KSH Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója mikor a nálunk maradó érdekeltségi alap nem tett lehetővé nagyobb technológiai fejlesztést — mondja Gazdagh Károly, a Kéziszerszámgyár Szegedi Leányvállalatának igazgatója. — A nehéz fizikai munkát végző vagy egészségre ártalmas munkakörben dolgozók létszáma eközben fokozatosan csökkent. Ügy érezzük: sikerült igazolnunk az elvárásokat. Az idén például 100 millió forint árbevételből 12 millió forint nyereséget produkáltunk — szemben az anyavállalat 5—6 százalékos nyereséghányadával. Az idén sikerült átlépnünk az általunk kritikusnak tartott 70 ezer forintos keresetszínvonali küszöböt, de 1988-ra megmarad további gondnak az átlagkereset emelése (legalább 6—8 százalékkal), ami annál is inkább indokolt, mivel a központi 3 százalékos bérfejlesztés egy részét már az idén „megettük". Kiemelt feladatunk lesz a nrecízíós öntöde fejlesztése — a jövőben is építünk saját szellemi és anyagi erőforrásainkra. Az összeállítást készítette: Bőlc István Dányi László Rafai Gábor Tóth Szeles István